A felebaráti szeretet, a mennyben is felebaráti szeretet!
Egészen kifinomult és elmélyült formában tovább élnek a mennyben azok a szeretetkapcsolatok, amelyek itt a földön összefűzték az embereket: hitvesi-, szülői-, baráti-, munkatársi szeretet stb. Ezek azonban kibővülnek az összes üdvözültekre irányuló új szeretetkapcsolatokkal. Az utóbbinak következtében a földi elképzelésekből ki kell hagynunk mindent, ami a földi szeretetben tökéletlenség volt, így a birtoklásvágy, az érzékiség vonzalmai, vagy a másoktól való antipatikus elkülönülés hamisságai.
Amiként a Szeretetláng üzenetéből kitűnik, a „kegyelmi hatása” úgy működik, hogy a lelkekért felajánlott Szentmisék, búcsúk és a 'Szeretetláng fohász' mondása által – az ígéret szerinti többlet hatékonysággal –, segíti a lelkeket a bűnelkerülésben, vagy kiszabadítja őket ki a tisztítóhelyről. Erzsébet asszony egy beszélgetés során el-mondta, hogy „nagy meglepetés lesz számunkra, hogy mily sokan fognak minket hálás köszönettel fogadni a mennyországban, akik mind nekünk köszönhetik üdvösségüket!” Tehát, nem csak rokonainkkal, őseinkkel, hajdani ismerőseinkkel találkozhatunk a mennyben, hanem azokkal is, akiket bár életünk során nem ismertünk, – de segítettük üdvösségüket – Krisztus, a mi Urunk kegyelmei által.
A teljes és tiszta istenszeretet hozzátartozik az örök boldogság lényegéhez, hiszen „A szeretet nem szűnik meg”. Vegyük hozzá azt a teológiai megfontolást, hogy a mennyei szeretet sem más lényegileg, mint a földi. A hit és a remény ott megszűnik, ellenben a szeretet megmarad (1Kor 13) vagyis csak fokozatilag más az üdvözültek szeretete. De vajon ebben kell-e keresnünk az üdvözültek boldogságának alapvető elemét? Nos, Duns Scotus és tanítványai azt gondolták, hogy igen. Viszont Szent Tamás és iskolája az istenlátásba helyezi azt. De bármint van is a dolog, az biztos, hogy a mennyei világosság és általában a mennyei boldogság különbözősége miatt nincs semmiféle versengés és irigység az üdvözültek között, mert mindenkiben és mindenben egyenlőképpen uralkodik a szeretet.
Az ember értelmes természeténél fogva leghevesebben az igazságot óhajtja, ez az óhaj a mennyben, Isten színelátásában hiánytalan tökéletességgel teljesül. Márpedig a célt, a vágy és szeretés tárgyát elérni: ez a boldogság. Amiként a szép vidékek és kiváló alkotások szemlélése, akként a bölcseleti igazságok megértése is a tiszta örömöt kelti bennünk. (Források az első részben!) (Folyt.)