A Hajnal Szép Sugara

Hosszú fehér ruhákba öltözöttek az üdvözültek?

     Az üdvözült lélek a szentek társaságába jut. János evangélista a Jelenések könyvében így ír: „Mindegyiküknek hosszú fehér ruhát adtak...” (Jel 6,11) „Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal...” (Jel 7,9; 7,13) „...akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.” (Jel 3,4-5; 4,4)

Jézus feltámadásának hajnalán és mennybe-menetelénél is fehér-ruhás angyalokról írnak a tudósítók. (vö. Mk 16,6; Jn 20,12; Apcsel 1,10; 10,30)

A Jelenések könyve magyarázatot is ad nekünk a fehér ruha jelentésére: „Megadatott neki, hogy ragyogó és fehér gyolcsba öltözzék, a gyolcs ugyanis a szentek igaz cselekedetei.” (Jel 19,8; 19,14)

Ez a hosszú, hófehér ruha nem más, mint az Isten megszentelő malasztja, mely az üdvözültek dísze, a menyegzői ruha, melyről az Üdvözítő példabeszédében szólt, mely nélkül a mennyei vendégségbe nem juthat senki. Ezenkívül mindegyik üdvözült fején korona ragyog, miként Szent Pál mondja: Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik sóvárogva várják az ő eljövetelét (2Tim 4,8). Légy hű mindhalálig, és neked adom az élet koronáját. (Jel 2,10) (vö. MFI)

A földi divathóbort követői a „hosszú fehér viseletben” ne lássanak valamiféle „falanszteri egyenruhát”, hiszen épp oly szimbolikus képről van szó, mint a „dicsőség koronája” esetében! Az üdvözültek – földi koruktól függetlenül – valamennyien 18-20 évesnek látszanak, ráadásul abban a testi-lelki szépségben, ahogyan Isten örök terveiben megszülettek. Mindazáltal mindenki felismerhető, már akit ismertünk a földi élet során!

A test tekintetében: külön öröm a test visszanyerése, hisz' ezután immár semmi sem hiányzik a természet szerinti állapot teljességéhez, és külön örömünk van föltámadt testünk dicsőségén.

(Források az első részben!) (folyt.)

Ma, globális támadás alatt áll a hit, a család, a hazaszeretet, s a férfinak és nőnek teremtett ember. Ez mind a sötétség erőinek a társadalom alapjait pusztító működése.

De megállíthatjuk az imádsággal, az áldozattal és a szentségi élettel!

Az üdvözültek bánkódnak-e szeretteik esetleges kárhozata miatt?

     Külön nagy öröm forrása az üdvözültek számára az Üdvözítő, Szűz Mária, a szentek és a többi üdvözültek és hozzátartozóik társasága, akiknek közösségében az embernek mint társas lénynek, nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek.

Hozzátartozóik iránti szeretetükben is megtisztulnak és gyarapodnak. Viszont, sokszor feltett kérdés, hogy ha az üdvözültek tudnak elkárhozott hozzátartozóikról, ez nem kelt-e bennük múlhatatlan bánatot?

A felelet önként kínálkozik:

Az üdvözültek teljesen Isten szempontjai szerint ítélnek és néznek mindent, akaratuk annyira azonosul Istenével, hogy a felebaráti és rokoni szeretet dolgában is úgy gondolkodnak, mint az isteni Szent Bölcsesség. Tehát a legkevésbé sem „más véleménnyel” vagy bánkódással tekintenek a kárhozott lelkekre, hanem Isten szentségének, igazságának és minden kegyelmet felkínáló irgalmával azonosulnak.

1) Véletlenül nem lehet elkárhozni! (De üdvözülni sem!)

2) A halál az ember földi zarándokútjának vége. Isten minden embernek felajánlja élete során – kegyelme és irgalma révén –, hogy döntsön végső sorsáról. Aki tehát a földi életében tudva és akarva elutasította magától Istent, a segítő kegyelmeit és irgalmasságát – s ezt a magatartását még életében meg nem bánta, az a személy tudva és akarva tartotta magát távol Istentől! Ez a távol tartás bizony a személyisége lényegévé vált, és még akkor sem lenne képes megmaradni Isten Országában, ha ez lehetséges volna számára!

3) Fontos tudni, hogy Isten ítélőszéke előtt teljesen tisztán lát a lélek! Ott nincs már bűnbánat (ami csak a földi élet kiváltsága) és sajnos egykönnyen az maradhat mindenkinek az álláspontja és vágya, amit egész életén át képviselt! "Irányváltás" vagyis megtérés csak a földi életben lehetséges, lényegében ez az "iránymeghatározás" a földi életünk célja!

4) A fentiekből adódóan a lélek lényegében önmagát ítéli el, és végtére is a kárhozattal a saját „vágyott kívánsága” teljesül!

     Montforti Grignon Szent Lajos írja: Vannak, akik „könnyen eladják elsőszülöttségi jogukat, vagyis a Mennyország örömeit egy tál lencséért. (...) Egyszóval csak a földiekre gondolnak, csak a földért és a világ örömeikért, élvezeteiért dolgoznak, és pusztán hiú dicsőségért adják el a keresztségben nyert kegyelmet (ártatlanságuk ruháját), mennyei örökségüket.” (Vö. TMT 189)

     Visszatérve az alapkérdéshez, egy üdvözült lélek annyiban „bánkódhatna” hozzátartozójának kárhozatán – ami abszurd! –, hogyha a mennyből ne próbált volna közbenjárni érte, pláne, ha az a hozzátartozó kérve-kérte őt! Ámde ha az adott lélek nem működött együtt az isteni kegyelemmel, mely időben késztette őt a megtérésre, és a megkötözöttségeit nem hagyta el! Sem a tisztítótűzben szenvedőkért nem imádkozott, sem a Szűzanyát nem hívta segítségül, sem az üdvözült hozzátartozóját nem kérte, ennek következtében a saját szabad akaratába dermedt a lelke, mi által a pokol vonzásába került! 

„Aki imádkozik, üdvözül, aki nem imádkozik, elkárhozik” – tanítja Liguori Szent Alfonz. (Del gran mezzo della preghiera 1, 1. Kiad. G. Cacciatore - Róma, 1962. 32.) Ám ne higgye a kedves Olvasó, hogy e kijelentés csupán egy szent „szigora”, mert az Új Katolikus Katekizmus is szó szerint ezt tanítja: „Aki imádkozik, biztosan megmenekül; aki nem imádkozik, biztosan elkárhozik.” (KEK 2744)

A felebarát vagy hozzátartozó esetleges kárhozata tehát, az adott lélek Istent elutasító határozata! És sokaknak ijesztő, de a földi élet és az emberi értelem, egyfelől ennek a döntéshozatalnak a tudatos meghozatalára való! 

(Források az első részben!) (folyt.)

Az örök élet személyes boldogságot nyújt?

     Az időhöz és anyaghoz kötött világban, testünk szerint soha nem tudunk tartósan boldogok és megelégedettek lenni, hiszen csak véges javakat találhatunk. Ugyan e világban a szellemi lelkünk sem elégíthető ki csupán érzéki vagy valamely módon behatárolt jóval. Isten ugyanis olyan nagyságrendű boldogság utáni vágyat ültetett a szívünkbe, melyet csak Ő maga tud teljesíteni.

Ezért a mi boldogságunk (mennyországunk) Isten látásából és élvezetéből fog állni, és ez az istenlátás már nem lesz rejtély és homály, miként ebben az életben, hanem színről-színre való és tiszta: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek.” (1Kor 13,12)

Mi tehát nem úgy fogjuk látni Istent, ahogy néhány próféta (köztük Izaiás), aki ezen a földön látomásban látta: trónon ülve és szárnyas angyalokkal körülvéve.

Ez persze csak tökéletlen kép Istenről, hiszen csupán a földi ember fogalomrendszerében lett szavakba öntve. A mennyországban azonban úgy fogjuk „látni, amint van” (1Jn 3,2) és már nem hinni fogunk, hanem tudni, látni és érezni azt, hogy Isten a Szeretet. Nos, kedves Olvasó, ebben a látásban fog lelkünk kimondhatatlan elragadtatásban felujjongani.

A menny boldogsága oly nagy, hogy mi el sem tudjuk képzelni, és megsejteni is csak alig! Sajnos sok embertársunk épp azért nem képes hinni, mert nem csak fenntartással fogadja az Evangélium és az Egyház tanítását, de emberileg teljesen képtelenségnek is tartja! Meg kell jegyezni, hogy „emberileg” ‒ test szerint ‒ igaza is van! Erre mondja a bölcs: „Hiszem, mert elképzelhetetlen”! Szent Pál fogalmazása sem véletlen: „Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)

És folytatva az „elképzelhetetlenségek” sorát, fájdalom és bánat nem lesz a mennyországban, a menny boldogsága ugyanis zavartalan boldogság lesz: „Isten letöröl szemükről minden könnyet. Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem vesződség, mert a régi világ elmúlt.” (Jel 21,3-4) És mint írva van, az üdvözültek zavartalan öröméhez tartozik a boldogság elveszíthetetlenségének tudata, „mert minden boldogság örökkévalóságot, mély örökkévalóságot akar” ‒ és ezt nem más, mint az istentagadó Nietzsche is mondta.

(Források az első részben!) (folyt.)

  »Isten haragja megnyilvánul az égből azoknak az embereknek gonoszsága és igazságtalansága fölött, akik hazugsággal elfojtják az isteni igazságot. Amit ugyanis tudni lehet Istenről, azt világosan ismerik, mert Isten kinyilvánította nekik. Hiszen azt, ami láthatatlan benne: örök erejét, valamint istenségét tapasztalni lehet a világ teremtése óta, mert az értelem felismeri. Éppen ezért nincs mentség számukra, mivel ők, bár megismerték Istent, nem dicsőítették őt, és nem adtak hálát neki, hanem üressé váltak gondolataikban, és sötétség borult oktalan szívükre. Bölcseknek mondogatták magukat, de esztelenek lettek, fölcserélték a halhatatlan Isten dicsőségét halandó embereknek, sőt négylábúaknak és csúszómászóknak a képmásával.
Ezért Isten átadta őket szívük vágya szerint a tisztátalanságnak, hogy maguk becstelenítsék meg testüket, akik felcserélték Isten igazságát a hazugsággal, és inkább tisztelték és szolgálták a teremtményt, mint a Teremtőt, aki áldott mindörökké. Ámen.
      Ezért Isten átadta őket gyalázatos szenvedélyeiknek. Asszonyaik ugyanis elcserélték a természet szerint való szokást azzal, amely a természet ellen van. Hasonlóképpen a férfiak is, elhagyva a természet szerint való együttélést az asszonnyal, egymás iránt gerjedtek vágyra, férfiak férfiakkal ocsmányságot műveltek; el is vették eltévelyedésük megfelelő bérét. Ahogy ők nem törekedtek arra, hogy ragaszkodjanak Isten ismeretéhez, úgy Isten is ráhagyta őket romlott értelmükre, hadd tegyék azt, ami nem való; hiszen telve vannak mindenféle igazságtalansággal, rosszasággal, paráznasággal, kapzsisággal, romlottsággal, telve irigységgel, gyilkossággal, viszálykodással, csalással, gonosz-lelkűséggel; árulkodók ők és rágalmazók, Isten előtt gyűlöletesek, gyalázkodók, kevélyek, kérkedők, fortélyos gazok, a szülőkkel szemben engedetlenek, ostobák, megbízhatatlanok, szívtelenek, szószegők, könyörtelenek. Jóllehet megismerték Isten törvényét, hogy akik ilyeneket tesznek, méltók a halálra, mégis, nemcsak megteszik, hanem az így cselekvőkkel egyet is értenek.« (Róm 1,18-32)

Idézetek az Irgalmasság Naplóból (Szent Fausztina):

     „Lelkemben olyan nagy öröm él, hogy nem is tudom, lehetséges-e ennél nagyobb öröm a Mennyországban? Bárcsak hallgatnának – akár csak egy kicsit is – az emberek lelkiismeretük hangjára, és a Szentlélek hangjára, azaz sugalmazására! Azt mondom: egy kicsit is – hiszen ha Isten Lelkének működésére bízzuk magunkat egyszer, ő maga fejezi be mindazt, amire mi nem vagyunk képesek.” (Fausztina N. 359)

„Jézus Szívében tudtam meg, hogy az égben van egy külön mennyország is, ahová – nem mindenki – csak a választottak juthatnak be. Felfoghatatlan az a boldogság, amibe ezek a lelkek fognak merülni. Ó Istenem, nincs szó, amivel ennek a boldogságnak legkisebb töredékét is leírhatnám! A lelkeket átjárja az Úr istensége. Fényből fénybe jutnak, változhatatlan ragyogás, ami sohasem válik egyhangúvá. Mindig új, és mégis változhatatlan. Ó Szentséges Háromság, hadd ismerjenek meg a lelkek!” (N. 591-592)

„Halhatatlan Isten, örök boldogságom, már itt a földön mennyországom vagy nékem. Szívem minden dobbanása legyen a Te dicséreted új himnusza, ó Szentháromság!” (N. 1064)

„Leányom, tekinteted lefegyverzi haragomat. Bár ajkaid hallgatnak, mégis oly erősen kiáltasz hozzám, hogy megrendül az egész menny. Nem tudok elmenekülni kérésed elől, mert nem valahol távol üldözöl kéréseddel, hanem a saját szívedben.” (Fausztina N. 1722)

„Érzem, hogy tiszta szereteted szívemben lakozik, Istenem, és érzem örök rendeltetésem az égben. Indulok immár Atyámhoz az örök mennyországba, elhagyom e számkivetés földjét, ezt a siralomvölgyet. Tiszta szívemnek a földön nincs tovább maradása.” (N. 1653)

„Ha lábaidnál ülhetek, rejtőző Istenem, ez lelkem számára maga a mennyország, Magadat itt ismerteted meg velem.” (N. 1718)

„Nem irigyelem a szeráfokat, mert lángjuknál nagyobb ajándékot adtál szívemnek. Ők elragadtatva csodálnak Téged, de véred az enyémmel egyesül. Szeretet – ez önmaga már itt a földön a nekünk ajándékozott mennyország.” (N. 278)

(Források az első részben!) (folyt.)

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten

     A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom  vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. 
     Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
     Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben. 
     A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársa Opoczki Istvánné, akit a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.

     A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)

     A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadság téren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.

Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkre, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a Hazaszeretet Lángját.

Segítenek-e rajtunk az üdvözültek? 2

2) Az üdvözültek lényegében akkor segíthetnek a földieken, ha azt kérik tőlük.

3) Az üdvözült lelkek, egyfelől abból segíthetnek, amit „kincsként vittek magukkal” (lásd Mt 6,20), másfelől abból, amit a földi küzdők felajánlanak nekik, kérve közbenjárásukat. Ezért hatékonyabbak a nagy szentekhez való imáink! Természetesen, a mennyben lévők mind szentek, még ha a földi Egyház nem is hirdette ki! Tehát, ha üdvözülünk, szentek leszünk magunk is!

XIII. Leó pápa: Krisztus az Eucharisztiát az Egyházra „mint az ő egységének és szeretetének a jelképét” hagyta, „és azt akarta, hogy ezáltal minden keresztény egységet alkosson és a többihez kapcsolódjék … mintegy jelképezve az ő egyetlen testét, amelynek feje ő maga …” [vö. DH 1635; 1638].

Ezenkívül, az élők közötti kölcsönös szeretet kegyelme, amelyhez az eucharisztikus szentség oly nagy erővel és gyarapítással járul hozzá, főképpen eme áldozat erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek Közösségéhez számíttatnak. A Szentek Közössége ugyanis nem egyéb, … mint kölcsönös segítségnyújtás, az engesztelés, az imádságok, a jótétemények kölcsönös közlése a hívők között, akár elnyerték már az égi hazát, akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé egyesülnek, amelynek a feje Krisztus, formája pedig a Szeretet.

A hitben ugyanis érvényes az, hogy noha ezt a felséges áldozatot csak Istennek szabad felajánlani, az égben az Istennel uralkodó Szentek tiszteletére is – akiket Isten koronázott meg –, be lehet mutatni abból a célból, hogy pártfogásukat elnyerjük, sőt, ahogy az apostolok tanítják, azon testvérek szégyenfoltjának az eltörlése érdekében is megtehetjük ezt, akik már meghaltak az Úrban, de a bűn következményeitől való megtisztulásuk még nem teljes. (XIII. Leo „Mirae caritatis” körleveléből /DH 3363/)

A szerkesztő megjegyzései:

a) A Szenvedő Egyház – vagyis tagjai a purgatóriumi lelkek –, nem tudnak a földi emberen (a Küzdő Egyházon) segíteni, csak megdicsőülésük után! (Ezért kell őket a Szentmise, imáink és áldozataink (búcsúink) felajánlásával mihamarabb kiszabadítani. → Lásd búcsúk!)

b) Nagyon fontos megjegyeznünk, hogy nem a tisztítótűzben szenvedőkhöz kell imádkoznunk, hanem ŐÉRTÜK, és nem az üdvözültekért kell imádkoznunk, hanem HOZZÁJUK! Már a katakombák falára írt imák és fohászok tanúsítják, hogy sem az üdvözültekért, sem a kárhozottakért nem kell imádkozni!

