HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

     Az Úr így szólt tanítványaihoz: „Lehetetlen, hogy botrányok elő ne forduljanak, de jaj annak, aki okozza azokat. Jobb lenne annak, ha malomkövet kötnének a nyakára és a tengerbe vetnék, mint hogy megbotránkoztasson egyet is e kicsinyek közül. Vigyázzatok magatokra! (Lk 17,1-3) Ne akarjatok…

Szólj hozzá!

8. ÁLLOMÁS: JÉZUS TALÁLKOZIK A SÍRÓ ASSZONYOKKAL  Imádunk Téged…  „Jeruzsálem leányai, miattam ne sírjatok. De sírjatok magatok és fiaitok miatt!” /Lk 23,28/  Ezek az asszonyok sajnálkoztak, és siránkoztak, ahelyett, hogy maguk bűneit siratták volna. Uram, add, hogy felismerjem vétkeimet és…

Szólj hozzá!

     A kefekötő műhelyben tanultak jól jöttek Erzsébet asszonynak a háború utáni években. A lényeg, hogy a munkabéréből már némi megtakarítást is félretett, mely elég volt a későbbiekben, hogy szerény albérletet tudjon fizetni. Sőt, összespórolt pénzecskéjéből 1928 őszén még egy ápolónői…

Szólj hozzá!

Egyházunk Anyja – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: – Krisztus Titokzatos Teste az Egyház, Mária pedig édesanyaként az oltalmazója. – (Ünnepe Pünkösd hétfőn!)   Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme…

Szólj hozzá!

(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)      Az Istenhez intézett könyörgés és a böjt a muzulmánok számára a politikai párbeszéd végét jelenti. Attól félnek…

Szólj hozzá!

     Hangsúlyoznom kell, hogy az Üdvözlégyet a Szeretetláng bővítménnyel a templomban csak a plébános engedélyével mondhatjuk, mert a Szentszék engedélye szükséges ahhoz, hogy az Üdvözlégyet megváltoztassuk! ‒ Mit tehetünk? ‒ Azt, hogy a rózsafüzértizedek végén, valamely „máriás fohászhoz” csatoljuk…

Szólj hozzá!

7. ÁLLOMÁS: JÉZUS MÁSODSZOR ESIK EL A KERESZTTEL  Imádunk Téged…  „De én csak féreg vagyok, nem ember, az emberek gúnytárgya és a népek megvetettje.” /Zsolt 22,7/  Jézus Istenként szótlanul vállalta teljes elesettségét, azt, hogy nevettek rajta, s hogy kigúnyolták. Vajon én, ha nyomorúságomban…

Szólj hozzá!

     Folytatva Erzsébet asszony visszaemlékezését, amikor mélyen megrendült a haláltól: Tudod Tibor, én akkoriban azt hittem, hogy engem már megedzett az élet, hiszen tizenhárom év alatt 13 családtagomat vesztettem el, volt, hogy egyetlen év alatt hetet is! De ennek a lovacskának a halála mélyen…

Szólj hozzá!

Krisztus Szent Anyja – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ A Szentlélek minden kenetének illatával betöltötte Máriát, aki hűséges maradt Igen-jéhez és belemerült a Megváltás misztériumába. Aki tehát Krisztust követi, az örömmel tekint az Úr Édesanyjára. –  Imádkozzunk el minden…

Szólj hozzá!

(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán) Böjt és ima az irgalmasságért      Az előző részben röviden leírt történet már évszázadok óta…

Szólj hozzá!

3) A fatimai üzenet a Mária-korszak egyik legmeghatározóbb égi útmutatása, mely több mint 100 éve, hogy elhangzott, ámde máig sem teljesítette maradéktalanul a világ! Pedig a Szűzanya ígérete akkor is páratlanul nagy volt: a tévtanok (marxizmus-leninizmus-ateista liberalizmus) elterjedésének…

Szólj hozzá!

