Az üzenet értelmezése, teljesítése és megvalósulása

1. Azokat a látomásokat, amelyekben Lúciának, Ferencnek és Jácintának része volt és azokat az üzeneteket, amelyeket kaptak, csak akkor értjük meg, ha szemünk előtt tartjuk a szentek közösségéről szóló katolikus tanítást. Minden egyén kérő imái és érdemei ugyanis, mások javát szolgálhatják. Így válhatnak a három gyermek imái és áldozatai – akik egész életüket odaadták – nagyon sok lélek, sőt egész népek javára, különösen azután, hogy a Mindenszentek Királynőjétől oly gazdagon részesültek kegyelmekben. A Szűzanya ezért kérte a három gyermeket, hogy "imádkozzanak sokat, nagyon sokat, és hozzanak áldozatokat a bűnösökért". Jácintától és Ferenctől ezen kívül azt kérte, hogy ajánlják fel saját életüket engesztelésül az emberek bűneiért. Lúciától pedig azt kérte, hogy ezen a világon tovább élve küldetést töltsön be.
2. A Szűzanya úgy látta helyesnek, hogy nem a mennyországot, hanem a kárhozatot mutatta meg a látnokoknak, rajtuk keresztül nekünk. Ennek is üzenet-jellege van, hogy ezáltal az emberiséget még nyomatékosabban üzenetének elfogadására késztesse. A látnokok olyan megrázóan beszéltek a pokol képének tragédiájáról, hogy ezzel még a legmegrögzöttebb bűnösöket is sikerült az erény útjára visszavezetni. A pokol sötét látomása egyértelműen azt mutatja, hogy tévedésben vagyunk ha azt gondoljuk, hogy a III. évezred emberét nem kell szembesíteni az örök szenvedés lehetőségével.
3. A fatimai események megértéséhez nélkülözhetetlen, hogy az Istenanya egyetemes közvetítő szerepét szem előtt tartsuk. A legnagyobb és Isten szabad elhatározásából szükséges közvetítőként működik közre mindenben a megbántott Megváltó és a bűnös emberiség között. Közvetítőként döntően befolyásolja az eseményeket. Mint a Világ királynője, közvetítőként Anyai Szíve győzedelmeskedni fog.
4. Amikor a Szűzanya három pásztorgyermekhez fordult, általuk az egész világhoz szólt. Minden embert arra szólított fel, hogy imádkozzon, tartson bűnbánatot és változtasson gondolkodásmódján. Különös módon üzent a pápának és általa a püspököknek, hogy ajánlják fel Oroszországot Legtisztább Szívének.
5. Az Istenanya kéréseit könnyű megérteni annak a vallási helyzetnek a tükrében, amely a jelenések idején, azaz 1917-ben jellemezte a világot. A Szűzanya rámutatott arra, hogy a világ meglehetősen vészterhes helyzetben van. Az istentelenség és a tisztátalanság annyira elburjánzott a földön, hogy egy valódi pusztításra, a második világháborúra volt ahhoz szükség, hogy az az embereket újra egymáshoz vezesse. A bűnösök újra meg újra időt kapnak arra, hogy a fatimai felszólításra megtérjenek. Amennyiben erre a felszólításra hallgat az emberiség, béke lesz. Ha nem hallgat rá, egy újabb, még szörnyűbb háború lesz. Ha a Szent Szűz hangja még azután is süket fülekre talál a világban, akkor ideológiai eredetű, egyetemes jellegű pusztítás fog bekövetkezni, melyet súlyos vallásüldözés fog kísérni, és minden ember kárt szenved. A pápa is nagy megpróbáltatások előtt áll: „Oroszország tévtanait az egész világon el fogja terjeszteni, háborúkat és egyházüldözést fog előidézni… a Szentatya sokat fog szenvedni.”
6. Amikor a bajok egész sora után végre megtörik a mai emberiség kemény ellenállása, az emberek nagyon sokan megtérnek, mely Mária Legtisztább Szívének különös győzelme lesz Szívének szeretete által: „végül Szeplőtelen Szívem diadalmaskodni fog…” Mária uralma jön el.
7. Mária uralmának mibenlétét, nem csak Montforti Grignon Szent Lajos írja körül a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében, de a Szeretetláng üzenete is megfogalmazza. Idézetek Grignontól: "Mikor jön el a boldog idő – Mária aranykorszaka –, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják! Azért, hogy eljöjjön az Úr országa, jöjjön el hozzánk Szűz Mária országa!" (217) Szeretetláng Lelki Napló: "Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.« (II/109) „Megújul a föld színe és Anyám mosolya beragyogja a földet!” (Feljegyzés 1971. VII. 26)

     Mária egész életében az „Eucharisztia asszonya”. Az Egyház – amely a Szűzanyát mintaképnek tekinti –, arra hivatott, hogy utánozza őt e Legszentebb Misztériumhoz való viszonyában. Engedelmeskedve Jézus parancsának: „Ezt tegyétek az én emlékezetemre!” (Lk 22,19), egyben elfogadjuk Mária felkérését is: „Tegyétek meg, amit mond” (Jn 2,5).

Úgy tűnik, hogy Mária ugyanazzal az anyai aggodalommal szól hozzánk, mint a kánai menyegzőn: „Higgy és bízz Fiam szavaiban! Ha képes volt a vizet borrá változtatni, akkor a kenyeret és a bort is át tudja változtatni Testévé és Vérévé, hogy számotokra az Élet Kenyerévé váljon”.

A Szent Szűz bizonyos értelemben már az Eucharisztia megalapítása előtt is megélte eucharisztikus hitét azzal, hogy igent mondott az Üdvözítő Megtestesülésére, mi által élő Tabernákulumként hordozta méhében a testté lett Igét. Ezzel a misztériummal előrevetítette az Egyház eucharisztikus hitét a Fiat-tól az Amen-ig.

Az Istenanya egész életében Szent Fia társaként, nem csak a Kálváriáig élte meg az Eucharisztia áldozati dimenzióját, de akkor is, amikor Jézusa szavait hallotta az Apostolok ajkáról: „Ez az én testem, amely értetek adatik” (Lk 22,19)! Mária anyaként is átélte Fiának a szentségi jelek alatti jelenlétét, kinek Teste ugyanaz a test, amelyet a méhében fogant!

Tehát az Eucharisztia vétele így válhat – Máriához hasonlóan – számunkra is a dicséret és a hálaadás énekévé: „Magasztalja lelkem az Urat, és lelkem ujjong Megváltó Istenemben”!

Ez az igazi „eucharisztikus áhítat” a Szűzanyával! 

(E cikk megfogalmazására Szent II. János Pál pápa Ecclesia de Eucharistia enciklikájának olvasása ihletett!)

Vigyázz!

Mert kozmikus harc folyik minden egyes lélekért, minden pillanatban, minden órában, a csábítás, a megtévesztés és a pszichotechnika minden eszközével; a tét az örök élet boldogsága!

Ha figyelmetlen vagy, könnyen elragad a világ és észrevétlenül is az istentagadók oldalára sodor!

 Hirtelen azt hiszed, hogy "felvilágosodtál", holott épp az életed világos célját vesztetted szem elől és sajnos könnyen a "sötétség" várományosa lehetsz!

A Fatimai Bazilika építése

     Amikor 1920-ban José Correia da Silva lett a leiriai egyházmegye új püspöke, korábbi tartózkodása ellenére, kötelességének érezte, hogy tanulmányozza a fatimai eseményeket. Napról napra világosabbá vált számára, hogy az események mögött Isten áll, így megerősödött benne az elhatározás, hogy ebben neki is kötelessége részt vállalni.
     Mindenekelőtt Cova da Iriában vetetett egy nagy, 125 000 négyzetméteres telket (a terület kétszer nagyobb, mint a Szent Péter tér Rómában) és elrendelte az első tervrajzok elkészítését.
1921 októberében megengedte, hogy misét celebráljanak a szabad ég alatt. Addig a Fatima falu templomában tartották a szentmiséket, ahonnan a zarándokok aztán átvonultak a Cova da Iriába.
     Először is az időjárás viszontagságai ellen építtetett egy ideiglenes kápolnát.
     A legnagyobb gondot a vízszegény sziklás vidék okozta. Az építkezéshez biztosítani tudták volna az elegendő vizet, annál inkább gondba ejtette a tervezőket a majdani feltételezett hatalmas zarándoktömegek ivóvízellátása. Ezért a püspök javaslatára egy óriási esővíztárolót kezdtek kialakítani a területen. Alig haladtak túl az első rétegen, egy rendkívül bővizű forrásra akadtak, mely a geológusok szerint képtelenség volt.  Az emberek a forrást a Fatimai Madonna ajándékának tartották. (A korabeli képen a forrást csodáló zarándokok.)

     Így oldotta meg a Szűzanya Fatima létfontosságú kérdését. Hiszen hogyan fogadhatta volna Cova da Iria a zarándokok tíz és százezreit a forró nyári hónapok alatt, ha nem lett volna ivóvíz? Fatima azóta sem szűkölködik vízben.  (A képen a később mégis elbontott Jézus Szíve ivócsarnok. A Szentséges Szív szobra máig ott áll, és annak tövében lehet vizet tölteni!)

     1928. május 13-án az addigi leghatalmasabb zarándoksereg jelenlétében Msgr. Manuel da Conceicao Santos évorai érsek tette le a bazilika alapkövét, mely 25 év alatt épült fel, mint Portugália legnagyobb temploma. Végül, 1953. október 6-án és 7-én 15 portugáliai püspök jelenlétében Lisszabon bíboros pátriárkája felszentelte a bazilikát. A templomhajó felső négy sarkában a világ négy legnagyobb Mária-tisztelőjének szobra áll, közülük egyik, a Magyar Szent István király. (Alább, a Fatimai Bazilika építési fázisai.)

     Lengyelországban egyre nő a felháborodás, mert a lengyel baloldali kormány által kinevezett Gdansk-i Múzeumigazgatóság a II. Világháborús bemutatótérből eltávolította a katolikus Ulma családról szóló kiállítást.

1944-ben az Ulma házaspárt hét gyermekükkel legyilkolták a német nácik, mert zsidókat rejtegettek otthonukban. A családot 2023-ban boldoggá avatták. Történetükről bővebben: https://zarandok.ma/folyamatban-van-a-zsidokat-mento-martir-hazaspar-es-csaladjuk-boldogga-avatasa/ 

(Forrás nyomán: https://zarandok.ma/a-boldogga-avatott-ulma-csaladrol-szolo-kiallitasi-targyakat-eltavolitottak-lengyelorszagban-a-masodik-vilaghaborus-muzeumbol/)

Ne adjatok teret a sátánnak!   

     A Vision2000 nevű portál legújabb száma arra figyelmezteti olvasóit, hogy nagy a veszélye a varázslásba, kuruzslásba, boszorkányságba vetett hit, a pogány rituálék visszatérésének.

Bár állítólag felvilágosult és tudományos korban élünk, mégis olyan furcsa gyakorlatok és foglalkozások újjáéledését tapasztaljuk, amelyek a sarlatánságot, a babonaságot, a feminizmust és az ördög megidézését vegyítik egymással. Egy rendkívül „lélekveszélyes” divathóbort.

De vajon hogyan férkőzhetnek efféle sötét gondolatok a fiatalok elméjébe? Nos, a választ kereshetjük akár az újliberalizmus vezérelte Eurovíziós Dalfesztiválon, a valóságshow-k világában, az Elle magazin hasábjain vagy a legnépszerűbb közösségi hálózatok oldalain is.

Az Eu-s Dalfesztivál egyik 2021-es elődöntőjén Elena Tsagrinou ciprusi énekesnő „El Diablo” című dalát énekelte, melynek beszédes a szövege is: „Szerelmes lettem az ördögbe, neki adtam a szívemet… A Paradicsom nálad van, a pokolban.”

A ciprusi köztelevízió, amely a dalt és az előadót kiválasztotta, visszautasította az ortodox egyház hangos szemrehányását és azt nyilatkozta, a dal csupán a jó és a rossz örök harcának megfogalmazása. Végül a verseny döntőjét néhány nappal később egy másik dal nyerte meg, amelyben a nézők ezt hallhatták: „Azt írtam egy sírkőre, számomra nincs Isten.”

Az Elle magazin már két különkiadást jelentetett meg a jóslással kapcsolatban. Az üzenet világos: „Szabadítsd fel a benned rejlő boszorkányt! Különszám „a varázslatos rituálék felfedezésére, hogy szerencsét hozzanak az olvasónak”. A természethez való visszatérésre buzdítanak, és vígan keverik az ökológiát a nemek harcával, az újpogánysággal, stb.

(Forrás nyomán: https://zarandok.ma/a-boszorkanyok-visszaternek/)

A Szűzanya fején a szeretet és az áldozatok koronája

     A Fatimai Szűzanya szobrának, több díszes koronája van, az elsődleges aranyból készült.
     A koronázás gondolata 1942-ből, a portugáliai Actio Catholica női csoportjától származik. Elég volt azonban néhány sor az újságokban és özönlöttek az adományok. A gazdagok aranyat vagy pénzt küldtek, de nem hiányoztak „a bibliai özvegy fillérjei" sem, a szegények ajándékai, akik annyit adtak, amennyiük volt vagy amennyit adhattak.
     Megszámlálhatatlan mennyiségű gyűrű, lánc, családi emléktárgy és más ajándék gyűlt össze. Méltán jelentette ki a Szentatya, hogy a korona, bár aranyból és drágakövekből készült, az anyaga inkább a Szűzanya iránti tiszta szeretet és nagylelkű áldozat.
     A koronát Lisszabonban a legjobb aranyművesek készítették. 12 iparművész három hónapon át dolgozott a remekművön. Az egyedülálló ékszer 12000 grammos, 313 igazgyöngy és 2 650 féldrágakő díszíti.
     A koronázás eseménye, 1946. május 13-a, amely Portugália 800 éves fennállásának egyik legjelentősebb napjává vált. Az országos ünnepségen az egész nemzet képviselői részt vettek. Az egyszerű nép, a polgári és egyházi hatóságok olyan összhangban dolgoztak, mint még soha.
     Az első és legnagyobb fatimai zarándok, XII. Pius pápa kijelentette: "Meghallgattuk a portugál püspöki kar kívánságát, óhaját és kérését, és elhatároztuk, hogy ünnepélyesen megkoronázzuk a Fatimai Miasszonyunk szobrát."
     A Szentatyát a bíboros legátus képviselte. Hat miniszter és sok rangos tisztségviselő kísérte. Az Egyház részéről jelen volt az egész püspöki kar, több mint 2000 pap, a fatimai szentély szolgáinak és a legkülönbözőbb rendeknek képviselete.
     A legaktívabb résztvevő azonban vitathatatlanul a portugál nép volt, teli hittel és szeretettel a Miasszonyunk és a Szentatya iránt. Amerre a bíboros legátus haladt, sorfalat álltak, zenekarok, harangzúgás és ünnepélyes díszlövések hangzavarában. Az emberek ünneplőbe, a városok és a falvak virágdíszbe öltöztek.
     A Cova da Iriában félmillió zarándok gyűlt össze, 30 ezren autón, a többség gyalog vagy vonattal érkezett. Annak ellenére, hogy esett és jeges szél fújt, minden a program szerint zajlott. Az imádság és az ének mélységes hitből és az őszinte Mária-tiszteletéből fakadt. Az éjszakai virrasztás felejthetetlen volt. Az Actio Catholica 50 000 fiatal férfitagja ünnepélyesen kinyilvánította hitét és a Szeplőtelen Szűz iránti szeretetét.
Maga a koronázás olyan érzéseket váltott ki az emberek szívéből, melyeket nem lehet elfelejteni. A résztvevők között 600 beteg volt. Az Irgalmasság Anyja hitüket számos keggyel jutalmazta. Az ünnepségek ideje alatt hét kifejezetten rendkívüli gyógyulás történt.
     Egy nappal az ünnepség után az államelnök megköszönte Aloysi Masella bíboros részvételét az ünnepségeken, melyek szimbolizálták a lélek győzelmét az anyag fölött és kinyilvánították a portugál nép tántoríthatatlan hitét az örök értékekben.

     „A második pünkösd eljön, hogy ezt a pogánnyá vált emberiséget, amely a gonosz lélek erős befolyása alatt áll, teljes életközösségre vigye Urával, aki megteremtette, megváltotta és megmentette. A második Pünkösd leszáll a szívekbe, hogy átalakítsa, és nyitottá tegye őket a szeretetre, hogy alázatossá és irgalmassá tegye, és megszabadítsa őket az önzéstől és mindenfajta gonoszságtól. Az Úr Lelke akkor minden kőszívet átalakít húsból való szívvé.” (1996. 5. 26.)

„Tüzes nyelvek szállnak le, megvilágítják és megszentelik az Egyházat, amely a Kálvária sötét óráját éli, mely a tévedések heves szelének van kitéve, a hit elvesztése és a hittagadás árasztja el. A Szentlélek isteni tüze meggyógyítja az Egyházat minden betegségből, megtisztítja minden folttól és minden hűtlenségtől, újra szépségbe öltözteti és befedi ragyogásával. Az isteni tűz hozzásegíti ahhoz, hogy megtalálhassa teljes egységét és életszentségét és ettől kezdve kinyilvánítja a világ előtt teljes, általános és tökéletes tanúságtételét Jézusról.” (1995. 6. 4.)

Ezért imádkozzunk tehát, és teljesítsük a Szűzanya fatimai kéréseit!

Jöjj Szentlélek, jöjj a Te nagyon szeretett jegyesed Mária, Szeplőtelen Szíve Szeretetlángjának kiáradása által! Amen.

Az előző poszt-sorozatom anyaga megtekinthető videóként is!

Valakiknek nagyon nem tetszett

     Minél több zarándok érkezett Fatimába, annál jobban fokozódott a szbdkmvesek harca az Egyház ellen. Nem elégedtek meg a gúnyolódással és a rágalmazással, melyből az újságok is bőven kivették a részüket. Ahol csak lehetett, ott támadtak és gyakran még erőszakhoz is folyamodtak. Pár példa:

· A látnokokat 1917. augusztus 13-a és 15-e között őrizetbe vették.

· A hatóság és a szbdkmvesek tiltakozó tüntetést szerveztek...1917. augusztus 19-én Fatimában. (Ez kudarcba fulladt.)

· Október 22-ről 23-ra virradó éjjel Cova da Iriában majdnem mindent megrongáltak, ami a jelenéssel összefüggött. Éjszakai "körmenetükön" istenkáromló énekeket énekeltek.

· Kíméletlenül üldözték a Fatima környéki papságot, többeket összeverettek, megfenyegettek 1918 és 1920 között.

· 1920 és 1924 között a hatóságok rendeletekkel nehezítették Fatima látogatását.

     Minél jobban ellenezték a hatóságok, annál jobban nőtt a fatimai zarándokok száma. A helyzet úgy kiéleződött, hogy a szbdkmvesek 1922. március 6-án éjszaka dinamittal felrobbantották a kápolnát. Az öt töltetből csak négy robbant fel, az ötödik – a tölgy alatt, ahol a Madonna megjelent – nem. Erről a szörnyű tettről az újságok is beszámoltak. Egész Portugáliában nagy volt a felháborodás. Minden szinten nemtetszést váltott ki, még az országházban is, pedig a miniszter fenyegetőzött, hogy még keményebben fognak fellépni Fatima ellen. A hívők engesztelő zarándoklatot szerveztek; március 13-án tízezres tömeg fejezte ki tiszteletét és gyermeki szeretetét a Szűzanya elpusztított kápolnája helyén. 1923. május 13-án a gaztettre nemzeti engesztelő zarándoklat volt a válasz. A zarándokok száma ekkor elérte a hatvanezret is.  Résztvevői a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből kerültek ki. A romok látványa és minden ellenséges cselekedet csak fokozta a Szűzanya tiszteletét és Fatima hírét.

(Alább, a Jelenési Kápolna három állapota.)

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

     Luciusz Laktanciusz ókeresztény teológus ezt írja a 4. században: „Így a legfenségesebb és leghatalmasabb Isten Fia... megsemmisíti a gonoszságot, véghezviszi nagy ítéletét, és életre támasztja az igazakat, akik... ezer éven át uralkodnak majd nagyon igazságos uralommal.” (Divinae institutiones)

     De hogyan fognak a lelkek egyszeriben Isten felé fordulni? Don Stefano Gobbi Mária Papi Mozgalmának Kék Könyvében ezeket írja: „Új tűz fog lejönni az égből és meg fogja tisztítani a pogányságba visszatért emberiséget. Olyan lesz, mint egy ítélet kicsiben, mindenki látni fogja magát, Isten igazságának a fényében. Így a bűnösök visszatérnek a Kegyelemhez és az életszentséghez, az elveszettek a jóság útjára, a távollévők az Atya házába, a betegek a teljes gyógyuláshoz. (1994. 5. 22.) Ez az esemény a második Pünkösd eljövetele, a Szentlélek rendkívüli és minden emberre kiterjedő szeretet-kiáradása lesz, amely az embereket válaszút és döntés elé fogja állítani! Ilyen még nem volt az Ige megtestesülése óta az emberiség történelmében. Lezár a Földön egy történelmi kort, és elindít egy új és csodálatos korszakot, a II. János Pál pápa által óhajtott és megjövendölt szeretet civilizációját. Megújul a Föld színe, a pusztító természeti csapások nyugvópontra jutnak. Az ember és a természet ismét harmóniába kerül egymással. Megtisztul és megújul az Egyház, mely Jézus fényét fogja sugározni és teljes egységre jut. A Szeretet Lelkének tüze hamarosan véghezviszi a nagy megtisztulás művét.” (1982. 5. 30.)

(folyt.)

