A pápák és zsinatok állásfoglalásai 3
Sajnos, ha valaki bűnbánat nélkül hal meg halálos bűnben, az kétségkívül az örök kárhozat állandóan égő tüzeiben kínlódik. (uo. /24/ 19 §)
A kisdedek lelkei pedig a keresztség fürdője után, de a felnőtteké is, ha a szeretet állapotában halnak meg – úgy –, hogy sem a bűn miatt, sem az érte való elégtétel miatt nincs tartozásuk, azonnal átsietnek az örök hazába. (uo. /25/ 20§)
Ezenkívül az élők közötti kölcsönös szeretet kegyelme, amelyet az eucharisztikus Szentség hatalmas mértékben erősít, ezen áldozat erejével árad szét mindenkire, akik a Szentek közösségéhez számíttatnak. A Szentek közössége ugyanis a kölcsönös segítségnyújtás, az engesztelés, az imádságok, a jótétemények kölcsönös közlése a hívők között, akár elnyerték már az égi hazát, akár az engesztelőtűzben raboskodnak még, akár ebben a világban vándorolnak, ők egy néppé egyesülnek, amelynek a feje Krisztus, formája pedig a Szeretet.
A hitben ugyanis az érvényes, hogy bár ezt a felséges áldozatot csak Istennek szabad felajánlani, de az égben az Istennel uralkodó szentek tiszteletére is – akiket Isten koronázott meg –, be lehet mutatni, hogy pártfogásukat elnyerjük!
Sőt, az apostolok tanítása nyomán, azon testvérek szégyenfoltjának az eltörlése érdekében is megtehetjük ezt, akik már meghaltak az Úrban, de a bűn következményeitől való megtisztulásuk még nem teljes. (XIII. Leó: A „Mirae caritatis” körlevél /Kr. u. 1902/ /DH 3363/)
Őseink hitét, mely szerint eleven kapcsolatban vagyunk a mennyei dicsőséget élvező vagy a halál után még tisztuló testvérekkel, ez a Szentséges Zsinat nagy jámborsággal elfogadja, és a II. Niceai, [DS 600] a Firenzei [DS 1304] és a Trentói [DS 1821-24; 1820; 1580.] szent Zsinatok határozatait megismétli. (VI. Pál / II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium 51. (DH 4169))
(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!)
