Örök világosság vagy az isteni Fény ragyogása? 2
„A (Mennyei Jeruzsálem) városnak nincs szüksége sem a napra, sem a Holdra, hogy világítsanak benne, mert Isten fényessége világítja meg azt, és lámpása a Bárány” (Jel 21,23) és nem kell tartanunk attól, hogy a világosság és fény kialszik, elhomályosul, megfogyatkozik. A mennyei 
világosság annyit is jelent, hogy magunk is fényleni fogunk.
Hasonlatul gondoljunk csak Mózes arcának fényességére, amikor a Sinai hegyen az úrral beszélt. Vagy még inkább az Úrjézus színeváltozására, amikor „és színében elváltozott előttük. Ragyogott az arca, mint a Nap, a ruhái pedig fehérek lettek, mint a napsugár.” (Mt 17,2)
Márpedig az Evangélium szerint Jézus Krisztus „átalakítja gyarló testünket, és hasonlóvá teszi az Ő dicsőséges testéhez, azzal az erővel, amellyel hatalma alá vethet mindent.” (Fil 3,21)
Ugyancsak a Szentírás mondja az üdvözültekről: „ragyogni fognak, mint a fénylő égbolt, s akik igazságra tanítottak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.” (Dán 12,3)
Igen, a menny olyan isteni szépségnek világába emel és ezek közvetlen szemléletére és tökéletes bírására képesít, amire e földön nincs is szó, kifejezés, hasonlat és amelyet most még csak elgondolni sem vagyunk képesek. „Amit szem nem látott, fül nem hallott, ember szívébe föl nem hatolt, amiket Isten készített azoknak, akik őt szeretik.” (1Kor 2,9)
A mennyben ismeretlen lesz a gyász, és minden bánat, szomorúság. A mennyben nem lesz teljesületlen álom, kielégíthetetlen boldogságvágy.
A mennyben királyok leszünk a trónfosztás lehetősége nélkül. Találkozunk szeretettel várt, de meg nem született gyermekeinkkel. Élvezni fogjuk a boldogság ezernyi forrását, amelyek nem apadnak ki. Személyünket az örök világosság fénye ragyogja körül, amelyet nem lehet kioltani. A beteljesedett örök boldog létért, teljes lélekből fogunk Istennek hála- s diadaléneket zengeni, amelyet senki el nem némíthat.
(Források az első részben!) (folyt.)