6. ÁLLOMÁS: VERONIKA MEGTÖRLI JÉZUS ARCÁT  Imádunk Téged…  „Bizony mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.” /Mt 25,40/  Veronika kendőjén ott maradt Jézus Arcának véres lenyomata, mint bizonyosság az ő jóságáról. Veronikát egyszerűen csak a szeretet, a…

Szólj hozzá!

     Egy pékség hajnali házhoz szállítójaként, a zsömlékből el-elcsent egyet, mely gyakran egész napi tápláléka volt. S bár hiányként (csodamód) nem jelentkezett, könnyek közt gyónta meg a „ferencieknél”. A jóságos gyóntatóatya nem csak feloldozta a szerencsétlen sorsú lányt, de maga is könnyekkel…

Szólj hozzá!

Szüzeknek Szent Szüze – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ Mária, Isten legkiváltságosabb teremtménye, aki a legtökéletesebb, legszűziesebb szűz és magasan fölötte áll az összes többi szüzeknek. –  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail…

Szólj hozzá!

(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)      A kétségbeesett pátriárka háromnapos böjtöt és imát rendelt el erre a szándékra. A harmadik napon megjelent…

Szólj hozzá!

     A társadalom a legborzasztóbb ostorcsapások és a legnagyobb események előestéjén áll... A pápa óvakodjon a csodatévőktől, mert oly mértékben és olyan erőszakossággal lépnek fel hamis látnokok a világban, hogy még az igazakat is megtévesztik! (…)Az emberek azt hiszik, hogy már minden…

Szólj hozzá!

5. ÁLLOMÁS: CIRENEI SIMON  SEGÍT VINNI JÉZUS KERESZTJÉT  Imádunk Téged...  „Megállítottak egy bizonyos Cirenei Simont, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet.” /Lk 23,26/  Tehették volna ezt Jánossal, aki Jézust követte, mert ő örömmel segített volna. Olyan emberre kényszerítették a…

Szólj hozzá!

     Folytatva Erzsébet asszony visszaemlékezését 15 éves koráról: A koradélutáni órákban legszívesebben a Nagyfuvaros utcában jártam, mert az ottani kefekötőműhely előtt mindig akkor álldogált egy könnyű kocsi egy különös lovacskával. Ennek a lónak mindig vittem egy szem cukorkát és szedtem füvet…

Szólj hozzá!

Istennek Szent Anyja – Könyörögj érettünk!  (Litánia itt!) Elmélkedés: ‒ A Szent Szűz nem anyaisten, mint a pogány kultúrák hiedelmeiben. Mária valóságos Istenszülő! –  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka…

Szólj hozzá!

     2) Életünk és életmódunk felülvizsgálata. A Szent Szűz La Salette-i üzenetében világosan értésünkre adta, hogy a Mária-korszak vége felé az egyes ember választás elé lesz állítva. Választania kell a megtérés vagy a testi-lelki pusztulás között. A Szent Szűz célja, hogy minden ember megtérjen, s…

Szólj hozzá!

(A Szeressétek egymást c. folyóirat 18. (2016) számában Asraf Benjamin cikkéből, valamint kivonat Mohamed Salmawy az AL-AHRAM Hebdo, Week of March 8-14, 2000. megjelent írása nyomán)      A történelem számos példával bizonyítja, hogy Jézus megszabadítja azokat, akik az irgalmát kérték. Az egyiptomi…

Szólj hozzá!

4. ÁLLOMÁS: JÉZUS TALÁLKOZIK ÉDESANYJÁVAL  Imádunk Téged….. „Simeon áldotta őket és így szólt anyjához, Máriához: …a Te lelkedet is tőr járja át…” /Lk 2, 34-35/  Amikor Mária meghallotta ezeket a prófétikus szavakat, megremegett tőle és szíve összeszorult. Gyakran juthattak eszébe Simeon…

Szólj hozzá!

