Az igaz célért hozott áldozat
A bölcs plébános szavai kijózanítólag hatottak Jean-Marie-ra. Méghogy „Isten veletek lelkek?” Ó nem, ezt nem! Az aratni való sok és az arató kevés, és Isten ezt aligha fogja megengedni!
Ezek után a lelke békére talált, és a kishitűség démona megszűnt őt kísérteni. Emlékezőtehetsége mindazonáltal továbbra is hálátlan maradt hozzá, de ez egyféle elszántságot ébresztett szentünkben. Felismerve a nehézségek nagyságát, hősi elhatározásra szánta el magát: fokozottan 
segítségül hívja az eget! Fogadalmat tett hogy mezítláb elzarándokol Lalouvesc-be, Régis Szent Ferenc sírjához (franciául: Jean-François Régis jezsuita 1597-1640).
Lalouvesc község Écully-től jó száz kilométer és tavasz volt, 1806. zsendülő tavasza. Szentünk aszkéta soványsága dacára, mozgékony és szívós volt. Egy reggel miután misét hallgatott és megáldozott, egyik kezébe a botját, a másikba rózsafüzérét fogta és elindult. Hosszasan gyalogolt, miközben az éhség és a szomjúság gyötörte. Meg kellett tehát állnia, hogy élelemért kopogtasson egy út menti ház ajtaján. Jámbor arckifejezése dacára, mint haszontalan semmittevőt elkergették, sőt még csendőrökkel is fenyegetőztek.
A szükséges ennivalóval elláthatta volna magát, mert minden eshetőségre számítva, hozott pénzt magával, ámde hűségesen be akarta tartani a fogadalmát, hogy útközben lehetőleg nem vesz semmit, s alázatból kéregetni fog. Folytatta tehát útját, füvet evett, forrásvizet ivott, de a kimerülés következtében szédülés fogta el. Éhségtől gyötörve, benyitott egy házba. Egy asszonyt látott, és joggal remélhette. hogy ez majd ad neki enni.
Az asszony épp gombolyagot fejtett, s a fonal végét az ismeretlennek nyújtva megkérte, hogy a fonallal együtt lépjen ki a küszöbön. A fiatalember szolgálatkészen, maga után húzta a fonalat, de amint a küszöbre ért, az asszony hirtelen kizárta őt!
A következő éjjel sem kapott szállást, és a csillagos ég alatt kellett aludnia. Szerencséjére további útján, kevésbé kemény szíveket talált. Az alamizsnaképp kapott kenyérdarabok lehetővé tették, hogy elérje az 1100 méter magasságban fekvő Lalouvesc-i szentélyt. Kimerülten, de boldogan célhoz ért!
Amint a faluba ért, Jean-Marie egyedüli gondolata az volt, hogy egyenesen a Szent sírjához megy és elpanaszolja neki jövetele okát, hogy elnyerje azt a kegyelmet, hogy legalább annyit tudjon megtanulni latinul, hogy elvégezhesse a teológiát. Ezt a kegyelmet kétségkívül elnyerte, de valóban csak olyan kis mértékben, hogy megfeleljen a követelményeknek. A jó Isten, aki minden lélek sorsát intézi, azt akarta, hogy próbára téve szolgája hitét, hozzá szoktassa őt a még hősibb harcra.
A jámbor zarándok meglátogatta a Régis Szent Ferenc által megszentelt helyeket. Imádságos lelkülettel járt-kelt az ősrégi templomban, ahol a Szent már lázasan tartott missziót 1640 karácsonyán, s annyival inkább égett a bűnösök üdvéért, minél közelebb érezte a halálát. A rettenthetetlen apostol Régis Szent Ferenc december 26-án, a szomjúságtól gyötörve, miután reggeltől délután kettőig gyóntatott és prédikált, bemutatta szentmiséjét, majd ismét gyóntatott egy üveg nélküli ablak alatt, elájult. Elvitték a parókiára, de csak annyi időre tért magához, hogy meggyónt. Gyors sorvadás végzett vele december 31-én éjjel, 43 éves korában.
Mily példa, mily bátorítás Vianney Jean-Marie részére! Az itt nyert élményekkel töltekezett anélkül, hogy sejtette volna, hogy majdan valamikor zarándokok fognak jönni-menni az ő templomában is, az ő plébániájában is, hogy hasonló benyomásokban részesüljenek, mint ő ezen a helyen.
