A Hajnal Szép Sugara

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

Bécsi egyezmény a szerződések jogáról 49. cikk 

Megtévesztés

Ha valamely államot egy másik tárgyaló állam megtévesztő magatartásával vesz rá a szerződéskötésre, az érintett állam hivatkozhat a megtévesztésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését. 

50. cikk

Valamely állam képviselőjének megvesztegetése

Ha annak kifejezését, hogy az állam a szerződést kötelező hatályúnak ismeri el, képviselőjének egy másik tárgyaló állam általi közvetlen vagy közvetett megvesztegetésével érték el, akkor az érintett állam hivatkozhat a megvesztegetésre, mint olyanra, amely érvényteleníti a szerződés reá vonatkozó kötelező hatályának elismerését. 

51. cikk

Valamely állam képviselőjének kényszerítése

Ha annak kifejezését, hogy egy állam egy szerződést kötelező hatályúnak ismer el, képviselője ellen irányuló kényszerítő cselekményekkel vagy fenyegetésekkel érik el, az elismerés kifejezése semmiféle jogi hatással nem jár. 

52. cikk

Valamely állam kényszerítése fenyegetés vagy erőszak alkalmazásával

Semmis az a szerződés, amelyet az Egyesült Nemzetek Alapokmányában foglalt nemzetközi jogi alapelvek megsértésével fenyegetés vagy erőszak hatására kötöttek. 

53. cikk

Az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabályaiba ütköző szerződések (ius cogens)

A szerződés semmis, ha megkötésének időpontjában az általános nemzetközi jog valamely feltétlen alkalmazást igénylő szabályába ütközik. Ezen egyezmény alkalmazási körében az általános nemzetközi jog feltétlen alkalmazást igénylő szabálya olyan normát jelent, amelyet az államok nemzetközi közössége, mint egész, olyanként fogadott el és ismert el, mint amelytől nem lehet eltérni és amelyet csak a nemzetközi jognak az ugyanilyen jellegű későbbi szabályával lehet megváltoztatni.

(folyt.)

     A nagy idők tényleg nagy embereket követelnek. Kár, hogy sokuk munkásságát csupán felszínesen ismerjük. Például a kétszáztíz esztendeje, 1814. április 21-én született Egressy Béniét, akiről legtöbben csak annyit tudnak, ő zenésítette meg Vörösmarty Mihály Szózatát. Azt már kevesebben, hogy Petőfi Sándor több verse is tőle kapott dallamot. A szabadságharcban pedig honvéd főhadnagyként ott volt a komáromi vár védői között, méghozzá mint az erősség kinevezett „zeneigazgatója”. 

Itt írta a legendás Klapka-indulót, amely 1849. augusztus 4-én, a sikeres kitörés utáni díszszemlén csendült fel először – ezt játszották Komárom feladásakor is, ahonnan Egressy a várvédőknek kijáró menlevéllel szabadon távozhatott. (Bátyja, a „pilvaxos” Egressy Gábor, a Nemzeti Színház színésze sem volt ismeretlen a maga korában. Március tizenötödikén este a Nemzeti Színházban ő szavalta el a Nemzeti dalt. A költő barátjának mondhatta magát – ő készítette Petőfiről az egyetlen fotográfiát. Az idősebb Egressy ott volt Budavár bevételénél, majd Világosnál is… 1866. július 30-án a Nemzeti Színház színpadán vitte el a szíve.)

Egressy Béni ekkor már odaát volt. Vagyis hát odafönt… Csupán harminchét év adatott meg neki. Igaz, ezalatt nemcsak zeneszerzőként alkotott maradandót, színművek, operaszövegek írásával, fordításával is kitűnt. Sok más mellett a nevéhez fűződik a Hunyadi László szövegkönyve, amelynek zenéjét Erkel Ferenc szerezte.

A versírás sem állt tőle távol. Halála évében, 1851-ben írta A Csalogány búcsúja című versét. Az itt maradóknak üzent: „Fáj szívem, fáj, majd megreped, / Maradnék én, de nem lehet, / Repülnöm kell egy időre / Más világba, messze földre.”

Forrás: Magyar Nemzet, borítókép: Egressy Béni (Forrás: Wikipédia)

A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 2
     Ellenvetés: Nickell véleménye szerint az intenzív fénybe tekintés átmeneti retinális disztorziót okoz, s a Nap Fatimában érzékelt „táncoló” mozgása az ebből eredő optikai hatásoknak tulajdonítható. (Skeptical Inquirer, Vol 33.6 Nov/Dec 2009)
     Válasz: Egyetlen híradás sem szól arról, hogy akár egyetlen szemtanú is tartós optikai hatásokról számolt volna be. A jelenség csak addig tartott, amíg a Nap visszatért a helyére. Ha Nickell magyarázata helyes volna, a disztorzió mindaddig megmaradt volna, amíg az emberek a Napba néztek: órákon át vagy akár egész nap. A beszámolók szerint azonban a csoda egy adott pillanatban határozottan véget ért.
A szemtanúk kiemelték, hogy a Nap fénye nem volt erős. „Bágyadtan világított, nem bántotta a szememet”, „halványszürkés fény ölelte körül”, és „különféle színű fénycsóvákat” lövellt. Megjegyzendő, hogy napfogyatkozáskor vagy sűrű felhőzet mögött is kellemetlen érzés nélkül bele lehet tekinteni a Napba; ilyenkor takarásban van, a szem mégis súlyosan károsodhat.  
     Ellenvetés: Steuart Campbell a Journal of Meteorology 1989-es kiadásában azt írta, hogy 1917. október 13-án a sztratoszférában lebegő porfelhő okozta a Nap látszólagos elváltozását; ezért lehetett könnyen beletekinteni, ezért játszott sárga, kék, lila színekben, és ezért tűnt úgy, mintha forogna. Campbell azzal támasztja alá elméletét, hogy 1983-ban Kínában is megfigyelték, hogy a Nap színe kékre és vörösre változik. (New Humanist, Vol 104 No 2, 1989. augusztus és Journal of Meteorology, UK, Vol 14, no. 142, 1989. október)
     Válasz: Ez a feltevés is ellentmond a szemtanúk beszámolóinak, ugyanis nem mindenki látta az égi csodát. Ha valóban néhány perces anomáliáról lett volna szó, azt mindenki ugyanolyan jól látta volna. Campbell elmélete a Nap ide-oda mozgását, látszólagos zuhanását sem magyarázza meg, amint azt sem, hogyan lehetséges, hogy a zuhogó esőtől csuromvizes ruha mindenkin „egyszerre teljesen száraz lett”. Végül pedig: egy sztratoszférában lebegő porfelhő megjelenését akkoriban senki sem tudta volna hónapokkal előre megjósolni, főleg három pásztorgyermek nem.
     Ellenvetés: Joe Nickell feltevése szerint a szemtanúk valójában melléknapot láttak. A melléknapokat (parhelion) a levegőben levő jégkristályokon megtörő fény hozza létre. A légköri fénytünemény a napkorongtól két oldalon elhelyezkedő fényes foltok formájában jelentkezik. A foltok lehetnek fehérek vagy színesek, gyakran csak az egyik oldalon lévő látható belőlük. A melléknap statikus jelenség, nem magyarázza meg a Nap „táncoló” mozgását, ezért Nickell több optikai és meteorológiai tényező együttállását feltételezi. Úgy véli, a Nap egy vékony felhőréteg miatt tűnhetett ezüstös korongnak; az elvonuló felhőréteg vastagsága változó lehetett, ezért látszott hol fényesebbnek, hol halványabbnak, és a szemlélők ezt érzékelték közeledésként, illetve távolodásként; a színeket légköri por és pára okozta stb.
     Válasz: A melléknap viszonylag gyakori jelenség. Nem magában a Napban látható, hanem jóval távolabb, jobbra vagy balra, olykor fölötte. A fatimai szemtanúk azonban magának a Napnak az elváltozásáról számoltak be, nem arról, hogy mellette megjelent valami. A melléknap, mint említettük, statikus jelenség: fényes visszatükröződés, amely kicsi, függőleges szivárványhoz hasonlít, ám azzal, ahogyan a napcsodát leírták, lehetetlen összetéveszteni.

Magyar Kurír Forrás

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     A 1920. június 4-én Trianoni és az azt kiegészítő 1947. évi szeptember hó 15-i Párizsi Békeszerződések érdemi jogi felülvizsgálatával meg lehetne állapítani, hogy a fenti szerződések érvénytelenek. Utólagosan, ha csak részben is, de mentesíteni lehetne a Magyar Népet az I. világháborúban való részvétele miatt kiszabott kollektív büntetés és annak következményei alól.

Erre vonatkozó passzusok: 

ENSZ Alapokmánya

2. cikk

1. A Szervezet valamennyi tag szuverén egyenlőségének elvén alapszik.

2. A Szervezet összes tagjai abból a célból, hogy a tagságból eredő jogokat és előnyöket mindannyiuk számára biztosítsák, kötelesek a jelen Alapokmányban vállalt kötelezettségeiket jóhiszeműen teljesíteni.

3. A Szervezet összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel és oly módon rendezni, hogy a nemzetközi béke és biztonság, valamint az igazságosság ne kerüljön veszélybe.

4. A Szervezet összes tagjainak nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell.

5. A Szervezet összes tagjai az Egyesült Nemzetek részére a jelen Alapokmánynak megfelelően folytatott bármely tevékenységéhez minden segítséget megadnak és tartózkodnak attól, hogy segítséget nyújtsanak olyan Államnak, amely ellen az Egyesült Nemzetek megelőző vagy kényszerítő intézkedéseket foganatosít. 

Bécsi egyezmény a szerződések jogáról 48. cikk 

Tévedés

1. Valamely állam a szerződéssel kapcsolatos tévedésre, mint olyan okra, amely érvényteleníti a szerződés reá nézve kötelező hatályának elismerését, akkor hivatkozhat, ha a tévedés olyan tényre vagy helyzetre vonatkozik, amelyet az adott állam a szerződés megkötésekor létezőnek feltételezett, s amely lényeges alapul szolgált ahhoz, hogy a szerződést magára nézve kötelező hatályúnak ismerje el.

2. Az 1. bekezdés nem alkalmazható, ha az érintett állam saját magatartásával hozzájárult a tévedéshez, vagy ha a körülmények olyanok voltak, hogy a lehetséges tévedést az adott államnak észlelnie kellett volna.

3. Egy tévedés, amely csupán a szerződés szövegének szóhasználatára vonatkozik, nem érinti az érvényességet; ilyenkor a 79. cikk alkalmazandó.

(folyt.)

A fatimai napcsoda – szkeptikus ellenvetések, objektív válaszok 1
     Az egyházilag elismert portugáliai Szűzanya-jelenések megdöbbentő igazolása volt a több tízezer ember – köztük fotósok, újságírók, kétkedők, szocialisták, ateisták – szeme láttára történt napcsoda. Az eseményről számos tudósítás jelent meg a korabeli világi lapokban, így: „Az emberek döbbenten nézték, hogy a Nap megrázkódik, majd gyors, hihetetlen mozgásba kezd, a kozmikus törvényeknek ellentmondó módon” – írta Portugália akkori legnagyobb – kormánypárti, egyházellenes – újságjában, az O Séculóban Avelino de Almeida, aki korábban gúnyolódó cikkeket írt a fatimai eseményekről.
„A Nap, amelyet hol bíbor, hol sárga vagy mélyvörös láng övezett, mintha hihetetlen gyors, forgó mozgást végzett volna, s közben időnként úgy látszott, mintha leesne az égről és a Föld felé zuhanna, hatalmas hőséget sugározva” – tudósított Dr. Domingos Pinto Coelho az Ordem című lapban. Hasonlóan írta le az eseményt Dr. Almeida Garrett, a Coimbrai Egyetem természettudós professzora.
     Mint minden csodánál, természetesen itt sem maradtak el az eseményt kizárólag természetes okokkal magyarázó vagy eljelentékteleníteni próbáló, „tudományos” ellenvetések.
     Előre kell bocsátani, hogy a napcsodát általában nem látja mindenki. Fatimában is voltak, akik csupán ragyogó színeket láttak, mások pedig semmi szokatlant. Ez egyrészt eleve kizárja a tömeges hallucináció vagy a tömeghisztéria lehetőségét (amit még valószínűtlenebbé tesz, hogy a napcsodának a Cova da Iriától 18 km-re is voltak szemtanúi). Másrészt a tény, hogy nem az egész portugál lakosság látta a különleges eseményt, szintén a csoda mellett szól, hiszen egy, az ország felett elvonuló szoláris jelenséget mindenkinek látnia kellett volna. A jelenséget azonban egyetlen obszervatóriumban sem figyelték meg. „Lehetetlen, hogy ennyi csillagász, sőt az egész félteke összes lakójának figyelmét elkerülte volna... fel sem merül, hogy csillagászati vagy meteorológiai jelenség lett volna... Vagy minden fatimai szemtanú tévedett, vagy természetfeletti beavatkozásra kell gondolnunk” – írta John De Marchi olasz pap, kutató. (The Immaculate Heart, 1952b:282)

     Ellenvetés: Auguste Meessen, a Leuweni Katolikus Egyetem Fizikai Intézetének professzora szerint a szemtanúk élményei nem mások, mint a hosszas napbanézés optikai hatásai. Úgy véli, a megfigyelt „táncolást” valószínűleg a rövid napbatekintések nyomán keletkezett retinális utóképek, a színek váltakozását pedig a retina fényérzékeny sejtjeinek károsodása okozza. (Auguste Meessen 'Apparitions and Miracles of the Sun' International Forum in Porto 'Science, Religion and Conscience' October 23–25, 2003 ISSN: 1645-6564)
     Válasz: Régi szemészi tapasztalat, hogy akár néhány másodpercnyi napbanézés is átmeneti vagy maradandó szemkárosodást okozhat. A fatimai napcsoda során több tízezren néztek a tűző déli Napba, mégpedig nem másodpercekig, hanem percekig – egyesek szerint tíz percig –, mégsem volt olyan híradás, hogy akár egyetlen jelenlévő is szemkárosodást szenvedett vagy megvakult volna (ami más állítólagos jelenési helyeken sajnos megtörtént egyes csodaváró zarándokokkal).
     A retinális utóképek elmélete azon bukik meg, hogy ha igaz volna, akkor napsütésben az ablakon kinézve bárki megtapasztalhatná a fatimai napcsodát. Biztosra vehetjük, hogy a csodát követő napokban a szemtanúk is fel-felnéztek az égre, hogy nem ismétlődik-e meg a különleges esemény. Nem kétséges, hogy ha a retinális utóképek és a fényérzékeny sejtek károsodása újra meg újra előidézte volna a csodás látványt, az emberek ámulata hamar alábbhagyott volna, a lapok viszont nem hagyták volna ki a remek alkalmat, hogy – mint korábban annyiszor – ismét nevetségessé tegyék a látnokokat. Valójában épp az ellenkezője történt: a szemtanúk csodálatos, leírhatatlan, különleges látványnak nevezték a jelenséget. De ugyan mi lett volna különleges abban, amit egy óra múlva mindenki újra elő tudott volna idézni?

vö. Magyar Kurír   Forrás

     Ismert a népi bölcselet: „ami egybe tartozik, az újra összeáll!”
Nos, ha ez igaz – márpedig igaz –, és létrejön a Kárpát-medencei Köztársaság, az végülis a Kárpát-medencei népek közössége lenne, békességben, erőben és egységben!
     Kérdés, hogy ez veszélyeztetné-e a népességek önállóságát? – Nos, a Kárpát-medencei nemzetek számára kevésbé korlátozná az egyenlőséget és önállóságot, mint akár az EU-tagság! Egy Kárpát-medencei unióban nagyobb tekintéllyel bírnának a külhatalmi befolyásokkal szemben, mint a jelenlegi „kisnemzeti” státuszukban !
     De tekintsük át, hogy a trianoni darabolós-gyilkossági kísérlet kinek is hozott önálló állami létet? Talán csak a Csonka-Magyarország ért el 1938-ig – az Istenanya csodájaként – elismert gazdasági fejlődést, ármánykodóinak megszégyenítésére! Ám az elcsatolt − vagy leszakadó testvér-népeknek − a legkevésbé sem valósult meg a büszkeségre okot adó önállóságuk, hiszen államalkotó képességük nem mutatkozott meg, és állami létük 90%-át idegen megszállás alatt töltötték! Persze jóval nagyobb elnyomás alatt, mint amivel a Magyar Királyságot hamisan vádolták!
Mert önálló volt-e a szlovák nemzet a cseh államközösségben? Élvezhette-e a horvát nép, saját államiságát szerb-jugoszláv hatalom alatt?
Ugyan bizony melyik „rabló nép” lett gazdagabb a „zsákmányával”? Mire vitte pl. Románia, Erdély bekebelezésével, hiszen ugyan olyan jelentéktelen és gazdaságilag pangó régió maradt, mint annak előtte volt (lehúzva maga mellé "Tündérországot" a virágzó Erdélyt is)! Tán gazdagabb lett Ausztria az Őrvidékkel?
– Badarság!
     A legszomorúbb eset azonban Kárpátalja, mert ez a rablótól elrabolt terület! A sztálini Szovjetunió csatolta el Csehszlovákiától! És a gigantikus SzU gazdagabb lett-e a talpalatnyi földdel? Ugyan bizony a mostani „örökös”, Ukrajna gazdagnak mondhatja-e magát?
     Nem gyanús-e valamennyi érintett népnek, hogy a Mária Országából kihasított terület csak balszerencsét hozott? Aki az Üdvözítő Krisztus Anyjától rabol, az Isten átkát vonja magára? (Vagy tán nem így van? Hol van náluk a lelkiismeret nyugalma, és a békesség egyetemes öröme?) Vagy talán a nemzeti igazságukra hivatkoznak? Ha valóban az Igazság vezérelte őket nagy "I"-vel, akkor miért ragadtak magukhoz szín magyar területeket és lakosságot? Miért akartak a románok a Tiszáig gazdagodni? Miért akartak az osztrákok Győrig szakítani, és miért akartak a cseh befolyás alatt álló szlovákok Miskolcig elcsatolni? Na, ki válaszolja ezt meg? - A rabló népeket, illetve a felbujtóikat nem az igazság, nem a nemzeti önállóság és legkevésbé a keresztényi méltányosság vezérelte, hanem a sátáni kapzsiság, a gyűlölet Mária Országa, a szentistváni Királyság ellen!
     Mert mit tettetek ti karöltve a nagyhatalmakkal? = Európa krisztusaként keresztrefeszítettétek a szentistváni Magyarországot!
És ezzel – a zsákmányból részesedők –, Isten előtti kollektív bűnösséget vettek a nyakukba, hiszen a rabolt javak nem hozták meg sem a gazdagságot, sem a népük békéjét, de még csak állami dicsőségüket sem, ezzel szemben állandó rettegést nyertek, félve a visszarendezéstől és Isten büntetésétől!
     Márpedig, minden elszakított (vagy elszakadt) nép jóval gazdagabb lehetett volna a Magyar Királyság egységében egyenként és összesen! Sőt, még a környező országok is nagyot profitálhattak volna egy Kárpát-medencei virágzó állam gazdaságából!
Nem beszélve arról, hogy a Kárpát-medence nagy eséllyel kimaradhatott volna a II. Világháborúból, de legalábbis nem szenvedett volna el ekkora emberveszteséget és gyalázatot, sem egészben, sem részben!
     Az, hogy most annyi viszály után, néhány nép végre önállónak mondhatja magát − kérdéses, hogy kitől?
− Szűz Mária Országától?
− A Szent István által felajánlott Szent Korona fönségétől és biztonságától?
− Brüsszeltől és a bankoktól, esetleg az egységteremtő magyarságtól?
Ugyan bizony ezek a rokonnépek, a Magyar Királyság alatt tán nem azok voltak-e akik most? 
     Az pedig, hogy a maguk rajzolta térképeken milyen elnevezéssel illetik önmagukat és az ősi magyar helységneveket 1920 óta, az a lényegen semmit nem változtat, a lelkiismeretük terhelésén viszont annál inkább! Hiszen önhittségükben, Isten fölséges Anyja tulajdonát firkálták össze és soha nem hallott neveket találtak ki a földi térképen – de csak azon (!) –, mert az égi atlaszon Mária Országa sértetlen, tündöklő és egész!
     A Kárpát-medence a legtökéletesebb földrajzi egység, mely mindig képes volt a teljes önellátásra! Ezt pedig a globalizáció nagy tervezői nem nézhették jó szemmel! A lényegileg vér szerinti rokon népeket, hazug történelemhamisításokkal egymás ellen ugrasztották azért, hogy nem csak egy csonka ország népét, de az így „elszeparált” népeket is, magára maradottságukban erkölcsi romlásba vihessék egyenként és összesen! Erre ment ki a Trianoni diktátum! Ellehetetleníteni egy gazdaságilag és közigazgatásilag egységes Kárpát-medencei népuniót!
     Sikerrel járt-e az Antant-hatalmak gyilkos tette?
– A népek szenvedéseit, és a magyarság elleni tömeggyilkosságokat illetően messzemenően igen! De a Kárpát-medence egysége mégis tökéletesen megmaradt, mert nem csak a Holdról látható tisztán és hibátlanul, de a mennyei térképen sincs nyoma az átrajzolásoknak!
     A Regnum Marianum fel fog támadni és a Mindenható büntetése sem marad el! Ezért ti mind, akik részesei vagytok a "balsorsú megtévesztésnek", imádkozzatok, kérjetek bocsánatot Istentől és a magyarságtól! Ne szégyelljetek visszatérni, hiszen egy lépést sem kell tennetek, hiszen a Kárpát-medence a ti hazátok! Miért kéne visszarendeződni? Azért mert az egységben az erő, a biztonság és a Szent Korona Tanában szerződött égi védelem!

https://www.youtube.com/watch?v=lv9oTl-s-4Y&t=704s     

(Esetleg csak úgy nézhető meg, ha beírod a keresőbe, mert a copy-zás sem működik!)

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     A Trianoni Békeszerződés tárgyalása során több esetben felvetődött, hogy Romániát tekinthetik-e a tárgyaló felek szövetséges államnak. A Franciaországot képviselő Tardieu és Berthelot voltak azok, akik nem kis nehézségek árán érték el azt, hogy az antant nagyhatalmak Romániát hadviselő államnak ismerjék el. Maga Clemenceau miniszterelnök  nyilatkozta, hogy “a szövetségesek megegyeztek abban, hogy Romániát ismét szövetséges hatalomnak tekintik, és a Konferencián e szerint kezelik”, tehát a szövetségesek Romániának ugyanolyan számú küldöttséget engedélyeztek, mint Belgiumnak vagy Szerbiának, vagyis azoknak az államoknak, amelyek a háború kezdetétől annak befejezéséig harcoltak Németország – Ausztria-Magyarország ellen.

Történelmi tény, hogy a magyar delegáció a Béketárgyalásokon nem vehetett részt. Csupán akkor volt jelen, amikor a meghozott ítéletet, határozatot a részére kézbesítették. Ekkor közölték a magyar delegációval, hogy csak akkor lehet tagja a Népszövetségnek, ha a határozatot tudomásul veszi.

A magyar delegáció a kényszerítő körülmények hatása alatt írta alá a Békeszerződést. Ez az aláírás, mivel a kényszerítő körülmények hatására történt, mind a nemzetközi jog, mind pedig a bírói joggyakorlat értelmében érvénytelen.

Figyelembe kell venni azt is, hogy a Szerződést aláíró államok közül több országnak a helyzetében változás állott be: 

– A Szovjetunió, mint egységes állam megszűnt.

– Jugoszlávia, mint a Szerződést aláíró egyik állam a korábbi formájában megszűnt létezni.

– Csehszlovákia, mint egységes állam ugyancsak megszűnt. 

A változások miatt a Szerződés jogi formájában sem lehetne fenntartható! 

(folyt.)

A Nemzeti Összetartozás Napja
      A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező nemzeti emléknap. Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját az Országgyűlés a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a Nemzeti Összetartozás Napjává.

A törvény preambuluma így szól:

"Mi, az Országgyűlés tagjai, azok, akik hiszünk abban, hogy Isten a történelem ura, s azok, akik a történelem menetét más forrásokból igyekszünk megérteni, hazánkért és a magyar nemzet egészéért, az Alaptörvényben rögzített felelősségünk jegyében, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájára, a történelmi Magyarországot szétdaraboló, s a magyar nemzetet több állam fennhatósága alá szorító, 1920. június 4-én aláírt békediktátumra emlékezve, számot vetve e békediktátum által okozott politikai, gazdasági, jogi és lélektani problémák máig tartó megoldatlanságával, egyaránt tiszteletben tartva a magyar nemzet érdekeit és más nemzetek jogát arra, hogy a magyarság számára fontos kérdésekről másként gondolkodjanak, attól a céltól vezettetve, hogy e cselekedettel hozzájárulunk a Kárpát-medencében együtt élő népek és nemzetek kölcsönös megértésen és együttműködésen alapuló békés jövőjéhez, s egyúttal a XX. század tragédiái által szétdarabolt Európa újraegyesítéséhez, a következő törvényt alkotjuk:"

Emlékezésképpen egy, az akkor íródott versek közül: 

JUHÁSZ GYULA: TRIANON

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?
Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

https://konyvtar.parlament.hu/archiv/-/asset_publisher/OTYxpZQhAHFt/content/a-nemzeti-%C3%96sszetartoz%C3%A1s-napja

XII. Piusz négyszer látta a napcsodát

     A tényt XII. Piusz kiadatlan, kézzel írt beszámolója bizonyítja, amelyet a „XII. Piusz – az ember és a pápa" című vatikáni kiállításon tettek közzé.
A Pacelli család régi iratai közt talált dokumentumban XII. Piusz így ír: „Láttam a napcsodát. Ez a tiszta igazság."
     A napcsoda az egyik legismertebb fatimai esemény, amely 1917. október 13-án történt. A fatimai látnokok szerint a Szűzanya azt mondta, ezen a napon olyan csoda fog történni, melynek nyomán sokan hinni fognak. Több ezren gyűltek össze a jelenések helyszínén, és valamennyien tanúi voltak annak, hogy a Nap „táncolt", és megszárította az esőtől csuromvizes földet és az embereket.
     A kiállított dokumentumban XII. Piusz azt írja: 1950. október 30-án délután 4 órakor, „a Vatikáni kertekben tett szokásos sétám közben" a Lourdes-i Szűzanya-szoborhoz érve „meghökkentő jelenséget vettem észre, amilyet még sohasem láttam. A Nap, amely még magasan járt, halvány, fénytelen körnek látszott, amelyet körben ragyogás övezett. Nyugodtan bele lehetett nézni. Alig volt előtte felhő. A halvány folt enyhén kimozdult: forgott vagy jobbra-balra ingott. De a napkorongban határozottan, világosan, egyfolytában látni lehetett, hogy mozog."
     A pápa megjegyzi, hogy a jelenséget azokban a napokban látta, amikor Mária mennybevételének dogmáját készült kihirdetni, és megerősítő jelnek tekintette. Az első alkalom után „október 31-én, majd november 1-jén, a dogma kihirdetésének napján, végül 8-án láttam még, utána többször nem" – írja, majd hozzáteszi: más napokon is figyelte ugyanabban az órában, hátha megismétlődik a csodás esemény, „de hiába – egy pillanatig sem tudtam belenézni a Napba, annyira káprázott a szemem."
     XII. Piusz csupán néhány bíborosnak és közeli munkatársának beszélt az esetről. Pascalina Lehnert nővér, a pápai lakosztály gondnoka szerint „a Szentatya mélyen meg volt győződve róla, hogy a rendkívüli jelenség, amelyet négyszer látott, valóságos".
     XII. Piusz gyermekkorától kezdve a Szűzanya áhítatos tisztelője volt. Első miséjét 1899. április 3-án a Santa Maria Maggiore-bazilikában a Salus Populi Romani Mária-ikon oltáránál mutatta be. XV. Benedek pápa 1917. május 13-án, a Szűzanya első fatimai jelenésének napján szentelte püspökké. Pacelli bíborosként 1935-ben Lourdes-ben járt. Ő adta meg a fatimai jelenések pápai jóváhagyását 1940-ben, és 1942-ben az egész világot felajánlotta Mária Szeplőtelen Szívének. Többször beszélt Lúcia nővérrel, a fatimai látnokkal, akit megkért, hogy írja le a Szűzanya üzeneteit. Így ő volt az első pápa, aki megtudta a később II. János Pál által nyilvánosságra hozott harmadik fatimai titkot – írja a Zenit hírügynökség.

