A kislány egészen egyedi szemléletét bizonyítja az is, hogy amikor a nénje az iskolába járáshoz varrt neki szoknyát és blúzt, Liza bár megköszönte, de nem volt hajlandó felvenni, mígnem nekiadta azt egy nagyon szegény iskolatársának. Ez, nyilvánvalóan rosszul eshetett nénjének, de tiszteletben tartotta a kis „fehér holló” döntését, aki legszívesebben egyetlen „glott” köpenyét hordta hosszú ruhaként, melyet még édesanyjától kapott!
A nagybácsi családjában csak ünnepnapokon volt együtt étkezés. A sok munka olykor elterelte a figyelmet a kis Lizáról, vagy ő maga felejtett el enni, úgyhogy előfordult, hogy éhen maradt.
Nyáron ez nem is volt olyan nagy gond a számára, mert amint tehette, elvonult a szántóföldszéli terebélyes körtefa (II/23) alá, és ott csillapíthatta maró éhségét! El-elmélázott azon, hogy az öreg fa, milyen bőségesen ontja édes gyümölcsét, boldognak és boldogtalannak, madárnak és darázsnak egyaránt. És Erzsébet boldogtalan volt, mert legszívesebben kifutott volna a világból, egyenesen a Jóistenhez, hogy Őt szolgálja, csakis Őt! Olykor, ebben a lelki állapotában csodás illatot érzett, mely bíztatólag hatott rá.
Erzsébet 1927-28 környékén fejezte be a négy elemit, majd nénje tanácsára egy „gazdasszonyképzőt” is elvégzett, melyben főzésre, pénzbeosztásra és társasági viselkedésre kapott oktatást. Ám mindez semmit sem változtatott a kis bakfis életén, hiszen lelkének állandó nyugtalansága mellett, a család folytonos költözködése is talajtalanná tette az életét. Cseresznyéspusztáról Vajtára, majd Kisvárdára költöztek, mígnem Pestre a Teleki tér környékére!
(folyt.)