A Lalouvesc-i bazilikában (ld. alább!) meggyónt és megáldozott. A gyóntató jezsuitának bevallotta, hogy a koldulás fogadalma mily nehézzé tette neki az utat, és tanácsát kérte. Istennek tett ígéretét tartsa-e visszamenet? A gyóntató megfordította a fogadalmat, éspedig azt, hogy visszafelé ő adjon alamizsnát ahelyett, hogy elfogadjon!
(Források a 2. részben!) (folyt.)
Szentünk halála után, több évfolyamtársa visszaemlékezett a Vianney-re, és a következő történetet mesélték. Egy Matthias Loras nevű fiatalabb társát, Jean-Marie-nak egy szón való értetlensége annyira felbosszantott, hogy nyakon vágta. A sértett, aki persze természeténél fogva szintén hirtelen volt, ekkor letérdelt a 12 éves gyermek előtt és alázattal bocsánatot kért tőle. Matthias, aki aranyszívet rejtett magában, hirtelen megbánta tettét, és könnyekig megindultan Vianney Jean-Marie karjaiba borult, ki még mindig térdelt. Ez az eset megpecsételte hűséges és bensőséges barátságukat. Matthias Loras, aki misszionárius lett az Egyesült Államokban, majd Dubugue-ben püspök, sohasem felejtette el ezt a jelenetet.
Levetítette szemei előtt az otthon meleg tűzhelyét, a mezőket, a munkákat, melyekkel sokkal könnyebben tudott eredményt felmutatni.
(Forrás nyomán: Radó Polikárp OSB. Az Egyház szentjei, PALLADIS rt. kiadása Budapest, 1940)
Ez a krisztusi megnyilvánulás meglepte Jean-Marie-t, és eltöltötte szívét a reménység.
Jean-Marie csakhamar jól érezte magát nála.
A természet kínosan vajúdott a véres golgotai emlékek súlya alatt. Egyszer már megvirradt a földön azóta, hogy Elvégeztetett, de Jeruzsálemben csak felhők között látták a napot. Könnytől volt nehéz a lég, elfojtott bánat sóhajtott még a szélben is… A második gyászos alkonyaton aztán végre egy derengő sugár szállt le a magasból. Oda szállt el a Jozefát völgyébe, hol a tüskés bozót s a csenevész olajfák sűrűjében az apostolok bujdokló kis csapatja rejtőzött a tömeg vak dühe elől. A tovatűnő napfényt kérdőn követték tekintetükkel mindannyian: vajon mit hoz nekik, ha holnap visszatér?...
Ugyanabban az időben, amikor Rey-t Dardilly-ba helyezték, egy másik hitvalló papot, Charles Balley-t, Écully-be nevezték ki. A tizenhat gyermekes családból származó Balley igen buzgó pap volt, és az üldöztetések elől Lyon-ba menekült. Itt a missziósatyák közé állott, akik számtalanszor halálveszedelemnek tették ki magukat, a katolikus hit terjesztéséért. Az enyhülést követően Balley-nek első gondja volt, az Écully-i plébániai szék elfoglalását követően, hogy papi hivatásokat keressen.
A dolgok azonban nem mentek olyan egyszerűen! Balley plébános meghallgatta őket, de elutasító volt. „Annyira el vagyok foglalva – felelte –, hogy nem tudok még egy növendéket felvenni!”
Ettől fogva minden kínálkozó alkalommal betért a templomba, munkába menet-jövet. Amikor a misére harangoztak, Jean-Marie már a szántóföldön volt, és a miséző pappal egyesült az imában.
családfő.
017) 
A történet vége
Később, amikor Széchenyit a döblingi elmegyógyintézetbe hurcolták, megpróbálta rávenni feleségét, hogy váljon el tőle. “Én nyomorult nem láthatlak Téged! (…) Hagyj el engem – kérlek, követelem, hogy tépd el a köteléket, mely hozzám fűz – mert különben velem együtt Te is elveszel! Engem semmi sem menthet meg (...) Te fordulj Istenhez, a Megváltóhoz, gyermekeidhez, nálam nemcsak támaszt nem lelsz, sőt én vagyok legnagyobb ellenséged!”
„ A hét első napján, amikor a nap felkelt, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja és Szalóme drága kenetekkel elindultak a sírhoz, hogy megkenjék Jézus holttestét. Ezt mondták egymásnak: „Ki fogja nekünk elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odaértek látták, hogy a kő el van hengerítve, pedig igen nagy volt. Bementek a sírba, és egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült jobb felől. Megrémültek, de az megszólította őket: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt! Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt, amint megmondta nektek.” (vö. Mk 16,1-7)
A nagyszombati szertartás előtt a hívek a sötétbe borult templomban gyülekeznek. Gyertyát hoznak magukkal otthonról. A nagyszombati örömünnep este a tűzszenteléssel kezdődik, a fehér ruhát öltött pap megáldja a tüzet, meggyújtják a Krisztus feltámadását jelképező húsvéti gyertyát. 