     Egyébiránt Erzsébet volt piaci hordár a Nagycsarnokban, hajnali péksütemény és tejkihordó, krumpli hámozó pékségben, „szakszerű” diótörő cukrászatok számára, ahol egyetlen szemet sem ehetett meg, mert héjastól visszamérték. Olyan ügyesen és gyorsan dolgozott, hogy a többi asszony féltékennyé…

Szólj hozzá!

Szentséges Szűz Mária – Könyörögj érettünk! (Litánia itt!)  Elmélkedés: ‒ Aki Szeplőtelen Szívében a Szentséget: az Örök Igét hordozza.  Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave…

Szólj hozzá!

     Erzsébet asszony elmondása szerint a Szűzanya kérése, hogy minden imához és fohászhoz fűzzük hozzá a könyörgést: Áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre! És ez esetben, nem kell mondani, hogy „most és halálunk óráján. Amen”! Ezt csak akkor mondjuk, ha az Üdvözlégybe fűztük…

Szólj hozzá!

A Magyar Országgyűlés emléknappá nyilvánította március 27-ét, II. Rákóczi Ferenc Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját  (1676. márc. 27.).  Az országgyűlési határozat tisztelettel adózik a II. Rákóczi Ferencre felesküdöttek emléke előtt is, akik…

Szólj hozzá!

 3. ÁLLOMÁS: JÉZUS ELŐSZÖR ESIK EL A KERESZT SÚLYA ALATT  Imádunk Téged…  Jézus segítségül hívhatta volna angyalait. Ő azonban nem folyamodik sem emberi segítséghez, sem az angyalok erejéhez. Vajon én, ha vállalok valamit és a nehézségek összetörnek, kész vagyok-e felkelni újra és vállalt…

Szólj hozzá!

     Nappali időben Erzsébet igyekezett részt venni a szentmiséken. Egy alkalommal épp az Örökimádás templomban volt, ahol számára elgondolkoztató szentbeszédet hallott. Az atya az „átváltoztatás” és az „átlényegülés” kifejezések különbségéről beszélt, az utóbbi helyességét bizonyítva. Erzsébet…

Szólj hozzá!

Szentháromság Egyisten – Irgalmazz nekünk!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria'…

Szólj hozzá!

Ma este 20.30-kpr és 23.25-kor egy-egy videóm látható!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is…

Szólj hozzá!

KK: „Ezek után meg kell vizsgálnunk azt a kérdést, hogy mi lesz a következménye a Szentlélek rendkívüli kiáradásának, a második Pünkösd eljövetelének? 1.) Megújul és megváltozik az emberek szíve-lelke, megszabadul a Gonoszság hatalmának nyomása és befolyása alól. 2.) Új korszak kezdődik a…

Szólj hozzá!

2.  ÁLLOMÁS: JÉZUS VÁLLÁRA VESZI A KERESZTET  Imádunk Téged és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot!  „Ő keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre.” /Jn 19,17/  Én készen állok-e naponta felvenni keresztemet, alázattal és zúgolódások nélkül és Jézust…

Szólj hozzá!

     Az Üllői úton tébláboló, fagyoskodó bakfist egy kúriai bíró felesége vette fel 92 éves ágyban fekvő anyja mellé, napi egyszeri étkezés fejében, fizetség nélkül. Az ágyban fekvő asszony első etetése alkalmával megfeledkeztek arról, hogy a „kis gondozó” maga is éhes! Az ötszobás lakásban csak egy…

Szólj hozzá!

Szentlélek Úristen – Irgalmazz nekünk!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre…

Szólj hozzá!

     Szeretetláng (SZL): „Ez szinte olyan lesz, mint az első Pünkösd, mely elárasztja Szent Lelkével, Szent Lelkének erejével a Földet. Ez lesz a nagy csoda, melyre felfigyel az egész emberiség, ez mind a Szent Szűzanya Szeretetlángja kegyelmi hatásának kiáradása.” (II/93) KK: ,,A Szeretet Lelkének…

Szólj hozzá!