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében:

     Február 20-án van a két kis Fatima-i pásztorgyerek, Szent Márto Ferenc és Jácinta liturgikus ünnepe. (...)
Egy napon, mialatt imáinkban többször is segítségül hívtuk a két kis szent pásztorgyermeket, a szóban forgó személyt megszálló démon, Ferencre utalva, ezt mondta: "Ez a kis csöppség annyi, de annyi ütést mért rám azokkal a Füzérekkel!", majd Boldog Jácintáról rettenetesen tajtékozva így szólt: "És az a másik, a három közül a legkisebb, az volt a »legrosszabb«. Ő rögtön azt mondta: »Igeen! lgeen! Vigyél Magaddal. Add, hogy szenvedjek, csak másoknak ne kelljen szenvedniük« Ezt mondta az a kis ostoba. Honnan tudta? Ki tanította ezekre? Annyira áttetsző volt, nem érhettem hozzá, annyira áttetsző, majdnem, mint Ő ott."
     (Lábjegyzet:) Lúcia nővér visszaemlékezéseiben olvasható, hogy a Pokol látomása a kis Jácintában olyan rémületet ébresztett, hogy a Mária Szeplőtelen Szívének felajánlott összes vezeklés és önmegtagadás semmiségnek tűnt számára, ha sikerül vele megakadályozni, hogy a lelkek a Pokolba kerüljenek. A gondolat, hogy a Szűzanya ígérete szerint hamarosan a Mennybe megy, örömmel töltötte el, mert örökre ezzel a gyönyörűséges Úrnővel lehet: addig is, megragadott minden alkalmat a bűnösök megtérítésére, hogy megmentse őket a Pokoltól. Ezért, ahányszor olyasmi történt ami áldozatot követelt tőle, önként vállalt vezekléseket végzett. Azt az imát ismételgette, amire a Szűzanya tanította: ,,Ó Jézus, a te szeretetedért, a bűnösök megtéréséért és Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnök engeszteléséért", amihez még hozzá fűzte "és a Szentatyáért". Kórházi tartózkodása idején, amikor egy műtét következtében iszonyatos fajdalmai voltak, ahányszor a sebet ellátták, Jézushoz fordulva mindig ezt mondta: ,,Most sok bűnöst megtéríthetsz, mert sokat szenvedek".

(Forrás: F. BAMONTE: Szűz Mária harca, IHTYS 2014. 177-178. o.)

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagy kilencedet?
Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak.

Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.
Családjaiknak megadom a békét.
Minden bánatukban megvigasztalom őket.
Életükben és különösen haláluk óráján biztos menedékük leszek.
Minden vállalkozásukat megáldom.
A bűnösök szívemben megtalálják az irgalom forrását és vég nélküli tengerét.
A lanyha lelkek buzgókká lesznek.
A buzgó lelkek nagy tökéletességre jutnak.
Megáldom a házakat, ahol Szíven képét kifüggesztik.
Azoknak, akik a lelkek megmentésén dolgoznak, olyan erőt adok, hogy még a legmegrögzöttebb
bűnösöket is megtérítik.
Azok neveit, akik ezt az ájtatosságot terjesztik, szívembe írom, és onnan soha ki nem törlöm.
Végül Jézus Szíve legnagyobb ígérete az elsőpénteki nagy kilencedet elvégzőknek a következő:
Mindazok, akik kilenc egymásután következő hónap első péntekén a szentségekhez járulnak, vagyis
meggyónnak és megáldoznak, nem halnak meg kegyelem nélkül, sem a nekik szükséges szentségek vétele
nélkül. Isteni Szívem biztos menedékük lesz az utolsó pillanatban.

(Forrás: http://www.farkasretiplebania.hu/jezus_szive_tisztelet)

     A Katolikus Egyház Katekizmusából: „Krisztus eljövetele előtt az Egyháznak át kell mennie egy utolsó próbatételen, mely sokak hitét meg fogja ingatni. Az üldözés, mely kíséri az Egyház földi zarándokútját, fölfedi a 'gonoszság misztériumát' egy vallási megtévesztés formájában, mely az emberek problémáinak látszólagos megoldását kínálja föl cserében azért, hogy elpártoljanak az igazságtól. Az Egyház, az Ország dicsőségébe csak ezen utolsó Húsvéton át léphet be, melyben követi Urát halálában és föltámadásában.” (675, 677)

     A Szeretetláng Naplóból: „A választott lelkeknek meg kell küzdeniük a sötétség fejedelmével. Borzalmas zivatar ez, inkább orkán, mely pusztít, s még a választott lelkek hitét és bizalmát is el akarja pusztítani. De a most készülő rettenetes viharban érezni fogják Szeretetlángom fel-felvillanó és eget-földet bevilágító fényességét, melyet a lelkek sötét éjébe ‒ kegyelmi hatása által ‒ nyújtok. Én, a hajnal szép sugara megvakítom a sátánt, (megszabadítom e) gyűlölettől elhomályosuló, kénes, bűzös lávájától megfertőzött világot..." (II/100)

     Az Úr szavai: „Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása. Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik. (II/94) Minden fohász és ima, melyet bárhol bárki intézett hozzá az egész világon, Szeretetlángjának kigyúlása napján mint eggyé olvadt segélykérés lesz, s így fog az emberiség leborulni istenanyai lábaihoz, és ad hálát az Ő határtalan anyai szeretetéért.” (II/109)

„És Anyám mosolya beragyogja a földet!” (Szóbeli felj. 1971. VII. 26)

(folyt.)

Francesco Bamonte, Róma vezető ördögűzője írja könyvében, hogy az ördögnek kényszeredetten meg kellett vallania:

"Nem tudjátok, vagy tudjátok, de nem hiszitek, vagy kishitűek vagytok: Má...ár...i...a  Szeplőtelen Szíve fogja megmenteni az egész világot. Egyedül az Ő Szeplőtelen Szíve"!
2009. június 3-án a démon gunyorosan, így kezdett beszélni (a Szűzanyáról): "Mindennap eljön hozzátok, hogy beszéljen veletek, de ti nem hisztek neki (és nevet), vagy nem halljátok. Nem halljátok! Ohhh! (elégedett felkiáltás). Ha hallanátok, hogy miket mond, nekem végem lenne (itt ismét elégedetten kacag), de ti nem halljátok, nem hallgatjátok meg. Köszönöm! Oh, ohhh, ohhh. Ügyes, ügyes! Jól csináljátok! Csak így tovább! Egyszerű, tudod. Egyszerű. Tegyél ki egy női m ... t a televízióba és meglátod, senki nem fog meghallgatni". Erre a kijelentésre ösztönösen megkérdeztem:
- Biztos vagy benne, hogy senki nem hallgat rá?
- Egyesek, egyesek, de kevesen, kevesen, kevesen. (A Szűzanya) állandóan sír emiatt". (...)
Ekkor azt mondtam:
- Mondd meg az igazat! A teljes igazságot. A Fiú nevében, aki azt akarja, hogy Édesanyját dicsérjék, áldják és tiszteljék. Jézus nevében, beszélj! Megparancsolom neked tisztátalan lélek!
Épphogy kiejtettem e szavakat, mintha valaki kényszerítené, rikácsolva rögtön felkiáltott:
- Jól van, jól van, jól vaaaan! Azon kevesek, azon kevesek miatt, Szíve végül diadalmaskodiiiiiiik!!!! (ezt az utolsó szót rettenetes és hosszas üvöltéssel mondta ki) - majd hozzátette, ismét üvöltve az utolsó szót: "Meg van írva, meg van írva, meg van írva és én nem tehetek semmiiit!!!"

(Forrás: F. BAMONTE: Szűz Mária harca, IHTYS 2014. 177-178. o.)

(folyt.)

Éber legyen a szívünk!  

     Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a hit nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami törvények s rendelkezések iránymutatójává? Nem kísérlik-e meg mást belemagyarázva kiforgatni a Szentírást? /Sajnos/, a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén szervezkedik, intézkedik, hogy Krisztus Egyházát gúzsba kösse és előkészítse az utat az általános elszakadásra! Ez a nagy aposztázia vajon megszüli-e az Antikrisztust, vagy halasztódik még? Mindenesetre ez a taktika összes jeleivel és eszközeivel a sátántól ered! Távol álljon tőlünk, hogy megtévesszenek szép ígéretei, melyben mérgek vannak elrejtve. Ne gondoljátok, hogy ügyetlen a mesterkedésben! Csalétkeit nagyon is nyíltan kínálja: Ígér polgári szabadságot, egyenlőséget, jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését és reformokat. Ezáltal fedi el műve sátáni célját, melybe be akar minket is vonni. Ezért gúnyolódik az elmúlt időkön és a hagyományos intézményeken. Nekünk azonban szükséges megértenünk, hogy az első keresztények helyzetében vagyunk; ugyanazon friggyel, papi renddel, szentségekkel és kötelességgel!   

    Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Az szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét. (És ezt a 19. század közepén fogalmazta meg Henry Newman!) 

(vö. Newman Breviáriumából: Szent István Társulat /Bp. 1961/ 358-363. o.)

     Kétségkívül napjainkban egy hatalmas lelki vihar, egy globális felfordulás előszelét érezzük, amely itt is van, és szemünk láttára válik világméretűvé.

A Bölcsesség Könyve írja „Az istentelenség pusztává teszi majd az egész földet és a bűn felforgatja az uralkodók trónját.” (5,23)

     A Szentírás szerint a hitehagyás hozza elő a globális felfordulás vezetőjét, az Antikrisztust (ld. 2Tessz 2,3), de ez vezet végül Isten Bárányának teljes uralmához is.

Idézet a Jelenések Könyvéből: „Ekkor hét angyalt láttam, az Úr előtt álltak, és hét harsonát kaptak. Jött egy másik angyal, megállt az oltár előtt, aranyfüstölő volt nála. Sok tömjént kapott, hogy az összes szent imádásával tegye az aranyoltárra, hogy a tömjén füstje a szentek imádásával felszálljon az Isten elé. Most, az angyal fogta a füstölőt, megtöltötte az oltár parazsával, és leszórta a Földre. Erre mennydörgés, égzengés, villámlás és földrengés támadt. A hét angyal pedig, akiknél a hét harsona volt, felkészült, hogy megfújja azokat.” (Vö. 8,1–6)

A szenvedések harsonái, az Egyház szenvedései és feltámadása. Mielőtt felragyogna a Hajnal Szép Sugara, ez a sötétség pillanata, a Vadállat és a Hamis Próféta felemelkedéséé, a végső megpróbáltatásoké.

Erre kaptunk figyelmeztetést a Szeretetláng Naplóban: „A Világegyház nagy veszélyben van, és ezen változtatni a ti földi erőtökkel nem tudtok! Már csak a Szentháromság segíthet a küzdő Egyházon, a Szűzanya, az összes angyalok és szentek, és az általatok kiszabadított lelkek együttes közbenjárása!” (IV/27). ‒ Idézet vége!

(folyt.)

A Fatimai Szűzanya kegyszobra

A FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán

    Dr. Nunes Formigao, a fatimai események legkiválóbb történésze, 1917. szeptember 27-én első alkalommal kérdezte ki a gyermekeket. A "Hogyan nézett ki a Szűzanya?" kérdésére, kövessük Ferenc válaszait. (Folytatás!)

- Milyen a ruhája?
- Hosszú, fölötte egy palástot visel, amely lelóg a fejéről a ruha alsó szegélyéig.
- Milyen színű a ruha és a palást?
- Mindkettő fehér, de a ruháján aranycsíkokat lehet látni.
- Milyen a Szűzanya tekintete?
- Úgy néz ki, mint aki imádkozik. Kezét összeteszi a mellén.
- Van valami kezében?
- Keze között tart egy rózsafüzért, ami lelóg a ruha előtt a jobbkezéről.
- Van a fülében valami?
- A fülét nem lehet látni, mert palástja takarja.
- Milyen színű a rózsafüzér?
- Az is fehér.
- Szép a Szűzanya?
- Igen.
- Szebb, mint az a lány, akit ott látsz?
- Szebb!
- De vannak még szebb lányok is, mint az, akit ott látsz.
- Sokkal szebb, mint akárki, akit eddig láttam!
     Ferenc kihallgatása után Jácinta ugyanezt vallja. Lúcia még hozzáfűzi: Nyakán még két aranyzsinór lóg, ami középen golyóban egyesül, s a Szűzanya a derekán nem visel övet.

Ezen adatok nyomán készítette el a fiatal José Ferreira Thedim nevű művész Gilberto F. Santos rendelésére az első fatimai szobrot, amelyet 1920. május 13-a óta a jelenési kápolnában tisztelünk.
     Dr.Formigao írja a Csodálatos események c. könyvében 1926-ban, az 1925. október 13-i jelenési ünnepségről szóló beszámolójában:
     Azon a helyen (a jelenési kápolnában) a Rózsafüzér Királynéja szobra előtt kézzelfogható a jó portugál nép mély hite. Ott térdelnek a hívők minden társadalmi megkülönböztetés nélkül, egynek érzik magukat a krisztusi testvériségben. Ott találkoznak egymással minden pillanatban és Arra vetik tekintetüket, emelik imára kulcsolt kezeiket, Akit joggal nevezünk a Bűnösök Menedékének és a Betegek Gyógyítójának.
A Boldogságos Szűzanya, a Jelenési Hölgy kegyszobra körül ma is összegyűjti gyermekeit a világ valamennyi kontinenséről, érezteti anyai Szívének melegét azokkal, akik Hozzá fohászkodnak és az ég felé irányítja különösen azokat a lelkeket, akik leginkább rászorulnak irgalmára. 

(A tegnapi gondolatsor folytatása!)     

     Sokan nem ismerik (mert nem tájékoztatták őket), vagy már meg is feledkeztek ezen igazságokról (mármint, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg). Így gyorsan növekszik azok száma, akik kijelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire, álprófétákra hallgatnak, sokan pedig mágikus, ezoterikus és démonikus eszközöket használnak boldogulásukhoz. Óva intenek ezektől a szakemberek, sőt még emléktárgyként, szobadíszként sem ajánlatos pogány istenségek, totemek, guruk, nagymesterek képmásait, démonikus eszközöket, vagy mágikus irodalmat környezetünkben tartani, pláne forgatni. Ide sorolhatók a „démonhívogató” őspogány ritmusok döngetése (még tudatlanul is), mint a sátánt dicsőítő metal és a keményrock zene hallgatása. Az emberek szélesedő körben fordulnak el az igazság meghallgatásától és mesékre hajlanak (vö 2Tim 4,4). A logikus következmény: egyre nagyobb teret kap a sátáni tevékenység és lassan társadalmi, sőt világméretűvé növekszenek.
     Ez az említett folyamat egyre inkább felgyorsulni látszik a globalizáció, különösen az „Istennel szembeni autonómiát” hirdető New Age mozgalom térhódítása révén. Már X. Piusz is ezt nyilatkozta a modernizmusról: „Az összes eretnekség végső összefoglalása.”
     Általánosan megfigyelhető, hogy az Evangéliumot és a katolicizmust minden módon igyekszenek kikezdeni, megfélemlíteni – nem kevesebb céllal –, minthogy Jézus személyét egyszerű szupersztárként, a megváltás tényét ámításként, szentségi Jelenlétét „kárhozatos bálványimádásnak” degradálják. Ál-evangéliumok, ál-történeteinek ál-kutatási eredményeit jelentetik meg, rombolásként (Da Vinci kód, Júdás evangéliuma, protestáns Káték stb.) Ez mind a Gonosz műve!
     Ez a hamiskodás már Jézust követően elkezdődött, ám a médialehetőségek mára milliószor nagyobbak, így tehát hatalmas tömegeket tudnak elérni, az elidegenítés, a megtévesztés alig leplezett szándékával! Mit mondhatunk? Szüntelenül munkáljuk a saját és mások üdvösségét.

 „Akinek van füle a hallásra, hallja meg!”
Ratzinger bíboros, a Hittani Kongregáció vezetőjeként való két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunkról, ennek sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az embereket összekötő kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az embert, kihasználva gyöngeségét és megkísérthetőségét. Pokoli az a nyugati kultúra, mely bebeszéli az embernek, hogy az élet egyetlen célja a gyönyör és az egoista önzés!”

     De van-e remény a kiútra? Először is, teljesítenünk kell a fatimai kéréseket, és akkor két ígéretben is bízhatunk! Egyfelől az Evangéliumiban, miszerint "ha elhatalmasodik a bűn, túlárad a kegyelem"! (Róm 5,20) Másfelől a Fatimai Szűz ígéretében, hogy "végül Szeplőtelen Szíve fog győzedelmeskedni!"

Csak közbevetőleg kérdem: Végezzük az első szombatokat? Imádkozzuk naponta a rózsafüzért? És az engesztelés...?

     A Jelenések Könyve ezt írja: "Ekkor láttam a megnyílt eget és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, a szeme pedig olyan, mint a tűz lángja." (Jel 19,11-12) A fehér ló Lovasa a teljes pusztulás megakadályozására közbelép egy olyan világméretű eseménnyel, amilyen még nem volt az özönvíz óta. Amiként Montforti Grignon Szent Lajos írja a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: "Szűz Mária által jött Jézus Krisztus először a világba, Őáltala jön el másodszor is, jóllehet más módon." (TMT 50) Szent János soraiból is kiviláglik, hogy nem Krisztus második eljöveteléről van szó, hanem arról, hogy Krisztus jelenléte valami más módon fog megnyilvánulni a világban, mely majd előrevetíti minden ember külön ítéletét.

(Ezzel kapcsolatban megjegyzek két dolgot. A világméretű esemény a Szeretetláng kiáradásának ígéretét vetíti elő, "amilyen még nem volt, mióta az Ige Testté lett". A más módon való krisztusi jelenlét is a Szeretetláng kiáradására utal, hiszen "Mária Szíve Szeretetlángja maga Jézus Krisztus"! A "bűnnel való szembesülés" pedig nagyon hasonlít a garabandáli Figyelmeztetés leírására!)

(folyt.)

A Fatimai Szűzanya kegyszobra
A FATIMAI LÁTNOKOK folyóirat 5-6. száma 1988. szeptember/december nyomán

  A 3 kis pásztorgyermek, Lúcia, Francisco és Jácinta látta a Szűzanyát, ezért csak ők mondhatták el, hogy milyen volt a Szűzanya. 

Dr. Nunes Formigao, a fatimai események legkiválóbb történésze, 1917. szeptember 27-én első alkalommal kérdezte ki a gyermekeket. A "Hogyan nézett ki a Szűzanya?" kérdésére, kövessük Ferenc válaszait. (Alul a kézirat egy oldala.)
- Kit láttál az utolsó hónapokban a Cova da Iriában?
- Láttam a Szűzanyát.
- Hol jelent meg?
- Egy kis tölgyfabokor fölött.
- Egészen váratlanul érkezett, vagy láttátok már akkor, amikor közeledett valamelyik oldalról?
- Láttam, amint napkelet felől közeledett és ahogy leszállt a tölgyfabokorra.
- Sietve, vagy egész lassan jön?
- Mindig sietve érkezik.
- Hallod te is, hogy mit mond Lúciának?
- Nem hallom.
- Beszéltél már a Szűzanyával? Szólt-e már hozzád?
- Soha nem kérdeztem tőle semmit. Csak Lúciával beszél.
- Kihez fordítja tekintetét, feléd és Jácintához is, vagy csak Lúciához?
- Mindhármunk felé néz, de főképpen Lúcia felé.
- Sírt vagy nevetett valamikor?
- Soha nem sírt, nem is nevetett. Mindig komoly a tekintete.

     A Római Katolikus Egyházban az ünnep liturgikus neve: „Szűz Mária látogatása Erzsébetnél”  (Visitatio Beatae Mariae Virginis). A 13. századtól július 2-án tartották, egészen a II. Vatikáni Zsinatig, amikor is május 31-re helyezték át, Magyarországon és az elszakított területeken mégis július 2-án ünneplik, mivel ez a nap ősidők óta az aratás kezdetének ideje. Ezért nevezik Sarlós Boldogasszony ünnepének. A megnevezést Szent Gellért püspök ajánlotta, látva a magyarság egészen ősi Boldogasszony tiszteletét, akihez mindig az aratás patrónájaként folyamodnak. Ezen a napon nem dolgoztak, és csak másnap, július 3-án kezdődött az aratás. Sarlós Boldogasszony napján az ünnepi misét követően a hívek ’kikerültek’ (kimentek) a határba, ahol a pap a négy égtáj elé hintve a szenteltvízből megáldotta a gabonát. 
     A Szent Szűz az angyali üdvözlet alkalmával tudta meg, hogy idős rokona, Erzsébet már hat hónapja gyermeket vár. Azonnal útra kelt, hogy a nehéz napokban segítségére lehessen. Amikor találkoztak, Erzsébet méhében felujjongott a magzat, Keresztelő Szent János. Ehhez a pillanathoz kötődik Mária csodaszép hálaéneke, a Magnificat (Lk 1,47-55), mely már az őskeresztényeknél az Egyház hálaadó éneke volt, s azóta is imádkozzuk az esti zsolozsmában, miként a közösségi és magán imádságokban. Mária az Egyház mintája, jelképe, igazi előénekese ebben a hálaadásban.
     Az ünnepet az egész egyházra VI. Orbán pápa terjesztette ki, majd IX. Bonifác 1389-ben vigíliával és nyolcaddal egészítette ki.

     Sarlós Boldogasszony áldott állapotában a várandós édesanyák oltalma. Az ország északi részein ezen a napon felvirágoztak egy széket és a ház elé tették, hogyha erre jönne a "nehézkes Mária", meg tudjon pihenni.
A Sarlós Boldogasszony elnevezés utal az ünnepnek az aratás és termékenység szakrális párhuzamára, de a szegények, a betegségben és fogságban sínylődők, valamint az áldott állapotában lévő édesanyák gondviselőjére is.

