Tanítása 5 
„Vigyázzatok, nehogy a világ elcsábítson titeket” ‒ figyelmeztet a ma már szentté avatott Newman bíboros. „Honnan van, hogy a láthatatlan világról nincs meg bennünk az az igaz kép, melyet a hit ad meg, hanem csak puszta álom él bennünk, mely egy éjszakán át tart, de reggel a világi gondok szétfoszlatják. Bent van-e Isten állandóan a mi gondolatainkban? A nap folyamán gondolunk-e rá és az Ő Fiára, a mi üdvözítőnkre? Amikor eszünk és iszunk, hálát adunk-e neki, még pedig nem csupán külső megszokásból, hanem szívből? Amikor magában véve helyes dolgot teszünk, fölemeljük-e lelkünket hozzá, és törekszünk-e arra, hogy az ő dicsőségét mozdítsuk elő? Mikor hivatásunkat gyakoroljuk, gondolunk-e reá és az a kívánság lelkesít-e, hogy az Ő akaratát még jobban megismerjük és még tökéletesebben betöltsük? Vágyva-vágyjuk-e az ő kegyelmét, hogy minket megvilágítson, megújítson és megerősítsen?”
„Ne elégedjünk meg önmagunkkal; ne a saját céljainkban lássuk boldogságunkat, ne tegyük e világot az otthonunkká, ne barátaink között érezzük magunkat otthon; de tekintsünk egy boldogabb ország felé: a menny felé.” Ezt pedig csak a bűnbánó, a szentségi életet élő ember remélheti!
„Tegyük fel, hogy a szentségtelen életet élt ember a mennyországba kerülne, ez a disszonancia ezerszerte nagyobb szenvedés lenne a számára, mintha a pokol tüzében égne!”
(folytatás köv.)