A mennyország lakói, tehát ismerik helyzetünket és segítenek is tőlük telhetően, ezt legtöbbször azonban észre sem vesszük, pedig a hála és köszönő ima, újabb kegyelmeket esdhetne ki tőlük számunkra! Maga Isten Szentséges Anyja is szüntelenül küzd értünk és Fiát „fájdalommal hallgatja az idők végéig”! (Blaise Pascal)

(A kegyelmeket minden esetben Istentől kapjuk, legfeljebb a Szűzanya, szentjeink vagy üdvözült hozzátartozóink hathatós közbenjárása révén!) 

c) Arra a tájékozatlan kérdésre, miszerint az „egész emberiségbe miért nem számoljuk bele a kárhozottakat is”? Nos, nézetem szerint a kárhozat az örök halálban, vagyis szabad döntésükkel az isteni világból való örök  kizártság állapotába jutottak. Mivel épp a szeretetlenségük miatt kárhoztak el, ezért szeretet – vagyis segítőkészség – nincs bennük, és az Egyház tanítása szerint az értük való imádság teljesen hatástalan! 

(Források az első részben!) (folyt.)

Segítenek-e rajtunk az üdvözültek? 1

1) A Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház kétségkívül kölcsönhatásban áll egymással. Mi több, e hármasság képezi az egész emberiséget! Ezt világosan megfogalmazta a II. Vatikánum is (Lumen Gentium DH 4169):

LG 49. Amíg tehát el nem jön az Úr a maga dicsőségében és vele mind az angyalok (vö. Mt 25,31), és a halál szétrombolása után alá nem lesz vetve neki minden (vö. 1Kor 15,26--27), addig tanítványai közül egyesek a földön zarándokolnak, mások a földi életből eltávozva tisztulnak, ismét mások megdicsőült állapotban vannak és „tisztán látják magát a háromszemélyű egy Istent, amint van”; [DS 1305] más fokon és más módon, de valamennyien egyek vagyunk Isten és a felebarát ugyanazon szeretetében, és ugyanazt a dicsőítő himnuszt énekeljük Istenünknek. Mert Krisztus valamennyi híve az ő Lelkének birtokában összeolvad az egy Egyházba, és egymáshoz kapcsolódik őbenne (vö. Ef 4,16).

LG 51. Őseink tiszteletreméltó hitét, mely szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a halál után még tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy jámborsággal elfogadja, és a II. Nicea-i, [DS 600] a Firenze-i [DS 1304] és a Trentó-i [DS 1821–24; 1820; 1580.] szent zsinatok határozatait megismétli.

    Támpont lehet számunkra továbbá az egyházilag jóváhagyott Szeretetláng üzenete is! Az Égi Édesanya külön kegyelmet esdett ki a mennyei Atyánál, Szívének Szeretetlángját, melynek sátánt megvakító és bűnt felperzselő tüze révén – mint eszközzel – kívánja hatékony, üdvösséget segítő harcban egybefogni a Küzdő-, Szenvedő- és Megdicsőült Egyház gyermekeit! A földi küzdőket meg akarja menteni a kárhozattól azáltal, hogy imáik áldozataik felajánlásával kimentik a tisztítótűzben szenvedőket, akik aztán a megdicsőültekkel (a mennybéliekkel) együtt hatékonyan (vissza)segíthetik a Küzdő Egyházat! E kegyelmi „körforgás” (szentek egyességének) hatékonysága érdekében kéri a Szűzanya, hogy minden Feléje intézett imához fűzzük hozzá a könyörgést: „Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre”!

(Források az első részben!) (folyt.)

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy Üdvözlégyet,

mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozta!

Légy te az első!

Egyenlő-e a mennyország boldogsága mindenki számára? 2

     Már a Jelenések könyve külön feltünteti a vértanúknak, a szüzeknek, a hithirdetőknek a többi boldogot felülmúló dicsőségét: ezek lesznek legközelebb az Isten trónjához, ezek fogják legközelebbről az Isten édességét, jóságát élvezni.

Úgy értsük-e, hogy mindez képletes beszéd? Hiszen a mennyországban nincs szükség sem öltözetre, sem a dicsőség koronájára! A Szentírás tehát mindezt azért mondja, hogy némileg érzékeltesse előttünk a menny boldogságát, mintegy érzékeltetve egyben a földi élet érdemeinek különbözőségét! Ehhez csak mellékesen hozzáfűzném a következő kijelentést: „A szentek titulusaiban nem neveznek meg 'szőkét', vagy 'barnát', de szüzet, azt igen!” (Útravaló húzó 193)

Más annak a ruhája, aki a keresztségben nyert ártatlanságot egész életében megőrizte, más azé, aki lelkét a földön bűnnel beszennyezte ugyan, de Isten Fia a Vérével hófehér tisztára mosta, a Bűnbánat Szentségében. Ismét más azé, aki Istenért és a hitért ontotta vérét, miként más azé is, aki földi életében Isten dicsőségéért dolgozott, fáradozott, s a Szűzanya munkatársa volt.

Az „arany, selyem, gyémánt és drágakő” csillogása, a földön végzett jámbor imádságok, gyónások, áldozások, jószándék, munka, tisztaság, irgalmasságok és jócselekedetek ragyogásai! A mennyei boldogság reflexfényénél tűnnek föl előttünk teljes értékükben a földi élet viszonyai és a „gyűjtött mennyei kincsek” érdemei. Ezek tündöklő fénye, semmiséggé homályosítja a föld lázas örömeit, élvezeteit és gyönyöreit, melyek után ott a túlvilágon nem marad vissza semmi, vagy legföljebb a tisztítótűzben lekoptatandó korom, mely a lelket beszennyezte! Ám egyben ugyan ez a dicsfény az, amely feltárja számunkra a szenvedés, a fájdalom, a munka, az önmegtagadás, az erényesség és engesztelés valódi értékét. És kedves Olvasóim, ezek azok az örök „boldogság-bimbók”, melyeket a földön rügyeztettünk, és ezekből nyílnak ki a mennyei rózsa-kincsek, melyeknek illata, pompája, szépsége megmarad az egész örökkévalóságon keresztül.

(Források az első részben!) (folyt.)

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe

     András és Péter halászok voltak, őket hívta meg elsőként Jézus tanítványai közé.
E két apostol (is) 3 évig szem- és fültanúja volt Jézus földi művének, majd életük végéig hirdették az Evangéliumot a világban.
András mélyen együttérző, emberséges tulajdonságaival, kulturálisan nyitott és józan gondolkodású volt. Ennek megfelelően Kis-Ázsiában: Örményországban és Kurdisztánban teljesített szolgálata igen sikeres volt, melynek eredményeként, Örményországban lett először államvallás a kereszténység! 

     A különböző kultúrákban úgy tudta képviselni Krisztust, hogy nem erőszakolta senkire tanítását, hanem ő vette magára az adott kultúrát, s a népi hagyomány-elemeken keresztül közelített rá az Örömhírre. Ennél hatékonyabb misszionáriusi módszer azóta sem létezik, vagyis szeretettel és nem erőszakkal való szolgálat. 
Ennek tudható be, hogy András apostolt a szkíták is beengedték maguk közé. 
A szkíták jól szervezett, magas kultúrájú társadalomban éltek, szigorú erkölcseik és törvények híresek voltak az ókorban. Az Apostol egy időre letelepedett köztük és megismerve vallási nézeteiket, ezeken keresztül mutatott rá az Egy Igaz Isten szeretetére!
András egyedi módon, egyedülálló sikereket ért el, s az ő evangelizációjának köszönhető a szkíta népek, a hunok és magyarok keresztényi ismeretvilága, mely a Honfoglalás után oly sok csodálkozást váltott ki a külhoni misszionáriusokból. A néplélekben fennmaradt Szent András kultusznak köszönhető, hogy a Kárpát medencei első keresztény templomok zöme Szent András tiszteletére épült. ennek máiglan fellelhető nyomai többek közt:
Szentendre
Fertő tó partján - Hidegség
Fertőd
Ásványráró
Békésszentandrás
Egyházasrádóc
Komárom - bazilika
Balaton felvidék - Taliándörögd középkori romtemplom 

A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.

Mindenki számára egyenlő-e a mennyország boldogsága? 1

     Hogy a mennyei boldogságban nem mindenki egyenlő mértékben, hanem érdemeitől függően részesül, a firenzei zsinat óta hittételnek számít (DS 1305). Jézus ezt kifejezetten tanította: „Az Emberfia, megfizet mindenkinek a tettei szerint” (Mt 16,27). Ugyanezt hirdetik egyes példabeszédei is (Lk 19,16-19; Mt 25,14-30)!

Szent Pál a Nap, a Hold és a különféle csillagok egymástól eltérő fényerejére hivatkozik (1Kor 15,41), és a túlvilági dicsőség egyenlőtlenségét az érdemek különbözőségének tulajdonítja (1Kor 3,8; 2Kor 9,6). Lásd: „gyűjtsetek mennyei kincseket!” (Lk 12,33)

Szent Fausztina írja naplójában: „Jézus Szívében tudtam meg, hogy az égben van egy külön mennyország is, ahová ‒ nem mindenki ‒ csak a választottak juthatnak be. Felfoghatatlan az a boldogság, amibe ezek a lelkek fognak merülni. Ó Istenem, nincs szó, amivel ennek a boldogságnak legkisebb töredékét is leírhatnám! A lelkeket átjárja az Úr Istensége. Fényből fénybe jutnak, változhatatlan ragyogás, ami sohasem válik egyhangúvá. Mindig új, és mégis változhatatlan.” (N 592)

A szenthagyomány és annak nyomán a hittudomány kiemeli, hogy a különbözőség nem fog kiváltani sem irigységet, sem büszkélkedést, hiszen ez ellenkezne a mennyország lakóinak tökéletességével és maradéktalan boldogságával. Arra is gondolhatunk, hogy mivel mindenki egyéni kegyelmei és érdemei árán jutott oda, mindenki tud olyan valamit adni a közösségnek, ami csak az övé, a nagyobb dicsőséghez tehát az is hozzátartozik, hogy több szeretetet nyújthat az illető a többieknek.

Azonban mégis óriási különbséget találunk az üdvözültek között: amiként más a Nap és a Hold ragyogása, és más a csillagoké, úgy fog különbözni az üdvözültek ragyogása, dicsősége és boldogsága.

A mennyország öröme lényegét tekintve mindenki számára egyforma. Mindazonáltal különböző fokok azért mégis vannak, annak a szeretetnek mértéke szerint, melyet a földön valaki elért. Ám a megelégedettség és a tökéletes boldogság mégis mindenkinek megvan. Példa erre a félliteres és a féldecis pohár telítettsége: mindegyik tökéletesen telve van és többet nem képesek befogadni, ebből fakadóan, irigység sem létezik az üdvözültek között, mert tökéletesen telve vannak a boldogsággal!

(Források az első részben!) (folyt.)

A Szűzanya, az angyalok és a szentek társaságában

     Justiniáni Szent Lőrinc így szól a Boldogságos Szűzanyáról: »Hogy is ne volna malaszttal teljes az, aki égbe vivő lajtorjánkká, a mennyország kapujává, az Isten és emberek közt valóságos közbenjárónkká lett«. (Serm. de Annunt) (Liguori Szt. Alfonz - Szűz Mária Dicsősége, 87. o.)

    A szentatyák és a hittudósok tanítják, hogy az üdvözültek, Istenben és Őáltala látni fogják a hit misztériumait, az isteni gondviselés csodáit, az isteni malaszt működését, a teremtés rejtélyeit, és bizony már ez sem unalmas!
Már e földön is az emberi szellem egyik legnagyobb, legnemesebb élvezete, ha eszének erejével valamit fölfedez, új ismeretekhez jut. Nos, minő élvezet lesz az, ha majd eléje tárul a természetes és természetfölötti világ minden titka és rejtélye!
     Az üdvözültek az angyalok társaságában fognak élni.

     De menjünk tovább! Az üdvözültek a menny boldogságában látni fogják Isten Szentséges Anyját, Máriát! 
Egy katolikus pap halálközeli állapotában betekinthetett a mennybe, így ír: „A Szűzanya például sokkal gyönyörűbb volt, mint bármely más asszony, akit valaha is láttam ezen a földön. Az arcából sugárzó fény beragyogott engem. Szívemben azt mondtam: Édesanyám, anyácskám, Mária!” (James Manjackal MSFS: Láttam az Örökkévalóságot. ‒ Maranatha 2016. 26. old.)
     A Jelenések könyvében Szent János írja: „És nagy jel tűnék fel az égen: egy asszony, kinek öltözete vala a nap, lábai alatt a hold és fején tizenkét csillagú korona.” (Jel 12,1)

     De milyen lehet a Szűzanya szépsége? Suarez, a középkor nagy hittudósa azt állítja, hogy a boldogságos Szűz mennyei dicsősége felülmúlja az összes angyalok és szentek dicsőségét összevéve. »Ő a Magasságbeli dicsősége, melyben mint akár saját isteni ölében elrejtette egyszülött Fiát és benne mindazt, ami a legkiválóbb és legértékesebb. Mily nagy és titokzatos dolgokat művelt a hatalmas Isten e csodálatos teremtményében, amit mély alázatossága ellenére maga is megvall: „Nagy dolgokat cselekedett velem a Hatalmas” (Lk 1,49) A (földi) világ nem ismeri ezeket, mert megismerésükre képtelen és méltatlan.« (Grignon TMT 6)
Szent Fausztina írja naplójában: „Én nemcsak a mennyország Királynője vagyok, hanem az Irgalom Anyja, és a te Édesanyád is.” (N 330)
És valóban! A Szeplőtelen Szűz amikor megjelent Lourdes-ban a szegény pásztorlány Bernadette előtt, az ő elmondása nyomán Franciaország egyik legjelesebb művésze próbálta márványba faragni a Szent Szűz alakját. Mégis, amikor Bernadette a műremeket meglátta, csak annyit tudott mondani: Szép-szép, de korántsem hasonlít a Jelenés Asszonyának elragadó szépségéhez.
Nos, az üdvözültek a mennyben ezzel a dicső Asszonnyal ‒ az Egek Királynéjával ‒ együtt örvendezhetnek az örök boldogságnak, aki mint Édesanya fogja őket szeretni. (vö. MFI)

(Források az első részben!) (folyt.)

A Szentlélek sugallatára hívunk mindenkit ebben az esztendőben is az engesztelő ima-hadjáratra a lelkek és hazánk megmentéséért!

Kapcsolódjatok be minél többen, mindenki ott, ahol tud!

Alapszándék:

Kérjük nagy alázattal, hogy Jézus Krisztus drága Szent Vérével, a Szűzanya Szent Palástjával és a Szent Angyalok lángpallossal védjék meg a Kárpát-medencét! Tartsák távol határainktól a járványokat, a természeti csapásokat és az idegenszívűeket, oltalmazzon minket az Antikrisztus előharcosainak támadásaitól!
Könyörögjünk édes Magyar Hazánkért és az egész emberiségért!

"Ha Isten velünk, ki ellenünk?" "Bátorság! Ne féljetek!" 

Sanctus, Sanctus, Sanctus

Dominus Deus Sabaoth.

Pleni sunt cæli et terra gloria tua.

Hosanna in excelsis.

Benedictus qui venit in nomine Domini.

Hosanna in excelsis.

Az engesztelő imaórákat 2020-ban is (az év hátralevő részében) az alábbi Mária-ünnepeken, az Irgalmasság Órájában tartjuk:

December 8. (kedd) – 12-15 órakor – Szeplőtelen Fogantatás 

A részvétel módja, a szándékok részletezése és az ajánlott imák:

Imádkozzuk otthon, összekapcsolódva az összes imádkozóval, a Szent Angyalokkal, a Szentekkel és a Szűzanyával.

Az Engesztelő rózsafüzért minden egyes emberért, a világ vezetőiért, a papokért, az Egyházért!  http:// oratio.hu/r-olvaso08.php 

Az Irgalmasság rózsafüzérét Magyarország békéjéért, a járvány megállításáért és minden magyar ember megtéréséért.    http:// oratio.hu/r-atya4.php 

A Szeretetláng rózsafüzért, hogy a Szent Anna réten minél előbb felépüljön az Engesztelő Kápolna a Világ Győzelmes Királynője tiszteletére.   http:// oratio.hu/r-maria06.php

A Fájdalmas rózsafüzért Európa és a világ békéjéért, miniszterelnökünkért, a kormányért. Az idegenszívűek hatalmának megtöréséért.    http:// oratio.hu/r-alap2.php 

Hittel, reménnyel és szeretettel Hozzád fordulunk Szép Szűz Mária, az Angyalok és a Világ Győzedelmes Királynője.

