HTML

A Hajnal Szép Sugara

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót, dicsértessék a Jézus Krisztus! Begyik Tibor vagyok, családapa, nyugdíjas kegytárgy-restaurátor. Blogommal - "A Hajnal Szép Sugarával" -, a hívek- és a jószándékú istenkeresők számára szeretnék rámutatni, a katolicizmus egyedülálló eredetiségére, az Egyház iránti hűségre és az ezzel szorosan egybefonódó Mária-tiszteletre. Fontos megjegyeznem, hogy a Szentíráson, az Egyház és a szentek tanításán túl, számomra a Mária-jelenések és általánosságban az "üzenetek" köréből kizárólagan az egyházilag kivizsgált, tehát befejeződött magánkinyilatkoztatások a követendők és a mérvadóak. A főcímben megjelenő "Hajnal Szép Sugara" kifejezéssel a Szent Szűz nevezte meg magát a Szeretetláng üzenetében (Lelki Napló II/100; Szent István Társ. 2010. Nihil obstat, Imprimatur: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Nr. 494-4/2009). Blogom indíttatása nem csupán a saját, vagy a meggyőződésemet tükröző írások közzététele, hanem a figyelem felkeltése más, hitelesnek tartható forrásra és "linkre", mintegy élve az evangelizáció újabbkori eszközeivel, az internet adta lehetőségekkel! Abban a meggyőződésben teszem ezt, hogy ezzel részt vállalok az általános apostoli munkában (ld. 1Pét 2,9), a lélekmentésben, melynek felelősségét a Szent Keresztségben ruházta mindannyiunkra a Szentlélek. Részemről e 'misszió', az evangéliumi felhívás teljesítése: ,,Hirdesd az Igét! Állj elő vele akár alkalmas, akár alkalmatlan! Ints, kérj, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel!” (2Tim 4,2) Felelősek vagyunk ugyanis egymás lelki üdvéért! ----------------------------------------------------- LINK AJÁNLÓ: -------------------------- http://prochristo.blogspot.com http://mariaszazada.hu http://breviar.sk/hu http://katolikus.hu/igenaptar/ http://katolikusvalasz.blogspot.hu/ http://www.hagiosz.net/ ----------- http://www.wikiwand.com/hu/Port%C3%A1l:Katolicizmus ----------------------------------- http://www.eucharisztikuskongresszus.hu/ http://www.karizmatikus.hu/ --------------- http://www.katolikus-honlap.hu------------ http://hu.wikipedia.org/wiki/Portál:Szűz_Mária ---------------------------------------- http://www.depositum.hu/ http://www.prohungariasacra.blogspot.hu/ http://elhallgatott.lapok.hu/ -------------- www.ppek.hu ---------------------------------- http://www.plebania.net/ http://uj.katolikus.hu/ http://www.liturgia.hu/ http://juventutem.hu/ http://katolikusradio.hu http://www.keesz.hu http://www.adorans.hu/node/2048 http://www.pazmaneum.com http://www.szentsegimadas.hu/ http://www.szeretetlang.hu http://mariaut.hu// ----------------- http://engesztelok.hu ---------------------- http://www.kalazanci.ro/ima_07.html ---- http://prochristo.blogspot.hu/ -------- OLVASÓIM FIGYELMÉBE AJÁNLOM! --------- A felületen 200 poszt görgethető vissza. A kétszázadik alján látható "Következő oldal" nyitja meg az újabb 200 posztot (bár ez esetben a jobboldali felsorolás nem változik)!

Korábbi bejegyzések

Korábbi bejegyzések

Friss topikok

ÁLDOTT AZ ASSZONYOK KÖZÖTT https://youtu.be/qQm2JkNa4yA

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng Lelki Naplóból az Úr szavai: „Leánykám, téged választalak ki, hogy isteni Irgalmasságomnak közvetítője légy. Te magad is töltekezz isteni Irgalmam bőségével, és ha ajkad szóra nyitod, hirdesd Szívem Irgalmát, mely majd elég a bűnösök utáni vágyakozástól. A te egész életed is…

Szólj hozzá!

