Sajnos sokak nehezen ismerik fel a Két Szív egységes üdvtervét
Nagy Szent Gertrúd egyik látomásában védőszentjével, Szent János evangélistával társalgott. E látomásban az Apostol elvitte Gertrúdot az Úrhoz, aki fejét ráhajthatta Jézus Szívére, hallva az isteni szeretet szívverését. Szent János bevallotta neki, hogy ő is érezte az utolsó vacsorán ezt a Szeretetet és ettől gyulladt fel a lelke, mely tűznél tüzesebb lett.
Szent Gertrúd megkérdezte tőle: „És miért hallgattad ezt el, miért nem írtál legalább valamit erről a mi előrehaladásunkra?” Szent János így felelt: „Az én hivatásom az volt, hogy az Isten örök Igéjéről írjak az újszülött Egyháznak annyit, hogy a világ végezetéig elég legyen az elmélyedő emberi értelem számára ‒ bár megérteni azt soha senki sem fogja! Az isteni Szív dobbanásainak édességét feltárni az új idők számára tartatott fenn. Éspedig azért, hogy amikor ezekről hall az elvénült világ ‒ melyben az isteni szeretet már fogyni indul ‒, e szívveréstől megfiatalodjék és új életre keljen”. (Vö. Gertrúd: Lelkigyakorlatai)
Korunkat, melyet ha még nem is nevezhetünk „új időknek”, de Mária-korszaknak igen, ott tartunk, hogy a hűlni indult emberi szívek felforrósítása érdekében maga az Úr kérte Erzsébet asszonytól (a Szeretetláng kiválasztottjától), hogy imádkozzák az emberek az Általa diktált imát:
A mi lábunk együtt járjon.
A kezünk együtt gyűjtsön. Szívünk együtt dobbanjon.
A bensőnk együtt érezzen. Az elménk gondolata egy legyen.
Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.
A szemünk egymásba nézzen és tekintetünk összeforrjon.
Az ajkunk együtt könyörögjön az Örök Atyához irgalomért. (I/63)
Nos, akinél ez megvalósul, arra érvényes Szent Pál kijelentése: Élek ugyan, de nem én, hanem Krisztus él bennem. (Gal 2,20) Az ilyen ember krisztusivá formálódik, teljesen azonosul Vele, s ez gondolatvilágára, szándékaira és cselekedeteire is egyaránt kihat.
Ehhez a „szív együtt dobbanáshoz” kínálja Szíve Szeretetlángját Jézus Anyja, és ha a „kegyelmi hatása” kiárad a világra, ez lesz a fatimai ígéret beteljesülése, a szeretet végső győzelme!
(folyt.)