Forrás: S4C https://vasarnap.hu/2019/12/19/elo-betlehemet-tamadtak-meg-szelsobaloldali-tuntetok-franciaorszagban/

Üldözni fognak a nevemért
     Érdekes, hogy még a lanyha hitű protestáns testvérek is, amint valami „pápista” tanúsággal szembesülnek, mindjárt harcosan kiállnak nyakas hitelveik mellett. Így történt ez Scott Hahn megtérését követően is! Kíváncsi barátok kezdték hívogatni, de a legtöbb beszélgetés így hangzott:
„Scott, épp most hallottam a rémhírt. Igaz, hogy katolizáltál?”
„Hát képzeld igaz! – válaszolta Scott – Isten kegyelméből katolikus lehettem, és nem tudok Neki eléggé hálás lenni!”
„Ó értem. Hát akkor Scott, feltétlen add át üdvözletemet és imámat Kimberlynek!”
Gyanítom, hogy ezalatt valójában részvétüket nyilvánították feleségem felé. Gyakorlatilag, mintha meghaltam volna.   Addigi helyemet egy pápista szélhámos vette át és a legtöbben lekezeltek.
Közeli barátok húzódtak el tőlem és hidegültek el. De valójában megértettem őket, mert nem is olyan régen, én még sokkal élesebben nyilatkoztam a katolikusok ellen, mint bármelyikük!
     Beszélgetni nem akartak velem, vitatkozni meg még kevésbé. Az, hogy milyen okok vezettek ide, nem érdekelt senkit. Szinte az volt az érzésem, hogy féltek megtudni!
De minden fájdalmam és lelki bánatom nem mérhető ahhoz az örömhöz és megtapasztalt erőhöz, amely abból származott, hogy tudva tudtam, Isten akarata szerint cselekedtem, és az Ő Igéjének engedelmeskedtem.
     A napi Szentmise és Szentáldozás kiváltságához képest, csekélységnek tűnt bármi áldozat. Azt is megtapasztaltam, hogy az ilyen szenvedés hatékonyan és nagyon vigasztaló módon egyesíthető Krisztus eucharisztikus áldozatával. Mindezek révén bensőségesebb viszonyba kerültem Urunkkal és Miasszonyunkkal. A fájdalom csak valóságosabbá tette a dolog romantikáját.

(folyt. köv.)

Forrás: S4C https://vasarnap.hu/2019/12/19/2018-ban-tovabb-nott-a-keresztenyellenesseg-europaban/

Szent füst!
     Másnap és a következő napon is visszatértem a misére. Minden újabb alkalommal egyre több jelenet játszódott le előttem a Szentírásból. De semelyik másik könyvet sem láttam a sötét kápolnában olyan fényesen, mint a Jelenések könyvét, az Apokalipszist, mely az angyalok és a szentek ünnepét írja le a mennyben. Ahogy a Jelenésekben, úgy a kápolnában is láttam a felöltözött papot, az oltárt, a gyülekezetet, mely kiáltja: „Szent, szent, szent...”
     Láttam a tömjén füstöt; hallottam az angyalok és szentek szólítását; én magam is énekeltem az alleluját, mert ez az ünnepség egyre jobban vonzott.
Továbbra is a hátsó padban ültem a Bibliámmal és gyakran nem tudtam, hirtelenjében merre forduljak ahhoz, ami az Apokalipszisben játszódik le, vagy ahhoz, ami az oltáron történik. Egyre inkább úgy tűnt nekem, hogy a kettő ugyanaz.
     Új lendülettel vetettem bele magam az ókori kereszténység tanulmányozásába és megállapítottam, hogy az első püspökök, az egyházatyák, ugyanazt fedezték fel, amit én is átéltem minden reggel. A Jelenések könyvét a liturgia kulcsának tartották, a liturgiát pedig a Jelenések könyve kulcsának.
Valami erőteljes játszódott le bennem mint tudósban és hívőben. A Jelenések, a Biblia számomra legbonyolultabbnak tűnő könyve, most megvilágította hitem alapkövét: a szövetséget mint Isten családjának szent kötelékét.
     Eközben a mise, amit azelőtt a legnagyobb káromlásnak tartottam, olyan eseménnyé vált előttem, mely megpecsételte Isten szövetségét. „Ez az én vérem kelyhe. Az új és örök szövetségé”.
     Mindez új volt nekem, egész beleszédültem. Éveken át úgy próbáltam értelmezni a Jelenések könyvét, mint valamiféle kódolt üzenetet a világ végéről, az ünneplésről a távoli mennyországban; olyasvalamiről, amit a keresztények többsége nem élhet át, amíg a földön van. Most, miután már két hete mindennap eljárok a szentmisére, egyszerre csak vágyat éreztem arra, hogy a liturgia közben felálljak, és ezt mondjam: „Figyeljetek ide mindnyájan! Megmutatom nektek az Apokalipszisben, hol vagytok éppen! Nyissátok ki a negyedik fejezetet a nyolcadik versnél. Most épp a mennyországban vagytok.”

(folyt. köv.)

Forrás: S4C https://vasarnap.hu/2019/12/20/allando-veszelynek-vannak-kiteve-a-keresztenyek-nyugat-afrikaban/

Scott nagy napja
     Scott mindennap részt véve a szentmisén, tudatosította, hogy így a Krisztussal való szövetséget újítja meg. Érezte, az Úr akarata, hogy ne csak lelkileg vegye őt magához, hanem fizikailag is, az Eucharisztiában, mert ebben nyilvánul meg az Evangélium teljessége. A szentmise után mindennap letérdelt az Oltáriszentség elé, és elimádkozta a rózsafüzért. Buzgón fohászkodott, hogy felismerje Isten akaratát és képes legyen teljesíteni azt. Az imádság alatt kézzelfoghatóan érezte, hogy Jézus segít neki Szűz Márián keresztül.
     Két héttel 1986 húsvétja előtt Gerry Matatics felhívta Scottot és elmondta neki, hogy a húsvéti vigílián őt és feleségét befogadják a Katolikus Egyházba. Scottot sokkolta ez a hír. Így kérlelte imájában Istent: „Uram, mit akarsz tőlem?” ‒ Legnagyobb megdöbbenésére meghallotta a választ:
„És te fiam, mit akarsz?” ‒ Erre ő így felelt:
„Haza akarok térni Jézusom és magamhoz akarlak venni téged az Eucharisztiában.”
Ekkor meghallotta az Úr nyugodt válaszát:
„Én nem tartalak vissza!”
Scott megértette, hogy engedetlenség lenne a Katolikus Egyház közösségébe való belépését tovább halogatnia.
Ezt elmondta a feleségének Kimberlynek és kérte, hogy imádkozzon érte. Kimberlynek ez nagyon nehéz volt. Gyakorló presbiteriánusként úgy érezte, hogy a férje elárulja és elhagyja őt. Scott számára is fájdalmas volt a felesége elutasítása. Szívében imádkozva ezt Istennek adta át. Ezt a választ kapta:
„Scott, szükséged van a kegyelem teljességére az Eucharisztiában, hogy általad tudjam szeretni őket”. – Hahn elmondta a döntését Bruskiewitz atyának a plébánosnak, aki 1986 húsvétjának vigiliájára tűzte ki a Katolikus Egyházba való befogadásának dátumát. Ekkor megújították szent Keresztségét, Bérmálkozott és a szentáldozás Szentségéhez járulhatott.
     Az első szentáldozás után megölelte a feleségét. Érezte, hogy maga Krisztus az, aki a szentáldozás után jelen van benne, átöleli őt és Kimberlyt. Jézus ezt mondta Scott szívének csöndjében:
„Scott, ez nem függ az érzéseidtől. Önmagamat adtam neked a Szentostyában, ezért most jobban bízhatsz bennem, mint bármikor azelőtt. Benned vagyok, a lelkedben és a testedben, úgy ahogy még soha azelőtt nem voltam.” (Kép: Scottnak megnyílt az ég, de felesége homályban maradt.)

(folyt. köv.)

Családba vágyva ‒ Isten családjába
     Ezután a vita után Scott már nem kételkedett abban, hogy Isten a Katolikus Egyház közösségébe hívja őt. Már csak egy probléma volt ‒ mikor lép be. A felesége Kimberly beleegyezett, hogy Milwaukee-ba költözzenek, hogy Scott jelentkezhessen az ottani katolikus egyetem teológia és Szentírás szakának doktorátusára.
     Tanulmányai alatt Scott felfedezte a katolikus dogmák mély igazságát és szépségét. Katolikus diákokkal ismerkedett meg, akik örömmel élték meg és védelmezték a hitüket. Egyikük, John Grabowski bevezette Scottot a Szentmise liturgiájába a plébániatemplomukban. Egy másik diák, Monica Migliorino pedig beszervezte Scottot és a feleségét egy életvédő mozgalomba, mely eltökélten harcolt az abortusz és a pornográfia ellen.
     Abban az időben Scott közeli kapcsolatba került az Opus Dei buzgó katolikusaival, s megtanulta tőlük a szolid katolikus életmódot, gyakorlati útmutatást kapva a mindennapi ima, munka és apostolkodás terén.
Lelki átalakulása során Scott ‒ ahogy maga mondja ‒ eljutott a szerelem stádiumáig. A Katolikus Egyházzal szemben táplált előítéletei összeomlottak, és úgy kezdett el rá tekinteni, mint a családjára és az otthonára.
     Az, hogy szentmisére járt – még ha csak „nézőként” is –, hatalmas tett volt Scott részéről, mert a Szentmisét a presbiteriánus egyház kálvinista hagyománya a legnagyobb istenkáromlásnak tartja*.
     A liturgia elbűvölte őt és meggyőződött arról, hogy mélyen a Szentírásban gyökerezik.
Az átváltoztatás közben, amikor a pap felemelte a Szentostyát, Scott egész szívéből ezt mondta: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az, Uram! Teljesen egyesülni akarok veled.”
„Nem tudom, hogyan fejezzem ki, de őrülten beleszerettem az Eucharisztiában jelen lévő Urunkba! Jelenlétét a legszentebb Szentségben erősnek és személyesnek éreztem. Ahogy ott hátul ültem, letérdeltem, és imádkozni kezdtem a többiekkel, akik a testvéreimmé lettek. Már nem voltam árva! Családra leltem ‒ s ez Isten családja volt.” (folyt. köv.)
........................................
*A magyarországi reformátusok XIII. zsinati ciklus 10. ülésszaka, 2012. május 24-én tárgyalta a Heidelbergi Káté (a Magyarországi Református Egyház hitvallási irata) új magyar fordítását. A református zsinat végül 57:17 arányban úgy döntött, hogy ma is szó szerint vallja a 450 éves tanítást, mely a 80. kérdésében kimondja, hogy a katolikus szentmisét „kárhozatos bálványimádás”-nak kell tekinteni! („...a mise lényegében nem más, mint Jézus Krisztus egyetlenegy áldozatának és szenvedésének tagadása, és átkozott bálványimádás.” ld. http://www.reformatus.net/heidelbergi-kate)

03)  https://youtu.be/-ZRUy1a-XWg

Az első Szentmisém
     Ott álltam inkognitóban ‒ egy protestáns lelki pásztor civilben ‒, majd feltűnés nélkül lehuppantam a katolikus kápolna hátsó padjába Milwaukee-ban, és életemben először váltam egy mise szemtanújává. A kíváncsiság vitt oda, de még mindig nem voltam biztos benne, hogy ez egészséges kíváncsiság-e.
     Az első keresztények írásainak vizsgálatánál számtalanszor bukkantam olyan kifejezésekre, mint „liturgia”, „Eucharisztia”, „áldozat”. Azoknak az első keresztényeknek a Biblia ‒ s ezt a könyvet mindenekfelett szerettem ‒ érthetetlen volt anélkül az esemény nélkül, melyet a mai katolikusok „misének” neveznek.
Meg akartam érteni a korai keresztényeket, de nem voltak tapasztalataim a liturgiával kapcsolatban.
Így hát meggyőztem magam és „felfedező útra” indultam, közben meg egyfolytában fogadkoztam, hogy nem fogok letérdelni, és nem veszek részt ebben a bálványimádásban.
     Beültem a padba egy sötét sarokban, a kápolna legvégében. Előttem elég sok különböző korú hívő volt, férfiak és nők. Nagyon megragadott, ahogy térdet hajtottak és szemmel láthatóan összpontosítottak az imára. Aztán megszólalt a csengő, mindenki felállt, s az oltárnál lévő ajtón át bejött a pap. Bizonytalanul ülve maradtam. Kálvinista lévén hosszú éveken át arra tanítottak, hogy a mise a legnagyobb istenkáromlás, amit csak ember elkövethet.
     A szentmise szertartásában állítólag „Jézus Krisztus áldozata ismétlődik meg”. Így hát úgy döntöttem megfigyelő maradok, és ülök a nyitott Biblia mellett.
Megragadott a Szentírás, ahogy a mise folytatódott, hirtelen tudatosult bennem, hogy nem csak mellettem van a Bibliám, hanem ott volt előttem is ‒ a mise szavaiban!
Az egyik részlet Izaijástól volt, a másik a zsoltárokból, a következő Páltól. Egészen le voltam nyűgözve. Legszívesebben megállítottam volna az egészet és felkiáltottam volna: „Hé, megmagyarázhatom, mi történik épp a Szentírásból? Ez csodálatos!”
De kitartottam a figyelőállásban. A háttérben maradtam, mígnem meghallottam, hogy a pap az átváltoztatás szavait mondja: „Ez az én testem ... Ez az én vérem.” Éreztem, hogyan foszlik szét bennem minden kétely. Amikor láttam, hogy a pap felemeli a fehér Szentostyát, éreztem, hogy a szívemből előtör az ima: „Uram és Istenem! Valóban te vagy az!”
     El sem tudtam képzelni nagyobb megindultságot, mint amit ezek a szavak okoztak bennem. Mindez még intenzívebbé vált, amikor a gyülekezet elkezdte énekelni: „Isten Báránya ... Isten Báránya ... Isten Báránya...”, a pap pedig ehhez kapcsolódva: „Íme, az Isten Báránya...” ‒ és felemelte a Szentostyát.
Kevesebb mint egy perc alatt az „Isten Báránya” szavak négyszer hangzottak el. Hosszú évek biblia-tanulmányozása után azonnal tudtam, hogy hol vagyok. A Jelenések könyvében voltam, ahol Jézust a huszonkét fejezetben legalább huszonnyolcszor nevezik Báránynak. A menyegzői lakomán voltam, melyet János a Biblia utolsó könyvének végén ír le.
     A mennyei trónus előtt voltam, ahol Jézus mint Bárány mindörökre megdicsőül. Erre nem voltam felkészülve, pedig ‒ ott voltam a misén! (folyt. köv.)

Engesztelő imaórák Magyar Hazánkért a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban – papi vezetéssel!

2020. januártól kezdődően minden pénteken, így tehát holnap

január 17-én lesz 15.00 - 16.45-ig.

(A következő alkalom, 24-én lesz!)

Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával még egy embert, hogy kellő létszámmal (és hanggal) történjen az engesztelés.

Az altemplom befogadóképessége kb. 80 fő.

Mindenkit szeretettel várnak!

A pápa tévedhetetlensége
     Gerstner minden szentírási érv ellenére ellenkezett és megkérdezte, mi alapján állítják a katolikusok azt, hogy Krisztus tévedhetetlenséget adott Péternek a tanításban. Scott ekkor rámutatott arra, hogy mind a katolikusok, mind a protestánsok meg vannak győződve arról, hogy Krisztus tévedhetetlenséget adott Péternek ‒ hiszen erről tanúskodik Péter két levele, mely az újszövetségi kánon része. Ezért indokolatlan kétségbe vonni Péternek és az utódainak a tévedhetetlenségét, amikor Krisztus nevében a hit és az erkölcs dolgaiban tanítanak.
Ha hisszük, hogy az Újszövetség könyvei Isten tévedhetetlen igéje, akkor abszurd dolog azt állítani, hogy olyan pápák és zsinatok állították össze, amelyeknek Isten nem adta meg a tévedhetetlenség ajándékát az ilyen kérdésekben.
     A felsorolt érvek ellenére Dr. Gerstner továbbra is azt állította, hogy a protestánsok számára a Szentíráson kívül nem létezik más tévedhetetlen tekintély. Az Újszövetség könyveinek kánonjáról azt mondta, hogy „tévedhetetlen dokumentumok tévedhető gyűjteményével van dolgunk”  – na ez aztán érvelés volt!
     Scottnak és Gerrynek csalódást okozott a vita folyama és csodálkoztak, hogy milyen szegényes és összefüggéstelen a protestáns keresztény hagyomány, mely lényegileg a katolikus hitelvek makacs cáfolatán alapszik. Hiszen értelemszerűen minden keresztény számára a Bibliának és az Egyháznak kellene lennie az abszolút tekintélynek ‒ vagy mindkettőnek, vagy egyiknek sem! – Aki azonban nem akar hinni, az nem is fog!
     A Biblia ezt mondja: „Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét” (Ef 4,3); „Testvérek! Urunk, Jézus Krisztus nevére kérlek titeket, éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban” (1Kor 1,10). ‒ Hogy lehet, hogy a „Biblián alapuló” egyházak figyelmen kívül hagyják ezt az egyszerű parancsot, és egyre csak növelik a szakadást?

(folyt. köv.)

 Forrás: S4C https://vasarnap.hu/2019/12/22/a-kozel-keleti-keresztenyek-sokkal-jobban-atelik-a-karacsony-vallasi-jelleget/

Az Isten Szava
     Amiként egy államnak van vezetője és kormánya, a kormányhivatalok feladata pedig magyarázni az alkotmányt és annak előírásait megvalósítani az életben. Ha ez szükséges egy állam igazgatásában, mennyivel inkább szükségesek intézményileg az Egyház közösségének vezetésében, mely az egész világot magába foglalja. Jézus ezt mondta Péternek: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt” (Mt 16,18).
     Jézus a Szentíráson és a Lelkén kívül nekünk adta az Egyházat is, benne a Tanítóhivatalt a pápával, püspökökkel és zsinatokkal, melyek feladata helyesen magyarázni a kereszténység családjának „alkotmányát” a Szentírás szövegeit és megvalósítani azokat az életben.
Scott elmagyarázta Gerstnernek, hogy a Biblia sehol sem állítja azt, hogy Isten szava csak a Szentírásban van meg. Ellenben egyértelműen állítja, hogy Isten szava jelen van az egyház hagyományában is (2Tesz 2,15; 3,6), ugyanúgy a tanításában és igehirdetésében (1Pt 1,25; 2Pt 1,20-21; Mt 18,17). A Szentírás alátámasztja a sola verbum Dei ‒ „csak Isten igéje” katolikus elvet.
Nem támasztja azonban alá a protestáns sola Scriptura ‒ „csak a Szentírás” elvet. Dr. Gerstner makacsul azt állította, hogy a pápák és a zsinatok tanítása ellentétben áll a Szentírással, ugyanakkor egyetlen érdemleges érvet sem hozott fel téziseinek alátámasztására.
Scott arra kérte őt, hogy pontosítsa, kinek a bibliaértelmezésére gondol?
     Tudjuk, hogy az Újszövetség kánonja 393-ban, a hippói zsinaton lett véglegesítve, s ezt négy évvel később a karthágói zsinaton erősítették meg. Ennek a két zsinatnak a döntéseit a pápa elé terjesztették, s az jóváhagyta őket. Tehát létezik az Egyház tévedhetetlen tekintélye, mely végleges döntést hoz arról, hogy mely írások kanonikusak és melyek nem, és helyesen magyarázza őket.

(folyt. köv.)

A pápa és az Egyház Tanítóhivatala
     Scott és Gerry meg akartak győződni arról, hogy a helyes úton járnak, ezért találkozót beszéltek meg az egyik legjelentősebb kálvinista teológussal Dr. John Gerstnerrel, aki a Katolikus Egyházat csak a „sátán zsinagógájának” hívta.
     A vita folyamán Dr. Gerstner a pápaság intézményének biblikus megindoklására kérte őket.
Scott idézte a Mt 16,17-19 szövegét, ahol Jézus új nevet ad Simonnak a Péter (Szikla) nevet, s azt mondja, hogy őrá építi egyházát, és hogy Péternek adja a mennyek országának kulcsait. Amikor Jézus a „országának kulcsairól” beszél, az Iz 22,20-22-re utal, ahol azt olvashatjuk, hogy Ezekiás király kinevezte Eljákimot palotája új intézőjévé és neki adta az „ország kulcsait”. Amikor Jézus Péternek adta a „kulcsokat”, meghatározta Péter primátusát, hogy a nevében vezesse az egyházat, amely Krisztus országa a földön. Péter primátusának hivatala továbbadódik az utódainak.
     Scott elmagyarázta, hogy a Szentírás középpontja a szövetség, amely egy szent családi kötelék Isten és az emberek között, s ezért Isten családjának szövetségként értelmezett bibliai koncepciója értelmet ad a Katolikus Egyház egész tanításának. Ebben szó van Szűz Máriáról mint minden hívő anyjáról, a pápáról mint atyáról, arról, hogy a szentek a testvéreink, és hogy a liturgikus ünnepek családi ünnepségek.
     A Dr. John Gerstnerrel folytatott többórás vita során Scott és Gerry nem kaptak kielégítő választ, s ez még inkább megszilárdította meggyőződésüket a katolikus doktrína igaz voltáról. Úgy érezték, hogy Luther és Kálvin tanítása megcsalta őket.
Elmagyarázták Gerstnernek, hogy amióta Luther elszakította a köteléket a Katolikus Egyházzal,   25 000 különféle protestáns felekezet keletkezett, s a szakértők véleménye szerint minden héten újabb öt jön létre!
Az összes ilyen felekezet azt állítja, hogy egyetlen tekintélyük a Biblia, s hogy a Szentlélek vezeti őket. Scott az Egyesült Államok megalakulását hozta fel hasonlatként. Az Államok megalapítói nem szorítkoztak csak arra, hogy megírják az alkotmányt, de kormányt is alakítottak, mely az elnökből, a szenátusból, a kongresszusból és a legfelsőbb bíróságból áll.

(folyt. köv.)

Anya nélkül élni?
     Annak híre, hogy Scott közeledik a Katolikus Egyházhoz, hogy a „babiloni szajhával” flörtöl, gyorsan elterjedt a barátai és az ismerősei között. Az egyikük Chris, felhívta Scottot és ironikusan megkérdezte tőle, hogy már imádja-e Szűz Máriát? Scott helyre tette a dolgokat és elmondta, hogy a katolikusok nem imádják Szűz Máriát, hanem tisztelik. Chris kijelentette, hogy szerinte nincs különbség a kettő között, mivel a katolikus Mária-tiszteletnek nincs semmilyen biblikus alapja. Scott válasza határozott volt. Először elmagyarázta barátjának, hogy Jézus betartotta Isten tízparancsolatát, ezért azt a parancsot is betartotta, hogy „tiszteld apádat és anyádat”. A héber „tisztelni” szó egészen pontosan azt jelenti: „dicsérni”. Jézus Krisztus tisztelte mennyei Atyját és földi anyját, Szűz Máriát is. Természetes, hogy mindazoknak, akik hisznek benne, ugyanezt kell tenniük ‒ tisztelni Szűz Máriát, ahogy azt Krisztus teszi. Ez a Katolikus Egyház Mária-tiszteletének fő oka.
Az ellenzők azok, akik félnek, hogy megsértik a Fiút, ha az Anyát tisztelik, vagy lealacsonyítják Jézust, ha Édesanyját felmagasztalják...*
     A Bibliában ezt olvassuk: „Íme, mostantól fogva boldognak hirdet minden nemzedék” (Lk 1,48). A rózsafüzér csak az evangélium e szavainak beteljesítése.
Scott meggyőződött arról, hogy a rózsafüzér mindennapi imádkozása segített neki egyre jobban megérteni a bibliai szövegek teológiai értelmét. Ez az ima a „szeretet logikájára” tanította, kibontakoztatta benne a hit-érzéket, a teológiai intuíciót, növelte intellektuális képességeit és valami egységérzetet adott a világ imádkozóival.
     Scott a Legszentebb Háromság belső életében felfedezte az egyetlen, örök, szent Család ‒ az Atya, a Fiú és a Szentlélek életét. Arra a meggyőződésre jutott, hogy Isten családjának földi képmása a Katolikus Egyházban található.

(folyt. köv.)
................................
*A Montforti Grignon Szent Lajos tanítása szerint ez a merev álláspont azért nagyon veszedelmes, mert ,,a gonosznak a nagyobb jó ürügye alatt finoman szőtt hálója ez” (Tökéletes Mária-tisztelet, 92-94)

Engesztelő imaórák Magyar Hazánkért a Belvárosi Nagyboldogasszony Templomban – papi vezetéssel!

2020. januártól kezdődően minden pénteken, így az első időpont: 

január 17-én lesz 15.00 - 16.45-ig.

Kérünk mindenkit, hogy hozzon magával még egy embert, hogy kellő létszámmal (és hanggal) történjen az engesztelés.

Az altemplom befogadóképessége kb. 80 fő.

Mindenkit szeretettel várunk!

Lendvainé Dr. Tóth Edit

Teljes cikk: https://uzenetblogol.blog.hu/2019/03/06/ausztraliaban_felszamolnak_a_gyonasi_titkot_es_a_katolikus_korhazak_autonomiajat

Ausztráliában felszámolnák a gyónási titkot és a katolikus kórházak autonómiáját - 2019. márc.

     „Törvényjavaslatot dolgoztak ki, amelyben a papokat köteleznék arra, hogy a gyónási titoktartást megszegjék” - írta Zavarkó Zoltán, Ausztrália Victoria államában élő olvasó. És ez még nem minden: „Tanja Plibersek liberális politikus az abortusz ingyenes és kötelező elvégzését akarja ráerőszakolni az államilag finanszírozott - köztük az egyházi fenntartású - kórházakra" is azzal, hogy amennyiben nem tesznek eleget a törvényben előírtaknak, nem kapnak állami támogatást.
     Ausztrália Victoria államában olyan jogszabály meghozatalát kezdeményezték a törvényalkotók, amely a Gyónás Szentségét támadja azzal, hogy a gyónási titok jogszabályi védelmét a köztörvényes bűncselekmények esetében megszüntetik.
Ha ez így lesz, akkor a gyóntató papnak kötelessége lesz jelentenie a hatóságok felé, ha a gyónásban bűncselekményről szerez tudomást.
     Ezzel párhuzamosan Ausztrália szövetségi Parlamentjében a jelenleg ellenzékben lévő Labour párt képviselője bejelentette, hogy amennyiben pártja hatalomra kerül, az egész országban kötelezővé fogja tenni az ingyenesen elvégezhető abortuszt, egészen a születésig. Pontosan úgy, ahogyan New Yorkban.
     A Katolikus Egyházat mindkét javaslat tökéletesen lehetetlen helyzetbe hozza, hiszen a gyónási titok az egyházi szabályok alapján szent és sérthetetlen, és ha a pap mégis megtenné, azzal önmagától beálló, azonnali kiközösítés alá esne, ami számára a papi szolgálat végét is jelentené. Következésképpen az is elképzelhető, hogy lesz majd olyan pap, akinek ezért börtönbe kell mennie.
És, hogy mekkora az esély, hogy a javaslat törvényhozási elfogadására? Olvasónk szerint nagy, ugyanis – ahogy korábban Canberrában – úgy most Victoriában is teljes a konszenzus a kormánypárti és az ellenzéki képviselők között.
     Az abortuszt általánosan, a szövetség tagállamainak minden kórházában lehetővé tevő szándék már korántsem ennyire egyöntetű. Azt inkább a liberális politikai erők forszírozzák. Ráadásul Ausztráliában még mindig van két olyan állam, Dél Wales és Dél Ausztrália, ahol az abortusz – leszámítva az anya életveszélyét – illegális.
Amennyiben valaha is az Australian Labour Party (ALP), amely jelenleg a második legerősebb párt a kétkamarás nemzeti parlament alsó házában, megnyerné a választásokat a Katolikus Egyház által fenntartott kórházak komoly bajba kerülhetnek. Azokat ugyanis az állam finanszírozza, így – ha az ALP tényleg betartja ígéretét – elvesztik a finanszírozásukat, amennyiben nem hajlandóak abortuszt végezni a kórházaikban.
Márpedig a legártatlanabb és a legvédtelenebb emberi lény, a magzat megölésére a kórházak fenntartásáért felelős püspökök, illetve az azokban dolgozó orvosok sem lesznek hajlandóak. A “ne ölj” parancsát hithű katolikus ember komolyan veszi.
     Az pedig már csak a hab a tortán, hogy a gyónási titok megsértéséhez hasonlóan az abortusz is önmagától beálló kiközösítést eredményez az egyházi jog szerint.
A katolikus kórházak működésének ellehetetlenítésére akkor van tehát esély, ha a baloldal megnyeri a választásokat májusban.
     Sajnos a gyónási titok védelme a jelenlegi trendek ismeretében valószínűleg nem lesz elkerülhető. 

Az utolsó akadály ‒ a Mária-tisztelet
     Abban az időben valaki egy rózsafüzért küldött Scottnak postán. Ahogy Scott a szentolvasót meglátta, tudatosította, hogy valójában már csak egyetlen akadálya maradt annak, hogy átlépjen a Katolikus Egyházba, és ez a Mária-tisztelet.
     A dolgozószobája csöndjében Scott buzgón imádkozott azért, hogy képes legyen megérteni azt, amit a Katolikus Egyház Szűz Máriáról, Krisztus anyjáról tanít, s aztán egy bizonyos, emberileg reménytelen szándékra életében először elimádkozta a rózsafüzért.
     Három hónappal később Scott megállapította, hogy az imája meghallgatásra talált. Megköszönte Isten irgalmasságát, és bocsánatot kért a vakságáért és hálátlanságáért.
Attól a naptól kezdve, mindennap imádkozta a rózsafüzért. Tudatosította, hogy a rózsafüzér imája a megtestesülés titkából meríti erejét, s hogy rendkívül hatékony fegyver a gonosz ellen. Isten kiválasztotta Szűz Máriát, hogy méhében a Legszentebb Háromság második személye valóságos emberré váljon, és elvégezze üdvösségünk művét.
     Tagadhatatlan tény, hogy a keresztény hagyomány már a második századtól Szűz Máriával azonosítja a protoevangélium asszonyát, akit az egyházművészet sátántipró asszonyként jelenít meg. Azok a Mária-ábrázolások, amelyeken a Szent Szűz széttiporja lábával a földgömböt átölelő kígyó fejét, egyértelműen az ősevangélium ígéretére utalnak. Minden keresztény számára világos kéne, hogy legyen: Mária személye mint isteni ajándék jelenik meg az emberi történelemben, akinek tevékenysége teljesen és közvetlenül Jézus Krisztus üdvözítő szerepéhez kapcsolódik. Az őskígyó elleni harc győztese Jézus Krisztus, de Máriáé a láb, mely széttiporja a sátán fejét.
     Az üdvtörténet két legfontosabb szerepét játszó asszonya között a párhuzam szembeötlő (Szent Iréneusz). Éva a sátán szavára hallgatott, Mária az Istennek mondott igent. Éva nem hitt az Istennek, s ezzel halált hozott önmagára és utódaira, Mária pedig hite miatt a Boldogasszony. Éva az összes élők anyja, Mária is ‒ mivel Fia mindenkiért meghalt ‒ valamennyiünk édesanyja. Éva társa Ádámnak,
Mária társa Szent Fiának. Éva a halált hozta gyermekeire, Mária az életet akarja visszaadni gyermekeinek. Éva a kígyónak szolgáltatta ki önmagát és gyermekeit, Mária széttiporja a sátán fejét. Ez pedig Isten akaratából és erejéből történik.

(folyt. köv.)

A Katolikus Egyházba vezető úton
     Egy szerencsés véletlen folytán Scott egy értékes könyvgyűjteményhez jutott, mely azelőtt ‒ ahogy azt később megtudta ‒ egy ismert katolikus bibliatudós papé volt. Esténként órákon át olvasta a katolikus könyveket, és lenyűgözte őt azok mélysége.
     Néhány hét után erős meggyőződés ébredt benne, hogy Krisztus a Katolikus Egyházba hívja őt. Ez a gondolat megrémítette, mert egészen addig azt gondolta, hogy egy igaz keresztény az nem lehet katolikus. Elkezdett világosságért könyörögni Istenhez azért, hogy megismerje, valóban a Katolikus Egyház rendelkezik-e a kinyilatkoztatott igazság teljességével.
     Ebben az időben hosszú teológiai vitákat folytatott Gerry Matatics barátjával, aki szerette a Bibliát és gyűlölte a Katolikus Egyházat. Scott bevallotta neki, hogy nagy mennyiségű katolikus könyvet birtokol, s hogy az olvasásukkor felfedezte a világ legnagyobb teológusait: Joseph Ratzingert, Jean Danielou-t, Hans Urs von Balthasart, Henri de Lubacot és R. Garrigou-Lagrange-ot.
Gerry saját maga akart erről meggyőződni és megkapva, egy hónap alatt kiolvasta az összes könyvet.
     Miután elolvasta elismerte, hogy a Katolikus Egyház egész tanítása a Biblián alapszik, és a katolikus hit felbecsülhetetlen kincs minden ember számára. Ezt követően Gerry és Scott együtt próbáltak meg téves pontokat találni a katolikus doktrínában, de mindig olyan válaszokra bukkantak, amelyek megcáfolhatatlanok voltak.
Mindketten felismerték, hogy mivel Jézus az egyetlen „közvetítő Isten és ember között” (1Tim 2,5), Ő „az út, az igazság és az élet” (Jn 14,6), Ő magyarázza nekünk az Istent, Ő az, aki tanítói megbízatást és hatalmat adott az apostoloknak: „Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). „A hit szent örökségét, a hitletéteményt (depositum fidei)”, az apostolok az Egyház egészére bízták. Az Istenről szóló hiteles tanítás egyetlen birtokosa, megbízott továbbadója és értelmezője, tehát a Krisztus által alapított Egyház!
     Sajnos, sokan megfeledkeznek ezen igazságokról, s gyarapszik azok száma, akik önjelölt tanítókra, ember alapította vallások hirdetőire rajongva hallgatnak, mások pedig mágikus, ezoterikus, démonikus esz-közöket használnak boldogulásukhoz.

(folyt. köv.)

02)  https://youtu.be/HvE9K8ItTl4

Nem a Szentírás a hit egyetlen alapja!
     A protestáns egyházak egyik alapelve az az állítás, hogy egyedül a hit által igazulunk meg (sola fide), a hit tekintetében pedig az egyetlen tekintély és forrás csak a Szentírás (sola Scrip-tura) ‒ a hagyomány nélkül. Ez volt a katolikusok és a protestánsok közti szakadás fő doktrinális oka.
     Scott Hahn professzor az előadásain a Szent-írás alapján kétségbe vonta a sola fide (csak a hit számít) elvét mint olyas valamit, ami egyál-talán nem biblikus, de továbbra is azt tanította, hogy a Szentírás a hit egyetlen alapja (sola Scriptura).
     Az egyik diák megkérdezte tőle, hogy a Szentírás mely része írja azt, hogy a Biblia az egyetlen tekintély. A feldühödött professzor azt felelte, hogy ez egy ostoba kérdés. Ekkor a diák, egyenesen a szemébe nézve mondta, hogy akkor egy ostoba választ kért. A sarokba szorított professzor ekkor a Szent Máté evangéliuma 5,17-et és a Timóteusnak írt második levél 3,16-17-et idézte. Ezek azonban nem voltak meggyőző érvek. A diák megkérte őt, hogy magyarázza meg ezt a részt: „Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok” (2Tesz 2,15). Hahn nem akart válaszolni és a vitát elhalasztotta. Ám a diák kérdése olyannyira nyugtalanította, hogy imában feltette a kérdést, vajon vannak-e a Szentírásban olyan részletek, melyek alátámasztanák a protestáns sola Scriptura elvet.
     Egész héten át hiába kereste a választ a Bibliában. Scott segítséget kért a legismertebb amerikai teológusoktól is. De ez is eredménytelen volt ‒ banális vagy kitérő válaszokat kapott: „Miért teszel fel egyáltalán ilyen ostoba kérdéseket?” Hahnt azonban ez nem tántorította vissza, és ő is egy „ostoba” választ kért.
     Mindannyian elismerték, hogy a sola Scriptura elvét nem lehet alátámasztani a Bibliával, hogy ez csak egy teológiai elv. Nem létezik olyan bibliai szöveg, amely kimondaná, hogy a Szentírás az egyedüli tekintély. A Biblia inkább arra buzdít, hogy a szóban mondott és írott hagyományok-hoz is ragaszkodjunk (vö. 2Tessz 2,15). Kimondja, hogy az Egyház az igazság oszlopa (vö. 1Tim 3,15). Itt azonban felmerült benne a kérdés, hogy melyik egyház?
     Scott Hahn egyre nyugtalanabbá és rémültebbé vált, hiszen először a protestantizmus egyik tartóoszlopa dőlt össze (sola fide), most pedig a szeme előtt omlik össze a másik (sola Scriptura) is. Ugyanebben az időben a szeminárium rektora dékáni pozíciót kínált fel Scottnak, mert a diákok rajongtak az előadásaiért.
Ezt a nagyszerű ajánlatot nem fogadta el, sőt, lelkipásztori funkciójáról is lemondott, mivel a lelkiismerete nem engedte, hogy olyan tanítást hirdessen, amelyről maga sem volt meggyőződve!
     Scott az igazság keresésénél nem ismert megalkuvást, határtalanul bízott Istenben, és meg akart ismerni s szeretni mindent, amit a Teremtő a Szentírás szövegeiben kinyilatkoztatott.

(folyt. köv.)

Igazság az Eucharisztiáról 2
     Aki az Evangéliumot meg akarja érteni, annak egyetlen percig sem szabad felednie Jézus szavát: „Ami az embereknek lehetetlen, az Istennek lehetséges.” (Lk 18,27). Aki ezt szem előtt tartja, az semmi „hihetetlent” nem fog találni a valóságos Jelenlét tanában!
Vigyáznunk kell azonban, mert a lejtőn nincs megállás! Aki azért nem hiszi az Oltáriszentséget, mert az érthetetlen természetfeletti dolog, az sajnos az emberi észt teszi Isten szavainak bírájául, és következetesen el fog jutni a racionalizmusig, a teljes hitetlenségig! Az újkori protestantizmus története, sajnos ezt a folyamatot igazolja: akik ugyanis az Eucharisztiát ezen az alapon elvetették, később nagy mértékben elfordultak a kereszténység többi természetfeletti tanításától is. Ez az irányzat végül már nem fogadja el sem a csodákat, sem az evangéliumok isteni sugalmazottságát, sem a Szentháromságot, sem Jézus istenségét, sem az Apostoli Egyházat, sem az örök életet, de még a teremtést sem!
     Márpedig, alig van a keresztény kinyilatkoztatásnak még egy pontja, amelyre oly egyértelmű világosságot derítene Jézus szava, mint az Oltáriszentség tanára. Az Üdvözítő olyan határozott egyértelműséggel, oly kétséget nem tűrő nyomatékkal hangoztatja az Oltáriszentség tanát: a saját valóságos jelenlétét a kenyér és bor színe alatt, hogy éppen emiatt másfél ezer éven keresztül alig akadt eretnekség, amely ezen a hitigazságon kételkedni merészelt volna.
Scottot megdöbbentette ez a felfedezés, hiszen ezeket a tanokat a Katolikus Egyház következetesen hirdeti. Felismeréséről nem beszélt, de lelkében és elméjében tovább munkálkodott a titokzatos Valóság! Ennél fogva Scott Hahn az előadásain csak felszínesen foglalkozott Szent János evangéliumának hatodik fejezetével (Jn 6,26-71) ‒ nehogy valaki rákérdezzen ‒, azt a kérdést pedig, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Eucharisztiában, nyilvánvalóan messze elkerülte. Azért tett így mert félt, hogy elveszíti a munkáját.
     Scott a Szentírás tanulmányozása által megértette, hogy a liturgiának és a szentségeknek elsődleges szerepet kell betölteniük az egyházban, és ez a presbiteriánus egyházban azonban nem így volt. Scott ezért fontolóra vette, hogy átlép az episzkopális egyházba*.
Amikor ezt megmondta a feleségének, az sírva fakadt és azt mondta, hogy soha nem szűnik meg presbiteriánus lenni!

(folyt. köv.)
...................................
*Az episzkopális egyház anglikán eredetű protestáns gyülekezet, melyben a római katolikusokhoz hasonló püspöki hierarchia van, ellentétben a demokratikus szervezetű presbiteriánus egyházzal. Az „episzkopál” jelentése „püspöki”.
4-5 féle tagegyházuk van (így az Amerikai Episzkopális Egyház is), önálló dogmatikai és liturgikus gyakorlattal él ‒ többnyire az anglikán egyház hagyományaira támaszkodva. Követői egy része pápa nélküli katolicizmusként tekint rá, mások számára egyfajta protestantizmus, domináns alapító (Luther, Knox, Kálvin, Zwingli, Wesley) nélkül. Minden episzkopális gyülekezetnek, saját döntéshozó folyamatai és püspöki hierarchiája van, saját főpapjuk vezetése alatt. Teológiájuk és liturgikus gyakorlataik a protestantizmusból és a liberális katolicizmusból tevődik össze. Ebből következően igen bizonytalan a szentségi átlényegülés megvalósulása. Nem lehet tudni ugyanis, hogy a papszentelések sorában nem szakadt-e meg a krisztusi „áthagyományozódás” folyamatossága!

Igazság az Eucharisztiáról 1
     Az előadásokra való felkészülés során Scott néhány hetet azzal töltött, hogy elmélkedett Szent János evangéliumának hatodik fejezetéről, melyben Jézus ismert eucharisztikus beszéde található (vö. Jn 6,26-71).
Scott mindig meg volt győződve arról, hogy az Eucharisztia csak jelkép. Amikor azonban részletesen elemezte Jézus eucharisztikus beszédét megértette, hogy Jézus nem hasonlatot használt. Erről tanúskodnak Jézus szavai, valamint a hallgatóságának megbotránkozása és ellenkezése, amikor ezt mondták: „Hogyan adhatja ez a testét eledelül?” (52); „Kemény beszéd. Ki hallgatja?” (60)
     Jézus szavai egyértelműek: „A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (55-56).
Miért is kellene az utolsó vacsora igéit merőben jelképesen, szimbolikusan értelmezni? Mi erre a kényszerítő ok? Az egyetlen ok, amelyet felhozni lehet, s amit a tagadók fel is hoznak: hogy mégiscsak „szokatlan és hihetetlen”, hogy Jézus a saját testét és vérét adja nekünk eledelül! Hihetetlen és a fizika rendje szerint elgondolhatatlan!
Ez olyan csoda volna, amelyet ‒ így mondják ‒ nem hihetünk el! Bizony, akik így okoskodnak ‒ maguk sem veszik észre ‒, hogy ezzel az okoskodással végleg elhagyják az evangélium talaját. Mert vajon Jézus születése, élete, feltámadása, maga az evangélium és az egész megváltási történet nem csupa csodából, csupa emberileg teljesen érthetetlen, megfoghatatlan, isteni jelenségből szövődik?
     Ha Jézusnak az ő testére és vérére vonatkozó kijelentéseit azon a címen nem fogadjuk el, mert hogy ez „csoda”: akkor hogyan fogadhatjuk el a többi csodáját? Az ő istenségét? Az ő csodálatos, szűztől való születését? Az ő halott-támasztásait, feltámadását és mennybemenetelét? A kegyelem, a megváltás, az üdvösség csodáit? Vajon ezek nem a fizika rendje szerint érthetetlen és lehetetlen dolgok? Hol itt a következetesség?
Ott van pl. a Szentháromság titka. Teljességgel emberfeletti, fizikailag érthetetlen, felfoghatatlan hittitok. Miért hiszik ezt a protestánsok is? Nyilván azért, mert Jézus mondta!
     Tehát, vagy egyenlő hitet gyakorolnunk Jézus minden szava iránt, vagy sem! Éppúgy, mint amikor azt mondja: „Menjetek ... kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében.”

(folyt. köv.)

Vágy az egy akol után
     Ugyanabban az időben Scott Hahn egy középiskolában is előadásokat tartott a Szentírásról. A diákok visszafojtott lélegzettel hallgatták, ahogy az Isten és az emberek közti szövetséget magyarázta. Beszélt a szövetségről, amelyet Isten Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal, Mózessel, Dáviddal kötött, és az Újszövetségről, melyet Krisztus kötött meg azáltal, hogy a világ minden nemzetét egyesítette Isten családjába ‒ az egyetemes, vagyis katolikus (gör. katholikosz) családba, amely az egész világot magába foglalja.
     Azt természetesen tagadta, hogy Isten családja a Katolikus Egyház volna. Az egyik előadás után egy diáklány odament Scotthoz és elmondta neki, hogy a diákok szavazást tartottak maguk között és arra jutottak, hogy Scott egyszer katolikus lesz.
     Ráadásul ugyanazon a napon a felesége nem kevesebbel vádolta, minthogy nem tartja elképzelhetetlennek, hogy Scott a nézeteivel egyszer majd szembe fog kerülni Lutherrel. A bosszankodó Scott ezt abszurdnak tartotta, hiszen Isten igéjének rabszolgájaként nem kerülhet ellentétbe Lutherrel.
     Amikor Scott Hahn, a Presbiteriánus Egyház pásztora, karjaiban tartotta elsőszülött fiát, azon gondolkozott, hogy melyik egyházba fog tartozni a gyermeke. Az abszurditás, hogy számára az Üdvözítő Jézus EGYháza „TÖBB-ház”, felrázta az ifjú apát és szívébe nyilallt annak tudata, hogy az Egyház darabokra szakadása semmiképp sem Isten akarata szerint való. Az Úr szándéka ugyanis az egy akol és egy pásztor.
     Scott szüntelenül imádkozott azért, hogy hűséges legyen Isten Szavához, s hogy mindennap és minden körülmények között bátran hirdethesse azt. Szélesre akarta tárni szívét és elméjét, a Szentírásban hozzánk szóló Szentlélek előtt.

(folyt. köv.)

Az Istennel kötött szövetség
     Nem sokkal az egyetemi tanulmányainak a befejezése előtt Scottot kinevezték egy virginiai presbiteriánus parókia tanítójának és lelkipásztorának. Az ő dolga volt vasárnap prédikációt mondani, és heti két alkalommal a bibliai összejövetelt vezetni.
   A hallgatókat fellelkesítette az a tanítása, hogy az Isten és az emberek közti szövetség Isten családjává teszi a híveket. Ezt Scott a Zsidóknak írt levél és egyéb újszövetségi levelek alapján hirdette. Szent János evangéliumának és a Zsidóknak írt levélnek a tanulmányozása azonban felfedte előtte, hogy a szentségek és a liturgia a keresztény közösség életének alapvető részei. Scott megértette, hogy az Isten és az emberek közti szövetség megerősítésében nagyon fontos szerepe van a liturgiának, s a prédikációi legfőbb céljául azt kell kitűznie, hogy az embereket felkészítse az Úrvacsora vételére.
     Jézus Krisztus csak egyszer használta a „szövetség” szót, az Eucharisztia megalapításakor. A presbiteriánusok csak évente négy-szer vették magukhoz az Úrvacsorát. Scott úgy döntött, hogy ezt megváltoztatja, és azt a javaslatot tette a közösségének, hogy minden vasárnap vegyék magukhoz az Úrvacsorát. Egyesek azonban attól tartottak, hogy az Úrvacsora vétele puszta szokássá válhat, de a felvetésekre Scott azt felelte, hogy ez az ünneplés az Istennel kötött szövetség megújítása, azt pedig nem kell korlátozni. Az ilyen aggály épp úgy abszurd, mintha a házassági szövetségnek a házasélet általi megújítását, csak évi néhány alkalomra korlátoznánk.
     Az Úrvacsora hetenkénti vételének javaslatát egyöntetűen elfogadták, s ez lett az ünneplés középpontja. Scott ezt eucharisztiának kezdte el nevezni, ahogy azt az ősegyházban tették. Egyszer csak meglepetéssel ébredt rá, hogy egyedül (az általa olyannyira ellenzett) Katolikus Egyház tanításában és gyakorlatában találhat megfelelő válaszokat számos kérdésére.

(folyt. köv..)

Vízkereszt ünnepe kötelező ünnep!

Január 6-án a háromkirályok gyermek Jézusnál tett látogatását ünnepli a katolikus egyház, ekkor kerül sor a vízszentelés szertartására is: a pap megáldja a keresztvizet és a szentelt vizet.

Az epifánia néven is ismert vízkereszt Jézus Krisztus megjelenésének ünnepe. A magyar vízkereszt elnevezés az ilyenkor hagyományosan végzett vízszentelésből eredeztethető.

Vízkereszt napja a IV. század elején kezdett a keresztények körében terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe. Később az ünnep elsődleges témája keleten Jézus keresztsége lett (erre emlékeztet a vízszentelés); nyugaton viszont a háromkirályok látogatása került előtérbe, mindamellett itt is megmaradt a vízszentelés szertartása. A II. Vatikáni Zsinat rendelkezései értelmében a római katolikus egyház január 6-án a háromkirályok látogatását ünnepli vízszenteléssel egybekötve; Jézus megkeresztelkedésének ünnepe a következő vasárnapra esik. A kánai menyegzőről, amelyen Jézus első csodáját vitte végbe a vizet borrá változtatva, egy közbeeső hétköznapon emlékezik meg az egyház.

A vízkereszt amiatt is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelés időszaka. A házszentelés szertartása során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti a lakásokat, házakat. A szentelmény révén nemcsak az épületeket, hanem a benne lakókat, dolgozókat is megáldja.