   „Ne féljünk nevén nevezni a gonoszságot és annak előidézőjét, a sátánt! – mondja II. János Pál a fiatalokhoz intézett apostoli levelében. – A stratégiája, hogy megpróbál elrejtőzni, ezért úgy ülteti el a gonoszságot az emberben, hogy az magából az emberből teljesedjen ki. Így hálózva be észrevétlenül az emberek közötti kapcsolatokat, a különféle társadalmi csoportokat és nemzeteket. Végül a 'személyes' bűn fogalma megszűnik létezni, s mára az emberek inkább csak 'kollektív' bűnösségről beszélnek. (…) Miközben a valóságban (egyénileg is) egyre jobban elmerül benne.”

     Istentől kapott eszközeinkkel – bár harcok árán – kell száműznünk egyéni és közösségi sorsunk alakításából a démoni erőket, így valósítva meg egy egységes, egészséges és boldogabb földi életet, melyben „még az ég is kékebb”. Le kell szögeznünk azonban, hogy Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát az evangéliumi mag mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Evangéliumnak, akkor ott a befogadó „talajjal”, vagy a „magvetővel” van probléma! És ez megint az egyéni és közösségi felelősség kérdése! Mert ha a sötétség fejedelmének cselszövéseire, munkálkodásának tipikus terepeire, továbbra sem hívjuk fel hatékonyan az embertársaink figyelmét, ha az evangelizációs tevékenységünk erőtlen, akkor természetszerűleg elhatalmasodik a bűn, ennek minden következményével, s fenn áll a tömeges elkárhozás veszélye!
     A megtérés és tisztább látás súlyos akadálya az értékrendek világméretű átrendeződése a pénz és az élvezetek javára. A meggazdagodás vágya, a szórakozás vagy a szexualitás, aránytalanul túlzott hangsúlyt kap a társadalmi kapcsolatokban annál, mint amennyit helyénvalón érdemelne. Az élvhajhászat szinte életcél nagyságrendre van emeltetve, holott elhangoló és megkötöző erejénél fogva épp az „életből” való kizárást eredményezheti! Ezzel szemben generációk nőnek fel, akik nem, vagy alig ismerik a Kinyilatkoztatást, egyre-másra veszítik el hitüket, a keresztényi és nemzeti identitásukat. Lehet vallás ezernyi is, ám az istenkeresők kellő ismeretek hiányában megfeledkeznek arról, hogy Isten egyedül csak a Názáreti Jézust igazolta (ApCsel 2,22), értésünkre adva, hogy „nincs üdvösség senki másban” (ApCsel 4,12).
     Többen azt is feledik, hogy Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), és Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak a hit szent örökségéről, a hitletéteményről (depositum fidei): „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Az Apostoli Egyház, az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, „megbízott továbbadója és értelmezője” (Új Katekizmus 85-87). Különös nehézsége az evangelizációs munkának az, hogy a sátáni gondolat sokszor tetszetős eszmék köpenyében jelenik meg, s az emberi jogok címén, a felvilágosult ember nevében és érdekében kerül terjesztésre.

     Beszédeiben VI. Pál és II. János Pál pápa is érzékeltette, a világra (és az Egyházra) váró válságot. Ám kérdés, hogy konkrétabban milyen összefüggés található a mai válság és a fatimai üzenet között?

Nos, a válság okait abban kereshetjük, hogy liberális ideológiák és modernista szokások hatolnak be a katolikus sorokba. Márpedig tudott, hogy a hitetlenség és a gonoszság előretörését Isten a kommunizmussal büntette, amiként ennek lehetőségét a Fatimai Szent Szűz még idejében jelezte, vagyis ha fel nem ajánlják Oroszországot Szeplőtelen Szívének, ami által megtérne, akkor „tévtanait el fogja terjeszteni az egész világon”! Ezen kívül a Fatimai Szűz még néhány teljesíthető kérést intézett a világhoz. Ám az Egyház csak fél évszázados késéssel, a világ pedig lényegileg egyáltalán nem teljesítette az Istenanya kéréseit! És íme láthatjuk, hogy az említett tévtanok már a Katolikus Egyház legszentebb hajóját is elérték!

A Szűzanya a tévtanok lélekpusztításának eredményére csupán egy egyszerű mondattal utalt: „Portugáliában a hitigazság mindvégig megmarad”, ami azt is jelentheti, hogy másutt viszont nem, vagy kevésbé!

(folyt.)

A látnokok boldoggá avatása

      Ferenc és Jácinta boldoggá avatási perének előkészítését hivatalosan már 1949-ben elkezdték ugyan, de oltárra emelésük húzódott. A fatimai események 64. évfordulóján, 1981. május 13-án merényletet követtek el a Szentatya ellen. A történészek, és a jelenéseket vizsgáló szakemberek szerint még az óra és a perc is megegyezik.                                                              

Nagy és múlhatatlan érdeme van a két kis fatimai pásztorgyermek életszentségének kivizsgálásában a magyar Kondor Lajos verbita atyának, mint segédposztulátornak!
     Kondor atya 1978-ban az akkori leirai püspökkel, Alberto Cosme do Amarallal együtt találkozott II. János Pál pápával, hogy hivatalosan is megkezdődhessen a boldoggá avatási eljárás.
Meisner bíboros, kölni érsek segítségével elérte, hogy II. János Pál pápa 2000. május 13-án Fatimában avassa boldoggá a két pásztorgyermeket, bár a korábbi tervek szerint a kihirdetés Rómában történt volna. 2017. május 13-án Ferenc pápa Fatimában szentté avatta a két kis látnokot.                                    

Kondor atya életcélja a fatimai üzenet terjesztése volt, az általa fenntartott „Pásztorgyermekek Irodája” (Secretariado dos Pastorinhos) a világ számos nyelvén, magyarul is jelentetett meg a fatimai jelenésekről szóló könyveket, Lúcia nővér emlékezéseit, elmélkedéseit.

     Kondor Lajos atyának nagy szerepe volt a fatimai Magyar Keresztút felépítésében, amely az 1956-ban külföldre menekült magyarok kezdeményezésére és adományaiból jött létre. A szerzetes mindig szeretettel fogadta a Fatimába érkező magyar zarándokokat, gyakran mondott szentmisét nekik. 2009. október 28-án hunyt el, 81 éves korában. Fatima Városi Önkormányzat teret nevezett el Kondor atyáról, majd 2015. március 7-én szobrot is állítottak. (Lásd alsó képek!) Kondor Lajos SVD volt minden idők legközismertebb "fatimai papja", a két pásztorgyermek boldoggáavatási viceposztulátora. Neki, a magyar verbita papnak is köszönhető, hogy Boldog Ferenc és Jácinta ünnepét február 20-án tartják Portugáliában.
     Fernando Leite jezsuita szerint a fatimai jelenések lényegét az alábbiak szerint foglalhatjuk össze:

1) Isten meg akarja alapítani a világon Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét.

2) Lúcia van megbízva ennek az üzenetnek hirdetésével.

3) Isten minden kegyelmet Mária Szeplőtelen Szívén keresztül ad.

4) Jézus Szíve azt akarja, hogy mellette Anyjának Szívét is tiszteljék.

5) A világ békéje Mária kezére van bízva.

     Ennek az öt pontnak az ismeretében különösen aggasztó, hogy bár a fatimai jelenések mélyen belevésődtek a katolikus világ emlékezetébe, a nagy nyilvánosság már-már elfelejtette az események részleteit, a titkokat és ígéreteket, jóllehet Fatima jövendölései sorra megvalósulnak. Igaz, pápák látogattak el a zarándokhelyre, s évente sok millióan felkeresik a kegyhelyet, de még ma sem teljesedett minden a Szent Szűz elvárásai szerint.

Sajnálatos (és veszélyt rejtő), hogy égi Anyánk fatimai kérései csak részben épültek be az evangelizációs munkába. Csak példaként hozom fel, hogy Ön kedves olvasóm, ha első szombaton elmegy Szentmisére, hall-e egyetlen szót is a fatimai Szent Szűzről, hallotta-e egyszer is, hogy a pap felszólította volna a híveket: "a Szentmise után maradjatok még itt 15 percig, hogy elmélkedjünk Mária Szeplőtelen Szívéről, teljesítve ezáltal az Ő, első szombatokra vonatkozó kérését!"?

„A mai idők állapota kötelez minket, hogy emlékezetetekbe idézzük: nem kell csodálkoznunk az eretnekségeken, sem azon, hogy léteznek (hiszen már előre megjövendölték, hogy felütik fejüket). Azon sem, hogy megzavarják egyesek hitét (hiszen az eretnekségek épp arra szolgálnak, hogy hitünk próbát álljon ki). (...) Egyébként tényleg különös, hogy a rossznak ekkora ereje legyen, ámde az eretnekségeknek csak azokon van hatalma, akik nem erősek a hitben. (…) Mivel az eretnekségek egyesek gyengeségéből merítik erejüket, így semmi erejük sem lenne, ha erős hitekkel találkoznának”.

(Tertulliánus, De praescriptione)

     Vajúdik a természet, elhatalmasodott a bűn, a hitetlenség, pusztítják az életet és a családot - ezek az idők jelei, a Jelenések Könyve, a szentek és az egyházatyák figyelmeztetéseivel összhangban. Minden esetre a jelek a Hét Pecsét zűrzavaros időszakának közeledtére utalnak. E félére figyelmeztetett már XIII. Leó pápa is, miszerint a globális forradalom célja nemcsak a politikai szervezetek megdöntése az új világrend felállítására, hanem mindenekelőtt „a kereszténység által megteremtett világ” lerombolása! Ezt megerősítette XVI. Benedek pápa is: „Ma is azzal fenyeget a hatalom, hogy minden lehetséges formában lábbal tiporja a hitet.” (A világ világossága 16. fejezet)

     De hogyan is értelmezhetjük mindezt? ‒ Nos ‒, a fatimai második titok így végződik: „Portugáliában a hitigazság mindvégig megmarad.” Ez a mondat tehát nem a titok harmadik részének kezdete, mint gondolták a Fatima-ismerők, hanem hogy ez, az egész világra kiterjedő hit-válságra utal, mely szükségszerűen az Egyház válságához vezet, s ennek megállapításához elegendő, ha valakinek van szeme a látásra és van füle a hallásra. Elég, ha Szent VI. Pál pápa 1968. december 7-i, a Lombardiai Szemináriumban mondott híres szavaira gondolunk: „A Sátán füstje valami résen keresztül behatolt Isten templomába”. Szent II. János Pál pápa is többször hasonlóképp nyilatkozott.

(folyt.)

A látnokok sorsa

     Kiválasztottságukért és küldetésükért a három fatimai pásztorgyermeknek is szenvedniük kellett. A Szent Szűz a júniusi jelenés alkalmával megígérte: Jácintát és Ferencet hamarosan magával viszi. Ez így is történt. Mint említettük, Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta pedig 1920. február 20-án halt meg.
     Ferencet a fatimai temetőben, míg Jácintát Vila Nova de Ourém temetőjében temették el. 1935. szeptember 12-én, Jácinta földi maradványait átvitték a fatimai temetőbe Ferenc mellé, egy kriptába helyezték. Később, mindkettejük földi maradványait a fatimai bazilika oldalkápolnájába helyezték (1951-ill. 1952-ben), ahol ma is találhatók. Mellettük már eleve ki volt képezve egy harmadik sír is.

     Lúcia, aki 1907. március 30-án született, 10 éves amikor Szent Szűz megbízta őt a fatimai üzenetek továbbadásával. Lúcia 1921. június 16-án búcsúzott el szülőföldjétől, és a portói dorottyás nővérek árvaházának lett lakója. A főnöknő teljes hallgatást parancsolt a fiatal növendéknek a fatimai jelenéseket illetően. Lúcia nem beszélhetett az eseményekről, de híreket sem kaphatott a fejleményekről. Nagy kereszt volt ez számára. 1925. október 24-én belép a Dorottya-intézetbe és jelöltként felveszik a kongregáció kolostorába a spanyolországi Tuyban, a portugál határ közelében. 1926. október 2-án novícia lesz.

1928. október 2-án teszi le ideiglenes fogadalmát. Hat évvel később, ugyancsak október 3-án tesz örök fogadalmat, és felveszi a Maria das Dores (Mária Fájdalmas Anya) nevet.
     1946. május 20-án Lúcia nővér újra végig járhatja a jelenések helyeit, mintegy megjelölve azokat.
     1948. március 25-én elhagyja a Szent Dorottya intézetet és belép a Szent Józsefről nevezett Kármelbe Coimbrában, ahol felveszi a Szeplőtelen Szívről nevezett Lúcia nővér nevet.
     1949. május 31-én sarutlan kármelitaként tesz örök fogadalmat. A coimbrai kármelita közösségében élt és ugyanitt fejezte be földi megbízatását is 97 éves korában, 2005. február 13-án.

(Alább, Lúcia sírja a Fatimai Bazilikában, két kis társa mellett.)
     Arra vonatkozóan, miért hagyta el Lúcia nővér a Szent Dorottya intézetet és lépett be a kármelbe, Coimbra püspöke 1948. május 27-én P. José Aparício S.J. szerzetesatyának, a látnok korábbi lelkivezetőjének írt levelében a következő okokat jelöli meg: „Lúcia nővér kérését teljesítve a Szentatya elrendelte, hogy minden akadály nélkül áthelyezhessék. Számtalan látogató zaklatta ugyanis, sőt egyesek kifejezetten merészen kíváncsiak voltak, felesleges kellemetlenséget okozva neki. […] Lúcia nővér úgy érzi, sohasem volt ekkora békében és ennyi örömben része, mint ebben az otthonában, amit a világon semmivel sem cserélne fel. A Szentatya kívánságára se látogatókat nem fogad, se levelet nem kap, azonban írásban közlöm vele, mire van szüksége azoknak az embereknek, akik a segítségét kérik. Eddig semmiféle kivételt sem tettem. […] Csak azok látogathatják meg, akik a Szentszéktől erre engedélyt kapnak.”

(vö. P. Luiz Gonzaga Mariz S.J., Fatima, onde o céu tocou a terra, 32. o.)

Források:

1) http://magyarkurir.hu/hirek/hogyan-vedekezzunk-satanista-marketing-ellen
2) Dr. Antalóczi: Jelenések, üzenetek és a jövő, Kisboldogasszony plébánia Eger 2000.

Hogyan védekezzünk a sátánista marketing ellen? 2
     Porzia Quagliarella emlékeztetett rá, hogy a sátánizmus (a sátánimádás) már nem olyan, mint XIV. Lajos korában volt, amikor először fogták perbe azokat, akik fekete miséket mutattak be és megszentségtelenítették a Szentostyát. A sátánizmus ma a fogyasztói társadalomba illeszkedik és könnyen a mindennapos fogyasztói
szokásokhoz kötődik, a fékevesztett, visszataszító módon megélt szexualitás, a pénzsóvárság, a hatalommal való visszaélés jellemzi. Létezik egy – a világkereskedelmet és a politikát manipuláló sátánista marketing. 
     Olyan időkben élünk, amelyben szinte már nincs vagy nem érvényesül a társadalom által tisztelt értékrend. Minden gyorsan zajlik, az emberek minden pillanatban új és új helyzetekbe kerülnek. A gonosz lassan, kifinomultan szállja meg az embert: felesleges szükségleteit vágyakká alakítja és a különlegesen törékeny emberekben ezek a vágyak megszállottsággá válnak. A sátánizmus legfőbb áldozatai a fiatalok. Gyakran éppen azok, akiknek jóságos, engedékeny szüleik vannak és nem tanulják meg elviselni a frusztrációt. Egy szörnyű játszma ez, melyben: ha félek valamitől, akkor vagy megpróbálok szembenézni vele, megérteni, mitől is félek, vagy pedig az erősek oldalára állok, mert akkor nem kell félnem, hisz én is erős leszek. 
     A teológus-pszichológus hangsúlyozza, hogy a sátán soha nem tudja teljes egészében hatalma alá keríteni az embert, hiszen mindannyian Isten gyermekei vagyunk. Mindenkiben van egy egészséges rész – a Szent Keresztségben kapott lelkiismeret –, amelyre építhetünk. Mindennap próbatételnek vagyunk kitéve:
személyiségünk sokféle részből tevődik össze, és ezt a gonosz perverz módon kihasználja. Ha nincsen spirituális tér az életünkben, a spiritualitás lassan eltűnik a hétköznapjainkból. Ha nem élünk a Krisztustól kapott Szentségekkel, a hitünk elerőtlenedik és csökken védettségünk az ördögi erők ellen. Ilyen kiszolgáltatott
állapotban, csak a saját érzékeinkre hagyatkozhatunk, márpedig ezek könnyen becsaphatnak. Hiányoznak a keresztényi közösségek, amelyhez viszonyíthatjuk magunkat, könnyen kiszolgáltatottakká válunk. Merthogy nem vagyunk képesek teljes mértékben megismerni a gonosz cselekvésmódját: az emberi pszichén keresztül rombolja az embert, beköltözik gondolataiba, érzéseibe.
     Az itt elmondottak bár igen lényeges, sarkalatos igazságokat fogalmaznak meg a bűn szerzőjéről, mégis azt kell látni, hogy sokan nem ismerik fel a ,,sötétség hatalmainak'' mesterkedését. Nem működik a megkülönböztetés adománya, vagy nem élnek vele, s ezért sok zűrzavaros álláspont alakult ki a bűn szerzőjével kapcsolatban, pedig a tisztánlátás ebben a kérdésben súlyos evangelizációs feladat.
,,...az egyik legsürgetőbb szükség az ellen a rossz ellen védekeznünk, akit ördögnek nevezünk'' -- mondta VI. Pál pápa 1972. nov. 15-i beszédében.
     Quagliarella Szent II. János Pált idézi, aki azt mondta, hogy a gonoszság titka nem érthető meg a húsvét, a megváltás misztériuma nélkül. Fontos, hogy az ember ismerje meg magát, az árnyoldalait is, és fontos, hogy gyengeségét a napvilágra hozza, Krisztus világosságába helyezze.

A fatimai üzenet elismerése

     A fatimai jelenések elismerése nyolc évet vett igénybe és ennek során Lúcia nővért többször kihallgatták. Végeredményként a jelenéseket hitelesnek fogadták el. A leiriai püspök, D. José Alves Correia da Silva, 1930. október 13-ai pásztorlevelében a következőket tette közzé:
     „Az itt bemutatott és további vizsgálatok tekintetében, melyekre itt hely szűke miatt tovább nem térünk ki, a Szentlélek segítségül hívásával és az Istenanya oltalmában bízva, valamint egyházmegyénk tiszteletreméltó tanácsadóinak meghallgatása után így határoztunk:
     a) hitelesnek nyilvánítjuk a gyermekek látomásait, melyek május 13. és október 13. között egyházmegyénk területén, Fatimában, a Cova da Iriá-ban történtek;
     b) hivatalosan jóváhagyjuk a fatimai Szűz tiszteletét.“
(vö. D. Frei Francisco Rendeiro O. P.: A consagracao pela Igreja do culto de Nossa Senhora de Fátima, in Fátima, altar do mundo 2. kötet, 179-180. o.) Csak halkan jegyezzük meg, hogy a fatimai üzenetet, elsősorban nem elismerni kellett volna, hanem mindenekelőtt TELJESÍTENI !!!
     1931. V.13: a teljes portói püspöki kar elzarándokolt Fatimába és fölajánlották az országot Mária Szeplőtelen Szívének. E felajánlás a Szűzanya különleges oltalmának köszönhetően megmentette Portugáliát a II. világháború borzalmaitól. Hálából a portugál lányok és asszonyok arany ékszereikből és kb. 3000 drágakőből koronát készíttettek, amellyel XII. Pius pápa 1946-ban Masella bíboros-legátus által megkoronázta a kegyszobrot és elrendelte Máriának mint a Világ Királynőjének ünnepét. – 1981. V. 13: a Fatimai Szűzanya ünnepén követtek el merényletet II. János Pál pápa ellen. Azt a pisztolygolyót, amelyet a pápamobilban találtak, a Szentatya elküldte Fatimába, s belefoglalták a Szűzanya koronájába. II. János Pál pápa 2000. V. 13: boldoggá avatta a fatimai látnokokat.
     1936 májusában a Fatimában összejött portugál püspökök ígéretet tettek arra, hogy ezen a helyen újra ülést tartanak, ha az ország megmenekül a fenyegetően közeli vörös veszélytől. (A spanyolországi kommunista forradalom és polgárháború könnyen átterjedhetett volna a szomszédos országra.) Amikor a veszély meglepő módon elmúlt, a portugál püspökök 1938. május 13-án összejöttek az iriai barlangnál és teljesítették ígéretüket, ünnepélyes hálaadó Szentmisét tartottak, ezáltal kifejezetten elismerték, hogy hazájuk megmenekülését a Szent Szűz csodálatos védelmének köszönhetik.
     Ekkor Portugáliát újból Mária Szeplőtelen Szívének ajánlották, amint azt már hét évvel korábban is tették.

(Az alábbi képeken Masella bíboros, pápai legátus megkoronázza a fatimai Szent Szüzet, ezzel egyidőben XII. Piusz pápa az Istenanyát, a Világ Királynőjének nyilvánította.)

