Vasárnapi napra esett. Budapest lakossága november első napjaiban gyászolt, de egyben mindenfelé megindult a romok eltakarítása, rendrakás az utcákon. A munkások készültek a hétfői munkakezdésre. A villamosok újra jártak, az élet beindult. Negyedike hajnalra azonban iszonyú moraj, aknatűz és bombák robajára ébredt Budapest dolgozó népe. A kommunizmus fellegvára, a Szovjetunió 1956. november 4-re virradóan, megszegve a Magyar Kormánnyal kötött államközi egyezményeit, miként az ENSZ és a Genfi Egyezmény Alapokmányait is, hadüzenet nélküli támadást intézett a független Magyarország ellen! Az ígéretekből ki nem fogyó, mellét veregető Nyugat és az USA gyáván és aljas módon alkut kötött a szovjet vezetéssel, és nem segített! A támadási terv sikere érdekében Szerov, a KGB vezetője, a szovjet csapatok kivonásáról tárgyalásokat folytató magyar tárgyaló-küldöttség tagjait is letartóztatta. Hetekig tartó iszonyatos vérengzés kezdődött, kenyérért sorban álló asszonyokra nyitottak sortüzet, iskolás fiatalokat végeztek ki halomra és tüzérségi és repülős bombatámadást intéztek középületeink, templomain ellen. A Vörös Hadsereg nem tanult a Világháborúból és utcai harcokba vetette be a tankjait, páncélozott járműveit, nem számítva a pesti srácok és a lakosság hősiességére. Budapest utcái az agresszor roncstemetőjévé vált. Már a 23-át követé első szovjet intervencióval szembeni lakossági ellenállás, október 28-ig tartó szakaszában is szörnyű leckét adott a megszállóknak! Addig a napig 200 db klf. harckocsit vesztettek és közel 800-ra tehető a személyi veszteségük. Ezt sajnos messze felülmúlta a november közepéig tartó második orosz intervenció, mely ellen a honvédő szabadságharc során, több ezer fiatal szovjet katona lelte értelmetlen halálát, sok-sok orosz család és édesanya fájdalmára. Ha Budapest romokban hevert is és a fegyvercsörgés elcsendesült is, a békésnek tekinthető Bajza utcai Szovjet Nagykövetség területén belül további fegyverropogás hallatszott (nem támadás érte őket, hanem) saját katonáikat végezték ki halomra azok közül, akik megtagadták a parancsot, vagy átálltak, szimpatizáltak a magyar forradalommal! No persze, a "Marxista-Leninista humanizmust" soha nem érdekelte az egyén, az ember tragédiája!
1956. november negyedikével olyan honvédő szabadságharc bontakozott ki, melyben polgárok, pesti srácok, puszta kézzel szálltak szembe a világ legerősebb hadseregével! (A magyar honvédség ugyanis testületileg nem vett részt a Magyar Honvédő háborúban!)
A magyarság sorsával kapcsolatban a történelem mindig ismétli önmagát. Ezért imádkozzunk, hogy a szabadságharc hőseinek, vértanúinak és mártírjainak közbenjárására, Isten egyszer véget vessen ennek!