Forrás: http://www.magyarkurir.hu/hirek/vizkereszt-unnepe-kotelezo-unnep

Luther és Kálvin tévedésének leleplezése
     Az igazság keresésének e szakaszában az egyetlen tekintély Scott számára a Biblia volt. Ahhoz, hogy a kulcsfontosságú bibliai szövegeket jobban megértse, megtanult görögül és héberül.
     Az eredeti szövegek tanulmányozása nyomán Scott új szemmel kezdte nézni a szövetség fogalmát. A protestánsok úgy értelmezik a szövetséget, mint egyezséget. De a Szentírás szerint a szövetség egy szent-, lelki- és családi kötelék: még a természetes vérségi kapcsolatnál is mélyebb kapcsolat. Az Isten és a választott nép közti ótestamentumi szövetség azt jelentette, hogy Isten Atyja volt Izrael fiainak, ők pedig a családja voltak. Az Újszövetség révén, melyet Krisztus az egész emberiséggel kötött, az emberek Isten gyermekei lettek, mi által az egész emberiség egyetlen családdá lett.
     A Biblia tanulmányozása hatására Scott elutasította Luther és Kálvin tanítását arról, hogy csak a puszta hit által igazul meg az ember, nem pedig a szeretetben és konkrét tettekben megnyilvánuló hit által, amiként a Katolikus Egyház tanítja. Scott megállapította, hogy amikor Luther németre fordította a Bibliát, megváltoztatta a Rómaiaknak írt levél 3,28-at.
     Az eredeti szövegben ugyanis ezt olvassuk: „az ember a hit által válik igazzá”. Luther viszont hozzátette, hogy „egyedül” a hit által, ami a bibliai szöveg nyilvánvaló manipulálása és meghamisítása.
Megértette, hogy a megigazulás nem jogi dekrétum. Isten mindenekelőtt Atya és nem bíró! Ő Krisztusban az élete részeseivé tesz és a gyermekeivé fogad minket.
     Szent Pál az Ef 2,8-10-ben hangsúlyozza, hogy a Hit, részünkről meg nem érdemelt ingyenes ajándéka Istennek, amely nem tettekből származik, de a hit kegyelme, jótettekre vezet minket. A hitünk csak akkor élő, ha jót cselekszünk. Enélkül halott!
     Scott számára nyilvánvaló volt, hogy a Szentírásban sehol sincs szó arról, hogy egyedül a hit által igazulunk meg. Így hát a protestantizmus egyik legfontosabb alapelvéről, azaz hogy (tettek nélkül) ‒ csakis a hit által igazulunk meg ‒ kiderült, hogy nem biblikus. A fiatal teológus számára nem volt könnyű elismerni, hogy Luther ebben a dologban tévedett, hiszen az Evangélium világosan tanítja, hogy „tettek által igazul meg az ember, és nem egyedül a hit által.” (Jak 2,24). Szent Pál kihangsúlyozza, hogy a hitnek a szeretetben kell kiteljesednie (vö. Gal 5,6).
     „Legyen bár oly teljes a hitem, hogy a hegyeket áthelyezzem: ha szeretet nincs bennem, semmi sem vagyok.” (1Kor 13,2). A hit tehát Isten ajándéka, és a rá adott válaszunk konkrét tettekben nyilvánul meg.

(folyt. köv.)

Példás élet, megalkuvás nélkül
     Scott megalkuvás nélkül kereste az igazságot. Egy serény detektív buzgóságával kezdett olyan részleteket keresni a Szentírásban, melyek alá-támasztanák azt, hogy a protestáns egyház hirdeti és valósítja meg legjobban a Biblia tanítását. Scott legközelebbi barátja és a keresésben egyik diáktársa Gerry Matatics volt. Mindketten presbiteriánusokként mélyen meg voltak győződve arról, hogy a Katolikus Egyház az apokaliptikus babiloni szajha, a pápa pedig az Antikrisztus.
     Abban az időben Scott felesége Kimberly ‒ aki szintén teológiát tanult ‒, a fogamzásgátlást választotta a diplomamunkája témájának. Megállapította, hogy 1930-ig valamennyi keresztény egyház rossznak tartotta a fogamzásgátlást, tekintet nélkül a körülményekre. Ez az álláspont azonban a protestáns felekezetek részéről megváltozott annak ellenére, hogy a Szentírás tanítása egyértelmű: a fogamzásgátlás ellentmond a természetes törvénynek, profanizálja a házassági szövetséget, mivel tagadja a házastársak teljes önátadásának kötelezettségét*.
     Kimberly Hahn kénytelen volt keserűen megállapítani, hogy 1930 után egyedül a Katolikus Egyház maradt hűséges a házasságról szóló bibliai tanításhoz, és továbbra is bátran hirdeti a kinyilatkoztatott igazságot a fogamzásgátlás bűnéről. Ennek köszönhetően Scott és Kimberly házasságában radikális változás állt be. Mindketten teljesen elutasították azokat a fogamzásgátló eszközöket, melyeket addig használtak. Életük terveit minden területen Istennek adták át, és teljes bizalommal megnyíltak az új élet előtt, mellyel Isten meg akarta ajándékozni a házasságukat.
     Rendszeresen tizedet adtak az egyház fenntartására ‒ még akkor is, amikor nem dúskáltak anyagi javakban ‒, ám eközben megtapasztalták, hogy Jézus bőségesen gondoskodik az ö szükségleteikről.
A vasárnapot mindig megszentelték, aznap még a tanulmányaikkal sem foglalkoztak, mert azt is munkának tartották. Ezt még akkor is komolyan vették, ha hétfőn vizsgázni mentek.

(folyt. köv.)
...........................
*Az USA-ban, Metodista és episzkopális lelkészek áldották meg a Planned Parenthood abortuszklinikát. (Ahol, még az abortált magzatok szervkereskedelmével is foglalkoznak!) Lásd:
https://www.lifesitenews.com/news/methodist-episcopalian-clergy-bless-cleveland-abortion-clinic-in-prayer-ser

01)  https://youtu.be/68ODAzkSpJI

Egy induló életpálya

     Scott Hahn hagyományos protestáns családban született, és a Presbiteriánus Egyházban keresztelték meg. Kamaszként teljesen elhagyta a vallásos hitet és átadta magát a kicsapongó életmódnak. Néhány bűntény elkövetése után a fiatalkorúak bírósága elé került. Hat hónap felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Egy szép lány, Kathy kedvéért járni kezdett a problémás fiatalok evangelizálására törekvő Young Life keresztény mozgalom találkozóira.
Egy lelkigyakorlaton hallott mondat megragadta: „ha kísértésed támadna, hogy könnyedén vedd a bűnt, akkor nézz hosszan a kereszten függő Krisztusra”.
     A fiatalemberben fel-merült az önvád, hogy az ő bűnei is hozzájárultak Krisztus keresztre feszítéséhez, és elhatározta, hogy átadja életét Krisztusnak. Olyan radikális változás állt be a gondolkodásában és viselkedésében, hogy megváltozott értékszemléte miatt minden addigi barátja elhagyta.
     Scott beleszeretett a Szentírásba, és a hit terén Luther Mártont és Kálvin Jánost tartotta a legnagyobb tekintélyeknek. Magáévá tette a protestánsok körében elterjedt fenntartásokat és az ellenszenvet a Katolikus Egyházzal szemben. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a katolikusok hite, miszerint Krisztus valóságosan jelen van az Eucharisztiában, színtiszta káromlás.
     Gyűlölte a Katolikus Egyházat, s ezért minden módon megpróbálta meggyőzni a katolikusokat, hogy szabaduljanak meg a babonáktól és a tévhitektől, melyekben élnek ‒ s melyekről persze őszintén meg volt győződve. Csodálkozott, hogy az általa ismert katolikusok nem ismerik a Bibliát, a katekizmus alapjait, de még az egyházuk tanítását sem.
     A főiskola befejezése után Scott úgy döntött, hogy lelkipásztori pályára lép, mivel Jézushoz akarta vezetni az embereket. Jelentkezett hát mesterképzésre Szentírás és teológia szakon. Abban az időben, 1979. augusztus 18-án összeházasodott szeretett gyermekkori barátnőjével, Kimberlyvel (lásd alul, kisgyermekkori képüket!).
     Felnőttként megvalósult házaséletük középpontjába Jézust helyezték, és készek voltak öt-hat gyermeket is elfogadni.

(folyt. köv.)

Tisztelt Olvasó!

     Blogom, ezen új esztendőben is tartogat igazi meglepetéseket – olvasmányos, képes és nézhető – újdonságokat, melynek sikere érdekében számítok az Önök (továbbküldő) apostolkodó munkájára is!

     Két és fél perces videókkal jelentkezem szombatonként és a Mária ünnepeken, "Elmélkedések a Szűzanyáról" címmel. Ezek a Youtube-linkek, nem egymásra épülő gondolatokat hordoznak – ennél fogva –, minden sorrendiség nélkül küldözhetők a világban! (Ld. holnap!) Legyen tehát állandó késztetésünk a bensőséges Mária-tisztelet terjesztése, mert egyedül ez a lelkiség alakíthatja emberségesebbé a világot, az Istenanya által kiesdett Szeretetláng kiáradásával!

     Montforti Grignon Szent Lajos is így ír a Tökéletes Mária-tisztelet c. művében: "Szűz Mária lelke közli magát veled, hogy az Urat dicsőítse, és az ő szelleme lépjen az emberi lelkekbe. (...) Ó, mikor jön el az a boldog idő − sóhajtja, a Máriában elmerült lélek −, amikor Szűz Mária, mint Úrnő és Királynő fog uralkodni a szíveken, hogy azokat egyetlen Jézusa uralmának teljesen alávesse? Mikor fogják a lelkek Szűz Máriát lélegzeni, mint a levegőt? Nos, akkor majd csodálatos dolgok történnek, amikor a Szentlélek a lelkekben mintegy újraalkotva találja szeretett Jegyesét, és azért teljességének bőségével száll majd reájuk és elárasztja őket adományaival, főleg a bölcsesség adományával, hogy a kegyelem csodáit műveljék mindenkiben. Kedves Testvérem! (‒ írja Szent Lajos.) Mikor jön el a boldog idő − Mária aranykorszaka −, amikor azok a lelkek, akiket az Istenanya kiválasztott és saját számára kiesdett, teljesen beléje temetkeznek, hogy az Ő hasonmásává váljanak Jézus Krisztus szeretetében és megdicsőítésében? Bizony, ez az idő csak akkor fog felvirradni, ha azt a Mária-tiszteletet, melyet én tanítok, megismerik és gyakorolják! Hogy eljöhessen az Úr országa, jöjjön el hozzánk Szűz Mária országa!" (217)

Csupán hozzá teszem, hogy csakis így támadhat fel Mária Országa!

     Kegyelmekben gazdag boldog újévet, eredményes apostoli indíttatásokat és jó egészséget kívánok minden Olvasómnak!

A szerkesztő 

KATTINTS IDE!

Bevezetés
     Úgy mondják, hogyha egy protestáns testvérünk katolizál, akkor az szilárd hitű katolikussá válik. Ha azonban egy katolikus válik protestánssá, az hamarosan még az új hitét is elveszíti!
„Akkor az ember nem kereshet, érdeklődhet más hitvallások igaza iránt?” ‒ kérdezheti az erre mindig készen álló felebarátunk.
     Nos, míg az őszinte indíttatású kételkedés erősítheti a hitet, az okoskodás gyakran tévútra vezet. A hit ugyanis „a múlandó idő világossága, melynek fényénél olyan igazságok tárulnak fel, amelyeket sem az ész, sem az érzékek föl nem ismernének.” (Begyik T.: Az Istenanya követése 462.)
     Jézus Krisztus biztosított minket arról, hogy aki őszintén keresi az igazságot, az biztosan meg is találja (vö. Lk 11,9), és vele együtt megérti az emberi élet értelmét is. Scott Hahn amerikai presbiteriánus* teológus naponta találkozott azokkal a hittételekkel, amelyek évszázadok óta a katolikus-protestáns szembenállás jellemzői, ő azonban lelkiismeretesen utána nézett az ellentét mibenlétének és a szentírási forrás hitelének. Lassan a Katolikus Egyház megvetésétől és gyűlöletétől eljutott odáig, hogy felfedezte benne a legnagyobb kincset, amelyet Isten az emberiségnek kínál. Így vált napjainkban egyik legismertebb katolikus teológusává. (Képen: a házaspár által írt könyv, mely megvásárolható a Szent István Társulat üzleteiben!)
     Megtérésének példás története arról tanúskodik, hogy az igazság őszinte és megalkuvás nélküli keresése mindig ahhoz a végső megállapításhoz vezet, hogy az isteni Kinyilatkoztatás tejessége egyedül a Katolikus Egyházban található meg.
     Mielőtt Scott Hahn rájött volna arra, hogy a Katolikus Egyház az ő otthona, ahová Jézus Krisztus minden bűnöst kivétel nélkül a vele való közösségre hív, egy lebilincselő szellemi és intellektuális utat járt be.
     Sorozatunk e megtérés útját mutatja be! Az egyes részekben, Scott Hahn és felesége Kimbery egyes szám első személyben beszélik el lelki vívódásaikat, a velük történteket.
Munkámhoz az alábbi forrásokat használtam fel:
1) Scott és Kimberly Hahn: Minden érv Rómába vezet. Szent István Társulat 2000.
2) Szeressétek egymást, katolikus evangelizációs magazin. 15. szám (2015)
3) Bangha Béla: Az Oltár Titka, Korda Rt. 1937.
4) Antalóczi L.: Jelenések, üzenetek és a jövő. Kisboldogasszony pléb. Eger 2000.
5) Internetes források: 1.Forrás ; 2.Forrás ; 3.Forrás ; 4.Forrás ; 5.Forrás ; 6.Forrás 
.......................................
*A presbiterianizmus a kálvinista kereszténység egy ága. Hittételeikben elvetik az úrvacsorai kenyér és bor átlényegülését Krisztus valóságos Testtévé és Vérévé materiális táplálékként. Szerintük az úrvacsora emlékezeti cselekedet, és a kenyér és bor magunkhoz vétele csupán szimbolikus lelki eledel.
Elvetik a gyermekkeresztséget, szükségtelennek tartják a keresztelésnél: az ördögűzés, az égő gyertya, az olaj és egyéb hasonló dolgok alkalmazását, valamint azt is, hogy a hívek évenként tudatosan megújíthassák keresztségi fogadalmukat.
Az amerikai presbiteriánusok, elvetik a püspöki státuszt, a nők bármilyen szolgálatát az egyházban, még azt is, hogy szükséghelyzetben egy orvosnő vagy bába megkeresztelhetné az újszülöttet.
Elvetik a szenteket, a szentelményeket, a szentképek, szobrok és érmek használatát, különösen véres posztó számukra a rózsafüzér és a Mária-tisztelet.

 Az Egyház tanításában négy dogma szól Isten Anyjáról:

1) Mária Istenanysága. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Mária a Szentháromság második személyének, az emberré lett Örök Igének a test szerinti édesanya. Így minden, amit Máriáról hiszünk és hirdetünk, e misztériumban gyökerezik. Ünnepe január 1.

2) Mária örökös szüzessége. 649-ben I. Márton pápa hirdette ki ezt a hittételt a Lateráni Zsinaton. Ennek kitétele, hogy Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, s szüzessége örökre megmaradt.

3) Mária Szeplőtelen Fogantatása, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Ünnepe december 8-a.

4) Mária mennybevétele. XII. Piusz pápa 1950. november 1-én hirdette ki a világegyháznak: "A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária, földi életpályája befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe." Ünnepe Nagyboldogasszony napja, augusztus 15-e.

     Kedves Olvasóim! Most ez újesztendőben, amikor magam is békés és boldog újévet kívánok, szíves figyelmükbe ajánlom, hogy egyfelől VI. Pál pápa kezdeményezésére január elsején ünnepelhetjük a Béke Világnapját. Figyelemreméltó párhuzamként idézem a fatimai kis Jácinta szavait: "Isten a kegyelmeket Mária Szeplőtelen Szívén keresztül adja nekünk. Az embereknek Őáltala kell kérniök ezeket. Jézus Szíve azt akarja, hogy Vele együtt égi Anyánk Szívét is tiszteljék. A békét égi Anyánktól kell kérni, mert Isten Őrá bízta ezt. Bárcsak minden szívnek átadhatnám azt a lángot, amely a szívemben ég, amellyel Jézus és Mária Szívét annyira szeretem!" -- idézet vége!

Imában és áldozatban kérjük tehát az Istenanya Szeplőtelen anyai Szíve közbenjárását a világ békéjéért!

Szűz Mária Isten Anyja, könyörögj érettünk és áraszd Szeretetlángod kegyelmi hatását az egész emberiségre, hogy Krisztus Békéje hassa át az egész világot! Ámen

HALLGASSÁK MEG A MÁRIA ISTENANYASÁGÁRÓL SZÓLÓ

ZENÉS HANGANYAGOT, HOLNAP!

Felhasznált források:

http://www.ktp.hu/kalendar/boldogsagos-szuz-maria-istenanysaga-founnep

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.novaiplebania.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=286:januar-1-szz-maria-isten-anyja-uennepe-a-beke-vilagnapja&catid=39:hirek&Itemid=105

http://www.magyarkurir.hu/hazai/szuz-maria-istenanyasaga-erdo-peter-biboros-szentbeszede

A korszakváltó pápa

     Szilveszter római születésű volt, majd huszonkét évig volt pápa és 335. december 30-án hunyt el Rómában. Elődje, Miltiádész pápa alatt szabadult meg Róma Maxentius zsarnokságától, amikor Nagy Konstantin a Milviusi-hídnál legyőzte őt. Ez meghozta az Egyház számára a szabad vallásgyakorlást is.
Szilvesztert hitvallóként tisztelték, mivel az utolsó üldözésben, Diocletianus idejében állhatatosan megvallotta Krisztust. A felszabadulás első időszakában az egész birodalom területén az volt a szokás, hogy olyan férfiakat választottak és szenteltek püspökké, akik az üldözés idején is kitartottak Krisztus mellett.
Szilveszter pápaságának egyik legfontosabb teendője volt az üldözésektől megszabadult egyházi élet megszervezése Rómában.
Szilveszter elődje, Miltiádész pápa kapta a császártól az első nagy adományt, a Lateráni palotát, viszont nagy római templomok építéséről már Szilveszter tárgyalt a császári építészekkel. Konstantin ugyanis elrendelte, hogy a Lateráni palota mellé építsenek egy nagy bazilikát, amely később a ,,Minden Templomok Anyja'' nevet kapta. A pápák egészen a 14. századig ebben a palotában éltek és innen gyakorolták pápai hatalmukat. Szilveszter évei alatt készült a Vatikáni-dombon a Szent Péter sírja fölötti bazilika. Szent Pál sírja fölé egy kisebb bazilikát kezdtek építeni az ostiai út mentén. A Laterántól nem messze pedig megkezdték a Szent Kereszt-bazilika építését, amely arra volt hivatva, hogy a jeruzsálemi szent helyek megjelenítője legyen Rómában.
Szilveszter pápa megnyilatkozásairól szinte semmi írott emlék nem maradt ránk, mely annál inkább szembetűnő, mert ekkor vetődött fel az a krisztológiai vita, mely Krisztus istenségét vonta kétségbe. Ezt a kérdést az alexandriai származású Arius pap vetette föl, és ötven éven át folyt a vita, főleg a keleti egyházban. A probléma, hogy mi módon lehet filozófiailag összeegyeztetni Jézus Krisztus istenségét azzal a tanítással, hogy csak egyetlen Isten van.

KATTINTS IDE!

https://drive.google.com/file/d/1H6693JaHI29AApB0SzVWMoCulBsx6Tb5/view

Az alábbi történetet egy nő osztotta meg a neten, és mára milliókat gondolkodtatott el.

Viselkedj szeretettel, mert nem tudhatod...
     Azon a nyáron nagyon magam alatt voltam. Kiköltöztem a tengerpartra, és megpróbáltam rendbe tenni az életemet. Sok volt a gondom, depressziós voltam, anyám haldoklott. Szóval semmi másra nem vágytam, mint magányra.
     Egy nap lesétáltam a tengerpartra. Egy kislány ült a homokban. „Mit építesz?” - kérdeztem. – Ó, nem is tudom, csak olyan jól esik a homok érintése – válaszolta.       Ez jól hangzott, úgyhogy leültem mellé. Aztán megláttunk elszállni egy madarat a fejünk fölött. „Ez gyönyörű” – mondtam én, ő pedig hozzátette: – Anyukám szerint a madarak hozzák a boldogságot.
     „Hogy hívnak?” – kérdeztem én.
    – Wendynek. Hat éves vagyok. És te? – kérdezett vissza.
     „Ruth vagyok. Ruth Petersen.” – válaszoltam én.
     Együtt üldögéltünk egész délután, aztán amikor elváltunk, Wendy megjegyezte: – Ez egy boldog nap volt. Gyere el máskor is!                    Nekem nem igazán volt hozzá kedvem, de bólintottam.
     Eltelt néhány hét, rengeteget dolgoztam, anyám is egyre rosszabbul volt. Egyre depressziósabb lettem. Végül kirohantam a partra. – Szia, Mrs. P! – köszönt rám Wendy.                                                                           Egyáltalán nem örültem neki, mert egyedül akartam lenni. De nem adta fel, jött mögöttem és csacsogott. Kérdeztem tőle, miért nincs soha iskolában. Azt válaszolta: – Nekem nem kell iskolába járnom, anyukámmal most nyaralunk.                                                                              Megmelegedett tőle a szívem, olyan kedves volt. Végül együtt sétálgattunk a parton, néztük a madarakat. Boldog nap volt, elfelejtkeztem a bajaimról.
     Néhány nappal később viszont minden szörnyen rosszra fordult. Zokogva rohantam ki a partra. Wendy persze ott volt. És egyből kérdezett: – Mi a baj?                                                                                                         „Hagyj most békén, nem akarok veled beszélni” – vágtam rá én. – Akkor ez ma nem egy boldog nap? – kérdezte Wendy. „Nem!” – üvöltöttem rá én. „Ma meghalt az anyám! – És szomorú vagy? – kérdezte ő.                     „Hát persze, hogy az vagyok” – kiabáltam. Elfordultam és faképnél hagytam.
     Egy hónappal később, amikor jobban lettem, elszégyelltem magam. Hogy beszélhettem így egy hat éves kislánnyal? Elhatároztam, hogy kiengesztelem. Rohantam a partra, de nem volt ott. Tudtam merre lakik, mert megmutatta korábban a házat. Erőt gyűjtöttem és bekopogtam. Egy nő nyitott ajtót. Mondtam neki, hogy Wendyhez jöttem látogatóba. „Jöjjön be” – mondta és becsukta mögöttem az ajtót.
     „Wendy egy héttel ezelőtt meghalt” – mondta. Sokkot kaptam, szóhoz se jutottam. „Leukémiás volt, azért jöttünk ide, hogy az utolsó napjai boldogok legyenek. Sokat mesélt magáról is. Hogy boldog napokat töltöttek együtt. Írt önnek egy levelet is, várjon, megkeresem” – mondta.                 Én pedig csak álltam és szégyenemben nyeltem a könnyeimet. Bántott, hogy utoljára haraggal váltam el tőle, pedig mindig kedves és barátságos volt velem, sosem panaszkodott, mindig vidám volt, amikor pedig haldoklott, akkor is. Beszélhettem volna neki a Jézuskáról, Isten csodás országáról, az őrangyalainkról... Én meg, végül el sem tudtam köszönni tőle. Amikor visszatért az anya, kezében egy boríték volt, rajta: „Mrs. P-nek”. Kibontottam, és a girbegurba gyerekrajzot találtam benne, a mi tengerpartunkat ábrázolta: a sárga homokot, a kék hegyet és egy madarat, ami a felhők felé tör.
    – Hogy legyenek boldog napjaid! – írta nekem Wendy.
     A kép azóta is kint van a falamon és állandóan arra emlékeztet, hogy embertársainkkal mindig viselkedjünk szeretettel és tanúságtevőn, mert soha sem tudhatjuk mikor veszítünk el valakit, akinek jelenthettek volna valamit a mi szavaink.

Hogyan kötődik Szent János apostol és evangelista élete a borszenteléshez?

Szent Jánost – a Szeretett Tanítványt – akit bátyjával, Jakabbal a ,,mennydörgés fiainak'' neveztek (Mk 3,17), Efezus környékén elfogták, és Rómába vitték Domitianus császár elé, ahol kivégzése módjául forró olajjal teli üstbe dobással sújtották. János azonban sértetlenül lépett ki a gyilkos fürdőből. Akkor méregkelyhet itattak vele, s mivel az sem ártott neki, Pathmosz szigetre száműzték. E szigeten hatalmas vihar közepette, Isten egy látomásban megnyitotta előtte a menny és a föld titkait, és föltárta neki az Egyház jövőjét. A látottak olyan félelemmel töltötték el, hogy ájultan rogyott a látomást mutató angyal lábához. Amikor magához tért, a látottakat kővel jegyezte föl a sziklafalba,ám egy halász írószerszámokat adott neki, és így írta le pergamentekercsre a ma is mert Jelenések Könyvét.

