A piszkos kosár
A sivatag szélén élt egy szent remete, akit gyakran felkerestek az emberek lelki tanácsadásért. Egy napon egy fiatalember látogatója akadt, aki így panaszkodott neki:
– Akárhány szent könyvet olvasok, elmélyülve a szavak szépségében, mély értelmében, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok a lelkem épülésére haszonnal fordítani, mert az olvasottakat mindig elfelejtem. Az a kérdésem, hogy nem hiábavaló-e bújnom a szent könyveket, melyek sok időmet lekötik?
A remete figyelmesen meghallgatta és amikor a fiatalember befejezte dilemmáinak ecsetelését, odahozatta vele a kunyhója előtti ócska, koszos kosarat és ezt mondta:
– Hozzál nekem vizet ebben, a dombon túli ciszternából!
Az ifjú engedelmeskedett, de így gondolkodott magában: "na, ő sem értette meg a kérdésemet?" – és elment a kosárral, hogy megmerítse. Mire visszaért természetesen nemhogy üres volt, de még száraz is volt.
A remete azonban újfent megkérte, hogy hozzon neki benne vizet! A fiatalember engedelmeskedett harmadszor is, negyedszer is. Úgy gondolta, hogy a szent öreg előbb, bizonyára próbára akarja tenni az engedelmességét, mielőtt megválaszolná a kérdését. A tizedik forduló után a remete végre abbahagyatta vele az értelmetlennek tűnő munkát.
– Nézd meg fiam most a kosarat, hogy néz ki! – parancsolt rá a remete.
– Egészen tiszta lett, ééés...?! – hümmögött a fiatalember.
Erre a remete ezt mondta:
– Látod fiam! Így történik azokkal a szavakkal is, amelyeket olvasol, s bár végig elmélkeded, mégis elfelejted azokat. Bizony, a szép és hites tanítások mindannyiszor átmennek rajtad észrevétlenül ugyan, de közben mégis megvilágosítják, nemesítik a gondolataidat és megtisztítják szívedet.
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.