Folytatva Erzsébet asszony visszaemlékezését, amikor mélyen megrendült a 
haláltól: Tudod Tibor, én akkoriban azt hittem, hogy engem már megedzett az élet, hiszen tizenhárom év alatt 13 családtagomat vesztettem el, volt, hogy egyetlen év alatt hetet is! De ennek a lovacskának a halála mélyen megrázott és félelemmel töltötte el a lelkemet, a halál gondolata iránt. Ennek az oktalan állatnak a szemében olyan rémületet láttam, amely megrettentett, hogy az én bűneim terhével mi várhat rám a halál után? Akkor bennem valami gyermeki derű megszakadt, és jó időre görcsbe rántotta a lelkem.
Már másnap elmentem Mátrai tisztelendő úrhoz gyónni, és persze az volt az első szavam, hogy a mennyországban vannak-e lovak?
Éreztem, hogy az atya meglepődött. Tudod a papok, lehetőleg soha nem mutatják ki az érzelmeiket a gyóntatószékben és egy később megtanult szóval jellemezhetném: „póker arccal” hallgatott. Igaz, azt kikötötte, hogy mielőtt választ adna, mondjam el a bűneimet és azt, hogy miért kérdeztem ezt.
Na, én gyorsan elsoroltam a vétkeimet és elmeséltem a mély fájdalmamat is, és ő pedig feloldozott. A „mennyei lovakról” meg csak annyit mondott, hogy erre nincs kinyilatkoztatásunk, de tekintve, hogy az ember a mennyben is ember, így feltételezhető, hogy a körülmények is emberiek lesznek, jóllehet sokkalta szebbek és boldogítóbbak. Így meglehet, hogy állatok is körbeveszik az üdvözülteket, amiként ez a Paradicsomban is így volt. Ez némileg megnyugtatott, csak azt a rémült tekintetet nem tudtam elfelejteni sokáig!
És most figyelj titkár testvér! Az istenszeretőknek minden a javukra válik, és a lovacska halála egy igen jelentős változást hozott az életemben! A kefekötőék megismerve nehéz helyzetemet, egyszeriben felvettek mindenesnek, koszttal, szállással és fizetéssel. Közel egy évig náluk dolgoztam! Neked megmondom ‒ mesélte, és itt újra mosolyt láttam Erzsébet néni arcán ‒, ez a házaspár fordított életet élt! Az igen kövér asszonyság vezette az üzletet, az ember pedig mosott, főzött, takarított.
Az ezt követő időben is mindig ott állt egy lovaskocsi, de én soha nem mentem ki megnézni! Többnyire a műhelyben segédkeztem, ahol nem csak kefét és söprűt kötöttek, hanem lószőr-szitavásznat is szőttek és én ebben különös ügyességre tettem szert, mert a lószőrrel mindig gyengéden bántam, hátha az én lovacskámé volt...
(folyt.)