A videóimat megtekinthetik a szombat hajnali 03.25-kor és délelőtt 10.05-kor!        Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb…

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért! 2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz a Budapesti Belvárosi Templomban (az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)!  Legalább így legyünk segítségükre!   Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly…

Szólj hozzá!

A BÉKÉT ÉGI ANYÁNKTÓL KELL KÉRNI, MERT ISTEN ŐRÁ BÍZTA EZT! https://youtu.be/roKNanxuBmQ

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az Isteni Irgalmasság és a Szeretetláng      Az utóbbi századokban nyilvánvalóvá vált a Két Szív ‒ Jézus és Szent Anyja társi együttműködése ‒, mert a céljuk egy: az emberiség megmentése! Ez az Isteni terv jelent meg a Csodásérmen a Két Szív ábrázolásával, de elhangzott Fatimában is. Szent Jácinta…

Szólj hozzá!

9-én csütörtökön EU idő szerint 03.20-kor. 10-én pénteken 11.25- és 20.20-kor. 11-én szombaton 03.25- és 10.25-kor. 12-én vasárnap 02.05-, 20.30- és 23.25-kor.      Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány…

Szólj hozzá!

MIT KÖVETTEK, HA MÉG A VILÁGOS JELEKET SEM LÁTJÁTOK https://youtu.be/0y6_8FjVzDs

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Szűzanya a jelenései nyomán létrejött zarándokhelyekre nem önmagáért hívja gyermekeit, hanem Szent Fiáért, ezért kér kápolnát, templomot! A figyelmes Olvasóban bizonyára felmerül a kérdés, hogy az egyházilag elismert Szeretetláng üzenetében a Szent Szűz nem kért külön kegyhelyet! Ám ne…

Szólj hozzá!

Római Szent Franciska özvegy és szerzetesnőÜnnepe: március 9 forrás: Hankovszky Miklós Előkelő római családban született 1384-ben. Már gyermekkorát is elmélyült vallásosság jellemezte. Szülei akaratából férjhez ment: Lorenzo de Ponziani felesége lett. Áhítat-gyakorlatait és a felebaráti szeretet…

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 3 rész https://youtu.be/tFNZv_l2RPE

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Sajnos sokak nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét      Nagy Szent Gertrúd egyik látomásában védőszentjével, Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, aki fejét ráhajthatta Jézus Szívére, hallva az isteni szeretet szívverését. Szent János…

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 2. rész https://youtu.be/1DYbtfMjDyI

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     A Szeretetláng fohászában kért kegyelmi hatás (melyet az egész emberiségre kérünk), legjobban az Emmauszi tanítványok esetén szemléltethető. A két tanítvány a jeruzsálemi események csalódottságában gyalogolt hazafelé, amikor csatlakozott melléjük az isteni Mester. Bár elmagyarázta nekik az…

Szólj hozzá!

Bármerre jársz, bárhol is állsz, mondj el egy AVE MARIÁT, mert lehet, hogy azon a helyen még senki sem imádkozott.  Légy te az első!

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

A MEGTÉRÉSTŐL FÜGG A JÖVŐTÖK 1. rész https://youtu.be/uTCucrQO6ZI

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Karol Wojtyla bíboros ‒ a későbbi II. János Pál pápa ‒ 1976-ban így nyilatkozott: „Az emberiség eddigi legnagyobb összecsapása várható. Az Egyház és az antiegyház, az Evangélium és az antievangélium összecsapásával állunk szemben!” E prófétai szavak után azt várhatta a világ, hogy…

Szólj hozzá!

 Közös imádkozás az üldözött keresztényekért! 2023. március 19-én vasárnap 10 órakor Szentmisével egybekötött közös imádság lesz a Budapesti Belvárosi Templomban (az Erzsébet híd pesti hídfőjénél)!  Legalább így legyünk segítségükre!   Az Open Doors 2022-es világfigyelő listája szerint tavaly…

Szólj hozzá!

MÁRIA SZÍVE SZERETETLÁNGJÁRÓL 2. rész https://youtu.be/wUEl9Tn-wAU

Szólj hozzá!