Kérünk, terítsd ránk palástodat, védelmezz meg minket minden látható és láthatatlan ellenséges támadástól, hogy nemzetünk, a Te jogos és örökös tulajdonod fennmaradhasson!

A ránk váró nehéz időkben az a remény éltet, hogy szentjeinkkel és Szent Angyalaiddal védelmezel minket. Ámen

Oltalmad alá futunk, Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején.

Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkor dicsőséges és áldott Szűz.

Mi asszonyunk, mi közbenjárónk, mi szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak.

Ámen

Szent Mihály arkangyal, védelmezz minket a küzdelemben; a sátán gonosz kísértései ellen légy oltalmunk!

Esedezve kérjük: "Parancsoljon neki az Isten!" 

Te, pedig mennyei seregek vezére, a sátánt és a többi gonosz szellemet, akik a lelkek vesztére körüljárnak a világban, Isten erejével taszítsd vissza a kárhozat helyére!

Ámen

Lehetőségeitek szerint, küldjétek tovább! Visszajelzéseket erre az e-mail címre küldhettek: erdeinem@gmail.com

Unalmas-e a mennyország?

     A szentek és a hittudósok egybehangzóan vallják, hogy a mennyei boldogságnak egy-egy foka felülmúlja a föld minden boldogságát és megér minden elképzelhető szenvedést és fáradságot. A közgondolkodás számára az annyira „irreális” életvitelű szentek ebből merítik életbölcsességüket és heroikus önmegtagadásukat, mert jól tudják, hogy ezekből szövődik a mennyei boldogság ruhája, ezekből készül a mennyei korona ragyogó diadémja és a földi érdem az egyetlen, amit magukkal vihetnek! Erre mondja az apostol: „Gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennybe.” (Máté 6,20)

Ám ehhez mi is segíthetjük "kincs-gyűjtőket", mert bizony felelősséggel tartozunk embertársaink üdvösségéért! Egy kis kitérő: Az amerikai Wisconsinban 1859. október 9-én megjelent a Szűzanya egy 28 éves bevándorlónak Adèle Brisenek, a következőket kérve: „Én vagyok a Mennyország Királynője, aki szüntelenül imádkozom a bűnösök megtéréséért. Szeretném, ha te és minden tisztelőm ezt tenné!”

A mennyei világosság az érdem jutalma; ám mivel az érdem már nem nő (!), tehát nem növekedhet a jutalom sem. Ebből következően az Isten látása kiemeli a lelket a tűnő lét nyughatatlan hullámveréséből, kimenti a percről-percre változó gondolatok- és hangulatok hullámzásából, a kapkodásából és beemeli az örök élet stabil tengerébe. Az idő gyermeke ‒ aki addig az „idő rabja” volt ‒, az örökkévalóságnak tanúja lesz és az Idők Forrásánál oltja majd életszomját.

Sajnos, tudatlanságból eredő az a méltatlan gondolat, hogy „örökké szemlélni az Istent és az angyalok karával dicsőségét zengeni” unalmassá válik.

Nos, Isten látása nem egyszerűen nyárspolgári érdeklődésből eredő „nézelődés”, hanem a teremtmény számára minden vonzó ok és végső cél! Az értelmet és akaratot leginkább érdeklő és keresett tartalom, a föltétlen igazsággal való legbensőségesebb érintkezés! Olyan, mint az éltető levegő, melyet nem „kötelező” belélegezni, mégis vágyva tesszük!

A „dicsőség-zengésre” egyetlen példa: Ha az ember egy átfagyoskodott téli éjszaka után végre elmerülhet egy melegvizes kádban, ugyan bizony nem szüremkedik-e ki ajkán önkéntelenül „Ó Istenem, de jó!”? – Kérdés: ugyan bizony kötelező volt ez a sóhaj??

És ez kedves Olvasóm, a boldogságérzetnek csak egyetlen földi pillanata, melyet óhatatlanul dicsér az ember!

(Források az első részben!) (folyt.)

A „mennyei világosság” az örök boldogság forrása

      Az örök boldogság elsősorban abban áll, hogy az üdvözültek színről-színre látják az Istent. (Hittétel).

XII. Benedek pápa (1334-1342) ünnepélyesen tanítja: az üdvözült lelkek „látják az isteni valóságot szemtől-szemben való intuitív látással, úgy hogy semmiféle teremtmény nem lép közbe mint a látás tárgya, hanem az isteni valóság közvetlenül föltárja magát az üdvözült lelkek előtt, leplezetlenül, tisztán és nyilván”.

Szent Pál azt mondja: „Most tükör által homályban látunk, akkor pedig majd színről-színre; most csak rész szerint ismerek, akkor pedig majd úgy ismerek, amint én is ismert vagyok». Szent János így szól: «Tudjuk azonban, hogy amikor meg fog jelenni, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk öt, amint van”.

A szentatyák ezekre a helyekre való utalással az örök boldogság lényegét Isten látásában találják.

Isten boldogító látása végett az üdvözült léleknek külön természetfölötti fölkészültségre van szüksége. (Hittétel). Isten színelátása ugyanis meghaladja az emberi természet erőit. Következésképpen Istennek kellett tehát gondoskodnia az állandó természetfölötti fölkészítésről, mely a lelket képessé teszi az Ő boldog színelátására. S ezt nevezi az Egyház a dicsőség világosságának, a mennyei dicsőség világosságának.

De hogy Isten így közvetlenül és leplezetlenül saját magát nyújtsa egy teremtett értelemnek ismerettárgyul és egyben ismeretközegül, ez az Ő kegyes leereszkedő elhatározása. Mivel Ő abszolút személyes való, tisztára rajta áll, milyen terjedelemben és milyen erővel közli önmagát a teremtett értelemmel.

A mennyei dicsőség világossága tehát nem más, mint magának az Istennek az ő szentháromságos mivoltában gyökerező szellemi láthatósága, világossága, mellyel Ő közli önmagát a teremtett értelemmel, átragyogja és átjárja a lelket.

A mennyei dicsőség világossága tehát egészen új ismeretelv, mely hasonlíthatatlanul magasabban áll a hit világossága fölött, amiként az ész természetes világossága fölött is. Mindamellett a mennyei dicsőség fénye hivatva van átvenni a hit világosságának szerepét, melytől végül is nem egészen idegen, annál is inkább, mert a másvilági lét a jelenvilág természetfölötti rendjének szerves kivirágzása és véglegesülése.

(Források az első részben!) (folyt.)

Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása? 3

     Amikor János evangélista előtt megjelent egy angyal Isten küldetésével, olyan fényben, és oly magasztos szépségben látta, hogy önkéntelenül leborult előtte, hogy őt imádja, de az angyal figyelmeztette: 'Az Istent imádd, én csak a te szolgatársad vagyok'. (Jel 22,8-9) Ó, milyen társaság lesz ott fenn a Mennyben! Kerubok, szeráfok, angyalok és arkangyalok milliói és milliói közt élni, általuk szeretve, becsülve lenni.

Az evangelista így beszél Jézusról: „az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött”. (Jn 1,9)

A három fatimai gyermek, itt a földön megtapasztalt valami olyan rendkívülit, melyhez bármi magyarázat erőltetett lenne! „Amikor (a Szűzanya) az utolsó szavakat mondta (Isten kegyelme stb.), első alkalommal tárta ki kezeit, és olyan erős fénnyel árasztott el bennünket, mintha ez visszfénye lett volna annak a fénynek, amely kezeiből áradt. Mindez szívünkbe és lelkünk mélyére hatolt, és magában a jó Istenben láttuk magunkat, aki maga volt ez a fény, sokkal világosabban, mint amikor tükörbe tekintünk. Belső indításra térdre estünk és bensőségesen ismételtük: Ó legszentebb Szentháromság, imádlak. Istenem, Istenem, szeretlek a legméltóságosabb Oltáriszentségben.” (LN 168-169) Máshol: „amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat”. (uo. 170)

A végtelen Isten a maga átható világosságával beragyogja és a kimondhatatlanul édes szeretetével áthevíti a lelket, belé sugározza a maga kimeríthetetlen személyes végtelenségének felfogható részét. Így maga az örök igazság és föltétlen jóság, kifogyhatatlanul tör elő a szemlélő lélek öntudatának középpontjából, boldog sejtelmeinek mélységeiből. Vágyainak és lelkesedésének feltörése a lelkéből nemcsak megelégíti, hanem a legnagyobb fokú öntevékenységre is ragadja. E boldogító örömujjongásában a lélek, nem valamiféle „elvárásnak” vagy „illendőségnek” tesz eleget, hanem egyszerűen az ő önfeledt boldog megnyilvánulása.

(Források az első részben!) (folyt.)

A Gulág a gonoszság és a halál szinonimája – jelentette ki 2012-ben a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a Szovjetunióba hurcolt magyar civilek, politikai rabok és kényszermunkások emléknapján tartott megemlékezésen Budapesten. A parlament 2012-ben határozott arról, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja.

Ne feledjük és nem feledhetjük, hogy 1945-46-ban 900 ezer összeszedett magyar civilt hurcoltak a szovjet kényszermunkatáborokba, három napos "malenkij robot" címén. Végül csak 1953-ban szabadultak, hozzávetőlegesen 500 ezren! A háborúban kivérzett hazánknak óriási vérveszteség volt a hősi halált halt, vagy fogságban elhunyt katonáinkon túli NÉGYSZÁZ-EZER fiatal nő és idősebb férfi halála! Nem beszélve a háborús cselekmények egyébként is adódó áldozatairól! Furcsán hangzik, de Magyarország háborús embervesztesége a legmagasabb, hiszen elvesztette lakosságának 15%-át!!! A hazatértek nagy része még hosszú évekig sem jutott vissza családjukhoz, mert a határon az ÁVH várta őket és sokukat internálótáborokba hurcolták!

Hát ennyit a kommunisták humanizmusáról, a (népi)demokráciáról és az emberi jogokról!

Imádkozzunk a halottakért, a még élőkért és a pribékjeikért!

Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása? 2

„A (Mennyei Jeruzsálem) városnak nincs szüksége sem a napra, sem a Holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány” (Jel 21,23) és nem kell tartanunk attól, hogy a világosság és fény kialszik, elhomályosul, megfogyatkozik. A mennyei világosság annyit is jelent, hogy magunk is fényleni fogunk.

Hasonlatul gondoljunk csak Mózes arcának fényességére, amikor a Sinai hegyen az úrral beszélt. Vagy még inkább az Úrjézus színeváltozására, amikor „és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a Nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár.” (Mt 17,2)

Márpedig az Evangélium szerint Jézus Krisztus „átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent.” (Fil 3,21)
Ugyancsak a Szentírás mondja az üdvözültekről: „ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3)

Igen, a menny olyan isteni szépségnek világába emel és ezek közvetlen szemléletére és tökéletes bírására képesít, amire e földön nincs is szó, kifejezés, hasonlat és amelyet most még csak elgondolni sem vagyunk képesek. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)

A mennyben ismeretlen lesz a gyász, és minden bánat, szomorúság. A mennyben nem lesz teljesületlen álom, kielégíthetetlen boldogságvágy.

A mennyben királyok leszünk a trónfosztás lehető­sége nélkül. Találkozunk szeretettel várt, de meg nem született gyermekeinkkel. Élvezni fogjuk a boldogság ezernyi forrását, amelyek nem apadnak ki. Személyünket az örök világosság fénye ragyogja körül, amelyet nem lehet kioltani. A beteljesedett örök boldog létért, teljes lélekből fogunk Istennek hála- s diadaléneket zengeni, amelyet senki el nem némíthat. 

(Források az első részben!) (folyt.)

Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása? 1

Az Anyaszentegyház a gyászmisékben és a gyász­-szertartásokban az elhunytak számára az örök nyugalom után mindjárt azt kéri Istentől, hogy „az örök világosság fényeskedjék nekik”. (Lux perpetua luceat eis.)

Ez az ún. „lumen gloriae” a dicsőség fénye. Már a pogány felfogás szerint is a fényesség, tisztaság, ragyogás, világosság hozzátartozik a megelégedéshez, öröm­höz és boldogsághoz, ellentétben a sötétséggel és homállyal!

Érthető tehát, hogy a mennyben a tökéletes boldog­ság állapotában részünk lesz a földinél különb világosságban.

A Szentírás által annyiszor említett és ígért világossá­got többféle módon is élvezni fogjuk.

Már most a földi életünkben is az égi fényt, melynek forrása az égitestekben van. Viszont az égitestek fénye meg a Teremtőtől van. Ily értelemben nevezi Szent Jakab apostol Istent a „világosság Atyjának” (Jn 1,11), sőt a Zsoltáros így imádkozik: „Nálad van az élet forrása és a te fényedben látjuk a világosságot.” (Zsolt 36,10)

„Isten a világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5) és a „megközelíthetetlen világosságban lakozik.” (Tim 6,16) Maga az Úr Jézus is így szólt magáról: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága.” (Jn 8,12)

A mennyei világosságnak tehát ez az első értelme: A világosság főforrás úgyis mint „örök világosság” közvetlenül maga a jó Isten!

A másik értelme, hogy ez az Isten nyújtotta világos­ság számunkra újabb örömöt, élvezetet és boldogságot fog jelenteni.

Milyen lesz hát a mi meglepe­tésünk, amiről a Szentírás már előre értesít minket? A mennyben „A Hold fénye olyan lesz, mint a Nap ragyogása, a Nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan, mint hét Napnak a napfénye” (Iz 30,26) és más helyen: „Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal”. (Iz 58,8)

(Források az első részben!) (folyt.)

Miben áll a mennyország boldogsága?

     A boldogító istenlátás elsődleges tárgya Isten a maga teljes mivoltában, de mégsem lehet azt mondani, hogy Isten egészen adja magát; az üdvözültek az egész Istent látják, de nem végtelenségében. Isten nem tárgy, amit meglátunk és nem igazság, amit belátunk, hanem személy, akinek ismerete a személyes kitárulás kölcsönösségében áll.

A végtelen Isten és a véges teremtmény között ugyanis olyan köz van, melyet a mennyei dicsőség világossága és Istennek mérhetetlen kegyes leereszkedése nem hidalhat át. A teremtmény a legnagyobb kegyelmi fölemelkedés után is még mindig a teremtmény szférájában marad.

Az örökkévalóságba költözött ember rendelkezik „saját, szerzett tudásával”; mely Isten mindentudó hatalmának hatása alatt új formákba öltözik. A tudás, teljes de analogikus kapcsolatban áll földi „elődjével”, ám annak „mintázatai” átadják helyüket Isten megvilágosító, végtelen távlatokat nyitó fényének. Az örök életbe lépő embernek „legfontosabb” tudásélménye, hogy felismeri földi életének „értelmét”. A kiemelkedő, vagy akár csak esetleges események, az akkor még érthetetlen, értelmezhetetlen, hibás, bűnös, romboló, szenvedéssel teli történések – életem egészébe csomagoltan – teljes világosságukban tűnnek elő, és jelentést, minősítést nyernek az örök élet szempontjából. (Ez az „ítélet”.) A rész szerinti tudás helyébe az összefüggések ismeretével feldúsult lényeglátás lép. („Úgy fogok ismerni, mint ahogy én ismert vagyok.” (1Kor 13,12).

Minden egykori „miért”-nek megjelenik válaszként a „mert” párja. Az események mellett az okok és következmények; a szándékok, kegyelmi behatások, döntések mellett azok „értékelése” (képi hasonlattal) kiterített térképként tárulnak majd elém. Életpályám előzményeit is felismerhetem (a biológiai, történelmi, társadalmi előzmények összességére gondolok); hasonlóképpen földi életem továbbhullámzó következményeit, hatásait is. (vö. AJ)

Mégis Szent Pál kifejezetten színről-színre való látásról beszél, és hogy akkor úgy ismerünk majd mindent, ahogy most minket ismernek (1Kor 13,12), Szent János pedig arról, hogy Istent olyannak látjuk, amilyen ő a valóságban (1Jn 3,2).

Az Isten látása kifejezés önmagában – és a skolasztikus értelmezésben is – értelmi jellegű tevékenységnek látszik, a Bibliában azonban sokkal többről van szó, mint pl. egy igazság meglátása, belátása, megértése. A bibliai nyelvben a látás és ismeret, gyönyörködésre és személyes kapcsolatra is utal.

Szent Tamás szerint három dolog az, amit az üdvözültek sem ismernek majd meg: a) minden lehetséges dolgot; b) a teremtés minden célját és összefüggését; c) azt, ami Isten szabad elhatározásától függ, tehát a sokak meghívásának és a kevesek kiválasztottságának (Mt 22,14) titkát. Ez utóbbiban azonban világosan fogják látni a szeplőtelenül ragyogó isteni irgalom és az igazság összhangját. Ezért mindenki meg lesz nyugodva a Végítéletben, mert ekkor a földi pályafutásunkra mutatva, ezt mondja az Úr: „Lásd ilyen voltál, és ilyennek szerettelek volna téged!” (Források az első részben!) (Folyt.)