Az 1929. június 13-i jelenés Tuy-ban

     Bár a fatimai jelenések 1917. október 17-vel lezárultak, az évek folyamán Lúcia nővérnek több alkalommal szólt a Szűzanya. Rendkívüli jelentőségű az 1929. június 13-i jelenés (Tuy) mondanivalója és ígérete. Lúcia ezt így írja le könyvében: Engedélyt kértem és kaptam főnöknőmtől és gyóntatómtól, hogy minden csütörtökről péntekre virradó éjjel 11 órától éjfélig szentórát tartsak. Egyik éjjel egyedül voltam. A kápolna közepén a rácshoz térdeltem, hogy az angyal imáját elimádkozzam. Mivel fáradtnak éreztem magam, fölkeltem és kitárt karral imádkoztam. Csak az örökmécs égett. Hirtelen természetfölötti fény világította be az egész kápolnát és az oltáron megjelent egy fényből való kereszt, amely a mennyezetig ért. Jól kivehetően lehetett látni a kereszt felső részén egy ember arcát és felsőtestét, mellén egy galambot, szintén fényből, és keresztre szegezve egy másik ember testét. Kissé a dereka alatt, a levegőben lebegve egy kehely látszott és egy nagy ostya, amelyre a Megfeszített arcáról és mellsebéből néhány csepp vér hullott. Az ostyáról legördülve aztán ezek a cseppek a kehelybe estek. A kereszt jobb szára alatt állt a Szűzanya. A fatimai Szűzanya volt ez Szeplőtelen Szívével, bal kezében nem tőr és rózsa volt, hanem töviskoszorú és lángok... A kereszt bal szára alatt néhány nagybetű képződött, amelyek az oltár felé haladtak, mintha kristálytiszta vízből lettek volna. A betűk e szavakat alkották: «Kegyelem és irgalom».     Megértettem, hogy a Szentháromság titkát szemlélhettem és megvilágosításokat kaptam erről a titokról, de ezeket nem szabad nyilvánosságra hoznom. Ezután így szólt a Szűzanya: – Elérkezett a pillanat, amelyben Isten fölszólítja a Szentatyát, hogy a világ valamennyi püspökével együtt ajánlja fel Oroszországot Szeplőtelen Szívemnek. Megígéri, hogy ezáltal megmenti. Oly sok lélek kárhozik el Isten igazságossága folytán azon bűnök miatt, amelyeket ellenem elkövetnek. Jövök, hogy engesztelést kérjek: áldozd fel magad erre a szándékra és imádkozzál!
     Beszámoltam erről gyóntatómnak. Megbízott, hogy írjam le, mit kíván a Szűzanya. A jelenés szomorúan panaszolta Lúciának, hogy kérését nem, illetve késedelmesen fogják teljesíteni: ,,Nem akartak kérésemre hallgatni!... meg fogják bánni s majd teljesítik is, de már késő lesz. Oroszország akkorra már elterjeszti tévtanait a világon, háborúkat és egyházüldözést idéz elő...” Szó szerint így történt! A látnok gyóntatóján keresztül ismételten kérte ezt. Lúcia nővér még 1940-ben is így ír XII. Piusznak: ,,A mi Urunk továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy Szentséged a világot Mária Szeplőtelen Szívének ajánlja Oroszország külön megemlítésével, és ezenkívül úgy rendeli, hogy a világ valamennyi püspöke Szentségeddel együtt teljesítse ezt a felajánlást.”
     A dolgok lassú intézése vagy egyéb okok miatt a kérés teljesítése elkésett. XII. Piusz pápa csak 1942. október 31-én végezte el a felajánlást. De ekkor már valóban késő volt. Az eredmény pedig a negyvenéves bolsevizmus, és annak minden következménye...
     Lúcia nővér könyvében, lábjegyzetként találhatjuk még a következőket: Alacoque Szent Margit 1689-ben – vagyis halála előtt egy évvel –, többször is megkísérelte, hogy eljuttassa a napkirályhoz, XIV. Lajoshoz, Jézus Szent Szívének üzenetét, amely a következő négy kérést tartalmazta: a királyi zászlókat díszíttesse fel Jézus Szentséges Szívének képével; építtessen egy templomot tiszteletére, hogy ott az udvar hódolatát fogadhassa; a király ajánlja fel saját magát a Szentséges Szívnek és használja fel tekintélyét arra, hogy a Szentszéknél kieszközölje a misét Jézus Szíve tiszteletére. Sikertelen volt minden igyekezete, és úgy látszik, hogy az üzenet el sem jutott a királyhoz. Néhány évvel később a királyi család, a körülményeknek megfelelően, teljesíteni kezdte a kéréseket. XVI. Lajos 1792-ben elkészítette ugyan a felajánlást Jézus Szívének, de már csak a Templom-börtönben tudta megvalósítani. Azt is megígérte, hogy kiszabadulása után teljesíti a többi kérést is, amelyeket Szent Margit közvetített számára. Ez azonban túl későn volt az isteni Gondviselés számára: XVI. Lajost 1793. január 21-én kivégezték.

Jácinta magánjellegű látomásai
 
     Az alatt a rövid idő alatt, amit Ferenc és Jácinta még a földön töltött, Ferencnek, de elsősorban Jácintának külön látomásai is voltak. A következőkben Jácinta legfontosabb látomásairól számolunk be.
– Nem tudom, hogy történt, én láttam a Szentatyát. Egy nagy házban térdelt egy asztal előtt, arcát kezébe rejtette, és sírt. Kint sok ember állt, és néhányan köveket dobáltak utána, mások gyalázták, és csúnya szavakat kiabáltak. Szegény Szentatya, nagyon sokat kell érte imádkoznunk!
      Amikor 1917 augusztusában egyik délután a gyermekek a Cabeço-domb szikláin ültek, Jácinta hirtelen el kezdte mondani azt az imát, amit az angyal tanított, és az ezt követő mély hallgatás után a következőket mondta unokanővérének:
– Nem látod, hogy az utcák, utak és mezők tele vannak emberekkel, akik sírnak az éhségtől, mert nincs mit enniük? És nem látod a Szentatyát egy templomban Mária Szeplőtelen Szíve előtt imába merülve? A sok embert, akik vele imádkoznak?
      Egyik nap Lúcia Jácintáékhoz ment. Jácintát elgondolkozva találta otthon. Megkérdezte tőle: – Jácinta, mire gondolsz?
– A Szűzanya már nem tudja többé szeretett Fia kezét visszatartani, hogy ne büntesse a világot. Bűnbánatot kell tartani. Ha megjavulunk, az Úr Jézus még a világ segítségére jön; ha azonban nem javulunk meg, jön a büntetés.
– A háborúra, ami jönni fog. Oly sok ember hal meg, és majdnem mind a pokolba jut. Sok házat a földdel tesznek egyenlővé, és sok papot ölnek meg.
– A Szűzanya azt mondta, hogy sok háború és ellenségeskedés van a világban. A háború nem más, mint a világ bűneinek a büntetése.
– A tisztátalanság bűnei miatt jut a legtöbb ember a pokolba.
– Sok olyan divat lesz, amellyel megbántják az Úr Jézust.
– Aki Istennek szolgál, nem követheti a divatot. Az egyházban nincs divat. Jézus Krisztus mindig ugyanaz.
– Az orvosok nem képesek helyesen gyógyítani a betegeket, mert nem szeretik a Jóistent.
– A papok csak az egyház ügyeivel foglalkozzanak!
– Az Úr Jézust nagyon bántja, ha a papok és a szerzetesek nem engedelmeskednek elöljáróiknak és a Szentatyának.
– A világ bűnei igen nagyok. Ha tudnák az emberek, hogy mi az örökkévalóság, mindent megtennének, hogy életüket megváltoztassák.
– Az emberek el fognak veszni, mert nem gondolnak Urunk halálára, és nem tartanak bűnbánatot.
     Lúcia a két látnokot betegségük idején gyakran meglátogatta. Ilyenkor részletesen megbeszélték azokat az eseményeket, melyeknek a középpontjában ők álltak. A következőkben Jácinta néhány észrevételét közöljük:
– Nem tart már sokáig, és az égbe megyek. Te itt maradsz, hogy megmondjad az embereknek, Isten meg akarja alapítani a földön Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletét. Ha eljön az idő, hogy erről szólj, akkor ne bújj el! Mondd meg mindenkinek, hogy Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!

     A házasság és az abból születő család az emberiség óriási kincse. A család az ember boldogságának egyik legfőbb forrása, a gyermekek felnevelésének, egészséges kibontakozásának helye. Ezt a kincset korunkban veszély fenyegeti. Dale O’Leary nagyszerű könyve (Kairosz Kiadó) részletesen kimutatja a házasság és a család értékeit lerombolni kívánó erők érvelésének tudománytalanságát, valótlanságát és a küzdelem óriási tétjét – írja Székely János püspök a könyv ajánlójában.

A házasság és az abból születő család az emberiség óriási kincse. A család az ember boldogságának egyik legfőbb forrása, a gyermekek felnevelésének, egészséges kibontakozásának helye. Ezt a kincset fenyegeti veszély korunkban. A Meleg Szervezetek Nemzeti Szövetsége az Egyesült Államokban 1972-ben a következő célokat tűzte ki maga elé:

     Minden állami iskolában olyan kötelező felvilágosító órák bevezetése, ahol a gyermekeket arra tanítják, hogy az azonosneműek közötti szexuális kapcsolat teljesen egészséges és normális, egyenértékű a férfi és a nő közöttivel;
     Elérni, hogy minden önkéntes szexuális cselekedet legális legyen (így pl. a pornográfia, a prostitúció, a nyilvános helyen történő szexuális aktus, vérfertőzés stb.);
     Elérni, hogy a beleegyezési korhatárt csökkentsék (pedofília engedélyezése);
     Elérni, hogy házasságnak tekintsenek, és a házassággal járó jogi kedvezményekben részesítsenek minden élettársi kapcsolatot a partnerek nemére és számára való tekintet nélkül.

Forrás: https://zarandok.ma/hazassagvedelmi-utmutato-katolikusoknak-szekely-janos-puspok-ajanlasaval/

Tóth Ilona 24 éves szigorló medika ártatlanul való kivégzése a kommunista bosszú része volt 56-ért, melyben kitaláltak egy történetet és aljas módon kreáltak egy pert!

Isten nyugosztalja Vértanúinkkal!

Ki van a mi segítségünkre?

     ,,Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé, ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba'' (Ter 3,15). Ezek az ószövetségi szavak (protoevangélium) szünet nélküli, történelemre szóló harcot hirdetnek az ember és a sátán között. Az Isten kifejezett szándéka: az ember mindig tekintse ellenségének a kísértőt és harcoljon ellene. Aki ezt nem teszi, az elpusztul, mert a sátán áldozata lesz. 
     Az előbb idézett ószövetségi szakasz megjövendöli a sátán végső bukását. A Szentírásból világosan megtudjuk, hogy az élethalálharc végső győztese: Jézus Krisztus. Ő az, aki kereszthalála által, az önfeláldozó szeretet révén a sátán hatalmát és erejét véglegesen megtörte. Bár Jézus megdicsőülése a sátán bukását okozta, a sátán még a világban maradt, s amíg be nem következik a gonoszság uralmának végső megsemmisítése, amíg Jézus végleg el nem söpri ,,szája leheletével'', és meg nem semmisíti ,,jövetelének tündöklésével'' (2Tessz 2,8), - ez az Istennel szemben álló hatalom minden erejével Isten egyetemes üdvözítő terve ellen dolgozik. Vádolja az embereket az Atyánál (vö. Jel 12,10) és igen találékony módon a lelkek vesztére tör.        A keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. A keresztény ember számára világos: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
    A Boldogasszony evilági életét a Szentírásból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően, részt vállalt és társa lett a Megváltónak a szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát, hogy legyen valamennyiünk édesanyja. Mária a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
    Történelmi méretű küzdelem folyik külön-külön valamennyi lélekért, s ebből a harcból mindenkinek részt kell vállalnia. Az ember rövid életének tétje: kimondhatatlan bizalommal megvívni a ,,jó harcot'' (1 Tim 1,18), s így elérni önmaga és embertársainak örök boldogságát. Az ember ugyanis kezében hordozza örök sorsát és tetteivel befolyásolhatja az üdvözültek és az elkárhozottak számát. Felelősek vagyunk egymásért! Mária azért jön, hogy Isten akaratából és erejéből leleplezze a bűn szerzőjét és segítségünkre legyen örök életünkért vívott küzdelmünkben. 

(Antalóczi L.: Jelenések üzenetek és a jövő, Eger 2000. 21-22 p.)

A szentség illata

     Az ártatlan kis testet, amely annyit szenvedett a bűnösök megtéréséért, fehér elsőáldozási ruhába öltöztették, kék övvel díszítve, ahogy kívánta. Hazaszállításáig átvitték a plébánia templomába. Amikor elterjedt ennek a híre, rengeteg ember jött, hogy lássa a "kis angyalt", megérinthesse őt vagy valamilyen ereklyét szerezzen tőle.

     Úgy tűnt, mintha csak pihenne, ajka, arca rózsaszín és friss maradt. Kellemes virágillat terjengett körülötte, ami még a legmegátalkodottabb kétkedők számára is letagadhatatlan volt. Ez annál meglepőbb, mert a koporsót három és fél napig nyitva tartották. Február 24-én délben lezárták és óriási kísérettel vitték a pályaudvarra, ahonnan Vila Nova de Ourémba szállították. Itt egy nemes család kriptájába temették. A család Jácintát őrzőangyalaként tisztelte, tagjai megvallották, hogy általa sok kegyelemben részesültek.

     1935. szeptember 13-án a kriptát felnyitották. A teste 15 év után is romlatlan volt. Ünnepélyesen átszállították a fatimai temetőbe, ahol Ferenc földi maradványaival együtt temették el. A sírkőre a leiriai püspök egy egyszerű feliratot vésetett: "Itt nyugszanak Ferenc és Jácinta földi maradványai, akiknek megjelent Szűz Mária." A Szűzanya bizalmasainak népszerűsége évről évre növekedett és közbenjárásukra sok kérés meghallgatást nyert.

     1949. december 21-i rendeletével a leiriai püspök egy bizottságot alakított, és létrehozta a tanúkat kihallgató testületet, különös tekintettel a két látnok hősies erényeire. Ezzel megkezdődött a boldoggá avatási per.

     1951. április30-án megtörtént a kripta hivatalos felnyitása. Jácinta maradványait könnyű volt azonosítani. Koporsója felnyitása után összeaszott, de kétségtelenül felismerhető testet találtak; A következő napon, május 1-jén hatalmas hívősereg kíséretében átszállították a bazilikába és az oldalhajó evangéliumi oldalának padlózatában kialakított sírban helyezték el.

     Ferenc földi maradványait azonban nehezebben találták meg. A koporsó felnyitásakor a szakértők csecsemő csontokra találtak. A csecsemőt Ferenc koporsója fölé temették és az első sírfelbontás során maradványait – azonosítást nélkül – Ferencének tartva helyezték át.

     1952 februárjában újra felnyitották és átvizsgálták a sírt és mélyebben megtalálták a koporsót és benne csontokat, melyeket a nedvesség már megrongált. A szakértők megállapították, hogy a maradványok egy kb. 10 éves fiú csontjai. A hozzátartozók különböző ismertetőjegyek alapján felismerték Ferenc maradványait. Ezt bizonyította a rózsafüzér is, amely az ujjak köré volt tekerve. Tehát Ferenc földi maradványait is megtalálták.

     Amikor március 9-én a kánoni vizsgálat véget ért, új koporsóba tették és ezt lepecsételték. Március 13-án sok hívő kíséretében átvitték a fatimai bazilikába, ahol Jácintával szemben, az oldalhajó leckeoldalán temették el. A két kis vezeklő sírját mindig a zarándokok friss virágai borítják.

(Alábbi 3 kép: 1) Jácinta koporsójának átvitele a Bazilikába.  2) Ferenc koporsójának átvitele a Bazilikába. 3) A Fatimai Bazilikában lévő két sír.)

     Mindazáltal az említett történések végsősoron „végidős” előjelek, amiként a vesztét érző gonosz szellem is egyre inkább próbálja kiirtani a szívekből a Mária iránti szeretetet és jelentéktelennek mutatni az Istenanya szerepét a megváltás érvényre juttatásában! De mindezek alakíthatók – mi több, elkerülhetők – az áldozat, imádság tudatos megélésével! Vagyis imádkozzuk a rózsafüzért, végezzük az első-szombatokat és ajánljuk fel napi áldozatainkat szenvedéseink engeszteléséül!

Összességében azonban figyelnünk kell arra, hogy nem csak a gonosz lélek mesterkedésének ‒ és úgymond ‒ a "végidős" természeti csapásoknak vagyunk kitéve, hanem a túláradó isteni kegyelemeknek is! Tehát, tartsunk bűnbánatot és a felkínált kegyelmekkel igyekezzünk megvalósítani az evangéliumi életet ‒ amíg tehetjük!

Ó Mária, Istenszülő Anya könyörögj érettünk,

és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! Amen.

(bef.) Előző rész

A szenvedésről, melyet a gonosz akarat okoz ebben az életben

     Mennyit gyötrődik a fösvény, aki fösvénységében a lehető legkisebbre szűkíti összes igényeit! Mennyit kínlódik az irigy, aki mindig rágódik szívében és nem tud örülni a felebarátja javának!
     Mindezekből a dolgokból, melyeket érzéki módon szeretnek a bűnösök, rendetlen félelmek közepette sok szenvedést merítenek. Megragadták az ördög keresztjét, a pokol zálogát ízlelik már ebben az életben és úgy élnek, mint a sok betegségtől szenvedők; s ha nem javulnak meg, a végén az örök halált kapják.
     Az ilyeneket megsebzik a szorongatások tövisei, mivel rendetlen akaratuk által gyötrik magukat. A szív és a test keresztjét hordozzák, de lelkük és testük minden érdem nélkül megy át a szenvedéseken és gyötrelmeken, mert nem türelemmel, hanem türelmetlenül viselik az élet fáradalmait amiatt, hogy rendetlen szeretettel szerezték meg és birtokolják a világ élvezeteit és aranyát. Így meg vannak fosztva a kegyelemtől és a szeretet érzületétől. Olyanok lettek, mint a halál fája, ezért minden cselekedetük halott. Szenvedéseikkel a folyóban járnak és elmerülnek benne; halott vízhez jutnak és átlépvén az ördög kapuját az örök kárhozatot kapják.
     Íme, láttad, hogyan csalják meg magukat és mennyi szenvedéssel mennek a pokolba azáltal, hogy az ördög vértanúivá teszik magukat. És mi az, ami elvakítja őket? Az önszeretet felhője, amely a hit világosságának pupillájára ereszkedett.
     Láttad azt is, hogy a világ szorongatásai, bárhonnan is érkezzenek, testileg ártanak szolgáimnak, akiket üldöz a világ, de lelkileg nem, mert hasonlóvá váltak akaratomhoz és ezért örülnek annak, ha szenvedhetnek értem.
     A világ szolgái ellenben csapásokat szenvednek belül és kívül egyaránt; belül különleges módon sújtja őket a félelem, hogy elveszítik amijük van, valamint a vágy azután, ami nem lehet az övék. Értsd meg tehát, hogy ugyanabban az életben mennyivel jobb részük van az igazaknak, mint a bűnösöknek. Így teljesen láttad útjukat és útjuk végét.

Az égi kegy 2

     Úgy tűnt, hogy a műtét sikerült, de hamarosan rájöttek, hogy ez csak csalóka illúzió. A bal oldalon eltávolítottak két bordát, ezek helyén tenyérnyi seb maradt. Görcsös fájdalmai voltak, főleg a kötözések alkalmával szenvedett, de mindezt csodálatra méltó türelemmel viselte.

"Ó, égi Anyám, égi Anyám!" – ez volt az egyetlen zokszó, amely borzalmas szenvedése közben elhagyta az ajkát. Gyakran bátorította magát és a többieket is:

     "Türelem! Mindnyájunknak szenvedni kell, hogy a mennybe jussunk!" Négy nappal a halála előtt "keresztmamája" azzal buzdította, hogy viselje türelemmel fájdalmait, mert ezzel az Üdvözítőnek nagy örömet okoz. Másnap a kislány ezt mondta: "Keresztanyám, többet nem panaszkodom. Megint megjelent a Szűzanya és azt mondta, nemsokára értem jön, hogy elvigyen; és minden fájdalmamat elvette." Ettől kezdve a leghalkabb jajszó sem hagyta el az ajkát és az arcvonásai sem árultak el többé szenvedést. Amikor valaki közeledett ágyához, így szólt: "Lépjen egy kicsit félre, ott volt a Madonna."

     Február 20-án, pénteken 18 óra körül a beteg azt mondta, nem érzi jól magát, és szeretné felvenni a betegek szentségét.
Este nyolckor utoljára meggyónt dr. Pereira dos Reis atyánál, a Szent Angyalok temploma lelkipásztoránál és áldozni is nagyon szeretett volna, ám senki sem gondolta, hogy a halál már közel van, és az atya – sajnos halogató módon – másnap reggelre ígérte az "elrejtőzött Jézust". Ez bizony olyan mulasztás volt a részéről, melyet egész papi életében bánt! Jácintának ugyanis már este fél 11-kor megjelent a Legszentebb Szűz – amiként  megígérte – és elvitte kis kedvencét az égbe. Csak az éjszakás nővér volt a közelben, amikor nagy békességben lehunyta gyönyörű, tiszta szemecskéit. Alig volt 10 éves.

     Isten tehát, csillagkoronás Édesanyja által igyekszik újra formálni és lelkileg újjászülni minket, egészen a második eljövetelig, amikor Krisztus Misztikus Teste az Egyház, eléri teljes dicsőségét!

Ebből következően Szűz Mária számunkra a Hit, a Remény és a Szeretet mintaképe, vagyis Istennek egyetlen Formája, melyben kialakulhatnak Isten képmásai. Márpedig az a lélek, aki ezt a Formát megtalálta és elmerült Mária bensőséges tiszteletében, hamarosan átalakul Jézus Krisztusba ‒ amiként ezt Grignon Szent Lajos oly szépen megfogalmazta. (Vö. TMT 260.)

Az pedig, hogy a Szűzanya velünk van az Idők Végéig? Nos ez nyilvánvaló, mert ahol jelen van Isten Fia, ott van az Istenanya is!

