Még egyszer hangsúlyozva! 2
A titok harmadik része a hitünkre vonatkozik, hiszen a hit és az erkölcs krízisének történelmi hatásairól szól, vagyis arról, hogy mik lehetnek a fatimai üzenet elutasításának következményei.
Mivel a bűnbánatra és a megtérésre szóló felhívásnak nem tettünk eleget, sajnos tanúi lehettünk annak, hogy a látomás nagyrészt megvalósult. Az ateisták kerültek hatalomra, a szbdkmvesek, vagyis a fasiszták vagy a kommunisták uralma idején következtek be az emberiség történelmének legnagyobb emberirtásai. A XX. században több keresztény halt meg a hitéért, mint a történelem első tizenkilenc százada alatt. Itt kell megemlékezni a legvéresebb egyházüldözésekről: Mexikóban (1926-1930), ahol a gyűlölettől elvakult ateista-szbdkmves kormány hívek és papok ezreit üldözte. Vagy gondoljunk Spanyolországra, ahol (1936-1939) a hatalomra kerülő kommunisták 14 püspököt, 8 szerzetest és a világi hívek tízezreit ölték meg. A katolikus egyházat mind a kommunisták, mind pedig a nácik elsőszámú ellenségnek tekintették, amelyet meg kell semmisíteni. A szbdkmvesek, a kommunisták és a fasiszták célja a kereszténység tönkretétele volt. Ezért kínoztak halálra és gyilkoltak meg papokat és híveket a szovjet lágerekben és a német koncentrációs táborokban. Megtanulhattuk a történelemből, hogy amikor az emberek elutasították Krisztust és az általa meghatározott értékrendet, az mindig gyilkos diktatúrák keletkezését vonta maga után; emberirtáshoz, a kultúra, a szabadság hanyatlásához, a társadalmak elkorcsosodásához vezetett, vagyis a földet pokollá változtatta, mert az ateizmus megjelenési formái a kommunizmus, a fasizmus, a sátánizmus vagy a New Age. A hit jelenlegi krízisére utal Európában az általános erkölcsi romlás, amely az élet helyett a halál kultúráját népszerűsíti az eutanázián, az abortuszon, és a fogamzásgátláson keresztül, de ugyanez mutatkozik meg a válások nagy számában és a kábítószer-függőségben is. A keresztény értékrend elvetése mindig a hatalom önkényességéhez vezet, végül pedig a társadalom saját magát teszi tönkre.