Végül 100 körül halt meg természetes halállal. Miként halálának körülményei, úgy szentünk ünnepe is igen bizonytalan. Az ortodoxiában szeptember 26-án ünneplik, de volt római kezdeményezés a június 24-re is. Sírjának felnyitása, a feljegyzések szerint május 8-án történt, amikor is teste helyett, csak fehér port találtak, amit "szent Mannának" is említenek!  A Római Katolikus Egyház december 27-én tartja Szent János apostol és evangelista ünnepét, egybekötve a borszentelés hagyományával. A szentelt borral embert és állatot is gyógyítottak, illetve öntöttek belőle a boroshordókba, hogy megakadályozzák vele a bor romlását. Szent János és a bor kapcsolata a liturgikus szövegek alapján egyértelműen az apostol Efezusban végbevitt csodájára vezethető vissza: Aristodemus pogány főpap azt mondta Szent Jánosnak, hogy hajlandó hinni Krisztusban, ha János kiürít egy mérgezett borral teli kelyhet és az semmi kárt nem tesz benne. A mérget először két gonosztevőn kipróbálták, akik rögtön szörnyethaltak. Szent János imádkozott és miután a kelyhet megáldotta, kiitta és semmi baja sem történt, de ennek ellenére a pogány pap még most sem akart hinni. Az apostol erre fölszólította, hogy köpenyét Jézus Krisztus nevében terítse a két halottra. A főpap megtette, mire a két gonosztevő föltámadt. Erre sokan dicsérték Istent, és a főpappal együtt nagy tömeg is keresztelkedett meg. Ennek okán kezdték Szent Jánost kehellyel ábrázolni, ehhez járult a kígyó ábrázolása, mint a méreg szimbolikája. 
A Rituale Romanum törzsanyaga nem ismeri a borszentelés szertartását, csupán a Szentszék által jóváhagyott áldásokat tartalmazó függelékben közöl egy rövidebb, és egy hosszabb könyörgést. Ez azonban eltér a magyar hagyományban ismertektől, melyben a fenti áldásformák végén a bort, szenteltvízzel kell meghinteni. A rubrikák szerint a szertartás helye a nagymise után van, amikor a pap teljes miseöltözetben, de a manipulust levéve megáldja a nép által fölajánlott bort annak emlékére, hogy Szent János sértetlenül mérget ivott.

Áldott, boldog, békés, szép Karácsonyéjt kívánok minden Olvasómnak!

Ajándékként, hallgassák meg

ADY ENDRE: KARÁCSONYI REGE c. versét, Szabó Gyula előadásában   https://www.youtube.com/watch?v=BCnVh6ntw7Y

Bár az Üdvösség Honába vagyunk hivatalosak, átmenetileg azonban a Bukás Birodalmában kell élnünk! Az embert a történelmi-, politikai körülmények, melyekben él, többnyire akadályozzák Isten létének értelmi felismerésében és hitének gyakorlásában. (ÉHÖ 7. o.)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija, Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Megkeresztelkedése után Zolli sehol nem talált állást, és komoly anyagi gondokkal küzdött. Végül talált egy lakást Róma távolabbi részében, s így újra együtt lakhatott a feleségével és a lányával. XII. Piusz pápa kezdeményezésére kinevezték őt a Pápai Biblikus Intézet professzorává és héber nyelvet és irodalmat kezdett tanítani. Gyakran hívták őt előadni más európai egyetemekre és az Egyesült Államokba is. Apostoli buzgósága természetes módon korábbi hitsorsosaira irányult, akiknek vágyva vágyott elmondani az igazságot a feltámadott Krisztusról. Az újonnan megtért zsidókkal különösen sokat törődött, lelkileg és anyagilag is segítette őket.
     Tudósként az apostolkodását cikkek és könyvek megjelentetésével valósította meg Olaszországban és külföldön is. Utolsó előadását, amely a Szentírás által tanított isteni igazságosságról és irgalmasságról szólt, Vallicelliben tartotta 1956-ban. Szívbeteg volt. Néhány héttel a halála előtt megjósolta, hogy Jézus a következő elsőpénteken fogja őt elszólítani ebből a világból. Ez a jóslat valóra is vált: Eugenio Zolli a hónap első péntekén halt meg a kórházban, 1956. március 2-án 15.00 órakor, Jézus halálának órájában. Miután halálos ágyán magához vette az Eucharisztiát, ezt mondta: "Bizalommal telve adom át magam az Úr irgalmasságának."
Önéletrajza befejezéseként ezt írja: "Mindannyiunk lelkében ott él Krisztus, az a Krisztus, aki az Istenhez vezető út. Bennünk él, de mi megtagadjuk őt. (...) Az ember nem él jó életet, ha nem él teljesen Krisztussal."
     Eugenio Zolli megtalálta a legnagyobb kincset – a feltámadt Jézus Krisztust –, aki a Katolikus Egyházban tanít, gyógyít, megbocsátja a bűnöket és örök életet ad. Az ember soha nem találja meg a boldogságot, ha nem adja át egész életét Jézusnak, ha nem a parancsok és az evangélium útján jár. Minden katolikusnak mindennap hálát kellene adnia a hit kegyelmének csodálatos ajándékáért és kérnie kell annak növekedését.
     Legbiztosabb kísérőnk a hit útján Szűz Mária, Jézus Anyja és a mi Anyánk. Mindennap adjuk át neki magunkat, és kérjük őt, hogy vezessen minket Jézushoz. Aki mindennap imádkozik, Isten szeretetét fogadja be, vagyis mindazt, amire a boldogsághoz szüksége van. De aki megszűnik imádkozni, mindent elveszít: a hitet és ebből kifolyólag az örök életet. Ezért kell gyakorolni az önfegyelmet és a mindennapi, rendszeres ima szokását. Jó dolog mindig ugyanabban az időben imádkozni, például a rózsafüzért és az Isteni Irgalmasság olvasóját, meghatározni a Szentírás olvasására szánt időt, s ha lehetséges, szentmisén és szentségimádáson részt venni.
     A legnagyobb tragédia az életben az, ha megmaradunk a halálos bűnben. Ezért ha elestünk, azonnal álljunk fel, és minden bűnt valljunk meg az isteni irgalmasság szentségében! Így a megszentelő kegyelem állapotában élhetünk. Elmélkedésében így ír: "Amikor átérzem létezésem terhét, amikor felismerem a visszatartott könnyeket, az észrevétlen szépségeket, sírva fordulok az általam és bennem keresztre feszített Krisztushoz. Jaj, ha úgy halok meg, hogy nem is éltem, hisz' csak Krisztus teljességében lehet igazán élni."
     Eugenio Zolli tanúságtétele a Szentírás szavainak figyelemreméltó időszerűségéről tesz tanúbizonyságot: "Ha tehát száddal vallod, hogy Jézus az Úr és szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta a halálból, üdvözülsz. A szívbeli hit ugyanis megigazulásra, a szájjal való megvallás pedig üdvösségre szolgál" (Róm 10,9-10). "Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában"

(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.) (A "Minden érv Rómába vezet" sorozat 2020. január 2-án folytatódik!)

†  Siracusa, 304 körül
Szent Lúcia, magyarul SZENT LUCA és Szent Ágota között, annak ellenére, hogy időben távol állnak egymástól, szoros kapcsolat van. Tiszteletük elterjedtsége is megközelítőleg egyforma.

    Lúcia Siracusa városának egyik legelőkelőbb családjából származott. Lúcia elkísérte beteg édesanyját a negyven mérföldnyire lévő Cataniába, Szent Ágota sírjához, hogy gyógyulását kérjék. Miután az édesanya meggyógyult, Lúciának volt egy álma: Ágota jelent meg neki, és mint a húgát megkérdezte, hogy miért az ő sírjánál keresték a gyógyulást, mikor Lúcia a saját hitével is meggyógyíthatta volna édesanyját. Ágota megígérte Lúciának, hogy szüzessége és szeretete jutalmaként az Úr általa éppen oly nagy dicsőséget szerez majd Siracusának, mint amilyet ő adott Cataniának, vértanúsága által. Útjukon hazafelé pedig Lúcia megkapta az engedélyt anyjától, hogy ne kelljen férjhez mennie és hozományával tetszése szerint bánhat.

     Amikor anyjával Ágota sírjától hazatért, kezdte szétosztani a vagyonát a szegények között. Pogány vőlegénye rossz néven vette házassági ajánlatának elutasítását és azt, hogy őt a vagyon elosztásból Lúcia kihagyta, mivel csak a szegényeket támogatta. Bosszúból följelentette Paschasius bírónál.
     Lúcia szenvedéstörténetének leírásában jegyzőkönyvszerűen rögzítették Lúcia kihallgatását, melyben bátor érvei meglepően személyes és világos hangvételűek. A bíró ráparancsolt Lúciára, hogy áldozzon az isteneknek. A bátor leány így felelt: ,,Egy áldozat van, ami tetszik Istennek, és ez a szegényeken való segítés. Mivel már semmim sem maradt, magamat adom oda.'' A bíró rendreutasította: ,,Ilyesmit az ostoba keresztényeknek mondj, de ne nekem, mert én a Császár törvényére vigyázok!'' ,,Tartsd hát magadat a császárod törvényéhez – mondta neki Lúcia –, én meg szívem Urának, Jézus Krisztusnak a törvényéhez tartom magam. Te féld a császárodat, én meg az én Istenemet félem. Tedd, ami neked jólesik, de én azt teszem, amiből üdvösségem támadhat!''
     Ezután, mint annyi más vértanú esetében, a legkülönfélébb kínzások követték egymást, de Lúcia imádságának hatására egyik sem tudott fájdalmat okozni. Megvakításának két változata van, miszerint maga vájta ki szemeit, hogy vőlegénye ne dicsérhesse többé szépségét. A másik szerint a kínzások során vakították meg. Végezetül a bíró parancsára karddal döfték át a torkát, de nem halt meg azonnal, sőt, ebben az állapotában még tanította is a népet, s csak akkor halt meg, amikor egy odasiető pap kezéből fölvette az utolsó kenetet.
     A források nem szólnak vértanúsága időpontjáról, a hagyomány a Diocletianus-féle üldözés áldozatai között tartja számon. Tiszteletének első bizonyítéka egy 5. századi sírfelirat a siracusai Szent János-katakombában; neve belekerült a római kánonba is. A nép és hivatalosan az Egyház is már az 5-6. században tisztelte, erről a korabeli misekönyvek tanúskodnak. Zsolozsmáját valamivel később írták; szépségében nem marad el az Ágnes, Cecília és Ágota tiszteletére írt zsolozsmák mögött. Nagy Szent Gergely arról tudósít, hogy Siracusában és Rómában egy-egy kolostor áll Lúcia oltalma alatt. I. Honorius pápa pedig (625-638) fölépíttette Rómában a S. Lucia in Selce-templomot.

     A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Oltalmáért folyamodtak a vakok és a szembetegségekben szenvedők (mivel a neve a lux = fény szóból ered), a bűnbánó utcanők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanígy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoznak.
     Ünnepe dátumából kiindulva - a Gergely-féle naptárreformig, 1582-ig ugyanis december 13. volt az év legrövidebb napja, a tél közepének tekintették, továbbá munkaszüneti törvénynap volt - a néphitben néha egymásnak ellentmondó és pogány elemek is föltűnnek. Így lett "Luca napja" a jövendölések napjává, amelyen az időjárásra, a vetésre, sőt a jövendőbeli nevére vonatkozó jövendölések is történtek.
     Kérünk Istenünk, hogy Szent Lúcia szűz és vértanú segítsen minket közbenjárásával életünk nehézségeiben és mindig világosan láthassuk az üdvösségre vezető utunkat!

(Forrásként felhasználtam: http://www.katolikus.hu/szentek/1213.html részleteit.)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Míg Eugenio Zolli professzor átmenetileg a Gergely Egyetemen lakott, eljöttek hozzá a barátai, de az ellenségei is. Eljöttek hozzá a befolyásos amerikai zsidók, akik megpróbálták rábeszélni őt, hogy fejezze ki csalódását az Egyházban és térjen vissza a judaizmushoz. Jutalomként olyan nagy összegű pénzt kínáltak neki, amilyet csak akar. Zolli ezt teljes nyugalommal, de nagy határozottsággal utasította vissza.
Ugyanabban az időben a protestantizmus jelentős képviselői is kapcsolatba léptek vele, akik felvetették neki, hogy tudósként és bibliaszakértőként bizonyítsa be, hogy a pápai primátus dogmája nem a Szentíráson alapszik. Zolli azonban, a Petrus című könyvében válaszolt nekik, melyben megmagyarázta Szent Péter és valamennyi pápa primátusának bibliai megalapozottságát. Magáról a protestantizmusról pedig így nyilatkozott: "Mivel a protestálás nem tanúságtétel, senkit sem akarok zavarba hozni a kérdéssel: »Miért kellett a protestálással ezerötszáz évet várni?« A Katolikus Egyházat a keresztény világ, tizenöt évszázadon át Isten igaz egyházának tartotta. Senki sem mondhatja a 15. évszázad végén, hogy a Katolikus Egyház nem Krisztus egyháza. Egyetlen egyház tanítását tartom hitelesnek, csak azt a tanítást fogadom el, amelyet saját elődeim, az apostolok is vallottak, akik – épp úgy, mint én – a zsinagógából jöttek."
     A római főrabbi megtérése mindenekelőtt mély és kitartó imájának volt köszönhető, melyet az ó- és újszövetségi Szentírás szövegei fölött való elmélkedése kísért.
Imádság közben személyesen találkozott a megfeszített és feltámadt Krisztus isteni személyével.
Önéletrajzában ezt írta: "Minden este véletlenszerűen kinyitottam a Bibliát, hogy az Ó- vagy az Újszövetségben keressek egy szöveget az elmélkedésre. Mindent elolvastam, attól függetlenül, melyik helyen volt. Így lett számomra Jézus személye és tanítása nagyon kedves és közben nem volt olyan érzésem, hogy tiltott gyümölcs után nyúlok."
     Az Ó- és az Újszövetség szövegeinek exegézisénél segítségére volt a héber és a bibliai görög nyelv tökéletes ismerete. Sokéves kutatásának betetőzése az a meggyőződés, hogy Jahve szolgája, melyről Izajás próféta könyve ír, nem lehet más, mint Jézus Krisztus, aki meghalt a bűneinkért, és feltámadt a halálból a mi megigazulásunkra. (Iz 42,1-7; 49,1-5; 50,4-9; 52,13 - 53,12) "Így hát – írta – hosszas tanulmányozás, elmélkedés és a judaizmusban töltött évek után egyszerre csak az Újszövetség kereszténységében találtam magam. Őszintén el kellett ismernem, hogy keresztény vagyok, s ennek következményeként kértem a Keresztséget."
     Zolli áttérése a Katolikus Egyházba nem jelentette a múlttal való szakítását. Amikor azzal vádolták, hogy elárulta a judaizmust, szomorúan így válaszolt: "Nyugodt a lelkiismeretem, hiszen én semmit sem tagadtam meg. Talán Szent Pál Istene nem Ábrahám, Izsák és Jákob Istene is? Amikor Szent Pál megtért, elhagyta-e
ezért Izrael Istenét, megszűnt-e őt szeretni? Abszurd dolog lenne azt állítani, hogy igen."
     Megkeresztelkedése után Zolli mindennap buzgón részt vett a Szentmisén, és sok időt töltött az Oltáriszentség előtti imával a plébániatemplomban és a Gergely Egyetem kápolnájában. Íróasztalán mindig ott volt a kereszt, Mária-tiszteletének jele pedig Szűz Mária ikonja volt, mely előtt mindig gyertya égett. Eugenio Zolli belépett a ferences harmadrendbe és gyakran kifejezte örömét, hogy katolikus. Erről így írt: "Ti, akik a katolikus vallásban születtetek, nem tudatosítjátok eléggé, milyen hatalmas kincs a hit és Krisztus kegyelme, mely már gyermekkorotoktól fogva a tiétek. Ezzel szemben az az ember, aki a hit kegyelmére hosszú keresés után talált rá, tudatosítja ennek az ajándéknak a nagyságát, és mérhetetlen örömmel tölti el az, hogy keresztény."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Ezen a napon 1531. december 12-én volt a guadalupei események fő jelenése. Ekkor hangzott el a Szent Szűz ajkáról a hozzánk is szóló édesanyai biztatás: »Vésd szívedbe szavaim! Semmi ne riasszon, semmi ne aggasszon és semmi ne szomorítsa el az arcodat s szívedet. Ne félj se betegségtől, se gondtól, se fájdalomtól. Hát nem vagyok-e én a te Anyád?" 

Kedves Olvasóm! Erről az Édesanyáról és a jelenéséről válogattam néhány képet, melyek önmagukért beszélnek, a két utolsó azonban magyarázatra szorul, melyek a Guadalupei Szűzanya szemében tükröződő képek kinagyított tudományos fotói. Az utolsón a püspök és a jelenlévők tükröződése látható, az utolsó előttin pedig, maga a látnok, Szent Juan Diego. A dolog érdekessége – mely sokakban zavart kelt –, hogy a Tilma Máriája, hogyan láthatta pl. a látnokot, akinek lényegében a kötényén képződött a "Csodakép"? Nos, a képek perspektívájából kiderül, hogy nem a "kegykép látta" önmagát, hanem az Istenanya külön személyként volt jelen, és a kép szemei a CSODA pillanatát ábrázolják perspektivikusan, melyből még az is meghatározható, hogy az adott teremben hol állt a Szűzanya személyesen. Nehézségeinkben bátran kérhetjük a Guadalupei Szüzet, mint anyánkat, hiszen Ő maga mondta: "hát nem vagyok-e én a te Anyád?

(A képek az internetről.)

Ajánlom az alábbi linket:  http://hu.gloria.tv/?media=535790

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Zolli a megkeresztelkedése után azt mondogatta, hogy nem megtért zsidónak tartja magát, hanem a teljességre eljutott zsidónak, mert a Katolikus Egyház a judaizmus ígéretének beteljesülése. Úgy magyarázta, hogy az Ószövetség egy kódolt távirat, melyet Isten adott az embereknek, és egyedül Jézus Krisztus, a valóságos Isten és valóságos ember kódjával lehet megfejteni a tartalmát.
     Szemtanúként Zolli hangsúlyozta, hogy a holokauszt keletkezése mögött a kereszténységet elvető fasiszta ideológia rejtezik. A háború után Zolli ezt írta: "Ahhoz, hogy e háború után elháríthassuk az újabb pusztító erőket és újra felépíthessük Európát, annak egyetlen módja van, ha befogadjuk a katolicizmust, vagyis Istent és az emberek közti testvériséget, mely Krisztuson alapszik, nem pedig fajokon és magasabb rendű-rangú embereken, hiszen »nincs többé zsidó, görög, rabszolga vagy szabad, férfi vagy nő, mert mindannyian eggyé lettetek Krisztus Jézusban« (Gal 3,28)".
     A megkeresztelkedése utáni első éjszakán az Amerikai Egyesült Államok hírügynökségének tudósítója felhívta Eugenio Zollit és megkérdezte tőle, hogy valóban felvette-e a keresztséget a Katolikus Egyházban. Zolli a feltett kérdésre igennel válaszolt. Másnap valamennyi jelentős amerikai és európai napilap közzétette a hírt, hogy a római főrabbi megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.
     Amikor elterjedt a hír, mindjárt megmutatkozott a "másság tisztelete és a tolerancia". Fenyegető és vulgáris telefonokkal kezdték őt zaklatni. A héber havilap gyászkeretes kivitelben jelent meg, a római zsinagógában pedig gyászt és többnapos böjtöt hirdettek, mint ahogy az egy-egy rabbi halálakor szokás. Zolli vezetéknevét kitörölték Róma főrabbijainak névsorából, mintha soha nem is létezett volna. A zsidó sajtóban olyan cikkek jelentek meg, melyek a megtért rabbiról úgy írtak, mint felelőtlen emberről és a zsidó nemzet árulójáról.
Eugenio Zolli erre azt válaszolta, hogy a legkevésbé sem vetette el a judaizmust, a Katolikus Egyház a zsinagóga betetőzése, és az egész Ószövetség a Messiás személyében, azaz a feltámadt Jézus Krisztusban teljesül be. Zolli teljes szívéből megbocsátott mindazoknak, akik vádolták és azzal mentegette őket, hogy nem rosszindulatból, hanem értetlenségből és emberi gyöngeségből cselekedtek így. A helyzet annyira feszült volt, hogy Eugeniónak a lehető leghamarabb ki kellett költöznie lakásából, mely a zsinagóga közelében volt. Felesége és lánya egy kolostorban találtak menedékre, Zolli pedig átmenetileg a Gergely Egyetemen szállt meg.  
    Abban az időben XII. Piusz magánkihallgatáson fogadta őket. Meghatottan és nagy örömmel mondtak köszönetet a Szentatyának, s egyúttal kifejezték előtte szeretetüket az összes zsidó iránt és azt is elmondták, hogy megbocsátanak az ellenségeiknek. "Keresztségem pillanata óta – mondta Emma – képtelen vagyok bárkit is gyűlölni, mindenkit szeretek."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     Miután a szövetségesek felszabadították Rómát, Zolli főrabbiként újra elkezdte teljesíteni kötelességeit. 1944-ben ő vezette az ünnepélyes imát a római zsinagógában, melyet egyenes adásban közvetítettek a rádióban. Ebből az alkalomból nyilvánosan kifejezte háláját XII. Piusz pápának és az Egyesült Államok elnökének, a náci üldözések során a római zsidóknak nyújtott segítségért.
     1944. július 25-én Zolli magánkihallgatásra ment XII. Piusz pápához, hogy megköszönje neki a zsidóknak nyújtott rendkívül áldozatos segítségét, és hálás köszönetet mondjon minden katolikusnak, mind a laikusoknak, mind a lelkipásztoroknak, akik életüket kockára téve mérhetetlen nagy áldozatkészséggel bújtatták és minden
úton-módon segítették a zsidók ezreit.  
     Nagy szenvedést okozott Zollinak Ugo Foa hamis hozzáállása: a zsidó hitközség elnöke egyszerűen letagadta, hogy a római főrabbi közvetítésével 15 kg aranyat kapott a pápától. Foa hazug módon azt állította – mintegy vádként –, hogy Zolli soha nem figyelmeztette a zsidó hitközséget, a németek részérőli halálos veszélyekről. Sőt, nem átallt még ennél is messzebbre menni: megvádolta Zollit, hogy a német megszállás alatt elhanyagolta a rabbinátusi kötelességeit és a rábízott zsidókat. Rögtön a felszabadulás után, 1944 júliusában, Ugo Foa menesztette Zollit a főrabbi tisztségéből. De Róma amerikai biztosa, Charles Poletti (fenti kép), ezt a döntést azonnal semmissé nyilvánította és leváltotta Ugo Foát, illetve a római zsidó hitközség egész tanácsát, melyet – mint kiderült – a fasiszták alapítottak. Így tehát Zolli visszatért a főrabbi hivatalába.
     Jézus Krisztus egyértelműen Zolli tudtára adta, hogy a zsinagógában végzett szolgálata a végéhez közeledik. 1944 szeptemberében, jom kippurkor – az engesztelés napján –, a rabbi vezette az ünnepélyes imát a zsinagógában. Az ima alatt Zolli az egyik pillanatban meglátta Krisztus fehér ruhába öltözött ragyogó alakját. Szívében egy hangot hallott, mely ezt mondta neki: "Utoljára vagy itt!" Este ezt mondta neki otthon a felesége: "Ma, amikor a frigyszekrény és a Tóra előtt álltál, úgy tűnt, hogy Jézus Krisztust látom melletted. Fehér volt a ruhája és kezét a fejedre tette, mintha meg akarna áldani."
     Zolli így emlékezik: "Megdöbbentem, de megőriztem a nyugalmam. Úgy tettem, mintha nem is érteném. És akkor a nejem, szóról-szóra elismételte, amit az előbb mondott. Ebben a pillanatban kisebbik lányunk, Miriam hívását hallottam a szobájából: »Papa!« Odamentem és megkérdeztem tőle, mi van? Ő azonban döbbenetes választ adott: »Hallom, hogy Jézus Krisztusról beszéltek. Tudod, papa, ma este éppen Jézusról álmodtam, nagy volt és hófehér, mint a márvány, de már nem emlékszem mi történt.« Pár nappal ezután lemondtam a zsidó közösségben betöltött tisztségemről."
     Róma főrabbijának ez egyértelmű jelzés volt, hogy Jézus Krisztus arra kéri őt, ne halogassa megkeresztelkedését a Katolikus Egyházban. Elment tehát a jezsuita Paolo Dezzához, a Gergely Egyetem professzorához és megkérte, hogy készítse fel a keresztségre. Azt akarta, hogy ez nagyon diszkréten, a nyilvánosság tudta nélkül menjen végbe. Elmélkedésében így ír: "Vajon az Úr összegyűjti-e a még ki nem ontott könnyeket, a várakozó harmóniákat és a még el nem dalolt énekeket? Elérkeznek-e Hozzá lelkem könnyei? Sajnos, csak azzal rendelkezem amit elvesztettem, azzal amit soha nem fogok birtokolni, és az ezek hiánya miatt átélt fájdalom. Csupán ezeket a méltatlan ajándékokat tudom átadni az Úrnak."
      Zolli lemondása mindenkinek hatalmas meglepetés volt. A zsidó hitközség elnöke nagy sajnálattal vette tudomásul és felajánlotta neki a Rabbiképző Kollégium elnökének tisztségét. De Zolli ezt határozottan visszautasította. Az elnök csodálkozását és sajnálatát fejezte ki, hogy Israel Zolli professzor elutasította ezt a kinevezést, jóllehet ő volt a legmegfelelőbb és legfelkészültebb jelölt erre a tisztségre. Zolli nem akart váratlan reakciókat kiváltani, ezért elutasításának fő okát nem árulta el. Amikor megszabadult minden külső kötelezettségtől, feleségével, Emmával és lányával, Miriammal együtt elkezdett készülni a Szent Keresztségre. Visszaemlékezéseiben elmondja, hogy valójában már jóval előbb megkeresztelkedett volna, de nem akarta, hogy gyávának tartsák, aki csak az üldözések miatt "keresztelkedett ki".
     Néhány hetes felkészülés után, 1945. február 13-án feleségével együtt megkeresztelkedett a Santa Maria degli Angeli-bazilikában (korabeli kép). Nehogy az újságírók esetleg zűrzavart okozzanak, a keresztelő az említett templom sekrestyéje melletti magánkápolnában valósult meg. A keresztelőn csak tizenöt közeli barátjuk vett részt. Israel Zolli az Eugenio (melyet a pápa iránti tiszteletből választott), felesége pedig a Mária nevet vette fel. Leányuk, Miriam, néhány hónappal később hasonlóképpen cselekedett.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

