Üldözni fognak a nevemért
Érdekes, hogy még a lanyha hitű protestáns testvérek is, amint valami „pápista” tanúsággal szembesülnek, mindjárt harcosan kiállnak nyakas hitelveik mellett. Így történt ez Scott Hahn megtérését követően is! Kíváncsi barátok kezdték hívogatni, de a legtöbb beszélgetés így hangzott:
„Scott, épp most hallottam a rémhírt. Igaz, hogy katolizáltál?”
„Hát képzeld igaz! – válaszolta Scott – Isten kegyelméből katolikus lehettem, és nem tudok Neki eléggé hálás lenni!”
„Ó értem. Hát akkor Scott, feltétlen add át üdvözletemet és imámat Kimberlynek!”
Gyanítom, hogy ezalatt valójában részvétüket nyilvánították feleségem felé. Gyakorlatilag, mintha meghaltam volna. Addigi helyemet egy pápista szélhámos vette át és a legtöbben lekezeltek.
Közeli barátok húzódtak el tőlem és hidegültek el. De valójában megértettem őket, mert nem is olyan régen, én még sokkal élesebben nyilatkoztam a katolikusok ellen, mint bármelyikük!
Beszélgetni nem akartak velem, vitatkozni meg még kevésbé. Az, hogy milyen okok vezettek ide, nem érdekelt senkit. Szinte az volt az érzésem, hogy féltek megtudni!
De minden fájdalmam és lelki bánatom nem mérhető ahhoz az örömhöz és megtapasztalt erőhöz, amely abból származott, hogy tudva tudtam, Isten akarata szerint cselekedtem, és az Ő Igéjének engedelmeskedtem.
A napi Szentmise és Szentáldozás kiváltságához képest, csekélységnek tűnt bármi áldozat. Azt is megtapasztaltam, hogy az ilyen szenvedés hatékonyan és nagyon vigasztaló módon egyesíthető Krisztus eucharisztikus áldozatával. Mindezek révén bensőségesebb viszonyba kerültem Urunkkal és Miasszonyunkkal. A fájdalom csak valóságosabbá tette a dolog romantikáját.
(folyt. köv.)