Félreértés ne essék, arról a "végidőről" van szó, melyet már az első századok keresztényei is meggyőződéssel vártak! Mert nem az a lényeg, hogy MIKOR, hanem az, hogy felkészülten éri-e a világot AMIKOR...! És e kérdésben is a Szűzanyára tekintünk, aki a hajnalpír ‒ a Hajnal Szép Sugara ‒, mely megelőzi az Igazság Napját Jézus Krisztust ‒ és nyilvánvaló ‒, hogy épp ezért igyekszik a sátán a Szeplőtelen Fogantatás fogalmát és dogmáit jelentéktelennek-, vagy túlhaladottnak beállíttatni!

Ez pedig igen veszélyes! Hiszen a bensőséges Mária-tisztelet gyengülésével arányos az imádságos hitélet elsekélyesedése. Márpedig ahol az imaélet sekélyes, ott elerőtlenedik az Egyház, és ahol gyenge az Egyház, ott felülkerekedik az okkultizmus és a keresztényüldözés! Jó ha ezt tudatosítjuk magunkban, bízva és untalan kérve Isten Irgalmát!

 (folyt.) 

Előző rész

 A világ emberei nem tudnak betelni azzal, amit birtokolnak 

     Mondtam már, hogy egyedül az akarat gyötri meg az embert, s hogy az én szolgáim, mivel megszabadultak a saját akaratuktól és magukra öltötték az enyémet, nem éreznek gyötrő szenvedést, hanem betelnek, mert érzik, hogy a kegyelem által jelen vagyok a lelkükben. Akik nem mondhatnak engem a magukénak, nem tudnak betelni akkor sem, ha övék a világ, mert a világ dolgai kevesebbek, mint az ember. Én tudom egyedül betölteni az embert.     Ezek a nyomorultak pedig, oly nagy vakságukban örökké tevékenykednek és soha nem laknak jól; arra vágyakoznak, ami nem lehet az övék, mivel nem tőlem kérnek, aki kitudnám elégíteni őket.

     Akarod, hogy elmondjam, mennyire szenvednek ezek? Tudod, hogy a szeretet akkor gyötri meg az embert, ha elveszíti azt, amihez érzületével kötődött. Ők pedig szeretetük által különféle módokon a földhöz váltak hasonlóvá, éppen ezért földdé lettek. Egyikük a gazdagsághoz lett hasonló, másikuk az álláshoz, a harmadik a testéhez. Az egyik azért veszít el engem, hogy a teremtménynek szolgáljon, a másik a testéből ocsmány és tisztátalan állatot csinál, és így különféle állapotokban a földet kívánják és belőle táplálkoznak.

     Azt szeretnék, ha ezek a javak állandók volnának, de nem azok; sőt, úgy illannak el, mint a szél, mert vagy a halál, vagy az én rendelkezésem miatt elveszítik azt, amit szeretnek. És ha megfosztják ezektől őket, elviselhetetlen kínt éreznek: az elvesztett dolog miatti fájdalom pedig akkora, amekkora a rendetlen szeretet volt, amellyel birtokolták azokat. Ha úgy kezelték volna e javakat, mint kölcsönbe kapott dolgokat, s nem mint a sajátjukat, szenvedés nélkül hagynák el őket.

     Mennyi szenvedést okoz a lelkiismeret ösztökéje! Mennyit kínlódik, aki bosszúra vágyik! Szüntelenül rágódik és előbb öli meg önmagát, azaz a lelkét, mint ellenségét. Az első halott önmaga, akit a gyűlölet késével ölt meg.

Az égi kegy 1

     A Szűzanya Jácinta szenvedése napjaiban sem feledkezett meg kis kedvencéről. Néhányszor megjelent neki. Jácinta a kapott kegyelmekről "keresztanyjával" majdnem olyan nyíltan és egyszerűen beszélt, mint egykor a társaival.

     Egyszer, amikor feküdnie kellett és a főnöknő meglátogatta, Jácinta arra kérte: "Keresztanyám, jöjjön kicsit később, mert most a Madonnát várom" – és egészen átszellemülten nézett abba az irányba, ahonnan a Legszentebb Szűz jövetelét várta.

Úgy látszik, néha nem a Boldogasszonyt látta, hanem csak egy fényt.

     Jácinta kifejezései az égi beszélgetések után jóval meghaladták a vele egykorú gyermekek, a kisiskolások beszédmodorát.

     A "keresztmama" írásban örökítette meg legjellemzőbb mondatait.

     Jácinta ismételten jelezte, hogy az operáció fölösleges, nem fog segíteni semmit: "A Legszentebb Szűz újból meglátogatott és megmondta a napot és az órát, amikor értem jön. Figyelmeztetett, hogy legyek jó."

Lisboa doktor a kis beteg áthelyezését kérte a D. Estefania kórházba, ahol operálni fogják. Jácinta beleegyezett. Jézus azt kívánta, hogy hozza meg ezt az áldozatot is a bűnösök megtéréséért.

     Ettől a perctől kezdve élete igazi fájdalmas, égő áldozat volt. És eljött 1920. február 2-a. Meggyónt, megáldozott és könnyek között elbúcsúzott a kápolnában az elrejtőzött Jézustól. Aztán szomorúan elhagyta a neki oly kedves "Fatimai Miasszonyunk házát". "Keresztmamája" elkísérte a kórházba. A környezet itt egészen más volt, mint az árvaházban. Csak ritkán látogatta meg valaki.

     Leggyakrabban a "keresztmamája" jött. Pontosan úgy történt, ahogy a Szűzanya megjövendölte. Ő maga is tudta, hogy a kórházban egyedül fog meghalni. Február 10-én megoperálták. A legyengült kislányt a műtét előtt nem altatták el, csak helyi érzéstelenítést alkalmaztak. Látott és hallott mindent, ami körülötte történt. Amikor vetkőztették, keservesen sírt.

     Szent II. János Pál pápa tanítását követve állíthatjuk tehát, hogy „Mária közbenjárása szorosan összefügg Istenanyaságával, kifejezetten anyai jellegű és ez különbözteti meg minden más teremtmény közbenjárásától.” (Vö. Redemptoris Mater, 38).
Ebből következően Mária nem csak egyes gyermekeit segíti közvetlenül, de a minden korok társadalmát is még időben figyelmezteti a történelmében felhalmozódó bűnök várható következményeire, sőt ezek elkerülésére hatékony eszközöket is kínál! Ilyen a skapuláré, a rózsafüzér, a csodásérem, a fatimai engesztelés és Szíve Szeretetlángja is.

Szent Iréneusz szerint: „a Názáreti Szűz azzal, hogy Igenjével engedelmeskedett Isten szavának, az ember újra életet nyert”. Ámde ez az új esély két dolgot feltételez részünkről is. Egyfelől a szentségi életre való törekvést, másfelől, hogy mi is "igent" mondunk Isten akaratára. És az erre való benső indíttatást a mai istentelen időkben, Mária Szíve Szeretetlángjának kegyelmi hatása is késztetheti bennünk!

Mindezt annak tudatában kell értelmeznünk, hogy bár az egész világ egyre inkább a sátán hatalmába kerül, ámde hittel győzhetünk a gonosz felett, ha Mária közbenjárásával kérjük Szent Fiát, hogy mielőbb kiáradjon a világra az Isten Irgalmassága! (folyt.)  Előző rész

A kárhozottak szenvedése a végítélet után 2

     A félelmetes szóra, amit majd hallanak: "Távozzatok, átkozottak, az örök tűzre!"(Mt 25,41) − testük és lelkük az örök tűzre megy, hogy az ördögök társaságában legyenek a remény minden enyhülete nélkül; teljesen elmerülnek a föld nagy bűzében, ki-ki a maga módján, amint különböztek egymástól gonosz tetteik.

     A fösvény elmerül a fösvénység kútjában és égni fog a tűzben azokkal a dolgokkal együtt, melyeket a világban rendetlenül szeretett; a kegyetlen a kegyetlenséggel, a tisztátalan a tisztátalansággal és a nyomorult bűnös vággyal; az igazságtalan az igazságtalanságaival, az irigy az irigységgel; aki gyűlölte a felebarátját és haragudott rá, az a gyűlölettel. Rendetlen önszeretetük, amelyből minden rossz származott, égni fog és elviselhetetlen szenvedés oka lesz, mivel a gőggel együtt feje és princípiuma volt minden rossznak; így különböző módokon, de ki-ki megkapja büntetését, testben, lélekben egyaránt. Mintha csak ezt mondaná nekik az ördög :"Aki halott vízre szomjazik, jöjjön hozzám, mert én abból adok inni". (...)

     A hazugság kapujához érkeznek meg, mert az ördög tanítását követték, aki a hazugság atyja. Maga az ördög számukra a kapu, és rajta át jutnak az örök kárhozatba.

     Ellenben az én választottaim és gyermekeim az igazság útját követik és maga az Igazság nekik a kapu, amint Krisztus, "Senki sem mehet az én Atyámhoz, csak általam"(Jn 14,6). (D. 84)

Jácinta keresztútja 4

     "A búcsúzás szívet tépő volt – írta Lúcia –, a kislány sokáig a nyakamba kapaszkodott és zokogott.

"Imádkozz értem sokat, amíg az égbe nem jutok. Aztán én imádkozom érted. Soha senkinek ne áruld el a titkot, akkor se, ha meg akarnának ölni. Szeresd Jézust és Szűz Mária Szeplőtelen Szívét és hozzál sok áldozatot a bűnösökért." 

    Remélték, hogy Lisszabonban Jácinta valamilyen gazdag családhoz kerül, de amikor meglátták milyen állapotban van, nem nyílt meg előtte egy ajtó sem. Felvették őt a Miasszonyunk Árvaházba, az Esterela u. 17. szám alatt. Itt mindjárt otthon érezte magát, számára az árvaház a Fatimai Miasszonyunk háza volt, a főnöknő lett a "keresztanyja", aki iránt gyermeki bizalmat és határtalan hálát tanúsított. A főnöknő, Mária Godinho anya kezdettől fogva tudta, hogy milyen kincset küldött neki a Szűzanya. A Madonna kis kedveltjének ártatlansága, a szerénysége, a türelme, felülmúlhatatlan engedelmessége és imádságos lelkülete gyógyítóan hatott a többi gyerekre is. A kislányok közül nem egyet finoman figyelmeztetett is, hogy legyenek szófogadók, mondjanak mindig igazat, kerüljék a lustaságot és mindent türelemmel viseljenek, ha a mennybe akarnak jutni.

Különösen boldoggá tette a tudat, hogy egy fedél alatt élhet a szentségi Jézussal. Sokat beszélt róla, és nagyon vágyott a szentáldozás után. Amíg az árvaházban volt, mindennap áldozhatott. Bár alig tudott járni, a kápolnában gyakran imába merülve találták.

Ebben az árvaházban kellett várakoznia, mígnem felvették a D. Estefania kórházba.

(A képen a kórház  kórterme, melynek 38. számú ágyán feküdt Jácinta.)

      A Biblia utolsó könyvének szimbólumai úgy bomlanak ki egymásból, ahogy a tűzijáték fényei. A bevezetés után, melyből megtudjuk, hogy itt az beszél, aki „az Alfa és az Ómega, aki van, volt, és aki eljön, a Mindenható.” (Jel 1,8) A könyv az akkor legjelentősebb hét kis-ázsiai gyülekezetnek írt intő-támogató levéllel kezdődik. Aztán a négy élőlény leírása következik, majd a hét pecsét feltörése, benne a négy apokaliptikus lovassal. Utána a 12 törzsből Istennek elpecsételtek látomása, aztán pedig a hét angyal hét trombitaszava s a hét mennydörgés próféciája, benne a három „jaj” – és még csak a 9. fejezetnél vagyunk. Ezek kivétel nélkül szenvedés-mozzanatok – s emlékeztetnek, hogy a történelem végeláthatatlan könnyáradat, amin a keresztyéneknek is át kell haladni. A próbák eljöttét ugyan megakadályozni nem tudják, de ha hitük erős és tiszta, megvigasztalva és megerősödve kerülnek ki azokból.
A hetedik pecsét feltörése után fél órás csend támad a mennyben. Vészjósló, félelmetes csend. A látomásban földi és magasabb lét egymást átfonva jelenik meg, így megpillanthatjuk ebben az átmeneti korszakot, ahol hitben megragadandó lehetőség rejlik. Vannak idők, amikor látszólag nem történik semmi különös, akad egy szélárnyékos hely az élet sodró eseményei közt – ilyenkor készül azonban a jövő. Még nem jött a megrázkódtatás, még van otthonunk, egészségünk, napi betevőnk – de a csend összesen „fél óra” – vagyis a valóság töredéke. Mire használjuk? A csend áldott lehetőség, hogy lélekben előrelépjünk.

(Forrás: http://ptothbela.com/2016/04/23/a-hetedik-pecset/)

     Kedves Olvasóm! Szántál-e életedben egyszer is fél órát arra, hogy mélyen elgondolkozz?

Első kérdés: Mi végett élek?

Második kérdés: nem feledkeztem-e meg az örök élet lehetőségéről?

Harmadik kérdés: Teljesítettem-e a szeretet parancsát?

Nos, míg az „időben” élsz, alaposan gondold át, mert nem babra megy a játék!

     Minél közelebb jutunk az idők végéhez, Mária annál inkább jelen van köztünk! René Laurentin atya szerint: „Mária az üdvtörténet három szakaszában van jelen: a Krisztust megelőző időben, földi életének idején és a Krisztus utáni időszakban.”

1) Szűz Mária személye már az ősevangéliumban szerepel, mint a sátántipró asszony, sőt ismert volt Izajás prófétai ígérete, miszerint „az Úr jelet ad, íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezik. (Iz 7,14.)

Ez késztette a kármelhegyi remetéket ‒ Szent Illés követőit is ‒, hogy a leendő Messiás Édesanyját tiszteljék! Sőt a messiást váró idők folyamán Izrael tiszta leányai sokan várományosként ajánlották magukat Istennek.

2) Maga a Názáreti Szent Szűz is ebben az Istennek ajánlottságban élt! Az angyali köszöntésre tett Igenje után, felfoghatatlan Mária határtalan bizalma Isten iránt, hiszen Ő nem egyszerűen gyermeket várt, hanem magát az Istent, a Magasságbeli Fiát! (Lk 1,31) Tehát hatalmas hitének kellett lennie ahhoz, hogy cseppet se szorongjon, mert emberileg nem tudhatta miként és hogyan, nem "tüzes lángokkal-e" vagy „kardként szúrja-e át anyai szívét”? És bizony, hitében és bizalmában nem csalódott, mert Isten Fia „szelíd és alázatos szívűként” jött közénk, aki „a megroppant nádszálat nem töri el, s a pislákoló mécsbelet nem oltja ki " (Vö. Mt 11,29; 12,20)

 3) Az Istenanya evilági életét az Evangéliumból ismerjük. Tudjuk, milyen odaadással teljesítette édesanyai hivatását Jézus Krisztussal szemben, sőt, ezen túlmenően részt vállalt és társa lett a megváltó szenvedésben is. Jézus a kereszt alatt nekünk ajándékozta Máriát (Jn 19,26), hogy legyen valamennyiünk édesanyja, így Ő a világ végéig gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében. (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc! Mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék. Máriában tehát nem csak anyát, de hathatós közbenjárót is kaptunk Szent Fia felé!

 (folyt.)

A kárhozottak szenvedése a végítélet után 1

      Azért beszéltem az igazak méltóságáról, hogy jobban megértsd a kárhozottak nyomorúságát. És ez a másik büntetésük: az igazak boldogságának látása. (...)

     A halál pillanatában a lélek egyedül, az egyetemes ítéletben azonban a lélek és a test együtt kapja az ítéletet, mert a test a lélek eszköze volt jóban és rosszban egyaránt, amint akaratának tetszett. Minden cselekedet - a jó is, a rossz is a test közreműködésével történt; ezért, leányom, igazságos, hogy amint az én választottaim a megdicsőült testtel együtt kapják a dicsőséget és a végtelen jót, a jutalmat mindazon fáradalmakért, melyeket a test a lélekkel együtt elviselt értem, úgy a gonoszok a test közvetítésével kapják majd az örök büntetést, mivel testük a rossz eszköze volt. (...)

     Amikor a sötét lelkek látják azt a nagy méltóságot, amelyben nekik nem lehet részük, növekszik bennük a szenvedés és a szégyen, hiszen az ő testükben elkövetett gonoszságaik jelei mutatkoznak meg, szenvedés és kegyetlen gyötrelem kíséretében. (D. 83-84) (Folyt. köv)

Jácinta keresztútja 3

     Egy elmélkedése alkalmával újból megjelent neki a Szűzanya (Jácinta ezeket a látomásokat természetesnek vette), hogy felkészítse őt keresztútjának utolsó szakaszára. Azt mesélte Lúciának: "A Mennyei Anya hírül adta, hogy elvisznek a lisszaboni kórházba és sem téged sem a szüleimet nem fogom többé látni. Sok szenvedés után teljesen egyedül halok majd meg. De nem kell félnem, mert Ő maga jön el, hogy az égbe vigyen." Sírva ölelte át szíve bizalmasát: "Többet már nem foglak látni, nem jöhetsz meglátogatni. Sokat kell értem imádkoznod, mert egészen egyedül halok meg."

     A gondolat, hogy egyedül kell meghalnia, nagyon bántotta. Lúcia egyszer látta, hogy szorongatja a Szűzanya képét és azt suttogja: "Ó égi Anyám, tényleg egyedül kell meghalnom?" "Semmi az, ha eljön érted a Miasszonyunk!" "Igazad van, de néha elfelejtem, hogy a Szűzanya értem jön, és akkor csak arra gondolok, hogy egyedül kell meghalnom és te nem leszel mellettem." "Ne gondolj rá!" "Csak minél többet gondolok rá, annál inkább szenvedek, és szenvedni akarok az Üdvözítő iránti szeretetből és a bűnösök megtéréséért." Lúcia hallotta csendes suttogását: "Ó Jézusom, most sok bűnös megtérhet, mert ez az áldozat igazán nagy."

     Egy váratlan esemény igazolta, hogy a Szűzanya előrejelzése teljesül. 1920. január hónap közepén Fatimába zarándokolt dr. Enrico Lisboa, egy híres orvos. Megismerkedett mind a két kislánnyal. Amikor látta Jácinta szomorú egészségi állapotát, rábeszélte a szülőket, hogy küldjék őt Lisszabonba. Azt remélte, hogy műtéttel meggyógyíthatják. A szülők hiába magyarázták, hogy a kicsi, súlyos szenvedése ellenére, senkinek sincs a terhére; egyetlen kívánsága, hogy mielőbb a Szűzanyához kerüljön és hogy ugyanezt kívánja a Madonna is; aki Ferencet már magához vette, és ezért minden fáradozás hiábavaló; ezt már látták a Vila Nova de Ourém-i kórházban. A segítőkész orvos ragaszkodott ahhoz, hogy újabb kísérletet tegyenek a gyógyításra, és így Jácintát édesanyja Lisszabonba vitte. Ezzel megkezdődött a keresztútja.

Az üdvözültek dicsőségéről 4

     Értelmed szeme nem elegendő, hogy meglássa, füled, hogy meghallja, nyelved, hogy elbeszélje és szíved, hogy elgondolja az üdvözültek javát. Ó, mennyi örömük van az én látásomban, aki minden jó /forrása/ vagyok! Ó, mekkora lesz az örömük, mikor megdicsőül a testük! Igaz, hogy ez a jó az egyetemes ítélet napjáig még nem az övék, mégsem szenvednek hiányától, mert a lélek önmagában telve van a boldogsággal. E boldogságnak lesz részese a test, amiként mondtam neked. (...)

     Az üdvözültek nem félelemmel, hanem vidámsággal várják az utolsó ítéletet;

Fiam arca számukra nem lesz sem gyűlöletes, sem rettenetes, hiszen szeretetemben haltak meg: az Irántam való szeretetben és a felebarát iránti jóakaratban. Így már érted, hogy arcának változása nem Benne megy végbe, amikor eljön ítélni az én fönségemmel, hanem azokban, akiket el fog ítélni. A kárhozottak számára gyűlölettel és igazságossággal fog megjelenni, az üdvözülteknek pedig szeretettel és irgalommal. (D. 82)

Jácinta keresztútja 2

     Mások előtt gondosan titkolta szenvedését, még az anyja előtt is, hogy ne szomorítsa. Gyakran vigasztalta: "– Ne sírj, mama, jól érzem magam... Ne légy szomorú, megyek az égbe és majd sokat imádkozom érted!"

(A mellékelt kép csak illusztráció!)

     Környezete nem tudott semmit sem az áldozatairól.

Ha kérdezték, mire van szüksége, azt válaszolta: "– Köszönöm, semmire." Ahogy egyedül maradt Lúciával, bevallotta: "– Nagyon sokat szomjazom! De nem akarok inni, felajánlom a bűnösökért." A nagy fájdalmak sem vették kedvét az áldozathozataltól. Édesanyja tudta, mennyire nem szereti a tejet, azért hozott neki egy szép fürt szőlőt is. "– Vedd el, gyermekem! Ha nem iszod meg a tejet, edd meg legalább a szőlőt." "– Nem, mama, vidd vissza a szőlőt. Inkább a tejet kérem." Az anyja megörült, azt hitte, hogy Jácintának megjött az étvágya. Amikor kiment, Jácinta bevallotta Lúciának: "– Úgy kívántam a szőlőt, sok erőmbe került, hogy a tejet válasszam, de áldozatot akartam hozni az Üdvözítő kedvéért."

