Sorozatom célja legkevésbé sem az emberi kíváncsiság kiszolgálása, hanem egyfelől, a jövendő sorsunkért érzett felelősség – másfelől –, az elhunytaink túlvilági sorsa iránt érzett aggodalom felébresztése. Buzdítás, hogy segítsünk azokon, akik nem képesek enyhíteni vagy megrövidíteni szenvedéseiket, mert odaát már nincs érdemszerzési lehetőség!
A katolikus tanítás az, hogy a halállal az érdemszerzési lehetősége ugyan véget ér az egyén számára, de az Egyház tovább él (ez esetben a Küzdő és a Megdicsőült Egyház) és segítheti őt! E kérdésben soha ne méricskéljük, hogy kit tartunk bűnösnek vagy szentnek! Erre egy példa: A buzgó Massa Carrara egyházmegye püspöke, Giovanni Battista Marenco (†1921). Halála után a szalézi nővérek kolostorának udvarán látták szomorúan sétálni. Egy nővér megkérdezte tőle:
– Excellenciás uram, ön itt? – A püspök keserves hangon így válaszolt:
– Kérni jöttem! Ne hagyjatok a purgatóriumban szenvedni!
– A Purgatóriumba-a-an? De hiszen ön olyan szent volt egész életében!
– Ó leányom, nem csak az emberek előtt kell szentnek lenni, hanem az Isten előtt is! Könyörögve kérlek benneteket, imádkozzatok értem!
Az Úr így szólt Szent Fausztinához: „Használd fel Egyházam kincstárának valamennyi búcsúját s ajánld fel értük… Ó, ha ismernéd kínjaikat, szakadatlanul lelki alamizsnában részesítenéd őket, és segítenéd törleszteni adósságaikat igazságommal szemben.” (Napló 1226)
XII. Benedek pápa a Benedictus Deus (1336) kezdetű bullájában kijelentette, hogy „az elhunytak lelke az üdvösség, a tisztulás, vagy a kárhozat állapotába kerül, és csak a világ végén egyesül újra feltámasztott testével”. – És kedves Olvasó, „ez a nem mindegy”! Az pedig, hogy „honnan vettem a bátorságot egy ilyen fontos ismeretanyag összeállítására”? A válaszom: nem bátorság kellett hozzá, hanem indíttatás, melyet a legkevésbé sem nekem kellett volna „meghallanom”, hanem az erre hivatottaknak − ám ezt −, ez ideig nem tették! Munkám nem tudományos igényű, de útmutatás lehet az érdeklődő híveknek és a teológiában jártasoknak egyaránt!
Már az apostolok idejében is szokás volt, hogy a szentmisében megemlékeztek a holtakról, és erre a hagyományra Aranyszájú Szent János és Szent Ágoston is hivatkozik. Mindenképpen indokolt tehát, hogy a hívek a tisztítótűzben szenvedő testvéreikért könyörögjenek, megemlékezve róluk a Szentmisében.
Bizony, illő és üdvös lenne, ha a papság részéről is rendszeresen elhangzana a tanítás a tisztítótűz valóságáról, és a kegyelmi eszközökről, melyekkel élhetünk szeretteink és leendő önmagunk érdekében! Földi életünkben ugyanis, nem csak a magunk és mások üdvösségéért tartozunk felelősséggel, hanem a tisztítótűzben szenvedő lelkekért is! Szent Ágoston szavaival élve: jobb még életünkben elmélkedni a titkos mélységeken, mint kitenni magunkat annak, hogy majd halálunk után kelljen fájdalmasan megismernünk!
Fogadják tehát szeretettel ezt a kis sorozatot, és okuljanak belőle!
A szerkesztő
(A forrásokat és a hivatkozások rövidítését lásd az első részben!)
