A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 1
Az egyházilag elismert portugáliai Szűzanya-jelenések megdöbbentő igazolása volt a több tízezer ember – köztük fotósok, újságírók, kétkedők, szocialisták, ateisták – szeme láttára történt napcsoda. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban, így: „Az emberek döbbenten nézték, hogy a Nap megrázkódik, majd gyors, hihetetlen mozgásba kezd, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon” – írta Portugália akkori legnagyobb – kormánypárti, egyházellenes – újságjában, az O Séculóban Avelino de Almeida, aki korábban gúnyolódó cikkeket írt a fatimai eseményekről._1.jpg)
„A Nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, mintha hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett volna, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről és a Föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – tudósított Dr. Domingos Pinto Coelho az Ordem című lapban. Hasonlóan írta le az eseményt Dr. Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora.
Mint minden csodánál, természetesen itt sem maradtak el az eseményt kizárólag természetes okokkal magyarázó vagy eljelentékteleníteni próbáló, „tudományos” ellenvetések.
Előre kell bocsátani, hogy a napcsodát általában nem látja mindenki. Fatimában is voltak, akik csupán ragyogó színeket láttak, mások pedig semmi szokatlant. Ez egyrészt eleve kizárja a tömeges hallucináció vagy a tömeghisztéria lehetőségét (amit még valószínűtlenebbé tesz, hogy a napcsodának a Cova da Iriától 18 km-re is voltak szemtanúi). Másrészt a tény, hogy nem az egész portugál lakosság látta a különleges eseményt, szintén a csoda mellett szól, hiszen egy, az ország felett elvonuló szoláris jelenséget mindenkinek látnia kellett volna. A jelenséget azonban egyetlen obszervatóriumban sem figyelték meg. „Lehetetlen, hogy ennyi csillagász, sőt az egész félteke összes lakójának figyelmét elkerülte volna... fel sem merül, hogy csillagászati vagy meteorológiai jelenség lett volna... Vagy minden fatimai szemtanú tévedett, vagy természetfeletti beavatkozásra kell gondolnunk” – írta John De Marchi olasz pap, kutató. (The Immaculate Heart, 1952b:282)
Ellenvetés: Auguste Meessen, a Leuweni Katolikus Egyetem Fizikai Intézetének professzora szerint a szemtanúk élményei nem mások, mint a hosszas napbanézés optikai hatásai. Úgy véli, a megfigyelt „táncolást” valószínűleg a rövid napbatekintések nyomán keletkezett retinális utóképek, a színek váltakozását pedig a retina fényérzékeny sejtjeinek károsodása okozza. (Auguste Meessen 'Apparitions and Miracles of the Sun' International Forum in Porto 'Science, Religion and Conscience' October 23–25, 2003 ISSN: 1645-6564)
Válasz: Régi szemészi tapasztalat, hogy akár néhány másodpercnyi napbanézés is átmeneti vagy maradandó szemkárosodást okozhat. A fatimai napcsoda során több tízezren néztek a tűző déli Napba, mégpedig nem másodpercekig, hanem percekig – egyesek szerint tíz percig –, mégsem volt olyan híradás, hogy akár egyetlen jelenlévő is szemkárosodást szenvedett vagy megvakult volna (ami más állítólagos jelenési helyeken sajnos megtörtént egyes csodaváró zarándokokkal).
A retinális utóképek elmélete azon bukik meg, hogy ha igaz volna, akkor napsütésben az ablakon kinézve bárki megtapasztalhatná a fatimai napcsodát. Biztosra vehetjük, hogy a csodát követő napokban a szemtanúk is fel-felnéztek az égre, hogy nem ismétlődik-e meg a különleges esemény. Nem kétséges, hogy ha a retinális utóképek és a fényérzékeny sejtek károsodása újra meg újra előidézte volna a csodás látványt, az emberek ámulata hamar alábbhagyott volna, a lapok viszont nem hagyták volna ki a remek alkalmat, hogy – mint korábban annyiszor – ismét nevetségessé tegyék a látnokokat. Valójában épp az ellenkezője történt: a szemtanúk csodálatos, leírhatatlan, különleges látványnak nevezték a jelenséget. De ugyan mi lett volna különleges abban, amit egy óra múlva mindenki újra elő tudott volna idézni?
vö. Magyar Kurír Forrás
