A családfő szerető lelkületének ajándékaként, (felesége tudta nélkül) titkon a Kispesti Főplébániára járt hittanra, ahol 1917-ben − közvetlenül hadba vonulását megelőzően −, ünnepélyes szentmise keretében, családja színe előtt katolizált. A frontról már csak rózsafüzére és szentírása tért haza, egy bajtársa jóvoltából! Erzsébetben négy éves korából, határozott emlékként élt a családját ért leírhatatlan tragédia és az, hogy ő látta apja fekete koporsóját! (Ám egészen biztos, hogy az csak a gyászmise „templomi kelléke” volt!)
Az édesanya Júlia, hogy családját fenntartsa, lakóhelyük közelében kifőzdét nyitott, melyet végülis a családot ért sorozatos tragédia következményeként volt kénytelen bezárni.
Erzsébet, aki apja halálakor négy éves volt, már korán kitűnt éles eszével, akaratosságával, mozgékonyságával és talpraesettségével. Fizikai soványsága miatt, orvosi tanácsra vidékre került, a Tolna megyei 
Cseresznyéspusztára, ahol anyai nagyszülei nevelték 1919-ig. (A kép illusztráció!) Ebből az időből csak a nagymamára emlékszik, aki még a disznóólba is a kezére csavart, nagy szemű fekete rózsafüzérével ment. Arról azonban nincs emléke, hogy szentmisére jártak volna.
Egyetlen igazán maradandó emléke abból a korból, egy nagyon finom illat volt, amit a nyári séták közben érzett a mezőn! Gyermekfejjel még nem tudta a kis virág nevét, melynek illatélményét felnőtt életében többször, valóságosan megtapasztalta. A szagosbükkönyéhez hasonlítható illatot ötven évvel később többnyire akkor érezte, amikor egy-egy sátáni gyötörtetése véget ért. Az illat azonban nem kötődött a virág valós jelenlétéhez, hiszen adott esetben városban, akár télen is, olykor akár kevésbé finom szagok közepette is jelentkezett!
(folyt.)
(Kép: Szagosbükkony – Lathyrus odoratus.)
