A keresztény ember számára világos, hogy Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg a történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
Nem csoda, ha a Katolikus Egyház számtalan címmel tiszteli Máriát. Nem csak Szeplőtelen Fogantatásnak, Istenanyának, az Újszövetség Frigyládájának, Tabernákulumnak tekinti, de Noé bárkájának is nevezi. Mert ahogyan a bárka Noét és hozzátartozóit megvédte az ártól, úgy lesz azokkal is, akik tisztelik Máriát és kezdettől fogva követik őt, segítve lélekmentő munkáját!
Igen fontosak ezek a teológiai reflexiók, hiszen bizonyítják azt, hogy az Egyház ősidők óta foglalkozott a gondolattal, miszerint Isten egyedülállóan különleges szerepet szánt a Máriának Fia oldalán, az emberiség megváltása érdekében. Tudjuk például, hogy Szent II. János Pál komolyan foglalkozott a gondolattal, hogy kimondja a Szent Szűz megváltótársi szerepéről szóló dogmát.
Tehát Szűz Mária a kegyelem és saját akarata szerint társa Szent Fiának, ugyanakkor minden Istennek szentelt életnek ősmintája és részese.
Ebből következik, hogy nincs hiteles lelki élet Isten kegyelme nélkül, és nincs kitartó hitélet a bensőséges Mária-tisztelet nélkül! Az ember megszentelődése mindenekelőtt Isten kegyelmének műve, melyhez az ember részéről alapfeltétel a jóra való készség, a bűnbánat és az imádság, vagyis az Isten kegyelmére adott helyes válasz! Ezért kerül előtérbe a Szent Szűz szerepe, mert a keresztény őbenne találja meg a megszentelődés legtökéletesebb modelljét, az Isten kegyelmét, illetve Istent magát, Szent Fiában.
(folyt.)
Előző rész
