A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején Horváth Attila cikke, mely megjelent a POLGÁRI SZEMLE 2014. március – 10. évfolyam 1–2. számában (A szerkesztő KIVONATA!) Forrás Képek az internetről!
Az államvédelmi osztály egy fiatalembert azzal vádolt meg, hogy a Teréz körúton meggyilkolt egy szovjet katonát, erre hivatkozva mondták, hogy a merénylő a KALOT tagja volt. Ennek ürügyén Rajk László belügyminiszter megkezdte a különböző egyházi egyesületek betiltását. Négy részletben: 1946. július 20-án és 23-án, 1949. november 17-én és december 3-án közölte a Magyar Közlöny a feloszlatott egyesületek és szervezetek nevét. (Vagyonukat a kommunista szervezetek között osztották szét.) Ezzel kb. kétmillió fiatalt és felnőttet fosztottak meg a közösségétől. Az egyesületek likvidálása után megszüntették a különböző keresztényszocialista szakszervezeteket is.
Az egyházi iskolák államosítását a Kommunista Párt vezetői zaklatásokkal, koncepciós perekkel és hatalmas méretű propaganda hadjárattal készítették elő. Az államvédelmi osztály 1946–1947-ben egymás után tartott házkutatásokat és razziákat a különböző egyházi iskolákban. Ilyenkor ott, a nyomozók által elrejtett fegyvert és tiltott anyagokat „találtak” az „összeesküvőknél”. A letartóztatott diákokból terhelő vallomást vertek ki. A sajtó agresszív hangon vádaskodott és erélyes rendszabályokat követelt a „reakció fészkei” ellen. Többtucatnyi koncepciós pert kezdeményeztek, amelyek közül a legnagyobb szabású az ún. Pócspetri-ügy volt. Ilyen és ehhez hasonló "csinált perek" folytán végezték ki a jóravaló emberek tömegét!