     November 23-án tartják az Ukrajna-i Holodomor (éhhalál) 80. évfordulóját, vagyis az 1932-1933-as szörnyű éhínség emléknapját.
     Az éhínséget nem természeti katasztrófa okozta, hanem a kommunista diktátor, Sztálin tudatos terve az ukrán népnek, mint politikai társadalmi tényezőnek a kiirtására. A lakosságtól besöpörték az utolsó szem élelmet is és az NKVD ellenőrzése alatt tartotta a falvakat és városokat, hogy senki el ne hagyhassa, jóllehet senki be se mehessen. A földekre gyűjtögetni kimerészkedőkre vadásztak és akár gyermekeket is helyben agyonlőtték. Eközben, az iszonyatos éhínség alatt a Szovjetunió messze a világpiaci ár alatt szállított gabonát a világnak, mintegy bizonyítva a kommunista mezőgazdaság hatalmas sikerét. Sajnos a propagandisztikus blöff elérte máig ható politikai hatását a "fejlett nyugaton"! Az áldozatok száma 10 millióra tehető melyből 3 millió gyermek! Okkal nevezhető tehát ez a népirtás az ukrán nép holokausztjának. Ám erről a Nürnbergi perben említést sem lehetett tenni, márpedig nem volt elszigetelt jelenség a lenini-sztálini Oroszországban ez a népesség-szabályzó "technológia"!

     2006. november 28-án az ukrán parlament törvényt fogadott el, amely szerint a mesterségesen előidézett éhínség az ukrán nép ellen elkövetett népirtás volt.

Nem leszünk-e magunkra hagyatva?

     Az örök élet alapvető „modellje” az Istentől kapott és megtisztított szeretet sodrásában növekvő élet. A kezdeményező és a mérték: Isten.   („Ő előbb szeretett bennünket” (1Jn 4,19). Az örök élet nem a célja, hanem – elsősorban – értelme és kiteljesedése a földi életnek. Az Új teremtmény (Isten különös teremtő tevékenysége folytán) örökli a földi identitását, identitás - tudatát, és „karakterének” kiteljesített formáját.

A fizikai tér is megszűnik: a halál után nincs „mögött”, „fölött”, „előtt”, „benne”, „kívül”, „itt” vagy „ott” – s ha használunk is ilyen szavakat, az a földi nyelvünk elégtelenségét bizonyítja (pl. „a mennyországban”; „Isten előtt”). A természet törvényei egyáltalán nem, legföljebb analóg értelemben érvényesülnek. (AJ)

A modern bölcseleti antropológia azt tanítja, hogy egyéniségünk kiteljesedéséhez szükségünk van én-te kapcsolatokra. Másokra irányuló önátadó és befogadó szeretet nélkül senki sem juthat el a krisztusi nagykorúságra (Ef 4,13).

A mennyei örömök krisztológiai és ekkleziológiai vonatkozása nem érvényteleníti a teológiai antropológiának azt a tételét, hogy a mennyei boldogság az egyén végső kiteljesedése és egyének határtalan boldogsága.

Ha tehát a mennyország az ember tökéletes kiteljesedése, személyiségünk szabad döntéseinek jutalmaként Krisztus által, akkor ennek a kiteljesedésnek valóban növekednie kell. Ugyanakkor kell, hogy a többi üdvözülttel szemben is megmaradjon, és érvényesüljön a krisztusi nagykorúságra eljutottak szeretet-dialógusa.

A mennyország, azaz a szentháromságos egy Isten föltétlen uralma a megdicsőült természetben és a választottakban nemcsak a hívő lélek boldog hazatérése, hanem egyúttal a nagy létkérdések teljes megoldása. A teremtés művének végkifejlete teljesen méltó lesz Istenhez; és megoldja a földi lét leggyötrőbb problémáit: a bűnt és halált.

A boldogító istenlátás mellett a Boldogságos Szűz Mária társasága, az un. a szentek egyességének öröme, az angyalokkal és a szentekkel való barátság. Végtelenül örömteli lesz viszontlátnunk hozzátartozóinkat és akiket a földön szerettünk, akiknek közösségében az embernek mint társas lénynek nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek. Hozzátartozóik iránti szeretetükben is megtisztulnak és meggyarapodnak.

Ebben a közösségében az embernek mint társas lénynek nemesebb igényei teljes kielégülést nyernek. Tehát megismerik társaikat az örök üdvösségben, a küzdő és szenvedő Egyháznak velük szemben tanúsított és kifejezett tiszteletét, de még a földön maradt közelállók lelki ügyeit is, akiken (a földről hozott érdemeik arányában) segíthetnek is.

(Források az első részben!) (folyt.)

A mennybe jutás lehetősége 2

     Valaki megkérdezte Jézustól: „Uram, kevesen üdvözülnek?” Ezt válaszolta neki: Törekedjetek bemenni a szűk kapun, mert mondom nektek, sokan próbálnak majd bejutni, de nem tudnak. A ház ura feláll és bezárja az ajtót, ti meg kint maradtok. (Lk 13,22-30)

     Megkérdezték Páltól is: Mit kell tennem, hogy üdvösséget nyerjek? Azok azt felelték: Higgy az Úr Jézusban és üdvözülni fogsz, te és házad népe. (Apcsel 16,31-32) „A hit előíze annak a tudásnak, amely a jövőben boldoggá tesz minket.” (Aquinoi Szent Tamás)

     Azon evangéliumi kijelentés, miszerint „nincs üdvösség senki másban, mert más név nem is adatott az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözülnünk kell” (Apcsel 4,12), ez bizony az Eucharisztikus Krisztusra vonatkozik, „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad, és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak; aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog”. (Jn 6,53-58). Nos ez az, amely sok protestáns és nemkeresztény testvérünket felháborítja. Ennek az oka pedig az, hogy szó szerint: nem birtokosai az Igazságnak! Erre vonatkozó érdekes leírást olvashatunk Gloria Polo tanúságtevő könyvében:

»Az Oltáriszentség nélkül, azaz az Úr szent Testének és drága Vérének vétele nélkül, senki nem juthat be a Mennyországba. Az Úr odamegy minden haldoklóhoz, mindegy, milyen hitű vagy hitetlen. Minden emberhez odamegy az Úr az utolsó órában, felfedi magát és szeretettel s irgalommal azt mondja: „ÉN vagyok A TE URAD!” (Tehát nem a halál után! Szerk.) Ha az ember elfogadja az Urat, és bűnei megbocsátását kéri, példátlan dolog történik: az Úr a lelket elviszi egy helyre, ahol Szentmise folyik, és ez az ember ott fogadja az Oltáriszentséget, az útravalót. Ez egy misztikus szentáldozás! Csak az, aki magához vette az Úr testét és vérét, juthat a mennybe. Ez a titkos nagy kegyelem, amit Isten az egyházunknak adott, ennek ellenére olyan sok ember van, aki csak szidja az Egyházat, holott csak a Katolikus Egyház által üdvözülhet bárki is! A haldokló, aki elfogadta az Urat, elnyerheti az üdvösséget és egy időre a tisztítótűzbe kerül, viszont, megmenekült a kárhozattól. A tisztítótűzbe is az Eucharisztia kegyelméből juthatunk és onnan is e Kegyelem hozhat ki. Ezért gyűlöli úgy a papokat az ördög. Amíg vannak papok, lesz, aki a kenyeret és a bort átváltoztatja Jézus testévé és vérévé, és kiszolgáltathatják a Bűnbánat Szentségét, addig megvan az üdvösség reménye!« (GPO 62-63)

     „Jézus a reményünk. Irgalmas Szívén mint nyitott kapun keresztül lépünk be a mennyországba” (N. 1570). „Mert Isten nem haragra rendelt, hanem arra, hogy elnyerjük az üdvösséget a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki meghalt értünk, hogy akár ébren vagyunk, akár alszunk, Ővele éljünk” (1Tessz 5,9-10).

(Források az első részben!) (folyt.)

 Kétség és hitelesség

   A bűnbeesés után, minden komoly dolognak küzdelem és szenvedés a váltsága! A kétség és hitelesség kérdését a látnoknak önmagában kell megvívnia és a jó indíttatásokat maradéktalanul teljesítenie kell! A kiváltságoltnak meg kell vizsgálnia az indíttatások állapotbeli kötelességét érintő következményeit és másokra gyakorolt hatását! Át kell imádkoznia a kapott kegyelmeket, meg kell beszélnie egy képzett pappal és el kell fogadnia döntését, minden esetben számolnia kell azonban a gonosz támadásaival is! Ha tehát valakinek um. „revelációi” vannak és ebben kétségei nincsenek, ha a megvalósításáért nem kell a „megaláztatások kínját” elszenvednie (mint Erzsébetnek) – az biztosra veheti –, hogy esetében csak egyszerű ,,belső monológról” van szó, mely nem tartozik senki másra, legfeljebb csak őrá! (Feltűnő, hogy a fenntartásokkal fogadott „revelációk” többnyire olyan felhívásokat, elvárásokat hirdetnek meg, melyeket a látnok, vagy esetenként éppen ő tud a „legkézenfekvőbben” teljesíteni. (Erzsébet asszony a böjtöket, virrasztást, szentségimádást, szentmise látogatást, mind-mind elsősorban önmaga valósította meg. Volt, hogy az Úr kérésére negyven napig böjtölt kenyéren és vízen – és ami nagyon fontos –, ehhez is kikérte a lelkivezetője engedélyét!)

     A Lelkinaplóban vizsgálódó számára már az első részben fel kell tűnjön, hogy Erzsébet asszony olyan Égi kéréseket tolmácsolt böjtről és virrasztásról, áldozatról és imádságról, melyeket pusztán öntetszelgésből aligha tett volna meg! Ám ő, valóban élete évtizedes gyakorlatává váltotta mindazt, amit hirdetett, s az emberi szenvedéseknek és megaláztatásoknak olyan mélységeivel küzdött meg, melyek ritkaságok még a misztika történetében is. Ezek bizony igazolhatják a Szeretetláng kiválasztottját és az ügyet! Számtalan papot épp ez győzött meg a Szeretetláng természetfelettiségét illetően.
     Egy magánkinyilatkoztatást nem csak a tartalma és időszerűsége tehet hitelessé, de a látnok személye is! Nem véletlen, hogy az esetleges egyházi vizsgálódás gyakran kiterjed a kiváltságolt képzettségére, társadalmi és erkölcsi életére, emberi és lelki magatartására.
     Sajnos, Kindelmann Károlyné Szántó Erzsébet személyiségét már csak a tanúk és legfőképp a naplója nyomán vizsgálhatja az egyházi hatóság, és attól nem kell tartunk, hogy a lelkinaplóból negatív tapasztalatokat merítenének! Erzsébet asszonyról ugyanis megállapítható, hogy négy elemijével aligha lett volna képes ilyen magas szintű lelki irodalmat produkálni és ennek tanításában, s tanításáért 24 évig helytállni! Kiválasztottságának hitelét, a küzdelmes élete és a Szeretetláng ügyéért való hősies, a megaláztatásokat is vállaló áldozatai hitelesítik! Az önhittséget kizárja a hétköznapi küzdelmek közt megélt, mély és bensőséges hitélete. Egész emberségét – mi több állapotbeli élet-szentségét tökéletesen igazolja –, hat gyermekes családanyaként és három csecsemő unokát felnevelő nagymamaként való tisztes helytállása!

A képen Erzsébet asszony, egy életnyi szenvedés után betegen, 1984-ben

November 21.  - A gyermek Mária bemutatása a templomban

     A Boldogságos Szűz bemutatásának ünnepe. Valószínűleg I. Jusztinianusz császár a Szűzanya születésének feltételezett helyén templomot építtetett (az ószövetségi templom közelében). Ezt 543. november 21-én szentelték fel. Bár a templom később megsemmisült, az emléknap fennmaradt. Keleten a VIII. századtól, a római naptárban csak 1585 óta szerepel, de mi magyarok a XII. sz. vége óta megüljük e napot, mert III. Béla királyunk Bizáncban nevelkedett.

     Tartalmában az ünnep ősrégi hagyományt hirdet: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni.
     Damaszkuszi Szent János írja Máriáról: "Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi Templomba és ott élt nyolc évig, a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak tisztaságát őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessen meg a Megváltó". 
      A liturgiában arra emlékezünk tehát, hogy a Szűzanya Istennek adta, szentelte magát.

     A fentiekben célzott mindenféle „szeretetláng-üzenet" publikálásában, a valódi felelősség sok esetben nem a látnoké, hanem a kellő felkészültséggel nem bíró lelkivezetőké, mert kevés az a gyóntató, „aki gyakorlattal megfelelő érzéket szerzett a jó és a rossz megkülönböztetésére!” (Zsid 5,14) Az un. „emberi tényező” nem csak a látnokok esetében nyilvánulhat meg zavarként, de sajnos esetenként a lelkivezetők körében is! 

      A kérdésre pedig, hogy Istentől kaphatunk-e egyazon kegyelmeket, erre Sziénai Szent Katalin Istennel való dialógusában találunk iránymutató választ: ,,Oly különösképpen osztogatom az erényeket, hogy nem adom mindet egynek, hanem az egyiknek ezt, a másiknak azt adom. (...) Így adtam lelkieket és mulandókat egyaránt annyira változatosan, hogy egyetlen személynek sem adtam meg valamennyit, azért nem, hogy kénytelenek legyenek egymás szeretetével élni (...); úgy akartam, hogy az egyiknek szüksége legyen a másikra, s valamennyien szolgáim legyetek a Tőlem kapott kegyelmek és ajándékok osztogatásában.” (Il Dialogo della Divina Provvidenza 7. Kiadó: Giulia Cavallini. /Róma 1995/ 23-24 p.)

      Sajnos, sok magát látnoknak vélő személy megfeledkezik arról, hogy: Minden elmélkedésre (lelki életre) képes embernek vannak benső monológjai, vagy a lelkiismerete ihlette gondolatai. Ezek, bizonyos értelemben lehetnek akár a kegyelem állapotának természetes sugalmazásai, de az értelem normális fontolgatási is. A költő is megfogalmazza: Minden ember lelkében dal van, és mindenkinek saját lelke szól a dalban. (Babits) Nem kis felelősség, vagy egyenesen felelőtlenség (!) ezeket – még ha jóhiszeműen is – közzétenni, mégpedig „égi üzenetekként”! A lélek mélyén megfogalmazódott nemes szándékot vagy jóra való indíttatást nem szabad mindjárt „fentről kapottként” kezelni, bár kizárólag magánhasználatra annak tekintendő! „Nincs igazi keresztény élet Isten jelenléte és a Vele való társalgás édessége nélkül” (P. Desplangues SJ). A jóra való benső indíttatás, lehet keresztségünk szentségi kegyelmének érvényesülése rajtunk, mely az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálja! Ha a benső szózatot mégis kinyilatkoztatásnak tekintjük, akkor ezt az Egyház tanítása szerint kell kezelnünk! A teológia így fogalmazza meg: „A magánkinyilatkoztatás nem ró közvetlen hitkötelezettséget minden hívőre, és Isten ezt a kinyilatkoztatást nem bízza az Egyház tanítóhivatalára megőrzés és hirdetés céljából. Az ilyen misztikus magánkinyilatkoztatás - amely az egyes ember vezetését és üdvözítését szolgálja - nagyon is lehetséges; tiszteletben tartása pedig annak az egyes embernek éppenséggel hitbeli kötelezettsége lehet. (...) Hogy igazinak lehessen tekinteni, összhangban kell lennie az egyházi kinyilatkoztatással.” (K. Rahner - H. Vorgrimler: Teológiai Kisszótár. Bp. 1980.)

A képen, Szienai Szent Katalin

A mennybe jutás lehetősége 1

    Az engedelmesség nyitja meg az eget, mivel az első ember engedetlenségével zárult be. De maga az engedelmesség, minden más erénnyel kívül marad. Egyedül a szeretet lép be a mennybe. (Vö. Szienai Sz. Katalin Dialógus 311. o.)

    Az Anyaszentegyház Máriát az egek boldog Ajtajának nevezi. Ehhez Szt Bonaventura megjegyzi, hogy Máriát azért nevezik a Mennyország Ajtajának, mivel senki sem juthat be, akit Mária nem kísér oda. (Liguori Sz. Alfonz, Szűz Mária Dicsősége, 90. o) „A mennyország ajtaja azok előtt áll nyitva, akik nagy bizalommal vannak Mária pártfogása iránt.” (Uo. 140. o) Gondolkozzunk el az Úr szavain, aki a mennyországot jelenidőben mondja: „Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak aki engem küldött, annak örök élete VAN, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre. (Jn 5,24) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete VAN.” (Jn 6,53-54) Tehát az Úr szerint, a mennyország nem leendő, hanem már jelenlevő tény!