GYÜMÖLCSOLTÓ BOLDOGASSZONY https://youtu.be/luBzCHZcmgk

Szólj hozzá!

1. ÁLLOMÁS: JÉZUST HALÁLRA ÍTÉLIK Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! „Pilátus ismét szabadkozott: „Vegyétek át ti, én semmi vétket nem találok benne.” /Jn 19,6/  „…Látván, hogy semmire sem megy, vizet hozatott, megmosta kezét a nép előtt és…

Szólj hozzá!

     Minden nehézség ellenére a felcseperedő és nőiessé formálódó Erzsébet igen gondos nevelésben részesült Juliska nénje részéről, jóllehet a nagybácsi egyszer még vele is ki akart kezdeni, és a kislány félt is tőle, mint az ördögtől! A kicsapongó ura mellett sokat síró Juliska néni mégis…

Szólj hozzá!

Megváltó Fiúisten – Irgalmazz nekünk!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre…

Szólj hozzá!

     A kommunizmus tévtana nem csak valamilyen szociális megvalósulást tűzött ki célul, hanem minden időben világforradalomra és világuralomra törekedett és törekszik. Úgy tűnik, hogy az Istentől és az igazságtól való elszakadási folyamat feltartóztathatatlanul ma is folyik tovább! A profán politika…

Szólj hozzá!

Bevezető      Holnaptól, egy hagyományos keresztúti ájtatosságot is felkínálok kedves Olvasóimnak, Horváth Mária elmélkedésével. Kérem – fogadják szeretettel és kövessék megrendült lélekkel!

Szólj hozzá!

     A kislány egészen egyedi szemléletét bizonyítja az is, hogy amikor a nénje az iskolába járáshoz varrt neki szoknyát és blúzt, Liza bár megköszönte, de nem volt hajlandó felvenni, mígnem nekiadta azt egy nagyon szegény iskolatársának. Ez, nyilvánvalóan rosszul eshetett nénjének, de tiszteletben…

Szólj hozzá!

Mennyei Atyaisten – Irgalmazz nekünk! (Litánia itt!)   Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre…

Szólj hozzá!

     »Múlóban az éjszaka, a nappal pedig közel. Vessük hát le a sötétség cselekedeteit, és öltsük fel a világosság fegyvereit. Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne bujálkodásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben. Inkább öltsétek magatokra Urunkat,…

Szólj hozzá!

A hitetlenség által lassan elhomályosuló Föld      A balliberális világ, mely ma vörös helyett szivárványszín alatt fokozza évszázados harcát az Egyház igazságaival szemben, mindig veszedelmesebb tévtanokhoz, és forradalmakhoz vezet. Érdekes látni, hogy az újkor legalapvetőbb történései három…

Szólj hozzá!

     1925-ben elvesztette ezt a nővérét is, az utolsó közvetlen családtagját, akit egy – a mai olvasónak furcsának tűnő –, de egy leszakadó fali kukoricadaráló sújtott halálra. És a képtelenség nem ért véget! Az özvegyen maradt férj szíve ugyanis szó szerint megszakadt és belehalt a fájdalomba!…

Szólj hozzá!

Krisztus hallgass meg minket!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om…

Szólj hozzá!

Ma este 23.25-kor egy videóm látható!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Naplóban olvashatjuk az Úr Jézus szavaként: „Azt amit tesztek, égjen mint az égő csipkebokor, mely ég, de el nem ég! Ilyen áldozat kell Nekem, melynek szeretettől égő tüze Hozzám ér!” (II/108-109). Hasonlóképp ír Szent Amadé püspök is, midőn a Szent Szűz szívében égő isteni szeretet Tüzét…

Szólj hozzá!

