Részletek a " Tudósok az emberi lélekről, elméről és tudatról" c. cikkből, mely a Szeressétek egymást katolikus magazin 26. számában jelent meg, 2018-ban.
Napjaink ateizmusa a 18. században megfogalmazott, elavult nézeteken alapszik, melyek azt állítják, hogy az emberi lélek, a szellemi élet és a szabad akarat, az agysejtek működésének a szüleménye.
Ez a materialista ideológia nem tudományos kutatásokból és tényekből fakad, hanem abból a vakhitből, hogy csak anyagi világ létezik.
John Carew Eccles (1903-1997), fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas (1963) ausztrál neurofiziológus, az emberi agy egyik legnagyobb kutatója, sokéves kutatás után kijelentette, hogy "igencsak lealacsonyítja az ember titkát a tudományos redukcionizmus, mely szerint a szellemi világ létezését meg lehet magyarázni a neuronok működésével. (ld. lenn!)
John Eccles arra a következtetésre jutott, hogy az emberi tudat nem az anyag terméke, mivel az anyag nem képes pszichikai jelenségeket előállítani. Nincs tehát olyan, hogy fizikai energiából pszichikai energia! Egyedül a lelki erők képesek pszichikai jelenségeket előállítani. Tudományos szempontból nézve egyértelműen el kell vetnünk a materialisták állítását, miszerint az emberi tudat az anyag terméke.
Az embernek az anyagi agy által megnyilvánuló szellemi értelme, az "én" tudat. A Nobel-díjas tudós szerint mindenkinek van személyes énje, vagyis az anyagi agy által cselekvő nem anyagi eszmélete.
Az emberi agy sokéves tudományos kutatása elvezette John Ecclest azon igazsághoz, hogy minden egyes lélek Isten új teremtménye, belehelyezve egy új emberi teremtménybe. A lélek és a test egysége olyan mély, hogy a testet a lélek "formájának" kell tekintenünk. Vagyis az anyagból alkotott test, a szellemi lélek miatt élő emberi test. A szellem és az anyag az emberben nem két egyesült természet, hanem egységük egyetlen természetet alkot.