     Szent Ágoston így fejezte ki az üdvözülés alapvető követelményét: „Ha Isten megteremtett hozzájárulásod nélkül, nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül!”  Vagyis: Isten nem menthet fel bennünket attól, hogy a Szent Keresztségben a Szentlélek által ránk ruházott feladatunkat teljesítsük, munkálkodnunk kell tehát személyes üdvözülésünkön, terjesztve Országának örömhírét felebarátaink között! Ez keresztény életünk egyik leginkább követendő igazsága (elvárása)!

„Úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte”. (vö. Jn 3,16) Gondolja át tehát mindenki újra és újra, hogy mit tett Jézus a mi váltságunkért, a betlehemi barlangtól a Kálvária hegyéig. Ebből egyenesen következik, hogy magunknak is mindent meg kell tennünk a magunk és mások üdvösségéért, a szenvedéseket is vállalva! Vagyis, Krisztus bár végtelen értékű árat fizetett a lelkekért, mégis közreműködésünktől tette függővé üdvözülésünket!

Keserűséggel és aggodalommal kell szemlélnünk, hogy a világban, hány és hány lélek rohan gondtalanul a kárhozat felé! Tehát, szünet nélkül együtt kell működnünk az Isteni Gondviseléssel a lelkek mentésében! 

     Véssük mélyen szívünkbe az Úr szavait: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába!” (Mt 18,3) „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) „Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok reád: menj be Urad örömébe!” (Mt 25,21). ‒ Ámde „nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: ‒ Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)

     Szent Fausztina írja naplójában: „(Jézus) Irgalmas Szívén mint nyitott kapun keresztül lépünk be a mennyországba.” (N 1570) Ennek reménye pedig akkor teljesül, ha nem csupán bízunk Jézus irgalmasságában, hanem minden erőnkkel, együtt is működünk Vele!

     „Amiket most szenvedünk, nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm 8,18) Ugyanakkor: „boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10) Sokan úgy gondolkozunk a sok szenvedésen átment embertársunkról, vagy önmagukról, hogy „ennyi szenvedés és megpróbáltatás elviselése, már bizonyára elég a mennyországba jutáshoz”. Nos lehet, hogy emberi mérlegelésünk szerint így is van, ám Isten a lelkeknek nem azt szeretné, ha „épp hogy bejussanak a mennybe”, hanem azt, hogy a lehető legmagasabb boldogsági szintre jussanak! Ne feledjük, hogy Szent Pál írja, „elragadtatott a harmadik égig”. (2Kor 12,2) (Megjegyzendő azonban, hogy Krisztus megváltó áldozata nélkül minden emberi szenvedés kevésnek bizonyulna a mennybe jutáshoz!) Amiként az Írás mondja:  „Embernek lehetetlen, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,27)

(Források az első részben!) (folyt.)

     Visszatérve kérdéskörünkhöz, az 1985 utáni (un.) „Szeretetláng közlések” lehetnek ugyan ösztönzések, de semmikép sem tekinthetők a Szeretetláng üzenetek érdemi részének, különösen nem a folytatásának! Ezek késztetéseikkel némi hasznot jelenthetnek ugyan, ám azáltal, hogy "Szeretetláng üzenet" címszó alatt kerülnek közlésre, ezzel jóval több zavart és kárt okoznak, nyomukban kimosolygással, lekicsinylő legyintéssel vagy fásult értetlenséggel! (Merő ellentéteként, az Istenanya eredeti céljával!) „A felülről származó bölcsesség először is TISZTA, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” (Jak 3,17) − És más kiváltságával nem „ékeskedik” − tehetnénk hozzá! Sajnos, az e témáról való élő beszélgetésben mindig akadnak, akik rávágják, hogy "az égieknek nem lehet megtiltani, hogy szóljanak"! Ó jaj, milyen tényszerű okoskodás! Ám feledni látszik, hogy az "égieknél" egyáltalán nem gyakorlat valamely kegyelmi kiváltság erről-arról való újabb és újabb "kiegészítgetése", és nem ezáltal teszik komolytalanná kiváltságaikat! És lám, a Mária-jelenések és általában a magán-kinyilatkoztatások területén nem találunk egyetlen hiteles "folytatólagosságot" sem! (Hitelesnek tartható az a magánkinyilatkoztatás, melynek tartalmát – miként a látnok személyét – az illetékes Egyházi Hatóság megvizsgálta és nem talált benne az evangéliumi tanítással ellenkező állítást /életvitelt/!)

     Okfejtéseink alátámasztására megemlíthetjük Szent Gertrúd és a Szeretett Tanítvány misztikus párbeszédét, melynek mélységesen szép tartalmát nem tekinthetjük a János Evangélium bővítményének. "Szent János elvitte őt e látomásban az Úr Jézushoz és Gertrúd lehajthatta fejét Jézus Szívére. Szent Gertrúd hallgatta a szent Szív édes, vigasztaló dobbanásait, érezte az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó vacsorán e szeretetet, és ettől gyulladt fel lelke, ettől lett tűznél tüzesebb. Szent Gertrúd kérdezte tőle: „És miért hallgattad ezt el, miért nem írtál legalább valamit róla a mi előhaladásunkra?” Szent János azt felelte: „Az én hivatásom volt, hogy az Isten örök Igéjéről írjak az újszülött Egyháznak annyit, hogy a világ végezetéig elég legyen az elmélyedő emberi értelem számára, bár fölérteni azt soha senki sem fogja; az isteni Szív dobbanásainak édességét feltárni az új idők számára tartatott fenn. Hogy amikor ezekről hall majd az elvénült világ, melyben az isteni szeretet már fogyni indult, fiatalodjék, és e szívveréstől új életre keljen”. (Nagy Szent Gertrúd, Lelki gyakorlatok 9. SZIT 1926)
     Ehhez hasonlóan azáltal, hogy az 'irgalmasság' kifejezése Erzsébet asszony Lelki Naplójában több mint hatvanszor szerepel, mégsem írta címeként, hogy az Isteni Irgalmasság Üzenete! Azt meg pláne nem, hogy ez a Fausztina Kowalska-féle üzenetek magyar folytatása!
     Azt már mondanunk sem kell, hogy becsülete sérelme nélkül, senki sem tehet közzé szerzői név nélkül „Szeretetláng közlések” vagy „Szűz Mária Szeplőtelen Szíve Szeretetlángja” címen, nem Erzsébet asszonytól származó üzeneteket! ,,Hisz sohasem keletkezett jövendölés emberi akaratból, hanem mindig csak a Szentlélektől sugalmazva beszéltek − Isten megbízottaiként − a szent emberek. De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek!” − (Vö. 2Pét 1,21 - 2Pét 2,1) (Ld még Jer 14,14-16) Mert sajnos, akárhány látnok „ráúszhat valamely nagy hajó farvizére”, sőt még lelkivezetőt is találhat magának, jóllehet erre a súlyos felelősség miatt kevés pap vállalkozik (de akad!)! Sajnos, könnyen a megtévesztés csapdájába esnek azok, akik az efféle 'üzeneteknek' akarva-akaratlan részesei, terjesztői vagy követői!
„Mert jön idő, amikor az egészséges tanítást nem hallgatják szívesen, hanem saját ízlésük szerint szereznek maguknak tanítókat, hogy fülüket csiklandoztassák. Az igazságot nem hallgatják meg, de a meséket elfogadják.” (2Tim 4,3-4)
     Ó, mennyire tartott Erzsébet asszony maga is attól, hogy „megtévesztett és másokat megtévesztő" (III/190) ne legyen. A Lelki Naplójában leírtak, a legkevésbé sem tükröznek pszichotikus beszűrődést vagy feltűnési viszketegséget, sőt nagyon is hitelesítik a 'látnok' felelősségtudatát. Tényként állapítható meg az, hogy Erzsébet asszony egyáltalán nem fogadta 'a világ legtermészetesebb dolgaként' égi megbízatását, miként sajnos ezt sok túlbuzgó ál-misztikus teszi! Maga mondta, hogy „akit az ilyen dolgok kapcsán nem gyötörnek természetes kételyek, az hamiskodik, az az önhittség vagy a megtévesztettség állapotában van, és az üdvösségével játszhat!”

A földi szeretetkapcsolatok továbbélése 2

     A test feltámadása után, a lélek boldog öröme a megdicsőült testre is érvényes, hiszen az ember nem csak szellem ‒ mint az angyalok ‒, hanem test is, a mennyben: megdicsőült test! Tekintve, hogy a szexusra – eredeti teremtő célját illetően – a mennyben nincs szükség (mely a bűnbeesés előtti Paradicsomban még meg lett volna, ámde eredeti isteni fennköltségében)! Ebből következően, a mennyben másként éljük meg a nemiséget, mely az üdvözültek közt, nem lényegi különbözőség!

A földi, mulandó és bizony­talan, A boldogság és az apró örömök, lényegében gyűjtő fogalma és egyesítője mindannak a jónak, ami a mennyben osztályrésze az üdvözülteknek. Vagyis, magasfokú boldogságérzet, kizárva a földi önzést, kiszolgáltatottságot, kiábrándultságot, és hátrányos következményeket!

Tehát a menny az ember minden jó céljának elérése, minden vágyának beteljesülése, mindannak amit földi életében csak vágyott, vagy igyekezett megközelíteni.

Következtetés: Ha az Istennel való „társteremtői együttműködés” (az eredeti értelmében vett szexualitás) – már a nemzés esetében is – járulékos (pillanatnyi) boldogságérzettel jár, mennyivel inkább az lesz (tartósan) az Istennel való állandó, alkotói (teremtőtársi) együttműködésben? 

     Egyébiránt az üdvözült embert sem az ösztönök, sem a szégyenérzet nem befolyásolja, ne feledjük ugyanis, hogy a bűnbeeséssel született meg a szégyenérzet és az ösztön! Ebből következően, a Paradicsom és Mennyország közti különbség kérdése (lásd az V-VI. részt!) immáron annyiban pontosítódott, hogy a bűnbeesés előtti Paradicsom az Édenkert volt, a jézusi kifejezés „velem leszel a Paradicsomban” alatt pedig már Isten Országa, a menny értendő!

A Zsoltáros is már előre így ujjongott. „Házad javaiból jóllakatod, és gyönyörűséged patakjával itatod őket.” (Zsolt 36,9) „Most – tanítja az apostol – tükör által homályban látunk, akkor majd színről-színre.” (1Kor 13,12)

(Források az első részben!) (folyt.)

November 19. Árpád-házi Szent Erzsébet (II. András király leánya, Lajos türingiai őrgróf felesége. 1207–1231), a szegények, betegek, árvák adakozó patrónájának ünnepe. A legismertebb magyar szent a világon.

     Ha valakinek imádságra, hitbuzgalmi cselekményre vagy jóra való intésre van benső indíttatása, az még egyáltalán nem jelenti, hogy égi közlésben részesült! Ez „jöhet” a benső lelkiismeretétől is! Egy-egy üzenetnek vélt indíttatás létre jöhet az ember saját képzettsége eredményeként, miként lehet rossz erőktől való zavarkeltés is, vagy valamely hiteles üzenet plagizálása, „újrafogalmazása” is! Az ilyenféle benső indíttatásokat, a lélek veszélyeztetettsége nélkül megkülönböztetni nehéz! Erre a Krisztus által megbízott Egyház kapott megbízatást! Ha valaki Istent dicsőítő indíttatást kap, azt önmagának kell megvalósítania, nem pedig revelációként hirdetnie másoknak!

      Az un. "jószándékú kiegészítésekről": pl. ha például valaki „közlést” kap arra, hogy a Labouré Szent Katalin-féle Csodáséremre rá kell még írni: „Szent József segíts meg”, ezzel szépet ajánl a "választott lélek", de kizárt, hogy Égi indíttatásra! Az ilyen személynek saját neve alatt, saját érem-formációra kellene üzenetét lelkivezetője révén közzétennie, aztán az más kérdés, hogy az égiek hitelesítik-e azt, vagy az Egyház ad-e hozzá kiváltságokat (búcsúkat)! Az esetek többségében azonban nem ennyire konkrétak az üzenetek, lényegét tekintve csak csűrik-csavarják ugyan azt, olykor felvetve egy-egy "ihletett" imát, melynek az a következménye, hogy nem az Egyház által jóváhagyott imádságokat mondják követőik. És íme az általános következmény: nem mondják (vagy kevésbé) a búcsúk özönével ellátott (Domonkos) Rózsafüzért! Gondoljunk bele, ez vajon nem a megtévesztő szellem sikere?

    Sajnálatosan, az utóbbi évtizedekben ijesztő mértékben terjedtek el bizonyos „üzeneti divat-trendek”. Eszerint nemcsak Jézus, a Szent Szűz és a Szentek, de egyre több angyal, sőt még a Mennyei Atya is szól szeretett gyermekeihez! Már az angyalok esetén is feltűnő, hogy nem az emberek felé gyakorolt égi hiearchiájuknak megfelelően szerepeltetik őket, az azonban már erősen megkérdőjelezhető, hogy a Teremtő Istennek is tulajdonítanak tanító üzeneteket! A szerkesztő véleménye az, hogy: az Atya ritkán szól, akkor is a Fiúról tesz tanúságot (Mt 3,17 vm. 12, 18 és 17,5), más vonatkozásban az Atya SZAVA maga a FIÚ! Tehát az Atyát halljuk az üdvözítő Jézus szavaiban, miként maga mondta: A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, s a tetteket is az Atya viszi végbe, aki bennem van (Jn 14,10). Atyám mindent átadott nekem (Mt 11, 27). Értsétek: az Atya bennem van s én az Atyában vagyok (Jn 10,38). Én s az Atya egy vagyunk (Jn 10,30). Mert nem magamtól beszéltem, hanem aki küldött, az Atya hagyta meg, mit mondjak és mit hirdessek (Jn 12,49). Az pedig senkit össze ne zavarjon, hogy a "Mennyei Atya szól szeretett gyermekeihez" c. könyvet, mely magánüzeneteket tartalmaz és egy német püspök jóváhagyta! Ez ugyanis, egyfelől vitát generált más püspökségek részéről, másfelől egy-egy jóváhagyás nem az égi eredetet hitelesíti (miként ez esetben sem!), hanem csak a tartalomról mondja ki, hogy "nem ellenkezik az Evangélium tanításával" (ez pedig ezen kiadvány tartalmáról is lehetséges)! A nevezett könyv pedig nagyon szép indíttatásokat adhat, a Mennyei Atya tiszteletére – nem többet azonban –, mintha egyszer az életben úgy igazi szívvel-lélekkel elmondaná valaki az Úr Imáját (ld Mt 6,9-13)!

Hogy csak egyetlen példát hozzak a fentiek sajátosságára! Dr Antalóczi Lajos pápai prelátus: Jelenések, üzenetek és a jövő című könyvét két püspök, egy püspöki helynök és egy teológiai tanár látta el ajánlásával. Nos ebben a műben a következők olvashatók a 171 oldalon: "Óvatosságra intenek az egyre gyakrabban tapasztalható a hamis forrásból – a megtévesztő szellem gondolatából – fakadó ún. lelkinaplók. Néhány, lelkileg káros ,,napló'': az Igaz élet Istenben. Vassula Ryden kötetei (a Hittani Kongregáció elítélte), A hang. Egy katolikus pap párbeszéde égi lényekkel., Az ég üzen a XX. század vége előtt minden embernek., Az Atya szól gyermekeihez., Az angyal válaszol. című kiadványok. Ugyanígy el kell marasztalnunk az ún. kiegészítő közléseket, a ,,második csatornát'', mint például a Szeretetláng és a Natália nővér lelkinaplóinak hamis folytatását, amit Világ győzedelmes királynője üzenetei az engesztelőkhöz ... címen terjesztenek". (Kisboldogasszony Plébánia, Eger 2000) Ehhez még hozzá jön az utóbbi évek botrányos üzenetsora, a lelepleződött "ismeretlen" Mary Divine Mercy "nagy figyelmeztetéseivel"!  Kérdem én, a szerkesztő: nem biztosabb-e tehát maradnunk az Tiszta Forrásnál: az Evangéliumnál? Akkor ugyanis nem tévedhetünk meg!

     A rend kedvéért el kell mondanom, hogy Szienai Szent Katalin Dialógus c. könyvében (SZIT 1983) Szent Katalin az isteni Első Személlyel beszélget, vagyis az Atyával. Az Úristen ebben a könyvben – melyet az Egyház a legmagasabb szinten elismert –, a második Isteni Személyről tesz tanúságot, a Fiú áldozatát és az ítélkezésének jogosságát, valamint tanításának igazát magyarázza. Azt hiszem, hogy az egyházdoktorrá avatott Szienai Szent Katalin – aki pápákkal tárgyalt –, az ő egyedi kiváltságát senki, semmilyen vonatkozásban sem vélelmezheti az övéhez hasonlónak!