(Kép: A nyugati jóléti országokban üdültetett magyar gyermekek megérkező csoportja.)                   Folytatva a gyermekkori küzdelmeit, vendéglátói nagyon megszerették és mindent meg is tettek, hogy hosszabb maradásra bírják, de miután 1924 október végén hírt kaptak édesanyja súlyos betegségéről,…

Szólj hozzá!

         Krisztus hallgass minket!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre…

Szólj hozzá!

Ma du. 16.45-kor és 17.45-kor látható egy-egy videóm!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is…

Szólj hozzá!

ÁTMENETI VÁLSÁG, VAGY A "VÉGSŐ IDŐK" BONTAKOZÁSA https://youtu.be/RehcYSdzcpw  

Szólj hozzá!

     A Lelki Naplóban a Szűzanya szintén jézusi lelkületről beszél, így határozva meg Szíve benső tüzét: „Szívem Szeretetlángja maga Jézus Krisztus!” (I/107; IV/12) Nagy Szent Leo pápa írja: „Az emberi természet méltósága úgy valósul meg, ha az emberben mintegy tükörben, az Isten jóságának formája…

Szólj hozzá!

     1923. november 8-án, az Országos Gyermeksegélyző Liga a soványka Lizát, a svájci Luzern kantonbeli Willisauba (ld. alul!) küldte felerősödni, egy nyolcgyermekes gyáros családhoz. Itt bár mindent megadtak neki, de édesanyja utáni vágyakozását és hatalmas honvágyát nem sikerült csillapítaniuk.…

Szólj hozzá!

Krisztus kegyelmezz!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen…

Szólj hozzá!

10 p. 59 mp. SZENT JÓZSEF A MINDENKOR SEGÍTŐ SZENT https://youtu.be/OJnN7szDU9c

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A szeretet lángja a Szentírás és a szentek fogalomtárában      Maga a 'Szeretetláng' fogalom nem szerepel ugyan a Szentírásban, de tartalma és mibenléte levezethető néhány szentírási szakaszból, melyek Isten jelenlétére, szeretetére s a vele találkozó emberi szív „lángra gyúlására” utalnak!…

Szólj hozzá!

     Mire Erzsébet újra Pestre jött, hogy beiratkozzon az elemi iskolába, már alig élt valaki a testvérei közül. Kilencen a „spanyol” influenzajárványban haltak meg, egy diftériában, egy pedig balesetben hunyt el, már csak legidősebb nővére Gizella és drága édesanyja éltek. Iskoláit (a később…

Szólj hozzá!

Uram irgalmazz!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/OJnN7szDU9c      Évszázadokon keresztül szentek, pápák, misztikusok és laikusok áldották és magasztalták József nagyságát. A tizenhatodik században a Szentlélek Avilai Szent Teréz által hívta fel a figyelmet Szent Józsefre: „Az Úr mintegy értésünkre akarja adni, hogy amiként…

Szólj hozzá!

Hajnali 3.15-kor, majd este 20.30-kor és 23.25-kor egy-egy videóm látható!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában…

Szólj hozzá!

     Fontos leszögezni, hogy Krisztus ereje örök és töretlen, Egyháza pedig betölti üdvös világtörténeti szerepét, tehát az evangéliumi mag mindig életképes! Ha mégis úgy tűnik, hogy környezetünkben nincs átütő ereje az Evangéliumnak, akkor ott a befogadó „talajjal”, vagy a „magvetővel” van…

Szólj hozzá!

     A családfő szerető lelkületének ajándékaként, (felesége tudta nélkül) titkon a Kispesti Főplébániára járt hittanra, ahol 1917-ben − közvetlenül hadba vonulását megelőzően −, ünnepélyes szentmise keretében, családja színe előtt katolizált. A frontról már csak rózsafüzére és szentírása tért haza,…

Szólj hozzá!

Krisztus kegyelmezz! (Litánia itt!)   Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen…

Szólj hozzá!

