Bosco Szent János híres tengeri csata látomása pontos leírást ad arról, hogy abban a tengernyi küzdelemben, melyet az Egyháznak és a világnak vívnia kell. Csupán két stabil kikötői oszlop van, a Eucharisztiáé és a Szeplőtelen Szűzé aki tizenkét csillagból álló koronával áll az oszlopfőn.
Napjaink ádáz harcaiban különösen múlhatatlan jelentősége annak, hogy szentségi életet élünk-e, és hogy Máriához tartozunk-e vagy sem.
Szent X. Piusz pápa írta 1904. február 2-i, Ad diem illum laetissimum kezdetű enciklikájában: »Ó, milyen keservesen és hevesen üldözik most Jézus Krisztust, és az általa alapított Anyaszentegyházat! A súlyos veszedelem azzal fenyeget, hogy a mindenfelől zajló tévedések, sokakat a hit feladására késztetnek! Erre figyelmeztet Szent Pál: „aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, hogy el ne essék” (1Kor. 10,12). Tehát mindenki Mária közbenjárásával imával könyörögjön Istenhez, hogy azok akik elhagyták az igazságot, megtérjenek. Tapasztalatból tudjuk ugyanis, hogy a Szűzanyához intézett, szeretetből fakadó imádság soha nem volt hiábavaló. Igaz ugyan, hogy az Egyház elleni viszály a jövőben sem szűnik meg, hiszen „szakadások lesznek körötökben, mert a hithűek csak így tűnnek ki közületek.” (1Kor11,19). A Szent Szűz azonban nem szűnik meg segíteni megpróbáltatásainkban, bármily súlyosak legyenek is azok. Ő fogantatása óta vívja a harcot, hogy a sátán fejét végleg eltiporja!« (Vö. /25/)
A Szeretetláng Naplóból: »Én Anyátok vagyok, akarok és tudok is segíteni rajtatok, csak már látnám jóindulatú és szorgalmas elindulásotokat! Ne halogassátok, mert igen sok időt elvesztegettetek.« (I/71-72.)
Bölcs a mondás tehát: »Aki anélkül imádkozik, hogy Őt segítségül hívná, szárnyak nélkül akar repülni« (Liguori, Szűz Mária dicsősége) ‒ idézetek vége!
(folyt.) Előző rész
