Az úm. jólértesültek, tán erről nem is tudnak?! 4
A hiteles jelenések és üzenetek, az emberi dolgok elevenére tapintva kísérik a világ folyamatát, hívőket és nemhívőket egyaránt ámulatra késztetve. E megnyilvánulásoknak, melyek nem mondhatnak ellent a hit tartalmának, a krisztusi örömhír felé kell irányulniuk.
Ilyen a fatimai üzenet is, mely megtérésre és bűnbánatra indító fölszólításával az Evangélium szíve felé irányít és indít.
A modern kor jelenései között kétségtelenül Fatima a leginkább prófétai. A „titok” első és második része a pokol rettenetes látomásáról és Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletéről, majd azokról a károkról szólnak, melyeket Oroszország tévtanai okoznak az emberiségnek azzal, hogy elpártol a keresztény hittől és a totalitárius, kommunista rendszert építi ki. (Vö. Fatima üzenete, L'Osservatore Romano 2000. június 30.) A harmadik titokban viszont, a lehetséges büntetés elkerülhetőségének kulcsaként írja le a háromszoros felszólítást, mely a világot meg fogja rengetni: „Bűnbánat, Bűnbánat, Bűnbánat!” Az evangélium kezdetére kell emlékeznünk: Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumnak! (Mk 1,15.) Érteni az idők jeleit azt jelenti: megérteni a bűnbánat-megtérés-hit sürgető voltát.” (FBLN 225 o.)
Az eddigiekben elmondottakhoz újra idézem Jézus szavait Szent Fausztina Naplójából: „Nem büntetni akarom a sérült emberiséget, inkább meg akarom gyógyítani és irgalmas Szívemre szorítani. A büntetést csak akkor alkalmazom, ha ők maguk kényszerítenek erre. Nem szívesen nyúlok az igazságszolgáltatás kardjához. Az igazság napja előtt az irgalmasság napját küldöm” (Napló 1588). Az Isteni Irgalmasság „a végső idők jele, utána eljön az igazság napja. Amíg van idő, meneküljenek irgalmam forrásához” (Napló 848). Az Isteni Irgalmasság üzenete utolsó esély (Napló 998), a végső idők jele (Napló 848), biztos lehetőség, de utolsó mentőöv (Napló 687), ami a világnak adatik. Sok lélek fog általa visszafordulni a pokol kapujától (Napló 639).
Szent Fausztina Kowalska Naplójának tanítása szerint az Isteni Irgalmasság üzenete „új fény lesz az Egyház számára” (Napló 378).
(folyt.)