     A háború drámai időszakában Zolli rabbi különösen jelentős szerepet játszott a római zsidó közösség teljes elszállításától való megmentésében. A közösség antifasisztákra és a kormánnyal együttműködőkre oszlott. Néhány héttel azelőtt, hogy a német seregek elfoglalták Rómát, Zolli rabbi egy titkos információt kapott, mely
szerint a németek el akarják hurcolni a zsidó lakosságot. Ezért a Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökéhez, Dante Almansihoz fordult és arra kérte őt, hogy rendelje el a Rómában élő zsidók evakuációját. Almansi azonban ezt a figyelmeztetést nem vette komolyan és úgy nyilatkozott, hogy Zolli túloz, és csak zűrzavart, nyugtalanságot akar kelteni. Róma főrabbija azonban nem hagyott fel azzal, hogy a zsidókat meggyőzze a közelgő veszélyről. Felszólította az illetékeseket, hogy semmisítsenek meg minden olyan listát, melyen zsidók nevei és címei szerepelnek, továbbá zárják be a zsinagógákat és a helyi hivatalokat, a római zsidók pedig keressenek menedéket a kolostorokban és a plébániákon. De felhívásait elbagatellizálták. A római zsidó hitközség elnöke, Ugo Foa, a szó szoros értelmében kinevette Zolli rabbit, és azt tanácsolta neki, hogy vegyen a patikában gyávaság elleni gyógyszert.  
     Az első naptól kezdve, hogy a német seregek megszállták Rómát, tehát 1943. szeptember 8-ától, a zsidó közösség kritikus helyzetben találta magát. Szeptember 27-én Herbert Kappler SS-tiszt kijelentette, hogy 24 órán belül adjanak le neki 50 kg aranyat, azzal fenyegetőzve, hogy ha nem kapja meg az aranyat, deportálja az összes zsidó származású férfit. Már csak néhány óra volt hátra az ultimátum lejártáig, de csak 35 kg aranyat sikerült összegyűjteni. Még mindig hiányzott 15 kg. Ebben a drámai helyzetben Zolli rabbi XII. Piusz pápához fordult segítségért. Ahhoz, hogy bejusson a Vatikánba, túl kellett járnia a német rendőrség eszén.
     Építészmérnöknek öltözött, úgy téve, mintha építési felügyelőként dolgozna. Amikor sikerült bejutnia a vatikáni államtitkárság irodájába, 15 kg aranyat kért kölcsön.
Kérését azzal indokolta, hogy "az Újszövetség nem hagyhatja magára az Ószövetséget". XII. Piusz pápa habozás nélkül megparancsolta, hogy adjanak a rabbinak egy 15 kg aranyat tartalmazó csomagot, s ezt Zolli azonnal át is adta a zsidó hitközség elnökének egy levelével együtt, melyben azt írta, hogy ha a németek túszokat követelnének, őt írják magát elsőként a listára.
     A német megszállókban nem lehetett megbízni. Annak ellenére, hogy megkapták az 50 kg aranyat, 1943. október 15-éről 16-ára virradóra Herbert Kappler elrendelte 8000 zsidó őrizetbe vételét. Amikor ezt XII. Piusz pápa megtudta, hevesen tiltakozni kezdett. A németeknek azon a napon csak 1000 zsidó férfit, nőt és gyermeket sikerült elfogniuk; őket koncentrációs táborokba szállították. A többiek elmenekültek és elrejtőztek. Ugo Foa, a zsidó hitközség elnöke – aki Zollit kinevette –, csak ekkor győződött meg a halálos veszedelemről, mely valóban az összes zsidót fenyegette. Annyira megrémült, hogy egyáltalán nem törődött az őrizetbe vett zsidók sorsával, hanem saját gyermekeivel együtt rögtön elmenekült Livornóba. Ezekben a drámai pillanatokban Zolli rabbi így imádkozott: "Uram, engedd, hogy a többiekkel együtt haljak meg, ott és akkor, amikor te akarod, de ne úgy, ahogy a németek akarják. Irgalmazz minden embernek."
     Félelmében, nehogy elfogják, Zollinak feleségével és gyermekeivel együtt rejtőzködnie kellett Rómában, gyakran nagyon nehéz körülmények között. Sokszor kellett búvóhelyet változtatniuk. Zolli akkor a saját bőrén tapasztalta a keresztények hősies segítségét, hogy milyen bátran bújtatták el a zsidókat a papok, szerzetesek, szerzetes nővérek és világi hívők a kolostorokban, szemináriumokban, plébániákon és magánházakban. A zsidók megmentésének fő kezdeményezője XII. Piusz pápa volt, aki külön felhívást adott ki, hogy a katolikusok minden lehetséges módon segítsék a zsidókat. Zolli ezt írta önéletrajzában: "Szinte nem létezik olyan fájdalmas hely, ahová ne jutott volna el a pápa szeretetének lelke. Vaskos könyveket lehetne írni arról, hányféle módon próbált XII. Piusz segíteni." A rabbi ismerte övéit és előre megsejtette, hogy a jövőben lesznek majd olyanok, akik indokolatlanul és rosszindulatúan megvádolják a pápát. 1945-ben így írt feleségének: "Meglátod, egyszer majd megvádolják XII. Piuszt azért, hogy hallgatott a náci bűntettek láttán."
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

Összefoglalás 

Isten a tisztítótűz tisztító folyamatában nem kínozni akar! A már tisztánlátó lélek választja ezt önként, hogy makulátlanul léphessen be Isten dicsőségébe. Ezért a purgatóriumban a „bűn rozsdájától” való tisztulás, a lélek számára nem ijesztő − amellett −, hogy elképzelhetetlen kínnal jár! A purgatórium, a lélek számára már az üdvösség biztos reménye, és Isten iránti szeretetből a lélek örömmel vezekel. Tehát nagyon szenved, de minden félelem és háborgás nélkül! Ugyanakkor vágyik a vigaszra és enyhülésre, melyet földi szerettei az Egyház révén – átmenetileg vagy végleg – kieszközölhetnek a számára! 

Szalézi Szent Ferenc így tanított a tisztítótűzről: „A tisztítótűzre való gondolás inkább arra alkalmas, hogy vigaszt öntsön belénk, mintsem félelmet. Habár a tisztítótűz kínjai valóban olyan nagyok, hogy a földi élet külső fájdalmait nem lehet hozzájuk hasonlítani, de a belső vágyakozás Istenre, olyan öröm, hogy e földi lét boldogságait és örömeit messze túlszárnyalják.” 

Tizenkét pontban összefoglalva a purgatóriumi lelkek – a Szenvedő Egyház – helyzetét: 

1. Állandó vágyakozásban szenvednek, de a biztos üdvösség tudatában.

2. Önként vetik alá magukat Isten legszentebb akaratának, és csak azt akarják, amit Isten akar, mégpedig annyira, hogyha a menny kapui nyitva lennének, akkor sem merészelnének Isten előtt megjelenni, amíg magukon a bűnnek parányi nyomát is észlelik.

3. Úgy és addig akarnak a purgatóriumban lenni, ahogy és amíg el nem nyerik lelkük azon szépségét, amilyennek Isten örök tervei szerint kellett volna lennie.

4. Már nem tudnak bűnt elkövetni, és nem ismerik a türelmetlenség legkisebb rezdülését sem, amiként a legkisebb hibát sem követik el.

5. Mindenek felett szeretik Istent, tökéletes, tiszta és önzetlen szeretettel.

6. Szent Mihály arkangyal, őrangyalaik, védőszentjeik és a földön tisztelt szentjeik, „időnként”* vigasztalják őket. (*Ott ugyanis nincs idő!)

7. A tisztítótűzbeli lelkeknek még a legnagyobb szenvedése is a legmélyebb békességbe van beágyazva.

8. Bár a kínokat illetően a tisztítótűz olyan, mint a pokol, de a kedvességet illetően – amit Isten szeretete önt a lelkekbe – olyan, mint a paradicsom. Ez a szeretet erősebb a halálnál és hatalmasabb a pokolnál.

9. A tisztítótűzre sokkal inkább vágyni kell, semmint félni tőle, hiszen a tűz lángjai ott: a szent vágy és a szeretet. (Ha már ezt a földi életben nem hagytuk magunkon érvényre jutni.)

10. A purgatóriumi szenvedések ugyanakkor mégis szörnyűek, mert a lélek legvégső állapotát késleltetik, ami Istennek színről-színre való látásából, és az emberi mivolt teljes, kötöttségektől mentes kibontakozásából áll, ami a földi gondolkodásban elképzelhetetlen boldogság!

11. A tisztítótűzből kiszabadult (vagyis üdvözült) lelkek, végtelenül hálásak a segítségünkért, és segítik földi küzdelmeinket! (A Szeretetláng kegyelmi ígérete is az egész emberiségre, vagyis a Küzdő-, Szenvedő-, és a Megdicsőült Egyház összefogó erejére alapoz!) (Ld. még a 47-48. részben!)

12. A tisztítótűz az Utolsó Ítéletig tart. Az Utolsó Ítélet után csak mennyország és pokol lesz!

(Vége!)

KATTINTS IDE!

Hogyan alakult és miként valósult meg, üdvtörténetünk nagy eseménye?

     A középkorban a szeplőtelen fogantatás tana sok fejlődésen ment keresztül. Szent Bernát hatására a 12. és a 13. század vezető teológusai (Szent Bonaventúra, Nagy Szent Albert, Aquinói Szent Tamás) elvetették a szeplőtelen fogantatás tanítását. A nehézség számukra abban rejlett, hogy ők képtelenek voltak Máriának az áteredő bűntől való szabadságát összeegyeztetni az áteredő bűn egyetemességével és azzal, hogy minden embernek szüksége van az üdvösségre. A problémára a helyes megközelítést először Wilhelm Ware ferences teológus érte el, amit később nagy tanítványa, Szent Duns Scotus tökéletesített és terjesztett el széles körben. A pápaság vetett véget az évszázadokig tartó hitvitáknak azzal, hogy IX. Pius hittétellé nyilvánította Mária Szeplőtelen Fogantatását 1854. december 8-án!                                                                                                     Amikor IX. Piusz pápa a Szent Péter Bazilikában ünnepélyesen kihirdette a Szeplőtelen Fogantatás dogmáját, már nagyon idős és egészségileg is törékeny volt és rekedten beszélt. Akkoriban még nem voltak hangerősítők, ám amikor a dogmatikai tétel formuláját olvasta fel, hangja csengett és erőteljes volt, s ugyanebben a pillanatban egy napsugár, a felhőkön átragyogva, behatolt a Szent Péter Bazilika üvegablakán és beborította a Szentatya alakját. E mindenki által észlelt külső eseményeket Isten és a Boldogságos Szűzanya tetszésnyilvánításaként magyarázták.
     A Szentatya így számolt be erről: "Emberi nyelv képtelen leírni, amit a Szeplőtelen Fogantatás dogmájának kihirdetése közben tapasztaltam és éreztem. Míg Isten a hittitkot kihirdette Helyettesének szavai által, olyan világos és eleven fénnyel árasztotta el a lelkemet, olyan gyönyörűségek-kel, melyek nem földiek és csak a Mennyben tapasztalhatóak".
     IX. Piusz egyik életrajzírója így ír: "Nem habozok kijelenteni, hogy a Pápa, abban a pillanatban, minden bizonnyal oly különleges kegyelemben részesült, hogy bele ne haljon a Szeplőtelen Szűz páratlan tisztaságának ismerete és érzése által kiváltott édességekbe".
     A Szentatya a következő szavakkal hirdette ki a Boldogságos Szűzanya Szeplőtelen Fogantatásának dogmáját: "Urunk Jézus Krisztusnak, Szent Péter és Pál Apostoloknak tekintélyével és a sajátunkkal kijelentjük és meghatározzuk, hogy az a tan, amely azt tartja, hogy a Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatától, a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt: Istentől való kinyilatkoztatás, és ezért erősen és állhatatosan kell hinnie minden hívőnek!" (IX. Piusz Ineffabilis Deus kezdetű bulla)

Gyakorlati magyarázat:
     Sajnos, sokan félreértik a dogma értelmezését. Nem úgy kell érteni, hogy Mária, a szüleinek szerető együttléte nélkül fogant volna, hanem hogy Mária a (biológiai) fogantatásának pillanatától kezdve, mentes volt az eredendő bűn foltjától! Nem szabad tehát összekevernünk az Angyali Üdvözlet jézusi foganásával (amit a Szentmise aznapi evangéliuma is sugall). Nem beszélve arról, hogy a szeplőtelen foganás, teljesen különbözik a szűzi szülés fogalmától is! A szűzi szülés mellett, (elméletben) minden felekezet tanúságot tesz, de a Szeplőtelen Fogantatás mellett, egyedül csak a Katolikus Anyaszentegyház tanúskodik!  Mária tehát az új teremtés és új teremtmény, Szeplőtelen Fogantatása első pillanatától fogva.

     Minden ember az áteredő bűnnel jön e világra, és az örök kárhozattól való megszabadulásért Krisztus megváltására van utalva. Mária is, mint az emberi törzshöz tartozó teremtmény így született volna, de nem így történt! A Legszentebb Szentháromság – Máriát, mint Jézus Krisztus leendő Anyját –, a Megváltó Fiú érdemeinek megelőlegezéseként, páratlan kiváltságban részesítette, és fogantatásának első pillanatától megőrizte Őt az áteredő bűntől. 
     Időrendben előbb az anya van, és utána a fiú. Következésképpen ahhoz, hogy Mária Szeplőtelen lehessen, Krisztusnak már születése és kereszthalála, vagyis a Megváltás véghezvitele előtt meg kellett váltania Őt.
Szent Ambrus így ír: "Amidőn az Úr a világ megváltásába fogott, Márián kezdte, hogy ő fogadhassa elsőként Fia kezéből az üdvösség gyümölcsét, hiszen az ő közreműködésével jutott el a Megváltás mindenkihez!" (In Luc. 2,17)
     A Keresztség által mindannyian megszabadulunk az áteredő bűntől, melytől Mária már fogantatása pillanatától mentes volt. A Szeplőtelen Fogantatás megnevezés azonban csak Máriát illeti meg, mert a Keresztségben való újjászületésünkkel bár a régi teremtményből mi is új teremtménnyé lettünk, nem mondhatjuk azt, hogy olyanná lettünk, mint a Szeplőtelen Fogantatás.

(Vö. Fracesco Bamonte, Szűz Mária harca c. könyv 77-79. oldaláról szerkesztve. Kiadó: IHTYS 2014. Nagyvárad)

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban. 

     1920-ban Israel Zoller újra megnősült, és kinevezték őt Trieszt főrabbijának. Nem sokkal ezután felesége, Emma, egy lányt szült neki, Miriamot. 1933-ban elnyerte az olasz állampolgárságot, miközben a fasiszta rendszer arra kényszerítette őt, hogy vezetéknevét az olaszosabban hangzó Zollira változtassa. Ugyanekkor kinevezték őt a Padovai Egyetem Héber Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetőjévé. Diákjai között számos katolikus pap és papnövendék volt, akiket fellelkesített tanáruk spiritualitása, s azért imádkoztak, hogy áttérjen a katolikus hitre.
     Minél többet olvasta az evangéliumokat, annál inkább megragadta őt Jézus Krisztus személye. Visszaemlékezéseiben megemlíti, hogy egyszer egy tudományos cikk írását hirtelen félbeszakította és elkezdte hívni Jézust. Pár pillanat múlva Jézus fényes alakját látta meg maga mellett. Így ír erről önéletrajzában: "Hosszabb időn át néztem őt, miközben nem éreztem izgalmat, hanem a lélek teljes nyugalmát. Senkivel sem akartam beszélni erről és én nem tartottam ezt megtérésnek. Ami történt, csak engem érintett. A Jézus iránti mély szeretetem és ez az élményem nem tartozott senki másra. Akkor nem jutott eszembe, hogy meg kellene változtatnom a vallásomat. Jézus úgy jött bensőmbe, mint egy vendég, egy meghívott és várva várt vendég. Zsidónak tartottam magam, mert hébernek születtem, ugyanakkor szerettem Jézus Krisztust. Úgy tűnt nekem, hogy sem a judaizmus, sem a kereszténység nincs ellentétben Jézus iránti szeretetemmel. Jézus bennem volt és én Jézusban."
     Israel Zolli rabbi számára a feltámadt Úr valóságos jelenlétének misztikus megtapasztalása volt az, mely egész életét meghatározta. Akkor még nem tudta, hogy Jézust befogadni annyit jelenti, mint tagjává válni az ő misztikus testének, vagyis a Katolikus Egyháznak. Csak a megkeresztelkedése után írta le: "A megtérés válasz Isten felhívására. Az ember nem abban a pillanatban tér meg, amelyet maga választ, hanem abban az órában, melyben Istentől felhívást kap erre. Amikor ezt meghallja, csak egyet tehet: engedelmeskedik. Ó, mennyire szeretek ismeretlen lágy dallamokat hallgatni. Kérdő szavak visszhangzanak, melyekre nem felel senki... A próféták minden mondata, Krisztus valamennyi tanítása mennyei harmóniákkal teljes. Ám mégsem értékeljük eléggé, amit a közelünkben hallunk, pedig az Úr és a lelkünk annyi mindent tudnának megosztani egymással, de valahogy nem találkoznak. Az Isten közelében élünk, ugyanakkor távol vagyunk Tőle. Távolról hallunk egy hangot, egy isteni üzenetet, de nem értjük. Szólít minket e hang és képtelenek vagyunk követni. Hívna minket egy fénysugár, melyet észre sem veszünk. Ó, már mily sok magányos éjszaka csöndjében érzékelem, hogy valaki kopogtat a lelkem ajtaján! A Zarándok az, akinek hívó szavát kevesen hallják meg – én is alig –, pedig nekem is vendégem szeretett volna lenni...”
     Tudományos munkássága folyamán Israel Zolli rabbi, a sémi nyelvek kiváló szakértője, egy nagyon fontos felfedezést tett. Megállapítása szerint az evangéliumok görög szövege arra utal, hogy léteztek korábbi héber források, melyekből ezek a görög szövegek kiindultak. Sok évvel később ezt megerősítették olyan katolikus bibliakutatók, mint Jean Carmignac és Claude Tresmontant. E felfedezésnek messzemenő jelentősége van, ugyanis rámutat az evangéliumi leírások hitelességére, arról tanúskodva, hogy az evangéliumok pontos információt adnak, mi is történt a korabeli Izrael kultúrájának és hitének kontextusában.
     1938-ban Zolli kiadta az Il Nazareno (A Názáreti) című könyvét, melyben egyértelműen bebizonyítja, hogy Jézus az Isten által megígért Messiás. Meglepő módon a zsidó körök sehogy sem reagáltak Zolli, Jézusra vonatkozó nézeteire.
     1939-ben Zolli elfogadta a római főrabbi és a Rabbiképző Kollégium igazgatójának rendkívül megtisztelő hivatalát. Közeledett a kibontakozó zsidóüldözések időszaka. Ennek ellenére abban az időben a római zsidók is erősen megosztottak voltak. Többségük meg volt győződve arról, hogy semmilyen veszély sem fenyegeti őket a németek részéről. A zsidóság közösségi vezetői bíztak a kormánykörökben lévő ismeretségeikben, melyekről azt hitték, hogy szavatolják a biztonságukat.
(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

     A hitelesnek tekinthető források tanúbizonysága szerint december nyolcadikán a hajnali órákban ÁVH-s és szovjet egységek letartóztatták Gál Lajos és Viczián Lajos aknászt, munkástanácsi vezetőket. Ez váltotta ki azt a felháborodást a városban, ami a tragikus eseményekhez vezetett. A letartóztatások hírére, még aznap 9 óra körül több ezer fős tüntetés kezdődött. Üveggyári, vasgyári munkások, bányászok és a hozzájuk csatlakozók, a salgótarjáni rendőrkapitányság, valamint a megyei tanács elé vonultak, és követelték a letartóztatottak szabadon bocsátását.

     A 2 szovjet harckocsi által védett rendőrkapitányság előtti téren a pufajkások csapdát állítottak: Darázs István százados a mellékutcákat lezáratta, miközben az egyik egysége megakadályozta, hogy a 2000-4000 fős tömeg távozzon a helyszínről. A megyei tanács épülete előtt 47 pufajkás volt tüzelőállásban. Az első lövések 11 óra 15 perc körül dördültek el a karhatalmisták, rendőrök, és szovjet katonák, valamint a Vörös Hadsereg jelenlévő két tankjának géppuskásai tüzelni kezdtek. A tömegben kitört a pánik, egyesek viszonozták a tüzet, de a többség futásnak eredt. A 8-10 percig tartó vérengzés során folyamatos sorozatokkal lőtték a menekülőket és az elesett sebesülteket is. Egy szemtanú szerint "vérző testekkel volt tele az utca".

A legyilkoltak számát minden kimutatásban elhazudták. Az akkori anyakönyvvezető nő 131 halottat jegyzett be és emiatt nyomban elbocsátották az állásából. Annyi sebesült volt hogy a kórház udvarára hordták őket és hagyták meghalni. Az áldozatok közt olyanok is voltak, akiket a távolabbi utcákban ért az eltévedt lövedék. Az ezzel kapcsolatos jegyzőkönyveket titkosították, a tényfeltáró tanúságokat elhallgatták. Az utólagos név szerinti beazonosítások szerint csupán negyvenhat személy – 33 férfi, 11 nő és 2 fiúgyerek –, vesztette életét. A tényfelmérés azért jelent nehézséget, mert a környező kórházakban – hatósági parancsra –, szándékos eldátumozással és hamis diagnózissal állították ki a halál-. illetve a sebesülések okát. Ez utóbbi okirathamisítás is legalább 80-150 főt rejthet! 

     Volt egy salgótarjáni fiatal, Ravasz István az ELTÉ-n tanult. Amikor kitört a forradalom, édesanyja arra kérte, hogy utazzon haza Tarjánba, nehogy baja essék Pesten. Így is történt; december nyolcadikán szenet lapátolt szülei háza előtt amikor egy eltévedt golyó eltalálta, véget vetetve az életének. 19 éves sem volt.

A Nógrád megyei kegyetlenkedéseknek, tömeggyilkosságoknak ezzel még nem volt vége. A pufajkások hivatalos akcióikon kívül is hajtottak végre szabad portyákat, pusztán személyes szadizmusuk kielégítése érdekében. Külön kell szólni azokról az esetekről, amikor a karhatalmistáknak határozott céljuk volt az ellenségnek tartott letartóztatottak meggyilkolása: 1956. december 13-án megkínozták, megölték, majd az Ipolyba lökték a salgótarjáni acélgyár nemzetőrségének két vezetőjét. Számos szemtanút a Szovjetunióba szállítottak. Az ÁVO pribékjei a mészárlást követő hetekben-hónapokban, több szemtanút agyonvertek, hogy ne maradjanak hiteles tanúk, akik elmondanák, hogy mi történt 1956. október 8-án!

Az 1956-57-es sortüzeket – melyek száma több százra tehető –, az a "munkáshatalom" hajtotta végre, akik a nép és a munkások nevében irányították az országot. Ezek a tettesek – ha még nem kerültek Isten ítélőszéke elé –, magas nyugdíjjal élhetik békés öregkorukat. A munkásmozgalom ezen élharcosainak utódai most a demokrácia és az "emberi jogok élharcosaivá" váltak, vadul tiltakozva minden olyan vélt és valós megnyilvánulás ellen, amely sérti az "egyenlő bánásmódot"! Isten irgalmazzon nekik!