     Határozottsággal ki kell mondanom, hogy valamely üzenet (magánykinyilatkoztatás) elbírálása a legkevésbé sem e szerkesztő feladata, hanem az egyházi illetékesé! Ám esetemben, nem elbírálásról van szó, hanem az 'irgalmasság cselekedeteinek' teljesítéséről, amennyiben figyelmeztetem felebarátaimat, hogy legyenek nagyon óvatosak, hiszen a sátán is a világosság angyalának tettetheti magát (2Kor 11,14)! Sőt maga a  Biblia sem hagy kétséget afelől, hogy az esetleges hamis látnokokat és követőiket Isten keményen bünteti ha: „Hazugságot prófétálnak nevemben..., (holott) nem küldtem őket, nem adtam nekik parancsot, nem is szóltam hozzájuk. Hazug látomást, üres hiábavalóságot és maguk kitalálta csalárdságot jövendölnek nektek. Ezért /.../ azok a próféták, akik az én nevemben prófétálnak, bár nem küldtem őket, és azt mondják, hogy kard és éhínség nem jön erre az országra, kard és éhínség által vesznek el...” (Jer 14,14-15) – Ez pedig a Szentírásban van!

     Végszó: Miért is sulykolom ezt untalan felétek kedves Testvérek? MERT: "Veletek kapcsolatban meg vagyok győződve arról, hogy ti is telve vagytok jósággal, bővében vagytok az ismeretnek és képesek vagytok figyelmeztetni egymást. Itt-ott merészebben írtam nektek, hogy emlékeztesselek titeket bizonyos dolgokra. Annak a kegyelemnek erejében tettem ezt, amit Isten adott nekem... (Róm 15,14-15) Szeretteim! Ne higgyetek minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, vajon Istentől vannak-e, mert sok hamis próféta ment szerteszét a világba. (1Jn 4,1) Akinek van füle a hallásra, az hallja meg!" (Jel 13,9)

A földi szeretetkapcsolatok továbbélése 1

     „Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában Jézusnak a halálból való feltámadása által új életre hívott, az élő reményre, hogy a mennyekben elpusztíthatatlan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon ránk.” (1Pét 1,3-4)

     A mennyországról való krisztocentrikus szemlélet teszi érthetővé azokat a bibliai kijelentéseket, amelyek szerint a mennyben lenni annyi, mint Krisztussal lenni (pl. Jn 14,3). Az utolsó ítéleten magához hívja Jézus az üdvözülteket és eltaszítja magától a kárhozottakat (Mt 25,34;41). A Krisztussal való együttlét vágya tölti be Szent Pál lelkét (1Tesz 4,17-18; 2Tesz 2,1; Kol 3,1 stb.), és bizonyára ez a meggyőződés mondatja vele a megigazultak földi életéről azt, hogy Krisztus lakik bennük, ők pedig Krisztusban, a halál utáni állapotukat viszont Krisztussal való együttlétnek mondja (Fil 1,23; 1Tesz 4,17; 5,10; 2Kor 12,2). Tehát, az üdvözültek Krisztus emberségével egyesülve, mint titokzatos Testének tagjai fogják élvezni a boldogító istenlátást. Így válnak érezhetően és befogadóképességükhöz mérten részeseivé annak az ismeret- és szeretetközösségnek, amely a Szentháromságot jellemzi.
Az a szeretet, amelyet a szentségi házasság révén a Szentlélek helyezett a szívükbe, nem szűnik meg. A szeretet örökre megmarad.

     Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz (Mt 13,31). Rejtett módon a kegyelemben már most magunkban hordozzuk, de külsőleg is észrevehetően és számunkra is igazi élmény formájában csak az örök életben érvényesül. Akkor mindent átható és nyilvánvaló boldog tudat lesz, hogy Isten gyermekeivé fogadott és annak megfelelő sorsban részesít bennünket (Jn 17,22). Ennek feltétele a Krisztussal fennálló közösség: amennyiben részesei vagyunk engedelmességének és megpróbáltatásainak, annyiban lehetünk részesei dicsőségének (2Kor 4,17).

A mennyben az öröm is ugyan az az öröm, mint amit a földön gyengébben ugyan, de megélhettünk! Az öröm benső indíttatása pedig az, hogy megosszuk másokkal!

Mindazonáltal nem csupán érzéki örömök várnak ránk a mennyben, különösen nem a Mohamed által kecsegtetett érzékiség! Ez a földies és buja elképzelés már azért sem létezik, mert egy jóval magasabb rendű létre vagyunk hivatalosak, melynek örömforrása az üdvözültség állapota! Persze képtelenek vagyunk elképzelni, de ha Krisztus mondta, akkor bensőnkben hinnünk kell: „amikor feltámadnak, nem nősülnek és férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint az angyalok az égben.” (Mk 12,25)  Ám ez nem értendő úgy, hogy az üdvözült ember angyal lesz ‒ hanem  csak olyan! 

(Források az első részben!) (folyt.)

     2006 őszén, Tüttő György angliai magyar főlelkész egy beszélgetés során Sümegen, P. Róna Gábor SJ. társaságában ezt kérdezte e sorok írójától: „Ha Erzsébet asszony elment 85-ben, hogyan létezhetnek üzenetek 2005-ben? Ezt kérdik tőlem − magyarázta értetlenkedve az atya −, Kanadától Los Angelesig levélben és az interneten. Sokan egyenesen kiábrándultak a Szeretetláng ügyéből. Mi erre a normális magyarázat?” (...)

     Sajnos évek óta, hazánkban és külföldön sokakban okoz zavart az az elszigetelt szemlélet és gyakorlat, miszerint a Szeretetláng magánkinyilatkoztatása nem egyetlen látnokhoz − Kindelmann Károlyné Erzsébethez kötődik −, hanem egy végtelenített „láncreveláció”, melynek folyamaként mások is, vagy egyenesen sokak kaphatnak „Szeretetláng” üzeneteket, többnyire a közlő megnevezése nélkül is! És itt nem egy-egy alkalomszerű megemlítésről, figyelemfelkeltésről van szó (ami hasznos!), mint például a venezuelai üzenetekben a Szeretetlángra, vagy Medjugorje esetében a Szeplőtelen Szív tiszteletére! Ezen látnokok ugyanis a saját nevükben teszik közzé az üzeneteket és nem állítják, hogy ezzel a Szeretetláng üzenetét, vagy a fatimait folytatnák! Egy üzenet, Mária-jelenés befejeződésével vagy a látnok halálával az üzeneteket mások által folytatni, egyenesen zavart keltő sátáni indíttatás! (Csupán érdekességként mondom –a fatimai Kondor atya elbeszélései nyomán –, hogy a fatimai üzenetnek is akadtak sajnos folytatói, ám ezek egyfelől a saját nevük alatt tették (pl. Tischler), másfelől az óvatosak számára, nyomban "kilógott a lóláb" dilettantizmusuk folytán, mindazáltal, nagy zavart sikerült kelteni az egyszerű emberek körében!!!) Egy-egy hamisítás, sajnos épp azok közt okozhat súlyos károkat akik életprogram szerűen szeretnék a üzenetet megvalósítani, nem beszélve az egyházi kivizsgálás akadályoztatásáról! Nem csoda, ha a klérus meglehetősen óvatos a „látnokok és üzenetek” kérdésében! Sajnos, a búza közé vetett konkoly elnyomja a nemes vetés hajtásait. És erről van szó!

A magánkinyilatkoztatások elfogadásában a legsúlyosabb nehézséget ugyanis a bizonytalan eredetű események, üzenetek jelentik. Ez is a megtévesztő szellem munkája.

     Marie Julie Jahenny, a 19. századi misztikus így figyelmeztet erre: „Számtalan hamis jelenés fog kiáramlani a pokolból, akárcsak egy légyraj, és ez a sátán utolsó kísérlete arra, hogy elfojtsa és lerombolja a hitet az igazi jelenésekben a maga hamis jelenései által.''

     A Szeretetláng lelkiségének gyakorlati mibenléte, célja, tanítása, ígéretei – úgy a hívekre mint az Egyházra bízott teendőket illetően is – világosak és TELJESEK! Erzsébet asszony a küldetését − személyes küzdelmei és ezernyi áldozatvállalása árán −, HITELT ÉRDEMLŐEN teljesítette!

Erzsébet asszony halálával a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás ismereti része befejezettnek tekintendő! − Már nem hozzátenni, hanem élni és megvalósítani kell!

A felebaráti szeretet, a mennyben is felebaráti szeretet!

    Egészen kifinomult és elmélyült formában tovább élnek a mennyben azok a szeretetkapcsolatok, amelyek itt a földön összefűzték az embereket: hitvesi-, szülői-, baráti-, munkatársi szeretet stb. Ezek azonban kibővülnek az összes üdvözültekre irányuló új szeretetkapcsolatokkal. Az utóbbinak következtében a földi elképzelésekből ki kell hagynunk mindent, ami a földi szeretetben tökéletlenség volt, így a birtoklásvágy, az érzékiség vonzalmai, vagy a másoktól való antipatikus elkülönülés hamisságai.

     Amiként a Szeretetláng üzenetéből kitűnik, a „kegyelmi hatása” úgy működik, hogy a lelkekért felajánlott Szentmisék, búcsúk és a 'Szeretetláng fohász' mondása által – az ígéret szerinti többlet hatékonysággal –, segíti a lelkeket a bűnelkerülésben, vagy kiszabadítja őket ki a tisztítóhelyről. Erzsébet asszony egy beszélgetés során el-mondta, hogy „nagy meglepetés lesz számunkra, hogy mily sokan fognak minket hálás köszönettel fogadni a mennyországban, akik mind nekünk köszönhetik üdvösségüket!” Tehát, nem csak rokonainkkal, őseinkkel, hajdani ismerőseinkkel találkozhatunk a mennyben, hanem azokkal is, akiket bár életünk során nem ismertünk, – de segítettük üdvösségüket – Krisztus, a mi Urunk kegyelmei által.

    A teljes és tiszta istenszeretet hozzátartozik az örök boldogság lényegéhez, hiszen „A szeretet nem szűnik meg”. Vegyük hozzá azt a teológiai megfontolást, hogy a mennyei szeretet sem más lényegileg, mint a földi. A hit és a remény ott megszűnik, ellenben a szeretet megmarad (1Kor 13) vagyis csak fokozatilag más az üdvözültek szeretete. De vajon ebben kell-e keresnünk az üdvözültek boldogságának alapvető elemét? Nos, Duns Scotus és tanítványai azt gondolták, hogy igen. Viszont Szent Tamás és iskolája az istenlátásba helyezi azt. De bármint van is a dolog, az biztos, hogy a mennyei világosság és általában a mennyei boldogság különbözősége miatt nincs semmiféle versengés és irigység az üdvözültek között, mert mindenkiben és mindenben egyenlőképpen uralkodik a szeretet.

     Az ember értelmes természeténél fogva leghevesebben az igazságot óhajtja, ez az óhaj a mennyben, Isten színelátásában hiánytalan tökéletességgel teljesül. Márpedig a célt, a vágy és szeretés tárgyát elérni: ez a boldogság. Amiként a szép vidékek és kiváló alkotások szemlélése, akként a bölcseleti igazságok megértése is a tiszta örömöt kelti bennünk. (Források az első részben!) (Folyt.)

    Nincs a világon egyetlen magánkinyilatkoztatás sem, melynek üzeneteit, próféciát a kiválasztott (látnok) halálát követően, más személy elismerten hiteles módon folytatott volna! Sajnos, úgy a Világ Győzelmes Királynője (Kovacsics Mária Natália nővér), mint a Szeretetláng üzenetének (Kindelmann Károlyné Erzsébet asszony) esetében ez megtörtént!

Sajnos többek úgy vélik és élik meg, hogy a Szeretetláng kegyelmi meghirdetése a Szent Szűz részéről nem zárult le Erzsébet asszony halálával, hanem valamiféle „lánc-revelációként" tovább folytatódik, ráadásul még csak nem is egy "választott" személyen keresztül, hanem bárhol, bármikor, bárki által! Ez abszurdum! És bár a jó szándék sokszor nem zárható ki, mégis a megtévesztő szellem munkáját tételezhetjük fel ezen igyekezetek mögött!

Miért? Azért, mert azt bővítgetik, ami már teljes és egész, megzavarva közben sokakat, hiszen, ha Erzsébet asszony elhunyt 1985-ben, hogyan lehetséges „szeretetláng üzenet" évtizedek múlva is? E súlyos tévedésen alapuló „lánc-késztetés", sajnos az egyházi hozzáállást is veszélyezteti – mi több –, sarkallja a „hazugság atyját" (Jn 8,44), az ő tehetetlenné tételét célzó kegyelem kiáradásának akadályozására! Az alábbi naplóidézet világosan meghatározza, hogy Erzsébet asszony a Szeretetláng magánkinyilatkoztatás egyedüli kiválasztottja! 

    (Szűzanya) „Azt akarom, hogy ne csak nevemet ismerjék, hanem anyai Szívem Szeretetlángját (is), mely értetek lángol, és ennek a lángoló szeretetnek elterjedését rád bíztam. Ezért légy nagyon alázatos, ilyen nagy kegyelem keveseknek adatott meg. Becsüld meg ezt a sok kegyelmet, és ezek között is legjobban szeresd és keresd a külső és belső megaláztatásokat. Ne becsüld magad soha semmire, a magad semmibevevése fő gondod legyen. Ennek gyakorlását soha ne szüneteltesd. Ennek még a halál után is érvényre kell jutni, ezért is kaptad meg a külső és belső megaláztatások állandó kegyelmét. Így meg tudsz maradni hűséggel Szeretetlángom terjesztésében. Csak ragadj meg minden alkalmat, a külső és belső megaláztatásokat keresd a magad erejéből is, mert amit te keresel, az még jobban növeli alázatosságodat.” Mikor a Szent Szűz ezeket az édesanyai oktatásokat befejezte – írja Erzsébet asszony, szívem eltelt mélységes alázattal. A Szűzanya éreznem engedte, hogy Ő milyen hatalmas, (és mégis) milyen alázatos és szerény volt földi életében. Ezt a közlést a Szűzanya azért íratta le velem ilyen megkülönböztetett formában, mert az Ő kérése rajtam keresztül üzenet minden gyermeke számára. Különösen – úgy mondta – azok számára, akik közvetlenül az elsők között fogják terjeszteni az Ő Szeretetlángját." (I/116; II/1)

(Jézus) „Látod, kedvesem, te is ilyen gyufaszál vagy az Én isteni kezeimben. Meggyúltál, mert Én akartam és gyújtani fogod az egész világot, mint egyetlen szál gyufa, mert ezt az Isten akarja. Kicsiny eszköz vagy te éppúgy, mint kezedben a gyufaszál. Ne lepődj meg azon, hogy Én mondom, egyetlen szál gyufával lángra lobbantom milliók lelkében Anyám Szeretetlángját, melyet a sátán tüze nem tud eloltani. Hiába készíti borzalmas gyűlölettől égő gonoszságait, egyetlen szál gyufa, melyet Anyám gyújt, meg fogja vakítani, és te vagy az, akit Anyám erre eszközül használ."

A megdicsőült test

   A világ üdvözítésére irányuló isteni tervek és ígéretek teljesítésének első lépése a megtestesülés volt. Isten ekkor a Teremtő és teremtmény közti elképzelhetetlen szoros egységre lépett egy emberi testtel és emberi lélekkel, és ezen keresztül magához kapcsolta az egész emberiséget, sőt az egész teremtett világot. 

A következő lépés, Jézus megdicsőülésével jelent meg a történelemben ‒ Krisztus feltámadásával ‒, az első megdicsőült ember.

Ez az az állapot, mely képes áthaladni a zárt ajtón (és ilyen testet kap az üdvözült ember is a mennyben). A megdicsőült állapotban a földinél, sokkal inkább megnyilvánul Isten jelenléte és az ember felemeltetése. A megdicsőülés második következménye, hogy maga Krisztus is a „szolgai állapotból” uralkodóvá vált (Róm 1,4; ApCsel 2,36), és a Szentlélek által Egyházzá szervezte a követőit. Mégpedig olyan választott néppé, amely elképzelhetetlen módon, az ő titokzatos Teste. Az Egyházba tartozók ugyanis közelebb kerülnek Istenhez, mint a korábbi emberiség. 

    A halál után fokozottan érvényesül a misztikus Test szerepe az üdvözültek életében: megtisztultan, tökéletes önátadásban és visszavonhatatlanul egyesülnek Krisztuson keresztül az Atyával és fogadják a boldogító szeretetnek a Szentlélektől kapott ajándékait.

    Csak okulásként: amint meghaltál, sokaknál kinyilvánul hozzád való igazi viszonyuk! Akik a szépségedért szerettek, elfordulnak nyomban. Akiknek szórakoztatására nem sajnáltad a drága idődet, még a temetésedre sem érnek rá elmenni. Segítségre csak azoknál számíthatsz, akiknek a lelküket érintetted meg! Mert a földiek közül egyedül ők imádkoznak majd érted és mutattatnak be Szentmisét üdvösségedért! A Mennyben viszont sokan – akiket nem is ismertél, ám neked köszönhetik megtérésüket (üdvösségüket) –, hálából szüntelenül imádkoznak érted a tisztítótűzből való mielőbbi szabadulásodért, és a mennyben pedig határtalan örvendezéssel köszöntenek! 

