ISZLÁM VAGY HALÁL? – A KOPT ZARÁNDOKBUSZ ELLENI MERÉNYLET
Semen est sangui christianorum – „A keresztények vére a kereszténység magvetése”. /Tertullianus/
Amikor Manchesterben egy koncert végén 22 ember meghalt egy robbantásban, az egész világ hangos volt a hírektől. Színes képek, interjúk, a hozzátartozók szívet tépő történetei, a túlélők részletes beszámolói töltötték meg a médiát napokon, heteken át… Az egész világ gyászolt.
Öt nappal később 29 egyiptomi keresztény meghalt, amikor a buszukat terroristák támadták meg. Még negyvenketten súlyosan megsérültek, a merénylők elmenekültek. Ez a történet két napig sem élt a médiában. 
Nem láttunk képeket, interjúkat, a részleteket sem hallottuk a hírekben.
Nos, akkor álljon itt, amiről valószínűleg kevesen hallottak:
Keresztények egy csoportja – szülők, nagyszülők, gyerekek – egy kolostorhoz indultak zarándoklatra, két busszal utaztak. El Minya városa mellett terroristák állították meg őket. Miután a gyilkosok körülvették az egyik buszt, egyesével kiszállították az utasokat. Ahogy az ajtón kiléptek, egy álarcos fegyveres mindegyiküktől megkérdezte: „Muzulmán vagy?” Egyikük sem volt az.
Ezután mindegyikük kapott egy esélyt arra, hogy megtagadja Jézus Krisztust és áttérjen az iszlámra.
Egymás után minden egyes utast, miután az megvallotta Krisztust és elutasította az áttérést, a terroristák pár lépéssel arrébb hurcoltak és elvágták a nyakát vagy fejbe lőtték.
Egyesével, tizenkilenc felnőttet és tíz gyereket kényszerítettek választás elé: az iszlám vagy a halál. És amikor nem voltak hajlandóak megtagadni Krisztust, azonnal meggyilkolták őket.
A másik busz utasai a történteket látva megpróbáltak elmenekülni, buszukra tüzet nyitottak a terroristák, 42 embert sebesítve meg.
Miért van az, hogy egy manchesteri tragédia annyival érdekesebb és fontosabb, mint a minyai mészárlás?
A média inkább azért „menekült el” a keresztény vértanúk elől, mert túlságosan is erős tanúságot tesznek a keresztény hitről. Ha szerencsétlen koncertlátogatók, rosszkor voltak rossz helyen!
De amikor keresztények azért halnak meg, mert nem hajlandók megtagadni a hitüket, az már arról az erőről és szabadságról beszél, amit hétköznapi emberek Krisztusban felfedeztek! Egyetlen épeszű ember sem hal meg tudatosan valamiért, amit nem tart mélységesen igaznak, az életénél is fontosabbnak. A történelemben láthattuk, hogy a keresztény mártírok arra inspiráltak másokat is, hogy kövessék az Üdvözítőt. A világi média éppen ezt nem akarja.
A Nyugat keresztény polgárai is hajlamosak hátat fordítani az ilyen mártír-történeteknek, mert a vértanúk hitének ereje, rossz megvilágításba helyezi az ő saját hitük gyengeségét. Amíg az üldözés földjén a keresztények hűségesen eljárnak misére, imádságra annak tudatában, hogy bármelyik pillanatban életüket veszthetik – mi a szabadság földjén könnyedén elhagyjuk a vasárnapi misét, ha ebédre várt vendégekről, a gyerekünk fociedzéséről vagy épp egy kis fejfájásról van szó.
Nehéz közel engedni magunkhoz a mai vértanúk történetét, mert ők szembesítenek minket azzal, hogy nekünk is meg kellene halnunk Krisztusért – meghalnunk legalább a bűnös szokásainknak, ragaszkodásainknak, egy rendetlen kapcsolatnak, komfortérzetünknek.
A templomainkban azt énekeljük Jézusnak: „Készebb vagyok meghalni, mint Téged megbántani”.
Tényleg? Ők 29-en készen voltak…