A vértanúk emléke szívünkben él! Imádkozzunk lelki üdvükért s azért, hogy a Mennyből segítsék Édes Magyar Hazánkat!

1945. február 13-án a világ legnagyobb hírügynökségei azt a hírt tették közzé, hogy Róma főrabbija,
Israel Zolli professzor, megkeresztelkedett a Katolikus Egyházban.

    Israel (Zoller) Zolli 1881-ben született Lengyelországban, Brodi városában Galíciában, mely akkor Ausztriához tartozott. Anyja a tudós rabbik leszármazottja, apja pedig a selyemgyár tulajdonos Zoller családból származott.  
     Zolli, a lengyelországi alapiskolában együtt járt a katolikus gyerekekkel. Később így írt erről: "Mi, héber gyerekek, nagyon szerettük keresztény barátainkat, és ők is szerettek minket. Semmit sem sejtettünk a faji különbségekről. Csak azt tudtuk, hogy vallásaink különböznek egymástól, ezért amikor eljött a hittanóra, más-más termekbe mentünk. Ám amikor az óra véget ért, újra összejöttünk."
Israel gyakran meglátogatta barátját, Staszeket, akinek családja nagy szeretettel fogadta Őt. Staszekék házában a falon egy nagy kereszt függött. Israel mélyen elgondolkozva nézte a keresztre szögezett Jézust és feltette magában a kérdést: "Ki ez az ember a kereszten? Miért feszítették meg?"  
     A zsidó hittanon azt tanították, hogy Jézus káromolta az Istent, mert ember létére Istennek tartotta magát, s ezért ítélték kereszthalálra. Ám, Jézus követői életének tanúsága hitük megismerésére irányította a kis Israel figyelmét.
     Krisztus szenvedésének és kereszthalálának gondolata még nagyobb intenzitással jelent meg szívében, amikor a héber iskolában Izajás próféta könyvéből Jahve szenvedő szolgájáról tanult. A tanár a héber tanulóknak elmagyarázta, hogy a szenvedő szolga az egész választott nép vagy pedig az egyik izraeli király. Ő azonban ennek ellenére folyton Jézus Krisztusra gondolt, mivel ösztönösen sejtette, hogy a szenvedő szolga Izajás énekében, pontosan Rá illik.
     A kis Israel vallási nevelésére nagy hatással volt az édesanyja, aki az imádság és az áldozatkész szeretet asszonya volt. A fiú kezdte felfedezni szívében a szenvedő emberrel együtt szenvedő Isten nagy titkát, melynek legkifejezőbb jele a megfeszített Jézus volt.
     1895-ben a Zoller család Lemberg mellé költözött és ott telepedett le. Rabbiképzőbe járt, ám minél buzgóbban mélyült el a Bibliában, annál inkább foglalkoztatta a kérdés, nem lehetséges-e, hogy épp a keresztrefeszített Jézus a megígért Messiás, és hogy Ő valóban az Isten.
     Egy alkalommal a tanórák szünetében épp az Evangéliumot olvasta, amikor egy osztálytársa megbotránkozva számon kérte, hogy mit olvas? Ő így válaszolt: Hátha mégis igaz!
Elemezni kezdte az evangéliumok szövegét, továbbá összehasonlította a héber Bibliát az Újszövetség írásaival. A rabbik szövegmagyarázatait is elolvasta, és összevetette őket Jézus tanításával. Meglepődött, hogy helyenként a bölcs rabbik szemszögéből nézve Jézus istensége nem volt teljesen kizárt.
     Szeretett édesanyja halála után Israel a Bécsi Egyetem diákja lett, később pedig Firenzébe költözött, ahol a Rabbiképző Kollégiumban és a Továbbképző Intézetben folytatta a tanulást. Tanulmányai végén pszichológiából doktorált, de judaizmusból, nyelvtudományból és filozófiából is diplomát szerzett. 1913-ban feleségül vette Adelát,
aki egy lányt szült neki, Dórát. Sajnos, négy év boldog házasság után Adéla megbetegedett és meghalt. Israelt ez nagyon fájdalmasan érintette.
Egyre világosabban értette, hogy az Ószövetség valamennyi jövendölése beteljesedett az Újszövetségben.

(Forrásként felhasználtam: Judith Cabaud: A rabbi, aki felismerte Krisztust - Eugenio Zolli élete. Új Ember kiadó 2006; – valamint – a SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin, Agape Kiadó, Poznań, Lengyelország 9. számának cikkét is.)

     Szívedbe zárhatsz ezernyi semmiséget, sőt azt is hiheted, hogy megtelt. Pedig szíved mindaddig üres marad, míg be nem tölti a Végtelen!    (BLÉ 59. o.)

A szenvedő lelkek kiszabadítására leghatékonyabb ima, a Rózsafüzér! 

Valamennyi, egyházilag jóváhagyott ima közül az Üdvözlégy a leghatékonyabb ima, hiszen ha a Szentlélekisten az Ave Mariát tartotta alkalmasnak a leghatalmasabb kegyelem közvetítésére – az Ige Megtestesülésére –, találhatunk-e mi szebbet, jobbat Isten ihlette érdemszerzőbbet?

Ebből következik, hogy a (Domonkos) Rózsafüzér imádkozásával, különösen a Szeretetláng betéttel mondva, mely az EGÉSZ emberiségért könyörög (tehát a Szenvedő Egyházért is), a leghatékonyabban segíthetünk a tisztítótűzben szenvedő lelkeken! Ezt fokozhatjuk, ha az Eucharisztia előtt, vagy éjszakai virrasztás keretében mondjuk! Idézet a Szeretetláng Lelki Naplóból:

„Ha bármikor Szeretetlángomra hivatkoztok, és három Üdvözlégyet elimádkoztok tiszteletemre, minden alkalommal egy lélek szabadul ki a tisztítótűzből. A halottak hónapjában (novemberben) pedig egyetlen Üdvözlégy elimádkozása által is már tömegesen szabadulnak ki a lelkek a tisztítótűzből. A szenvedő lelkeknek is érezniük kell anyai Szívem Szeretetlángjának kegyelmi kiáradását.” (Vö. II/16) Lásd még a 18.; 21.; 46-50. részeket!

Az ateista kutató akit megtérítettek a saját kutatásai

     2004 decemberében Antony Flew professzor, a világateizmus szellemi vezetője, ötven év tudományos munka után megvallotta, hogy hisz Isten létezésében. Hangsúlyozta, hogy istenhite sokéves keresés eredménye, mely során a biológia, a kémia és a fizika terén végzett tudományos kutatásból indult ki. Rámutatott a DNS-kód felfedezésére: ez hihetetlen mennyiségű információt foglal magába, és egyúttal úgy működik, mint a legzseniálisabb program. Elismerte, hogy mindez a Teremtő Isten tökéletes intelligenciájának létezésére utal. Tehát Antony Flew számára a Teremtő Isten létét bizonyító egyik legmeggyőzőbb tudományos tény az emberi DNS felfedezése volt. Tudjuk, hogy a DNS hatalmas mennyiségű információt tartalmaz, mely genetikai kód formájában van leírva. Ebből logikusan következik, hogy léteznie kell egy Intelligenciának, aki ezt az információt tartalmazó kódot létrehozta (ez egy rendkívül bonyolult program, mely az emberi test legkisebb részleteit is meghatározza, pl. a nemet, a szem- és hajszínt stb.) és úgy rendezte, hogy ebből az információból a természeti folyamatok irányítása révén egy rendkívül bonyolult biológiai szervezet jöjjön létre. Meg kell jegyeznünk, hogy a DNS-molekulában lévő információ nem azonos magával a DNS-sel. A DNS-molekula csak hordozója az információnak. Ezt az információt egy összetett programhoz vagy egy rögzített gondolathoz hasonlíthatnánk, s ez egy intelligens személy létezésére utal. A DNS elemei, melyeket nukleotidoknak hívnak, egy logikus egységet alkotnak, oly módon kapcsolódva egymáshoz, mint egy írott szövegben a betűk és a szavak. Ez azt jelenti, hogy a DNS-ben van intelligencia. Mint ahogy azt Michael J. Behe professzor bizonyítja, az információ, melyet tartalmaz, nem anyag és nem is energia.
     Amikor Antony Flew professzor megismerte az igazságot az emberi DNS-ről, megértette, hogy az ateizmusnak nincs semmilyen logikus megalapozottsága. Nem más, mint irracionális, vak hit az élet és a harmonikus egységet alkotó, logikus törvényszerűségek szerint működő világegyetem véletlenszerű keletkezésében. Azt, ahogy az ateista Richard Dawkins próbálja magyarázni az élet eredetét és keletkezését, Flew "nevetséges igyekezetnek" nevezi. Dawkins azt állítja, hogy az élet úgy jött létre, mint "szerencsés véletlen". Valóban erős hit kell az ateizmushoz.
     Ezenkívül felmerül az a kérdés is, hogy összeegyeztethető-e az Istenbe vetett hit Darwin evolúciós elméletévei, mely azt állítja, hogy az élet a fajok sokféleségével egy céltalan folyamat eredményeként jött létre. Irányíthat-e Isten egy céltalan folyamatot? (folyt.)

(Forrás: SZERESSÉTEK EGYMÁST katolikus magazin 9. szám cikke nyomán. Részlet.
Agape Kiadó, ul. Panny Marii 4, 60-962 Poznań, Lengyelország)

A kinyomtatott kézirat nyomán felmerült olvasói kérdés:

Egy megnevezett szenvedő lélekért felajánlott teljes búcsú, nyomban kiszabadítja-e őt a tisztítótűzből? (Ezzel kapcsolatban, lásd még a 35. részt!)

– A holtakra alkalmazott búcsúk hatása a teológiai állásfoglalások szerint is biztos, de helyesebb úgy fogalmaznunk, hogy valószínű. Nem ismerjük ugyanis eléggé a tisztítóhelyen érvényesülő isteni igazságszolgáltatás törvényeit ahhoz, hogy ezt minden egyes esetben biztosra vehessük! (vö. SCH 577. o.) Több tényezőtől függ ugyanis egy lélek tisztítótűzből való szabadulása.

Ehhez ismernünk kellene a földi- és természetfeletti dimenziókat, melyeknek „közös nevezőre hozatala” a teológia értelmezés számára is nehézséget jelent. Túlzott elbizakodottság lenne részünkről azt hinni, hogy a teljes búcsú földi feltételeinek hibátlan teljesítésével (ami gyakran kétséges!), a megnevezett lélek azonnali szabadulása elérhető – bár nem lehetetlen! Jóllehet, azt mégkevésbé hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a mi "búcsú-áldozatunk" semmit sem érne, Krisztus megváltó áldozata, és a Szentek érdemei nélkül! Úgyhogy igen összetett a kérdés, ám nekünk a földi életben mindent meg kell tennünk, embertársaink megtéréséért, és a tisztítótűzben szenvedő lelkek szabadulásáért!

A másik feltétel ugyanis – amit nem ismerhetünk –, a kiváltságolt lélek bűneinek Isten előtti súlya, mellyel maga-magát a purgatórium ismeretlen mélységeibe süllyesztette! Ha pl. a „nagy purgatóriumban” van (ld. 58. részben!), ott nem használnak neki a földi imák, tehát a teljes búcsú mentesítő kegyelme sem! A teljes búcsú ígéretét nyomatékozza, ha nem csak az adott pillanatban (az épp elvégzett szentgyónással) feleltünk meg a búcsúfeltételeknek, hanem ezt rendes életvitelünk is igazolja. Hasonlóképp a magunkért elvégzett teljes búcsú is (lényegében) csak az adott pillanatban való elhalálozásunkkor érvényesülne – jóllehet –, kegyelmi hatása megmarad és „mennyei kincsként” halmozódik számunkra – amiként a másokért végzett részleges- és teljes búcsúk kegyelme is!

Ám nem szabad, hogy a fenti ismeret elcsüggesszen bennünket, mert tudvalevő, hogy egyetlen, az Isteni irgalmat esdő ima, fohász és búcsúkegyelem sem vész kárba az Úr előtt!

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Forrás: http://www.ncregister.com/blog/breedail/four-exorcists-urge-day-of-fasting-prayer-and-reparation-dec.-6

     Imára és engesztelésre szólítanak az ördögűzők, az Egyházban erősödő démoni befolyás visszaszorítására!  
     A National Catholic Registerben közzétett közös nyilatkozatban négy ördögűző arra kéri a katolikus híveket, hogy december 6.-án, a következő imákat és áldozatokat ajánlják fel, esekelve Isten irgalmáért: 

1.) Imádkozzák el a Rózsafüzért

2.) Gyakorolják az önmegtartóztatás valamely formáját (böjt, önmegtagadás, vagy bármilyen áldozathozatal).

3.) Ajánlják fel a Szent Szívhez végzett alábbi imádságot. (ld. az alsó kép felett)!

4.) Ajánlott még a Szentségimádás, és a Szentmise felajánlása. 

 A nyilatkozat szerinti szándék szerint erre azért van szükség, hogy „a közelmúlt eseményeinek köszönhetően erőt nyert ördögi befolyástól megszabadítsuk az Egyházat”!
Az ördögűzők, akik a hivatásuk sajátos jellege miatt névtelenséget kértek, az alábbiakban indokolták kérésüket. 
A Pán-amazóniai szinóduson megjelent andoki indiánok istenszobra, Pachamama tiszteletére rendezett ceremónia, a vele kapcsolatosan elhangzott, őt tisztelő szavak szerintük voltaképpen egy démont dicsőítettek.  
Őszintén szólva nem volt megszokott látvány a pogány idol előtt, a pápa jelenlétében hajlongó szerzetes, valamint a furcsa rituálé a vatikáni fák árnyékában… Mint ahogy az sem, hogy mindezek után körmenetben vitték a szobrokat a Szent Péter Bazilikába, majd egy Mária templomban, annak oltáránál helyezték el a természeti népek által istenábrázolásként tisztelt alkotásokat. Az ördögűzők felhívják a figyelmet arra, hogy a Szentírás a pogány istenábrázolások előtt bemutatott szertartást egyértelműen ördögöknek való áldozat bemutatásának, a velük való együttműködésnek minősíti (1Kor 10,20-21), illetve felhívja a figyelmet arra, hogy minden, a pogány népek istenségei valójában démonok! (Zsolt 95,5; 106,37)
„Ezek az események felhívják a figyelmet arra, hogy egy lelki harcban élünk, amely magában az Egyházban folyik” – fejtették ki zárásul az exorcisták.  

Az emberiség felajánlása Jézus Szenséges Szívének.

     Édes Jézus, az emberiség megváltója, tekints le ránk, ki Oltárod előtt alázatosan leborulunk. A Tiéd vagyunk, Hozzád akarunk tartozni, és hogy még szorosabban egységbe forrjunk Veled, a mai napon szabad akaratunkból fakadóan a Te Legszentebb Szívednek szenteljük magunkat. Oly sokan vannak, akik nem ismernek Téged. Sokan mások lebecsülik parancsaidat és elutasítanak Téged. Légy irgalommal mindezen teremtményeid iránt, legirgalmasabb Jézus, és vond őket Legszentebb Szíved hajlékára.

Légy a Királya ne csak hűséges híveidnek, akik soha nem hagytak el Téged, hanem mindazoké a tékozló fiaké is, akik elfordultak Tőled. Add, hogy ezek a gyermekeid térjenek vissza az Atya házába, mielőtt még éhségük és nyomorúságuk a halálba taszítja őket.

Légy azok Királya is, akik eretnek gondolatok fogságába kerültek, vagy elzárkóztak az igazságtól. Hívd őket vissza az igazságnak, a hit egységének aklába, hogy mielőbb egy nyáj legyünk, egy Pásztor kezei alatt.

Légy azok Királya, akik a sötétség hatalmába kerültek a bálványimádás vagy az iszlámizmus gyakorlása által. Ne utasítsd el őket, hívd őket is a fényre, az Isten Országába.

Fordítsd irgalmas szemeidet azok felé is, akik a Te választott néped voltak: egykor ők azt mondták: „vére legyen rajtunk és fiainkon”. Borítsa hát most be őket a megváltás és az élet kegyelmeinek áradata.

Adj Uram a Te Egyházadnak szabadságot és biztonságot. Add meg a béke és a rend ajándékát a nemzeteknek, és add, hogy a Földön minden ember egy szívvel kiáltsa: Dicsőség az Isteni Szívnek, aki elhozta megváltásunkat.

Legyen Néki dicsőség és Fenség örökkön örökké!

Amen 

∗∗∗

Engesztelő felajánlás Jézus Szentséges Szívének

     Ó édes Jézus, Akinek az emberek iránti túlcsorduló szeretetét oly sok hanyagság, méltánytalanság és megvetés éri, leborulunk oltárod előtt, hogy engesztelő felajánlásunkkal enyhítsük a kegyetlen közöny okozta sebeket, melyek Legszentebb Szívedet érik szerte a világon.

Ó, jaj, hogy mi is részesei vagyunk ezeknek a hatalmas méltánytalanságoknak, amelyeket most szívünk mélyéből elutasítunk, és alázatosan kérjük a Te bocsánatodat. Egyben kijelentjük, hogy szabad akaratunkból fakadóan vezekelni kívánunk nemcsak a saját bántásainkért, hanem mindazokért is, akik messzire sodródtak az üdvösség útjától, és megátalkodott hűtlenségükben visszautasítják, hogy kövessenek Téged, Pásztorukat és Vezetőjüket; akik elutasítják a keresztségi ígéreteikben vállaltakat, és levetették a Te Törvényed édes igáját.

Elhatároztuk, hogy vezekeljünk minden Ellened elkövetett rettenetes bűnért. Készen állunk arra, hogy engeszteljünk a sokféle sértésért, amelyeket a keresztény egyszerűség ellen nem megfelelő viselkedéssel, szavakkal, öltözettel követnek el, az ártatlanok elcsábításának bűneiért, a vasárnapok és ünnepnapok rendszeres megsértéséért és a sokkoló istenkáromlásokért, melyeket Ellened és Szentjeid ellen elkövetnek.

Egykori muzulmán vall megtéréséről 3

     Másnap, amikor felébredtem, tudtam, hogy más ember vagyok. Egy internetes ismerős küldött nekem egy Újszövetséget. Életem legnagyobb ajándéka volt. Erre szomjaztam: Jézus tanítására. Sokszor zokogva olvastam. Jézuson keresztül kezdtem megismerni Istent, gyerekkorom Istenét, aki a szív Istene, nem pedig a Koráné.
     Jézussal olyan örömöt találtam, hogy elmaradtam bulizós barátaim társaságából (ekkor az Egyesült Államokban éltem). Internetes fórumokon beszélgettem keresztényekkel, de idővel kezdtem egyedül érezni magam. Szerettem volna templomba menni – de melyikbe? Szívem szerint valamelyik protestáns felekezetet választottam volna, de Jézust kérdeztem, és a lelkemben egyértelműen azt a választ kaptam, hogy a katolikus templomba. A campuson lévő templom volt legközelebb; a pap meglepődve fogadott, megáldott, majd rábízott egy katekétára.
     Hat hónap alatt mindenre megtaláltam a katolikus választ: az eucharisztikus jelenlétre, amit az egyházatyák egybehangzó tanúságtétele erősít meg; a Biblia kérdésére, amelyet az apostoli katolikus egyház hagyománya előzött és állapított meg; megértettem az apostoli kézrátétel különleges erejét, a szentek közbenjárását, a Mária-dogmák bibliai eredetét. Tudtam, hogy Krisztus Egyházát találtam meg.
     Szüleim akkor értesültek megtérésemről, amikor meglátogattak az Egyesült Államokban. Apám azt mondta, ha nem térek vissza az iszlámra, kitagad és nem fizeti az egyetemi tandíjat. Azt feleltem, nem tagadom meg Krisztust. Sokan imádkoztak értem; két nap múlva apám megváltoztatta véleményét, és azt mondta, hazajöhetek, ha nem beszélek a hitemről, nehogy baj legyen belőle.
     2011 szeptemberében kezdtem meg a katekumenátust. Húsvétkor kereszteltek volna, de váratlanul haza kellett térnem Szaúd-Arábiába. Az érsek külön engedélyével három nappal hazautazásom előtt megkereszteltek, elsőáldozó lettem és megbérmálkoztam. Keresztségemmel lezárult a mennyek országába vezető út első szakasza, amelyen Jézus a táplálékunk és a pásztorunk.

(Forrás: www.catholic-convert.com   és

Magyar Kurír http://www.magyarkurir.hu/hirek/hogyan-lettem-katolikus-egy-egykori-muzulman-vall-megtereserol)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 25

     1887. Ha a Jóistennek különleges tervei vannak valakivel, akkor nagy lelket, önzetlen szívet, egészséges ítélőképességet, jó jellemet és józan fejet ad neki. Ha valakiben nem találja meg ezeket a tulajdonságokat, akkor az illetőtől semmi különlegeset nem vár a Isten.

Jézus nem egyszerre hozza a lélek tudomására, hogy mit vár tőle, mert megrettenne. Hanem apránként, ahogy kegyelme folytán egyre erősebb lesz, úgy tárja föl előtte titkait és részesíti keresztjében. Minden, ami történt, az ön nagyobb javát szolgálta!

A Jóisten olyan lelkeket keres, akik engesztelnek az őt érő bántásokért; akik szeretik és megszerettetik Őt. Azt akarja, hogy ön is közéjük tartozzon. A gonosz lélek jól látja, hogy a Jóistennek tervei vannak önnel, és ezért zaklatja és gyötörteti övéivel... Ne keseredjen el. A Jóisten segíti és segíteni is fogja. Bátran küzdjön! A Jóisten a pokol erőfeszítései ellenére is el fogja érni céljait. Soha nem fog semmit megtagadni öntől, amit bizalommal és szeretettel kér!

A lelki szenvedések és gyötrelmek fájdalmasabbak, mint a testiek. A Jézust szerető lélek nagy fájdalma azonban az, hogy nap mint nap fájdalmat okoz neki bűneivel és hálátlanságával. Kérje Jézus Szívétől a szükséges lelkierőt, hogy megvalósíthassa önben terveit!

Hogy lelkét Isten jelenlétében tartsa, vegyen mindennap egyet Urunk szenvedésének tizennégy állomásából, és alaposabban elmélkedjen róla. Jézusnak kedves, ha megemlékezünk szenvedéseiről, amit értünk elviselt. Ünnepnapokon vegye elmélkedéséhez az egyik dicsőséges titkot: a feltámadást, a mennybemenetelt. Gyakran gondoljon az Eucharisztiára is, Jézus rejtett életére a tabernákulumban. Elsősorban ott látja szeretetét. Fájó Neki egyedül maradni, anélkül, hogy bárki imádná, a világ legtöbb templomában! Hiába vár, hogy valaki betérjen hozzá és azt mondja: „Szeretlek!” Pedig Ő viszonozni fogja. A szentáldozás által Jézus egészen bensőségesen egyesíti magával, úgy egyesül önnel, mint még senki mással. Ebben az isteni táplálékban rendkívüli erőt fog találni, hogy arra a tökéletességre emelkedjék, amit Jézus öntől kíván. Tartsa szem előtt, hogy minden elmúlik, mégpedig gyorsan elmúlik! Ne aggodalmaskodjunk tehát olyan dolgok miatt, amelyek napok alatt véget érnek. Azokra törekedjünk, amik soha nem érnek véget... Ne álljon ellen Isten vonzásának. Hamarosan Jézus maga fogja önnek elmondani, mit kíván öntől. Addig is rám bízta, hogy isteni akaratát közvetítsem önnek.

1890. November 2. Megpróbálom elmagyarázni önnek, már amennyire a földön felfogható, hogy mi a mennyország.

Újabb és újabb ünnepek követik egymást szüntelenül, mindig újabb és – úgy tűnik – azelőtt sohasem élvezett boldogság. Az öröm folyama, amely egyfolytában árad a választottakra.

A mennyország mindenekfelett Isten: Isten szeretete, ízlelése, élvezete; vagyis Istennel való teljes, ám véget nem érő betöltekezés. Minél jobban szerette Istent a lélek a földön, minél közelebb jutott a tökéletesség csúcsához, annál jobban szereti és annál teljesebben fogja fel Istent a mennyben is! Jézus az igazi boldogság a földön és az örök boldogság a mennyben! 