     Mint már említettem, Ő nem EGY a szentek közül, hanem a legnagyobb! Mert a szentek között olyan mélyhitű misztikus, csendes, karizmatikus és segítőkész, mint Szent József, nem volt soha! Életszentsége és emberi nagysága épp ebben, az Istennel való benső misztikáján alapszik! És bár „hallgatag…

Szólj hozzá!

Ma délelőtt 11.15-kor, majd délután 19.55-kor 1-1 videóm látható!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb…

Szólj hozzá!

     Tudom-tudom kedves Olvasó, hogy túl hangzatos az „egész emberiség összefogó ereje” kifejezés, hiszen hogyan is szólíthatnánk meg 8 milliárd embert? Nos még abszurdabb, hogy ennek többszöröséről van szó! Az Istenanya ugyanis az „egész emberiség” alatt, a Küzdő-, a Szenvedő- és a Megdicsőült…

Szólj hozzá!

     Kindelmann Károlyné − Szántó Erzsébet Júlia 1913. június 6-án született Kispesten. Szülei Szántó József és Mészáros Júlia Erzsébet. Az édesanya, hatszori ikerszülést követő 13. gyermekként hozta világra az „egyedüli” Erzsébetet. Az újszülött igen véznácska volt, úgyhogy már június 15-én Szent…

Szólj hozzá!

Uram irgalmazz!  (Litánia itt!) Imádkozzunk el minden nap három Üdvözlégyet a békéért! Let's recite three Hail Marys for peace every day! Rukoilkaamme joka päivä rauhan tähden kolme Ave Mariaa! Recemos cada día tres Avemarias por la paz! Vi ska be 'Hell dig Maria' tre gånger om da gen varje…

Szólj hozzá!

     A március 19-ét először egy 10. századi martirológium említi és ünnepnappá csak a XV. században IV. Sixtus pápa tette. IX. Piusz pápa 1870. december 8-án Szent Józsefet „az egyetemes egyház védnökének” nyilvánította, melyet XIII. Leó pápa is megerősített. 1955-ben XII. Piusz pápa újabb…

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért! 2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz a Budapesti Belvárosi Templomban (az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)!  Legalább így legyünk segítségükre!   Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly…

Szólj hozzá!

     Don Gobbi könyvében ez olvasható: „A Szeretet Lelkének tüze hamarosan véghezviszi a nagy megtisztulás művét.” „A Szeretetláng teológiai magyarázatát nyomatékozza a mariológia régi tanítása, miszerint, Mária először a szívében fogant. A Szűzanya Szíve tehát a Szentlélek működése révén, minden…

Szólj hozzá!

SZENT PATRIK /389-461/ /március 17/ Írországban Szent Patrik napján így köszöntgetnek az emberek egymásnak:"Áldjon meg az Isten és Szent Patrik!"Ennek a csodálatos hitvallónak, apostolnak tisztelete kiemelkedő az írek körében.Ki is volt ez a tiszteletreméltó szent ember?      Minden valószínűség…

Szólj hozzá!

Bevezető      Kedves Olvasóim! A Szeretetláng Mozgalom lelki közössége évek óta kért, hogy mint Erzsébet asszony "titkára", írjam meg visszaemlékezéseimet. Ezt természetesen önmagam is terveztem. Amikor azonban "eljött az ideje" (vagy végre rászántam magam), akkor "jött be" Erzsébet asszonynak azon…

Szólj hozzá!

Imádkozzuk szívvel-lélekkel! Uram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!Krisztus, Kegyelmezz! – Krisztus kegyelmezz!Uram, irgalmazz! – Uram irgalmazz!Krisztus, hallgass minket! – Krisztus, hallgass minket!                     Krisztus, hallgass meg minket! - Krisztus, hallgass meg minket!   Mennyei…

Szólj hozzá!

     A Boldogságos Szűz Mária után, aki az Angyalok és Szentek Királynője, kit is tisztelhetnénk a mennyei szentek közül inkább, mint Szent Józsefet? Ő az emberek szülötte, aki méltónak találtatott arra, hogy a Boldogságos Szűznek jegyese-, Isten Fiának pedig nevelő atyja legyen. Józsefnek ezen…

Szólj hozzá!

