Egy újszövetségi példa a „liberálisabb keresztények” megnyugtatására. Amikor feltámadása után Krisztus megjelent Mária Magdolnának, így szól hozzá: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához” (Jn 20,17). Ugyanakkor Tamásnak ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra.” Pedig még mindig nem ment fel a mennybe. Tehát nem a mennybemenetel megtörténte vagy hiánya az oka az érintés tiltásának! Az érintést – a Magdolna és Tamás közötti különbséget – az szabta meg, hogy az apostolokat Jézus (az Egyház) pappá szentelte-e az Utolsó Vacsorán! Ők tehát nem illetéktelenül érintették kézzel az Úr testét.
De hogy a „felszentelt vagy fel nem szentelt” kérdésre is hozzak egy ószövetségi példát. Sámuel második könyvében olvashatjuk, hogy egy fel nem szentelt érintette (segítendő) a frigyládát és azonnal meghalt (2Sám 6,6). Kérdés, hogyha Mózes „haladva a korral” megengedte volna a Frigyláda érintését, akkor ez nem lett volna Isten parancsa elleni bűn, vagy az az ember nem halt volna meg?
A kézbe áldoztatással kapcsolatban három római dokumentum jelent meg. Az Istentiszteleti Kongregáció Memoriale Domini kezdetű, első intsrukciója (1969. máj. 29) mintegy választ adott a körkérdéssel kapcsolatos nehézségekre. A dokumentum nem engedélyezi általánosan a kézbeáldoztatást, hanem csak az egyes püspöki karok kérése alapján, a kérés alapos kivizsgálása után. A dokumentumhoz mellékletként csatolták összefoglalt liturgikus és pasztorális normákat, amelyeket a kézbeáldoztatásnál meg kell tartani. Az Immensae caritatis kezdetű utasítás, amit a Szentségi Kongregáció adott ki 1973. január 29-én. Ez utóbbi az áldozással, ill. áldoztatással kapcsolatban négy kérdésre vonatkozóan ad kötelező eligazítást: 1. A rendkívüli áldoztatókról, 2. A napi kétszeri szentáldozás lehetőségének kiterjesztéséről, 3. A betegek és öregek szentségi böjtjéről. 4. A Oltáriszentség tisztelete és a kézbeáldoztatásról.
A Kongregáció dokumentumainak tartalma röviden a következő: A szentáldozásnál tartsuk meg azt a szokást, hogy a konszekrált kenyeret az áldozók nyelvére tesszük. Ezt a szokást több évszázad hagyománya támogatja!
(folyt.)
