A fatimai plébános hozzáállása
Manuel Marques Ferreira fatimai plébánost a kis látnokok ellen tett feljelentések rossz irányban befolyásolták. A gyermekeket
azzal vádolták, hogy udvariatlanok a kérdezősködőkkel szemben, mivel az emberek nem tudták megérteni, hogy a három kis pásztor miért menekül előlük.
A plébános atya is azt kívánta tőlük, hogy lankadatlan türelemmel mondják el mindenkinek a történteket, különösen, ha papok kérdezik őket.
Ferreira atyának, amióta a jelenések megkezdődtek, egy pillanatnyi nyugta nem volt. A hívek nem tudták megérteni semleges magatartását, sőt egyesek 
azzal vádolták, hogy a szbdkművesekkel paktál. Ez a rágalom, különösen a szomorú augusztus 13-a után terjedt el, a kerületi alkormányzó, azzal csalta fel a kocsijára a három gyermeket, hogy a plébános akar velük beszélni. (A körzetvezető kocsisa Joao Lopez, aki 1917. augusztus 13-án szolgált!)
Az elfogatás híre villámgyorsan terjedt, és persze arról suttogtak, hogy a plébános úr részese az akciónak.
Manuel Marques Ferreira azonban jónak látta kimenteni magát. Az Ordem című lisszaboni lapban 1917. augusztus 15-én nyílt levelet tett közzé, melyben elmondja, hogy augusztus 13-án őt is zaklatták a hatóságok és az élete is veszélyben 
forgott. (A képen a körzetvezető: Artur de Oliveira Santos)
A gyermekek elfogatása és a rágalmak mélyen felkavarták a lelkét. A cikkben kifejtette továbbá, hogy miért is nem megy ki minden hónap 13-án Cova da Iriába. Szerinte ugyanis, ha a jelenések természetfelettiek, akkor az ő részvételére nincs semmi szükség; ha pedig nem azok, jelenléte fegyver lenne az Egyház ellenségei kezében.
(A szerkesztő megjegyzése: az "életveszély" említése a plébános részéről nem volt alaptalan, mivel több papot is elhurcoltak ismeretlen "civilek" és miután agyba főbe vertek, valamely elhagyatott helyen kilöktek az autójukból!)
Ferreira atya, kétségkívül lelkiismeretesen megtartotta a lisszaboni bíboros által az egyházmegye papjai számára kiadott rendeletét, miszerint: ,,A fatimai eseményekkel kapcsolatban nem szabad részt venni semmiféle vallásos megmozduláson!''
A legjobb barátai csak nagy nehézségekkel tudták rávenni, hogy október 13-án, a nagy jelenés napján, megfigyelőként kimenjen Cova da Iriába.
Két nappal az utolsó jelenés után hivatalos jelentést terjesztett fel az egyházmegyei hatósághoz, hogy elöljáróját értesítse a történtekről.
Felterjesztése gondos és tárgyilagos volt. Sajnos azonban, az Egyház ellenségeinek sikerült elmozdítaniuk az egyházmegyéből António Mendes Belo bíborost, aki ismerte az eseményeket. És egyfelől, mire Róma kinevezte az új apostoli kormányzót, idő telt el, ráadásul ez teljesen új és részletes jelentést kért az egész fatimai történésről!
M. Ferreira plébános engedelmes és alapos ember volt. Újból magához hívatta a gyermekeket szüleikkel együtt, valamint a főbb tanúkat és a vallomásukat ismét írásba foglalta. Feladatát oly lelkiismeretesen végezte, hogy a jelentést csak 18 hónappal később, 1919. április 28-án tudta főpásztorának átadni.
Mindez "az áthelyezgetés", jelentősen késleltette az egyházi hatóság döntését, és egyben az egész fatimai üzenet teljesítésének kibontakozását.
Márpedig utólag már tudjuk, ezen múlt a világ sorsa!