Magyar Kurír  Forrás 

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

A továbbiakban a Szerződés létrejöttében és a Szerződés megkötése utáni időszakban hivatalban lévő politikai személyiségek véleményét idézem:

David Lloyd George brit miniszterelnök a Londonban, 1928. október hó 4-én előadott beszédében kijelentette: “a teljes okmány- és adattár, amit egyes szövetségeseink a béketárgyalások során nekünk szolgáltattak, hazug és hamisított volt. Nem vettük észre a szövetségeseink által elénk terjesztett statisztikák valótlanságát, amely végül is a diplomácia történetének legigazságtalanabb békéjét hozták létre, és amelyek következménye a nemzetközi törvények és a nemzetközi jogok legdurvább megsértése volt.” A fentiekről David Lloyd George az emlékirataiban szól. 

Henry Pozzi 1933-ban megjelent írásában kifejezetten felveti a tárgyalófelek felelősségét.

Lord Newton szerint “a nagy békebírák nem ismerték azon nemzetek néprajzának, földrajzának és történelmének alapelemeit, amelynek sorsát rendezniük kellett.”

Robert Cecil angol delegátus szerint “a Népszövetséget azon célból hozták létre, hogy “időről időre határrevíziót eszközöljön“.

Nicolson Harold, aki a Békekonferencián jelen volt, 1933. évben a következőket írta: “Magyarország feldarabolása oly módon történt, hogy az érdekelt lakosság véleményét senki sem vette figyelembe.” Az angol diplomata “Peacemaking” című könyvében több érdekelt államférfi véleményét is összegzi, amikor a következőt jegyzi fel: “az uralkodó gondolat az volt, hogy az elért béke rossz és alkalmazhatatlan, a béke az intrikának és a kapzsiságnak az eredménye, és ez a béke inkább előkészíti a háborút, mint azt megakadályozná.”

Nitti, aki az olasz kormány nevében szólott, a békefeltételeket azért tartotta elfogadhatatlannak, mert Magyarország szétdarabolása esetében a szláv túlsúly ellen nem látott semmiféle erőt. Nitti kitért arra is, hogy Olaszország az Osztrák-Magyar Monarchiával, nem pedig Magyarországgal harcolt.

A későbbi amerikai nagykövet, Bullit, a következőket írta Wilson elnöknek: “Én csak egy vagyok azon milliók közül, akiknek bizalmuk volt Önben. Mi azt gondoltuk, hogy Ön egy pártatlan és igazságos békét akar. Ennek ellenére a területi feldarabolásoknak népek lettek az áldozatai, és ez magában hordja egy háború csíráit. A Békekonferencia rendelkezései bizonyos, hogy újabb nemzetközi összeütközéseket élez fel. Saját népe és az emberiség érdekében az Egyesült Államoknak kötelessége, hogy megtagadja ennek az igazságtalan békének az aláírását.”

Itt kell említeni Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1. napján Bukarestben elhangzott nyilatkozatát: “nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, mi magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

(folyt.)

     Világszerte folyik az agymosás.

Átkódolják az emberiség gondolkodását a klasszikus értékekhez,

a humánumhoz való viszonyát.

Természetellenes dolgokat avatnak természetessé.

Ez egy önfelszámoló, önpusztító folyamat.

(http://magyarhirlap.hu/cikk/18267/Gyogyir_lehetne_a_bocsanatkeres#sthash.q6l8XF34.dpuf)

A fatimai plébános hozzáállása

     Manuel Marques Ferreira fatimai plébánost a kis látnokok ellen tett feljelentések rossz irányban befolyásolták. A gyermekeket
azzal vádolták, hogy udvariatlanok a kérdezősködőkkel szemben, mivel az emberek nem tudták megérteni, hogy a három kis pásztor miért menekül előlük.
     A plébános atya is azt kívánta tőlük, hogy lankadatlan türelemmel mondják el mindenkinek a történteket, különösen, ha papok kérdezik őket.
     Ferreira atyának, amióta a jelenések megkezdődtek, egy pillanatnyi nyugta nem volt. A hívek nem tudták megérteni semleges magatartását, sőt egyesek azzal vádolták, hogy a szbdkművesekkel paktál. Ez a rágalom, különösen a szomorú augusztus 13-a után terjedt el, a kerületi alkormányzó, azzal csalta fel a kocsijára a három gyermeket, hogy a plébános akar velük beszélni. (A körzetvezető kocsisa Joao Lopez, aki 1917. augusztus 13-án szolgált!)
     Az elfogatás híre villámgyorsan terjedt, és persze arról suttogtak, hogy a plébános úr részese az akciónak.
Manuel Marques Ferreira azonban jónak látta kimenteni magát. Az Ordem című lisszaboni lapban 1917. augusztus 15-én nyílt levelet tett közzé, melyben elmondja, hogy augusztus 13-án őt is zaklatták a hatóságok és az élete is veszélyben forgott. (A képen a körzetvezető: Artur de Oliveira Santos)

A gyermekek elfogatása és a rágalmak mélyen felkavarták a lelkét. A cikkben kifejtette továbbá, hogy miért is nem megy ki minden hónap 13-án Cova da Iriába. Szerinte ugyanis, ha a jelenések természetfelettiek, akkor az ő részvételére nincs semmi szükség; ha pedig nem azok, jelenléte fegyver lenne az Egyház ellenségei kezében.
     (A szerkesztő megjegyzése: az "életveszély" említése a plébános részéről nem volt alaptalan, mivel több papot is elhurcoltak ismeretlen "civilek" és miután agyba főbe vertek, valamely elhagyatott helyen kilöktek az autójukból!)
     Ferreira atya, kétségkívül lelkiismeretesen megtartotta a lisszaboni bíboros által az egyházmegye papjai számára kiadott rendeletét, miszerint: ,,A fatimai eseményekkel kapcsolatban nem szabad részt venni semmiféle vallásos megmozduláson!''
     A legjobb barátai csak nagy nehézségekkel tudták rávenni, hogy október 13-án, a nagy jelenés napján, megfigyelőként kimenjen Cova da Iriába.
     Két nappal az utolsó jelenés után hivatalos jelentést terjesztett fel az egyházmegyei hatósághoz, hogy elöljáróját értesítse a történtekről.
     Felterjesztése gondos és tárgyilagos volt. Sajnos azonban, az Egyház ellenségeinek sikerült elmozdítaniuk az egyházmegyéből António Mendes Belo bíborost, aki ismerte az eseményeket. És egyfelől, mire Róma kinevezte az új apostoli kormányzót, idő telt el, ráadásul ez teljesen új és részletes jelentést kért az egész fatimai történésről!
     M. Ferreira plébános engedelmes és alapos ember volt. Újból magához hívatta a gyermekeket szüleikkel együtt, valamint a főbb tanúkat és a vallomásukat ismét írásba foglalta. Feladatát oly lelkiismeretesen végezte, hogy a jelentést csak 18 hónappal később, 1919. április 28-án tudta főpásztorának átadni.
     Mindez "az áthelyezgetés", jelentősen késleltette az egyházi hatóság döntését, és egyben az egész fatimai üzenet teljesítésének kibontakozását.

Márpedig utólag már tudjuk, ezen múlt a világ sorsa!

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10. nap (csütörtök), de ha nem munkaszüneti nap, akkor az ezt követő vasárnap ünnepli az Egyház. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Julianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Julianna úgy értelmezte a látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe.

     "Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zs: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

1) Az Úr mennybemenetelének napja a Húsvét utáni 40. nap.

2) Pünkösd vasárnapja a Húsvétot követő 50. nap.

3) Az Úrnapja a Pünkösdöt követő 10. nap (csütörtök) de ha nem munkaszüneti nap, akkor vasárnap ünneplik.

Úrnapján azonban MINDENT ünneplünk Krisztusban! Az eucharisztikus Kenyeret és Bort, az Úr Feltámadását, a Mennybemenetelét és a Pünkösdöt. Az önfeledt ünneplés sajátos kifejeződése a körmenet, amikor a pap Krisztust az Oltáriszentségben a 4 égtáj felé felmutatja a világnak, mintegy a világ hódolatának és megáldásának kifejezéseként. (Ezért a templom körül 4 oltárt állítanak a négy égtáj felé!) 

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     Az utódállamok még a trianoni szerződés követelményeit sem tartották meg, mert a területükön élő magyar közösségek statisztikai eltüntetésén (hamisított népszámlálással), fizikai beolvasztásán (iskolarendszeri és anyanyelv-használati korlátozásokkal) vagy szétszóratásán és felhígításán (mesterséges, államilag támogatott betelepítésekkel) fáradoztak, illetve földreform címén a magyarok gazdasági önállóságát és erejét is korlátozták, és az intézkedések ellen a tiltakozókat a többiek megfélemlítésére meghurcolták, bebörtönözték, száműzték.

A magyarok ezeken a területeken több mint ezeregyszáz éves őshonosságuk ellenére a mai napig csak jogaikban korlátozott másodrendű állampolgárok. Például az anyanyelvük nem egyenrangú a hivatalos államnyelvvel, önrendelkezési jogukat tiltják, nemzeti történelmük oktatása korlátozott, de kötelező a magyar nemzetet gyalázó hivatalos tananyag tanítása.

Éppen ellenkezőleg, a Magyarországtól elkobzott területeket birtokló országok – Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia – egyeztetett politikával igyekeztek Magyarországot gazdaságilag és politikailag elszigetelni, a területükhöz csatolt magyar nemzetrészeket felszámolni, beolvasztani vagy felbomlasztani. Vagyis etnikai tisztogatást folytattak! Vagyonelkobzás földreform címén, oktatási és kulturális elnyomás, hűségnyilatkozatok kikényszerítése, kolonizáció, idegenek betelepítése, a népszámlálási adatok meghamisítása, a magyarok hátrányos megkülönböztetése, történelmi és kulturális emlékek lerombolása, megsemmisítése stb..

Közismert tény, hogy a Békeszerződés delegátusainak tagjai között a Magyarországot sújtó retorziót illetően egyetértés nem volt. A nézetkülönbségek a korabeli jegyzőkönyvekből, visszaemlékezésekből egyértelműen igazolhatók.

Alig négy évvel az I. világháború kitörése előtt, 1910. április 2-án a magyar parlamentben tartott beszédében Theodore Roosevelt, az Amerikai Egyesült Államok elnöke, történész így szólt: „Itt az alkalom, hogy a magyar nemzetnek kifejezzem köszönetemet azért a hősiességért, amellyel közel 1000 éven keresztül, karddal a kezében, az európai civilizációt védte. Ennek a nemzetnek nem volt más sorsa a múltban, minthogy minden keleti, civilizáció-ellenes megmozdulással és támadással szemben védje nemcsak önmagát, de a Nyugatot s nemcsak az európai Nyugatot, hanem annak méhében Amerikát is. Én ezt azért mondom, mert ismerem történelmüket, és nem tartanám magam művelt embernek, ha nem ismerném a magyar népet. Köszönetet mondok újólag. A képviselő urakat arra kérem, hogy Magyarország minden választókerületében mondják el, hogy Amerika hálás a magyar nemzetnek.”

(folyt.)

Egy szemtanú tanúsága (részlet)

     Nem vagyok képes leírni, amit akkor láttam és átéltem. A Napra meredtem; sápadtnak tűnt, megszokott vakító fénye nélkül; olyan volt, mint egy forgó hógömb; majd hirtelen úgy látszott, hogy cikk-cakkban lefelé tart és azzal fenyeget, hogy a Földre zuhan. Rémületemben szaladtam és el akartam bújni az emberek mögött. Mindenki sírt és a világ végét várta.

Mellettem egy hitetlen ember állt, aki délelőtt még gúnyolta az embereket, akik azért mennek Fatimába, hogy egy kislányt lássanak... Ránéztem: mereven, tágra nyílt, csodálkozó szemmel figyelte a Napot; azután láttam, hogy tetőtől talpig reszket; végül karját az ég felé tárva térdre borult, mit sem törődve a sárral, és felkiáltott: A Madonna! A Madonna! Mást nem tudott mondani [...]. Közben az emberek tovább kiabáltak és siratták bűneiket... [...].

A napjelenség hosszú percei alatt a tárgyak a szivárvány színeiben tündököltek... Ahogy egymásra néztünk, mindenkinek más színe volt: az egyik kék, a másik sárga, a harmadik piros és így tovább. Mindezek a különös események fokozták a nép félelmét. Kb. 10 perc múlva a Nap visszatért helyére, ugyan olyan módon, ahogy elhagyta azt, sápadtan és ragyogás nélkül.

Amikor az emberek felfogták, hogy elmúlt a veszély, ragyogtak az örömtől. Egy szívvel és egy lélekkel kiabálták: Csoda, csoda! Dicsértessék a Miasszonyunk!

(Mangalore, Szent József Szeminárium 1931. július 13-án Ignacio Lourenro Pereira szemtanú)

(Kép az internetről!)

     Még a misekönyv zsinatutáni kiadása is csak a nyelvre áldoztatást és a kommunio-patena használatát ismeri a kezdetektől fogva. Ezért áll a misekönyv általános bevezetőjének 117-es pontjában például ez: „Az áldozó a kommunio-paténát a szája alatt tartja.”

Végkövetkeztetés. Nyelvre és térden állva kellene áldozniuk a híveknek, mivel ez fejezi ki az Isten iránti imádatot – mondta 2011. júniusában az ACI Prensának adott interjúban Antonio Canizares Llovera bíboros, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusa.

Mint ismeretes, a térden állva, nyelvre való áldoztatás jelentőségére Őszentsége XVI. Benedek pápa erőteljesen fel kívánta hívni az Egyház figyelmét nemcsak szavaival, de példamutatásával is: a pápánál áldozó hívek mindig nyelven vették magukhoz az Eucharisztiát. Canizares kardinális leszögezte: „Úgy vélem, az egész Egyház számára szükséges, hogy térden állva vegyük magunkhoz az Eucharisztiát”. Ha trivializáljuk az Eucharisztiát, mindent trivializálunk!

„A Szentostyát nyelvre fogadni, az Oltáriszentség előtt letérdelni, az Átváltoztatás alatt térden állni nem formai dolog! Ezek imádást jelentenek, ezek azt jelentik, hogy elfogadjuk, hogy Jézus az Eucharisztiában valóban jelen van. Ezek az emberi hódolati, imádati gesztusok az ember hitének állapotát jelzik, aki tudja, hogy minden Istentől származik, és ennek tudatában elnémulva, Isten dicsőségétől, jóságától és irgalmától elkábulva érzi magát.

Ezért disszonáns, ha a kezünket nyújtva valahogyan fogadjuk a Szentostyát. Ezért nem mindegy, hogy állva vagy térdelve áldozunk, hiszen mind e jelek mélyebb jelentéssel bírnak. Ahova el kell jutnunk, az az embernek eme elmélyült magatartása, aki Isten előtt földre veti magát, és ez az, amit a pápa akar.” (Fülep Dániel, a Magyar Kurírban 2011. július 27-én megjelent cikke nyomán.)

(folyt.) Előző rész

Urunk Jézus! Ki jelen vagy a föld összes Tabernákulumában,

könyörülj rajtunk!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     A magyar nép lélekben soha sem fogadta el a két világháború után rákényszerített békét.

A trianoni béke ellen a korabeli magyar állam hatásos és elvszerű diplomáciát folytatott, amely meghozta a maga gyümölcsét: nemzetközi döntőbíróságok visszaadták Magyarországnak a meghatározó módon magyar etnikumú területeket. Ám a második világháborút követő béke ezt újból fölülírta.

A Békeszerződéshez csatolt Kisebbségi Záradék szerint a Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállaltak a területükön élő valamennyi nemzetiség emberi jogainak maradéktalan biztosítására. Az emberi jogok biztosítása az elcsatolt területeken nem érvényesült. Történelmi tény az elcsatolt területen élők más területekre kitelepítése, internálása, deportálása. Tény a templomrombolások, a vallásszabadság semmibe vétele, a nyelvhasználat korlátozása, a kultúra gyakorlásának tiltása.

A kisebbségi jogok betartása biztosítva nem volt, ezzel a szomszédos államok – Románia, Jugoszlávia és Csehszlovákia – szerződésszegést követtek el.

Külön kiemelném azt a történelmi tényt, amikor Csehszlovákiából több, mint 100 ezer magyart kényszerítettek lakhelyének elhagyására és Magyarországra történő költözésükre úgy, hogy ingó és ingatlan vagyonukkal nem rendelkezhettek (Benes dekrétum). A Szerződéshez csatolt Kisebbségi Záradékban foglaltak betartását soha senki nem ellenőrizte. A Záradékban foglaltak betartása a Magyarországgal határos államok részéről 1920. évtől kezdődően nem érvényesült. A kisebbségeket ért atrocitások következménye az is, hogy több, mint 100 ezer magyar az elcsatolt területekről gyakorlatilag eltűnt. Ez a háborús bűntett miatti felelősséget felveti. Hivatkoznék arra a konkrétumra, amikor Josip Broz Tito terroristái több, mint 40.000 magyart mészároltak le Délvidéken. A magyar lakosság számának radikális fogyatkozását a korabeli és a jelenlegi lexikonok adatai közötti eltérés is igazolja. E körben figyelembe veendők az 1910-es népszámlálás adatai is.

(folyt.)

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

2024. június 8-án (szombaton 14 órától) Szűz Mária Szeplőtelen Szívének ünnepén, dicsőítsük és kérjük közösen körmenettel, imával, énekszóval Királynőnket!

(A békéért és a választásokért!)

TERVEZETT PROGRAM

2024. június 8. – szombat

14:00 ÁLDÁS & INDULÁS : Belvárosi Plébániatemplom

-> Budapest, Március 15. tér -> -> Piarista köz -> -> Váci utca -> 

-> Vörösmarty tér -> -> József nádor tér -> -> Október 6. utca -> 

-> Zrínyi utca -> -> Szent István tér 16:00 Szent István bazilika

(szentmise)

Június 1-jén már negyedik alkalommal várják a szervezők a férfi testvéreket elsőszombaton a Szent István-bazilika előtti térre 10 órára szentolvasó imádságra a kiengesztelődés és béke szolgálatában.

Egyúttal rózsafüzér-kilencedet hirdetnek június 1. és 9. között a választásokért, a békéért, Európáért, a világon élő minden emberért.

Reményünk, hogy egyre többen leszünk, és betöltjük a Szent István teret TÉRden álló rózsafüzért imádkozó férfiakkal – írta felhívásában Gakovic Dániel szervező, a Szívek Szövetsége és Missziója Krisztusban mozgalom tagja.

Imádkoznak érte, hogy bátor férfi testvérek által egyre több helyen elindulhasson az elsőszombati imádság a tereken, „tanúságot téve a rózsafüzér imádság által megélt isteni jelenlét megtartó erejéről, a szívünkbe kiáradó mennyei békéről”

.

A június 1-jei alkalommal rózsafüzér-kilencedet hirdetnek június 9-ig.

Napi egy rózsafüzért imádkoznak „a választásokért, a békéért, Európáért, a világon élő minden emberért, hogy a mennyei Szeretetláng beborítsa a földünket, az emberek szívét a kiengesztelődés által, és megvakítsa, megbénítsa az e világ fejedelmének munkálkodásait, és erődítményeit lerombolja”.

A rózsafüzér-kilencedhez természetesen nem csak férfiak csatlakozhatnak.

Forrás és illusztráció: Szívek Szövetsége Missziója Krisztusban

Magyar Kurír

A nagy csoda után

     Amikor a rendkívüli jelenségek megszűntek, a tömeg lelkesedése leírhatatlan módon fokozódott. Mindenki a látnokokhoz törtetett, akiknek most valóra váltak a szavai. Mindenki látni, érinteni, kérdezni akarta őket... Jácinta a félelemtől és az élmények hatására sírni kezdett. Egy derék katona a karjába vette és a szüleihez vitte. Ferenc vidám volt, bátran utat tört magának a tömegben. Lúcia a figyelem középpontjába került. Azon vette észre magát, hogy valakinek a vállán ül, aki viszont nem látva hova lép, megbotlott és elesett, de a kislányt máris más karok kapták el.

     Végre hazakerültek. „Jól emlékszem – írta Lúcia –, hogy aznap hosszú copfom nélkül értem haza. Anyám haragos volt, amikor meglátta, hogy rövidebb a hajam, mint Ferencé, mert nemcsak a kendőm tűnt el, de az emberek lelkesedésükben még a hajamat is levágták.”

     Százak mentek a látnokok után kíváncsiskodva és éjfélekig zaklatták őket még a következő napokban is. A kérdéseknek nem akart vége szakadni. Ez így ment hetekig, hónapokig. A számtalan és olykor nem is jószándékú látogató már terhére volt a gyermekeknek és a családnak. Visconde de Montelo újságíró, csak igen nehezen jutott be Marték házába, hogy még aznap este kikérdezze a gyermekeket. (Később ebből is olvashatnak részleteket!)

(Az alábbi képen Jácintát kimenti egy katona a tömegből)

     Egy újszövetségi példa a „liberálisabb keresztények” megnyugtatására. Amikor feltámadása után Krisztus megjelent Mária Magdolnának, így szól hozzá: „Ne érints engem, mert még nem mentem fel az Atyához” (Jn 20,17). Ugyanakkor Tamásnak ezt mondta: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra.” Pedig még mindig nem ment fel a mennybe. Tehát nem a mennybemenetel megtörténte vagy hiánya az oka az érintés tiltásának! Az érintést – a Magdolna és Tamás közötti különbséget – az szabta meg, hogy az apostolokat Jézus (az Egyház) pappá szentelte-e az Utolsó Vacsorán! Ők tehát nem illetéktelenül érintették kézzel az Úr testét.

De hogy a „felszentelt vagy fel nem szentelt” kérdésre is hozzak egy ószövetségi példát. Sámuel második könyvében olvashatjuk, hogy egy fel nem szentelt érintette (segítendő) a frigyládát és azonnal meghalt (2Sám 6,6). Kérdés, hogyha Mózes „haladva a korral” megengedte volna a Frigyláda érintését, akkor ez nem lett volna Isten parancsa elleni bűn, vagy az az ember nem halt volna meg?

A kézbe áldoztatással kapcsolatban három római dokumentum jelent meg. Az Istentiszteleti Kongregáció Memoriale Domini kezdetű, első intsrukciója (1969. máj. 29) mintegy választ adott a körkérdéssel kapcsolatos nehézségekre. A dokumentum nem engedélyezi általánosan a kézbeáldoztatást, hanem csak az egyes püspöki karok kérése alapján, a kérés alapos kivizsgálása után. A dokumentumhoz mellékletként csatolták összefoglalt liturgikus és pasztorális normákat, amelyeket a kézbeáldoztatásnál meg kell tartani. Az Immensae caritatis kezdetű utasítás, amit a Szentségi Kongregáció adott ki 1973. január 29-én. Ez utóbbi az áldozással, ill. áldoztatással kapcsolatban négy kérdésre vonatkozóan ad kötelező eligazítást: 1. A rendkívüli áldoztatókról, 2. A napi kétszeri szentáldozás lehetőségének kiterjesztéséről, 3. A betegek és öregek szentségi böjtjéről. 4. A Oltáriszentség tisztelete és a kézbeáldoztatásról.

A Kongregáció dokumentumainak tartalma röviden a következő: A szentáldozásnál tartsuk meg azt a szokást, hogy a konszekrált kenyeret az áldozók nyelvére tesszük. Ezt a szokást több évszázad hagyománya támogatja!

(folyt.)

 Előző rész

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     A versailles-i békében a Magyarországra vonatkozó határozatokat durva hazugságokkal félrevezetett döntéshozók hozták. Lloyd George brit miniszterelnök később elismerte, téves adatok alapján döntöttek: „Voltak egyes szövetségeseink, akiknek minden bizonyítéka hazug és meghamisított volt. Hamis alapokon döntöttünk.” (Lloyd George, Queen’s Hall-i beszédek, Attachment 62).

A trianoni béke igazságtalanságát legkeményebben bizonyító tétel az, hogy Magyarország területéből még annak az Ausztriának is juttat 4026 négyzetkilométert, amelyet sokkal inkább terhelt a felelősség a háború indításáért, mint Magyarországot. Tehát az az Ausztria is kapott területeket Magyarországtól, amellyel Magyarország a háború ideje alatt mindvégig egyazon államot alkotott!