     Bangha Béla SJ hittudós írja: „A harcos istentagadás és egyházellenesség ma pergőtűzként támadja a keresztény és katolikus világnézetet. Jaj nekünk, ha a csekély hittanoktatásra vagy a templomi igehirdetésre hagyatkozva azt hisszük, népünk eléggé felvértezetten nézhet szembe egy jövendő…

Szólj hozzá!

JELENÉSEK, ÜZENETEK ÉS A JÖVŐ https://youtu.be/V89ka7IZ6aw

Szólj hozzá!

MÁRIA SZÍVE SZERETETLÁNGJÁRÓL 1. rész https://youtu.be/ejC2UVUaSiE

Szólj hozzá!

A FATIMAI ELSŐSZOMBAT https://youtu.be/PXdDPf-3XCc

Szólj hozzá!

A lépcsőfokok, melyek ide vezettek és...      1517. (protestantizmus), 1717. (szabadkőműv.), 1789. (Francia forrad.), 1917. (bolsevizmus) és 2015. (migráció) a kereszténység leépítésének nevezetes évszámai. Ezekhez köthetően alakulhattak ki azok a totalitárius politikai rendszerek, melyek sorra…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Mit ígért Jézus azoknak, akik megtartják az elsőpénteki nagykilencedet?Ez azt jelenti, hogy kilenc egymást követő hónap első péntekén meggyónnak és megáldoznak. Megadom nekik az állapotukhoz szükséges kegyelmeket.Családjaiknak megadom a békét.Minden bánatukban megvigasztalom őket.Életükben és…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Az szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét. (vö. Newman Breviáriuma, Szent István…

Szólj hozzá!

A bűnt kell gyűlölnünk     Három hónappal később, 1944. május 19-én kivégezték a fehér James Hughes-t, aki változatlanul gyűlölte Claude Newmant. O'Leary atya így emlékszik erre: "Nincs az a szó, amely kifejezné Hughes gyűlöletét Isten ellen és minden ellen, ami a lélekkel kapcsolatos. Az utolsó…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/O28sWSlacDQ Elmélkedések a Szűzanyáról, és a rózsafüzér imádságról Sajnos, sokan lekicsinylik a szentolvasó imádságot, pedig pápák és szentek sora ajánlotta! Pedig a rózsafüzér imádsága nem csak a szóbeli, de az elmélkedő ima elvárásainak is megfelel, a titkokon való szemlélődése…

Szólj hozzá!

     Mit mondhatunk? Álljon itt Ratzinger bíboros két megnyilatkozása: „Akinek világos képe van korunk sötét oldalairól, láthatja azokat az erőket, amelyek azon munkálkodnak, hogy szétverjék az emberi kapcsolatokat.” „Van valami ördögi abban az aljas közönyben, amivel a pénz nevében tönkreteszik az…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Március másodika - az Ima Nemzetközi Világnapja. Az ima vallási fogalom, legpontosabb meghatározása: az ember párbeszéde Istennel. Tudományos kutatások bizonyítják az imádság jótékony hatását.Az ima gyógyító erejét az elmúlt évtizedekben több tudományos kutatás bizonyította. Kimutatták, hogy…

Szólj hozzá!

Ma 23.35-kor "Szeretetláng" műsorcím alatt egy videóm látható!   Kedves Olvasóim! Felhívom szíves figyelmüket, hogy az Apostol TV a reggel 8 órai Szentmise előtt 1-1 (külön nem jelzett) néhány perces "máriás" klipemet játssza le. Napközben azonban a műsor-programjában hosszabb filmem is…

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

     Az említett sátáni taktika az, hogy nem valami nyilvánvaló rosszat ajánl az embernek, hanem szabadságot, egyenlőséget és a mindenhez való jogot! Amikor a sátán bármi módon teret kap, egyre jobban birtokba veszi az egyéni és a kollektív akaratot, melyet általában észre sem vesznek, s nem csak…

Szólj hozzá!

https://youtu.be/g2c2ZyM2O2E Elmélkedések a Szűzanyáról, aki csekély dolgokat kér tőlünk, de édesanyai segítségét kínálja cserébe Hogy elnyerhessük Isten Irgalmasságát, teljesítenünk kell a Szent Szűz azon kéréseit, melyeket esengve kér tőlünk, így a rózsafüzér-imát és az engesztelést!

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása