Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása? 1
Az Anyaszentegyház a gyászmisékben és a gyász-szertartásokban az elhunytak számára az örök nyugalom után mindjárt azt kéri Istentől, hogy 
„az örök világosság fényeskedjék nekik”. (Lux perpetua luceat eis.)
Ez az ún. „lumen gloriae” a dicsőség fénye. Már a pogány felfogás szerint is a fényesség, tisztaság, ragyogás, világosság hozzátartozik a megelégedéshez, örömhöz és boldogsághoz, ellentétben a sötétséggel és homállyal!
Érthető tehát, hogy a mennyben a tökéletes boldogság állapotában részünk lesz a földinél különb világosságban.
A Szentírás által annyiszor említett és ígért világosságot többféle módon is élvezni fogjuk.
Már most a földi életünkben is az égi fényt, melynek forrása az égitestekben van. Viszont az égitestek fénye meg a Teremtőtől van. Ily értelemben nevezi Szent Jakab apostol Istent a „világosság Atyjának” (Jn 1,11), sőt a Zsoltáros így imádkozik: „Nálad van az élet forrása és a te fényedben látjuk a világosságot.” (Zsolt 36,10)
„Isten a világosság, és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5) és a „megközelíthetetlen világosságban lakozik.” (Tim 6,16) Maga az Úr Jézus is így szólt magáról: „Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé az élet világossága.” (Jn 8,12)
A mennyei világosságnak tehát ez az első értelme: A világosság főforrás úgyis mint „örök világosság” közvetlenül maga a jó Isten!
A másik értelme, hogy ez az Isten nyújtotta világosság számunkra újabb örömöt, élvezetet és boldogságot fog jelenteni.
Milyen lesz hát a mi meglepetésünk, amiről a Szentírás már előre értesít minket? A mennyben „A Hold fénye olyan lesz, mint a Nap ragyogása, a Nap fénye pedig hétszer ragyogóbb lesz, olyan, mint hét Napnak a napfénye” (Iz 30,26) és más helyen: „Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal”. (Iz 58,8)
(Források az első részben!) (folyt.)