A Kárpátaljával történtek megközelítik az ausztriai eset méltánytalanságát. Trianonban még Csehszlovákiának ítélték, hogy az ott többségben élő ruszinokkal gyarapítsák az új állam szláv népességének arányát. Ám Beneš elnök minden jogalap nélkül egyszerűen átengedte a területet a Szovjetuniónak. Ekképp lett Kárpátalja a Szovjetunió szétesését követően annak az államnak, Ukrajnának a része, amelyhez történelme során soha nem tartozott. A területén ezer év óta élő ruszinoknak és magyaroknak még a népszavazás, azaz az önrendelkezés jogát sem biztosították.

A trianoni békét követő években a történelem ékes bizonyítékot szolgáltatott arra, mennyire hamis volt a háborús készülődést szító antant országokbeli propaganda, mely szerint Magyarország a népek és a nemzetiségek börtöne lett volna. Az Ausztriához csatolt területek falvainak lakosai nem nyugodtak bele az elcsatolás tényébe, és az önrendelkezési joguk megtagadását követően fegyveres küzdelmet folytattak annak érdekében, hogy visszacsatolják őket Magyarországhoz. Tíz falunak sikerült ezt 1923-ban elérnie. Magyarország befogadó, az idegeneket államalapító királyunk óta tisztelő magatartásának ékes bizonyítéka abban állt, hogy e falvak népessége döntő mértékben nem magyar, hanem német és horvát nemzetiségű volt! Tehát a német többségű falvak el akartak szakadni a német ajkú Ausztriától, és visszatértek hazájukhoz, a Szent Korona országához, Magyarországhoz.

A tisztelet jeleként álljon itt a tíz visszatérő falu neve: Alsócsatár, Felsőcsatár, Horvátlövő, Kisnarda, Nagynarda, Magyarkeresztes, Németkeresztes, Ólmod, Pornóapáti, Szentpéterfa.

Az utódállamok szinte semmiben nem váltották be szerződéses kötelezettségeiket, amelyek szerint azt vállalták, hogy az uralmuk alá kerülő magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat.

(folyt.)

A Szentlélek-Isten eljövetele után a két legnagyobb titkot ünnepli az Egyház: a Szentháromság titkát (Szentháromság vasárnap: június 11), és Jézus Szentséges Szívének titkát. Minden katolikus liturgia célja a Szentháromság dicsérete. Ezért kezdünk minden imádságot az Atyának, Fiúnak, Szentléleknek nevében, és ezért fejezzük be azzal, hogy Dicsőség az Atyának és a Fiúnak és a Szentléleknek.

Június - Jézus Szent Szíve hónapja!
     XII. Pius pápa (1939-58) vezette be főünnepként a pünkösd utáni 2. vasárnapot (Úrnap nyolcadát) követő péntekre Jézus Szent Szíve ünnepét. Ezenkívül a Jézus Szíve tisztelet ideje minden elsőpéntek és a június hónap.     
Már a középkorban fellelhető a Jézus Szíve tisztelet, de általános nagy fellendülés Alacoque Szent Margit látomásai (1673-75) nyomán bontakozott ki az Egyházban. A Jézus Szíve tisztelet terjedésében nagy szerepe volt Alacoque Szent Margit gyóntatójának, a jezsuita Szent Colombiere Kolosnak. A jézusi kinyilatkoztatásban az Úr különösen az emberi hálátlanságot fájlalta, s ezért engesztelést, a hónap első péntekén gyónást és áldozást kért. A felvilágosodás, a protestantizmus, ill. a jozefinizmus nem kedvezett a Jézus Szíve tisztelet terjedésének.
     1814-től a visszaállított Jézus Szíve tisztelet ismét legfőbb tömegpasztorációs programmá lett, és az Egyház a társadalom, az emberi megbékélés, és a szociális megújhodás orvosságaként hirdette meg.
1765: engedélyezte XIII. Kelemen pápa (1758-69) a lengyel püspököknek, hogy bizonyos keretek között bevezessék Jézus Szíve miséjét és officiumát, melyet IX. Pius pápa 1856-ban az egész Egyházra kiterjesztett.
XIII. Leo pápa (1878-1903) 1899-ben hagyta jóvá a Jézus Szíve litániát az egész Egyház számára.
XI. Pius 1928-ban a Miserentissimus Redemptor enciklikában már összefoglalást adott a Jézus Szíve tisztelet teológiai alapjairól.
XII. Pius pápa a Haurietis aquas enciklikájával emlékezett meg a 100 évvel korábban bevezetett ünnepről.
A Jézus Szíve tisztelet dogmatikai megalapozása a Szentírásra megy vissza és a Jézus Szíve tiszteletben magát az Istenembert, magát Jézust ünnepeljük, de úgy, ahogy szívének szeretetét kifejezte. Az egyházi dokumentumok szerint a szív nem pusztán jelképe Jézus szeretetének, hanem valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Szentírásban és a hagyományban a szív nem csupán jelkép, hanem az egész embert kifejező fogalom, mely egyszerre fejezi ki a testi és a lelki valóságot. A testben megnyilvánuló személyesség belső központja, ahol a személyes elhatározások és a külső kapcsolatok megszületnek. A szívben nemcsak Jézus emberi, hanem istenemberi szeretetének is jelképét látjuk, amely egyszerre tükrözi az Atya iránti és az emberek iránti szeretetet. Mivel a Jézus Szíve tisztelet a szíven keresztül az isteni személyre vonatkozik, azért ezt az imádó kultusz körébe soroljuk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilatkozási formái: az engesztelés, a viszontszeretet, Krisztus követése és önmagunk felajánlása. Az engesztelés lényegében bekapcsolódás abba az engesztelésbe, amelyet Jézus mint főpap az Atya elé visz, de az ellene elkövetett sértés jóvátétele is. Önmagunk fölajánlása azt fejezi ki, hogy egyesülni akarunk a szeretettel, mellyel Isten szerette a világot, és minden fáradozásunkat, munkánkat, szenvedésünket ennek érdekében tesszük és viseljük. Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. E fölajánlást később egészen napjainkig jámbor egyének és közösségek, városok és nemzetek követik. XI. Pius pápa (1922-39) az Egyházat is Jézus Szent Szíve oltalmába ajánlotta.

(Forrás: Vö. http://www.paksplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=14&Itemid=16 ; http://szenegetoistvan.blogspot.hu/2010/06/junius-jezus-szive-honapja.html )

A hatodik jelenés október 13-án

A NAPCSODA

     Mária hatodik fatimai jelenését az irodalom 'Október 13' címszó alatt írja le. Ekkor történt a híres fatimai napcsoda. Aznap igen borús, esős volt az idő. A plébános úr, akinek még mindig erős fenntartásai voltak az események valódiságát illetően, utoljára még kihallgatta Lúciát.

     A zuhogó eső ellenére óriási tömeg gyülekezett a tölgybokor helyén augusztusban állított díszkapu körül. (A tölgybokrot ugyanis már széthordták az emberek, relikviaként!)
     A három kis pásztor, amikor a Szűzanya jövetelének jeleit érzékelték, Lúcia odaszólt a tömegnek, hogy csukják be az esernyőket, mindezt annak ellenére, hogy addig az eső reménytelenül zuhogott – jóllehet –, ekkor hirtelen elállt.
     A Szent Szűz ekkor elmondta kívánságát: ,,Szeretném, ha itt kápolnát építenének tiszteletemre. A Rózsafüzér Királynője vagyok. Imádkozzátok továbbra is mindennap a rózsafüzért. A háborúnak vége lesz és a katonák hamarosan hazatérnek.” Utolsó szavai ezek voltak: ,,ne bántsák meg többé Istent, hiszen már annyira megbántották!” Ezt követően a Boldogasszony kitárta karjait, és mintegy szétszórta velük a nap sugarait, s ekkor kezdődött a tíz percig tartó napcsoda.
     Valamennyi korabeli újság megemlékezik, többen fényképeket is közölnek az eseményről. Az eső elállt. Manuel Nunes Formigao, Ferreira kanonokja könyvében azt írja, hogy kb. hetvenezren (70.000) voltak tanúi az eseménynek. A Nap forgása, színeváltozása, zuhanása megdöbbentette az embereket. Formigao így folytatja: ,,A hatalmas tömeg a csodálatos esemény láttára térdre esett, a Hiszekegyet, az Üdvözlégyet és a tökéletes bánatot imádkozta minden ajak, majd az öröm, a hála és bűnbánat könnye folyt valamennyi szemből.” A tömeg döbbenten észlelte, hogy ruházatuk teljesen száraz lett és még a sárnyomok is eltűntek róla. Egy természettudós szemtanúként azt is elmondja, hogy amikor a Nap zuhanni kezdett a Föld felé, néhány pillanatig ijedtség lett úrrá a tömegen. ,,Isten így nyomta rá bélyegét a fatimai eseményekre” – írja Formigao kanonok.
Miközben a nép a napcsodát szemlélte, a látnokoknak a Szentcsalád, a Fájdalmas Anya, majd a Kármelhegyi Boldogasszony jelent meg. Az események végére, Lúciának alaposan lenyírbálták hosszú haját "emlékbe", és a kis Jácintát is egy katonának kellett kimentenie, miként a legalsó fotó mutatja!
     Amikor 1917-ben a fatimai események lezajlottak, még nem lehetett sejteni az üzenetek hatalmas jelentőségét. A hét-tagú vizsgálóbizottság 1929. április 14-én fejezte be munkáját, s a jelenések hiteles voltát a fatimai püspök az 1930. október 13-án százezer zarándok előtt hirdette ki.
     Cova da Iriában Mons. Correia da Silva püspök megvásárolt egy kétszer akkora területet, mint a római Szent Péter tér (ennek közepén fakadt a forrás), ezen felépítette Portugália legnagyobb templomát, s az itt épült istenháza lett a katolikus világ leglátogatottabb temploma. A fatimai történések nyomot hagytak a világban. Az Isten október 13-án igazolta a látnokokat. A napcsoda rendkívüli látványa, a hit felelőseit és a hívő közönséget egyaránt meggyőzhette, ám sajnálatosan az emberek ennek ellenére felülbírálták a Szent Szüzet és éveken keresztül halogatták aprócska kéréseinek teljesítését. Ez sem maradt következmények nélkül!

Alább közlök néhány korabeli fotó-ritkaságot a Napcsodáról, melyek részint az internetről, részint Kondor atya személyes ajándékából valók! A legalsó képen egy katona Jácintát menti ki a tömegből!

     Sajnos a nyelvre vagy kézbe áldozás (vagy áldoztatás) kérdése, nem került nyugvópontra fél évszázad alatt sem. Ez eredhet a bevezetés kidolgozatlanságából, a „szentségi gesztusok” (térdelés, meghajlás) elmaradásával, de a bensőséges hitélet okozta lelkifurdalásából, is!

A kézbeáldozásról szólva el kell ismerni, hogy ez egy olyan gyakorlat, amelyet egyes részegyházakban elsietett módon, és (szinte) visszaélésként vezettek be rögtön a zsinat után, megváltoztatva ezzel a korábbi évszázados gyakorlatot és az újat téve általános szabállyá. Ezen változást azzal igazolták, hogy a kézbeáldozás jobban tükrözi az evangélium szellemét és az ősegyház gyakorlatát. Ugyanakkor elhallgatták és elhallgatják, hogy az ősegyházban egyáltalán nem így történt a kézbe áldozás!

A reformereknek már eleve tekintettel kellett volna lenniük arra, hogy a bal kezet mindenkor a negatívum és a szennyezettség szinonimájaként kezelték, így kizárt dolog, hogy az Úr Szent Testét baljukban fogadták volna!

De akkor hogyan is történt?

Jeruzsálemi Szent Cirill figyelmeztet: „Ne nyújtsd ki simán tenyeredet, hanem bal kezedből csinálj trónust a jobb kezed számára, mert ennek kell fogadnia a Királyt.  Légy éber, hogy az Úr Testéből semmit se veszíts el!” Ezt követően a konszekrált Kenyér darabkáját az áldozónak közvetlenül a tenyeréről kellett az ajkával magához vennie. Nem volt megengedve, hogy Azt kezével helyezze a szájába, mivel az Úr Testét csak a pap (külön) olajjal felkent keze érintheti.

Aquinói Szent Tamás aki a szent Eucharisztiát „latens Deitas-ként” (rejtőző Istenségként) jelöli meg három okot nevezett meg arra, miért egyedül a papnak szabad az Úr Testét érintenie: 1. mert ő pappá szentelése által magától Istentől kapta a hatalmat és a megbízatást, hogy a szent átváltoztatást elvégezze; 2. mert ő lett kinevezve Isten és a nép közötti közvetítőnek (Zsid 5,1); és 3. mert a pap kezei a szent olajjal lettek felkenve, hogy megérinthesse ezt a Szentséget.

(folyt.)

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html

     Az 1918. november 3-i páduai fegyverszüneti egyezmény aláírása után döbbentek rá az antant hatalmak, hogy elvi akadályba ütközik a korábban titkos szerződéssel Romániának ígért Erdély átadása. Románia ugyanis az I. világháború alatt többször cserélt szövetségest, 1916-ban alkalmasint hátba is támadva szövetségesét. 1918. május 8-án a németekkel aláírt békeszerződéssel végképp kizárta magát az antant hatalmak közül.

A politikai lehetetlenséget katonai eszközökkel oldották fel: öt nappal a páduai fegyverszüneti egyezmény megkötése után, 1918. november 8-án a francia hadvezetés kettéosztja a Szerbia területén lévő csapatait, és egyik felét Berthelot tábornok vezetésével Bukarestbe irányítja, ahol megdöntik a németekkel szerződött, regnáló román kormányt, helyébe újat ültetnek, amely immár alkalmas arra, hogy Romániát a győztesek oldalára állítsa, és jutalmul megajándékozza Erdéllyel. (Lásd Románia új miniszterelnökének, Brătianunak Clemenceau francia miniszterelnökhöz írt 1918. november 8-ai köszönőlevelét.)

Románia a bukaresti szerződéssel a Román Királyság kötelezettséget vállalt arra, hogy legkésőbb augusztus 28-ig megindítja a támadást a Monarchia ellen, illetve arra, hogy nem köt különbékét a központi hatalmakkal. Cserébe az antant jelentős osztrák–magyar területeket ígért a románoknak (Erdélyt, az egykori Partiumot, a Bánságot – amire egy 1915. augusztus 18-án kötött szerződés alapján már Szerbia is igényt tartott – és Bukovinát). A szerződésben kikötötték, hogy a román támadás fő célja Budapest elfoglalása kellett hogy legyen. Románia ennek ellenére 1918 május 7-én különbékét kötött.

Bár a páduai fegyverszünet mindenféle harci cselekmény beszüntetését kimondta, az antant-hatalom Franciaország saját fegyverszünetüket felrúgva hadüzenet nélküli háborút indított Magyarország ellen. Ez tény, akár az Osztrák-Magyar Monarchia részének tekintették, akár Clemenceau utasítása szerint az antant által el nem ismertnek, azaz politikai értelemben nemlétezőnek(!) tekintették Magyarországot.

Ezt a hadüzenet nélküli háborút – a szerbeket kivéve – olyan etnikumokból toborzott alakulatok bevonásával folytatták, amelyekkel Magyarország a fegyverszünet előtt sem állt hadiállapotban (csehek), vagy amelyekkel érvényes békeszerződésben rendezte az antant-hatalmak felbujtására őt hátba támadó, áruló szövetséges által létrehozott háborús viszonyt (románok). Illetve olyan fantom nemzetállamokkal, melyeknek se állampolgárai, se határai, se történelmük, de legfőképpen államalkotó nemzetük sem volt, amelyek tehát csak az antant-vezérkarokat mozgató háttérerők és az őket kiszolgáló, hazájukban ismeretlen vagy tábor nélküli maroknyi emigráns politikus vágyaiban „léteztek”, mint Csehszlovákia, Szerb-Horvát-Szlovén Királyság/majdani Jugoszlávia.

Károlyi Mihály tettestársa, a másik hazaáruló, Lindner Béla hadügyminiszter, aki már a belgrádi katonai szerződés nyomán indított kisantant hadművelet előtt feloszlatta a magyar hadsereget, Jugoszláviába menekült és haláláig ott élt, majd szobrot állítottak emlékére.

(folyt.)

Az Úr Testének és Vérének ünnepe

     Az Úrnapja (latinul Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini) katolikus főünnep az Eucharisztia tiszteletére, teljes nevén az Úr Szent Testének és Szent Vérének ünnepe. Magyarországon és több más országban a húsvéti időt lezáró pünkösdvasárnap utáni 10. nap (csütörtök), de ha nem munkaszüneti nap, akkor az ezt követő vasárnap ünnepli az Egyház. Jellemzően körmenet kapcsolódik hozzá. (Wikipedia)

     1264-ben IV. Orbán pápa tette kötelező – piros betűs – ünneppé, Lüttichi Szent Julianna látomása nyomán, aki a teliholdat látta, melyből egy darabka hiányzott. Szent Julianna úgy értelmezte a látomását, hogy a Hold az egyházi évet jelképezi, amelyből valami hiányzik, mégpedig az Oltáriszentség ünnepe.

     "Az Úrnapja, a föltámadás napja, a keresztények napja, a mi napunk. Úrnapjának nevezzük, mert az Úr győztesként ezen a napon ment föl az Atyához. Ha a pogányok e napot a Nap napjának nevezik, mi is szívesen annak valljuk, mert ma támadt a világ Világossága, ma kelt föl az Igazságosság Napja, melynek sugarai az üdvösséget hozzák." [Szent Jeromos: In die Dominica Paschae homilia: CCL 78, 550]

KATEKIZMUS: 1167 Az Úrnapja kiemelkedően a liturgikus összejövetel napja, melyen a hívők összegyűlnek, hogy hallgatván Isten igéjét és részesedvén az Eucharisztiában, megemlékezzenek az Úr Jézus szenvedéséről, föltámadásáról és dicsőségéről, és hálát adjanak Istennek, aki őket élő reményre szülte újjá Jézus Krisztusnak a halálból való föltámadása által. [II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium, 106.]

1193 A vasárnap, az "Úrnapja" elsődlegesen az a nap, melyen az Eucharisztiát ünnepeljük, mert a föltámadás napja. Kiemelkedően a liturgikus összejövetel, a keresztény család, az öröm és a munkaszünet napja. "Az egész liturgikus esztendő alapja és magva." [II. Vatikáni Zs: Sacrosanctum concilium, 106.]

"Áldott az úr napja, mert ekkor kezdődött a teremtés, (...) a világ üdvössége, (...) az emberi nem megújítása (...). E napon ragyog az ég és a föld, és fénnyel telik meg az egész világ. Áldott az úr napja, mert ekkor nyíltak meg a Paradicsom kapui, hogy Ádám és az összes onnan kizárt félelem nélkül oda beléphessen." [Fanqîth: Breviarium iuxta ritum Ecclesiae Antiochenae Syrorum, 6. köt.]

1) Az Úr mennybemenetelének napja a Húsvét utáni 40. nap.

2) Pünkösd vasárnapja a Húsvétot követő 50. nap.

3) Az Úrnapja a Pünkösdöt követő 10. nap (csütörtök) de ha nem munkaszüneti nap, akkor vasárnap ünneplik.

Úrnapján azonban MINDENT ünneplünk Krisztusban! Az eucharisztikus Kenyeret és Bort, az Úr Feltámadását, a Mennybemenetelét és a Pünkösdöt. Az önfeledt ünneplés sajátos kifejeződése a körmenet, amikor a pap Krisztust az Oltáriszentségben a 4 égtáj felé felmutatja a világnak, mintegy a világ hódolatának és megáldásának kifejezéseként. (Ezért a templom körül 4 oltárt állítanak a négy égtáj felé!) 

A kép forrása: http://lh6.ggpht.com/-Zq1wwS98NxA/T9HGNXnHflI/AAAAAAAAEdE/PDWyjNBCUtw/0046%252520DSC03797.JPG?imgmax=800

Az eseményekről való kikérdezés

    Visconde de Montelo úr volt az aki Formigao kanonok megbízásából, többször is Aljustrelbe ment, hogy újból és újból kikérdezze a kis látnokokat, akik mindannyiszor épp úgy nyilatkoztak, mint az első alkalommal.
     Lúcia szülőházában Santos asszonyt (Lúcia édesanyját) is kikérdezte, aki szívesen felelt a neki feltett kérdésekre.
– A lány rokoni kapcsolatban van Jácintával és Ferenccel?
– Igen, unokatestvérek. A férjem az anyjuk testvére.
– Hogyan értesült arról, hogy a Madonna megjelent a lányának, ő mondta el?
– Nem, a fiatalabb gyerekektől tudtam meg. Lúcia azt mondta, hogy hallgassanak a dologról, de kérésemre aztán elbeszélte a jelenést.
– Elengedte őt minden hónap 13-án Cova da Iriába?
– Soha sem tiltottam meg neki.
– Hogyan vannak felöltözve a gyerekek, amikor oda mennek?
– Először a szokott mindennapi, egyszerű módon voltak felöltözve, később már világosabb ruhában és fehér kendőben mentek.
     Az anyával való beszélgetés után Visconde úr figyelme ismét Lúciára irányult.
– Lúcia, korábban azt mondtad, az ajándékba kapott pénzt két hordágyon a templomba kell vinni. De honnan legyenek a hordágyak és mikor kell a templomba vinni?
– A hordágyakat az ajándék pénzből lehet megvenni, és a rózsafüzér ünnepén kell elvinni a templomba.
– Tudod pontosan a helyet, ahova a Madonna építtetni kívánja a kápolnát?
– Nem tudom, de gondolom, hogy Cova da Iria lesz az.
– Mondta, hogy mit fog csinálni azért, hogy az emberek elhiggyék a jelenést?
– Mondta, hogy csodát tesz.
– Mikor mondta ezt?
– Többször is mondta.
– Nem félsz, hogy kinevetnek téged, ha ezen a napon semmi különös sem történik?
– Nem félek.
– Érzel valamilyen belső kényszert, hogy 13-án Cova da Iriába menj?
– Nagyon szeretnék odamenni. Szomorú lennék, ha nem mehetnék.
– Láttad-e, hogy a Hölgy valamikor keresztet vetett, imádkozott vagy a rózsafüzér gyöngyeit morzsolta volna?
– Semmi hasonlót sem láttam.
– Meghagyta neked, hogy imádkozzál?
– Igen, többször is.
– Mondta, hogy imádkozzál a bűnösök megmentéséért?
– Azt nem. Azt mondta, hogy könyörögjünk a Rózsafüzér Királynőjéhez a háború mielőbbi befejeződéséért. (A bűnösökért áldozatokat kell hoznunk mondta később Lúcia.)
– Láttad azt, amit állítólag a többi ember, hogy egy rózsa vagy egy csillag leszakadt volna a Hölgy ruhájáról?
– Semmi hasonlót nem láttam.
– Hallottál valami dübörgést, dörgést vagy földrengést?
– Soha.
– Tudsz olvasni?
– Nem, uram.
– Nem jársz tanulni?
– Nem.
– Így hallgatsz a Madonnára? – Lúcia nem válaszolt (hogy ne sértse meg az anyját, amiért nem küldte még iskolába).
– Amikor azt mondod az embereknek, hogy térdeljenek le és imádkozzanak, a Madonna tanácsára teszed?
– Ezt nekem soha sem tanácsolta, magamtól tettem.
– Ha megjelenik, mindig letérdelsz?
– Néha állok.
– A hangja lágy és kellemes?
– Igen.
– Milyen a kora?
– Mintegy 15 éves.
– A fátyol betakarja a homlokát is?
– Nem, a homloka látszik.
– Milyen a fény, ami körülveszi?
– Fényesebb mint a Nap sugarai.
– Soha sem jelzett köszöntést fejbólintással vagy kézzel?
– Nem.
– Rád mosolygott valamikor?
– Nem.
– Ha látod őt, hallasz valamilyen zajt vagy valami hasonlót, hallod az emberek beszédét?
– Semmit sem hallok.

     Ezen az napon, minden magyar hősre imával gondolunk, akik életüket áldozták a nemzetünkért, hiszen nekik köszönhető, hogy „él nemzet e hazán”. Végigtekintve az ezeréves magyar történelmen, az ország lakossága rengeteget szenvedett, muszlimtól, habsburgtól, a szabadkmves antanttól és a kommunistáktól. Milliók hoztak emberfeletti áldozatot azért, hogy ma békében, biztonságban, szabadon, keresztényként és magyarként élhessünk! Ezért jelölte ki a Nemzeti Kormány május utolsó vasárnapját a hősök emlékére, nemcsak azért, mert őseink, elődeink, dédapáink voltak, hanem mert a legdrágábbat, az életüket adták a házáért. https://www.youtube.com/watch?v=8Fmy34L4B1k

Imádkozzunk Értük és kérjük, hogy segítsék az égből

Édes Magyar Hazánkat!

Miatyánk... Üdvözlégy... Dicsőség!

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

     Magyarország feldarabolását – bizonyítható módon – jóval az I. világháború kitörését megelőzően eltervezték. E szándék és annak megvalósítása nem a háború kimenetelének függvénye volt, ezért nem kellett volna a háborút lezáró béke tárgyát képeznie. Ezt az állítást az alábbi tények támasztják alá:

Az 1914. június 23-án, tehát a szarajevói gyilkos merényletet megelőzően az Oroszország, Szerbia és Románia között létrejött katonai egyezmény Szerbiának ígért olyan magyar területeket, amelyeken szerbek sohasem éltek. Ezt az ígéretet az 1918. november 13-i belgrádi szerződéssel az antant hatalmak teljesítették is annak ellenére, hogy ekkor Oroszország már nem is létezett, a területén létrejövő Szovjetunió pedig nem volt tagja az antantnak.

Az 1918. november 3-án Páduában teljes felhatalmazással aláírt és az Osztrák-Magyar Monarchia és a Szövetségesek között mindennemű fegyveres konfliktusnak véget vető fegyverszüneti egyezmény érintetlenül hagyta Magyarország területét.

Ennek ellenére – vagy éppenséggel ezért – tíz nap múltán, a hatalmat 1918. október 31-én, gróf Tisza István miniszterelnök meggyilkolásának napján magához ragadó hazaáruló gróf Károlyi Mihály kormánya Belgrádban katonai egyezményt köthetett a francia hadsereg képviselőjével, amely megengedi az ellenséges erőknek, hogy mélyen Magyarország belsejében húzódó, akkor csapataik által még el nem ért demarkációs vonalakra fejlődjenek fel. Mindezekre anélkül került sor, hogy időközben Magyarország bármely fegyveres konfliktusba keveredett volna.

Károlyi Mihály hazaáruló voltát cáfolhatatlanul bizonyítja, hogy öt hónap múlva, amikor a hatalomról lemondani kényszerült, Magyarország legádázabb ellenségéhez, Edvard Benešhez menekült, tőle kapott útlevelet, amellyel világgá ment, költségeit pedig egy Panast nevű, londoni cseh bankár fedezte.

(folyt.)

A piszkos kosár

     A sivatag szélén élt egy szent remete, akit gyakran felkerestek az emberek lelki tanácsadásért. Egy napon egy fiatalember látogatója akadt, aki így panaszkodott neki:
– Akárhány szent könyvet olvasok, elmélyülve a szavak szépségében, mély értelmében, mégis úgy érzem, hogy képtelen vagyok a lelkem épülésére haszonnal fordítani, mert az olvasottakat mindig elfelejtem. Az a kérdésem, hogy nem hiábavaló-e bújnom a szent könyveket, melyek sok időmet lekötik?
     A remete figyelmesen meghallgatta és amikor a fiatalember befejezte dilemmáinak ecsetelését, odahozatta vele a kunyhója előtti ócska, koszos kosarat és ezt mondta:
– Hozzál nekem vizet ebben, a dombon túli ciszternából!
     Az ifjú engedelmeskedett, de így gondolkodott magában: "na, ő sem értette meg a kérdésemet?" –  és elment a kosárral, hogy megmerítse. Mire visszaért természetesen nemhogy üres volt, de még száraz is volt.
     A remete azonban újfent megkérte, hogy hozzon neki benne vizet! A fiatalember engedelmeskedett harmadszor is, negyedszer is. Úgy gondolta, hogy a szent öreg előbb, bizonyára próbára akarja tenni az engedelmességét, mielőtt megválaszolná a kérdését. A tizedik forduló után a remete végre abbahagyatta vele az értelmetlennek tűnő munkát.
– Nézd meg fiam most a kosarat, hogy néz ki! – parancsolt rá a remete.
– Egészen tiszta lett, ééés...?! – hümmögött a fiatalember.
     Erre a remete ezt mondta:
– Látod fiam! Így történik azokkal a szavakkal is, amelyeket olvasol, s bár végig elmélkeded, mégis elfelejted azokat. Bizony, a szép és hites tanítások mindannyiszor átmennek rajtad észrevétlenül ugyan, de közben mégis megvilágosítják, nemesítik a gondolataidat és megtisztítják szívedet.

Az ötödik jelenés, szeptember 13-án

     Lúcia nővér visszaemlékezéséből: Amikor közeledett az óra, Jácintával és Ferenccel keresztülmentünk a nagy tömegen. Alig tudtunk előrehaladni. Az utak tele voltak emberekkel, mindenki minket akart látni és velünk akart beszélni. Nem volt bennük tartózkodás. Sok ember, még előkelő hölgyek és urak is, keresztülfurakodtak a tömegen, térdre estek előttünk és kértek, hogy ajánljuk szándékukat a Szűzanyának. Mások, akik nem tudtak közel kerülni hozzánk, messziről kiáltották: «Az Isten szerelmére, kérjétek a Szűzanyát, gyógyítsa meg nyomorék fiamat!» Egy másik: «Gyógyítsa meg vak gyermekemet!» Ismét másik: «És az enyémet is, aki süket!» «Segítse haza férjemet és fiamat a háborúból!» stb. Ott megmutatkozott a szegény emberiség minden nyomorúsága. Néhány férfi segítségével folytathattuk utunkat tovább, akik a tömegen keresztül utat nyitottak.
     A Szűzanya jöttét a korábbi jelenésekhez hasonlóan a légkörben lejátszódó jelek egész sora előzte meg, akiknek számát 25 ezerre vagy ennél is többre becsülték: a Nap fénye olyan gyenge lett, hogy lehetett látni a csillagokat; egyfajta csillogó virágsziromeső, vagy hópehelyzápor hullott, amely azonban, mielőtt a földre ért volna, eltűnt; a jelenlevők különösen egy világító golyóra lettek figyelmesek, amely keletről nyugat felé, a jelenés végén pedig ellenkező irányba haladt. Szokásos módon a látnokok először a fényjelet, majd a Szűzanyát pillantották meg a tölgybokor felett:
– Mit kíván? - kérdezte Lúcia.
– Azt kívánom, hogy gyertek ide október 13-án és továbbra is imádkozzátok a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a háború végét! Az utolsó napon eljön Szent József is a Gyermek Jézussal, hogy békét adjon a világnak és a mi Urunk megáldja a népet. Isten meg van elégedve áldozataitokkal, de nem akarja, hogy a kötéllel aludjatok. Csak napközben viseljétek! – Többen kértek, hogy tolmácsoljam kérésüket: néhány beteg és egy süketnéma meggyógyítását. "Igen, egyesek meg fognak gyógyulni, mások nem. Októberben fogom művelni a csodát, hogy mindenki higgyen" – és szokás szerint fölemelkedett és eltűnt.
     (Megjegyzés: A pokol víziójának rettenetes élménye még súlyosabb vezeklésre indította a három gyermeket. Az élmény különösen a kis Jácintára volt nagy hatással, aki csaknem halálra vezekelte magát a ,,szegény bűnösök” megmentéséért. A látnokok olykor napokig nem ettek, nem ittak. Mindehhez hozzájárult az emberek értetlen kíváncsiskodása, a gyermekek zaklatása, fenyegetése, üldözése, börtönbe zárása. Megrendítő volt, hogy maga a Szent Szűz tiltotta meg a gyermekeknek, hogy éjszakára is vastag kötelet viseljenek vezeklésként, amitől gyakran nem tudtak aludni, így olykor egész éjszaka ébren maradtak. A Szűzanya legfeljebb nappalra engedte a viselését.)

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

     Az országhatárok megrajzolásakor, de utána sem tették lehetővé a népszuverenitás kinyilvánítását, vagyis az önrendelkezési jog alkalmazását. A mai napig sem volt erről népszavazás az elorzott területeken! Csupán egyetlen város kapott rá esélyt, Sopron, amely hűséggel mégis a megcsonkított Magyarországot választotta a Burgenlanddal megjutalmazott Ausztria helyett. Ezt követően ezt az emberi alapjogot nem engedélyezték az utódállamokban, követelőit meghurcolták, sőt megölték, mint például a cseh megszállás elleni pozsonyi tüntetés néhány résztvevőjét (1919. febr. 12-én 7 halott, 23 súlyos sebesült a sortűz után!).

A cseh, román, lengyel, szerb esetben hivatkoztak a történelmi jogfolytonosság alkalmazására, a korábbi királyságok területi megújítására, de a Magyar Királyság jogfolytonosságára ez nem vonatkozott, sőt annak területi többségét a szomszédos államalakulatok kapták jutalmul, mint például Magyarország teljes északi területét az egy milliónyi magyar őshonos lakosságával együtt Csehországnak juttatták (egy olyan területet átadva, amit Csehország soha előtte nem birtokolt), amiért Csehszlovákia a francia befektetések érdekszférájába kényszerült (tőlük kaptak hitelt elég magas kamatra például a hadsereg felfegyverzésére, kiképzésére, hadászati művek megépítésére, amit a francia hadseregtől és cégektől rendeltek meg).

Trianonban hivatkoztak a nemzetiségi határok jogosságára is, de 3,5 milliónyi őshonos magyar által többségben lakott területet rendeltek idegen uralom alá, például Székelyföldet, Partiumot, Csallóközt, Bodrogközt, Bánátot, Kárpátalját (ahol csehek, ill. szlovákok nem is éltek).

Valójában a mesterségesen létrehozott új államhatárok kialakításakor csupán az antant hatalmaknak kedvező, főleg francia szempontokból előnyös gazdasági, befektetési és katonai-stratégiai szempontok érvényesültek (nyersanyagforrások, bányák, termőterületek, vasutak, közigazgatási központok, hegyek, folyók elnyerése).

Elmondható tehát, hogy sem a tisztességet követelő keresztény erkölcsiség, sem az emberséget tápláló görög bölcsesség, sem az igazságosság jogi alapelvei nem kaptak szerepet, csak a nemzetközi nagytőke és pénzvilág hatalmasainak önző érdekei.

(folyt.)

Szent, vagy nem szent

– Na, ez is csak egy vallási ragadványszó! – legyintett gunyorosan a történelemtanár, feleltetés közben.

     Az osztályban mindenki feszülten figyelt, amikor a katedránál felelő Kosztka folytatta feleletét I. László királyról, újra csak szentnek említve, s elhagyva az "első" jelzőt. A tanára már előbb is kiakadt ezen és most sem állhatta meg szó nélkül:

– Mondd fiam, hol olvastad a történelemkönyvben, hogy László bármiben is szent lett volna, egyáltalán mit kell értenünk e ragadványszó alatt?

– Tanár úr kérem! Árpád-házi László királyunk, nem az 1192-ben történt szenttéavatása okán lett nemzetünk szent példaképe, hanem a hite, az uralkodói erényei – mellyel újra megerősítette a törvényességet hazánkban – és példás vitézsége miatt! Ő ugyanis nem csak kiváló államférfi volt, hisz nemzetünket magasra emelte a Regnum Marianum eszméjével, de európai lovag-ideál, és ha lett volna már NATO, akkor elismertsége révén ő lett volna a főtitkára, amiként a kereszteshadak vezetésére is egybehangzóan őt választották meg!

– Ejnye Kosztka fiam! A kegyetlen törvényeiről nem beszélsz, arról hogy egy tyúklopásért akasztás járt? – kérdezett rá a tanár diadalittasan.

– Pontosabban egy tyúknál nagyobb érték lopásánál, tanár úr! – javította ki a diák –, de akkor ez szükségszerű volt! Ha most is ilyen lenne a BTK, nagyobb lenne a köz- és vagyonbiztonság ma is! Ami pedig az akasztásokat illeti, hazánkban a Nemzeti dal elszavalásáért is akasztottak és nem a 12. században!

      A tanár kezdte kényelmetlenül érezni magát, ezért egy keresztvágást alkalmazott.

– És ahhoz mit szólsz, hogy az egyház imádta I. László csontmaradványait?

– Nem, tanár úr kérem, nem imádták, csak tisztelték és tisztelet övezi ma is! Úgy, ahogy nemzetünk nagyjainak sírját évente megkoszorúzzák! És Lenin mumifikált tetemét, miért övezi aránytalanul nagy tisztelet, talán azért mert nem volt szent? Ám ha már Szent László csontjairól beszélünk, ugyan bizony kik dobálták ki templomi szarkofágjából és taposták a sárba 1565-ben?

      A tanár majd felrobbant és dühödten a helyére küldte a diákot. Az osztályon elégedetlen morgolódás hullámzott végig. Kosztka értetlen fintorral az arcán ment a padjába, de leülte közben félúton még rákérdezett:

– És hányast kaptam tanár úr?

      A tanár kissé zavartan, mint aki észbe kapott, rávágta:

– Gyenge közepest kisfiam, gyenge közepest! – miközben fel se nézett a naplóból.

      Az osztályban felerősödött a moraj és méltatlankodásuknak adtak hangot.

– De tanár úr, ha Kosztka megválaszolta a tétel minden pontját, hogyan kaphat közepest?

– Úgy édes gyermekeim, hogy nem a tankönyv anyaga szerint válaszolt, hanem a hittankönyve szerint! – s a tanár megpróbált gunyorosan mosolyogni, de az osztály részéről nem volt rá fogadókészség.

– De tanár úr! – szólalt fel egyik diák –, ilyenek nincsenek sem a hittankönyvben sem pedig más tankönyvünkben, mert mindazt amire nemzetünk igazán büszke lehetne, arra egyetlen tananyag sem igyekszik rámutatni!

     Kicsöngettek. Talán még nem volt alkalom, hogy ennek épp a tanár örült volna a legjobban. A tanulók kisebb csoportokba verődve, soha nem látott fegyelmezettséggel mentek ki a folyosóra. Egy társaság Kosztkát vette körül.

– Igaz, hogy pap akarsz lenni? – kérdezték kivételes tisztelettel.

– Igen! – válaszolt Kosztka – most aztán már biztos vagyok benne!

A negyedik jelenés, augusztus 19-én

     A negyedik jelenés idejére már kb. ötezren gyűltek össze a Cova da Iria lejtőjén, de augusztus 13-án a Szűzanyával való találkozás elmaradt. A látnokokat ugyanis a Querem-i körzetvezető csalárd módon börtönbe szállította, ahol ,,olajban sütés” fenyegetésével akarta kikényszeríteni belőlük a titkot. (Alább, az archív fotón Artur de Oliveira Santos körzetvezető, aki kihallgatta a gyermekeket Ouerem-ban, 1917. augusztus 13-án.)
     13-án a helyszíni tanúságtevők szerint, a szokott időben az Iria-i tölgybokornál mennydörgést lehetett hallani, amit villámlás követett. A jelenlevők a tölgybokor felett egy kis, fehér felhőt láttak. Észrevették, hogy az emberek arca és ruhája, a fák és a talaj elszíneződtek.

(A korabeli fotón az eredeti börtönablak látható, mára az épületet átalakították és a börtön megszűnt.)

     (Megjegyzés: A börtönben, Lúcia szerint egy éjszakát és egy nappalt tartózkodtak. Feltehetően 14-e délután szabadultak, így a jelenés augusztus 15-én lehetett, mindazáltal egyes szakértők 17-re helyezik, míg a népi emlékezet ezt vasárnapra 19-re teszi, ez lett az elfogadott dátum!)
     Augusztus 15-én Lúcia Ferenccel és egy másik unokafivérével (nagybátyja földjén) Valinhos nevű helyen tartózkodott, amikor délután négy óra tájban a légkörben ugyanolyan változások mentek végbe, mint amilyenek Cova da Iriában jelezték a Szűzanya érkezését: friss szellő támadt, a nap elsötétült. Lúcia, aki észrevette, hogy valami természetfeletti van készülőben, gyorsan hívatta Jácintát, és ő időben meg is érkezett. A Szent Szűz, akinek – ugyanúgy, mint máskor – a jöttét fényjel jelezte előre, viszont itt az Iria-inál kissé nagyobb tölgybokor felett jelent meg.
– Mit kíván? – kérdezte Lúcia.
– Azt, hogy a következő hónap 13-án is gyertek Cova da Iriába és továbbra is imádkozzátok naponta a rózsafüzért. Az utolsó hónapban csodát művelek, hogy mindenki higgyen.
– Mit csináljunk a pénzzel, amit az emberek Cova da Iriában hagynak?
– Csináltassanak két hordállványt! Egyiket te fogod vinni Jácintával és két fehér ruhás lánnyal, a másikat pedig Ferenc három fiúval. Az állványokon hagyott pénz Rózsafüzér Királynőjének ünnepére legyen, a maradék a kápolnára, amelyet majd építenek.
– Kérem, gyógyítson meg néhány beteget!
– Igen, az év folyamán néhányat meg fogok gyógyítani.
     Ekkor a Szűzanya arca még szomorúbb lett. Újra kérte, hogy gyakorolják az önmegtagadást, majd végül ezeket mondta:
     ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük!”
     Megrendítők a szavak!  Nagyon fontos lenne tudatosítani MINDEN EMBERBEN, hogy a Boldogasszony vállalkozó lelkületű fiainak és leányainak közreműködését, segítségét kéri, hogy megmentse övéit az örök boldogság számára. Ebben a segélykérő felszólításban fogalmazódik meg a Mária-korszak és a Szent Szűz tevékenységének célja és értelme, az egész világra kiterjedő engesztelés meghirdetése és megszervezése, hogy senki se kárhozzon el.
     Az augusztus 19-i jelenés helyén (Valinhos) egy kis máriás-kápolna épült (lásd az alsó képet), melynek alapkövébe el van helyezve Szent István királyunk felajánlása! (Ezt az információt, Kondor Lajos SVD atya mondta személyesen!)

(Alábbi képek a Valinhos-i kápolnát és a környezetét mutatja.)

Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

További veszteségek:

– az ország összes arany-, ezüst- és sóbányája,

– a szénbányák 80 %-a,

– az erdők 90 %-a,

– vasútvonalak és az ezekhez tartozó vasúti szerelvények,

– a felbecsülhetetlen értékű műkincsek,

– Fiume, az egyetlen tengeri kikötő elvétele,

– az összes tengeri és folyami hajók,

– a kiépített közút- és vasúthálózat Budapest centrummal sugarassá lett torzítva, mert a sugarakat összekötő utakat lecsatolták. 

Ez az eljárás több szempontból is törvénysértő!

A Magyar Királyság 1914-ben nem volt független és önálló állam. Ettől 1849-ben nemzetközi erőszak fosztotta meg, és az 1867-es kiegyezés és a duális Monarchia létrejötte sem külügyi sem hadügyi kérdésben nem engedett önállóságot. Mindvégig a magyar érdekektől idegen Habsburg császári akarat érvényesült.

A világháborút a nagyhatalmak már jó előre, évekkel korábban eltervezték és felkészültek rá (Anglia, Franciaország, Oroszország és Németország is).

Hiteles dokumentumok igazolják, hogy egy háborúra az Osztrák-Magyar Monarchia készült fel legkevésbé!

A háborús konfliktust kiprovokáló ürügyet, a merényletet szervező szerb terroristákat mind az orosz, mind pedig a német titkosszolgálat támogatta, hogy a Monarchiát tehessék bűnbakká a háborúért a trónörökös meggyilkolása kapcsán. A szerb titkosszolgálat által kitervelt és levezényelt akcióról volt szó.

A merénylet után a Monarchia koronatanácsában a magyar miniszterelnök, Tisza István a háború ellen szavazott. A német diplomácia azon fenyegetése miatt kényszerült beleegyezni egy hónap múltán a császár óhajába, miszerint az elkerülhetetlen háborúban a magyar vétó miatt Németország nem nyújt segítséget az Erdélyt és Kárpátalját érhető, súlyos magyar veszteséggel járó keleti orosz támadás esetén. Az csak természetes, hogy amikor mégis hadba léptek, akkor tisztségéhez méltó módon mindent megtett a minél sikeresebb és minél kisebb magyar veszteséggel járó hadügyi helyzet biztosításáért. 

A háború végén, a Monarchia felbomlását követően megszűnt titoktartási kötelezettsége, de miután bejelentette, hogy az Országgyűlés előtt mindent feltár, akkor bérgyilkosok végeztek vele, így a győztesek Párizs melletti „béketárgyalását” nem zavarhatta meg a háború kirobbantásának igaz története, s a francia tankönyvek máig Magyarország döntő felelősségéről írnak.

(folyt.)

A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést

· Urunk és Istenünk! Kárpátaljai testvéreinket hozzuk most eléd. Hálát adunk azért, hogy meg akarnak maradni a Veled való közösségben. Kérjük, add meg nekik a reménység ajándékát, hogy minden lehetetlennek látszó helyzetben felismerjék azt, ami békességükre szolgál.

· Védelmezd, Urunk, azokat a férfiakat, akiket katonának vittek. Te védd meg testük és lelkük épségét, és vezéreld haza őket a családjukhoz.

· Azokért a családokért kérünk, akik a behívástól való félelemben élnek. Őrizd meg szívüket és értelmüket a Te békédben!

· Kérünk, Urunk, a külföldre kényszerült kárpátaljai fiatalokért! Ne engedd, hogy elvesszenek a világban! Segíts nekik, hogy értelmes tevékenységre és közösségre találjanak ‒ és add meg nekik is a békét!

· A szétszakadt kárpátaljai családokért kérünk Téged, Urunk! A távolság ellenére is tartsd meg a házastársak egységét, és segítsd őket a mihamarabbi találkozás felé!

· A Kárpátalján egyedül maradt idősekért kérünk Téged, Urunk! Te legyél társuk a magányban, és küldj hozzájuk jólelkű segítőket!

· Kérünk a háborúban elhunytakért ‒ vedd lelküket magadhoz, hogy a Te végtelen szeretetedben mindörökre a Te békédben örvendezzenek!

· Segíts Urunk, hogy a kárpátaljai nemzetiségek között megmaradjon a békesség.

· Esedezve kérjük Urunk, hogy a sötétség erői ne valósíthassák meg pusztító terveiket, a világháborút, a családok bomlasztását és a lelkek vesztét ‒ a Szentlélek, a mi Megvilágosítónk és Erősségünk által! Amen.

A sövényen átdobott alma
     Egy öreg, nyájas kertész igen jótékony volt a szegények iránt. Kevés pénzecskéjéből – melyért szebb ruhát, kényelmet, vagy akármi más örömet szerezhetett volna magának –, inkább a hozzá folyamodó szűkölködőket támogatta. Ilyenkor mindig azt mondta: „Ejnye no, megint egy almát vetettem keresztül a sövényen!”  Ezt persze senki nem értette.
     Egyszer aztán valaki megkérdezte tőle, hogy mit ért ezen a különös mondásán. A kertész ekkor a következő történetet beszélte el.
     „Valamikor gyermekeket hívtam be a kertembe, hogy a fa alatt lévő almákból annyit egyenek, amennyit csak akarnak, de megtiltottam nekik, hogy egyet is zsebre tegyenek, elvigyenek. Egy fiú azonban oly huncut volt, hogy néhányat a legszebb almáim közül keresztül dobott a sövényen, hogy utóbb majd felszedje azokat.
Nehezteltem a fiúra és bár többé nem engedtem a kertembe – hiszen voltak épp elegen –, mégis valahol hálás voltam ennek a gyermeknek, mert valami jót tanultam tőle.
Az a gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy mi emberek e földön pontosan úgy cselekedhetünk, mint a huncut gyermek a kertben. E világ javait használhatjuk ugyan – bármennyi legyen is –, de magunkkal vinnünk mégsem szabad őket. Viszont, amit a javainkból a szegényeknek adunk, azt mintegy "átdobjuk" a kertsövényen és egyszer, amikor már túl leszünk a földi "kerten" , akkor ott  az örökkévalóságban megint hasznunkra fordíthatjuk.”

     Tanulság: Ne gyűjtsünk magunknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda elemésztheti és a tolvajok ellophatják. Inkább mennyei kincseket gyűjtsünk magunknak, melyeket el nem veszíthetünk. Mert mondva van: ahol a kincsed van, ott a szíved is. (vö. Mt 6,19-21) (Schmid Kristóf: Tanulságos beszélykék c. írása nyomán)

A harmadik jelenés, július 13-án

AZ ELSŐ ÉS MÁSODIK FATIMAI TITOK (A pokol látomása és a Szeplőtelen Szívnek való Világfelajánlás)

     A harmadik fatimai jelenés közlései felmérhetetlen jelentőséggel bírnak, hiszen ekkor hangzott el a három részből álló titok. Az I. a pokol látomása, a II. Mária Szeplőtelen Szívének tiszteletével, az Oroszországból eredő veszélyekkel és felajánlásával kapcsolatos és III. részként hangzott el a 2000-ben közzétett ,,Harmadik fatimai Titok”.
     Ekkor már nagyobb tömeg kísérte a látnokokat. Az Istenanya, Lúcia ,,Mit kíván?” kérdése után így válaszolt: ,,Azt, hogy a következő hónap 13-án jöjjetek újra ide. Imádkozzátok továbbra is a rózsafüzért a Rózsafüzér Királynője tiszteletére, hogy így elnyerjétek a békét a világnak és véget érjen a háború, mert egyedül csak ő tud megmenteni benneteket. ”
     A jelenés híre ekkor már elterjedt a környéken, mintegy háromezren gyűltek össze, és egyre többen kezdték zaklatni a gyermekeket. Lúcia előimádkozta a rózsafüzért, a tömeg pedig válaszolt. A jelenést ismét villámlás vezette be. Megkezdődött a beszélgetés, de Lúcia szavait csak azok hallották, akik egészen közel álltak hozzá.
– Mit kíván tőlem ma?
– Jöjjetek ide minden hónapban. Októberben megmondom, hogy ki vagyok, és mit akarok.
     Lúcia néhány kérése következett. Az egyik ilyen kérés Maria Cerreira béna fiának gyógyulására vonatkozott. A Szűzanya azt válaszolta, hogy nem fogja meggyógyítani és a szegénységből sem szabadítja ki, azonban a beteg gyermek a családjával együtt imádkozza a rózsafüzért, ez esetben az élethez szükséges dolgokat meg fogja kapni. (Father John de Marchi I.M.C.: The true story of Fatima 91. o.; P. Luis Gonzaga Ayres da Fonseca, S.J.: Nossa Senhora de Fátima – Editora Vozes, Petrópolis, Brasil, 5a ediçao, 1954. 42. o.)
A látnok ekkor egy különleges kívánsággal hozakodott elő: azzal, ami őt leginkább foglalkoztatta, vagyis, hogy az emberek, de főként saját családja nem hisz a jelenések valódiságában.
– Tegyen egy csodát, hogy mindenki higgyen!
– Három hónap múlva olyan csodát teszek, hogy mindenki hinni fog. Hozzatok áldozatokat a bűnösökért, és gyakran imádkozzátok, különösen ha valamilyen áldozatot hoztok: "Ó Jézus, az irántad való szeretetből, a bűnösök megtéréséért és engesztelésül Mária Szeplőtelen Szíve ellen elkövetett bűnökért. "
     Eközben ismét kitárta kezét és a belőle áradó titokzatos fénysugár megnyitotta a földet... A megdöbbent gyerekek a poklot látták megnyílni a lábuk előtt. Erről Lúcia később így írt: "Egy lángtenger tárult a szemünk elé. Láttuk a tűzbe merült, áttetszően parázsló fekete vagy barna színű ördögöket és az emberi lényekhez hasonló elkárhozott lelkeket. Súlytalanul ide-oda hánykolódtak a belőlük előtörő lángnyelveken és füstfelhőben.
Kiáltoztak és sóhajtoztak a fájdalomtól és a reményvesztettségtől. Az ördögöket iszonyatos alakjukról lehetett felismerni, mintha félelmetes, ismeretlen állatok lettek volna, melyek átlátszóan izzottak, mint a fekete szén. Mindez nagy félelmet ébresztett bennünk.
     Reszketve és segélykérően emeltük tekintetünket a Szűzanya felé, aki jóságosan és szomorúan mondta:
– A poklot láttátok, ahová a szegény bűnösök lelkei jutnak. Az ő megmentésükre akarja Isten megalapítani a földön Szeplőtelen Szívem tiszteletét. Ha megteszitek, amit mondok, sok lélek megmenekül és béke lesz. A háborúnak vége lesz. Ha azonban továbbra is megsértik Istent, egy még sokkal borzalmasabb háború kezdődik XI. Piusz uralkodása idején. Ha majd egy ismeretlen fény világítja be az éjszakát, tudjátok meg, hogy ez lesz a nagy jel, amely által Isten arra figyelmeztet, hogy háborúval, éhséggel, az egyház és a Szentatya üldözésével bünteti a világot bűneiért. (Lúcia szerint ez a fényjel 1938. január 25-éről 26-ára virradó éjszakán tűnt fel. Egyes tudósok szerint északi fény volt, amit Európában is lehetett látni. Mivel Lúcia meg volt győződve, hogy bármelyik pillanatban kitörhet a világháború, mindent megtett, hogy teljesüljenek azok az ígéretek, amelyeket kapott. Ebből a célból levélben fordult közvetlenül XI. Piusz pápához.) "Azért, hogy ezt megakadályozzam (világháború kitörését), kérni fogom Oroszország felajánlását Szeplőtelen Szívemnek és az első szombati engesztelő szentáldozásokat. Ha meghallgatják kérésemet, Oroszország meg fog térni, és béke lesz. Ha nem, az egész világon elterjeszti tévtanait, háborúkat és üldözéseket provokál: a jókat megölik, a Szentatya sokat fog szenvedni, több nemzet megsemmisül. A végén, Szeplőtelen Szívem fog diadalmaskodni. A Szentatya felajánlja nekem Oroszországot, amely meg fog térni, s egy ideig béke lesz a földön Portugália mindvégig meg fogja őrizni az igaz hitet. Senkinek se mondjátok ezt, de Ferencnek elmondhatjátok."
     Befejezésül a Szent Szűz ezt kérte: A rózsafüzér minden tizedéhez fűzzétek hozzá: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tüzétől, és vidd a mennybe a lelkeket, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra.
     A pokol víziójával a Szűzanya figyelmeztette az embert, hogy a legnagyobb tragédia a bűn és a bűnös élet, amely fokozatosan Isten teljes elvetéséhez, a pokolba vezet. Tudatosítani kívánja, hogy sok lélek saját akaratából megy az örök kárhozatra, hagyja, hogy a bűn rabjává váljék, elutasítja a parancsolatokat, abbahagyja az imádságot, nem járul a szentségekhez.
     Az örök kárhozat egy olyan valóság, amely felé minden istentagadó ember sodródik, ha elutasítja Isten szeretetét, irgalmasságát, vagyis úgy él, mintha Ő nem létezne. Az első fatimai titokra utal Szent Fausztina nővér leírása is a pokol valóságáról: „Isten parancsára lent voltam a pokol mélységeiben (…), hogy elmondhassam és bizonyíthassam a lelkeknek, hogy a pokol valóban létezik. A legtöbb ottani lélek korábban szintén nem hitte, hogy a pokol létezik.” (Irgalmasság Napló 741).
     Az Úristen „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére” (1Tim 2,4).

     Forrás: http://www.napiujsag.hu/2018/10/nem-kellett-volna-igy-tortennie-meglepo.html 

Nem kellett volna így történnie! Meglepő titkok Trianonról

A Békeszerződés előtt a Magyar Királyság területe 325.411km2 volt, lakosainak száma 20.886.000 fő. A Békeszerződés következményeként az ország területe 92.863 km2-re, míg lakosainak száma 7.615.000 főre csökkent. A szerződés következtében Magyarország területi elcsatolása az alábbiak szerint történt:

– Romániához: 103.093 km2 (31,8%),- 5.256.451 fő (25,2%),

– Horvátország (Jugoszláviához): 42.541 km2 (13,1%), 2.621.954 fő (12,6%),

– Jugoszláviához: 20.551 km2 (6,3%), 1.510.897 fő (7,2%),

– Csehszlovákiához: 61.633 km2 (18,9%), 3.515.351 fő (16,8%),

– Ausztriához: 4.026 km2 (1,2%), 292.031 fő (1,4%),

– Lengyelországhoz: 589 km2 (0,2%), 24.880 fő (0,1%),

– Olaszországhoz: 21 km2 (0%), 49.806 fő (0,8%). 

Elcsatolt területek és lakosság összesen: 232.448 km2 (71,5%), 13.271.370 fő (63,5%). Elcsatolás után megmaradt terület és lakosság: 92.963 km2 (28,6%), 7.615.117 fő (36,5%).

Magyarországot 300 millió USD kártérítés megfizetésére is kötelezték az alábbiak szerint:

Oroszország részére 200 millió USD,

Jugoszláviának 50 millió USD,

Csehszlovákiának 50 millió USD.

A Békeszerződések következtében Magyarországot – többek között – az alábbi veszteségek érték:

Haditengerészetüket ért kár színaranyértékben:

– hadihajó 60.000 kg színarany

– hajógyári anyagok, iparcikkek, gépek 480.000 kg

– hadikórházak, hidrográfiai hivatalok, hadiakadémiák 300.000 kg

– hadikikötői felszerelések 10.000 kg

– 801 db hajó 80.000 kg

– Fiume kikötő felépítésének értéke 21.300 kg

– Fiume kikötő ingó és ingatlan értéke 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatoknak nyújtott segély összege 7.500 kg

– tengerhajózási vállalatok vagyona 7.785 kg

– összesen 974.085 kg színarany-érték.

(Az adatok dr. Juba Ferenc tengerészkapitány-történész szakértő adatain alapulnak.)

(folyt.)

Virágok Jézusnak

     Az Úrnapi körmenetre kiválasztották Lúciát, hogy fehér ruhában virágszirmokat hintsen az Oltáriszentség előtt. Amikor ezt Jácinta megtudta, megkérte unokatestvérét, járjon közbe érdekében, hogy ő is a virágot hintő lányok közé kerülhessen.
     Kívánságát nem volt nehéz teljesíteni. Az ünnep előtti próbán a tanító néni magyarázta el, hogyan kell Jézus előtt hinteni a virágokat.
– És meglátjuk Jézust? – kérdezte izgatottan Jácinta.
– Természetesen, a plébános úr fogja vinni. – válaszolt a tanítónő.
Jácinta ugrándozott örömében és gyakran kérdezősködött, hogy soká lesz-e még Úrnapja.
     Amint elérkezett a várva-várt nap, és a kislányok ünnepélyesen kiöltözve lépdeltek a baldachin előtt kezükben virágszirmokkal teli kosárkával, Lúcia hintve jelezte Jácintának, hogy tegye ugyanazt. Ő azonban szemeit
egyfolytában az Oltáriszentségre szegezte, és úgy látszott, mint aki keres, de semmi mást nem lát. A körmenet végén kosárkája még tele volt virágokkal.
– Miért nem szórtál virágot Jézus elé? – vonták kérdőre többen is.
– Mert nem láttam Őt! – válaszolta Jácinta kérdőn értetlenkedve. Meg is kérdezte Lúciától:
– És te láttad Jézust?
– Igen! Láttam a Szentostyát! – válaszolta unokanővére, ám látván a kicsi értetlenségét, még hozzáfűzte: – Az Oltáriszentségben van elrejtőzve, hogy magunkhoz vehessük a szentáldozáskor! Jácinta tekintete megenyhült, és nyomban rákérdezett:
– És beszélhetsz Vele, amikor áldozol?
– Igen!
– És miért nem látod őt?
– Azért, mert el van rejtőzve.
– Ó, de szeretnék már én is szentáldozni! – mondta vágyakozón a kislány.
     És Jácinta ettől kezdve, többnyire az „Elrejtőzött Jézusnak” nevezte az Üdvözítőt.

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Crucitti professzor a műtét után azt nyilatkozta az újságíróknak, hogy a kilenc milliméteres lövedék, amely a szentatyát a hasán megsebesítette megmagyarázhatatlan utat járt be. Normálisan egyenesen hatol be a szervezetbe, ez esetben viszont elkerülte az életfontosságú szerveket, mintha egy láthatatlan kéz irányította volna. Néhány milliméterrel elkerülte a fő ütőeret, melynek megsértése akár azonnali halált is okozhatott volna. Elkerülte a gerincvelőt, a húgyvezetéket, a csípőverőeret és más létfontosságú szerveket. Crucitti professzor és a többi műtétnél asszisztáló orvos számára világossá vált, hogy ez olyan tény, amit nem lehet orvosilag megmagyarázni, hogy ez egyszerűen csoda. Maga a szentatya is így magyarázta a történteket: „Ez egy valódi csoda volt, és tudom, hogy kinek köszönhetem ezt a csodát. Egy kéz fogta a fegyvert, egy másik pedig a golyót irányította”. Egy profi bérgyilkos 3 méterről rálőtt a fejre, a szívre és a hasra. Pontosan célzott, és biztos volt benne, hogy lövései halálosak lesznek.
     Dziwisz érsek: »A Szentatya mennyei jelet látott mindebben, mi pedig – az orvosokat is beleértve – csodának tartottuk a történteket. Úgy tűnt, hogy mindent egy láthatatlan kéz irányít. A merénylet másnapján a pápa áldozott, a következő nap pedig még ágyban fekve, de velünk koncelebrált. A szentatya nem tette félre zsolozsmáskönyvét.       Emlékszem, hogy a merénylet másnapján, alig hogy visszanyerte az eszméletét, máris azt kérdezte: „Már elmondtuk a kompletóriumot?” Minden este szentmisét mutattunk be, és utána litániát imádkoztunk a Szűz Anyához. A szentatya a nővérekkel énekelt. A kórház dolgozóinak leghőbb vágya a miséjén való részvétel volt.
Május 23-án az orvosok azt írták a napi jelentésükben, hogy a beteg állapota már nem életveszélyes«.

(Alábbi képek: 1) A gyilkos golyót befoglalták a Fatimai Szűzanya Koronájába. 2) A Szentatyát, meggyőződése szerint a Szűzanya mentette meg.)

Szent Pio atya könyörögj érettünk!

A második jelenés, június 13-án

     A második jelenés előtt a látnokok ismét fénysugarat láttak, amit bár villámnak neveztek, valójában az egyre közeledő fény visszaverődése lehetett. A helyszínre jött mintegy ötven körülállóból sokan látták, hogy a beszélgetés kezdetét követő percekben a Nap elsötétült. Mások arról számoltak be, röviddel azelőtt, hogy Lúcia elkezdett beszélni, a tölgybokor csúcsán lévő fiatal ágak mintha meghajlottak volna. Néhányan "méhzümmögést" hallottak azalatt, amíg a Szűzanya a látnokokkal beszélt.
     A jelenés alkalmával Lúcia szólalt meg elsőnek. ,,Mit kíván?” (Jellemző, hogy május és augusztus kivételével minden találkozáskor a legidősebb látnok szólal meg először.) ,,Jöjjetek ide a jövő hónap 13-án is. Imádkozzátok mindennap a rózsafüzért (a Szent Szűz ezt a kérését minden fatimai jelenése alkalmával elmondta!) és tanuljatok meg olvasni. Aztán majd megmondom, hogy mit akarok.” Lúcia közbenjárt egy beteg gyógyulásáért. A válasz: ,,Ha megtér, az év folyamán meg is gyógyul.”
     Lúciát élénken foglalkoztatta az üdvösség, s rá akarja venni a Szent Szüzet, hogy vigye mindhármójukat az égbe.
A jelenés asszonya így válaszol: ,,Igen, hamarosan jönni fogok Jácintáért és Ferencért, de neked továbbra is itt kell maradnod. Jézus téged akar felhasználni, hogy engemet jobban megismerjenek és szeressenek. Meg akarja alapítani a világban Szeplőtelen Szívem tiszteletét.” Lúcia érthetően nem lelkesedik. Szomorúan kérdezi: ,,Akkor egyedül maradok?” ,,Nem, leányom! Ne csüggedj el és ne szenvedj emiatt nagyon! Az én Szeplőtelen Szívem lesz a te menedéked és Istenhez vezető utad.”
     Abban a pillanatban, amikor ezeket a szavakat mondta, kitárta kezeit, és másodszor árasztott el bennünket ennek a mérhetetlen fénynek visszfényével. Ebben a fényben Istenbe merülve láttuk magunkat. Jácinta és Ferenc a fénynek azon a részén állt, amely az ég felé emelkedett, én pedig azon a részén, amely a földre áradt. A Szűzanya jobb tenyere előtt egy tövisekkel körülvett szív volt, úgy látszott, mintha ezek a tövisek átszúrnák. Megértettük, hogy ez Mária Szeplőtelen Szíve, amelyet az emberek bűnei sebeztek meg, és amely engesztelést kíván.
     Amikor a Szűzanya keleti irányba eltűnt, néhányan, akik egészen közel álltak észrevették, hogy a tölgybokor csúcsán lévő hajtások ugyanabba az irányba kissé meghajoltak. Csak órákkal később nyerték vissza eredeti helyzetüket.
     A két testvér, Jácinta és Ferenc ezt követően a közeli égbeköltözésükre készültek. (Ferenc 1919. április 4-én, Jácinta 1920. február 20-án halt meg.) A gyermekek minden erejükkel a Szűzanya kérésének teljesítésére, a bűnösök megtérítésére törekedtek, példaként a világnak.
     A fatimai gyermekek iránti tisztelet az évek múlásával egyre szélesebb körben elterjedt. 62 ország püspökeitől érkezett beadvány a Szentszékhez, kérve a boldoggá avatásukat. Marto Jácinta és Ferenc életszentségének vizsgálatához, egy döntő alapfeltételt kellett tisztázni, hogy ennyire fiatalkorú gyermekek képesek-e hősies fokon gyakorolni az erényeket, amely a boldoggá- vagy szentté avatás elengedhetetlen feltétele. A két fatimai pásztor, Jácinta és Ferenc boldoggá avatásával új fejezet nyílt az Egyházban. Első alkalommal nyert ugyanis elismerést, hogy olyan gyerekek is példát adhatnak a világ számára, akik nem haltak vértanúhalált, vagyis a két fatimai pásztor esetében nem volt szükséges a mártírhalál bizonyítása ahhoz, hogy az egyház példaként állíthassa őket a világ elé.
A nagy esemény, 2000. május 13-án valósult meg, amikor II. János Pál pápa fatimai zarándoklata alkalmával boldognak nyilvánította Marto Jácintát és Marto Ferencet.

2017. május 13-án Ferenc pápa szentté avatta a két kis pásztort!

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Francesco Crucitti sebész professzor különös indíttatásra, mondhatni csodálatos módon idejében ért a Gemelli klinikára (Ld. lentebb!), így emlékezett vissza e drámai pillanatokra: »amikor fölértem a kilencedik emeletre egy nővér rám kiáltott: Gyorsan! Gyorsan! Az asszisztensek és a nővérek szinte szó szerint rám támadtak, egyikük a zakómat vette le, a másik már a köpenyemet adta rám, közben a zsebemből minden repült: a kulcsaim, az irataim, a pénztárcám. Amikor a kezemet rohantam megmosni, egyikük a köpenyemet kötötte, másik a cipőt próbálta a lábamra húzni, ugyanakkor a műtőből már egy másik orvos mondta, hogy mi a helyzet: „Vérnyomás 80, 70, tovább esik”. Amikor beléptem az altató már hatni kezdett, a pápa aludt, kezemben a szike. A sürgősségiek már mindent, ami feltétlenül szükséges volt, elvégeztek, nekem csak egy gondolatom volt: vágni, vágni azonnal, ne veszítsünk több időt. Kinyitottam. És rengeteg vért láttam. Vagy három liter volt a hasüregben. Próbáltuk elszívni, törölni, eltávolítani, hogy meglássuk végre, mi is vérzik valójában. Ekkor kezdhettem a vérzés helyét bevarrni. Amikor sikerült elállítani a vérzést, az új vért meg a szervezet elkezdte befogadni, a vérnyomás elkezdett nőni. Ekkor már nyugodtan tudtuk folytatni a beavatkozást.
     Megvizsgáltam a hasüreget, és több sebet találtam benne. A vékony és a vastagbél sérült. Egyes repedéseket maga a lövés okozott, mások továbbrepedtek. A mesenterium, a bél vékony hártyája, ahonnét a vékonybélbe vezető hajszálerek indulnak, több helyen sérült. Reszekciót végeztem, átöblögettem a hólyagot, megvarrtam a szigmabelet. Ott, a vastagbél utolsó részén borzalmas seb éktelenkedett, melyet az egyik lövedék okozott. Miután elállítottam a vérzést, megvizsgáltam az érrendszert és megállapítottam, hogy milyen súlyosak a sérülések, tudatosult bennem, hogy a beavatkozás részemről elsősorban higgadtságot igényel. Tudatában voltam a helyzet komolyságának, de biztos voltam abban is, hogy az eredmény pozitív lesz.
     Egyetlen életfontosságú szerv sem sérült, nem sérült sem az ütőér, sem a csípőverőér, sem a húgyvezeték. A lövedék áthatolt a keresztcsonton, miután elszakította a hasfal elülső részét. A keresztcsont előtt található érrendszeri sérülés sok gondot okozott nekünk. Hogy a vérzést megállítsuk, egy különleges anyaggal kellett az ereket bevonni. De a lövedék csak súrolta a fontosabb szerveket, melyeknek a komoly sérülése halált okozhatott volna. Úgy tűnt, az idegrendszer sem roncsolódott.
     Mindez teljesen megdöbbentő volt. De mivel a beteg még mindig eszméletlen volt, nem tudhattuk biztosan, hogy az idegrendszer sérült-e. Erről csak akkor győződhettünk meg, amikor páciensünk már mozogni kezdett«.
Dziwisz érsek: „A műtét után a szentatyát az intenzív osztályra vitték. Az orvosok még tartottak esetleges gyulladásoktól vagy más komplikációktól. A következő három nap borzalmas volt. A szentatya borzalmasan szenvedett. Mindenhonnan csövek álltak ki belőle, és rengeteg helyen fel volt nyitva a teste. A szentatya, állapotához képest nagyon gyorsan gyógyult. Az intenzív osztályon május 18-ig maradt”.

(folyt.)

    Volt egyszer egy fogadó, melyet "Ezüst Csillag"-nak hívtak. A tulajdonos minden tőle telhetőt elkövetett, hogy minél több vendéget csábítván - nyereségessé tegye vállalkozását: a szállás kényelmes volt, a kiszolgálás szívélyes, és az árak elfogadhatók, de mindhiába, mert a várt nyereséget nem tudta elérni. 

Kétségbeesésében elhatározta, hogy kikéri egy bölcs tanácsát.

Miután a bölcs végighallgatta bánatos történetét, azt javasolta, hogy változtassa meg a fogadó nevét.

– Az lehetetlen – mondta a fogadós. – Nemzedékek óta "Ezüst Csillag" a neve, mindig is így ismerték az egész vidéken.

– Nem! – állította a bölcs határozottan –, mostantól fogva "Öt Harang"-nak fogod hívni, a bejárat fölé pedig felakasztasz hat harangot.

– Hat harangot? Ez aztán az abszurdum. Ugyan már minek tenném?

– Csak próbáld ki, és meglátod – mosolygott a bölcs.

Nos, a fogadós megpróbálta. És a következőket tapasztalta. Aki csak elment a fogadója mellett, mind betért, hogy felhívja egy hibára a figyelmét, gondolván, hogy előtte még senki más sem vette észre. Bent azután kellemesen érintette őket a szívélyes kiszolgálás, és ottmaradtak egy kis felüdülésre, megadván ezzel a fogadósnak azt az anyagi sikert, amit korábban mindhiába keresett.

Tanulság: Kevés dolog van, amiben nagyobb örömünket leljük, mint a mások hibáinak kijavításában.

forrás:http://jellem.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1093538

A Szent Szűz első jelenése, 1917. május 13-án

     Az angyal III. jelenését követően csaknem nyolc hónappal később, 1917. május 13-án került sor a Szent Szűz első jelenésére Fatimában, a Cova da Iria egyik lejtőjén. A jelenést megelőző fényvillanásból a gyermekek közeledő zivatarra gondoltak. Gyorsan haza akartak menni, de újabb fényvillanást tapasztaltak, a következő percben pedig egy fehérbe öltözött asszonyt pillantottak meg egy törpetölgybokor felett, aki a ,,Napnál is fényesebb volt”.
     A gyermekeket megdöbbentette a jelenés váratlansága és szépsége. A Szűzanya szólalt meg először. ,,Ne féljetek, nem bántalak benneteket.” Lúcia ocsúdott fel elsőnek és megkérdezte: ,,Honnan jön?” – ,,Az Égből” – volt a válasz. Lúcia következő kérdése talpraesettséget árul el: ,,S mit kíván tőlünk?” A jelenés asszonya erre így felelt: ,,Azért jöttem, hogy kérjelek benneteket: jöjjetek a következő hat hónapban is ide, ugyanezen a napon és ugyanebben az órában. A végén megmondom, hogy ki vagyok és mit akarok. Visszatérek még egy hetedik alkalommal is.”
     Lúcia felbátorodik, és ebben a helyzetben a világ legtermészetesebb kérdését fogalmazza meg, amiből újabb párbeszéd kerekedik. ,,Én is az égbe fogok jutni?” ,,Igen”. ,,És Jácinta?” ,,ő is.” ,,És Ferenc?” ,,ő is, de addig még nagyon sok rózsafüzért kell elimádkoznia.” A legidősebb látnok tovább kérdez nemrégen elhunyt barátnői felől. ,,Maria das Neves szintén már az égben van?” (16 éves lehetett, amikor meghalt.) ,,Igen.” ,,És Amália?” (Ez a hölgy 18-20 éves korában halt meg.) ,,ő még a világ végéig a tisztítóhelyen marad” (!) – volt a válasz. (Ez a rövid, néhány mondatos és példa nélkül álló párbeszéd mélyen elgondolkoztatja a teológusokat és az egyszerű híveket egyaránt.)
     A beszélgetés irányítását Mária vette át: ,,Fel akarjátok magatokat ajánlani Istennek? Elfogadjátok kezéből a szenvedést, amit majd számotokra küld, jóvátételül minden bűnért, amivel őt bántják meg, és a bűnösök megtéréséért?” A hét, a kilenc és a tízéves látnok még alig tud valamit az életről, a szenvedésről. Talán a kérdés súlyát sem érzik igazán. A válasz is gyermekre jellemző: szívből jövő és őszinte. Mindössze egyetlen szó: ,,Igen.”
     A Szent Szűz megjegyzi: ,,Valóban sokat fogtok szenvedni, de Isten kegyelme lesz menedéktek.” Majd hozzáfűzte: ,,imádkozzátok mindennap a rózsafüzért, hogy kieszközöljétek a világ számára a békét és a háború hamarosan befejeződjön.” Szavait befejezve Mária lassan fölemelkedett keleti irányba, és a végtelen messzeségben eltűnt. A fény, ami körülvette, mintegy utat nyitott számára az égboltozaton. Ettől a találkozástól kezdődően a látnokok életét a munka és az imádság mellett az igen kemény áldozatvállalás is jellemezte. Különösen a hétéves Jácinta járt elől hősiesen.
     Amikor Walsh professzor interjújában azt a kérdést tette fel, hogy Lúcia nővér az angyal és a Szűzanya szavait szó szerint idézi-e, vagy csak értelem szerint adja vissza őket, Lúcia nővér a következőket válaszolta:
„Az angyal szavai erősek, ellenállhatatlanok voltak, természetfeletti valóságuk volt, ezért nem is lehetett azokat elfelejteni. Úgy tűnt, pontosan és kitörölhetetlenül az emlékezetembe vésődtek. A Szűzanya szavaival kapcsolatban más a helyzet. Nem voltam biztos benne, hogy minden egyes szó pontosan megfelel-e a Szűzanya szavainak. Inkább az értelmük jutott el hozzám és azután próbáltam meg azt, amit megértettem, szavakba foglalni. Nem könnyű ezt megmagyarázni.”

(Prof. William Thomas Walsh: Our Lady of Fatima, 4th printing, (1947) angol nyelvű kiadás, 244. o.)

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

     Szent II. János Pál a kórházba szállítás perceire így emlékezett: „Emlékszem az útra. Még egy ideig eszméletemnél voltam. Volt egy olyan érzésem, hogy túl fogom élni. Mondtam Stanisław Dziwisz atyának, hogy megbocsátok a merénylőnek. Arra, hogy a kórházban mi történt, már nem emlékszem.” Amikor a pápát behozták a kórházba, már minden elő volt készítve a műtéthez, de a sebesültet is elő kellett készíteni. Mindez percek alatt történt, miközben ő élet és halál között volt!
     Amikor a haldoklót a műtőbe szállították a tizedikről a kilencedik emeletre, már mindenki Crucitti professzort kereste, aki csodával határos módon épp időben érkezett a Gemelli klinikára.
Dziwisz bíboros: „Francesco Crucitti sebész professzor különleges szerepet kapott. Később bevallotta nekem, hogy aznap nem volt ügyeletes, épp otthonában tartózkodott, amikor valami a klinikára vonzotta. Már a kocsijában ült, amikor rádión keresztül hallotta, hogy mi történt. Azonnal elvállalta a műtétet, és ebben asszisztensei Manni professzor, sürgősségi szakorvos, dr. Manzoni kardiológus, dr. Breda belgyógyász és a vatikáni orvos voltak. A betegek kenetét a szentatyának pillanatokkal a műtét kezdete előtt szolgáltattam ki, néhány perccel 18 óra előtt. A műtőben tolongtak az orvosok. A helyzet nagyon komolynak tűnt”. A műtétre való előkészítéskor megállapították, hogy a pápa állapota kritikus. Rengeteg vért veszített, vérnyomása életveszélyes szintre csökkent. Pulzusa már alig volt érzékelhető. A vérveszteség mértéke miatt a halál bármely pillanatban beállhatott volna.
     Dziwisz érsek: „A vért, amelyet a szentatyának próbáltak adni, a szervezete nem fogadta be. A klinikán azonban voltak ugyanolyan vércsoportú orvosok, akik gondolkodás nélkül vért adtak a pápa életének megmentésére”. A remény lassacskán visszatért, amikor a műtét közben kiderült, hogy az életfontosságú szervek közül egy sem sérült. A műtét rendkívül bonyolult volt. 5 órán és 20 percen át tartott. Az egész hasüreget ki kellett tisztítani, a vérveszteség következményeit jóvá kellett tenni és szükség volt 55 cm bél kivágására.

(folyt.)

(Képen: A pápa ruháján a 3 lövedék bemeneti helye!)

Barlay Ö. Szabolcs OCist írása nyomán http://www.inditlak.eoldal.hu/cikkek/elmelyules/----uram--tanits-meg-minket-szeretni---.html   

     „Nagy dolog a szeretet” – írja Kempis Tamás. Igen! Ez a legnagyobb emberi élmény. Ezt vallják a nagy gondolkodók Szent János apostoltól kezdve, – akiről az Írás annyiszor megjegyzi, hogy ő az, akit nagyon szeretett az Úr. És Szent Pál szeretethimnuszánál szebbet eddig senki nem tudott írni. Állandóan hangoztatja is, hogy „mindaz, amit tesztek, szeretetből történjék” (1Kor 16,24), és „mindennek a szeretetben kell meggyökerezve és megalapozva lennie.” (Ef 3,14).
     Aligha tévedek, ha azt mondom, hogy a világon a legnagyobb kincs a szeretet. Ugyanakkor egyre jobban tapasztaljuk, hogy ma már a legritkább kincs. 
     Hogy mennyire a szeretet körül forog az élet, mutatja, hogy még a mostani politikai helyzet mögött is lényegét tekintve ez áll. Hiszen mi másról szól a brutalitások miatt hírhedt iszlám invázió, mint arról, hogy van egy vallás, melynek sem istene, sem prófétája nem tanítja, hogy az Isten maga a szeretet. Épp ellenkezőleg, arra buzdítja a fél világot benépesítő követőit, hogy tűzzel-vassal, késsel, tőrrel, pisztollyal, ha kell, önmagukat is felrobbantva terjesszék az "egyetlen igaz vallást". Most kell ráébrednünk mindannyiunknak arra, hogy minket Jézus Krisztus tanított meg szeretni. Mind egyéni, mind közösségi, társadalmi, európai, globális életünk, egész sorsunk attól függ, hogy milyen fokon valósítjuk meg Jézus Krisztus szeretet eszméjét.

(Azt csak zárójelben jegyzem meg, hogy ezt azért illenék tudni minden kereszténynek, különösen azoknak, akik népeket, országokat vezetnek. Ám okkal azt is elvárná az ember, hogy egy evangélikus lelkész lánya, volt ifjúkommunista (FDJ) is tisztában legyen azzal, hogy nem lehetséges integrálódás az élet és a halál kultúrája között! Az ő (és hatékony tanácsadói) tudathasadásos téveszméinek árát most fizeti meg egész Európa).

Az  angyal harmadik jelenése

     Ez a jelenés 1916 nyarának végén vagy az ősz elején történt ismét a Cabeço-sziklabarlangnál. Lúcia a következőképpen írja le az eseményeket:
Mihelyt odaértünk, először térden állva a rózsafüzért kezdtük imádkozni, majd arcunkat a földhöz érintve, az angyal imáját ismételgettük: "Istenem, hiszek Tebenned és imádlak Téged, remélek Tebenned és szeretlek Téged" stb. Nem tudom hányszor ismételtük ezt az imát, amikor fölöttünk egy ismeretlen fényt láttunk felvillanni. Fölkeltünk, hogy lássuk mi történt. És megpillantottuk az angyalt. A bal kezében egy kelyhet tartott és fölötte egy ostya lebegett, amelyből néhány vércsepp hullott a kehelybe.
     Az Angyal a kelyhet és az ostyát a levegőben hagyta lebegni, majd leborult és háromszor ismételtette velünk:
– Legszentebb Szentháromság, Atya, Fiú és Szentlélek. Felajánlom Neked a mi Urunk Jézus Krisztus drága Testét és Vérét, Lelkét és Istenségét. Aki jelen van a föld összes tabernákulumában, engesztelésül a szidalmakért, szentségtörésekért és közömbösségért, amelyekkel megbántják. Jézus Szentséges Szívének és Mária Szeplőtelen Szívének érdemeiért könyörgök a szegény bűnösök megtéréséért.
     Azután fölemelkedett, kezébe vette a kelyhet és az ostyát. Ez utóbbit nekem nyújtotta, a kehelyben lévő vért pedig Jácinta és Ferenc között osztotta meg. Közben így szólt:
– Vegyétek Jézus Krisztus Testét, és igyátok Vérét, akit a hálátlan emberek szörnyen megbántanak. Engeszteljetek bűneikért, és vigasztaljátok a jó Istent!
     Újból a földre térdelt, és velünk együtt háromszor megismételte ugyanazt az imát: "Legszentebb Szentháromság...", majd eltűnt.
     A természetfölötti erő teljesen hatalmába kerítette a három gyermeket. Mindenben utánozták az angyalt, vagyis letérdelve ismételték imáját. Isten jelenlétét annyira érezték, hogy sokáig még saját ottlétüket se vették észre. Abban a testtartásban maradtak, amelyben az angyal hagyta őket.                      Ezekben a napokban külső tevékenységüket a természetfölötti erő kisugárzásában végezték. A béke és boldogság érzése oly nagy volt bensőjükben, hogy lelküket teljesen Isten felé irányította – és ez a jelenlét –, a testi gyengeség helyett bizonyos mozgékonyságot idézett elő, valami ujjongó örömet és fáradatlan lelkesedést. Csak vezekeltek és engeszteltek. A látnokok senkit sem avattak be a történtekbe, ezt októbertől májusig sikerült is megtartaniuk, de a Szent Szűz első jelenése után Jácinta erős belső indításra mégis elmondta édesanyjának.

Forrás: A Frossard „Ne féljetek” Vatikán 1982. ‒ nyomán

A pápa elleni Merénylet

     1981. május 13-án a szerdai pápai kihallgatás során a szentatya a Szent Péter téren pápamobiljával másodszor ment körbe, amikor a Bronz-kapuhoz közeledve, 17.17-kor egy török terrorista, Mehmet Ali Agca három méteres távolságból háromszor rálőtt a pápára (a negyedik lövésnél pisztolya megakadt). Lövéseivel eltalálta a szentatya hasát, jobb könyökét és jobb kezének mutatóujját.
     Stanisław Dziwisz érsek így emlékezik vissza az eseményre: „Borzasztó dörrenést hallottunk. Rögtön felfogtam, hogy valaki lőtt. De kicsoda? És akkor megláttam, hogy a szentatya megsebesült. Imbolygott, de nem látszott sem vér, sem sebesülés. Azt kérdeztem: hol? A hasára mutatott. Még azt is megkérdeztem: nagyon fáj? Azt felelte: igen. Mögötte állva folyamatosan tartottam, nehogy elessen. Félig fekve rám támaszkodott a kocsiban, és így odaértünk a mentőautóhoz, amely a vatikáni falakon belül, az elsősegély pontnál állt.
     A szentatya szeme le volt csukva, nagyon szenvedett, rövid fohászokat imádkozott. Ha jól emlékszem, leggyakrabban ezt mondta: Mária, édesanyám! Mária, édesanyám! Buzzonetti doktor és Kamil testvér, egy ápoló együtt jöttek velünk a mentőautóban. Nagyon gyorsan hajtottunk. Pár száz méter után a mentő szirénája elnémult. Azt a távolságot, amit általában az ember fél óra alatt tesz meg, mi nyolc perc alatt tettük meg, és mindezt a nagy római forgalomban!
     Útközben a szentatya borzalmasan szenvedett, és egyre gyengülő hangon fohászkodott. Egy szóval sem panaszkodott vagy siránkozott, végig elmélyülten imádkozott és elmélkedett. Később elmondta nekem, hogy egészen a kórházba érkezésünkig magánál volt, csak amikor megérkeztünk, akkor vesztette el az eszméletét.
A klinikán döbbenten fogadták – nem is csoda. A sebesültet a tizedik emeletre vitték, ahol egy szoba az ehhez hasonló különleges helyzetekre volt előkészítve. A szentatyát – állapota stabilizálása után – azonnal a műtőbe vitték.”

(folyt.)

SZENT RITA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Casciai Szent Rita 1381-ben született az itáliai Cascia melletti Roccaporenában. Ifjúkorától szerzetesnő szeretett volna lenni, de korának állandó polgárháborús viszonyai miatt, kénytelen volt feleségül menni az egyik "bandavezérhez". Egy ikerpár fiuk született. Az erőszakos, italozó és a gyilkolástól sem visszariadó férjét türelemmel, szeretettel és állandó imával sikerült megtérítenie, amit persze a bandatársai nem néztek jó szemmel és megölték!
Rita két fiát a "vérbosszú" bűnétől a végzetes pestisjárvány mentette meg.
Ezt követően a casciai Ágoston-rendi nővérekhez igyekezett belépni, amely csak rendkívüli csodával sikerült! Megjelent neki Szent Ágoston, Keresztelő Szent János és Tolentínói Szent Miklós és a rendház zárt kapuin át bevitték a kolostorba, ahol 1447. május 22-én halt meg. Megkapta Krisztus töviskoronájának egy stigmáját a homlokán, melynek fájdalmait és a környezetére ható kellemetlenségeit türelemmel viselte. Szent Rita, Szent Ágoston lelkiségét követve a Keresztrefeszített Krisztus tanítványa lett. Átélve a szenvedések mélységeit, megtanulta megérteni az emberi szív gyötrelmeit. Így lett a szegények, a bajbajutottak és kétségbeesettek közbenjárója! Széleskörű népszerűségének magyarázata a mindennapi életszentsége, melyet úgy feleségként, anyaként, mint özvegyként, végül pedig ágoston-rendi apácaként is példásan megtudott élni.
      Casciai Szent Rita, egyike a "lehetetlen dolgokban segítő" szenteknek. Bizalommal fordulhatunk hozzá megoldhatatlannak látszó élethelyzetünkben!

1900. május 22-én avatta szentté XIII. Leo pápa. Szent II. János Pál pápa, így jellemezte:

Szent Rita megtestesítette a női géniuszt!

Attribútumai a tövistüske (homlokseb), a méhek és a piros rózsa, mely tiszteletének jelképe!

Az  angyal második jelenése

      A második angyali jelenésre a nyár közepén, a kánikula napjaiban, az ebéd után, Lúciáék fákkal körülvett árnyas kútjánál történt (Loca). Hirtelen ugyanazt az angyalt látták, mint az első alkalommal, aki így szólt:
– Mit csináltok? Imádkozzatok! Sokat imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve általatok akarják irgalmasságuk tervét megvalósítani. Szakadatlanul imádkozzatok és hozzatok áldozatot a mindenható Istennek!
– Hogyan hozzunk áldozatot? – kérdezte Lúcia.
– Mindent, amit tudtok, ajánljatok fel áldozatul a bűnök engesztelésére, amelyekkel megbántják Istent és imádkozzatok a bűnösök megtéréséért. Így ki fogjátok eszközölni hazátok számára a békét. Én vagyok Portugália őrangyala. Mindenekelőtt fogadjátok megadással azokat a szenvedéseket, amelyeket Isten küld nektek, és viseljétek el türelemmel.

     Lúcia így beszélte el: az angyal szavai fénysugárként hatoltak lelkünkbe. A fényben felismertük, hogy ki az Isten, mennyire szeret bennünket, és azt akarja, hogy viszontszeressük. Felismertük az áldozat értékét és azt, hogy mennyire tetszik ez Istennek, és az áldozatok révén hogyan téríti meg a bűnösöket. Ettől kezdve tehát mindent felajánlottunk Istennek, ami bántott bennünket, de akkoriban még nem kerestünk más önmegtagadási és vezeklési gyakorlatokat azon kívül, hogy órák hosszat földre borulva az angyal imáját ismételtük.  
     A három látnok a természetfeletti erő és az események hatására teljesen megváltoztatta életét. Bár külsőleg semmi különös nem történt. A világ nem látta, hogy a gyermekek az intenzív életszentség útjára léptek. Teljesen átitatódtak Lélekkel.

(Alább, a "kút" korabeli és mai képe!)

     Csíksomlyótól 32 km-re északkeletre, a Tatros felső szakaszán, a Gyimes völgyben van Gyimesbükk, az utolsó falu Erdélyben. A falu túlsó végén húzódik az ezer éves magyar határ. Ma is áll az egykori vasúti őrház, amely a 17. században épült a Rákóczi vár romja mellett. Ennek sarkánál az Észak-Erdély visszacsatolásakor a honvédek által betonból és kőből készített Magyar Korona. Sokáig itt volt a vasút, a magyarországi vasút vége. A Tatros folyó és a vasútvonal itt hagyja el Erdélyt, és lép át Moldvába. Az itt található vámházat és a mellette lévő Rákóczi-vár romjait évről évre turisták ezrei keresik fel.

Csíksomlyó a trianoni tragédia után vált csak igazán zarándokhellyé. És ekkor egy új szimbólumot is vett magára a szeretett Kegyszobor. Mert innentől nemcsak a katolikus hitünkért való kiállást, hanem a magyarság megmaradását a Kárpát-medencében, összetartását és várva várt győzelmét is magára vette Boldogasszony Anyánk. Ezt énekeljük régi himnuszunkban:

Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott,

Szent László király is minket reád bízott.

Magyarországról, édes hazánkról

Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!

 Csíksomlyói segítő Szűz Mária könyörögj érettünk!

(Források a negyedik részben)

Az  angyal első jelenése

     1916 tavaszától 1917. október 13-ig három angyali, és hat Mária-jelenésről tudunk.
     Az első angyal-jelenés 1916 tavaszán vagy nyarán történt Aljustrel közelében a Cabeço hegyoldal sziklabarlangjában.
     Lúcia (ekkor még írástudatlan) nem emlékszik pontosan az angyali jelenések napjaira, lényeg, hogy egy verőfényes napon a három pásztorgyermek ebédhez készülődött. Lúcia beszámolója szerint a következő történt:
„Játszottunk egy kicsit és íme, erős szél rázta meg a fákat. Ez az esemény magára vonta figyelmünket, hiszen csendes idő volt. Ezután bizonyos távolságban a fák fölött keleti irányban vakító fényt láttunk. Ez fehérebb volt mint a hó, úgy nézett ki, mint egy átlátszó ifjú, ragyogóbb, mint a kristály napsütésben. Amint felénk közeledett, ki tudtuk venni vonásait. Egy 14-15 éves ifjú volt. Nagyon meglepődtünk, és el voltunk ragadtatva. Csak akkor szólalt meg, amikor hozzánk ért":
– Ne féljetek, a béke angyala vagyok! Imádkozzatok velem!
     Letérdelt a földre, és homlokával a földet érintette. Természetfölötti kényszertől indíttatva ugyanezt tettük, és háromszor elmondva, megismételtette velünk:
– Istenem, hiszek tebenned, imádlak téged, remélek tebenned és szeretlek. Bocsánatért esedezem hozzád mindazokért, akik nem hisznek benned, nem imádnak, nem bíznak benned és nem szeretnek.
     Az imádság után fölkelt és biztatta a gyermekeket: ,,Így imádkozzatok! Jézus és Mária Szíve kegyesen fogadják imátokat.” Ezt követően a jelenés eltűnt. Az eseményről a gyermekek hallgattak.
Lúcia a jelenések alkalmával mindent látott és mindent hallott, s egyedül csak ő beszélt. Jácinta is látott és hallott mindent, Ferenc azonban mindent látott, de semmit nem hallott. Ennek ellenére Ferenc is érezte a belső kényszerítő erőt, aminek hatására a többiekkel együtt a földre borult. Az imát Lúciától és Jácintától tanulta meg.

(Alsó kép, az angyal-jelenés helye)

A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést

· Urunk és Istenünk! Kárpátaljai testvéreinket hozzuk most eléd. Hálát adunk azért, hogy meg akarnak maradni a Veled való közösségben. Kérjük, add meg nekik a reménység ajándékát, hogy minden lehetetlennek látszó helyzetben felismerjék azt, ami békességükre szolgál.

· Védelmezd, Urunk, azokat a férfiakat, akiket katonának vittek. Te védd meg testük és lelkük épségét, és vezéreld haza őket a családjukhoz.

· Azokért a családokért kérünk, akik a behívástól való félelemben élnek. Őrizd meg szívüket és értelmüket a Te békédben!

· Kérünk, Urunk, a külföldre kényszerült kárpátaljai fiatalokért! Ne engedd, hogy elvesszenek a világban! Segíts nekik, hogy értelmes tevékenységre és közösségre találjanak ‒ és add meg nekik is a békét!

· A szétszakadt kárpátaljai családokért kérünk Téged, Urunk! A távolság ellenére is tartsd meg a házastársak egységét, és segítsd őket a mihamarabbi találkozás felé!

· A Kárpátalján egyedül maradt idősekért kérünk Téged, Urunk! Te legyél társuk a magányban, és küldj hozzájuk jólelkű segítőket!

· Kérünk a háborúban elhunytakért ‒ vedd lelküket magadhoz, hogy a Te végtelen szeretetedben mindörökre a Te békédben örvendezzenek!

· Segíts Urunk, hogy a kárpátaljai nemzetiségek között megmaradjon a békesség.

· Esedezve kérjük Urunk, hogy a sötétség erői ne valósíthassák meg pusztító terveiket, a világháborút, a családok bomlasztását és a lelkek vesztét ‒ a Szentlélek, a mi Megvilágosítónk és Erősségünk által! Amen.

https://777blog.hu/2017/06/14/iszlam-vagy-halal-kopt-zarandokbusz-elleni-merenylet-megdobbento-reszletei/

ISZLÁM VAGY HALÁL? – A KOPT ZARÁNDOKBUSZ ELLENI MERÉNYLET

Semen est sangui christianorum – „A keresztények vére a kereszténység magvetése”. /Tertullianus/

     Amikor Manchesterben egy koncert végén 22 ember meghalt egy robbantásban, az egész világ hangos volt a hírektől. Színes képek, interjúk, a hozzátartozók szívet tépő történetei, a túlélők részletes beszámolói töltötték meg a médiát napokon, heteken át… Az egész világ gyászolt.
Öt nappal később 29 egyiptomi keresztény meghalt, amikor a buszukat terroristák támadták meg. Még negyvenketten súlyosan megsérültek, a merénylők elmenekültek. Ez a történet két napig sem élt a médiában. Nem láttunk képeket, interjúkat, a részleteket sem hallottuk a hírekben.

Nos, akkor álljon itt, amiről valószínűleg kevesen hallottak:  

Keresztények egy csoportja – szülők, nagyszülők, gyerekek – egy kolostorhoz indultak zarándoklatra, két busszal utaztak. El Minya városa mellett terroristák állították meg őket. Miután a gyilkosok körülvették az egyik buszt, egyesével kiszállították az utasokat. Ahogy az ajtón kiléptek, egy álarcos fegyveres mindegyiküktől megkérdezte: „Muzulmán vagy?” Egyikük sem volt az.
Ezután mindegyikük kapott egy esélyt arra, hogy megtagadja Jézus Krisztust és áttérjen az iszlámra.

Egymás után minden egyes utast, miután az megvallotta Krisztust és elutasította az áttérést, a terroristák pár lépéssel arrébb hurcoltak és elvágták a nyakát vagy fejbe lőtték. 

Egyesével, tizenkilenc felnőttet és tíz gyereket kényszerítettek választás elé: az iszlám vagy a halál. És amikor nem voltak hajlandóak megtagadni Krisztust, azonnal meggyilkolták őket.
A másik busz utasai a történteket látva megpróbáltak elmenekülni, buszukra tüzet nyitottak a terroristák, 42 embert sebesítve meg.
Miért van az, hogy egy manchesteri tragédia annyival érdekesebb és fontosabb, mint a minyai mészárlás? 
A média inkább azért „menekült el” a keresztény vértanúk elől, mert túlságosan is erős tanúságot tesznek a keresztény hitről. Ha szerencsétlen koncertlátogatók, rosszkor voltak rossz helyen!
De amikor keresztények azért halnak meg, mert nem hajlandók megtagadni a hitüket, az már arról az erőről és szabadságról beszél, amit hétköznapi emberek Krisztusban felfedeztek! Egyetlen épeszű ember sem hal meg tudatosan valamiért, amit nem tart mélységesen igaznak, az életénél is fontosabbnak. A történelemben láthattuk, hogy a keresztény mártírok arra inspiráltak másokat is, hogy kövessék az Üdvözítőt. A világi média éppen ezt nem akarja. 
A Nyugat  keresztény polgárai is hajlamosak hátat fordítani az ilyen mártír-történeteknek, mert a vértanúk hitének ereje, rossz megvilágításba helyezi az ő saját hitük gyengeségét. Amíg az üldözés földjén a keresztények hűségesen eljárnak misére, imádságra annak tudatában, hogy bármelyik pillanatban életüket veszthetik – mi a szabadság földjén könnyedén elhagyjuk a vasárnapi misét, ha ebédre várt vendégekről, a gyerekünk fociedzéséről vagy épp egy kis fejfájásról van szó.

Nehéz közel engedni magunkhoz a mai vértanúk történetét, mert ők szembesítenek minket azzal, hogy nekünk is meg kellene halnunk Krisztusért – meghalnunk legalább a bűnös szokásainknak, ragaszkodásainknak, egy rendetlen kapcsolatnak, komfortérzetünknek. 

A templomainkban azt énekeljük Jézusnak: „Készebb vagyok meghalni, mint Téged megbántani”.
Tényleg? Ők 29-en készen voltak…

     Ifj. János Zsigmond magyar király és Erdély fejedelme a katolikus csíkieket és gyergyóiakat erőszakkal akarta áttéríteni az unitárius hitre. A kereszténynek alig nevezhető unitárius hitvallásról tudni kell, hogy tagadják a Szentháromságot. Erre nyilvánvalóan a katolikus csíki székelyek cseppet sem hajlottak, ezért János király ígéretekkel s fenyegetésekkel próbálta rávenni őket. Végül 1567-ben hatalmas protestáns sereget bocsátott rájuk, hogy erőszakkal térítse el őket a hitüktől.

A csíkiek és a gyergyóiak a Kis-Somlyó hegy lábánál álló ferences templom és kolostor körül gyülekeztek. A papság lelkesítő beszéde és áldása után templomi zászlókkal a királyi sereg elé indultak. Az asszonyok és a gyermekek a templomban maradtak, és a csodatévő Madonnához imádkoztak.

Tolvajos tetőn (985 m) 1567. május 15-én, pünkösd szombatján csaptak össze az erőszakos hittérítőkkel és megfutamították őket. (Ennek emlékét 1996-tól a hegyi átjáró síkján egy hatalmas acélkereszt őrzi.)

A győztes katolikus nép – a győzelem jeleként – nyírfaágakat tűzött az egyházi zászlókra. A somlyói templomban ekkor történt először az a hálaadás, melyet azóta minden évben pünkösdkor búcsújárással ünnepelnek meg.

A kitartó csángó és székely búcsújárás évszázados hagyományt teremtett, és a csíksomlyói búcsú Románia kommunista diktátorának, Nicolae Ceaușescunak az 1989-es bukása után nemcsak az erdélyi, de a világ keresztény magyarságának ökumenikus, közös nemzeti kegyhelyévé és találkozóhelyévé vált.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

     Néhány tisztázandó adat: 1) A három pásztorgyermek nem Fatimában élt (ahol a környék egyetlen temploma volt), hanem ettől 2 km-re lévő Aljustrel nevű tanyán. 2) A jelenleg "Fatimának" nevezett kegyhely szintén nem Fatimában van, hanem az ettől 2-3 km-re lévő Cova Da Iria elnevezésű földterületen, mely Lúcia szüleinek tulajdona volt. 3) Ezen kívül beszélünk még a Cabeço-ról (sziklás, üreges helyről, ahol az Angyal megjelent), a Valinhos-ról (ahol a Szűzanya augusztus 19-én jelent meg) valamint a Loca-ról, ami a Lúciáék háza mögötti kutat jelöli (itt is megjelent az Angyal másodszor 1916-ban).

     A meszes, sziklás, csapadékszegény vidéken a nép nagyon szerényen élt. A köves, rossz minőségű talajon földművelésnek alig volt értelme. Csupán a gyümölcsfák és a legeltetés (juhállomány) biztosította a tanyák megélhetését. Miként fentebb említettem, a nyáj terelése naponta igen hosszú sétákat jelentett. A parasztok gyermeki hite és egyszerűsége példaadó volt. A vasárnapi szentmisékről szinte senki nem hiányzott.
Az Aljustrel nevű tanyán élt az egymással rokonságban lévő két család, Antonio dos Santos és Manuel-Pedro Marto, melyből a történetben szereplő három látnok származott. A Santos család sarja Lúcia. Ferenc és Jácinta pedig a Marto család tizedik és tizenegyedik gyermeke. Együtt őrizték juhaikat. Lúcia 10, Ferenc 9, Jácinta pedig 7 éves, amikor a jelenések 1916 tavaszán elkezdődtek.
     A teljesség kedvéért el kell mondani, hogy az 1916-ban történt angyaljelenéseket, 1915 áprilisa és októbere között három megelőző – szó szerinti – látomás előzte meg. Lúcia és három másik pásztorlány, Maria Rosa Matias, Teresa Matias és Maria Justino, a Lúcia szülei tulajdonát képező Cabeçonál, mely az Aljustrel és Casa Velha felé eső hegyoldalon van. Az említett gyermekek innen letekintve a völgybe, az erdő fölött „valami felhőszerűséget” láttak, amely fehérebb volt a hónál, átlátszó volt és emberi alakja volt”. „Mintha hószobor lett volna, amelyeket a napsugarak kissé átlátszóvá tettek.” Ez a leírás magától Lúcia nővértől származik. A jelenések Lúcia szüleinek két és fél kilométer távolságra fekvő birtokán történtek, melyet Cova da Iriának neveztek. Ferenc csak látta az Istenanyát, de nem hallotta. Jácinta látta és hallotta beszélni. Lúcia látta a Szent Szüzet, hallotta és beszélt vele. A jelenések mindig ebédidőben történtek.
    A fatimai eseményekről a gyermekeket legelőször a helyi plébános, Manuel Ferreira atya hallgatta ki. A történések és a Szent Szűz kérése csupán utólagosan lettek lejegyezve Lúcia nővér visszaemlékezései alapján, 1921-től, egészen haláláig (2005), számtalan kihallgatás alkalmával. Megjegyzendő, hogy püspöke kérésére a nővér, az események helyeinek azonosítását, 1946. május 20-án végezte el.