ÉRTÜNK EMBEREKÉRT, A MI ÜDVÖSSÉGÜNKÉRT https://youtu.be/s7s1x6t_-qc

Szólj hozzá!

     A gyermekei üdvösségéért aggódó Istenanya a hideg szívek felmelegítésében látja és láttatja az emberiség megmentésének egyedüli lehetőségét, amiként kérte: „Vidd e lángot, ez Szívem Szeretetlángja. Gyújtsd meg nála a tiédet és add tovább! − És mint Erzsébet asszony írja: – a Szűzanya „annyira…

Szólj hozzá!

A litánia rövid története     A litánia (gör. litaneuó = alázatos könyörgés), régies magyar elnevezése: letenye.      A katolikus liturgiában mondott válaszos imádság, mely felszólításokból és az ezekre adott válaszokból áll, ennek formája már az V.-VII. században kialakult.      A Lorettói litánia…

Szólj hozzá!

Ma este 23.25 perckor egy videóm megy!      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a hétköznap reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra kerül…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Hasonlóképp van a Szeretetláng kegyelmi hatásával is, melynek befogadásával megerősíthetjük magunkat. Nem csak az isteni kegyelmek és indíttatások készséges fogadására, hanem megerősítésként a Szeretetláng majdani kiáradása megrázkódtatásának elviselésére, mely a Szűzanya és a sátán végső…

Szólj hozzá!

Vers https://www.youtube.com/watch?v=ZmxbvXgdh9I

Szólj hozzá!

Könyörögjünk a békéért! Könyörögjünk az üldözött keresztényekért! Könyörögjünk Édes Magyar Hazánkért!  Könyörögjünk a Szűzanya Fatimában ígért győzelmének beteljesüléséért!      Kedves Olvasóim! A Lorettói Litánia e napi bontásával kívánom felhívni kedves figyelmüket erre a gyönyörű Szűz…

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK 3. rész https://youtu.be/iPF7b7N6FCE

Szólj hozzá!

 https://youtu.be/KIUB-uMLQ6Q  

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Míg Lourdes-ban bűnbánatra és imádságra kaptunk felszólítást, Fatimában ezen felül már engesztelést (áldozatot) is kért az Istenanya. A készséges lelkületet a három kis pásztorban az a lélek mélyére hatoló Fény hitelesítette, mely maga volt az Isten. Idézek a 'Boldog Marto Ferenc és Jácinta' c.…

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK 2. rész https://youtu.be/6isDlcNGj7M

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     „Ne hátráltassátok, mert egyszer felelni kell a reátok bízott tengernyi lélekért. Azt akarom, hogy egyetlen egy se kárhozzon el. Mert a sátán oly mértékben lesz világtalanná, amilyen mértékben ti munkálkodtok ellene.” (III/130) Ugyan bizony száz évnek kell eltelnie – mint Fatima esetében –,…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.  Légy te az első! 

Szólj hozzá!

SZÜNTELENÜL IMÁDKOZZATOK! 1. rész https://youtu.be/vRVOdUveVLA

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A KÉT SZÍV EGYÜTT-MUNKÁLKODÁSA a lelkekért https://youtu.be/L9YFT-CDO_c

Szólj hozzá!

     Úgy az Isteni Irgalmasság, mint a Szeretetláng üzenete a sátán tehetetlenné tételében (megvakításában) és a lelkek üdvösségének biztosításában jelölhető meg, ám ehhez a mi tudatos közreműködésünket is kéri: Imádkozzatok sokat, nagyon sokat, és hozzatok áldozatot a bűnösökért, mert sok lélek a…

Szólj hozzá!

A videóimat megtekinthetik szombat  délelőtt 10.05-kor!        Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is lejátszásra…

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása