A Hajnal Szép Sugara

SZENT MÓR (1000 körül,  † Pécs, 1070 körül) 
     Az első magyar származású bencés szerzetes 1000 körül született, és kb. hetven évet élt. A rendbe belépve kapta a Maurus, Mór nevet. Szent Imre legendája említi, hogy iskolás gyermek volt Szent Márton hegyén, Pannonhalmán. Kora legjobb képzését kapta meg.  
     1030 körül a Szent Hegy bencés kolostorának apátja volt, s ebben az időben itt  találkozott Szent Istvánnal és fiával, Imrével, amikor felkeresték a szerzeteseket.
A Szent Imre legenda szövege így tudósít erről:
„A király, ismerve fiának kitűnő érdemességét és a fogadtatás tisztségét, amely őt illette volna meg, fiának engedte át. Amikor ugyanis a nevezett szerzetesek körmenetben jöttek a király üdvözlésére, ez tiszteletből fiát bocsátotta előre üdvözlésük fogadására. A kis Imre pedig betelve Szentlélekkel, mintegy isteni kegyelem megnyilatkozásából, mindannyiuknak érdemeit ismerte, és ezek szerint több-kevesebb csókot adott nekik. Egyeseket csak egyszer, másokat háromszor, ismét másokat ötször, utoljára pedig egyet hétszer csókolt meg. Szent István király a többiek előtt némán szemlélte a dolgot. Amikor azonban a misének vége lett, kíváncsian tudakolta fiától, miért adott az egyiknek több, a másiknak kevesebb csókot. Szent Imre herceg erre mindegyik érdemeit elszámolta atyja előtt.  Például, hogy ez vagy az ennyi ideig élt a szent önmegtartóztatás erényében. Ebből a szempontból csókolta meg ő az egyiket többször, a másikat kevesebbszer. Akit hétszer csókolt meg, egész életében szűzi életet élt." 
                                                                           
   A hét csókot tehát Mór szerzetes kapta, és hogy mennyire osztatlan szívvel szolgálta ő Istent, kitűnik a legenda másik jelenetéből is. Szent István néhány nappal azután, hogy a Szent Hegyről eltávozott, két kísérőt véve maga mellé visszatért, s a testvérek virrasztását és imádságait titokban kikémlelte.
     „A hajnali zsolozsma után a szerzetesek visszatérhettek fekhelyükre, azok azonban, akiket Imre csókjaival kitüntetett, továbbra is a templomban maradtak. Buzgóságuk a virrasztás kihasználására ösztönözte őket, és oltártól oltárhoz menve zsoltárokat énekeltek, dicsérték Istent. A király először félrevonulva figyelte az imádkozókat, majd fölfedte jelenlétét. A barátok üdvözölték, köszöntötték, és evvel eleget tettek az illem szabályainak, de megszegték a hallgatást. Mór itt is kivétel maradt: megtartotta a rend szabályát, jóllehet a király fenyegetéssel is próbálta eltántorítani. Később a káptalanteremben gyűltek össze a barátok a király jelenlétében. A nyilvános bűnvallomáskor István azzal tette próbára Mór alázatosságát, hogy igen sok dolgot vetett a szemére, ami a szerzetesi élettel ellenkezik. Mór mindezt hang nélkül, Istenbe vetett bizalommal tűrte. Végül is Szent István a dolgokat rendben elbeszélvén, Mórt dicséretekkel felemelte, és hogy a püspöki hely általa ékesíttessék, kevéssel annak utána a pécsi püspökségre felmagasztalta.”
A történet naiv kedvességén átüt a tiszta léleknek az a finom érzéke, amelyet Szent Jeromos mondott ki oly tömören János evangéliumával (21,7) kapcsolatban: ,,Solus virgo virginem agnoscit: Csak a szűz ismeri fel a szüzet.''
     Mór 1036-ban foglalta el püspöki székét, a pécsi egyházmegye második püspöke lett. Templomokat építtet, kolostorokat alapítva szerzeteseket telepített le. Gyalogosan, szekéren járta egyházmegyéje településeit, amelynek területe a mai pécsi egyházmegyének háromszorosa volt.  
     Az 1046-ban kitört pogánylázadást csak három püspök élte túl. I. Andrást Fehérvárott királlyá koronázó három főpapnak ő az egyike. Kézjegye tanúként rajta van az 1055-ben keltezett tihanyi apátsági alapítólevélen, mellyel András újabb bencés apátságot hívott életre.
     Első magyar íróként – természetesen latinul – írta meg a legendát a Zobor-hegyi két szent remete (Zoerárd-András és Benedek) életéről. Az írásból kicseng a magát végsőkig megtagadó, önfeláldozó, aszketikus életforma tisztelete, csodálata.
     Mór 1070-ig, haláláig volt Pécs püspöke.
     Bár Mór püspök tisztelete hamarosan elterjedt, nyilvános kultuszát csak IX. Piusz 1848. augusztus 4-i döntése erősítette meg Scitovszky János, Pécs akkori püspökének kérésére. Periratában kifejtette, hogy képét nemegyszer festették meg ’szent’ felirattal, és vannak 1449-ből való misekönyvek, amelyek Mór dicséretét zengik. A martirológiumokban is szerepel Mór neve, ezek szentként említik. XI. Piusz pápa 1925-ben a pécsi egyházmegye társvédőszentjévé nyilvánította, ünnepe október 25-re került.  Az Árpád-házi szenteken kívül Szent Mór az első magyar, akit az oltárra emeltek között tisztelhetünk.
     A Pannonhalmi Főapátság területén szobor őrzi emlékét; az apátságtól nem messze egy kilátó viseli a nevét. Pécsett utca, a székesegyházban kápolna viseli nevét.
(Katona István püspök: Szentek, szent életű emberek, és a Magyar Kurír felhasználásával)