     A magyar honfoglalás előtt a székelyek már szent helynek tartották Somlyót, itt tisztelték a Napbaöltözött Babba Máriát, és ez olyannyira nevezetes hely volt, hogy később Szent István is építtetett ide kápolnát. A székelyek a római keresztség felvétele után a Babba Máriát, Boldogasszonynak nevezték.

1345-ben a székelyek által legyőzött tatárok akként nyilatkoztak, hogy őket nem a székelyek győzték le, hanem a székelyek élén egy nagy lovon ülő és a kezében bárdot tartó lovag (Szent László király), aki felett egy tündöklő koronás szép királynő (Szűz Mária) lebegett.

A mai templom elődjeként a 15. században megépült Sarlós Boldogasszony templom volt az a hely, ahol a székely földművesek aratás előtt megáldatták Máriával a szerszámokat. Ez a július 2-i vallási ünnep, az aratás előtti utolsó munkaszüneti nap volt számukra.

A templom- és kolostorépítéssel kapcsolatban jelentős tényező, hogy 1444-ben IV. Jenő pápa mindazoknak, akik az építkezésekben segédkeztek és a szokásos feltételeknek is megfeleltek, teljes búcsút engedélyezett. A mostani híres búcsú eredetét joggal számíthatjuk innen.

A templom építéséhez egyébként, maga Hunyadi János is hozzájárult, sőt a szigorú ferences kolostor alapítását is (1441) neki tulajdonítják! 1462-ben Mátyás király fölmentett néhány székelyt a köteles szolgáltatások alól, és a templom ill. a ferences barátok szolgálatára rendelte őket.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Pünkösd vasárnap
     Ha valaki az Istennel való kapcsolatot keresi, sehol másutt nem találja meg, csak az Egyházban. Csak itt nyerhet bocsánatot bűneire, itt testesülhet bele Krisztusba, részesülhet az ő isteni életéből.
     A Szentlélek éppen azzal dicsőítette meg Jézust, hogy megadta neki, hogy istenfiúi halállal haljon meg, amely önátadás. Vagyis merjen az Atyába belehalni, illetve beleszületni, hiszen ő az Élet, amely elnyeli a halált. Aki Istenbe veti bele magát, bármibe is kerül, az Életet választja.
És félelmetes, hogy Jézus nem szereti jobban az Atyát, mint minket, mert ugyanazzal a szeretettel szereti őt, mint bennünket: a Szentlélekkel. A szeretet nem érzelem és ragaszkodás, hanem a harmadik isteni személy kiárasztása. A Szentlélekkel magába testesít minket, ha akarjuk. Előre megvan a helyünk, hiszen azért ment előre, hogy helyet készítsen nekünk. Akkor foglaljuk el azt a helyet az ő dicsőségében, amikor elfogadjuk az istenfiúság Lelkét, a Krisztust feltámasztó Lelket, a Titokzatos Testet alakító Lelket. A Szentlélek teremtő Lélek: ugyanazt műveli bennünk, amikor hitet támaszt Krisztusban, mint amikor őt feltámasztotta a halálból. Amikor megkaptuk a Szentlelket, új teremtménnyé lettünk, az isteni természet részeseivé. Az Atya a Fiúban szeret minket, kiárasztva ránk a Szentlelket, mi pedig szintén a Fiúban szeretjük viszont őt, miközben mi is árasztjuk
feléje a Szentlelket. Olyan mélységben vagyunk egyek, hogy egyetlen isteni élet van bennünk: Isten szeretete. Isten belső életét kell egymással is élnünk. Ez nem elérhetetlen eszmény csupán, erre képességet is kaptunk.
     Pünkösd az, amikor az Isten élete működni kezd bennünk. 

(vége)

A fatimai események előzményei 1.

      Fatimát, a „világ oltárát” (XII. Piusz), „a természetfölötti kirobbanásának helyét” (Paul Claudel) Mohamed leányáról, Fatimáról nevezték el még a mórok ott tartózkodása idején. (A felső képen Fatima tanyaközpont plébániatemploma.)
     1910. október 5-én kitört a forradalom Portugáliában. A fiatal II. Emánuel király családjával elmenekült.
A hatalom új birtokosai a szbdkművesek voltak. A Lisszabonban 1911. május 26-án tartott általános szbdkműves-napon Alfonso Costa – aki az Egyház és az állam szétválasztásának törvényét tervezte, nyíltan kimondotta politikai céljukat: "Ezzel a törvénnyel a katolicizmus, amely az ország jelenlegi siralmas állapotának fő okozója, két nemzedéken keresztül tökéletesen megsemmisül Portugáliában."
     Ennek megfelelő volt a kormány eljárása is. Minden katolikus és vallásos érdeket vagy ügyet elnyomtak, amennyire lehetett, megsemmisítették. A katolikus intézeteket feloszlatták, az iskolákban a vallásoktatást megtiltották, nagyon sok templomot bezártak, a szerzeteseket elűzték, csaknem minden egyházi kincset lefoglaltak, a legtöbb püspök kénytelen volt elhagyni az országot. Ezzel természetesen együtt járt az erkölcsök elvadulása, az ország gazdasági pusztulása, végül a teljes pénzügyi romlás, minek következtében egyre nagyobb és nagyobb lett a kivándorlás.
    XII. Pius pápa 1942. október 31-én tartott rádióbeszédében találóan jellemezte Portugáliának e legválságosabb idejét: "A sötétségnek és zavarnak tragikus órájában, amikor a portugál állam hajója eltért dicső régi hagyományainak irányától, s mintegy vesztébe rohanva, a legvadabb keresztény és nemzetellenes történelmi viharban, az elkerülhetetlen hajótörés felé sodródott, akkor lépett közbe az Ég kegyes segítsége, egy egészen félreeső, addig teljesen ismeretlen tanyavilágából."   

     A Szent Szűz világtörténelembe való beavatkozásának Fatima még inkább tanúja, mint Guadalupe. 1917-ben – fél évvel az októberi bolsevik hatalomátvétel előtt – a Szent Szűz Fatimában hívja fel a világ figyelmét a Mária-korszak legsúlyosabb, a legtöbb lelki kárt okozó évtizedeire. Figyelmeztet az újabb súlyos szenvedésekre, a tömeges méretű lélekrombolásra, a hatalmilag megszerveződő és a politikai eszközökkel terjesztett ateizmus veszélyére, egy szóval a bűn további hatalmasodásának újabb fejezeteire. Egyben megígéri: ,,a végén Szeplőtelen Szívem fog győzedelmeskedni.” A ,,győzelem” szó nem költői fordulat, nem egy korszak lezárását, hanem egy harc – nyilván a sátán elleni harc (ellenségeskedés) – eredményes befejezését, a sátán végső megszégyenülését jelenti. A fatimai események sorozata sok egyéb kérdésben is fontos határkőt jelent a Mária-korszakban. Itt a teljesség kedvéért egyetlen, de meghatározóan fontos kijelentést idézünk Mária szavaiból: ,,Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a pokolba kerül, mivel nincs, aki áldozatot hozzon és imádkozzon értük.” A Mária-jelenések során Fatimában fogalmazódik meg világosan és egyértelműen a Szent Szűz akarata: legyünk segítségére. A lelkek megmentésében vegyenek részt és fogjanak össze a szavára figyelő emberek.
     Az 1917-es esztendő mind a világtörténelemben, mind pedig az üdvösség történetében igen jelentős dátum. Rengeteg szenvedés és vérontás árán Európa keleti részében új korszak és új eszme indult történelmi útjára.
Ez az új korszak és új eszme úgymond az ember nevében vállalta, sőt erőszakosan, s szervezetten terjesztette az istentagadást mint hivatalos ideológiát. Az üdvtörténet folyamán először jöttek létre azok a politikai feltételek, amelyek világméretekben szolgálták az ateizmust. Ez pedig páratlan pusztítást végzett az istenhit intézményrendszerében, a lelkekben, az élet minden terén szerte a világon.
     Érthető, ha az Egyház Anyja, a Boldogságos Szűz fél évvel az októberi bolsevik puccs előtt, a neki szentelt hónapban, tehát 1917. május 13-án Fatimában újra letekintett erre a sok szenvedést látott s mérhetetlen szenvedés előtt álló világra.
     A lisszaboni egyházmegyéhez tartozó tanyaközpont, Fatima nevét, a jelenések előtt még a portugálok sem ismerték. A régi Fatima 35-40 tanyának volt a központja, ahol mintegy 2500 ember élt, és csupán a közös templom és a plébánia tette Fatimát központtá. Ettől a helységtől 2-3 km-re lévő Cova da Iriá-ban (Szent Irén völgye), ahol a jelenések történtek, ma hatalmas bazilika hirdeti 1917 májusának eseményeit.

Isten teremtette a rosszat?

Egy professzor arról volt híres, hogy kitartóan próbálta cáfolni a keresztény tanokat. Minden szemeszterben megkérdezte az elsősöktől, hogy van-e köztük keresztény. Ha talált keresztényeket, akkor addig érvelt, amíg a hitüket nevetségessé nem tette. Az egyik szemeszterben feltette szokásos kérdését:  "Van-e keresztény közöttünk?" Egy fiú felemelte a kezét.
"Fiatalember" – kérdezte a professzor, – "Mindent Isten teremtett?"
"Igen, uram!" – felelte a fiatal ember.
Ekkor a professzor a következőt mondta: "Ha mindent Isten teremtett, akkor Isten teremtette a rosszat és gonoszságot is!"
A tanuló nem tudott mit válaszolni és a professzor örült, hogy újra be tudta bizonyítani, hogy a keresztény hit csak mítosz.
De ekkor egy másik diák emelte fel a kezét és ezt mondta:
"Uram, kérdezhetek valamit?"
"Igen, természetesen" – válaszolt a professzor.
A fiatalember felállt és azt mondta: "Létezik olyan dolog, hogy hideg?"
"Természetesen, milyen kérdés ez? Sosem fázott még?" – válaszolt a prof.
"Uram, valójában a hideg nem is létezik. Amit mi hidegnek tekintünk, az valójában a hő hiánya. Az abszolút nulla az, amikor egyáltalán nincs hő. A hideg valójában nem is létezik, hanem mi alkottunk egy terminust, hogy leírjuk azt az állapotot, amikor nincs jelen a hő." – Majd így folytatta – "Professzor úr, van olyan, hogy sötétség?"
A professzor újra azt válaszolta, hogy: "Természetesen van!"
"Uram, valójában a sötétség nem létezik. A sötétség akkor keletkezik, amikor nincs fény. A sötétség fogalmát arra használják, amikor nincs jelen fény".
Legvégül a fiatalember megkérdezte:
"Uram, létezik olyan dolog, hogy gonoszság?"
"Természetesen!" – felelte a professzor. – "Ha körbenézünk, akkor erőszakot, gyilkosságot látunk és ezek mind gonoszságok."
"Uram, a gonoszság valójában Isten jelenlétének a hiánya. Isten nem teremtett gonoszságot! Például az igazság, vagy a szeretet olyan erények, mint a hő és a fény. Isten maga a szeretet! Ahol Isten nincs jelen, a helyzet hasonló, mint a hőnélküliség következménye a hideg, amiként a fény hiánya a sötétség!"
A professzor nem tudott semmit mondani.

     A Salvator-kápolnától keletre található a 15-17. században épült Szenvedő Jézus-kápolna, amely egy nyitott kis fülke, belsejében az oszlophoz kötözött Krisztus szobra látható. A pünkösdi búcsú hajnalán a zarándokok e kápolna közelében gyülekezve várják a napfelkeltét.

A Kis-Somlyó hegy déli oldalában látható a Szent Antal kápolna, amelynek létrejötte az 1661. október 21-én, Szent Orsolya napján történt török-tatár betörések idejére tehető. Az első kápolnát Márk Jakab testvér építette, ezt igazolja egy égetett téglába bevésett felirat: „Johannes Mark Ao. 1673.” A Páduai Szent Antal kápolna, fogadalmi vezeklőhely, ahová búcsús szándékkal, imameghallgatás céljából érkeznek a zarándokok.

A két Somlyó hegy közötti nyeregben tartják minden évben, július első szombatján az Ezer Székely Leány Napját. (Ld. lent!)

A Kis-Somlyó lábánál fakad a somlyói borvíz, a lakosság kedvelt savanyú ásványvize, amely vulkáni utóműködés eredményeként jött létre. Ugyancsak itt található a Barátok fürdője is.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Istengyermeki életünk a Szentlélekben
     Miután az Egyházról szóló elmélkedésünk során eljutottunk az istenfiúság valóságához, nézzük meg ennek az ajándéknak az újdonságát. Az Ószövetség nem ismerte az Isten Lelkében történő születést. Bár Joel próféta által előre mondta Isten, hogy „kiárasztom lelkemet minden emberre” (3,1), de ki gondolta volna, hogy ez a harmadik isteni személy lesz. Azt hitték, az isteni erő, az ihletés lesz az. Ezekiel óta az Ószövetség Isten Lelkének kiáradását a messiási időkre várta. Ezt érezte meg Keresztelő János, aki azt mondja, hogy a Messiás Isten Lelkébe fog alámeríteni, megkeresztelni benneteket.
     A két nagy ajándék, a Fiúisten és a Szentlélek akkor lehet a hívőké, ha Jézus felmagasztaltatik. Jézus halálából, az ő átszúrt szívéből árad a víz a keresztség szentségében, s a vér az Eucharisztiában, s mindkettő a Szentlélekben áll fenn. A Fiú és a Lélek tulajdonképpen két nagy ajándék, melyeket az Atya nekünk ad, és egyben önmagát adja. Jézus azért megy el, hogy csakhamar visszajöjjön. Mikor, hogyan? A Szentlélekben. Itt marad a kenyér és a bor színe alatt, és visszajön a Szentlélekben.
Mindkettőnek a feltétele, hogy előbb elmenjen az Atyához. Ha nem ajánlja fel magát áldozatul, nincs Eucharisztia. „És ha én el nem megyek, nem jön el a Vigasztaló.” Szent Pál az Úr Jézus Húsvétjából kiáradó Szentlelket egyenesen azonosítja az Ábrahámnak adott áldással, amely Krisztus Jézus által a pogányokra szállt, hogy a hit által elnyerjék a Lélek ígéretét, (vö. Gal 3,14) És ez már az örök élet kezdete. Halálunk után lényegében nem lesz más életünk, mint amelyik már elkezdődött, istengyermeki életünk a Szentlélekben.
     Ez a normális élet emberileg, pszichológiailag is, mert különben hiányzik valami emberségünkből. Bensőnkben, lelkünk mélyén valami Isten után kiált. Úgy vagyunk megteremtve, hogy valakiben legyünk: Isten gyermekei a Szentlélekben. Ez az istenfiúság már az örökkévalóság kezdete. A mai idő, a mai nap és az eljövendő örök élet találkozik. Az Egyház maga is az időben elkezdett örökkévalóság helye és ideje. Azt megelőzően, hogy Korintusban, Tesszalonikában vagy Budapesten van, Jézus Krisztusban és az Atyaistenben és a Szentlélekben van az Egyház. S a szentmisében, amely, mondjuk, délelőtt 10 órától 11-ig tart, a konszekráció ideje Jézus húsvéti órája, az a pillanat, mikor Krisztust a Szentlélek feltámasztotta a halálból, és a világban jelenvalóvá tette. A Krisztust feltámasztó Szentlélek most is így működik, és a világba hozza a feltámadt Krisztust a kenyér és a bor színébe rejtve. És ugyanakkor létrehozza az Egyházat. Húsvét nyolcadnapján a megkeresztelteknek prédikálva Szent Ágoston azt mondja, hogy amit az oltáron láttok, az ti magatok vagytok.  Azt veszitek magatokhoz, ami ti vagytok: Krisztus Titokzatos Testét.
     Meglepő, mivel zárul, mivel teljesedik be az Egyházról szóló fönséges kinyilatkoztatás. A Szentlélek örökségünk foglalója, míg Isten dicsőségének magasztalására teljesen meg nem szabadítja az ő népét. Az Egyház igazi, mélységes élete – s az örökkévalóságban már csak ez lesz – Isten dicsőségének magasztalása. 

(folyt.)

BEVEZETŐ

     A fatimai üzenet, nem egy adott történelmi időpontot célzó reveláció, hanem – bátran állíthatjuk –, hogy a "végső idők" próféciája. A "végső" kifejezésen, nem valami ma divatos 'kiliaszta', világvégi terminust, hanem egy korszakváltást jelölő meghatározást kell érteni. Nem kell látnoki képesség ahhoz, hogy magunk is belássuk, a világ erkölcsi romlása, eszmei eltévelyedése és harácsoló gazdaságszemlélete óhatatlanul magán hordozza a bármely pillanatban bekövetkező összeomlás és a tömeges kárhozat veszélyét.
     Évszázadnyi áttekintésben a fatimai üzenet aktualitása, nemhogy "lecsengőben" lenne, hanem egyre fájdalmasabb hangon szólítja lelkiismeretünket a maradéktalan és azonnali megtérésre!
     Fatima üzenete a magánkinyilatkoztatások kategóriájába tartozik bár – és elfogadása, követése nem kötelező érvényű –, ám az Egyház a legmagasabb szinten elismerte és követését (a kérések megvalósítását) forrón ajánlja a híveknek! Tanítása ugyanis egyszerű, a tiszta evangélium. Mindaz, ami Fatimában történt – az események és az elhangzott szavak –, fellelhetők az Evangélium lapjain.

Kezdve Keresztelő Szent János bűnbánatra hívó sürgető szaván, az Úr tanításain, a példabeszédeken, a mindennapi élet egyszerűségén, tisztaságán és az imádságon keresztül egészen Jézus eszkatologikus beszédéig.
     A legösszefoglalóbb meghatározást VI. Pál pápa adta Fatimáról: "Az imádság és bűnbánat üzenete". Ezekről külön-külön fogok beszélni a következőkben.
     Sorozatom főcímeként nem véletlenül adtam a Végidők Reménycsillaga megnevezést, hiszen Kondor Lajos verbita atya könyvét, a "Századunk Reménycsillaga, Fatimá"-t (1976) – az ő hozzájárulásával – ezer veszélyen át, utánnyomattam hazánkban 1988-ban.

     Amiként a szovjet propagandaplakátok 1917-es Auróra cirkálója bevilágítja a vöröslő égboltot (amely nem volt igaz), akként hasít a bűnök valóságos sötétségébe, az e tragédiát megelőző 1917-es Fatimai Üzenet Fénye, hogy megmutassa az egyetlen lehetséges utat az emberiség megmentésére!

     Tekintve, hogy több igen neves munkát dolgoztam össze, az egyes szövegkörnyezetben külön-külön, ritkán jelölöm a forrást!

Felhasznált irodalom:

Dr. Antalóczi Lajos: Jelenések, üzenetek és a jövő. – Kisboldogasszony Plébánia Eger 2000. /Rövidítése: JÜ/
Fatimáról beszél Lúcia nővér, P-2496-908 Fátima – Portugália, IV. kiadás 2006. /Röv: LN/
P. Kondor Lajos SVD: Fatima, századunk Reménycsillaga. – Magánkiadás a szerző megbízásából – Bp 1989.
Alonso, J. M. - A. P. Riberio: Fatima üzenete és az önfelajánlás. 2. jav. kiad. Eger, 1994.
Antonio Borelli Machado: Fatima. A tragédia vagy a remény üzenete?
L. Gonzaga da Fonesca: Fatima üzenete ma is időszerű. Márton Áron Kiadó Bp. 2002 /Röv: GF/
Montforti Grignon Szent Lajos: A tökéletes Mária-tisztelet. /Röv: TMT/
Szeretetláng Lelki Napló. – Szent István Társulat Budapest 2010. /Röv: római/arab szám/

Internet:
http://www.intratext.com/IXT/HUN0024/__P1.HTM
http://www.intratext.com/IXT/HUN0024/_PP.HTM

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

A Szent Liturgia nem színjáték!
     Hogy jöhetett be ez a minőségromlás, ez a rettenetes rombolás az Egyházba? Jó szándékkal van kirakva a pokolhoz vezető út. Az egész keleti Egyházban fel sem merül az az őrült ötlet, hogy a liturgiát valami más által szerettessék meg. Ahelyett, hogy alázattal a liturgia lényegéhez alakítanánk gondolatainkat, akaratunkat, ízlésünket, mindennapi életünket, a liturgiát alakítgatjuk, legjobb esetben jó vallási elgondolásainkhoz, missziós terveinkhez, pasztorációs irányvonalunkhoz, végül akaratunkhoz és ízlésünkhöz, és végül mindennapi életünkhöz. Ez borzasztó! A gyerekeken és az ifjúságon lehet lemérni ennek kudarcát. Nem beszélve arról, hogy ez hirtelen megváltoztat egy alaphelyzetet. A mise arra való lesz, hogy megnyerjünk embereket, holott eredetileg a Vőlegény és az ő Menyasszonya, az Egyház bensőséges együttléte, ahol nincs helye kívülállónak.
     Nagyon sokat jelent az, hogy az ősegyház csak akkor beszélt a szentmiséről, amikor már megkeresztelte a felnőtteket. Mert tudta, hogy addig nem értenék meg a misztériumot, mert az istenfiúság kegyelme kell hozzá. Még ahhoz is, hogy az Evangéliumot az Egyház hitével hallgathassa. Istengyermekségünk kegyelmét vesztegetjük így el. Milyen kár, hogy éppen az istenfiúság Lelkének, a szent liturgia Lelkének, a Szentléleknek nevében csinálják mindezt!
     Egyetlen hiteles, maradandó, szentlelkes irányzat van az Egyházban, az utolsó vacsora óta a világ végéig: a szent misztériumoknak istenfiúságunk tudatában történő szegényes, de méltó, nem világias ünneplése. A szegényesen azt értem, hogy lemondunk mindenféle érzelmi fölajzottságról. A szentmise a legszebb és legistenibb valóság a földön, de csak akkor, ha nem magunkat, nem evilági értelemben vett közösségünket ünnepeljük, hanem az istenfiúságunk mélységeiben létrejövő közösséget. Ratzinger bíboros írja: „Az a közösség, amely magát ünnepli, valójában nem ünnepel semmit. Az a képlet, hogy az oltárt teljesen körülzárjuk egy zárt láncban, így fogva egymás kezét, az a képlet, amire a legerőszakosabban kell reagálni, mert semmi köze az Egyházhoz.”
     Az Egyház liturgikus istendicsérete nem mellékes, hanem a legfontosabb ügy. Mert minden elmúlik: az egyházpolitika, a különböző lelkiségi irányzatok, minden, de Isten dicsérete örökké megmarad. Nemcsak arról van szó, hogy hivatásos énekesek legyenek Isten népében, hanem még inkább arról, hogy Isten dicsőségének magasztalását tartsuk a végső értéknek, mely örök boldogságunk forrása. Nem mindegy, hogy mit és hogyan éneklünk itt a földön, hogy az éneknek milyen a szövege és a dallama.
     A szentségek középpontja az Eucharisztia, az Oltáriszentség, a szentmise. Ez a keresztény élet forrása és csúcseseménye. S a közepén ott az epiklézis, melyet a prefáció vezet be. Ha ezt halljátok: „Az Úr legyen veletek!”, „Emeljük föl szívünket!”, „Adjunk hálát Urunknak, Istenünknek!” – már előre adjunk hálát, mert tudjuk, hogy meg fog történni a csoda, amikor a pap kiterjeszti a kezét a kenyér és a bor fölé és kéri a Szentlelket. Enélkül nincs átváltoztatás. Hiába mondja el az alapítás igéit.
     Azt hiszem, millió évet kell még élnie az emberiségnek, mert alig sejti, hogy mik is azok a Szentségek. Nem fogjuk fel, hogy általuk szüntelenül Pünkösd van a világban, s olyan nincs, hogy nem jön el a Szentlélek!
Szent Pál írja Timóteusnak: Szítsd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézrátételem által benned van. (2Tim 1,6) Ez a kegyelem nem atomenergia, amellyel el lehetne pusztítani az életet a Földön, hanem még sokkal hatalmasabb, de nem romboló, hanem isteni energia. Higgyétek el, egy nap kiderül, hogy ez mozgatta a világtörténelmet. 

(folyt.)

     A hegytetőn három kápolna áll, ahol szintén ájtatosságra gyűlnek össze a keresztények. (Balról: Salvator-; Szenvedő- és Szent Antal kápolna)

Legmagasabban a Salvator-kápolna látható, amely a hegyen lévő kápolnák közül a legrégebbi és művészeti szempontból is a legértékesebb. A hegy aljától meredek oldalon lehet feljutni hozzá, ezért ezt az oldalt, Jézus-hágójának is nevezik. A stációs keresztek régebbjeit 1868-ban állították, amelyekből csak néhány maradt meg. A kőkereszteket az első világháború után készítették. A kápolna építéséről nem maradtak fenn hiteles adatok. A ferences krónika szerint, minden bizonnyal az 1456-os nándorfehérvári győzelem emlékére épült: „Capistrán és a Nagy Hunyady 1456-ban a Megváltó átváltozásának napján, augusztus 8-án, a Salvator nevét segélyül híva nyerték meg a csatát.” A Salvator-kápolnát Urunk Színeváltozásának tiszteletére szentelték fel 1680-ban. A kápolna bejárata előtt áll a gyergyóalfalvi hívek által 1876-ban állíttatott magas, díszesen kidolgozott kőkereszt, amely az 1567-es győzelem emlékére készült. A Salvator kápolna falán egy emléktáblája áll (ld.alább)!