     Egyik reggel Lúciának nem tetszett a kislány állapota, megkérdezte, nem érzi-e magát rosszabbul. "– Ma éjszaka nagyon erős fájdalmaim voltak, de Jézusnak azt az áldozatot hoztam, hogy nem fordulok meg az ágyban, ezért nem tudtam aludni." Amíg tudott – ha egyedül volt –, felkelt az ágyból, hogy elimádkozza az angyal imáját. "– Sajnos, már nem tudok a földig hajolni, mert elesnék, csak térdepelve imádkozom." Pár nap múlva Faustino Ferreira atya Ourémből a beteg állapota felől érdeklődött. Amikor megtudta, hogy alig bír letérdelni, azt üzente neki, hogy ne erőltesse magát, imádkozzon fekve. "És Jézus elégedett lesz ezzel?" – kérdezte a kislány.

     "– Persze. Jézus azt akarja, hogy azt csináljuk, amit az esperes úr mond." "– Jó, többet nem kelek fel."

Gyakran találták a kislányt teljesen mozdulatlanul, gondolataiba mélyedve, az arcát eltakarta a kezével. "Jácinta, mire gondolsz ilyen hosszú ideig?" kérdezte az édesanyja.

A lánya csak rámosolygott és újból gondolataiba merült. Lúciának elmondta: "– Az Üdvözítőre és a Szűzanyára gondolok, a bűnösökre, a háborúra, aminek jönnie kell. Hány ember fog meghalni... És közülük milyen sokan jutnak a pokolba! Sok házat lerombolnak, sok pap meghal. Milyen szörnyű is ez! Ha nem bántanák az Urat, nem lenne háború, nem kerülnének a pokolba... Nézd, én a mennyországban leszek és te, ha meglátod éjjel azt a fényt, amelyről Miasszonyunk beszélt, szökj fel hozzánk!" "– Nem tudod, hogy a mennybe nem lehet csak úgy felszökni?" – kérdeztem. "Az igaz, nem lehet, de ne félj, sokat fogok érted imádkozni, a Szentatyáért és Portugáliáért, hogy itt ne legyen háború, és minden papért."

Más alkalommal gondolatai vidámabbak voltak és akkor így szólt: "– Sok örömet okoz gondolkodni."

Az üdvözültek dicsőségéről 3

     Az üdvözültek vágya az, hogy lássák dicsőségem győzelmét bennetek, zarándokokban, akik úton vagytok és mindig a halál végállomása felé rohantok. Dicsőségemre vágyakozva gondoskodnak üdvösségtekről, azért mindig imádkoznak hozzám értetek. És Én ezt a vágyukat mindig beteljesítem, ha ti tudatlanok, nem rugdalóztok irgalmasságom ellen.

     Arra is vágyakoznak, hogy visszakapják lelkük hozományát*, a testet; /bár/ e vágy nem gyötri őket, mert biztosan tudják, hogy vágyuk beteljesül (...).

     Ne gondold, hogy a test boldogsága a föltámadáskor növeli a lélek boldogságát.

     Ha így volna, ebből az következne, hogy az üdvözültek boldogsága mindaddig tökéletlen, amíg vissza nem nyerik a testet; ez pedig lehetetlen, mert a tökéletességből nem hiányzik bennük semmi. Nem a test az, ami boldogságot ad a léleknek, hanem a lélek fogja boldoggá tenni a testet: a tulajdon bőségéből fog neki adni, amikor ismét magára ölti az ítélet napján a testét, melyet a földön hagyott. Amint ugyanis a lélek halhatatlan, szilárd és állandó lett bennem, ugyanúgy válik ebben az egyesülésben a test is halhatatlanná; elveszíti az anyag nehézkességét, s finom és könnyed lesz. Tudd meg, hogy a megdicsőült test át tud menni a falon. Sem a tűz, sem a víz nem árthat neki, de nem a test, hanem a lélek ereje miatt, amely erő az enyém és kegyelemből adatott a léleknek a kimondhatatlan szeretet által, amellyel a magam képére és hasonlatosságára teremtettem őt. (D. 81-82)

(folyt.)

* A lélek e hozományt a teremtéskor kapta a szülőkön keresztül a mennyei Atyától.

Egy kondás tanulságos története az összetartásról

– Tudják, én szegény fiú voltam és gyermekkoromban anyám elszegődtetett a községhez disznópásztornak. Maguk most nevetnek, pedig a disznók előtt megemelheti a kalapját minden ember. Tudják-e milyen jó szándékú, becsületes állatok azok?
Három éven át jártam ki a legelőre velük, tavasztól őszig. Megismertem őket. Hűségesek, tisztességesek. Értik? Szerettek engem! Pedig én nem is voltam disznó, csak ember... – nyelt egyet és egy pillanatig maga elé bámult a padlóra. Aztán folytatta:
– Egy őszön makkoltatni küldtek föl a hegyekbe. Akkor történt, hogy farkasok kezdték kerülgetni a kondát. Volt a rám bízott állatok között egy, amelyik mindig külön járt a többitől. Egy rühes, sovány kis süldő. A többi nem tűrte meg maga között, mert, hogy maga alá piszkolt, fektében. Mert a disznó nagyon tiszta állat, tudják a többi elveri magától az ilyet. A konda szégyene volt ez a süldő. És éppen erre mentek rá a farkasok.
Reggel történt, alig valamivel virradat után. Éppen kitereltem az állatokat a karámból s álmosan dűtöttem neki hátamat egy bükkfának,amikor a visítást meghallottam. A kis rühes süldő megint valamivel távolabb túrt a többitől s azt cserkészték be a farkasok. Négyen támadtak reá egyszerre. De amikor én felütöttem fejemet a sivalkodásra, már valamennyi disznónak fönt volt a feje és a következő pillanatban az egész konda összeröffent s mint egy roppant fekete henger rohant reá a farkasokra. Képzeljenek csak el kétszáz egynéhány disznót, tömötten egymás mellett, fölemelt ormánnyal rohanni, fújva és fogat csattogtatva! Szempillantás alatt elkergették a farkasokat s a kis rühes süldőnek néhány harapáson kívül semmi baja nem történt. Én pedig sokat gondolkoztam akkoriban azon, hogy miért is védte meg a falka ezt az egyet, akit amúgy is kitaszított maga közül s akit azután sem fogadott vissza soha. De csak most jöttem rá: azért, mert disznó volt az is.

– Hát látjátok, ezért szeretnék disznó lenni. Mert irigylem a disznóktól a szolidaritást, ami az én emberi falkámból hiányzik. Mi tanokat hirdetünk és jelszavakat halmozunk jelszavakra, de közben mindenki csak önmagával törődik, nemhogy a kisujját is mozdítaná másért. Ha akkor ott az erdőn, az én disznókondám is úgy viselkedik mint ma az emberi társadalom: rendre az egész falkát fölfalhatták volna a farkasok. Mint ahogy az embereket is fölfalja rendre a gonoszság és az önzés.

(Wass Albert)

Jácinta keresztútja 1 

     Jácintát nagyon megviselte bátyja halála. Mielőtt elhagyta a Földet, rábízta az üzenetét: "Üdvözöld nevemben sokszor, nagyon sokszor az Üdvözítőt és a Szűzanyát. Mondd meg nekik, hogy a bűnösök megtéréséért és Mária Szeplőtelen Szívének engeszteléséért szívesen szenvedek bármennyit." Gyakran mélyen elgondolkodott. Ha megkérdezték, mire gondol, azt válaszolta: "Ferencre! Nagyon szeretném látni!" És szeme könnybe lábadt.

     Nemsokára találkoztak is, de előtte még egy nehéz, fájdalmas utat kellett végig járnia. Röviddel Ferenc halála után a spanyolnátha utóhatásaként gennyes mellhártyagyulladást kapott. A Vila Nova de Ourém-i kórházba került. Ott volt egész júliusban és augusztusban, de gyógyítása nem járt eredménnyel. Kérésére Lúcia kétszer meglátogatta. Nagyon örült a látogatásnak, és kérte anyját, hagyja őket magukra. Lúcia megkérdezte, sokat szenved-e. "Igen, szenvedek, de ezt a bűnösök megtéréséért ajánlom fel és Mária Szeplőtelen Szívének kiengesztelésére... Boldog vagyok, hogy szenvedhetek értük szeretetből..."

     "Másodszor is – írta Lúcia – boldognak találtam őt, mert szenvedhetett Isten és Mária Szeplőtelen Szíve iránti szeretetből, a bűnösökért és a Szentatyáért. Ez volt az ő eszménye és mindig erről beszélt." Idővel Jácinta hazatért, de egészségi állapota nem javult. A mellén egy seb keletkezett, amelyet naponta át kellett kötözni. Folytatódott szenvedése, de ezt ez az ártatlan angyal zokszó nélkül tűrte. Az elégtelen higiénia miatt a seb megfertőződött; az átkötözések nagy fájdalommal jártak, de még ebben az állapotban sem tudott kitérni a látogatások és a kérdezősködők elől.

     Vágyakozva gondolt a napokra, amikor a bátyjával elrejtőztek a barlangban. "Milyen szívesen mennék rózsafüzért imádkozni a mi barlangunkba! De többet már nem mehetek! – mondta Lúciának, miközben folytak a könnyei. – Ha Cova da Iriába mész, imádkozz értem, én már nem jutok el oda soha." 

(Kép: A Vila Nova de Ourém-i Szent Ágoston kórház, ahol Jácinta 1919. július-augusztusában feküdt.)

Ferenc szent halála

     1919. április 2-án Ferenc állapota válságosra fordult, papot hívtak, hogy meggyónhasson. Még nem volt elsőáldozó és félt meghalni az Oltáriszentség vétele nélkül. Ahogy anyjának bevallotta, ennek már a gondolata is fájdalmat okozott számára, mert a Szentáldozás volt a legnagyobb vágya.

     De hallgassuk most Lúciát, aki mindenkinél jobban ismerte Ferenc angyalian tiszta lelkének titkait: "Már hajnalban eljött értem nővére, Teréz, hogy gyorsan jöjjek, mert Ferenc nagyon rosszul van és valamit mondani akar nekem. Gyorsan felöltöztem és szaladtam hozzá. Megkérte anyját és a testvéreit, hogy hagyják el a szobát, mert egy titkot akar nekem mondani. Amikor kint voltak, azt mondta nekem, hogy ma gyónnia kell, hogy megáldozhasson, azután meg fog halni. Ha tudok valami bűnéről mondjam meg neki és kérdezzem meg ezt Jácintától is. Azt válaszoltam, hogy néha nem fogadott szót az édesanyjának, amikor otthon kellett volna maradnia, engem látogatott meg, vagy elbújt valahová. Erre ő igazat adott nekem.

Megkérdeztem Jácintát, aki gondolkodott egy kicsit, majd azt felelte, hogy még mielőtt megjelent a Rózsafüzér Királynője, egyszer ellopott az édesapjától egy fél frankost, hogy szájharmonikát vegyen; amikor pedig az aljustreli fiúk kővel dobálták a boleirosiakat, ő is velük tartott.

     Elmondva ezt Ferencnek, azt válaszolta, hogy ezt már meggyónta, de meggyónja még egyszer, mert lehet, hogy az Üdvözítő ezek miatt a bűnök miatt szomorú. Azt is mondta, hogyha nem halna meg, akkor soha nem tenne többé ilyesmit [...]"

     Összetett kézzel imádkozta: »Ó, Jézusom, bocsásd meg bűneinket, ments meg minket a pokol tüzétől, s vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik legjobban rászorulnak irgalmadra.« Aztán hozzám fordult: »Kérd te is az Üdvözítőt, hogy bocsássa meg a bűneimet.« Azt mondtam neki, hogy a bűnei már biztosan bocsánatot nyertek, hiszen a Szűzanya azt ígérte, hogy magával viszi az égbe [...] Most szentmisére megyek, és imádkozni fogok érted az elrejtőzött Jézushoz. »Kérd őt, hogy a plébános úr hozza el nekem az Oltáriszentséget.«

     Amikor visszatértem hozzá, Jácinta ült az ágyánál. Ahogy meglátott, mindjárt megkérdezte: »Kérted az elrejtőzött Jézust, hogy a plébános úr hozza a Őt?« Mondtam, hogy igen.

Amikor este újból elmentem hozzá, ragyogott az örömtől: meggyónt és a plébános úr megígérte, hogy másnap reggel elhozza a Szent Útravalót, mert nem volt nála. (Amikor másnap az atya megérkezett a Szentségi Ostyával, Ferenc már halott volt!) 

     Lúciát és Jácintát arra kérte, hogy imádkozzák helyette is a rózsafüzért, mert ő már nem tudja.  (Ferenc aláírása)

Ima után azt mondta: "Most elmegyek az égbe, de kérni fogom Jézust és a Szűzanyát, hogy titeket is vigyenek oda, amint lehet."

     Estefelé a lányok elbúcsúztak tőle: "Isten veled, Ferenc... Ha ma éjjel az égbe kerülsz, ne felejtsél el bennünket..." "Nem felejtelek el titeket, nyugodtak lehettek." "Viszontlátásra az égben!"

     A következő nap péntek volt, 1919. április 4-e. Reggel 6 óra körül a haldokló az anyjához fordult: "Nézd mama a szép fényt az ajtónál!" Pár pillanattal később: – "Már nem látom..."

Angyali mosoly ült az arcára és minden haláltusa nélkül, egyetlen jajszó nélkül, nyugodtan meghalt.  Mosolyogva meghalni – ez a Szűzanya kiválasztottainak a kiváltsága!

     Még 11 éves sem volt, amikor az örök hazába távozhatott.

Ezt, hogyan engedheti meg az Isten?

     Az évszakok és a város forgatagától függetlenül, esőben, szélben egy árva, kócos kislány üldögélt az utcán és élelmet, pénzt koldult. Ócska ruhácskája nem védte meg sem a széltől, sem az esőtől.

Többek mellett, egy jól öltözött gazdag ember is haladt el mellette széles nagy esernyőjével, de másokhoz hasonlóan, ő se méltatta pillantásra a kislányt.

Amikor a gazdag ember hazaért jólfűtött otthonába, családjával hamarosan a bőséges vacsorához készülődött, amikor azon vette észre magát, hogy gondolatai a didergő, éhes kis kolduson járnak. Egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből az elszomorító látványt!

Nem volt hitét gyakorló ember, de a teremtésben mindenesetre hitt, legalább is annyira, hogy ezért-azért mindig Istent vádolhassa, hogy „miért engedi meg...”?

Most is megfogalmazódott benne a vád, a Mindenható Istennel szemben.

– Isten! – mondta magában – Ha te vagy a Gondviselés, akkor miként engedheted meg, hogy ilyen szegénység létezzen? Miért nem teszel valamit, hogy segíts ezen a kislányon?

Ekkor azonban, ritka dolog történt vele! Valami benső hang szólalt meg világosan szikkadt lelke mélyén:

– Már megtettem! Adtam neked a gazdagságot!

(Részlet Siegfreied M. Lang atya gondolataiból az engesztelő kápolnáról. A teljes szöveget lásd: https://engesztelok.hu/siegfreied-m-lang-atya-gondolatai-az-engesztelo-kapolnarol/

A Szentlélek temploma vagyunk! (1Kor 6,19)
     Az engesztelő kápolna építésének kérdésében most ismét vita és szinte szeretet nélküli torzsalkodás tapasztalható, különösen a legjámborabb engesztelő lelkek vagy engesztelő csoportok között. Sokakban nincs meg a hajlandóság arra, hogy elfogadják az egyházi, állami és polgári hatóságok által engedélyezett és felkarolt egyszerű és megalázó formát, a tetővel ellátott engesztelő oltárt. Gondoljunk csak a betlehemi istállóra, ezt a nyomorúságos barlangot Isten éppen a sok bűn és igazságtalanság miatt választotta ki, amelyet népe, fejedelmei és az egész emberiség elkövetett. És ISTEN ebből a nyomorúságos istállóból teremtette meg az új paradicsomot.
Istennek nincs szüksége tökéletes épületekre, hatalmas katedrálisokra ahhoz, hogy irgalmasságát megvalósítsa népe, az emberiség iránt. Csak tiszta, alázatos, kicsi, egyszerű, gyermeki és engedelmes szívekre van szüksége ahhoz, hogy az irgalmasság terveit megvalósítsa. ISTEN ezt úgy fogja elfogadni, mintha az eredeti kápolna lenne, amely aztán az alázat és az engedelmesség ezen próbája után az eredeti gyönyörű kápolnát is lehetővé teszi.

Aggeus próféta próféciájának értelmében is: „Ennek a háznak (ennek az engesztelő kápolnának) a jövőbeni dicsősége nagyobb lesz, mint a korábbi, mondja a Seregek Ura” (vö. Aggeus 2,3,9). És ennek meglehetősen gyorsan kellene bekövetkeznie, mert a hatalmas természeti és ember okozta katasztrófák hamarosan bekövetkeznek!

Tehát, szüntelenül imádkozzunk és engeszteljünk!

Az üdvözültek dicsőségéről 1

     Az igaz lélek, aki életét a szeretet érzületében fejezi be és a szeretetben Istenhez kötődött, szintén nem növekedhet már az erényben, mert a földi idő letelt, hanem mindig szerethet azzal a szeretettel, amely benne irántam van, s amely szeretet szerint a jutalmat is mérik. Mindig vágyódik utánam és mindig szeret; ezért vágyakozása nem üres, hanem bár éhezi, betelt és betelten is éhezik; mindazonáltal jóllakottságától távol van az undor, amint éhségétől távol van a szenvedés.

     Az üdvözültek a szeretetben örvendeznek látásomnak, mivel mindegyikük a maga mértéke szerint részesedik abból a jóból, amelyet én birtokolok. A szeretetnek ugyanazzal a mértékével mérek nekik, amellyel ők mértek, amikor hozzám jöttek: megmaradtak szeretetemben és a felebarát szeretetében; egyesültek az általános és különleges szeretetben*, amely egy és ugyanazon Szeretetből ered.

     Örülnek és ujjonganak, mert túl azon az egyetemes jón, amit valamennyien együtt birtokolnak, egymás javából is részesednek a szeretet érzületével. Együtt örvendenek és ujjonganak az angyalokkal és társaikkal, a szentekkel, az erények különféle foka és fajtája szerint, melyeket elsősorban a világban birtokoltak, miközben a szeretet köteléke mind egybekötözte őket.

     Különlegesen is részesednek azok javaiban, akikhez különleges szeretet kötötte őket a világban, amely szeretet által gyarapítván egymást az erényben, növekedtek a kegyelemben. Egyik a másikat késztette arra, hogy kinyilvánítsa nevem dicsőségét és dicséretét önmagában és a felebarátban. Ezt az egymáshoz kapcsolódó érzületet az örök életben sem veszítették el, hanem hozzákapcsolták ahhoz az általános jóhoz, mely által jobban és bőségesebben részesülnek egymás javából is. (...) (D. 80-81)

(folyt.)

Lábjegyzet: * Az "általános szeretet" az a jó akarat, amely az embert Isten minden teremtményével egyesíti. A "különleges szeretet" az a jóakarat, amely az embert azokkal a teremtményekkel egyesíti, amelyeket és akiket Isten − állapotának megfelelően − külön reá bízott.

Hát ki nem látja ezt?

     A portugál tévé egyik riportere 1989-ben, utcai járókelőknek a következő kérdést tette fel: Lát Ön kapcsolatot a legújabb kelet-európai események és a Szűzanya 1917-es fatimai ígérete között, hogy Oroszország meg fog térni?
     Egy asszony közvetlen válasza így hangzott: "Hát ki nem látja ezt?"
     Az egyházi és politikai élet neves személyiségei egybehangzóan állítják, hogy senki sem láthatta előre azon évek meglepő eseményeit.
     Ezt a fordulatot mindenesetre azok várták epedve, akik a Szűzanya ígéretét ismerték és hittek neki. A változások 1984. március 25-e után indultak el nagy iramban, amikor II. János Pál pápa minden püspökkel lelki egységben a világot és Oroszországot Mária Szeplőtelen Szívének felajánlotta, ahogyan ezt a Szűzanya kívánta. A Szentatya ezt a felajánlást a római Szent Péter téren a fatimai szobor előtt végezte, amelyet kifejezetten emiatt vitt a fatimai püspök Rómába.
     1989. május 13-án a fatimai szobrot már a moszkvai Kremlben is fogadták és felállították.
     De 1991. október 13-a két szempontból vonul be Fatima történetébe.
Először jött hivatalosan egy orosz katolikus püspök, Tadeusz Kondrusiewicz érsek egy zarándokcsoporttal a Szovjetunióból Fatimába. Ezenkívül először történt műholdas tévéközvetítés a zarándoklat ünnepségeiről Oroszországba.
     A tévé- és rádióprogramot Fatimából és Moszkvából közvetítették és mintegy 300 millió nézőt és hallgatót ért el. Valóban, különféle orosz rádióadók és tévéállomások – kivéve az iszlám lakosságnak szóló adókat –, lengyel média-központok, más európai adók és 380 kábel-televízió az USA-ban majdnem két óra hosszat közvetlen kapcsolatban voltak Fatimával. A moszkvai orosz tévének és Portugália nemzeti és katolikus adójának, valamint a Blagovest-nek (Örömhír, egy rádióprogram, mely évek óta napi egyórás katolikus adást is sugároz a Szovjetunióban) közreműködése tette ezt lehetővé.
     Az első 15 percben dokumentum-beszámoló volt Fatimáról, ezt követte két pódiumbeszélgetés Moszkvából és Fatimából, közben egy ablakon keresztül a betegek megáldásának, a fatimai búcsúkörmenetnek és az előző esti gyertyás körmenetnek a jeleneteit is felvillantották.
     A fatimai püspök egy rövid üzenettel fordult a nézőkhöz:
Századunk folyamán sehol sem szerették annyira Oroszországot, mint Fatimában! Ezért sehol a világon nem ünneplik annyira Oroszország lelki felszabadulását, s nem mondanak olyan hálás köszönetet Istennek és az ég Királynőjének, a Kazany-i Szűzanyának, mint Fatimában! Az adás előtt egy moszkvai szerkesztő így kiáltott föl:
Ezért a közvetítésért két évvel ezelőtt még fölakasztották volna az embert!
Tulajdonképpen az a legfontosabb, hogy tudjuk: olyan sok ember van, aki ránk gondol és velünk imádkozik – így hangzott egy orosz háziasszony zárószava a fatimai közvetítés után.
     A moszkvai tévéadó termében a neves személyiségek között jelen volt P. Werenfried von Straaten, a fatimai üzenet nagy apostola. Komoly, csodálatot keltő fellépése aláhúzta meggyőződését: Oroszország megtérése feltételezi a materialista Nyugat megtérését.
     Oroszország valamennyi tévéállomása megismételte ezt a programot november 6-án, a forradalom évfordulóján. (FATIMAI LÁTNOKOK c. fatimaifolyóirat 1991. 5-6. számából.)