(A „Feljegyzések a purgatóriumból” vége!) (A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Egykori muzulmán vall megtéréséről 2

     2009-ben egy híres (hitetlen) személyiség halálakor a barátaimmal csetelve azt találtam mondani: „Isten áldja meg a lelkét”. Meglepetésemre a barátaim felháborodtak ezen, mondván, hogy a Korán szerint nem szabad meghalt hitetlenekért imádkoznunk, sőt számos fatwa még azt is tiltja, hogy a temetésükön részt vegyünk. Ezen elgondolkodtam, mert a szívemben mindig is úgy éreztem, hogy Isten jó és szeret. Ekkor kezdtem először kétkedve vizsgálni a hitemet.
     Elgondolkodtatott al-Bukhari könyve is, amely a szunniták számára a Korán után a leghitelesebbnek tartott könyv. A 260 évvel Mohamed halála után keletkezett gyűjtemény a Próféta mondásait tartalmazza, hitelességét Mohamed idejében élt személyek sorai támasztják alá. E személyek megbízhatósága azonban nagyon is kérdéses, mivel – miközben a szentség példáiként állították elénk őket – átkozták és gyilkolták muzulmán testvéreiket.  Mohamed felesége – a 9 évesen nőül vett – Aisha és Mu’áwiya harcban állt a Próféta unokatestvérével, az akkori iszlám világ felét uraló Alival, mégis mindegyikükről azt állítják, hogy szavahihetőek, mert látták a Prófétát. De ki bizonyítja, hogy írásaikkal nem csupán politikai játszmáikat támasztották alá? Az iszlám egész építménye omladozni kezdett bennem.
     Máig nem tudom, miért, de az iszlám igazságával kapcsolatos keresésem közben valahogy rákerestem Jézus Krisztus nevére. A YouTube-videók, amelyeken  muzulmánok beszélnek a megtérésükről, általában azzal kezdődnek, hogy Jézus megjelent az illetőnek álmában vagy látomásban, ami zagyvaságnak tűnt. Azt gondoltam, amerikai hittérítő propaganda. Egy mondat azonban megragadt bennem: „Isten elhagyta a mennyei dicsőséget, Jézusban emberré lett, és meghalt a kereszten, hogy vérével megváltson minket.” Ekkor hallottam először a megtestesülésről. Szerettem volna többet tudni Jézusról.
Az, hogy Bibliát olvassak, fel sem merült. Az interneten keresgéltem. Megnéztem a Názáreti Jézus című filmet, és bejelentkeztem egy internetes keresztény ifjúsági fórumra is, ahol kemény kérdéseket tettem fel a vallással kapcsolatban.      Végül – 2010 ramadánja alatt – imában kértem, hogy Isten vezessen el az igazságra. Az ima végén úgy éreztem, valami megérintette a szívemet. Lelkemben egy hang azt mondta, Jézus az Igazság, fogadjam el őt. Az imádás hatalmas lángként lobbant fel bennem, ugyanakkor rettegtem, hogy bűnt követek el, ha az egyetlen Istenen kívül máshoz imádkozom. Három álmatlan éjszaka után azt mondtam Jézusnak: „Nem értem a Szentháromságot, de tudom, hogy Te valóság vagy és Te vagy az én Istenem, Uram és Megváltóm.”

(Forrás: www.catholic-convert.com) (folyt. köv.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 24

     1881. A testi és lelki szenvedés Jézus barátainak osztályrésze, míg a földön tartózkodnak. Minél jobban szeret Jézus egy lelket, annál inkább részesíti a fájdalmakból, amelyeket Ő irántunk való szeretetből elviselt. Boldog az ilyen kiváltságos lélek! Mennyi érdemet szerezhet! Ez a legrövidebb út a mennybe.

Ne féljen hát ön sem a szenvedéstől, ellenkezőleg, szeresse, hiszen közelebb viszi ahhoz, akit szeret. Nem mondtam-e már, hogy a szeretet megédesíti azt, ami nagyon keserűnek tűnik?

Annak, hogy a lélek hamar bensőségesen egyesülhessen Jézussal, a biztos eszköze a szeretet, de a szenvedéssel párosult szeretet. Ha tudná, mennyire javára válik a léleknek a szenvedés! Ezek a leggyöngédebb érintések, amelyekkel az isteni Hitves illetheti azt, akivel bensőségesen akar egyesülni. E kiváltságos léleknek egyik szenvedést küldi a másik után, egyik fájdalmat a másik után, hogy elválassza mindentől, ami körülveszi. Azután szólni tud a szívéhez.

Mi történik ezekben az isteni beszélgetésekben? 

– Ha akarja, megtudja! Jézus függőben tartja kegyelmeit, amelyekkel elárasztja majd, amikor úgy látja, hogy akarata szerint felkészült és alkalmas a befogadásukra. Jézus azt akarja, hogy egyedül őérte cselekedjék, és minden tette az Ő dicsőségére irányuljon. Ő legyen bizalmasa minden örömében, bánatában, hogy a legkisebb dolgot se tegye az ő tanácsa és megvilágosítása nélkül, hogy mindazért, amit tesz, viszonzásul egyedül csak őt kívánja. 

1883. Megint egy esztendő elenyészett az örökkévalóságba! Így múlik el mind, egyik a másik után. A napok egymást követik egészen addig, míg aztán valamely nap véget nem vet a rövid földi életnek, és megkezdődik a hosszú élet, amely az örökkévalóság! Jól használjon ki minden pillanatot! Mindegyik alkalmat ad, hogy elkerülje a purgatóriumot és megnyerje a mennyet! Minden cselekedetének, amelyet Jézus tekintete alatt visz végbe, egy fokkal nagyobb mennyei dicsőség és Jézus iránti nagyobb szeretet a jutalma. A tökéletes élet ilyen cselekedetei szeretetláncot alkotnak, amely mind szorosabban fűzik a lelket ahhoz, akit szeret. Amikor az utolsó láncszem is kialakult, akkor Jézus elszakítja a gyönge kötelékeket, amelyek az érdemekkel teli lelket a testhez kötik. Miután így megszabadult, Jézus még szorosabban, örökre egyesíti magával a boldog örökkévalóságban. Érti hát, hogy az az élet, amelynek minden pillanata Jézusért van, az esetleges múló keserűségek ellenére is boldog? Ha egy pár pillanatig tartó beszélgetés, amelyet egy áldott lélek Jézussal folytat, képes gyönyörűséggel eltölteni a lelket és feledtetni minden múló fájdalmát, milyen lesz akkor az örök egyesülés?

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

1956. december 4-én hatalmas nőtüntetés volt Budapesten

     A Péterfy Kórház alagsorában november 4-e után is aktív volt egy illegális sokszorosítót üzemeltető értelmiségi csoport. A szovjet megszállás első havi fordulójára nőtüntetést szerveztek az elesettek emlékére. A tüntetést az ÉLÜNK című stencilezett újságukban hirdették, melyet röpcédulaként terjesztettek. A forradalom  vérbefojtásának emléknapjára, december 4-re hívták a Hősök terére a lányokat, asszonyokat – kérve őket –, hogy egy-egy szál virágot hozzanak magukkal a néma tüntetésre. 
     Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a térhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal. A kettes-hármas sorokban haladó, kendős gyászoló nők közt egyesek gyerekkocsit toltak. A Magyar Ifjúság útja felől, szovjet páncélautók zárták el az utat, melyek igyekeztek visszább szorítani a tömeget. Egy harckocsiból kinyúló ordibáló orosz, durván kiemelt egy nőt a sorból, ám hallva és látva a hatalmas tömeg felzúdulását, nyomban el is engedte. A gyászruhás asszonyok némán folytatták útjukat, s csak annyiban engedtek az erőszaknak, hogy egy részük a Műcsarnokot megkerülve haladt az Ismeretlen Katona sírja irányába. Voltak, akik a leeresztett városligeti tó medrén keresztül voltak kénytelenek az emlékművet megközelíteni. A borult, ködös időben végül is két és fél órán keresztül vonultak az asszonyok s tették le a virágaikat az Ismeretlen katona sírjához. Kisebb csoportok még a délutáni órákban is érkeztek, amikor a sírt már teljesen befedték a virágok. Megható volt, hogy az emlékmű négy sarkán álló őrkatona sírt.
     Ezekben a napokban az ország több nagyvárosában is sor került néma nőtüntetésre. December 6-án Veszprémben és Gyulán, 7-én Székesfehérváron, Esztergomban és Pécsett, 9-én Miskolcon, 10-én pedig Egerben. 
     A Kádár-kormány apparátusa később igyekezett beazonosítani a résztvevőket és néhányukat súlyos zaklatásnak tették ki. Például, Wittner Mária egyik rabtársa Opoczki Istvánné, akit a december 4-i nőtüntetés szervezésével vádoltak meg, a Kádár-pribékek kínvallatásának egyenes következményeként méhrákban halt meg.

     A Városligeti tó mellől is hosszú sorokban érkeztek a bátor magyar asszonyok és anyák, akik akkoriban nem csekély veszélynek tették ki magukat, hiszen a nemzetmészáros szocialisták akár beléjük is lövethettek volna, miként ezt néhány nap múlva sorra meg is tették. (A kép távlatában látható a végeláthatatlan gyászmenet.)

     A tüntető nők ezt követően az Amerikai Követség elé vonultak és petíciót adtak be, miszerint az Egyesült Államok követelje meg, hogy az ENSZ bizottság repülőgépe leszállhasson Budapesten, (amit az oroszok előzőleg már megakadályoztak), hogy a saját szemükkel láthassák a háborús cselekmények pusztítását, és a köztereken lévő számtalan sírt. Az orosz tankok azonban megjelentek a Szabadságtéren és mintha agyon akarták volna taposni a tömeget, igyekeztek azt megrémiszteni. Több százan lefeküdtek az úttestre, hogy megakadályozzák a gyalázatos randalírozást. A követségről valaki kijött az erkélyre, mondott valamit, de sok értelme nem volt. Aznap az Angol Követég előtt is demonstráció volt, de ott is megjelentek az orosz tankok.

Emlékezzünk meg imáinkban a hős magyar nőkről, akik a vérszagú napokban is bátrak voltak nyíltan meggyászolni fiaikat, férjeiket, édes Hazánkat, és szívükben tovább adták a hazaszeretet Lángját.

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 23

     Mikor fog beavatkozni Szent Mihály? 

– Nem tudom! Sokat kell imádkozni ezekért a szándékokért, segítségül hívni az arkangyalt, emlékeztetve címeire és kérni, hogy járjon közben Jézusnál, akinek Szíve fölött oly nagy közbenjáró hatalma van. A Szent Szűzről sem szabad megfeledkezni, Franciaország az ő kiváltságos országa mind közül, és Ő fogja megmenteni.

Jól teszik, akik (Domonkos) rózsafüzér-imára biztatnak mindenkit: ez a leghatékonyabb ima a mostani ínségben! 

1880/2. A hősies elhatározás nagyon kedves a Jóisten előtt, nagy segítség a tisztítóhelyen lévő lelkeknek, és hasznos a nagylelkű személynek is! A teljes búcsúval kapcsolatban azt mondhatom, hogy kevesen, nagyon kevesen nyerik el egészen. A szívnek és az akaratnak oly nagy felkészültsége szükséges hozzá, hogy ritkább, mint gondolnánk, hogy valakiben minden meg legyen bűnei teljes elengedéséhez. A purgatóriumban csak könyörgés formájában nyerjük el a javunkra nyert búcsút, ahogyan Isten megengedi. Igaz, hogy nem hajlunk már bűnre, de ott nem az irgalom, hanem az isteni igazságosság uralma alá tartozunk, így csak abban részesülünk, amit a Jóisten a javunkra akar fordítani.

Ha a lélek már közel van céljához, a mennyországhoz, elegendő lehet egyetlen jól elnyert teljes búcsú, vagy akár egy félig elnyert és szándékára fordított búcsú is, hogy megszabaduljon és eljusson az örök boldogságra, ez azonban sok léleknél nincs így. Ők életükben megvetették vagy nem sokba vették a búcsúkat, és a Jóisten, aki mindig igazságos, tetteik szerint ad viszonzást. Valamit nyerhetnek az isteni akarat szerint, a búcsú teljességét azonban ritkán.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 22

     Igazak az ígéretek, amelyek azokra vonatkoznak, akik Szent Mihály rózsafüzérét imádkozzák? 

– Az ígéretek igazak, de ne higgye, hogy akik megszokásból mondják, és nem fáradoznak tökéletesedésükért, azok, azonnal megszabadulnak a purgatóriumból. Ez téves hiedelem! Szent Mihály még többet is megtesz, mint amit ígér. Ám azokat, akik hosszú tisztítótűzre vannak ítélve, nem szabadítja ki olyan hamar. Az biztos, hogy az arkangyal iránti tiszteletük jutalmául megrövidülnek szenvedéseik, de hogy teljesen megszabadulnának – nem! Itt vagyok példának én, aki imádkoztam ezt a rózsafüzért. Csak azok szabadulnak meg azonnal, akik bátran dolgoztak tökéletesedésükön és kevés engesztelni valójuk van a tisztítóhelyen.

Franciaország nagyon bűnös, sajnos nincs egyedül. E pillanatban egyetlen keresztény ország sincs, amely nyíltan vagy rejtett módon ki ne akarná űzni Istent a szívéből. A titkos társaságok – és vezérük a sátán –, akik mindent zűrzavarba taszítanak és szítják ezeket az ármánykodásokat. Ez most a sötétség fejedelmének órája, de hiába tesznek bármit, Isten meg fogja mutatni, hogy egyedül ő az Úr!

Itt a purgatóriumban a Jóisten engedélyével tudjuk, mi történik most a földön, hogy imádkozhassunk e nagy szükségben, ám imáink nem elegendőek. Ha Jézus találna néhány jóakaratú lelket, akik készek volnának jól Őt engesztelni, könyörületre hajlítanák fenségét, megbántott isteni jóságát! Tetszésére volnának Szívének, melyet annyi keserűség mar, és Jézus csak annak kíván megbocsátani, aki megalázkodik. Mondja el ezt az elöljáró anyának!

Szent Mihály be fog avatkozni az Egyház küzdelmébe! Ő az Egyháznak az őre, amelyet bár annyira üldöznek, de nem tudják elpusztítani, amint gondolják az álnokok. Ugyancsak Ő Franciaország különleges védangyala is, aki segíteni fogja, hogy visszakapja az Egyház legidősebb leányához méltó helyét, hiszen minden gonoszság ellenére, amit itt elkövetnek, még mindig sok jó van és sok mélyen hívő lélek él Franciaországban.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Egy tanúságtevő élet befejezése
     Életszentségének híre, mely már életében is jelentős volt, halála után tovább növekedett, ezért a birminghami érsek 1958-ban kezdeményezte kanonizálását. II. János Pál pápa 1991. január 22-én a tiszteletreméltóak közé sorolta, 2010. szeptember 19-én a birminghami Cofton Parkban boldoggá avatta XVI. Benedek pápa. Ez volt az első boldoggá avatás, ami Angolföldön történt, ahol először járt pápa Angliában a reformáció óta. A misére ötvenezren mentek el.
     Newman nyelve az angol nyelv fejlődésében Shakespeare óta a legmagasabb fokot jelenti, művei az angol irodalom remekművei közé tartoznak. Irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amit még hat posztumusz kötet követett, köztük a Meditations and Devotions, melyek a keresztény áhítat maradandó kincseivé váltak. Költeményeket is írt (Lyra Apostolica).
     A nagy megtérő személye azért is vált fontossá, mivel Anglia liberális törvényalkotása miatt sokan döntöttek úgy, hogy áttérnek a katolikus hitre. Így bátran állíthatjuk, hogy Newman személye és teológiája mind a mai napig aktuális.

Végszó boldogunktól
     „Ne a látható dolgokra figyeljünk, hanem a láthatatlanokra. Mert ami látható az ideigvaló, ami pedig láthatatlan, az örökkévaló. (...) Hagyjunk csak fel a világ szeretetével és kövessük Urunk és apostolai parancsolatait és azután hamarosan meglátjuk, mint kellene teljességgel éreznünk és mi az Egyház helyzete. De addig is, akár hisszük, akár nem, igazság marad, hogy az Egyház ereje, mint eddig is, nem földi törvényekben, emberi támogatásban vagy a polgári helyzetben rejlik, hanem a maga sajátos adományaiban; azokban a nagy adományokban, melyeket Urunk boldogságoknak nyilatkoztatott ki. Boldogok a lelki szegények, akik sírnak, a szelídek, akik szomjúhozzák az igazságot, az irgalmasok, a tisztaszívűek, a békességesek, az üldözöttek”.   

Szent Henry Newman (szentté avatta  Ferenc pápa 2019. október 19-én) megtéréstörténete befejeződött, de a sorozat folytatódik!

Közeledik a karácsony: fények, ünneplés, kivilágított fák, Betlehemek – már ahol...
     Mert sok embertársunk számára minden csak álca! Vagy elfelejtik, hogy „Kire várnak”, és elmerülnek a vásárlások fárasztó örömeiben, vagy állandó nélkülözés és rettegés az életük, mert háború folyik környezetükben, azt sem tudni, hogy miért!

     Itt-ott még békében várhatjuk az Üdvözítőt, de van, ahol a nem várt gonoszság teljesedett be!
     Mi – akik még tehetjük – imádkozzunk a Béke Királynőjéhez, szüntelenül imádkozzuk a rózsafüzért, és hozzunk áldozatot (valami lemondással) szenvedő felebarátainkért!

(Mely adott esetben, nekünk is jól jönne!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 21

     A purgatóriumban mindenki ismeri a többiek bűneit, mint majd az utolsó ítéletkor? 

– A purgatóriumban általában nem ismerjük a többiek bűneit, kivéve, ha Isten bizonyos lelkek vonatkozásában megengedi tervei szerint, ezt azonban keveseknél teszi. 

Tökéletesebben ismerik Istent, mint mi? 

– Micsoda kérdés! Persze hogy sokkal jobban ismerjük és sokkal jobban szeretjük! Hiszen éppen ez okozza legnagyobb gyötrelmünket! A földi ember nem tudja, milyen a Jóisten. Mindenkinek van róla egy elképzelése a maga korlátozott látása szerint; amikor azonban levetjük a porhüvelyt, és többé semmi sem gátolja lelkünk szabadságát, csak akkor ismerjük meg Istent, jóságát, irgalmát, szeretetét! A lélek, miután ilyen tisztán látja, oly nagyon vágyik egyesülnie Vele, s állandóan feléje igyekszik, ám minduntalan visszalökődik, mivel nem elég tiszta. Íme, ez a mi a leggyötrelmesebb, a legkeservesebb szenvedésünk.

Ó, ha visszatérhetnénk a földre, miután megismertük a Jóistent, ó, hogyan élnénk!? Ámde késő bánat! Sajnos a földön az emberek minderre nem is gondolnak és úgy élnek, mintha vakok lennének. Semmibe veszik az örökkévalóságot. Szinte minden vágyuk egyedül a földi létre irányul, amely csupán átmenet, és az a test, melynek mindig kedvezni akar, egyszercsak földdé válik. A menny eszükbe sem jut, Jézust és szeretetét elfelejtették.

A purgatóriumban vigasztalják egymást a lelkek a Jóisten szeretetében, vagy mindenki teljesen elkülönül gyötrelmében a többiektől? 

– A purgatóriumban egyetlen vigaszunk, egyetlen reményünk egyedül Isten. A földön időnként a Jóisten megengedi, hogy egy baráti szív megvigasztalja az embert testi-lelki szenvedésében, bár ha abban a szívben nem él Jézus szeretete, hiábavaló a vigasztalás!

Itt viszont a lelkek elvesztek, elmerültek az isteni akaratban, és egyedül Isten enyhítheti fájdalmukat. Minden lélek szenved, ki-ki bűnössége szerint, de valamennyiük közös gyötrelme, amely minden mást fölülmúl: Jézus hiánya, aki lételemünk, életünk, mindenünk. És bizony saját hibánkból vagyunk elválasztva Tőle! Úgy viselkedjék Jézussal, mint kisgyermek az édesanyjával: bízzék jóságában, minden testi-lelki ügyét helyezze isteni kezébe, aztán igyekezzen mindenben tetszésére lenni, ne törődjék semmi mással. Isten nem veszi annyiba a nagy, hősies cselekedeteket, mint egy egyszerű tettet, apró áldozatot, amely szeretetből fakadt. Olykor egy apró áldozat, amelyről egyedül Isten és a lélek tud, érdemszerzőbb, mint egy nagy, amit elismerés övez. A Szűzanya nagyon szereti önt, ön is szeresse teljes szívéből és amit csak tud, tegyen meg tiszteletéért. Ha az emberek vennék a fáradságot, hogy olykor elgondolkodjanak Isten végtelen jóságán, ez elég volna ahhoz, hogy szentté váljanak! Csakhogy a világban nem ismerik eléggé Jézus Szívének irgalmas jóságát. Mindenki a saját látásmódja szerint méri fel, ez pedig tökéletlen, és ezért imádkoznak rosszul.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Krisztus Ügye
     A „Krisztus Ügye” lelki család 1975-ben Rómában Newman-szimpóziumot szervezett. A konferencia után White bíboros kérte, hogy a közösség vállalja el feladatának Newman életművének népszerűsítését. Ezután megalakult a Newman Barátai Nemzetközi Központ (International Centre of Newman’s Friends), amelynek azóta több országban van speciális Newman-könyvtára. Sokan nem tudnak róla, hogy Magyarországon működik egy Newman-központ, amely egy Newman-könyvtárat is tart fenn Budán. Az intézményről Beatrix Van den Borre FSO nővért, a Krisztus Ügye közösség tagját kérdeztük, aki a könyvtár vezetője. A könyvtárban várják mindazokat, akik érdeklődnek John Henry Newman bíboros élete és munkássága iránt. Newman hitbeli éleslátása persze elsősorban a teológusoknak érdekes, ugyanakkor meglepő, hogy milyen sokan lelkesen olvassák. Magyarországon a Newman Breviáriumnak köszönhetően lett igazán ismertté és népszerűvé.
     Elérhetőség: Newman Központ, H-1125 Budapest, Városkúti út 1/A.
     Telefon: 275-5827; e-mail: newman.kozpont@daswerk-fso.org
     honlap: http://www.newmanfriendsinternational.org/newman/
     Irodalmi munkássága rendkívül nagyméretű volt. Összegyűjtött munkái még életében, 1870-1879 között, harminchét kötetben jelentek meg, amit még hat posthumus kötet követett, melyek a keresztény áhítat maradandó kincseivé váltak.
     2010-ben százkilencvenöt, 2011-ben pedig száz könyv és cikk jelent meg Newmannal kapcsolatban.

November 30. Szent András apostol, Péter bátyjának emlékünnepe. A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak befejező napja.

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 20

     1880/1. január. Karácsony éjjel lelkek ezrei hagyták el a purgatóriumot és mentek a mennybe, sokan azonban maradtak, és én is közéjük tartozom. Szokták mondani, hogy a lélek tökéletesedése hosszasan tart, és ez igaz! Önt is meglepi, hogy ennyi ima után még mindig itt vagyok és nem élvezhetem a Jóisten látását.

Nos, a lélek tökéletesedése a purgatóriumban sem megy gyorsabban, mint a földön. Kevés lélek akad, akiknek csupán néhány bocsánatos bűnért kell engesztelniük, ők nem sokáig vannak a tisztítóhelyen. Néhány értük jól végzett ima, néhány áldozat hamar megszabadítja őket. Azoknak a lelkeknek, mint én (és csaknem mind ilyenek!), akiknek szinte nulla volt az életük és alig, vagy egyáltalán nem is törődtek az üdvösségükkel. Nekik az egész életüket újra kell kezdeniük az engesztelés helyén. A léleknek újból végig kell járnia a tökéletesedés útját, szeretnie és kívánnia kell Istent, akit a földön nem szeretett eléggé. Ezért tart egyes lelkek szabadulása olyan sokáig.

A Jóisten nagy kegyelmet adott nekem, amikor megengedte, hogy imákat kérjek. Nem érdemeltem meg, és enélkül én is – mint a legtöbben –, évekkel és évekkel tovább maradtam volna itt!

Kapcsolatban vannak egymással a szerzetesek és mások, akik ugyanahhoz a családhoz tartoznak? 

– A purgatóriumban, akárcsak a mennyben, az egy családhoz tartozó szerzetesek nincsenek mindig együtt. A lelkek nem mindannyian ugyanazt a büntetést vagy jutalmat érdemlik. Viszont megismerik egymást a purgatóriumban, és amikor a Jóisten megengedi, kommunikálhatnak is egymással. Részesülhet az ember meghalt barátja imájából, kaphat tőle egy-egy gondolatot és tudathatja vele, hogy megemlékezik róla! El lehet juttatni ide földi gondolatokat, de nincs sok haszna, mert mint említettem, a purgatóriumi lelkek tudják és ismerik azokat, akik törődnek velük a földön. Isten néha azt is megengedi, hogy imát, figyelmeztetést, tanácsot kapjanak. Így az, amit több alkalommal mondtam Szent Mihályról, tőle származott, amit pedig az atyáról mondtam, Istentől jött. Az ön megbízásait, amelyeket a másvilágra vonatkozóan is adott, mindig teljesítettem, ám minden az isteni akaratnak van alárendelve.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 7
     „Napjainkban nem törekednek-e csaknem mindenhol a világban a vallás nélkülözhetővé tételére? Hirdetik, hogy a vallásosság nem nemzeti-, hanem magánügy. Nem kísérlik-e meg kizárólagossá tenni a vallás nélküli nevelést? Nem kísérlik-e meg, hogy a hasznosságot és nem az igazságot tegyék az állami törvények s rendelkezések iránymutatójává? Nem kísérlik-e meg mást belemagyarázva kiforgatni a Szentírást? /Sajnos/, a gonosz összeesküvésével állunk szemben, mely a világ minden részén szervezkedik, intézkedik, hogy Krisztus Egyházát gúzsba kösse és előkészítse az utat az általános elszakadásra! Ez a nagy aposztázia vajon megszüli-e az Antikrisztust, vagy halasztódik még? Mindenesetre ez a taktika összes jeleivel és eszközeivel a sátántól ered! Távol álljon tőlünk, hogy megtévesszenek szép ígéretei, melyben mérgek vannak rejtve. Ne gondoljátok, hogy ügyetlen a mesterkedésben! Csalétkeit nagyon is nyíltan kínálja: Ígér polgári szabadságot, egyenlőséget, jó üzletet és jólétet, ígéri az adók csökkentését és reformokat. Ezáltal fedi el műve sátáni célját, melybe be akar minket is vonni. Ezért gúnyolódik az elmúlt időkön és a hagyományos intézményeken. Nekünk azonban szükséges megértenünk, hogy az első keresztények helyzetében vagyunk; ugyanazon friggyel, papi renddel, szentségekkel és kötelességgel!   Tudatosítanunk kell, hogy egy bűnben fetrengő világban élünk, hogy helyzetünket felmérve lehessünk tanúságtevők Krisztus mellett. Az szükséges, hogy éber legyen a szívünk, éberek legyünk a reményre /mentsük a lelkeket/ és várjuk az Ő második eljövetelét.”
     „A mi földünk, amely minden tavasszal újra zsendül, egy napon a dicsőségnek és fénynek új világában újjá sarjad. Az lesz az örök tavasz. Megjön, bármennyire késsék is!”

(folytatása köv.)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 19

     December 8. Mennyi élet van tele látszólagos jótettekkel, s a halálban mégis üresnek bizonyulnak. Kitűnni, csillogni vágytak, ám kevesen cselekszenek valóban egyedül Istenért... Amikor meghalnak és elmúlik vakságuk, mennyire bánni fogják! Bárcsak gondolnának olykor az örökkévalóságra! Mi az élet ahhoz a naphoz képest, amelynek nem lesz alkonya a választottak számára, vagy ahhoz az éjhez képest, amelynek nem lesz hajnala a kárhozottak számára?!

A földön az emberek mindent szeretnek és mindenhez ragaszkodnak, kivéve Őt, akit egyedül kellene szeretnünk! Jézus a tabernákulumban várja a lelkeket, de nem találja őket. Ezerből alig akad egy, aki úgy szereti, ahogy szeretnie kellene. Szeresse hát ön és kárpótolja, a bűnös közömbösségért, amely szerte a világon tapasztalható!

És a purgatóriumban szeretik őt? 

– Igen, de ez vezeklő szeretet. Ha a földön annyira szerettük volna, mint kellett volna, nem lennénk itt ilyen sokan, nem lenne ennyi lélek az engesztelés helyén. Jézus azt szeretné, hogy szeressék a földön, ahol minden tabernákulumban porig alázza magát, hogy könnyebben megközelíthessék, mégsem teszik. Az emberek oly közömbösen mennek el egy templom előtt, mint egy köztéri szobor mellett.

Ha véletlenül betérnek a szent helyre, csak azért teszik, hogy még jobban megbántsák az ott lakozó isteni Foglyot ridegségükkel, tiszteletlen viselkedésükkel, a figyelmetlenül elhadart imáikkal, és egyetlen szóval meg nem köszönve irántunk való jóságát.

Mondja meg P. atyának, hogy azokban az áldott pillanatokban gyengédségével engeszteljen a sok hálátlan közömbösségéért; szíve olvadozzék a szeretettől az OstyaJézus előtt, elsősorban azokért a papokért, akik ugyanazon kiváltság részesei, mint ő, mégis jeges szívvel bánnak a szent misztériumokkal. Oly hidegek maradnak a szeretet e lángolása előtt, mint a márvány, s nincs egy gyengéd benső szavuk Jézushoz. Istennel való egysége mindennap váljék bensőségesebbé, hogy felkészüljön a nagy kegyelmekre, amelyeket Jézus neki tartogat. Említettem, hogy vannak lelkek, akik az oltár lábánál teljesítik purgatóriumukat. Az adoráló lelkek a bűnösök helyett vannak viszonzásképpen az oltárnál, az Oltáriszentség iránti áhítatukért és a szent hely iránti tiszteletükért. Kevesebbet szenvednek, mintha magában a purgatóriumban volnának, és Jézus – akit a lélek és a hit szemével szemlélnek –, láthatatlan jelenléte által enyhíti gyötrelmeiket. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 6

     „A világ túl akar kiabálni titeket, és meggyőzni arról, hogy csak, ő értelmes és okos, a vallás fölösleges... A rosszat jónak, a jót rossznak nevezi. És biztos, hogy kísértést fogtok szenvedni, de »virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek” (Mt 26,41)! „Vagy ti győzitek le a világot, vagy a világ győz le titeket. Döntsetek hát, és ne feledjétek: A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk. Álljatok tehát szilárdan, és ne hagyjátok, hogy újra a szolgaság igájába hajtsanak benneteket” (Gal 5,1). Kezdjünk el hinni, kezdjük el Krisztussal, kezdjük az Ő keresztjével és a megaláztatásokkal, melyekhez elvezet minket. Engedjük, hogy magához vonzzon minket Az, akit fölemeltek, hogy így nekünk ajándékozhassa önmagát és mindent. Keressük hát elsősorban »az Isten országát és annak igazságát«, és e világ minden dolgát »megkapjátok hozzá« (Mt 6,33)! „Csak azok örülhetnek igazán ennek a világnak, akik kapcsolatba léptek a láthatatlan világgal. Csak azok örülnek neki, akik előbb megtanultak elveszíteni és megtanultak lemondani róla. Csak azok képesek igazán lakomázni, akik előbb böjtöltek. Csak azok képesek élvezni a világot, akik megtanulták, hogy ne éljenek vissza vele, és csak azok öröklik, akik a jövendő élet árnyékaként fogadják, s ezért a jövendőért el akarják hagyni ezt a világot.”

(folytatása köv.)

     Szent Katalin a 14 segítő szent egyike és Jeanne d'Arc egyik látomásakor az ő biztató hangját is hallotta.
Alexandriai Szent Katalint a középkorban széles körben és bensőségesen tisztelték szüzességéért és bölcsességéért, ennél fogva mivel a hit igazságát oly hatásosan védte, a teológusok, filozófusok és ügyvédek védőszentje lett. A párizsi Sorbonne egyetem pecsétjébe is őt vésették, így tehát a középkori főiskolák, könyvtárak, tanárok és tanulók, szónokok és később a nyomdászok védőszentjükként tisztelték.
     Mivel utolsó imádságában Katalin a betegeknek és haldoklóknak is segítséget ígért, a kórházak patrónájává vált. Hasonlóképp a börtönbeli kínzatásainak hősies elviseléséért, a foglyok hozzá folyamodtak szabadulásért. Mivel pedig a kínzására szerkesztett kerék összetört, a kerékkel foglalkozó iparosok is védőszentjüknek tekintik.
A házasságra készülő fiatal lányok is segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak.
     A tizennégy segítő szent közé sorolták. Ábrázolása császárnői viseletben, könyvvel, kereszttel, karddal, pálmaággal, szöges és törött kerékkel ábrázolják.
     Így vált Alexandriai Szent Katalin a legelterjedtebb nem bibliai szentek egyikévé, olyannyira, hogy november 25-i ünnepe VII. Orbán pápa 1642-ben kiadott bullájának megjelenéséig parancsolt ünnep volt.
     Mivel Katalin-nap közvetlenül az advent kezdete előtti napokra esik, utána már sem lakodalmat, sem táncmulatságot nem szoktak tartani. Időjóslás is fűződik e naphoz, miszerint, ha Katalinkor fagy, sáros karácsony lesz (Katalin kopog, karácsony locsog). Katalin-gally néven szokás volt karácsonyra kivirágoztatott ágat vízbe tenni szerelmi jósló céllal.

(Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 18

     Olykor úgy tűnik, hogy maga Isten is megváltoztatja terveinek sorrendjét. Például megtörténhet, hogy Isten kinyilvánítja, egy ország, egy tartomány vagy egy személy büntetését. És végül nem teszi, lehetséges ez?

– Igen ez a szándék, ám ha abban az országban vagy tartományban egyesek imával vagy más módon lefegyverzik Isten igazságosságát, akkor Ő végtelen bölcsessége szerint megkegyelmez vagy enyhíti a büntetést. Isten, gyakran Édesanyján keresztül megengedi, hogy nagy eseményeket előre kinyilatkoztasson egyes lelkeknek, hogy megtérésre, imára, engesztelésre késztessék az embereket, elhárítva ezzel a csapásokat. Isten irgalma oly hatalmas, hogy csak végső esetben büntet.

A protestánsok közül sokan üdvözülnek? 

– Isten irgalmából számos protestáns üdvözül, de sokan hosszú és kemény purgatóriumi tisztuláson mennek keresztül. Igaz, nem éltek vissza a kegyelmekkel, mint sok katolikus, de nem is részesültek a szentségek hatalmas kegyelmeiben és az Igaz Vallás más segítségeiben, ezért hosszabb a purgatóriumi engesztelésük. Most halkabban beszélek, mint szoktam, mert nyolc napja ön is túl halkan szól Istenhez a zsolozsmázáskor. Ha majd hangosabban beszél, én is úgy fogok tenni.

Tudnak a tisztítóhelyen az egyházüldözésről? Tudják, mikor lesz vége? 

– Igen tudjuk, hogy üldözik az Egyházat, és imádkozunk győzelméért, de hogy mikor következik be? Nem tudom... Lehet, hogy egyes lelkek tudják, én nem! A purgatóriumban a lelkek nem csak gyötrelmeikkel vannak elfoglalva, de sokat imádkoznak a Jóisten nagy szándékaiért és azokért, akik rövidítik a szenvedésüket. Dicsőítik Urunkat, és hálát adnak irántuk tanúsított végtelen irgalmáért, mivel némelyiküknél igen szűk mezsgye választotta el a purgatóriumot a pokoltól. Kis híján, alá zuhantak a mélységbe. Ítélje hát meg, mekkora hála lehet e szegény lelkekben, hogy így megmenekültek a sátántól.

Nem tudom elmagyarázni miként van az, hogy mi már nem úgy látjuk a földet, mint önök. Ezt csak akkor lehet megérteni, amikor a lélek elhagyja a testet, mert utána a föld, már csak egy pontnak tűnik az örökkévalóság végtelen horizontjaihoz képest, amelyek feltárulnak előtte. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 5  
     „Vigyázzatok, nehogy a világ elcsábítson titeket” ‒ figyelmeztet a ma már szentté avatott Newman bíboros. „Honnan van, hogy a láthatatlan világról nincs meg bennünk az az igaz kép, melyet a hit ad meg, hanem csak puszta álom él bennünk, mely egy éjszakán át tart, de reggel a világi gondok szétfoszlatják. Bent van-e Isten állandóan a mi gondolatainkban? A nap folyamán gondolunk-e rá és az Ő Fiára, a mi üdvözítőnkre? Amikor eszünk és iszunk, hálát adunk-e neki, még pedig nem csupán külső megszokásból, hanem szívből? Amikor magában véve helyes dolgot teszünk, fölemeljük-e lelkünket hozzá, és törekszünk-e arra, hogy az ő dicsőségét mozdítsuk elő? Mikor hivatásunkat gyakoroljuk, gondolunk-e reá és az a kívánság lelkesít-e, hogy az Ő akaratát még jobban megismerjük és még tökéletesebben betöltsük? Vágyva-vágyjuk-e az ő kegyelmét, hogy minket megvilágítson, megújítson és megerősítsen?”
     „Ne elégedjünk meg önmagunkkal; ne a saját céljainkban lássuk boldogságunkat, ne tegyük e világot az otthonunkká, ne barátaink között érezzük magunkat otthon; de tekintsünk egy boldogabb ország felé: a menny felé.” Ezt pedig csak a bűnbánó, a szentségi életet élő ember remélheti!
     „Tegyük fel, hogy a szentségtelen életet élt ember a mennyországba kerülne, ez a disszonancia ezerszerte nagyobb szenvedés lenne a számára, mintha a pokol tüzében égne!”

(folytatás köv.)

     Szent Katalin állhatatossága csodálatra méltó, mert a fenyegetőző császárnak így felelt: »Teljesen mindegy, hogy milyen kínzást eszelsz ki, mert testemet és véremet Krisztusért akarom áldozni.«
Ekkor a császár halállal fenyegette meg szentünket. Készíttetett egy tüskékkel és késekkel fölszerelt kereket, amely már a forgatásával is félelmetes zajt keltett, Katalin azonban ettől sem rémült meg. Amikor hozzá akartak fogni, hogy ezzel halálra kínozzák, angyali kezek széttörték a kereket, melynek szétrepülő darabjai sok katona halálát okozták.
     A látványtól megrémült tömegben ez akkora tiszteletet keltett a keresztények hatalmas Istene iránt, hogy sokan megtértek, de még a császárné is kérlelte urát, hogy hagyjon föl a harccal, amelyet Isten ellen folytat. Maga is megvallotta, hogy hisz Krisztusban. Erre a császár őt is megkínoztatta, majd a fent említett testőrtiszttel és a kétszáz katonájával együtt lefejeztette, kiadva a parancsot, hogy Katalint is fejezzék le.
     A vesztőhelyen Katalin arra kérte az Urat, hogy mindazok, akik Krisztus szeretetéért megemlékeznek őróla (Katalinról), bőséget lássanak kenyérben és borban, testük egészséget nyerjen és minden földi jóban részesüljenek. Akik tisztelik őt, azokat óvja meg Isten a természeti katasztrófáktól, betegségtől, s főleg a hirtelen haláltól. Aki segítségül hívja az ő nevét, testének tagját el ne veszítse, egészséges gyermeket szülhessen és meg ne haljon gyermekágyban. Utoljára bűnbocsánatot kért az őt segítségül hívók számára. Miután a mennyből hang hallatszott, amely jelezte, hogy kérései teljesülni fognak, fejét a hóhér kardja alá hajtotta.
Isten azonban mindig igazolja övéit, még akkor is, ha ez nem fér bele a tudományos vizsgálódás szokott formáiba! Amint Jézus Jegyesének feje lehullott, a testéből nem vér, hanem tejszerű folyadék folyt és aki ezt megérintette, nyomban meggyógyult.
     Hamarosan angyalok jöttek és szentünk testét a több mint húsznapi járásra lévő Sínai-hegyre vitték, ahol nagy kegyelettel eltemették. Feltételezések szerint 547-ben Justinianus császár rendelte el, hogy a hegy csúcsán építsenek monostort a szerzeteseknek.

(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér, kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 17

     Halottak Napja és nyolcada nagy örömet jelent a tisztítóhelyen, s sok szabadulást hoz?

– Halottak Napján sok lélek hagyja el az engesztelés helyét és jut a mennybe. A Jóisten nagy kegyelme folytán ezen a napon kivétel nélkül minden szenvedő lélek részesül a Szent Egyház nyilvános imáiban, még a nagy purgatóriumban lévők is. Mégis minden lélek az érdemei szerint könnyebbül meg, de valamennyien érzik e rendkívüli kegyelmet. Sok szerencsétlen szenvedő léleknek ez az egyetlen segítség – Isten igazságossága folytán –, amit a purgatóriumban töltött hosszú évek során kap. De nem Halottak Napján jutnak legtöbben a mennybe, hanem karácsony éjjel. Sok mindent mondhatnék még, de nem szabad. Önnek kell kérdeznie. Akkor felelhetek!

Nagy enyhülést jelentenek számomra a tisztelendő atya imái. Mondja meg neki, hogy köszönöm azokat is, amelyeket szeretetből értem mondatott. Mint említettem, én is mindig imádkozom érte. Még többet tudok majd tenni, ha a mennybe jutok. Azt is mondja meg neki: tudom, és a többi lélek is tudja, ha imádkoznak értük. Mindazáltal a Jóisten sokszor megengedi, hogy az értük mondott imák ne mindig az ő javukra váljanak. Mert a purgatóriumi lelkek csak annyira részesülnek a földi imák hatásából, amennyire Isten akarja, az illető lélek felkészültsége szerint. Szegény lelkek szenvedéseit tetézi, ha látják, hogy a szabadulásukért felajánlott imák nem nekik, hanem másoknak válnak javára. Ennek az is az oka, hogy nagyon kevés lélekért imádkoznak, a többség elhagyatott, és egyetlen gondolat, egyetlen fohász sem jut hozzájuk a földről.

Hogy mikor szabadulunk meg, arról semmit sem tudunk. Ha tudnánk, mikor érnek véget gyötrelmeink, az megkönnyebbülést és örömet jelentene, de nem! Tudjuk jól, hogy szenvedésünk enyhül, hogy közelségünk egyre bensőségesebb, de hogy mely napon (földi kifejezéssel, hiszen itt nincsenek napok) találkozhatunk vele, az a Jóisten titka.

A purgatóriumi lelkek csak annyira ismerik a jövőt, amennyire Isten megengedi és megadja nekik. Bizonyos lelkeknek – érdemeik szerint – több tudásuk, mint másoknak, de ugyan mit használ nekünk a jövőismeret, hacsak nem a Jóisten dicsőségét és egyes lelkek javát szolgálja? Ne csodálkozzék, hogy a sátán és hívei olykor megjósolnak jövőbeli eseményeket. A sátán szellemi lény, ezért sokkal több fortélya és tudása van, mint bárkinek a földön, néhány szent kivételével, akiket Isten megvilágosít. Mindenütt körüljár és lesi, hol árthat.

A gonosz lélek látja, mi zajlik a világban, és mivel rendkívül okos, képes következtetni, hogy mi fog történni, ez az egyetlen magyarázat. Jaj azoknak, akik tőle kérnek tanácsot, s ezzel rabszolgáivá szegődnek; ez a bűn nagyon utálatos a Jóisten előtt. 

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)

Tanítása 4
     Newman számára az Isten gondviselése mindent átfog, mindent magába foglal. Semmi sem létezik, amit ne az isteni Gondviselés irányítana, semmi sincs, amit ne használna vagy ne tudna felhasználni. Az ember szabad, de szabad döntéseit mind felhasználja isteni terve megvalósítására. Igehirdetésének konkrét sajátossága, hogy újra és újra zseniális érzékkel tapint rá a felületesen hívő ember problémáira, és leplezi le azokat az ellentmondásokat, melyek a magukat kereszténynek nevezők gondolkodásában és magatartásában jelen vannak. Tudja, hogy ahhoz, hogy megtérésre vezessen, nem elég, ha hittel és meggyőző erővel mutat rá az evangéliumi eszményre, hanem arra is szükség van, hogy langyos életvitelünket szembesítse az Evangéliummal.   

 Newman azonban nem lenne Newman, ha itt megállna, ha beérné a leleplezéssel és szembesítéssel. Ő ennél mindig tovább megy: fölemel és utat mutat. Nem menti fel a gyengét és megalkuvót, nem is szolgál emberi vigasztalással, de még csak azzal a kegyes hivatkozással sem éri be, hogy „Isten irgalma végtelen”, hanem a kegyelem művét keresi, és azt állítja hallgatósága elé példának. Majd pedig rámutat, hogy Isten erejének segítségével, az Ő kegyelmével együttműködve mi magunk hogyan tudunk Isten előtt igazakká válni.

(folytatása köv.)

     Egy alkalommal Katalin álmot látott, melyben egy gyönyörűséges Anya, dicsőséges Fiával felvonultatta szentünk előtt minden addigi kérőjét, hogy válasszon magának. Katalin azonban azt válaszolta, hogy sem tudásban, sem rangban egyik sem hozzá illő! Ekkor a Fölséges Anya így szólt Fiához: "Íme itt áll ez a szűz, aki vággyal teli, jegyezd el Te magadnak"! A dicsfénnyel övezett Fiú azonban így válaszolt: "Anyám! Nem lehetséges, hogy pogány jegyesem legyen, de ha felveszi a Keresztség Szentségét, eljegyzem őt"!
     Szentünk nem értette az álmot, ezért felkereste Ananiás remetét, aki megvilágosította előtte az álom pontos értelmét. Katalin ekkor bölcseleti tudománya helyes szemléletével és a Szentlélek ihletésére felismerte az Egy Igaz Isten valóságát és megkeresztelkedett.
     Egy újabb hasonló álmában, melyben egy zöldellő mezőn, angyali seregek kíséretében a Boldogságos Szűzanya, Isten Fiával magához hívta őt, az Üdvözítő Jézus ekkor eljegyezte Katalint valódi gyűrűvel, és ennek emlékére máig ismeretesek az un. "Katalin-gyűrűk".
     Amikor Maxentius császár Alexandriába érkezett, mindenkinek megparancsolta, hogy áldozzon a bálványoknak. Amint ennek hírét vette a 18 éves Katalin, a keresztények közé sietett, hogy az áldozattól visszatartsa őket, ám a császár katonái elfogták és uruk elé vitték, ahol szentünk keresztet vetett, remek bölcseleti szókinccsel tanúságot tett a császárnak, hogy ő nem élettelen bálványokat, hanem egyedül az Élő Istent követi, mivel a filozófusok és költők műveinek tanulmányozása során fölismerte e világ bölcsességének hiábavalóságát.
     A császárnak tetszett az okos beszéd, de kényszeríteni akarta, hogy mutassa be az áldozatot a bálvány-isteneknek. Katalin ezt megtagadta és lehetőséget kért a császártól, hogy tudományos vitában védje meg hitét. Maxentius ezért sürgősen Alexandriába hívatta birodalma leghíresebb ötven bölcselőjét, de Szent Mihály főangyal olyan erőt adott neki, hogy a tudományukra hiú bölcselők egymás után hajoltak meg Katalin érvelései előtt. A császár dühében máglyára ítélte valamennyit. Amikor ezeket jajgatások közepette a vesztőhelyre vitték, Katalin azzal biztatta őket, hogy a tűzhalál pótolhatja a keresztséget és ha hisznek, elnyerik az örök üdvösséget.
A császár ezután fölkínálta Katalinnak a császárnői trónust ha megígéri, hogy minden városban szobrot állíttat neki. Katalin egyértelműen visszautasította ezt.
     Ezután Maxentius erőszakhoz folyamodott: letépette Katalinról ékes ruháját és ólmos ostorokkal megostoroztatta.
Börtönbe vetették, de az ott töltött tizenkét napot Katalin térítésre használta föl. Amikor a kíváncsi császárné meglátogatta esetleges ellenfelét, a kíséretében lévő testőrtisztre Katalin olyan hatással volt, hogy az kétszáz katonájával együtt keresztény lett.

(folyt.) (Forrásokat lásd a 24-i előszóban!)

 1874. február 15-én Marie de la Croix ágostonrendi nővérnek megjelent a három évvel korábban elhunyt apácatársa Marie Gabrielle nővér a tisztítótűzből, hogy Jézus kérésére felvilágosítást adjon a purgatóriumról. Croix nővér kérdéseket is tehetett fel. Sorozatom, e párbeszédet teszi közzé!

Feljegyzések a purgatóriumról 16

     Mi történik akkor, ha egy lélek egyenesen a mennybe jut?

– E lélek számára a Jézussal megkezdett egyesülés folytatódik a halál után, ez a mennyország. Ám a mennyei egyesülés sokkal bensőségesebb, mint a földi.

1879/3. Mondja meg hát: miben áll az igazi életszentség? 

– Ön tudja jól, de ha szeretné megismétlem, bár elmondtam már. Az igazi szentség abban áll, hogy az ember reggeltől estig megtagadja önmagát. Áldozatként él, állandóan félre tudja tenni emberi énjét s engedi, hogy a Jóisten tetszése szerint működjék benne és általa. Mély alázattal fogadja a kapott kegyelmeket, elismerve méltatlanságát; amennyire csak képes, megmarad a Jóisten szent jelenlétében és azt akarja, hogy tetteinek egyedüli tanúja és egyetlen jutalma Isten legyen!

Ezt az életszentséget kívánja és követeli meg Jézus azoktól a lelkektől, akik egyedül az övéi akarnak lenni és Őt akarják követni. Minden más csupán illúzió. Egyes lelkek a szenvedés, mások a szeretet által járják végig a purgatóriumot a földön, mert bizony a szeretetnek is megvan a maga gyötrelme. A lélek, aki igazán szeretni akarja Jézust, rájön, hogy minden igyekezete ellenére sem szereti annyira, amennyire óhajtaná; számára ez állandó kínszenvedés, mely egyedül a szeretetből fakad, amely nem létezik nagy gyötrelmek nélkül. Kissé hasonlít ez, mint említettem, a purgatóriumi lélek állapotához, aki szüntelenül Isten felé lendül és egyetlen vágya, ám minduntalan visszalökődik, mivel engesztelése még nem teljes. Az ember a földön él, ezért Isten azt akarja, hogy a földön jusson tökéletességre, követve a tanácsokat.

1879. november-december. A sógornője a purgatóriumban van, ahol sokat szenved. A tisztelendő atya segíthet rajta, ha szentmise-áldozatot mutat be érte. A vén bűnös megmenekült, mint oly sokan Isten irgalmának köszönhetően, a nagy purgatóriumban van.

(A források és rövidítések felsorolását, lásd az első részben!) (folyt.)