Szokás volt a húsvéti ételáldás is. Ilyenkor fehér kendőbe kötött tányéron vitték a templomba a sonkát, főtt tojást, kalácsot és tormát. A mise végeztével a pap megszentelte a csomagot, majd az asszonyok sietve, majdhogynem szaladva vitték azt haza, mert úgy tartották, hogy aki gyorsan ér vissza a házába, az a munkában is ügyes lesz. Az ünnepi asztalnál mindenki kapott egy kis szeletet a megszentelt ételből. A morzsából vittek az állatoknak is, hogy jól szaporodjanak, egészségesek maradjanak.
közepette élesítette eszét s finomította ítélő- és emlékezőképességét.
Széchenyi megküldte reformtárgyú munkáit Crescence-nak, aki a férfi kedvéért tanult meg magyarul, hogy olvashassa azokat. Az 1828-as Lovakrul-t még nem értette, de a két évvel későbbi Hitelt, amelyet Széchenyi alig burkoltan neki ajánlott, már kijegyzetelve küldte vissza, bátorítva szerelmét a tervek megvalósításában.
Közben a kis Vianney alaposan belejött a mezei munkákba, melyeket szívből végezte és Istennek ajánlotta. Később el is árulta legénykora benső életének titkát: „Kell, hogy felajánljuk Istennek minden munkánkat, minden lépésünket és pihenésünket. Ó, mily boldogság Istennel dolgozni! Rajta! Ha Istennel dolgozol, te vagy az, aki dolgozik, de Ő az, aki megáldja munkádat. Te jársz, és Ő áldja meg minden lépésedet. Isten mindenért megfizet, amiként felrótta a figyelem és elégtételadás minden hiányát. Vannak, kik mindenből előnyt tudnak húzni, ha felajánlják Istennek apró szenvedéseiket!”
egy Szűz Mária-szobrocska is. Ezt is szerettük volna megkapni, és végül Jean-Marie meg is kapta. Harmadnap Ferenccel ment a szántóföldre és magával vitte a szobrot is. Amint este hazaért, így szólt anyánkhoz: „Légy mindig bizalommal a Boldogságos Szűz iránt. Én ma sokszor hívtam őt segítségül és ő mindannyiszor segített, simán lépést tarthattam fivéremmel és el sem fáradtam nagyon.”
“Igazi kacérkodás ez! – írta Széchenyi 1825 elején – de jól érzem magam a közelében!” Hogy kapcsolatuk mennyire vált közelivé, nem tudjuk. Mindenesetre Zichy Károlyt láthatóan dühítette a szemtelen udvarló, Cresence-nak pedig egyre jobban tetszett a kitartó huszártiszt.
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. 
Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
Előre kell bocsájtanom, hogy bár kutyám nincs, de kutyabarát vagyok. Ezért e „kétpercest” fogadják tőlem szeretettel!
A kis Jean-tól ezeket kérdezte.
titkos hittanórákra. Az első szentáldozáshoz egy homályos pajtában járult, amely elé, hogy eltereljék a hatóságok figyelmét, egy nagy szénásszekeret húztak. Jean-Marie éhezte Krisztust, hittel, vággyal, szeretettel fogadta szívébe az Oltáriszentséget. Oly boldog volt, hogy nem akarta elhagyni a pajtát, ahol az elsőáldozás kegyelmében részesült. Később nem is tudott beszélni első szentáldozásáról anélkül, hogy a boldogságtól ne könnyezett volna.
1799-ben „a második rémuralom alatt – mely sajnos, Robespierre bukását követte –, a katolikusokat üldözték. A papságot száz számra végezték ki, vagy szállították hajóval Guyane-i táborokba.
tombolása 
A fiatal huszárkapitány ebben a feldúlt lelki állapotban érkezett Bécsbe, és ekkor találkozott újra távoli rokonával, Zichy Károly udvari kamarással és annak feleségével, a 25 éves Seilern-Anspang Crescence-szal. “Crescence nyílik, mint egy rózsa”– írta Széchenyi 1824. szeptember 2-án naplójában.
Előre kell bocsájtanom, hogy bár kutyám nincs, de kutyabarát vagyok. Ezért e „kétpercest” fogadják tőlem szeretettel!