Tadeusz Kondrusiewicz moszkvai érsek 1996-ban és 97-ben két újabb látogatást tett Fatimában, ezúttal is minden alkalommal meglátogatta Lúcia nővért Coimbrában. Amikor a nővér először  találkozott a moszkvai érsekkel így sóhajtott fel: "végre valaki, aki Oroszországból jött!"  Kondrusiewicz érsek nyilatkozatának részlete: »Számunkra, katolikusok számára, Fatima üzenete a szovjet rezsim idején a remény üzenete volt. Sötétségben éltünk, de a Szűzanya így szólt: „Szeplőtelen Szívem győzni fog és Oroszország megtér”. Amikor a politikai vezetők, akik 1991. december 8-án aláírták a Szovjetunió feloszlatásáról szóló dokumentumot, bizonyára nem voltak tudatában annak, hogy az a nap  a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe volt.«

     A Szentmise Jézus egyedülálló vértelen áldozata, kereszthalálának jelenvalóvá tétele, ami minden egyes nap megújul az Eucharisztiában. A vasárnapi szentmiséken való részvétel fontos és nélkülözhetetlen, egyben rendkívüli lehetőség az Úrral való személyes találkozásra. Tekintve, hogy egyes Szentmise és szentáldozás beragyogja napjainkat és egész életmenetünket, igen ajánlott a napi szentmiselátogatás!

Jézus Krisztus megerősít minket a szentáldozásban, amiként mondja: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne.” (Jn 6,56)

Ebből következően a Szentmise növeli bennünk a megszentelő kegyelmet és segít növekedni az életszentségben. Elég csak a szentek életére tekintenünk, akik oly gyakran járultak szentáldozáshoz, és így hagyták magukat Krisztus által alakítani, hasonlatossá válva Őhozzá. Minden egyes szentmisén való bensőséges részvétel, részesedés Üdvözítőnk megváltó munkájában!

A Világfelajánlások

     Mint korábban láttuk, Mária 1929-ben kérte Oroszország felajánlását, de erre csak végzetesen későn került sor!
     1942. október 31-én őszentsége XII. Piusz megtette a felajánlást, de nem említette meg külön Oroszországot. A háború menete megfordult ugyan, de a pusztítása még három évig tartott, nem beszélve a Szűzanya figyelmeztetésének tragikus folytatódásáról, miszerint Oroszország tovább terjeszthette tévtanait az egész világon, a tömeggyilkos kommunizmus, mint "minta-ideológia" szétáradásával! (Gondoljunk Mao Kínájára, Pol Pot Kambodzsájára, Enver Hodzsa Albániájára és az afrikai tirannusokra stb!) Pedig – Lúcia nővér emlékezése szerint –, az Úr különféle belső közlések útján újra és újra megerősítette a kérést és megígérte, hogy azoknak a megpróbáltatásoknak az idejét, melyekkel engedi, hogy – háború, éhínség, az Anyaszentegyház és a Szentatya üldözése által – a nemzetek bűneikért bűnhődjenek, lerövidíti, ha Őszentsége a világ összes püspökével egyidejűleg felajánlja Mária Szeplőtelen Szívének a világot, Oroszország külön megemlítésével.
     1952. július 7-én XII. Piusz pápa Sacro Vergente Anno kezdetű apostoli levelében felajánlja Oroszország népét Mária Legtisztább Szívének. A levél szövegét közölte a Catolicismo nevű újság 21. száma 1952 szeptemberében, de ekkorra már Oroszország félelemben és rettegésben tartotta a világot, ami óvatosságra késztetett minden kormányt megnyilatkozásaiban! Az óvatosság, elsősorban az oroszországi egyház és a kommunista uralom alatt álló népek miatt volt szükséges – tekintve –, hogy tomboló sátáni dühkitörést válthatott volna ki a kereszténység ellen!
     A II. Vatikáni Zsinat idején, 510 érsek és püspök (78 országból) Krisztus Helytartójának címzett dokumentumot írt alá, melyben azt kérték, hogy a pápa ajánlja fel az egész világot, de különösen és kifejezetten Oroszországot, a többi, a kommunizmus által uralt nemzettel, Mária Szeplőtelen Szívének. Rendelje el, hogy ugyanígy ővele együtt, egyazon napon a katolikus világ összes püspöke tegye ezt meg. Az iratot a Szentatyának, VI. Pál pápának 1964. február 3-án egy magánkihallgatáson Őexcellenciája Geraldo de Proenca Sigaud, diamantinai érsek (Brazília) személyesen nyújtotta át. (A dokumentum teljes szövegét a Catolicismo 159. száma, 1964. március 15-én közölte.) VI. Pál pápa II. Vatikáni Zsinat 3. ülésszakának végén 1964. november 21-én Mária Szeplőtelen Szívére bízta az emberiséget (Oroszország külön említése nélkül!) és ünnepélyesen a Szent Szüzet az „Egyház Anyjává” (Mater Ecclesiae) nyilvánította. A zsinati atyák felállva tapsoltak. (vö. Insegnamenti di Paolo VI, II. kötet, 1964. 678. o.) 
     1967. május 13-án, VI. Pál megtette a felajánlást, de ekkor sem a Fatimai Szent Szűz kérésének megfelelően!    

     II. János Pál pápa kétszer ajánlotta fel a világot és az Egyházat Mária Szeplőtelen Szívének. Egyszer 1982. május 13-án Fatimában, majd 1984. március 25-én Rómában, a fatimai kegyszobor előtt. A Szeplőtelen Szívnek való felajánlást a világ püspökeivel, ill. azok egyetértésével tette meg, Oroszország megemlítésével. Ezzel teljesítette a Szűzanyának Lúcia nővéren keresztül megismételt kérését, és elindította azt a történelmi folyamatot, aminek szemtanúivá lettünk!
     Lúcia szerint a Szent Szűz a megelőző felajánlásokat nem, az 1984-est viszont elfogadta. (Alonso, J. M. - A. P. Riberio: Fatima üzenete és az önfelajánlás. 2. jav. kiadás Eger, 1994. 40-41. p.) Hozzá kell tennünk, hogy úgy az egyháziak, mint a világiak közt akadnak olyanok, akik felülve a dezinformációknak, az 1984-es pápai felajánlást sem fogadják el a fatimai kérés teljesítéseként! Mondják ezt azok, akik sem az elsőszombatokat, sem a maguk és családjuk Szeplőtlen Szívnek való felajánlását nem végezték el, és nem - vagy csak félvállról imádkozzák a rózsafüzért a Fatimai Fohásszal! Fontos tudnunk, hogy a Fatimai Szent Szűz kérései nem csak a pápákhoz és a világ püspökeihez szólnak, hanem minden egyes emberhez! Ezzel szemben sokan csak összeesküvés elméletekben gondolkodnak, miszerint nem csak VI. Pál pápát cserélték le egy alteregóra, de Lúcia nővért is, mígnem a végén nem is a teljes Harmadik Titkot tették közzé, hanem csak egy részét! Nos, ha már ennyire jól értesültek egyesek, azt is tudniuk kéne, hogy Isten egyáltalán nem azt kéri számon, hogy milyen logikusan kutatták a "színfalak mögötti titkokat", hanem azt, hogy milyen szeretettel követték a Krisztus általi letéteményes Tanítóhivatalt!
     Fatima Nagy Ígérete, a kérések teljesítései (a felajánlás) megszenvedett késedelmessége ellenére is érvényben maradt, miszerint az ő Szeplőtelen Szíve győzedelmeskedni fog. (A logika erre azt diktálná, bizony nem mindegy, hogy MIKOR! Így aztán, ne aggályoskodjunk tovább, hanem a magunk részéről tegyünk meg mindent Mária Szeplőtelen Szívének győzelméért!)
     Örömteli fejlemény, hogy Ferenc pápa, 2013. október 13-án megismételte a Világfelajánlást! (Arról nem tudunk, hogy Oroszország külön megemlítésével történt-e!?)

A kárhozottak, már semmi jót nem tudnak kívánni

     Oly nagy a gyűlöletük, hogy semmiféle jót nem képesek akarni vagy kívánni, hanem mindig káromolnak engem. És tudod miért nem képesek vágyódni a jóra? Mert amikor véget ér az ember élete, megköttetik a szabad akarata, s így − elvesztegetvén az alkalmas időt − többé már nem szerezhet érdemeket.

     Ha a gyűlölet állapotában a halálos bűn vétkével fejezik be életüket, a lélek az isteni igazságosság következtében végleg megkötözött marad a gyűlölet kötelékeiben, végleg rögződik abban a rosszban, ami az övé, önmagát mardosva; így mindig gyarapodik a szenvedésben, különösen azok gyötrelmei miatt, akiknek kárhozatát ő okozta. Ezt mutattam meg nektek az elkárhozott dúsgazdagban, amikor kérte a kegyelmet, hogy elmehessen Lázár a testvéreihez, akik még a világban éltek és hírt vihessen a kínjairól (Lk 16,20). Ezt nem szeretetből tette, s nem is a testvérei iránti részvétből, hiszen meg volt fosztva a szeretettől és semmiféle jóra sem tudott vágyódni: sem az én dicsőségemre, sem az ő üdvösségükre. Mondtam ugyanis, hogy a kárhozottak semmi jót sem tudnak tenni a felebarátnak és csak káromolnak engem, mivel életük az irántam és az erények iránti gyűlöletben fejeződött be.

     Akkor hát miért tette ezt a gazdag? Azért tette, mert ő volt a testvérei között a legnagyobb, s ugyanabban a nyomorúságban nevelte testvéreit, amiben ő maga is élt: így oka lett a kárhozatuknak. Látta, hogy ebből további gyötrelmek származnak majd számára, mert ha testvérei is eljutnak a rettenetes kínokra, mindig marni fogják egymást a gyűlöletben, mivel életük gyűlöletben ért véget. (D.80) 

A házibuli
     A végzős diákok meghívtak néhány elsőéves lányt egyikük családi villájába, bulizni.
A vendégek sorra érkeztek és fogyott a "welcome drink", csak egy fiú Lénárd nem akart inni semmit, pedig mindenki azt várta, hogyha becsiccsent, még jobb hangulatot teremt maga körül.
Valamennyien ötöd éve ismerték Lénárdot és alig akadt aki ne kedvelte volna. Vidámnak látszó fiú volt, a társaságok tréfamestere – de csak látszatra –, mert bensőleg összeszedett és komoly volt. Mindenki tudta róla, hogy nincsenek szülei. Zárkózottságára jellemző volt, hogy nehezen ismerkedett a lányokkal, melyet maga azzal magyarázott, hogy úgyse talál "magának valót" (ami alatt bensőségesen hívő katolikus leányzót értett).
     Nyári kánikula volt és a hűsítő italok bizonyultak a legnépszerűbbnek. Lénit is megkínálták egy jegessel, ám ő nem tudta, hogy dupla szeszt raktak bele. Rettenetesen a fejébe szállt! Nos eddig mindenki gurult a poénjaitól, ám ezúttal megbizonyosodhattak, hogy ez az ember "fordítva van beköt-ve", mivel látványosan elcsendesedett, leült a sarokba, "derengeni" a félhomályban.
A lakás légkondija épp rossz volt, így mindenki nekivetkőzött a tisztesség határa-in belül. És ekkor kezdődött el a baj!
     Lénárd szeme megakadt az egyik csinos szőke lányon, akit már tavaly az első látásra vonzónak talált, de soha nem volt mersze közeledni hozzá. A lány – Ilcsi – szerényen ült, s a nyakában egy Csodásérem ragyogott. A fiú valójában nem is a lányt, hanem az érmecskét nézte, szinte megigézve.
A többiek is észrevették, a szinte mozdulatlan hódolatot és heccelni kezdték, "nicsak, tetszik neki a csaj, csak egy kicsit merev"! Erre kitört a röhögés. Csak egy valaki vette észre, hogy valami gond van a fiúval – a csodásérmes lány –, mert Léni szemében egyre csak gyűltek a könnyek.
     A lány, mivel maga is kóstolgatta az italokat, nem kevéssé spiccesen, egyszeriben – mint aki segíteni is akar, meg magával sem bír –, se szó, se beszéd, odament és beleült a nekikeseredett fiú ölébe, magához szorítva borzas fejét! Más fiatalember meglepett és boldog lett volna érezni egy ilyen szép lány illatát és szívdobogását, ám Léni nemhogy boldog, de továbbra is szomorú volt, melyet a benne dolgozó ital sem csillapított. Többször elsuttogta fájdalmasan: "elhagytam őt, szégyelltem őt és megtagadtam őt"!
A lány csak keveset értett a szavakból, de azt tudta, hogy nem neki szól. Azt azonban meg kellett állapítania, hogy kiváltságolt partnere minden romantika ellenére, igen kényelmetlen helyzetben van. A fiúnak ugyanis még mindig folytak a könnyei.
     Illő nem illő, most jókor jött ez az ölelés a félhomályban, mert ha a többiek így látták volna a máskor vidám fickót, nyomban buta heccelődés áldozatává teszik.
     A zene döngött, néhányan táncoltak, egy pohár kiömlött, ám ami ezután történt, váratlan volt mindenki számára. A férfitársak által bátortalannak tartott Léni elemelte a fejét a lánytól és forrón megcsókolta a melle fölötti érmet. A többiek csak azt látták, amit láttak és tapsvihar tört ki, gratulálva Léninek, hogy végre felbátorodott, s leküzdötte komplexusait!
     Ilcsi oldotta meg a helyzetet és gyorsan szellőzés ürügyén kiosontak a kertbe, de leginkább azért, hogy a kiragadja Lénit az értetlen társaságból.
     A félénk fiatalember, maga sem tudta honnan vette a bátorságot, de habozás nélkül megvallotta Ilcsinek, hogy már egy éve vágyva tekint rá, de nem merte megszólítani sem. Egyben azonban elnézést is kért, hogy álmai nőjének szoros ölelésében mégsem iránta érzett mély szeretetet, hanem a Szűzanya iránt, akinek az érméjét szándékosan otthon hagyta, hogy ne lássák a többiek! "Pedig, mindent Neki köszönhetek!" – mondta és mély lélegzetet vett, nehogy megint elsírja magát! Ahogy ott álltak egymással szemben, olyanok voltak, mint Ádám és Éva a Paradicsomkertben.
A lány anyásan megsimogatta Léni fejét és így vigasztalta: "Ne haragudj, hogy ilyen brutálisan ismerkedtem, ez épp oly idegen tőlem, mint az ivás! Nemhogy nem így szoktam, de eddig még sehogysem! Tavaly, hogy először láttalak, azóta te voltál az elérhetetlen ideálom, és ma reggel a Csodásérmű Szent Szűzhöz fohászkodtam, hogy hozzon össze bennünket! Bocsánatot kell kérnem a Szűzanyától, mert Ő aligha így szerette volna, bizonyára megbántottam Őt is a viselkedésemmel – suttogta –, felemelve ajkához az érmet és megcsókolta – majd folytatta: Biztos, hogy nem a Szeplőtelen Anyácska késztetett illetlenségre, hanem az alkohol bódító szelleme. Még soha nem ittam és bizonyára azért szállt a fejembe ennyire. Édesanyám mindig óvott a szesztől és így figyelmeztetett: "Ne igyál, mert elveszted az eszedet!" És valóban elvesztettem az eszemet, de nem a szívemet! Bizony, három dolog is közrejátszott: az ital, az hogy segíteni akartam rajtad és az, hogy... éés az, hogy szeretlek! De ezt a szót már a sírás formázgatta szép ajkán, miközben könnyek gördültek végig bájos arcocskáján ezt gügyögve, csücsörítve: "nem éreztem féltékenységet amiért az a bocsánatkérő puszi nem nekem szólt! Deee most én adok neked egyet, a bocsánatodat kérve a viselkedésemért..."   Ebben a pillanatban egy alma leesett a fáról.

 (A szerk. írása)

A harmadik vád, mely az Utolsó Ítélet napján következik

     Hátra van még, hogy a harmadik vádról szóljak, amely az ítélet utolsó napján következik. A másik kettőről már beszéltem, de hogy jobban lásd, mennyire becsapja magát az ember, beszélni fogok a harmadikról is, azaz az egyetemes ítéletről, melyben a boldogtalan lélek kínja felújul és megnövekszik, mert − miközben újra egyesül a testtel − elviselhetetlen szemrehányásban, szégyenben és gyalázatban lesz része.

     Tudd meg, hogy az ítélet utolsó napján az Ige jön el, (...) hogy hatalommal vádolja a világot (...), hogy a saját személyében vádoljon ; és nem lesz teremtmény, aki ne rettegne majd, mivel mindenkinek megfizet úgy, amint jár.

     Tekintete a szerencsétlen kárhozottak számára akkora rettenetet és oly nagy gyötrelmet fog jelenteni, hogy nyelv azt képtelen elmondani; az igazakban viszont a tiszteletteljes félelemmel együtt majd igen nagy vidámságot ébreszt. És ez nem azért van, mintha az arca változna, hiszen (...) emberi természete szerint is változhatatlan az arca, mert a feltámadás dicsőségét öltötte magára, hanem a kárhozottak szemei számára mutatkozik ijesztőnek, minthogy a kárhozott azzal a sötét és szörnyű szemmel nézi Őt, amely a sajátja. (D. 79)

Lehetnek-e kétségeink? 2

     2. kérdés: A titok harmadik részében mi az, amely csak 1960 után vált „érthetőbbé”, hiszen Lúcia nővér is a nyilvánosságra hozatal dátumát 1960 utánra jelölte meg?
     Válasz: Az 1956-tól 68-ig eltelt 12 esztendő olyan nagyságrendű választóvonal az emberiség történetében, mint a Véres Francia Forradalom volt a lélekrombolás tekintetében! A 12 évnyi időszak egy döntési lehetőség volt, a jó vagy rossz irányú kibontakozásra. És a hatalmon lévők a rosszat választották! Hagyták vérbe fojtani az 1956-os Magyar Szabadságharcot, hagyták a Természeti Törvények (mi több a Tízparancsolat) lábbal tiprását, az erkölcsi szabadosság és a fogamzásgátlás korlátlan elburjánzását, és ezekkel párhuzamosan sorra levetették a kereszteket az iskolákban! Márpedig a Harmadik Fatimai Titok értelmezésének kulcsa: az emberiség válasza a Szűzanya bűnbánatra és megtérésre való felszólítására.

Szemmel látható, hogy az emberiség a 60-as években egyre inkább eltávolodott az erény útjáról. Elég csupán az 1968-as kultúrforradalmakat megneveznünk, mely a Sorbonne egyetemről indult el és az egész világon elterjedt. Ezt is Oroszország tévtanainak és hazugságainak a gyümölcseként értelmezhetjük, melyeket az 1956-os Dicsőséges Magyar Forradalom irtóztatón kegyetlen vérbefojtásával "koronáztak meg" – végtére is saját kárukra –, mert alapjaiban rendítették meg a marxizmus-, a kommunizmus- és a Szovjetunió iránti bizalmat. De ez akkor már nem volt elég, mert a "gyümölcsök" már szétszórták bűzös magvaikat, melyek önálló hajtásokat hoztak. Ezek mind "táplálékául" szolgáltak az antihumánus, anarchikus-, maoista- és nihilista mozgalmak forradalmiságának, melyet aztán csak felfokozott a "drogkultúra",  a fogamzásgátlók és a "szexuális forradalom" berobbanása! A zsinat utáni Egyházon belüli átmenetbe súlyosan bezavart a pápák fogamzásgátlás és abortusz elleni állásfoglalása, mely a fenti liberális világszemlélet térhódításával a hit válságát eredményezte. Ez a terjedő közfelfogás, a természetéből adódóan többé-kevésbé magába foglalta és foglalja Istennek, a kinyilatkoztatásnak és az Egyház tanításának az elutasítását. Sajnos ez a válság a kereszténység nagy részét megkísértette és érinti napjainkban is!
     Nos, ez a zűrzavar vált nyilvánvalóvá a 60-as évek közepén, ami végső soron Lúcia nővér prófétai felismerését igazolta. Mert akkor, azokban az években a Harmadik Titok rettenetére való rámutatás, korántsem lett volna üdvös hatással a világra, sőt az Istentől való eltávolodást eredményezte volna! Márpedig ez akkor is így van, hogyha a korabeli hippik, akik mára már kioktató kozmopoliták, csak egy laza vállrándítással szabadkoznak. Nem véletlen a hatvanas évek vonatkozásában három "kulcsváros" nevének említése: FATIMA, RÓMA, MOSZKVA. (Ha a kedves Olvasóban felmerülne, hogy: "és a nagyhatalmak; Párizs, London, Washington hol maradnak?". Nos, az "ő" feladatuk a válasz lett volna Fatima vagy Róma felhívására! Ehelyett, segédkeztek Moszkvának /vagy tétlenkedtek/ '56-ban és '68-ban, miközben TUDVA ÉS AKARVA szabadjára engedték a felvilágosodás szabados Szellemét!)
     Amiként a társadalomromboló elvek (és a hamis üzenetek) egy tőről fakadnak (a hazugság atyjától), akként a hiteles Mária-jelenések és üzenetek is egységes egészet képeznek – Mária édesanyai pedagógiáját –, melyet meg kellene szívlelnünk, ha el akarjuk kerülni a káoszt és a tömeges kárhozat veszélyét! Ebben a tekintetben napjainkban is, mind a világot mind az Egyházat a zűrzavar állapota jellemzi. Ebből csak egyetlen kiút van, ha az emberiség rendkívüli "mentő kegyelmekben" részesül Isten részéről, amint azt a titok harmadik része leírja.

