Szent füst!
Másnap és a következő napon is visszatértem a misére. Minden újabb alkalommal egyre több jelenet játszódott le előttem a Szentírásból. De semelyik másik könyvet sem láttam a sötét kápolnában olyan fényesen, mint a Jelenések könyvét, az Apokalipszist, mely az angyalok és a szentek ünnepét írja le a mennyben. Ahogy a Jelenésekben, úgy a kápolnában is láttam a felöltözött papot, az oltárt, a gyülekezetet, mely kiáltja: „Szent, szent, szent...”
Láttam a tömjén füstöt; hallottam az angyalok és szentek szólítását; én magam is énekeltem az alleluját, mert ez az ünnepség egyre jobban vonzott.
Továbbra is a hátsó padban ültem a Bibliámmal és gyakran nem tudtam, hirtelenjében merre forduljak ahhoz, ami az Apokalipszisben játszódik le, vagy ahhoz, ami az oltáron történik. Egyre inkább úgy tűnt nekem, hogy a kettő ugyanaz.
Új lendülettel vetettem bele magam az ókori kereszténység tanulmányozásába és megállapítottam, hogy az első püspökök, az egyházatyák, ugyanazt fedezték fel, amit én is átéltem minden reggel. A Jelenések könyvét a liturgia kulcsának tartották, a liturgiát pedig a Jelenések könyve kulcsának.
Valami erőteljes játszódott le bennem mint tudósban és hívőben. A Jelenések, a Biblia számomra legbonyolultabbnak tűnő könyve, most megvilágította hitem alapkövét: a szövetséget mint Isten családjának szent kötelékét.
Eközben a mise, amit azelőtt a legnagyobb káromlásnak tartottam, olyan eseménnyé vált előttem, mely megpecsételte Isten szövetségét. „Ez az én vérem kelyhe. Az új és örök szövetségé”.
Mindez új volt nekem, egész beleszédültem. Éveken át úgy próbáltam értelmezni a Jelenések könyvét, mint valamiféle kódolt üzenetet a világ végéről, az ünneplésről a távoli mennyországban; olyasvalamiről, amit a keresztények többsége nem élhet át, amíg a földön van. Most, miután már két hete mindennap eljárok a szentmisére, egyszerre csak vágyat éreztem arra, hogy a liturgia közben felálljak, és ezt mondjam: „Figyeljetek ide mindnyájan! Megmutatom nektek az Apokalipszisben, hol vagytok éppen! Nyissátok ki a negyedik fejezetet a nyolcadik versnél. Most épp a mennyországban vagytok.”
(folyt. köv.)