Sajnos a nyelvre vagy kézbe áldozás (vagy áldoztatás) kérdése, nem került nyugvópontra fél évszázad alatt sem. Ez eredhet a bevezetés kidolgozatlanságából, a „szentségi gesztusok” (térdelés, meghajlás) elmaradásával, de a bensőséges hitélet okozta lelkifurdalásából, is!
A kézbeáldozásról szólva el kell ismerni, hogy ez egy olyan gyakorlat, amelyet egyes részegyházakban elsietett módon, és (szinte) visszaélésként vezettek be rögtön a zsinat után, megváltoztatva ezzel a korábbi évszázados gyakorlatot és az újat téve általános szabállyá. Ezen változást azzal igazolták, hogy a kézbeáldozás jobban tükrözi az evangélium szellemét és az ősegyház gyakorlatát. Ugyanakkor elhallgatták és elhallgatják, hogy az ősegyházban egyáltalán nem így történt a kézbe áldozás!
A reformereknek már eleve tekintettel kellett volna lenniük arra, hogy a bal kezet mindenkor a negatívum és a szennyezettség szinonimájaként kezelték, így kizárt dolog, hogy az Úr Szent Testét baljukban fogadták volna!
De akkor hogyan is történt?
Jeruzsálemi Szent Cirill figyelmeztet: „Ne nyújtsd ki simán tenyeredet, hanem bal kezedből csinálj trónust a jobb kezed számára, mert ennek kell fogadnia a Királyt. Légy éber, hogy az Úr Testéből semmit se veszíts el!” Ezt követően a konszekrált Kenyér darabkáját az áldozónak közvetlenül a tenyeréről kellett az ajkával magához vennie. Nem volt megengedve, hogy Azt kezével helyezze a szájába, mivel az Úr Testét csak a pap (külön) olajjal felkent keze érintheti.
Aquinói Szent Tamás aki a szent Eucharisztiát „latens Deitas-ként” (rejtőző Istenségként) jelöli meg három okot nevezett meg arra, miért egyedül a papnak szabad az Úr Testét érintenie: 1. mert ő pappá szentelése által magától Istentől kapta a hatalmat és a megbízatást, hogy a szent átváltoztatást elvégezze; 2. mert ő lett kinevezve Isten és a nép közötti közvetítőnek (Zsid 5,1); és 3. mert a pap kezei a szent olajjal lettek felkenve, hogy megérinthesse ezt a Szentséget.
(folyt.)