(Források az első részben!) (folyt.)

Skóciai Szent Margit (1047-1093)

     Angliában a XI. század elején súlyos trónviszályok dúltak. Az egyik trónörökös Angliai Edmund Magyarországra menekült és itt feleségül vette Szent István királyunk húgát (más vélekedés szerint a lányát) Ágotát. 1047-ben Reskán (ma Mecseknádasd) született meg első gyermekük Margit, akit még kettő követett: Krisztina és Edgár. (Képen: Margit már kora gyermekkorában tudott olvasni)
     Edmund jól érezhette magát Magyarországon, hiszen atyjának rokona került trónra 1041-ben, tehát már nyugodtan hazatérhetett volna. Ennek halálát követően, küldöttség indult Magyarországra, hogy a király unokaöccsét és családját visszahozzák Angliába. 1057 körül érkezhetett Edmund a feleségével, Ágotával és gyermekeivel Anglia földjére. Margit ekkor tíz éves lehetett.
     Néhány év múlva meghalt Edmund. A halála után támadt trónviszályban rövid ideig fia, Edgár uralkodott, de Hódító Vilmos hadai elől az egész családnak menekülnie kellett. Hajójukat Magyarország felé szándékoztak irányítani, de egy rendkívüli vihar Skóciába sodorta őket, ahol „Véreskezű” Malcolm uralkodott, aki kegyetlen irtó hadjáratot folytatott atyja gyilkosa, Macbeth hívei ellen. A 47 éves Malcolm nem csak menedéket adott nekik, de megkérte a 24 éves Margit kezét is, amit Margit, anyja biztatására elfogadott.
     Életrajzában ez áll: Skócia királya a legnemesebb családból vett magának feleséget, aki bölcsességének és jámborságának hatására Malcolm király elhagyta véres vad szokásait, nevéhez fűződik az irtó hadjárat befejezése. Az egész királyi udvar megváltozott és Margit királyné előtt többé egy durva szót ki nem ejtettek. Támogatta az elesetteket, és szegény-szállásokat építtetett. Rendeletbe hozta, hogy minden napnak első órájában hozzanak eléje kilenc szegény árvát, akiket maga etetett meg.
Számos templomot és kolostort emeltetett. Tekintélye volt a politikai, a kereskedelmi sőt a hitbeli kérdésekben is, olyannyira, hogy Margit hívta össze a skót egyház zsinatát, hogy a római egyház szokásaitól eltérő félpogány szokásoktól megszabadítsa a hitéletet. A királyné a zsinaton tárgyalt teológiai kérdésekhez is hatékonyan hozzászólt. Akkoriban éles viták folytak arról, hogy a bűnös embernek egyáltalán szabad-e Krisztus Testét magához vennie. Margit azt a nézetet képviselte a zsinat előtt, hogy ‒ jóllehet valamennyien bűnös emberek vagyunk – ám ha valaki meggyónt, megbánta bűneit, teljesítette az elégtételt, és hittel járul a szentáldozáshoz, az a Szentírás szerint nem ítéletre, hanem bűnei bocsánatára méltó. (Ld. a képen!)
Házasságából nyolc gyermek született és többüket szentté avatták. Szent Margit minden angol királyné anyja lett azáltal, hogy Matild nevű lánya Hódító Vilmos fiához, I. Henrikhez ment feleségül.
Edinburgh-ban hunyt el, 1093. november 16-án, 47 éves sem volt.
Halála után szinte azonnal szentként kezdték tisztelni, különösen, hogy Dunfermlin-i sírja fölött többször fényvillanásokat láttak!
Ünnepélyes szentté avatása 1261-ben történt. Maradványait a reformáció alatt férjével együtt Spanyolországba menekítették, ma az Escorialban nyugszanak. Egy feljegyzés szerint, amikor a szentté avatás alkalmával ereklyéit kiemelték, nem csak mennyei illat áradt a maradványokból, de amikor egy ezüst hordeszközre helyezve a templom szentélyébe vitték, Malcolm király sírboltja előtt haladva meg kellett állniuk, mert az ereklyét vivők képtelenek voltak tovább menni. Akkor egy öregember azt tanácsolta, hogy emeljék ki Malcolm csontjait is, és helyezzék Margit mellé. Mikor ez megtörtént, folytathatták útjukat. Ezt jelként foghatjuk fel, hogy Margit megszelídítette és szentségben maga mellé vette férjét, Malcolmot.
Szent Margit fej-ereklyéjét a francia jezsuiták őrizték, de a Dicső Francia Forradalom elpusztította!
A feljegyzések szerint Szent Margit dúsan illusztrált evangéliumos könyve folyóba esett, ám csodás módon megtalálták minden folt és szétázás nélkül! Ma az Oxfordi Bodleian Library-ben őrzik (ld. a képet).
Leo Cushley, Saint Andrews és Edinburgh érseke bejelentette, hogy felélesztik a 13. századi eredetű zarándokhagyományt Szent Margit, a magyar származású királyné tiszteletére, melynek során, minden év június 19-én Dunfermlinbe zarándokolnak, ahol Szent Margit relikviáit őrzik az apátság kápolnájában.

Mecseknádasd külterületén, az Óbányai-völgy bejáratánál, a hegy tetején találhatók a Réka-vár romjai. A várat Skóciai Szent Margit szülőhelyeként tartja számon a két nemzet.
Tóth Attila szobrászművész rhodéziai gránitból készült alkotását 2014. június 9-én avatták fel.

Felhasznált források:
http://www.katolikus.hu/szentek/1116.html
http://magyarszentek.hupont.hu/#ixzz2cg9th2Er
https://www.kozterkep.hu/~/23790/Skociai_Szent_Margit_Obanya_2014.html
http://www.saint.margarets.org.uk/stmargaret.htm

Titkári emlékezés

     Miután több részletet halottam már Erzsébet asszony háború utáni nehéz özvegyi sorsáról, egyszer megkérdeztem tőle, hogy nem gondolt-e néha a férjhez menésre? Ő, nem lepődött meg a bizalmas kérdéstől és a következőket válaszolta: 

    "Természetesen gondoltam rá, hiszen magamban voltam hat gyermekkel és ez egy asszonynak nehéz! Én a férfiakban nem a férfit, hanem a támaszt, a segítséget, az "apa-példát" láttam, ám mindig kellő fenntartásokkal. Tudod fiacskám, a házunk sokaknak szemet szúrt és magad is tudod, hogy milyen lakásmizéria van máig is! Néhány hízelgő szavú férfiben hamar felismertem a mögöttes szándékot, ám akadt egy, aki finom modorú úriember volt, jómódú, a miénknél sokkal gyönyörűbb házzal. Tetszeni ez se tetszett, de szimpatikussá tette az a biztonságérzet, ami sugárzott belőle. A gyermekeimmel is megtalálta a hangnemet. Mindez a legnehezebb években történt, én még tán 40 se voltam. Egy februári alkalommal meghívta az egész családot étterembe, de én nyomban elhárítottam az invitálást, míg végül abba maradtunk, hogy inkább én főzök, ő pedig bevásárol és nálunk ebédelünk. Így is történt. Olyan mennyiségű élelmiszert hozott, hogy hetekre megoldotta az élelmiszer gondjainkat. Olyan csokoládét is be tudott szerezni, amilyenre én csak a háború előtti időkből emlékeztem. Érdekes, hogy mindez számomra nem volt gyanús, azt mondta, hogy külföldi rokonai támogatják időnként. A finom viselkedése pedig mindvégig változatlan maradt és soha nem tűnt tolakodónak. Így lényegében kezdett komolyra fordulni a dolog. Már benne voltunk a tavaszban, és a ragyogó napra kitettem egy "tábori ágyat" – ma úgy mondanátok, hogy kempingágyat –, hogy egyik betegségből felépült kislányom pihenjen rajta. Én a ház másik felén dolgoztam a vetemények közt, s a "kérőm" engem nem látva odament az alvó gyerekhez és simogatta. Messziről is látható volt azonban, hogy korántsem "apai gyengédséggel". Én ekkor kikeltem magamból és azon nyomban kitettem a szűrét! Nem is jött többet. – Hát ennyi, kedves titkár úr!" 

     Albert a bajorországi Lauingenben született 1200 körül gróf Albert von Bollstädt néven. Lovagi családból származott, a szülei katonai vagy közéleti pályára szánták. 1223-ban mégis belépett a páduai domonkos rendbe, s ezzel kezdetét vette pihenést nem ismerő lázas tevékenysége. Egyszerre volt szerzetespap, politikus és egyháztanító, tanár és író, provinciális és régensburgi püspök, kutató és természettudós, híres prédikátor, filozófus és teológus.

Az utókornak csak halvány elképzelése van Szent Albert elképesztő sokoldalúságáról, munkabírásáról és tudásáról, melynek nem véletlen bizonysága, hogy Nagynak (Magnus), és Egyetemes Tudósnak (Doctor universalis) nevez az utókor.

Rendi főiskolákat alapított és professzora volt a párizsi egyetemnek.

Teljes egészében máig is feltáratlan és publikálatlan életművében polihisztorként kora szinte minden tudományával foglalkozott: orvostudománnyal, állattannal, növénytannal, fizikával, mechanikával, kémiával, földrajzzal, geológiával, ásványtannal, csillagászattal és az alkímiával. De igazán ismertté Arisztotelész műveinek kommentárjaival vált.

Rosszakarói már-már az ördöggel való cimborasággal vádolták, vagy olyan találmányokat tulajdonítottak neki, mint a puskát, a puskaport, az órát és más hasonló szerkezeteket, sőt, hogy szerkesztett egy olyan robotembert, amely úgy tudott dolgozni és beszélni, mint egy igazi ember.

Ezek persze légből kapott vádak voltak, melyeknek alapul szolgálhatott, hogy télen is képes volt friss zöldséggel és gyümölccsel kínálni vendégeit! Ennek viszont egyszerű magyarázata volt, mégpedig a fűtött üvegház stb.

Jó megfigyelőképességéhez tudományos pontosság társult, ezért tudott olyan mélységekig behatolni a természet titkaiba, s ért el olyan eredményeket, melyek előtt nemcsak a kortársak álltak meg ámulattal, hanem ma is tiszteletet parancsolnak.

Ha valaki igazán látja Albert életét, önkéntelenül is fölmerül benne a kérdés, hogy egyetlen ember hogyan volt képes minderre? Hogyan élhetett ilyen megterheléssel és ilyen szellemi feszültség közepette? Tetterejének és termékenységének titka mély imádságos életében, Istennel való kapcsolatában rejlik.

Teológusként tanítványa, Aquinói Szent Tamás túlszárnyalta és háttérbe is szorította. 1280. november 15-én halt meg Kölnben, sírja ma is ott található. 1622-ben XV. Gergely boldoggá-, XI. Pius pápa 1931-ben szentté és egyháztanítóvá avatta, 1941-től a természettudósoknak, filozófusoknak, tudósoknak, diákoknak, Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóknak védőszentje lett.

Hogy mi a tanulság számodra, kedves Olvasó?

Az, hogy az emberi géniusz sokkalta többre képes, mint amit "kihoz magából"! Tanulhatsz és taníthatsz, kutathatsz, dolgozhatsz, de mindent Isten dicsőségére és az egész emberiség javára tégy!

Az üdvözültség állapota

     Már a Bölcsesség könyve arról beszél, hogy az igazak örökké élnek (5,15), az Újszövetség pedig sokféle formában fejezi ki, hogy a mennyei boldogság örök; azt is hangsúlyozza, hogy azt senki el nem veheti (Jn 16,22), és hogy a boldogok mindenkor az Úrral lesznek (1Tessz 4,17).

     Hivatalos egyházi megnyilatkozás e tekintetben nincs! Szent Pál hervadhatatlan babérról beszél (1Kor 9,25), Szent Péter pedig romolhatatlan örökségről (1Pét 1,4), másutt a dicsőség hervadhatatlan koszorúját említi (1Pét 5,4). Mindazáltal, az örök boldogság nem növekedhet – már nem lehet érdemet szerezni – abban az értelemben, hogy lényeges többletet szerezhetnénk. A hittudósok azonban biztos teológiai következtetésként tanítják, hogy a mennyei boldogság nem is csökkenhet, hiszen csökkenése azzal a veszéllyel járna, hogy végül el is fogy.

     Növekedésről csakis olyan értelemben beszélhetünk, hogy az üdvözültek egyre mélyebben hatolnak be Isten végtelen szeretetébe, a szeretet természete pedig az, hogy egyre többet kíván nyújtani. „A mennyország nem más, mint örök állapot és az örökkévalóságon keresztül folyton növekvő együttlét a szeretetben” (Boros; vö. 2Kor 3,18).

Ha a végtelen megismerésére képesek leszünk, annál inkább a végesére!

Tehát ennek alapján elgondolhatjuk, hogy e földi életben a tudós és lángész elmék mesterművei, találmányai és felfedezései, a művészet és irodalom aranykorszakai az örökélet ismeretéhez képest olyanok, mint az utcai kavicsok a csiszolt drágakövekhez képest.

A tudásunk nagy, hatalmas, tiszta, világos, gazdag, széleskörű, kielégítő, és árnyéktalan lesz. Meg fog­juk érteni a nagy s kis világ titkait s szerkezetét. Nem­ csak a múltnak találmányait és felfedezéseit fogjuk ismerni, hanem azokat is, amelyeket az emberek egyálta­lán nem voltak képesek soha megismerni, megérteni vagy fel­fedezni.

Isten már a földi embernek is sokat kinyilatkoztatott, de a mennyben az országának még több titkát leplezi le. Az Úr belső életének rejtett, örök titkaiba pillanthatunk, mindenhatóságának, bölcsességének, szépségének, jóságának s irgalmának csodái tárulnak fel elénk.

Végigtekinthetjük a megváltás egész, addig nem is sejtett történetét. Feltárul előttünk az egész igazi történelem és benne nemcsak az, amit az emberiség megtudhatott, hanem Isten segítsége is Mária Szeplőtelen Szívének közbenjárására, és az, amit rejtetten a gonosz erők írányítottak a háttérből.  

(Források az első részben!) (folyt.)

Hol van a mennyország?

     „A menny se nem absztrakció, se nem egy hely a felhők fölött, hanem egy élő, személyes kapcsolat a Szentháromsággal.” (Szent II. János Pál 1999. június 21. ált. audencia)

     A Szentírás és az Egyház hallgatását a mennyország helyéről, utasításnak is tekinthetjük arra, hogy ne a hollétén törjük a fejünket, hanem arra törekedjünk, hogy oda jussunk!

     Az ember szempontjából a 'mennyország' szó, a megváltottság teljességére jutottaknak és az üdvözültek világának állapotát jelzi, melyet régebben helyhez kötöttek. De a mennyország földi értelemben véve nem hely, nem határolhatók be földies dimenziókba! De még ha „hely” lenne is, ámde végtelen, és ott nem lesz „tömegnyomor”! Korunk számtalan hittudósa úgy véli, hogy a feltámadt test annyira fölötte áll a térbeliség kategóriáinak, hogy mind a mennyet, mind a poklot szükségtelen helyként értelmezni. Mivel pedig – szerintük – nem fér bele a tér három dimenziójába, abszolút értelmetlen feltenni azt a kérdést is, HOL VAN?

Prohászka püspök mondja: „Ahol a szerető, boldogító Isten van, ott van a mennyország!” (Elm. az Ev. 1908. kiad. 124. old.) Tudniillik, az üdvözültek boldogságának lényege „Isten látá­sában” van. Mivel pedig Isten mindenütt jelen van, a mennyet is ott képzelhetjük el, ahol Isten az ő boldo­gító hatásával s üdvözítő mindenhatóságával van, vagyis ahol az Isten az üdvözülteket jutalmazza és boldogítja.

     A „menny” kifejezés ugyanis, valóban nem térbeli helyet jelent, hanem LÉTMÓDOT; nem Isten közelségét vagy távolságát jelenti, hanem elsősorban a FÖLSÉGÉT. A mi Atyánk – aki a mennyekben van – nem „másutt van”, hanem „túl van mindazon”, amit mi az Ő szentségéről elgondolhatunk. (vö. Katekizmus 2794)

     Mondhatjuk, hogy a mennyország fölötte van a világnak, de csakis abban az átvitt értelemben, hogy fölötte van az evilági dimenzióknak. Nem térbelileg van fölötte, hanem lényegileg, mert TÖBB mint, amit ami e világ dimenzióival behatárolható lenne, mégis reálisan létező cél és valami. Mindazáltal, az Üdvözítő mennybemenetelekor szemük láttára felemelkedett és felhő takarta el a szemük elől, amint az égbe ment. Ekkor két angyal állt meg mellettük fehér ruhában és így szóltak: Galileai férfiak, miért néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok. (vö. Apcsel 1,9-11)

    Figyelemre méltó ‒ sőt érdekes ‒, hogy a Szentírás nem úgy beszél a mennyországról, mint a köznyelv. Nem mondja sehol, hogy valaki (konkrétan) bejutott a mennybe, ezzel szemben, mennyei örömökben való részesedésről beszél. Esetenként ezzel egyenértékű kifejezéseket használ, vagy pedig új eget és új földet említ. 

