A mennybe jutás lehetősége 1
Az engedelmesség nyitja meg az eget, mivel az első ember engedetlenségével zárult be. De maga az engedelmesség, minden más erénnyel kívül marad. Egyedül a szeretet lép be a mennybe. (Vö. Szienai Sz. 
Katalin Dialógus 311. o.)
Az Anyaszentegyház Máriát az egek boldog Ajtajának nevezi. Ehhez Szt Bonaventura megjegyzi, hogy Máriát azért nevezik a Mennyország Ajtajának, mivel senki sem juthat be, akit Mária nem kísér oda. (Liguori Sz. Alfonz, Szűz Mária Dicsősége, 90. o) „A mennyország ajtaja azok előtt áll nyitva, akik nagy bizalommal vannak Mária pártfogása iránt.” (Uo. 140. o) Gondolkozzunk el az Úr szavain, aki a mennyországot jelenidőben mondja: „Aki az én igémet hallgatja, és hisz annak aki engem küldött, annak örök élete VAN, és nem ítéletre jut, hanem átment a halálból az életre. (Jn 5,24) Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete VAN.” (Jn 6,53-54) Tehát az Úr szerint, a mennyország nem leendő, hanem már jelenlevő tény!
Szent Ágoston így fejezte ki az üdvözülés alapvető követelményét: „Ha Isten megteremtett hozzájárulásod nélkül, nem fog üdvözíteni közreműködésed nélkül!” Vagyis: Isten nem menthet fel bennünket attól, hogy a Szent Keresztségben a Szentlélek által ránk ruházott feladatunkat teljesítsük, munkálkodnunk kell tehát személyes üdvözülésünkön, terjesztve Országának örömhírét felebarátaink között! Ez keresztény életünk egyik leginkább követendő igazsága (elvárása)!
„Úgy szerette a világot, hogy Egyszülött Fiát adta érte”. (vö. Jn 3,16) Gondolja át tehát mindenki újra és újra, hogy mit tett Jézus a mi váltságunkért, a betlehemi barlangtól a Kálvária hegyéig. Ebből egyenesen következik, hogy magunknak is mindent meg kell tennünk a magunk és mások üdvösségéért, a szenvedéseket is vállalva! Vagyis, Krisztus bár végtelen értékű árat fizetett a lelkekért, mégis közreműködésünktől tette függővé üdvözülésünket!
Keserűséggel és aggodalommal kell szemlélnünk, hogy a világban, hány és hány lélek rohan gondtalanul a kárhozat felé! Tehát, szünet nélkül együtt kell működnünk az Isteni Gondviseléssel a lelkek mentésében!
Véssük mélyen szívünkbe az Úr szavait: „Bizony, mondom nektek: ha meg nem tértek és nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába!” (Mt 18,3) „Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,3) „Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok reád: menj be Urad örömébe!” (Mt 25,21). ‒ Ámde „nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: ‒ Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát.” (Mt 7,21)
Szent Fausztina írja naplójában: „(Jézus) Irgalmas Szívén mint nyitott kapun keresztül lépünk be a mennyországba.” (N 1570) Ennek reménye pedig akkor teljesül, ha nem csupán bízunk Jézus irgalmasságában, hanem minden erőnkkel, együtt is működünk Vele!
„Amiket most szenvedünk, nem mérhetők össze a jövendő dicsőséggel, amely meg fog nyilvánulni rajtunk.” (Róm 8,18) Ugyanakkor: „boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.” (Mt 5,10) Sokan úgy gondolkozunk a sok szenvedésen átment embertársunkról, vagy önmagukról, hogy „ennyi szenvedés és megpróbáltatás elviselése, már bizonyára elég a mennyországba jutáshoz”. Nos lehet, hogy emberi mérlegelésünk szerint így is van, ám Isten a lelkeknek nem azt szeretné, ha „épp hogy bejussanak a mennybe”, hanem azt, hogy a lehető legmagasabb boldogsági szintre jussanak! Ne feledjük, hogy Szent Pál írja, „elragadtatott a harmadik égig”. (2Kor 12,2) (Megjegyzendő azonban, hogy Krisztus megváltó áldozata nélkül minden emberi szenvedés kevésnek bizonyulna a mennybe jutáshoz!) Amiként az Írás mondja: „Embernek lehetetlen, de Istennek nem. Mert Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,27)
(Források az első részben!) (folyt.)
