A bilokáció ténye
Az egyik érv, hogy létezik az ember szellemi lelke, a bilokáció számos bizonyított esete a szentek életéből. (Pl. Szent Pio atya esetei.) Isten rendkívüli ajándékának köszönhetően a szentek képesek voltak lélekben akár egy több ezer kilométerre lévő helyen is megjelenni, hogy segítsenek a bajbajutottakon. Testük azon a helyen maradt, ahol éppen voltak, míg lelkük másutt volt jelen, hogy ott kézzelfogható módon segítsenek. Annak ellenére, hogy szellemi jelenlétről volt szó, mások láthatták őket és beszélhettek velük.
A halottak megjelenése
Az, hogy tisztítótűzben szenvedő lelkek (Isten engedélyével) megjelenhetnek a földön élő embereknek és imát kérve a maguk számára, arról tanúskodik, hogy az emberi lélek létezik, és élete a test halála után is folytatódik. Számos tanúbizonyság áll rendelkezésünkre azoktól a szentektől, akiknek Isten megadta a különleges kegyelmet, hogy találkozhassanak a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel, akik azért jöttek hozzájuk, hogy imát és engesztelést kérjenek a bűneikért. Fel kell azonban hívni a figyelmet arra, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkekkel való találkozás Isten rendkívüli kegyelme. Bármilyen más, arra irányuló törekvés, hogy megidézzük a halottak lelkét (pl. spiritiszta szeánszokon), ajtót nyit a gonosz lelkek működésének, melyek képesek az elhunytak lelkének tettetni magukat − ezért az ilyen praktikák − nem csak súlyos bűnök, de lélekveszélyesek!
A cikk forrása: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 8. szám.)
(folyt. köv.)