A nagy megújulás
„Az emberiség lelkében a hitetlenség által elhomályosuló Föld nagy megrázkódtatáson megy keresztül. Utána hinni fognak, és ez a megrázkódtatás a hit erejének értelme által új világot teremt. A Szent Szűz Szeretetlángja által a hitből fakadó bizalom gyökeret ver a lelkekben, és újra megújul a Föld színe. Mert ilyen még nem volt, mióta az Ige testté lett. A szenvedésekkel elárasztott Föld megújhodása a Szent Szűzanya közbenjáró hatalmának ereje által történik.” (II/93-94) Szóbeli feljegyzés szerint az Úr: „És anyám mosolya ragyogja be a világot”! Ezért mondjuk a 7. zsoltárban: „Áraszd ránk Lelkedet Istenünk és újítsd meg a föld színét.”
Ezt remélem magam is Szent Newman bíborossal: „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is.”
Nos, az idők végének, ahogy a Jelenések könyve írja: amikor nem lesz több haladék (10,6) − közeledtével –, a Mária-korszak betetőzése is közeleg, amikor egyre inkább kiviláglik számunkra a Mária Szeplőtelen Szívéből áradó isteni Fény szerepe? »Röviden összefoglalva ez azt jelenti, hogy Fatima eszkatológiája, a pokol látomása, Oroszország megtérése, a bűn titka, attól a fénytől van átjárva, amely a Szűzanya Szívétől jön. Elsősorban tehát Mária Szeplőtelen Szívének végső győzelméről van szó.« – olvasható az előbbiekben említett fatimai folyóiratban.
A Szeretetláng Naplóból: Szeretetlángom fényétől megvakul a sátán. (II/90; III/236)
Szeretetlángom szelíd fényénél a legmegátalkodottabb bűnös is megtér. (II/119)
(folyt.)