Egy ilyen – ha épp nem a "végső megoldás" – Mária Szíve Szeretetlángjának megígért kiáradása az emberiség szívébe!

     A 11. századi két lengyel származású felvidéki remetét – mestert és tanítványát – Magyarország első szentjeiként tiszteli a hagyomány. Először a Szent István alapította zoborhegyi bencés apátság tagjai lettek, Nyitra vára közelében. Ott adta Zoerardusnak az András nevet Fülöp apát, akinek engedélyével a Nyitra völgyében magasodó Zobor-hegy barlangjába vonult, ahol később társául szegődött Benedek.
     E két szentéletű remetéről szól az első magyar írásmű Szent Mór, pécsi püspök tollából 1070 körül. (Az eredeti szöveg nincs meg, másolatai Münchenben és Párizsban találhatók.) Mór püspök oly különös tiszteletben részesítette e két vezeklő szentet, hogy történetüket a pécsi székesegyház egyik oszlopfőjén ki is faragtatta.
     Elvonultságuk célja a világ bűneiért való vezeklés, böjttel, lemondással és rendkívüli önsanyargatással, melyre félelmetesen szigorú praktikákat épített ki magának (lásd alsó kép)! A magyar föld első ‒ írásban is jegyzett ‒ engesztelői voltak.

(Képen a Szkalkai monostor, melynek körzetében van a remetebarlang)

     András halála után testén megtalálták vasból készült ciliciumát (kínzó-övét), melyet soha nem vett le magáról, így benőtte a hús.
     Ennek az övnek a fele Mór püspökhöz került, aki ereklyeként őrizte.
     1064 húsvétján Pécs nevezetes eseménye volt Salamon király koronázása, akinek Mór püspök odaajándékozta András remete ciliciumának egy darabját.
     A két Zobor-hegyi remete szoborként magasodik a Magyar Engesztelés példájaként!
     Szent László királyunk idején, 1083. július 17-én avatták őket szentté, István királlyal, Szent Imre herceggel és Szent Gellérttel együtt. Ünnepnapjuk július 17.

(Az alábbi források felhasználásával:

http://www.magyarkurir.hu/hirek/zoborhegyi-szent-zoerard-andras-es-benedek
http://www.katolikus.hu/szentek/0717.html )

A kárhozottak négy fő gyötrelme és az ördög rútsága 2

     Tovább növeli gyötrelmüket, hogy az ördögöt a maga formájában látják, és ez annyira szörnyű, hogy nincs az az emberi szív, amely el tudná ezt képzelni.

     És ha emlékszel rá, egy alkalommal megmutattam neked az ördögöt a maga formájában, oly rövid időre, ami csak annyi volt, mint egy pont, s amikor te magadhoz tértél, azt mondtad, hogy inkább választod, hogy tűzön menj keresztül és parázson járj egészen az ítélet napjáig, mint hogy még egyszer őt lásd. És mindabból, amit láttál, még mindig nem tudod, hogy az ördög milyen rettenetes, mert az isteni igazságosság következtében ő még szörnyűbbnek mutatkozik az előtt a lélek előtt, aki − bűnei súlyossága szerint többé vagy kevésbé − meg van fosztva Tőlem.

     A negyedik gyötrelem a tűz; egy olyan tűz, amely éget, de nem emészt el, mivel lehetetlen, hogy eleméssze a lélek létét. A lélek nem anyagi természetű, hogy a tűz képes legyen elhamvasztani, hanem anyagtalan. Én azonban megengedtem az isteni igazságosság miatt, hogy a tűz égesse a kárhozottakat (...) különféle módon bűneik különbözősége, bűneik súlyossága szerint.

     Ebből a négy gyötrelemből következik minden egyéb, mint a hideg, a forróság és a fogak csikorgatása. És így nyomorúságukban megkapják az örök halált az ítélet és az igazságtalanság első vádja után, ami az életükben történt, anélkül, hogy megjavultak volna; és a későbbi, a második vádban, a halál pillanatában, amikor nem akartak remélni bennem, s nem is az én megbántásom miatt bánkódtak, hanem csak a saját büntetésük miatt. (D.78)

Lehetnek-e kétségeink? 1

    1. kérdés: Miért kellett ilyen sokat arra várni, hogy a Szentszék nyilvánosságra hozza a titkot, ha a titok „csupán" ennyiből áll?
     Válasz: Ha valaki a nyilvánosságra hozott Harmadik Titkot "nem tartja teljesnek", bizonyos lehet benne, hogy ő a metaforák mély és titkos értelmét nem fogta fel. Mi több, nem lát az orránál tovább! Ez nem meglepő, hiszen Ratzinger bíboros is hangsúlyozza Teológiai Kommentárjának elején, hogy „egy nehezen megfejthető, szimbolikus nyelven leírt jelenetről” van szó, amit persze sokak meg- vagy félreérthetnek! Mindenesetre a pápának és oly sok püspöknek, valamint különböző társadalmi osztályból és állásból származó embernek a titok harmadik részében megjövendölt halála elég okot ad arra, hogy ezt a 'Demoklész kardot' ne lengessük meg abban a világban, ahol túl ideologizált hatalmak már vagy megtették, vagy inspirációt kaptak volna a megjövendölt események teljesítésére! Ezért döntöttek a titok zárolása mellett XXIII. János és VI. Pál pápák, mert nézetük szerint ezáltal a feszültség nyugat és kelet között csak erősödött volna a hidegháború alatt. Ez pedig az akkor vasfüggönnyel elzárt országokban az egyházüldözés további erősödését eredményezte volna, hiszen valamelyik fél magára értelmezte volna! (A Szeplőtelen Szív végső győzelmének ígérete, nem csak a politikai, hanem a féltékeny vallási indulatokat is felfokozhatta volna, amiként napjainkban is tapasztalhatjuk!) Ezen előrelátással gondolkozott II. János Pál pápa is, amikor németországi tartózkodásakor tett interjújában ezt nyilatkozta: "A közzététel esetén a vallásüldözés, helyenként elállatiasodott volna!" A pápa az említett interjúban még hozzátette: A tudás, felelősség és felmutatta a rózsafüzérét, mint biztos védelmi fegyvert! (Közbevetőleg jegyezzük meg, hogy a rózsafüzér imádkozását minden Mária-jelenésben hangsúlyozottan kérte az Istenanya – Ő tudja miért! Nagyon úgy néz ki azonban, hogy valóban ajánlatos – mi több NÉLKÜLÖZHETETLEN –, hogy a szentolvasó körülölelje a földet!) Ebbéli meggyőződésünkhöz, természetesen ajánlatos jól értelmezni az „idők jeleit”. A Harmadik Fatimai Titok teljes értelmét, csakis a történelmi fejlődés egy nyugvópontja teszi majd lehetővé, akkor ugyanis már higgadtan szemlélhetjük az eseményeket anélkül, hogy heves és szenvedélyes vitákat váltanánk ki. Jelen időnkben pedig azok, akik az egyházi tisztségviselők állandó kritizálása folytán, azt sem hiszik el ami igaz, magukra vessenek! Mi több, magukra vetessék az első követ...! Ja, hogy a felajánlással késedelmeskedett az Egyház? Ugyan bizony a Misztikus Testet csak Krisztus és a földi Helytartója alkotja, vagy mi magunk is?

A keresztény világ maradéktalanul teljesítette-e – akár csak a rózsafüzér napi imádkozását is – vagy csak a Pápáktól várja el a Fatimai Üzenet MARADÉKTALAN teljesítését???

 (Képünkön egy keresztény gyermek kálváriája valahol a Közel-keleten.)

Jézus Szíve litánia

Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Krisztus, kegyelmezz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!
Uram, irgalmazz nekünk!

Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass minket!
Krisztus, hallgass meg minket!
Krisztus, hallgass meg minket!

Mennybéli Atyaisten!     —     Irgalmazz                                                                  nekünk!
Megváltó Fiúisten!
Szentlélek Úristen!
Szentháromság egy Isten!

Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve       —       Irgalmazz nekünk!
Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív,
Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív,
Jézus Szíve, végtelen fölségű Szív,
Jézus Szíve, Isten szent temploma,
Jézus Szíve, a Magasságbelinek szent szekrénye,
Jézus Szíve, Isten háza és a mennyország kapuja,
Jézus Szíve, a szeretet lángoló tűzhelye,
Jézus Szíve, az igazságosság és szeretet tárháza,
Jézus Szíve, jósággal és szeretettel teljes Szív,
Jézus Szíve, minden erény mélysége,
Jézus Szíve, minden dicséretre legméltóbb Szív,
Jézus Szíve, minden szív királya és központja,
Jézus Szíve, amelyben a bölcsesség és tudomány összes kincsei megvannak,
Jézus Szíve, amelyben az Istenség egész teljessége lakozik,
Jézus Szíve, amelyben a mennyei Atyának kedve telt,
Jézus Szíve, amelynek teljességéből mindannyian merítettünk,
Jézus Szíve, az örök halmok kívánsága,
Jézus Szíve, béketűrő és nagy irgalmasságú Szív,
Jézus Szíve, dúsgazdag mindazok iránt, akik hozzád folyamodnak,
Jézus Szíve, az élet és szentség forrása,
Jézus Szíve, vétkeinkért engesztelő áldozat,
Jézus Szíve, gyalázatokkal tetézett Szív,
Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív,
Jézus Szíve, mindhalálig engedelmes Szív,
Jézus Szíve, lándzsával átdöfött Szív,
Jézus Szíve, minden vigasztalás kútfeje,
Jézus Szíve, életünk és feltámadásunk,
Jézus Szíve, békességünk és engesztelésünk,
Jézus Szíve, bűnösök áldozatja,
Jézus Szíve, benned remélők üdvössége,
Jézus Szíve, benned kimúlók reménysége,
Jézus Szíve, minden szentek gyönyörűsége. Irgalmazz nekünk!

Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz nekünk!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket!
Isten Báránya, ki elveszed a világ bűneit, Irgalmazz nekünk!

Szelíd és alázatos szívű Jézus!
Alakítsd szívünket a te szent Szíved szerint!

Könyörögjünk! Mindenható örök Isten! Tekints szeretett Fiad Szívére és arra a dicséretre és elégtételre, amelyet a bűnösök nevében irántad lerótt. Adj megengesztelődve bocsánatot azoknak, akik irgalmasságodért esdekelnek. Szent Fiad, Jézus Krisztus nevében, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.

(Források az első részben!)

Az Úr színe előtt

     A második vád a bűnös felé – ó drága leányom – abból a tényből következik, hogy elérkezett utolsó percéhez a halál pillanatához, amikor nincs több orvosság, hanem megjelenik a lelkiismeret férge, amely − mint mondtam −, megvakult az önszeretettől. Most, a halál pillanatában, látván, hogy kezeim közül nem képes kibújni, ez a féreg látni kezd és ezért siránkozva rágja önmagát, mert felismeri, hogy a saját bűne vitte ily nagy bajba.

    Ha a léleknek volna világossága arra, hogy beismerje és megbánja bűnét − nem a pokol büntetése miatt, ami bűnét követi, hanem mert engem bántott meg, aki a legfőbb és örök Jóság vagyok −, még irgalmat találna. De ha a lélek (...) jobban bánkódik a saját kárhozata, mint az én megbántásom miatt, akkor az örök kárhozatra jut.

Akkor ugyanis, az én igazságosságom kegyetlenül vádolja majd a lelket, mind az igazságtalansága, mind a hamis ítélkezése miatt! És nem csupán azért az általános igazságtalanságáért és ítélkezéséért, ami általában minden cselekedetében megnyilvánult a világban, hanem sokkal inkább amiatt a konkrét igazságtalanság és ítélet miatt vádolja, amit az utolsó pillanatban követett el, azaz amikor feltételezte, hogy a saját nyomorúsága nagyobb az én irgalmamnál. Ez az a bűn, amely nem nyer bocsánatot sem itt, sem odaát, mert ezzel a lélek nem akarja, hanem megveti irgalmasságomat. Valamennyi bűn között, amit csak elkövettek, ezt tekintem a legsúlyosabbnak. Ezért volt annyira utálatos előttem Júdás kétségbeesése: /mely/ súlyosabb bűn volt, mint hogy elárult. Hamis ítéletük miatt lesznek vádolva, tehát azzal, hogy a saját bűnüket nagyobbnak tételezték fel, mint az én irgalmasságomat; és ezért az ördögök büntetését kapják és velük együtt gyötrődnek mindörökké.

     De vádolva lesznek az igazságtalanságért is, mivel jobban bánkódnak a saját káruk, mint az ellenem elkövetett bántás miatt. (...) Látod tehát, hogy igazságtalanságot követnek el, és az előbbiekkel együtt eléri őket is a büntetés, mert megvetették irgalmasságomat. Igazságosan adom át őket annak a kegyetlen szolgálónak, ami az érzékiség, és annak a kegyetlen zsarnoknak, aki az ördög: az ő rabszolgái lettek ezek a lelkek épp az előbb említett szolgáló, az érzékiség által; átadom őket, hogy miként együtt vétkeztek, együtt is bűnhődjenek és szenvedjenek. (D.77)

Függöny a jövő előtt 2
 
     Az idők folyamán – miként napjainkban is –, akadnak olyanok, akik (nem egyszer sátáni inspirációra) igyekszenek kiegészíteni az Úr és a Szent Szűz „mondanivalóját” - miként ez Fatima esetében is megtörtént! A mai időkben felkapott számtalan (még pozitív gyümölcsöket is hozó) jelenésről feltételezhető azon ördögi ravaszság, hogy ezáltal terelje el az emberek figyelmét az Istenanya fatimai kéréseinek teljesítéséről és az elmaradás súlyos következményeire való istenanyai figyelmeztetésről! Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus is így figyelmeztet erre: ,,Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.'' Egy-egy magánkinyilatkoztatás hiteles voltáról és valós evangelizációs célját illetően tiszta képet csak az egyházi tekintély általi elismerés adhat. Ilyen hiteles tájékozódási pont számunkra a fatimai üzenet is!
     A kellő óvatosságot fontos hangsúlyoznunk akkor, amikor a hamis üzeneteket dömpingszerűen terjesztik, a valódiakat meg megpróbáltatják kétségbe vonatni! Ennek folytán, nem csak a 2005-ben elhunyt Lúcia nővér egyszemélyi voltát (alterego) kérdőjelezik meg, de a közzétett III. Fatimai titok valódiságát is! Márpedig ha a fatimai üzenetben manipuláció van, akkor a Szent Szűznek tulajdonított egész üzenet hamisnak tekinthető! Tehát ezekkel a vádakkal a Szentszéket támadják!
Nem lehet kétséges, hogy az antikrisztusi erőknek a bomlasztás a célja: elhinteni a kétkedést, minden hiteles dolgot megkérdőjelezni, míg a zavarkeltést és hamisat minden szinten terjeszteni!
    Kifejezetten szembetűnő, hogy a fatimai események mindig a legérzékenyebb pontja volt az "összeesküvés-elméletbe" illő háttér erőknek, hiszen világosan és keményen megjövendölte a pusztulásukat! Fáradatlanul igyekeztek tehát elpusztítani, megakadályozni mindent, mely jövendő sorsukra emlékeztetheti őket.
     1917. október 22-én elvitték az egyszerű állványt, amely a jelenés pontos helyére figyelmeztette a zarándokokat. (Lásd alul 1-es kép!)
Hamarosan ezután, 1918. augusztus 6-án a plébános engedélyével elkezdték a kis kápolna építését, amiként a Szűzanya kívánta utolsó jelenése alkalmával: "Akarom, hogy ezen a helyen kápolnát építsenek tiszteletemre."
     1919. április 18-án használták először a kész kápolnát, ám be nem szentelték, mert a püspök nem adott erre engedélyt, így szentmisét sem volt szabad benne bemutatni.
     Már akkor igen hiányolták a szobrot, hogy a Jelenés alakjára emlékeztesse a zarándokokat, de erre csak egy jó év múlva került sor. Gilberto F. Santos, Torres Novas-i lakos a Teixeira Fanzeres nevű műteremben rendelte meg 
a szobrot, s annak faragását egy fiatal művészre, José Ferreira Thedimre bízták. Habár nincs e szobornak művészi értéke, mégis ebben összpontosul a zarándokok minden öröme és boldogsága. Ez eleveníti meg a lelkekben a Szent Szűz vonásait, aki a fönséges események alatt a kis tölgyfa bokrot használta zsámolyául. 

     A kegyszobor, amely ma is a Jelenési Kápolnában áll, pár nappal 1920. május 13-a előtt érkezett meg Torres Novasba. Mindenki megcsodálta és továbbadta a hírt szépségéről. Valódi zarándoklat lett a látogatásból.
     A Torres Novas-i körzet vezetője váratlanul a körzet központjába hívatta az ajándékozót, s megtiltotta neki, hogy
a szobrot Fatimába vigye. Katonasággal záratta körül a házat, ahol a szobor volt, hogy rendeletét mindenképpen végrehajtsák. A szobor mégis Fatimába került. Az ajándékozó apja, látva fiának nehéz helyzetét, kiment az udvarra s a kocsi elé fogta ökreit. A szobrot a kocsi fenekére helyezte egy ládában, föléje rakta a gazdasági eszközöket s kihajtott a kapun, mint aki a mezőre indul.
Amikor elhagyta a katonai őrizetet, a szobrot másik kocsira tették, s minden nehézség nélkül megérkezett a fatimai plébániára. A plébános azonnal meg is áldotta.
     A szabadgondolkodó és demokráciát hangoztató államhatalom – költséget nem kímélve –, már 1920. május 13-án katonaságot, tüzérséget és lovasságot vezényelt Cova da Iriába és tömegbelövetés fenyegetésével próbálta elzavarni a zarándokokat (nem sok kellett a tragédiához!). A legnagyobb megbotránkozást a hívek körében a Jelenések Kápolnája elleni merénylet váltotta ki (1922. március 6). Az 1919-ben emelt kápolnát ugyanis dinamittal felrobbantották, ám az öt bomba közül csak négy robbant fel és a kegyszobor épp nem volt a kápolnában. A hívek Miasszonyunk égi kegyének tulajdonították, hogy a fel nem robbant bomba, mely a jelenési tölgyfa gyökerei közé volt rejtve, ártalmatlan maradt. (Lásd legalsó kép!) Forrás Az is jellemző, hogy a Szovjetunióban például ki sem lehetett ejteni "Mohamed lányának" Fatimának, mint portugál kegyhelynek a nevét!
     Ám, mégsem a Sztálin szobra jutott el Cova da Iria főterére, hanem a fatimai Szent Szűz szobra a Vörös térre!

De erről majd később!

Mikor a szíved már csordultig tele,
Mikor nem csönget rád soha senkise,
Mikor sötét felhő borul életedre,
Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe:
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba – reményteljesen,
S fohászkodj: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben.

Mikor a magányod ijesztően rád szakad,
Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,
Mikor körülvesz a durva szók özöne,
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne roppanj bele!
Nézz fel a magasba, és hittel rebegd:
Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a „nagyvilág”,
Mikor elnyomásban szenved az igazság,
Mikor szabadul a Pokol a Földre,
Népek homlokára Káin bélyege van sütve,
Ó „Lélek”, ne csüggedj! Ne törjél bele!
Nézz fel a magasba, – hol örök fény ragyog,
S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor beléd sajdul a rideg valóság,
Mikor életednek nem látod a hasznát,
Mikor magad kínlódsz, láztól meggyötörve…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne keseredj bele!
Nézz fel a magasba, hajtsd meg a homlokod…
S mond: Uram! Legyen meg a Te akaratod!

Mikor a kisember fillérekben számol,
Mikor a drágaság az idegekben táncol,
Mikor a „gazdagság” milliót költ, hogy éljen,
Ó, „Lélek”, nem csüggedj! Ne roskadj bele!
Nézz fel a magasba, tedd össze két kezed,
S kérd: Uram! Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,
Mikor hited gyöngül, sőt ellen támadsz,
Mikor lázad benned, hogy tagadd meg „Őt”…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne egyezz bele!
Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet:
Uram! Segíts, s bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban, hogy téged megbecsülnek,
Munkád elismerik, lakást is szereznek,
Mikor verítékig hajszoltad magadat,
S később rádöbbentél, hogy kihasználtak…
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne ess kétségbe!
Nézz fel a magasba, sírd el teremtődnek:
Uram! Megbocsátok az ellenem vétkezőknek…

Mikor a „nagyhatalmak” a békét megtárgyalják,
Mikor a BÉKE sehol – csak egymást gyilkolják!
Azt kérded: Miért tűröd ezt?! Istenem! MIATYÁNK!
Ó, „Lélek”, ne csüggedj! Ne pusztulj bele!
Nézz fel a magasba, s könyörögve szólj:
Lelkünket kikérte a „Rossz”, támad, tombol!
Uram! Ments meg a kísértéstől! Ments meg a „Gonosztól”

Amen.

UTÓHANG

S akkor szólt a Mester, kemény szelíden:
Távozz, Sátán! Szűnj vihar! Béke, csend legyen!
Miért féltek ti, kicsinyhitűek?
Bízzatok! Hiszen Én megígértem nektek,
Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!…
Hűséges kis nyájam, Én Pásztorotok vagyok,
S a végső időkig Veletek maradok!

AMEN