A kápolna közelében remetelak áll, az ott lakó remete vigyáz a kápolnákra és környékére.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

ELŐSZÓ

A 'Csodásérem' üzenetével a „Hajnal Szép Sugaraként” (II/100) ragyogott fel a végveszélybe sodródó emberiség Reménycsillaga. A Mária-korszak valamennyi jelenésében felismerhető Isten kegyelmi stratégiája, az elhatalmasodó bűnre adandó édesanyai elgondolás és ennek világosan kibontakozó pedagógiája. Figyelmet érdemel, hogy bár a Szeplőtelen Fogantatás dogmája csak 1854-ben lett kihirdetve, az Istenanya szinte valamennyi jelenésében, Szeplőtelen fogantatására utal.
     1830-ban az általa adományozott kegyelmi eszközön, a Csodásérmen Ő áll, amint eltiporja az őskígyó fejét (a rajzolata valóságos mariológiai tanítás). Bár La Salette-ben (1846) mint könnyező Édesanya mutatja magát, Lourdes-ban (1858) Szeplőtelen Fogantatásként mutatkozik be.
     Míg Lourdes-ban az Istenanya szavai a bűnbánatra és imádságra szólítanak fel, Fatimában már fájdalmasan kéri az engesztelést, mivel „sok lélek a pokolba kerül, mert nincs aki imádkozzon és áldozatot hozzon értük!” (1917. VIII.) Fatimában (1917) a tövisekkel átszúrt, lángoló Szeplőtelen Szívét mutatja be a végveszélybe sodródott emberiségnek, mint menedéket.
     A magyar Szeretetláng üzenetében (1961), Szíve Szeretetlángját kínálja kegyelmi eszközül, egyrészt mint késztető erőt a fatimai engesztelés megvalósítására, másrészt, mint a krisztusivá formálódás hatékony kegyelmét!
A Szeretetláng üzenetében, az erőtlenség és a világméretűvé vált bűn megfékezésére és gyermekei vesztének megakadályozására, Szíve Lángját kínálja mely "maga Jézus Krisztus" (I/107)! "Azt akarom, hogy egyetlen lélek se kárhozzon el!" (III/144) Ezt – az ígérete szerint – soha nem látott többlet kegyelmet (I/85; II/93-94), ő maga lobbantja fel az emberi szívekben édesanyai Szíve Lángjával „tömegesen és egyénenként” (III/130) is!  

     Amikor a Mária-korszak jelenéseit vizsgáljuk és üzenetüket meg akarjuk érteni, először a bűn titkáról és a bűn elhatalmasodásáról kell szólni. A Mária-jelenések ugyanis az elhatalmasodó bűnre, s annak elhatalmasodó következményeire figyelmeztetnek, s a győzelem ígéretével, hatékony eszközöket kínálnak a Küzdő Egyháznak.

     Manapság az emberek széles körben esnek áldozatául a zajló élet és a hamis értékrend – végső soron a bűn – sodrásának. Sokan nem értik életük eseményeinek összefüggéseit; nem ismerik fel, hogy a bűnnek szerzője van, s ez az erő történelmi léptékű stratégia szerint munkálkodik az ember vesztén. Érthető tehát, ha a Szűzanya egy nagy összefogást hirdet gyermekeivel, miként a La Salette-i (1846) üzenetében már mindenkit hív a sátán elleni harcra. "Sürgős felhívást intézek a Földhöz, felhívom az élő Isten igazi tanítványait..., az emberek egyetlen és igaz Megváltójának követőit..., gyermekeimet, ...követőimet, azokat, akik nekem adattak..., az utolsó idők apostolait... Itt az ideje, hogy előjöjjenek és megvilágítsák a földet... Harcoljatok, világosság gyermekei, ti, kicsiny nyáj...''  Ennek a harcnak a módja pedig az engesztelés, melyet Fatimában hirdetett meg először, egyben megígérve, hogy a Jézus zászlaja alatti harc nem lesz hiábavaló, mert végül Szeplőtelen Szíve győzni fog!

     A templom és környéke, a magyar és nemzetközi katolikusok kultikus zarándokhelye.

Életreszóló élmény részt venni a hitet erősítő 6-800 ezres tömegben a nemzeti Szentmisén, mely által a kegyelem állapotában lévők teljes búcsú nyerhetnek!

A kegytemplom előtti gyülekező helyről 3 út vezet a „Nyeregbe”, a szentmise helyszínére. Ez az ún. „Somlyói-nyereg” a Kis-Somlyó (834 m) és a vulkánikus eredetű Nagy-Somlyó (1033 m) közt mélyebben fekvő hatalmas tisztás, ahol 1998-ban készült el a Makovecz Imre által tervezett szabadtéri Hármashalom-oltár.

Ezt a misézőhelyet kb. 50 m hosszú – a magyar címer halmaira emlékeztető – háromnegyed kupola fedi. Tetején középen 5 méteres apostoli kettőskereszt magasodik. A fedett rész alatt bőven van hely az oltárnak, az énekkaroknak, az orgonának, a papság és a meghívott vendégek számára. Az épület mellett a szabadban áll a csodatévő Madonna-szobor másolata.

Megoldották a hatalmas terület hangosítását is. Így a Hármashalom-oltárral szemben, több kilométer távolságban, a Nagy-Somlyó hegy oldalában is kitűnően hallani a prédikációt. Mellesleg, a két Somlyó-hegy között a XIX. században még 15 szótagot visszaadó visszhang „működött”!

A Kis-Somlyó hegy oldalán halad végig a pünkösdszombati nagy búcsús körmenet.

Nyugati részén vannak elhelyezve a kálvária stációinak keresztjei a Jézus-hágón. A hegytetőn három kápolna áll, ahol szintén ájtatosságra gyűlnek össze a keresztények. (Források a negyedik részben)

(folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

Jöjj, kövess engem!
     Isten minden embert meghív az ő országába. Ádám elveszítette az istenfiúság kegyelmét, a Szentlelket, azonban Istenhez való hasonlósága megmaradt. Isten uralma így nem szűnt meg, de az Istentől elszakadt Ádám félni és rettegni kezdett. Ez a bűn legnagyobb büntetése, amelyet magában hordoz. Isten azonban Ádám után ment, saját Fiát küldte el hozzá. Mert úgy szerette Isten a világot, az embert, hogy egyszülött Fiát adta érte. Jézus pedig meghirdette Isten országát, és kinyilatkoztatta az Atya szeretetét. Saját halálában magára vette az ember halálát, fölajánlva magát a bűnös emberért az örök Lélek által. És a Szentlélek létrehozta az Egyházat.
Milyen éhség van a mai ifjúságban a közösségre, a hiteles közösségre! Mi az, hogy hiteles közösség? Az, hogy hétvégén összejönnek, beszélgetnek, énekelnek, kirándulnak? Majd ha össze lesznek zárva egy rendházba, vagy mint férj és feleség egész életükre, akkor megtanulják, mi az a közösség! Ha ezt az összezártságot, végső soron az Istennel való összezártságot meg akarják kerülni, akkor illúziókat kergetnek. A keresztény közösségbe becsempészett minden emberi ábránd a valódi közösség útjában áll. Össze kell törnie ahhoz, hogy a valódi közösség megmaradjon.
     Jézust, mindent otthagyva követték a tanítványok. Amikor azonban Jézus az élet kenyeréről beszél, és megkérdi tőlük: „Talán ti is el akartok hagyni?”, így felelnek: Uram, mi ugyanúgy nem értünk, mint a többiek, mégis maradunk, mert neked örök életet adó igéid vannak.
Valahogy életünk alaptörvénye ez: Ha a búzaszem el nem hal, nem hoz termést. Ha azonban valóban a Szentlélekben hal el, akkor ez maga a megdicsőülés.
     Isten valóban lerakta közösségünk, az Egyház alapját, amikor a megváltás gyümölcseként szívünkbe kiárasztotta szeretetét a nekünk adott Szentlélek által. Szeretnénk persze a szeretet érzelmeiben és hangulatában élni, s ez nem is rossz, hiszen az örökkévalóságban majd abban élünk. Most azonban meg kell vizsgálnunk, hogy milyen lélektől jön ez a jó hangulat és kellemes érzés, s vennünk kell a fáradságot, hogy széthúzásunk és meg nem értésünk vagy éppen barátságunk és rokonszenvünk mélyén fölfedezzük az Isten által lerakott közös alapot, az egy Lelket, a Szeretet Lelkét, aki a létezés legmélyebb rétegében alkot belőlünk közösséget, Egyházat.

(folyt.)

Hit vagy hitetlenség?

     Érdekesség, hogy a Csíksomlyói Máriaszobrot először csak 2015-ben vizsgálták meg tudományosan, és ekkor állapították meg, hogy az addigi feltételezésekkel ellentétben nem hársfából készült, hanem juharfából. A kegyszobor 253 centiméter magas, ebből Mária alakja 191 centiméter.

A szobor egy gömbön áll, amelynek alsó része a nyers fáig lekopott, mivel régi szokás, hogy a zarándokok Isten Anyjához könyörögve megsimogatják a szobor lábát, ruhájukat, kegytárgyaikat hozzáérintik.

A Mária kegyszobor jobb oldalán Szent István király, bal oldalán Szent László király szobra áll.

A már előzőkben említett búcsús menet mindig nagy szervezettséggel és rendben történik. A menetet a gyergyóalfaluiak vezetik annak emlékéül, hogy ők voltak az erőszakos hittérítés elleni harc elindítói. Őket követik a felcsíki települések lakói.

Ezután az ún. Kordon következik, mely egy mozgó kötélkerítés, amit a csíkszeredai Márton Áron gimnázium székely népviseletbe öltözött diákjai visznek. Célja a templom szakrális jelvényeinek, a papságnak, és a meghívottaknak „megvédése” a tömegtől. Legelöl egy fiú és egy leány viszi a Kisbazilika-jelvényt. Annak emlékéül, hogy XII. Piusz pápa bazilika rangra emelte a kegytemplomot. Ezt követi a henger alakú, fél-kupolában végződő halványpiros selyemből készült, hímzéssel és arany rojtokkal díszített ünnepi zászló, a labarum. Ennek eredete a IV. századi római időkre nyúlik vissza, amikor is a római császár előtt vitték a győzelmi felvonuláson. V. Piusz pápa, az 1567-es Lepantó-i győztes csata jelképeként is hasonlót készíttetett.

A csíksomlyói labarum közel 15 kg súlyú, és – kitüntetésként – a gimnáziumi Mária Társulat tagjaként, a legjobb és persze legerősebb diák viheti. A labarum évközben a kegytemplom főoltára mellett áll. A menetet, régi szokás szerint a gyimesi és a moldvai csángók zárják.

Csíksomlyón teljes búcsút nyerhet mindazon hívő, aki bűnbánattal szívében (a gyónás szentségének) kegyelmi állapotában látogatja meg a kegyhelyet és ott meghallgatja a szentmisét.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

A Szentlélek befogadása
     Az Egyház, mint láttuk, benne volt már a teremtésben. Persze Isten a világot, az embert fejlődő lénynek teremtette, hogy felnőjön hozzá, ezért a kezdeti kegyelem csak csíra volt. Ádám nem ismerte a Szentháromságot, mint ahogy a kisgyerek sem tudja, hogy az a férfi és az a nő, akit ő papának, mamának szólít, hogyan az apja és az anyja, mégis tökéletesen tudja élni a gyermek–szülő viszonyt. A bűn előtti emberiség így alkotott Egyházat tudta nélkül, és az Egyház akkor azonos volt a családdal és a családok kapcsolatával, a rokoni és baráti szálakkal. A bűn nélküli állapotban Isten országa és az Egyház azonos volt. S azonos lesz majd az egyetemes feltámadás után is – az Úr Jézus említi a világ kezdetétől az igazaknak készített Országot.
Ádám vétkével azonban törés keletkezett az emberiség és Isten Egyháza között. Az Egyház ugyanis nem csupán Istennek irántunk való szeretete, hanem a mi Isten iránti szeretetünk is. A bűnnel az emberiség mint hűtlen menyasszony megtörte az ő Teremtőjével való egységet, a Vőlegény, a Teremtő és Fölépítő szeretete azonban megmaradt. Az Isten országa ugyanis nem más, mint hogy Isten szereti az embert, hiszen magának teremtette. Az Egyház az Isten országán belül annyival több, hogy benne mi is viszontszeretjük az Istent úgy, ahogyan ő szeret minket Krisztusban.
     Jézusban, a megtestesült Fiúban, illetve a Fiú megtestesülésében egy új és örök szövetség jött létre, mely a Szentlélek befogadásával vált teljessé. A kereszténység csak ebben a jegyesi misztériumban értelmezhető. Az Egyház megjelenésével kialakult Isten országának középpontja, egy hatalmas erőcentrum, ahol az ember viszontszeretheti az Atyát Isten Fia módjára a Szentlélekben. Az Egyház az üdvösség szentsége, s valamiképpen minden ember rajta keresztül nyeri el az üdvösséget.

(folyt.)

Édes Magyar Hazánkért és a világbékéért

– Május 17-én pénteken 20-22 óráig a Belvárosi-Pesti Ferences Templomban engesztelő szentségimádást tartunk a Szeretetláng szellemében hazánkért és a világ békéért, Magyarország békéjéért

– Május 18-án este fél 7-kor találkozunk a Normafa-Síháznál, 19-től pedig a Szent Anna réten a Kápolnánál hazánkért és a békéért imádkozzuk rózsafüzért, valamint szentségimádást tartunk.

– Május 19-én pünkösd vasárnap a Szent Anna réten 14-től dicsőítő imádság Magyarország és Európa megtéréséért és a Szentlélek kiáradásáért 16 órakor szentmise, amelyet Fábry Kornél püspök atya celebrál, majd megáldja a jelenlévőket.

– Újmisével ünnepelt lelkinapot tartunk a Szeretetláng Kápolnában május 24-én, pénteken 12-17 óráig. VI. kerület Székely Bertalan u. 25. (Bejutás az utcáról a piros gomb megnyomásával). Faragó András újmisés atya tartja a szentmisét 15.30-kor.
Pünkösd hétfőn nem lesz Máriaremetén karizmák ünnepe idén!

– Május 31-én pénteken 17 órakor Böjte Csaba testvér tart szentmisét az Engesztelő Kápolnában,

Ha engesztelitek Szent Fiamat és engem, mint közbenjáró Királynőtőket kértek:

     1858-ban P. Simon Jukundián, több közismert egyházi ének szerzője, Csíksomlyón kántor- és tanítóképzőt alapított, amelynek 25 évig volt igazgatója, úgyhogy, ha nem is soroljuk tovább, a ferences szerzetesek őrködtek a vallás, a hit felett, évszázadokon keresztül vigyázták a katolicizmust és a magyarságot a protestantizmus ellenében.

Sajnos, a századok során történt háborús villongások miatt, az újjáépítéseket és az iskolák újjászervezését, többször meg kellett ismételniük a ferenceseknek, mígnem a mai kegytemplomot a 19. század első felében megépítették barokk stílusban.

A templom diadalívén latin nyelvű kronosztikon áll:

ECCe MarIa pIo rVtILant tVa teCta nItore, qVae tIbI FrancIsCI tVrba pVsILLa LoCat. – Íme, Mária, tündöklő fényben ragyog hajlékod, mit Neked Szent Ferenc kisded nyája emelt. – A nagybetűk római számokként összeadva, a diadalív építésének dátumát eredményezik (1834).

XII. Piusz pápa 1948-ban „basilica minor” rangra emelte a kegytemplomot, melyben látható a sok viszontagságot megélt, csodatévő Csíksomlyói Mária-szobor!

Tény, hogy Erdély legnagyobb és legszebb Madonna-szobra, mely a Napbaöltözött Asszonyt ábrázolja, lába alatt a Holddal, feje körül tizenkét csillagból gloriolával. Királynőként hármas koronával („tiara”) a fején, jobb kezében jogar, bal karján a koronás Kisjézus. Ez az apokaliptikus Mária-ábrázolás, önmagában egyedülálló és mondhatni titokzatos, és megfelel a Jelenések Könyvében leírtaknak (Jel 12,1). Ráadásul létezik egy csoda-elbeszélés, miszerint a hívek látni vélték, amint angyalok helyezték a koronát a Szűzanya fejére.

(Források a negyedik részben) (folyt.)

Barsi Balázs: A teremtő Lélek c. 1998-ban elhangzott beszédsorozatából való szemelvények. Azonos címmel 1999-ben könyvként is megjelent az Efo Kiadó és Nyomda Bp. gondozásában. A teljes mű megtalálható:  http://www.ppek.hu/k563.htm

A Szeplőtelen Szűz és a Szeplőtelen Egyház
     A Szentlélek nem felejti Isten örök és szeplőtelen tervét, a bűn és megváltás mögötti ártatlan világot, amelynek kimondhatatlan ragyogása, édes íze, illata átjárja a szent liturgiát, és ha azt nem e világhoz akarjuk alkalmazni, hanem rajta keresztül Istenből, mint forrásból akarunk részesülni, akkor ezt az eredeti tervet föl is ragyogtatja. Ne szabjátok magatokat e világhoz. – írja az Apostol. (Róm 12,2) Ezért is nagyon veszélyes a liturgiát a mai világhoz alkalmazni. Mindenesetre az egészen nyilvánvaló, hogy az ünneplésre összegyűlt nép a keresztáldozatot jött együtt ünnepelni, s ugyanakkor emögött ott a dicsőséges Szentháromság és a Szentlélek műveként az Egyház a maga teljességében, Isten eredeti, ősi tervének ragyogásában.
De miért kell megpillantanunk a bűn nélküli, eredeti isteni tervet?
     Ugyanez a kérdés fölmerülhet az Egyház Édesanyjával, a boldogságos Szűz Máriával kapcsolatban is, aki a Szeplőtelen Fogantatás. Miért vette ki őt Isten a Szentlélek kegyelme folytán Fia, Jézus Krisztus kereszthalálának érdemeiért az eredeti bűn alól? Mert csakis benne ismerjük meg az embert, magunkat a valódi mélységeinkben. A bűn nem tesz emberibb emberré, épp ellenkezőleg, elembertelenít. Csak a szeplőtelen emberben láthatjuk emberségünk igazi, mélységes valóságát. Ez a szemlélés általi gyógyulás. Ugyanígy az  Egyház eredeti ragyogásában láthatjuk, tanulmányozhatjuk minden emberi kapcsolat legmélyebb valóságát, és az eljövendő világot. A Szeplőtelen Szűz és a Szeplőtelen Egyház nem idea, elérhetetlen esemény, hanem valóság, amelytől eltérve az ember az illúziók, a látszatok és az örök halál mélységeibe zuhan.

(folyt.)

 A valóságos jelenlét tana a nagy egyházatyáknál (FOLYT.)

7. Sőt mintha a legrégibb egyházatyák valahogy előre sejtették volna a XVI. század szentségtagadóit, akárhányszor úgy beszélnek, mintha egyenesen ezek ellen írnának.

Így kifejezetten hangoztatják, hogy Jézus szavait nem szabad merőben képletesen értelmezni, hanem szó szerint kell venni!

A számos idevonatkozó nyilatkozat közül lássuk csak Szent Epifánius szavait:„A szent apostolok és a neves egyházatyák közül senki sem mondta, hogy a vérontás nélküli áldozat, melyet Krisztusnak, a mi Istenünknek és az Ő ajándékainak emlékezetére mutatunk be, az Ő testének csak a képe lenne. Nem azt mondta Jézus: Vegyétek és egyétek, ez az én testemnek a jelképe ...Sem az Úr, sem apostolai, sem az atyák nem nevezik a pap által bemutatott vérontás nélküli áldozatot sehol képmásnak, hanem az Ő saját testének és vérének ... A konszekráció befejezése előtt némelyik Szentatya jámborul ’előképnek’ nevezte; azonban a konszekráció után valósággal Krisztus testének s vérének mondatik, mert az is, és így hisszük!” (Hardouin VIlI. 370)

A sinaita Anasztázius felveti a kérdést: „Vajon Krisztus testének és vérének vétele, amelyet felajánlasz és amelyben részesülsz, Krisztusnak, az Isten Fiának valóságos teste-e, vagy egyszerű kenyér, aminőt az utcán lehet vásárolni, avagy Krisztus testének jelképe, mint ahogy a kos áldozat a zsidóknál volt?” S így felel rá: „Távol legyen, hogy azt mondjuk, hogy a szentáldozás Krisztus testének csupán jelképe volna, és hogy nem egyszerűen kenyér, hanem valóban saját Teste és Vére Krisztusnak, az Isten Fiának, ki emberré lett s a mindenkoron szűz Istenanya, Máriától született.” „Vegyétek és egyétek: ez az én testem, s hasonlóképp a kelyhet átadva így szólt: ez az én vérem. Nem azt mondta: ez az én testemnek s véremnek jelképe!”

Damaszkuszi Szent János is, aki egész életét a régi egyházi írók tanításának összegyűjtésére fordította, a fentiekhez hasonlóan ír, de a végén hozzáteszi: „A szentség belső erejét ma még nem látjuk, s így az örök dicsőségnek még csak képleteivel találkozunk a szentáldozásban.” (F.O. IV. 13,40)

Az egyházatyák érveire a koronát a nagy Alexandriai Szent Cyrill teszi fel, aki így fejtegeti Jn 15,1-et magyarázva: „Ne mondja senki, hogy semmiféle testi egyesülésben nincs részünk vele (Krisztussal), mert ennek ellenkezőjét azonnal bebizonyítjuk az ő írásaiból... Mert miért oltatik ő belénk? Nemde azért, hogy Krisztus teste is bennünk lakjék az ő szent testének vétele s a benne való részesülés által? (...) Érdemes megfigyelni: Krisztus nem azt mondja, hogy csak valamely hitbeli viszony által lesz bennünk jelen, hanem természetes (valóságos) részesedés által.”                                                                                                                         
 8. Végül az ősegyház nagy atyái annyira közismertnek tartották a keresztények között a valóságos jelenlét hitét, hogy abból érveltek más hitigazságok védelmében is.

Így pl. a gnosztikusok tagadták, hogy Jézus Krisztus azonos az Isten Fiával, a teremtő Istennel. Erre Irenaeus azzal felel: hogyan tehette akkor Krisztus, hogy a kenyér s a bor az ő testévé s vérévé váljék, ha nem volt hatalma teremteni? (Adv. haer. IV. 18,4)

Az ariánusok tagadták az Ige istenségét; Hilarius erre az Oltáriszentséggel érvel: ahogy mi Jézus teste által nyerünk életet, úgy a Fiú is az Atya által él.

Mások tagadták a megtestesülést, mire Aranyszájú Szent János az Oltáriszentséggel bizonyítja, hogy az Ige csakugyan emberi testet vett fel.

Nestorius tagadta Krisztus emberi természetének személyi egyesülését az örök Igével, mire Szent Cyrill így felel: „Ha nem egyetlen személy volna az Ember és az Isten Igéje, akkor ez a szó: − Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad és én őbenne −, közönséges emberevésre szólítana fel, és teljesen értelmetlen volna!”

A macedoniánusok a Szentlélek istenségét tagadták; mire Isidorus Pelusiota az átlényegülés tanából bizonyítja a Szentlélek istenségét. Arra hivatkozik, hogy Krisztus a Szentlelket az Atyával s Fiúval egy rendbe állítja, aki „a titokzatos asztalon a közönséges kenyeret a megtestesülés igazi testévé változtatja”, − ami szerinte a Szentlélek istenségének bizonyítéka.

Nagyon gyakori végül a Szentatyáknál, hogy az ember testi feltámadását éppen az Oltáriszentségből bizonyítják: „Hogyan mondhatják a feltámadás tagadói, hogy elpusztul, s nem nyer többé új életet az a test, amely az Úr testével és vérével táplálkozott?” − kérdi Szent Irenaeus a gnosztikusokkal szemben. Ugyanígy beszél Alexandriai Szent Cyrill is.

9. Még csak azt említjük fel, hogy maguk a legrégibb eretnekségek is hittek az Oltáriszentség tanában, és hivatkoztak rá. Így pl. az eretnek Eutyches egyik követője (Theodoretusnál, dial. 2) így akarja bizonyítani tévtanát: „Amint az Úr testének és vérének jelei mások a pap invokációja előtt, utána pedig átváltoznak és mások lesznek, ugyanígy az Úr teste a mennybemenetel után isteni állaggá változott,”

Hasonlóképp beszél Samosatai Pál és mások. Ez is annak bizonysága, hogy az első századok kereszténysége, még az eretnekek is, egyértelműleg vallották az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztust és senkinek sem jutott eszébe, hogy az idevonatkozó evangéliumi kijelentéseket eredeti jelentésüktől eltérően, valami ködös jelképűséggel magyarázza. Minél közelebb megyünk vissza Krisztus Urunkhoz, ahhoz a korhoz, amelyben még elevenebben élt a lelkekben Jézus tanítása és az apostolok hite, annál világosabban és egyértelműbben jelentkezik az Oltáriszentség szó szerinti értelmezése, a valóságos jelenlét sziklaszilárd hite.

Valóban joggal mondtuk tehát fejtegetéseink elején, hogy alig van a kereszténységnek olyan fényesen igazolható, annyira biztosan krisztusi eredetű tana, mint a valóságos jelenlété. Jézus az Oltáriszentségben valóban jelen van, így hirdette önmaga, így hitték az apostolok, és így hitte az egész kereszténység a hitújítókig, akiket e pontban inkább a katolikus Egyházzal való szembehelyezkedés viszketege vezetett, semmint a tárgyi okok. 

(Folytatódik!)

A szokásos imáink és szándékaink mellett mondjuk el ezt a könyörgést

· Urunk és Istenünk! Kárpátaljai testvéreinket hozzuk most eléd. Hálát adunk azért, hogy meg akarnak maradni a Veled való közösségben. Kérjük, add meg nekik a reménység ajándékát, hogy minden lehetetlennek látszó helyzetben felismerjék azt, ami békességükre szolgál.

· Védelmezd, Urunk, azokat a férfiakat, akiket katonának vittek. Te védd meg testük és lelkük épségét, és vezéreld haza őket a családjukhoz.

· Azokért a családokért kérünk, akik a behívástól való félelemben élnek. Őrizd meg szívüket és értelmüket a Te békédben!

· Kérünk, Urunk, a külföldre kényszerült kárpátaljai fiatalokért! Ne engedd, hogy elvesszenek a világban! Segíts nekik, hogy értelmes tevékenységre és közösségre találjanak ‒ és add meg nekik is a békét!

· A szétszakadt kárpátaljai családokért kérünk Téged, Urunk! A távolság ellenére is tartsd meg a házastársak egységét, és segítsd őket a mihamarabbi találkozás felé!

· A Kárpátalján egyedül maradt idősekért kérünk Téged, Urunk! Te legyél társuk a magányban, és küldj hozzájuk jólelkű segítőket!

· Kérünk a háborúban elhunytakért ‒ vedd lelküket magadhoz, hogy a Te végtelen szeretetedben mindörökre a Te békédben örvendezzenek!

· Segíts Urunk, hogy a kárpátaljai nemzetiségek között megmaradjon a békesség.

· Esedezve kérjük Urunk, hogy a sötétség erői ne valósíthassák meg pusztító terveiket, a világháborút, a családok bomlasztását és a lelkek vesztét ‒ a Szentlélek, a mi Megvilágosítónk és Erősségünk által! Amen.