A kommunizmus tévtana nem csak valamilyen szociális megvalósulást tűzött ki célul, hanem minden időben világforradalomra és világuralomra törekedett és törekszik. Úgy tűnik, hogy az Istentől és az igazságtól való elszakadási folyamat feltartóztathatatlanul ma is folyik tovább! A profán politika nem hordoz igazi megoldást, mert a békés világ megteremtése csakis az ember és Isten, ember és ember kiengesztelődésével érhető el. Márpedig a világ a „felvilágosodás” liberalizmusával és a marxizmus-leninizmus tudatos ateizmusával végzetes irányt vett! Amikor ez a megosztó süllyedés a 20. század elején globális katasztrófává terebélyesedett, még időben megnyílt a menny és mentőövet küldött. 1917. május 13-án Szűz Mária megjelent Fatimában, a menekvés egyetlen eszközével a Szeplőtelen Szívnek való világfelajánlással és az általa meghirdetett egyetemes engeszteléssel!
Don Stefano Gobbi, a Papi Mozgalom kiváltságoltja Kék Könyvében(KK) néhány tekintetben a Szeretetláng kiáradására vonatkoztatható sorokat olvashatunk: „Szenvedések várnak rátok, de Szeplőtelen Szívemben megízlelitek majd anyai szeretetem bensőséges örömét is. A sötétség sűrűsödik, de a Szívemből kiáradó fény sugara is erősödik majd, hogy jelezze számotokra az utat. (1979. 06. 14.) Ti vagytok a végső idők apostolai. Az én feladatom, hogy felkészítselek titeket a Szentlélek fogadására aki eljön, hogy elhozza számotokra a második Pünkösd ajándékát… A Szentléleknek meg kell dicsőülnie. A Szentlélek megdicsőül akkor, amikor isteni tüzével megtisztít és átalakít benneteket.” (1995. 02. 2.) Hogyan történhet meg a szívek és lelkek ezen előkészítése?
A KK erről a következőket írja: „Új tűz fog lejönni az égből és meg fogja tisztítani a pogányságba visszatért emberiséget. Olyan lesz, mint egy ítélet kicsiben, mindenki látni fogja magát, magának az Isten igazságának a fényében… Így a bűnösök visszatérnek a Kegyelemhez és az életszentséghez, az elveszettek a jóság útjára, a távollévők az Atya házába, a betegek a teljes meggyógyuláshoz. Jöjj Szentlélek, jöjj a Te nagyon szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által.” (1994. 05. 22.)
(folyt.)