Vajon igaz lehet mindez? 1
Akár elhisszük akár nem, a tisztítótűz valósága ugyanaz marad!
„A purgatórium túltesz mindenen, amit képesek vagyunk elgondolni vagy elképzelni!” – ezek Szent Ágoston szavai. Ezt nyomatékozza Szent Fausztina nővér is Naplójában: »Őrangyalom utasított, hogy kövessem őt. Hirtelen ködös, tűzzel teli helyiségben találtam magam, melyben sok szenvedő lélek volt. Ezek a lelkek szívből imádkoznak, de ez nem használ nekik. Csak mi tudunk rajtuk segíteni. Az őket égető lángok engem nem érintettek. Őrangyalom egy pillanatra sem hagyott el. Megkérdeztem a lelkeket, hogy mi az, ami a legnagyobb szenvedést okozza nekik. Egyöntetűen azt válaszolták, hogy legnagyobb szenvedés számukra az Isten utáni vágyódásuk. Láttam a Szűzanyát, amint meglátogatta ezeket a lelkeket a tisztítótűzben. A lelkek Tenger Csillagának nevezik Máriát. Enyhülést visz nekik. Még többet is szerettem volna velük beszélni, de őrangyalom jelezte, hogy mennünk kell. Kiléptünk ebből a szenvedésekkel teli börtönből. [Egy belső hangot hallottam], mely azt mondta: „Irgalmam nem akarja ezt, de az igazság megköveteli.” Ettől az időtől kezdve szorosabb kapcsolatba kerültem a szenvedő lelkekkel. (Napló 20) A lélek abban a pillanatban, melyben a világból kilép, belátja egész valóját, a tökéletlenségeit és rovásait. Félelmes fölségben emelkedik fel előtte az Isten végtelen szentsége, mellyel szemben a Szent Szűz tisztasága is csak árnyék. Érzi, hogy itt a végleges elszámolás órája s szívéből kitör a legideálisabb bánat. Lát akadályokat önmaga és Isten közt, melyeket csak a tisztítótűz elégtétele háríthat el, s önként magára veszi a fájdalmat. Szívesen szenvednek s azt az imát, a szentmiséket és jócselekedeteket, melyeket értük fölajánlunk, Isten kezei közé teszik. (vö. Prohászka 67) (Az elhunytak) érzik tökéletlenségüket s bűneik és gyarlóságaik nagy adósságát. Halálos bűn nélkül is egy gyönge, gyarló, bűnös élet elégtétele nyomja őket. S ők eleget akarnak tenni. Nemhogy készteti őket az Isten igazságossága, hanem ők maguk égnek a vágytól, hogy eleget tegyenek, hogy lelkükről a foltot, az árnyat letörüljék, hogy szívük nagy-nagy fájdalmát oltsák s a sokszor megvetett, ignorált és gyávaságukban meg nem követett Istent megengeszteljék. Amily mohó vággyal akarnak szenvedni, hogy Istennek elégtételt nyújtsanak, ép oly mohón kívánják, hogy az elégtételt értük mi is Istennek bemutassuk, hogy szenvedéseinkkel, böjtjeinkkel, imáinkkal segítségükre siessünk. Igen, segítsük őket!« (uo. 45-46)
Ne okoskodjunk földi elképzeléseink szerint, mert a túlvilág – másvilág!
