Életünk nagy kérdése, a halál!
Mi történik velünk a halál pillanatát követően?
Az Evangélium így felel: „mindnyájunknak meg kell jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e” (2Kor 5,10).
Akkor következik az ítélet: „az ember számára az a rendelkezés, hogy egyszer haljon meg és utána ítéletben legyen része” (Zsid 9,27).
Az egyetlen tényező, amely alapján Krisztus ítél, az a szeretet. Az Úr Jézus hangsúlyozza, hogy a meg-térésre való hajlandóság hiánya és a bűnben való megátalkodás annyira tönkreteheti az embert, hogy teljesen önzővé válik, meggyűlöli a szeretet és az igazság világosságát, elutasították Istent, vagyis az üdvösséget, amelyet ajándékba kaptunk. Ezzel szemben azok, akik földi életük folyamán Isten parancsolatait követték, „teljesítették az igazság követelményeit”, vagyis elfogadták a megváltás ajándékát, amelyet Isten nekik adott. Ezért tehát az ítélőszék előtt a Teremtő lehetőséget hagy az embernek a döntésre: „Az ember előtt ott az élet és a halál, megadatik neki, amit választ magának” (Sir 15,17).
Az ember életének legfontosabb döntése a halála pillanatában attól függ, milyen volt az egész eddigi földi élete: „Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkéből arat örök életet” (Gal 6,8). A halál pillanatában minden emberben véget ér emberi életének formálódása és a szabadságban és szeretetben való megérése. Aki tudatosan és önkéntesen az igazság pártjára állt, fáradozott a hitben és az imádságban, harcolt saját önzőségével és bűneivel, nyitott volta Szentlélek működésére, az hatalmas szeretetre volt képes. Ezzel ellentétben minden bűn, a jóra való restség és az önzőség vezérelte cselekedetek elzárták az embert Isten elől, eltorzították emberségét, képtelenné tették a szeretetre, és közben meggyűlölte Istent. A földi élet tehát minden ember számára vagy a mennyei örök szeretetre való megismételhetetlen felkészülés időszaka, vagy pedig a visszafejlődés ideje, a teljes önzés és az örök pusztulás felé vezető út.
Amikor az ember a halála pillanatában a rá szabott ítéletre várva szemtől szembe áll Krisztus előtt, akkor a valóságában látja meg egész földi életét, és végleges döntést kell hoznia, hogy Krisztus mellé áll-e, vagy ellene szegül. Ez feltárja az igazságot a személyről – vagyis azt –, hogy miként formálódott földi életének szabadsága során. Sajnos, sokan úgy döntenek Krisztus színe előtt is, ahogyan viszonyultak Hozzá egész életükben!
Az ítélet pillanatában mindenki teljességében megérzi Krisztus szeretetét, és lesz akinek ez örömteli vagy ellenszenves! Így hozza meg a végső döntését, hogy elfogadja-e Őt vagy sem. Ha igent mond Jézusnak, az a mennyet vagy a tisztítótűz lehetősége számára, ám ha visszautasítja Jézus szeretetét, az a poklot jelenti.
Az ítélettel mindenki azt kapja, amire vágyik, és az ember arra fog vágyni, hogy úgy élhessen, ahogy a földön is élt: „Túl a halál titokzatos kapuján kirajzolódik az örök boldogság, az Istennel való barátság, avagy a tőle való elszakadás büntetése” (II. János Pál: Reconciliatio et poenitentia, 26).
„Miért nem fogunk mindannyian üdvözülni? Azért, mert nem mindenki akar! Az ingyen kegyelem csak azokat üdvözíti, akik üdvözülni akarnak; azokat, akik nem akarnak, nem fogja üdvözíteni” (Aranyszájú Szent János: A Rómaiakhoz írt levél magyarázata, XVIII, 5).
