Karol Wojtyla bíboros ‒ a későbbi II. János Pál pápa ‒ 1976-ban így nyilatkozott: „Az emberiség eddigi legnagyobb összecsapása várható. Az Egyház és az antiegyház, az Evangélium és az antievangélium összecsapásával állunk szemben!” E prófétai szavak után azt várhatta a világ, hogy Mária-tisztelő pápaként, végre érdemben fog foglalkozni a Fatimai Szent Szűz kéréseivel! De sajnos, csak az 1981. május 13-i ellene elkövetett merénylet ébresztette rá a Fatima üdvtörténeti, megvalósítatlan igazságára!
A Szentírás után talán a fatimai üzenet leplezi le a leghatározottabban a bűn szerzőjét ‒ a nagy mesterkedőt ‒, magát a bűnt és annak következményeit! A klérusnak erre fel kellene készítenie Isten népét, hogy bármilyen eseményben gyorsan fel tudják ismerni a gonosz mesterkedését, hogy ezáltal egyre kevesebb teret nyerjen a sátán! (Ef 4,27) De sajnos a hívek nagy többsége e kérdésben teljesen járatlan! Ám ennek és a világ más gondjainak, úgy a környezeti-, mind a klímaválság tekintetében egyedüli megoldás az emberiség lelkületi megtérése, Isten felé fordulása! És bármily furcsán hangzik, erre egyedüli hatékony készséget a Szeretetláng üzenetében ígért kegyelmi hatása kínál!
De hogyan várható ez akkor, amikor az egyháziak és a hívek sokasága Mária Szíve Szeretetlángja lelkiségét kevéssé értik, és csupán a Mária-tisztelet egyik szép megnyilvánulásai közé sorolják!
‒ Nos, a Szeretetláng nem egyszerűen Mária-tisztelet, és nem egy szép ájtatossági forma, még csak nem is egy „újabb kegyelem” – a szó szoros értelmében –, hanem a kegyelem HATÁSA, melynek célja „a megváltó munka sikeres érvényre jutása” (II/106), pl. a Szent Szűz fatimai kéréseinek megvalósítása által!
(folyt.)