(Források az első részben!) (folyt.)

Titkári emlékezés

Aki belépett Erzsébet asszony kisházába, annak megakadhatott a tekintete egy faliszőnyegre tűzött kis úttörő-jelvényen. Ez azért volt feltűnő, mert a szobácskában minden, valamiképp vallásos jellegű volt. Pedig-pedig ez a jelvény is megfelelt ennek a szempontnak. Természetesen rákérdeztem, hogy miként került ez ide? Ő, lelkendezve újságolta, hogy az unokájától kapta és épp azért, mert egy tábortűz látható rajta, alatta felirattal: "Őrizd a lángot!"

"Tudod titkár testvér, megörültem ennek a jelvénynek, mert meggyőződésem, hogy a mai fiatalokra lesz bízva, szívükben fogadni, őrizni, tovább adni és kiteljesíteni a Szűzanya Szeretetlángját!" 

Márpedig Isten országa a mennyország!

     Létezésének valósága és tartalma arra való, hogy a krisztuskövetők elmélkedéseinek, reményeinek középpontjában álljon és (földi) életük irányítója legyen. Az elérése pedig Krisztus ígérete: „Atyám, akiket nekem adtál, akarom, hogy ők is velem legyenek, ahol én vagyok, hogy lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál.” (Jn 17,24)

Az Üdvözítő, a Hegyi beszédében Isten országának alapvetéseként világosítja meg az örök mennyei boldogság lehetőségeit: Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent (Mt 5,3-20; 6,20) Boldogok vagytok ti szegények, mert tiétek az Isten országa. (Lk 6,20).

Tanítása folyamán, a mennyei boldogságot képekben írja le: atyai ház, menyegzős lakoma, békesség, és példabeszédekkel illusztrálja fölülmúlhatatlan értékét: megtalált kincs, igazgyöngy, melyért az ember minden egyebet odaad. Hasonlít a mustármaghoz, amelyet egy ember elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek (Lk 13,18-19). Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket és ne akadályozzátok őket, mert ilyeneké az Isten országa (Mk 10,14).

Szent János a mennyország reményeit és igazságait az örök élet fogalma alá sorolja. (Jn 15,11; 17,12) Szent Pálnál a mennyország az Istenben való örök élet és dicsőség. (Róm 2,7; 5,21; 6,22; 8,18; Gal 6,8; 1Tim 1,11; Tit 3,7; Zsid 2,16; Kol 1,27; 3,4) A Jelenések könyve is fölséges képekben írja le a mennyei Jeruzsálem örömeit és boldogságát.

Egyébiránt itt a földön az Egyház megnyilvánulásaiban, liturgiájában, hitéletében, művészetében alig van olyan pont, amely a mennyország motívumait és mozzanatait valamiképp ne érzékeltetné, tárgyalná! Bizonyság mindez arra, hogy mennyire központi helyet foglal el katolikus tanításában, és a hívő közösség lelki világában az Istenben való örök élet reménye és törekvése.

 (Források az első részben!) (folyt.)

A Magyar Szentek kultusza és példaként való állítása a nemzeti önazonosság kifejeződése. Az Országalapító zsolozsmás himnusza ezt a formálódó közösséget szólítja meg:

Magyar hazánk, te jó Anya,
Fiad dicsérd ma, őt dalold,
Zengjen a himnusz dallama
Hozzá, ki mindig pártfogolt.

Szentjeink közös jellemzője – akár magyarnak születtek, akár más országokból érkeztek a Kárpát-medencébe –, hogy fontosnak tartották a földi haza sorsát, felelősséget vállaltak és áldozatokat hoztak érte. Méltó tehát, hogy november 13-án együtt ünnepeljük őket: üdvözültjeink jól vagy kevésbé ismert és névtelen seregét, valamint azokat, akik reményteli jelöltjeink a boldoggá és szentté avatásra.

A közös ünnep előzménye egy régi, november 6-i megemlékezés, az egyházmegyék ereklyéinek ünnepe. A püspöki kar a magyar mindenszentek új ünnepének tartalmát 1970-ben így jelölte meg: „Eredetileg azokat a szenteket ünnepeltük, akiknek ereklyéit templomainkban tiszteljük. Az új ünnepnapon nemcsak rájuk emlékezünk, hanem mindazokra a szentekre, akiknek nincs külön ünnepük, de itt éltek magyar földön, akár a honfoglalás előtt, akár utána. Vannak köztük olyanok, akiket a népi kegyelet és emberemlékezetet meghaladó kultusz övez, de köztük vannak a hétköznapok ismeretlen hősei, a mindennapok vértanúi és Istenbe temetkezett misztikusai is. Magyar földből sarjadtak, és így különösen is számíthatunk testvéri segítségükre Isten színe előtt” (Szent Zsolozsma IV. köt.). ( Forrás felhasználásával)

     A mai napon tehát mindazokra az ismert és ismeretlen szentekre emlékezünk, akiknek nincs külön ünnepük, de Istenért, Hazáért e földön szentként éltek vagy szenvedtek vértanú halált! Közéjük soroljuk az 1956-os Magyar Hősöket, akik vérüket áldozták Édes Magyar Hazánkért, az ateista kommunizmus felszámolásáért!

A Magyar Szentek és Vértanúk vére a magyar földet szentelte meg – illő és üdvös tehát –, hogy e földből sarjadjon ki a Nagy Magyar Engesztelés világjobbító Műve!

 Ma ünnepeljük továbbá Szent Asztrik emlékét is, lásd alább! 

Eredeti neve Radla volt, így a kutatók cseh vagy horvát származást tulajdonítanak neki. Magdeburgban együtt tanult Szent Adalberttel, 992-995 között pedig ő látta el a brewnomi apát tisztségét. Egy évvel később Adalberttel együtt jött Magyarországra, ahol a pannonhalmi bencés kolostor apátja lett. 999-ben a magyarok őt küldték a pápához Rómába, hogy hozza vissza a Szent Koronát és a keresztet Istvánnak, apostoli áldással! A pannonhalmi kolostor az ő közbenjárására kapta meg ugyanazokat a jogokat, mint Montecassino. Életében az apáti cím mellet kalocsai püspök, esztergomi érsek, illetve később kalocsai érsek lett. Szent hírében halt meg Kalocsán. Több híres legenda fűződik a nevéhez. Kiemelkedik közülük egy halott feltámasztása, de nevezetes arról is, hogy a magyar érsek szó az ő nevéből származik.  ( Forrás)   

     Szent Márton a pannóniai Savarián (Szombathelyen) született 316-ban pogány római család gyermekeként.
Márton gyerekkorától ájtatos volt, és nagyon fiatalon csatlakozott a keresztény valláshoz. 18 évesen keresztelik meg, s már a hadseregben is apostolkodik. A kényszerű katonáskodás során Márton szerepet cserélt a szolgájával. A sereg amiens-i tartózkodása idején történik az az ismert esemény, amikor a város kapujában vacogó koldusnak adja köpenye felét. Éjszaka pedig Jézust látja e köpenybe burkolózva. Amikor a barbárok elleni csatára felsorakozik serege Julianus császár előtt, Márton nem akar harcba vonulni, mire a felbőszült császár gyávának nevezi. Márton erre így reagál: Krisztus nevében akár fegyvertelenül is kész szembeszállni az ellenséggel. Börtönbe vetették, hogy meg ne szökjön, ám az ellenség másnap követeket küldött és megadta magát. Poitiers püspöke, Hilarius szenteli exorcistává, ördögűzővé. Térítő tevékenysége mellett az ariánusok elleni küzdelme volt igen jelentős. Egy ilyen, ariánusokat korholó beszéde után meg is korbácsolják és a városból is száműzik. Egy paptársával együtt Gallinaria szigetén remetéskedik, és ez az életforma annyira követendővé válik számára, hogy a Poitiers környéki pusztaságban alapít egy kolostort, létrehozva az első galliai szerzetesi közösséget. Itt mint igehirdető, ördögűző és gyógyító válik az emberek jótevőjévé. Amikor 371-ben meghal Tours püspöke, a város népe rögtön Mártont kéri fel püspökének. Ő azonban nem akarja elfogadni a tisztséget, mire a nép a városba csalja egy beteg gyógyítása ürügyén. A legenda szerint Márton egy libaólban próbál elbújni, ám a ludak gágogásukkal "elárulják". Így lett püspök, aki évente meglátogatja a környék egyházközösségeit és a falvakat, tanyákat, melyeket igyekszik egyházközösségekbe szervezni. Mindeközben elszántan küzd a pogányság ellen és csodás gyógyításokat is végez : meggyógyítja Nolai Szent Pál szembetegségét, valamint a leprásokat, feltámasztja a halottakat. 397-ben, Candes-ban hal meg.
Míg Galliában Márton kultusza jelentős politikai színezetet is kapott, addig Magyarországon kultusza főleg a nép körében, a néphitben vált erőteljessé.
Tours városának első temploma, a katedrális a IV. század közepén épült, Márton tehát már itt misézett.
A bazilika közepén helyezkedik el szentünk sírja, melyhez számtalan csodás gyógyulás kötődik.
A Tours-i bazilika főhajójában egy hatalmas címeres magyar zászló emlékezteti a zarándokokat Szent Márton magyar földi születésére.

Forrás1 ; Forrás2 

     Nos, titkár testvér, ez jutott eszembe itt a kapunál, ám te azt kérdezted, hogyan láthatom azt, ami valójában csak a bensőmben zajlik. Hát majd a teológusok kitalálják, hogy miként van ez, én ennél jobban nem tudom megmagyarázni! Az akkori esetben, amikor átéreztem a Szeretetláng erősítő kegyelmi hatását, akkor este hiába tértem nyugovóra, nem jött álom a szememre. A fejemben rettentő zúgás támadt és szirénaszerű, vészjósló hang sivított a bensőmben. Szinte láttam, hogy rettentő füst kezdett gomolyogni a szobában, melyben felismerhetetlen alakok jajveszékelve tolongtak, tanakodtak, rettegtek, és a gomolygó füst között egy hatalmas alak jelenlétét éreztem. Mondom, nem láttam hogyan nézett ki, mégis tökéletesen megjelent a lelkivilágomban a képe és éreztem, hogy a sátán volt. Észbontóan üvöltött tehetetlenségében, mert nem tudta mit kéne tennie, mivel megtapasztalta, hogy minden eszköze sorra csődöt mond. De ez csak néhány percig tartott és utána az Isten kegyelme annak tudatát erősítette meg bennem, hogy a Szent Szűz Szeretetlángjának ki kell gyúlnia, mert ez fogja a pokol erőit megingatni és a lelkek tömegét megmenteni a kárhozattól! Ez a látvány – ami valójában nem az volt –, annyira kimerített, hogy alig tudtam szabadulni a hatásától. Másnap fiacskám, amint kiléptem a kapun, ott, ahol előző este az Úr jelenlétét éreztem, térdre ereszkedtem a frissen esett hóban az árok partján és tudod..., hát szent ez az utca, amelyet az Úr jelenlétével megtisztelt. Ennyit mondhatok az én tapasztalásaimról". (vö II/74-76; 93-94) 

Begyik Tibor (Minden publikáció és hivatkozás csak a forrás megemlítésével!) 

A földi vágyak vetülete?

     Ésszel sem nehéz fölérni annak logikáját, hogyha létezik Isten, és ha az emberben a testi halált túlélő lélek van, akkor kell lennie mennyországnak is! Ha pedig van mennyország, akkor lehetőségében, léteznie kell a pokolnak is, hiszen csak így érvényesíthető az isteni Igazság, ill. az isteni igazságszolgáltatás, persze még inkább az Isteni Irgalmasság! Az Isten iránti hűségnek, a valláserkölcsi eszmény iránti áldozatos odaadásnak el kell nyernie a jutalmát épp úgy, amiként a gonoszságnak vennie kell a büntetését.

Mindezt csak a materia-listák, ateisták, kommu-nisták és a liberálisok tagadják; hiszen ha tagadják Istent és a lelket, akkor tagadják a keresz-tény mennyországot is! Ennek „kompenzálására” a földi életben ígérnek mindent, de addig amíg a földi mennyországot majd csak az „N-dik ötéves tervre” ígérgetik, addig a poklot már uralmuk első napjaiban megvalósítják börtöneikben, kazamatá-ikban, a gulágokon! Sőt az elmúlást is megpróbálják kikerülni a mumifikálással, mely persze csak a „legkiválóbbak” költséges kiváltsága, jóllehet ez is – mint minden ígéretük és eredményük –, csupán élettelen látszat!

     A fenti okoskodások nyomán tehát, oktalanság azt mondani, hogy a keresztény mennyország az emberek földi vágyainak vetülete csupán, egyféle „kárpótlás remény” a földi szenvedésekért.

És ha már „racionálisan” próbálunk gondolkodni, akkor egyértelmű, hogy az ún. emberi ábrándozás egészen más mennyországot gondolt volna ki, melyből ízelítőt nemcsak a mohamedánok paradicsoma ad, de a kommunisták hazug ígérgetései is. Ezzel szemben az Anyaszentegyház másvilág-dogmája nemcsak mennyországot ismer, de az Isteni Irgalom tisztítótüzét és a poklot is, melyek ismeretében, érdemes „jóembernek” lenni, nem „majd”, hanem MOST! 

Kérdés, hogy a mennyben van-e evés-ivás? Nos, a földi szükséglet értelemben nincs! De az emberi mivolthoz hozzá tartozik ez is valamiképp, mert az Úr is ezt mondta: „Mostantól nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat nem iszom veletek Atyám országában.” (Mt 26,29)  (Források az első részben!) (Folyt.)

A végesség korlátai

     Szent Pál apostol a menny boldogságáról szólva azt mondja, hogy ott látni fogjuk Istent: látni fogjuk Őt, amint Van, látni fogjuk színről-színre. (1Kor 13,12) A jelenések könyvében Szent János hasonlóképp írja, hogy az üdvözültek látni fogják az Úr arcát. (Jel 22,4) A szentatyák és a hittudósok egybehangzóan tanítják, hogy ez, t.i. az Isten látása lesz a mennyei boldogság leglényegesebb része, látni az Istent: ez a legnagyobb, ez a legnemesebb természetfölötti öröm, élvezet, boldogság, ami csak elképzelhető. (MFI)

A mennyei boldogság össz­foglalata, összesűrűsödése és csúcspontja minden jónak, szépnek, derűnek, jókedvnek, örömnek, erőnek, megelé­gedésnek, élvezetnek s jóérzésnek. Más szóval a menny az ember minden céljának elérése, minden vágyának beteljesülése. Az Isten látása eszerint az ember igazi rendeltetését, a lényegünk legmélyén élő egzisztenciális igényünket és ezzel önmegvalósításunkat is beteljesíti. Az ember ugyanis a teljes igazság, tökéletes szeretetközösség, hibátlan szépség és más abszolút értékek birtoklására van teremtve. Ezeket azonban magától legfeljebb csak megközelíteni tudja, elérni sohasem! A személyes Isten látására, vagyis a Vele való kapcsolatra, ingyenes kegyelmi ajándékként maga Isten emeli fel az embert. Ez a különleges kegyelem alkalmassá teszi az üdvözültet arra, amire különben nem volna képes. Nos, ez az ún. „képtelenség”, Szent Ágoston és több mai hittudós szerint az áteredő bűn következménye.

     Isten transzcendenciája és felfoghatatlansága a mennyországban is megmarad; a végtelent átlátni, a maga egészében megismerni és szeretetével teljesen átölelni – teremtmény – ott sem lesz képes.

(Források az első részben!) (folyt.)

Titkári emlékezés

    Erzsébet asszony elbeszélései során többször is említést tett egy "csodálatos illatról", mellyel gyermekkorában, de később is találkozott. Ezt az átható, finom illatot – mint elmondta –, később a szagosbükköny mezei vadvirágéval azonosította. 

    Idézet a Lelki Naplóból: "A meghozott áldozat, melyet elfogadsz, bőséges gyümölcsöt terem, mert a kitartó, türelmes szeretetnél soha nincs melléfogás. Te csak tedd meg kérésemet. Szedd meg magad Istenségem és Emberségem kincseivel. Nekem meg gondom lesz arra, hogy az Én illatom terjengjen körülötted, mely által Hozzám jönnek azok a lelkek, kiknek megadom az áldozataid árán megszerzett gyümölcs isteni élvezetét, hogy ők is áldják szent Nevemet, miként te.” (III/157)