Kár, hogy a templomok zárva voltak. Robespierre halálával felvillant egy pillanatra a remény sugara, és az üldözés is sokat veszített keménységéből. Az 1795. évi febr. 21-én kelt rendelet eltörlölte a forradalmi nemzetgyűlés által elrendelt 
szólalt meg: Jean-Marie mindnyájuk nevében elmondta az esti imát. Majd fivéreivel elvezette ezeket a szegényeket a fészerbe, ahol vastagon elhintett szalma várakozott rájuk. Csakhamar Isten szent békéje lebegte körül a könyörületes-szívű ember házát.
táblácskával: "Drágám, szeretlek!"
arca. De könnyen találtak menedékhelyet Dardilly-ben a szerencsétlen nincstelenek is.
De azért olykor kérdésekkel is bombázták a kis Jeant, aki bátran, bosszankodás nélkül válaszolt, mert korbeli társai még azt sem tudták, hogy kit ábrázol a kis szobrocska? Persze lehet, hogy valamikor ők is jártak a templomba, de a szüleik nem tartották bennük a „lelket”. És íme, a kis Vianney akaratlanul is barátai apostola, hitoktatója lett. Az egyszerű oltár előtt állva, ismételgette mindazt, amit ő a titokzatos éjek csendjében hallott: tanította őket azon imákra, miket anyjától tanult. „Nem szabad engedetlenkedni a szülőknek ‒ figyelmeztette őket, ‒ nem szabad haragudni, káromkodni, mocskosul beszélni!” És szent komolysággal, szinte „paposan” intette társait, hogy legyenek jók, és szeressék nagyon a Jóistent!
vihesse ezen barátait.
Kis szentünk tizenegy éves volt, amikor otthon, a szobájuk a nagy órája alatt, először járult szentgyónáshoz egy bujkáló papnál, aki hősiesen vállalta a hivatását Krisztusért, és a lelkekért. Ezt követően éjnek idején járt hittanórákra, ahol a kolostorukból elűzött, civil ruhát öltött apácák tanították. Az elemi iskola óráin csak néha vehetett részt, atyjának ugyanis szüksége volt az ő munkaerejére is a mezőn. Ezért alig tudott írni és olvasni. Nem volt tehetséges, és amit tanult, azt is nagyon hamar elfelejtette. Az igazán hívő keresztényeknél egyedül a szívek szentélye maradt sértetlen. Ami János-Máriát illeti, ő egyáltalán nem adta ki kezéből az ő Szűz Máriáját, ellenkezőleg, még több elővigyázatossággal őrizte, mint előbb, a mezőre menet zubbonyának egyik zsebében hordta.
hogy mély átadottságban imádja Istent.
titkokat fogják ünnepelni. A Vianney család éjjel elindult, csendben, néha hosszas gyaloglással. A kis Jean-Marie boldog volt, hogy velük mehet az ünnepségre. Fivérei és nővérei néha zúgolódtak a hosszas menetelés miatt, de az anyjuk így szólt nekik: „Utánozzátok a kis Jeant, aki mindig kitartó!”
Dardilly lakossága alig akarta észrevenni a változásokat, hiszen a templom nyitva maradt, és jött egy új lelkész, akit már az alkotmányra esküt tevő püspök küldött. A szertartások látszatra semmit sem változtak, csupán a „szentbeszédek” szóltak kissé politikusabb nyelven, mint pl. „polgártársak”, és a „felvilágosult gondolkodás”.
Ahogy a koronavírus terjed a világban, sok embert meglep a halál lehetősége. Sokan bizony nem csak a levegő után kapkodnak, hanem a Szentségek után is! A lehetőség azonban szinte megszűnt! Az egészségügy dolgozói mindent megtesznek ugyan a testért, de semmi szolgálatot nem tehetnek a lélekért! Egy fuldokolva haldokló asszony kétségbeesett Twitter-üzenete sokkoló:
Március 31-én Szent Ámoszra emlékezik az egyház. Ámosz az első „klasszikus próféta”; az első, aki jövendöléseit könyv formájában hagyta az utókorra, egyszóval, akinek beszédei megmaradtak. A prófécia 1,1 versének megfelelően Júda szülötte, a hegyek között, az izraeli határ menti Tekoa kis városában látta meg a napvilágot. Pásztor volt és fügetermesztő. Egy könyvével, ő a harmadik kispróféta a Szentírásban. A legrégibb próféta 360 körül Krisztus születése előtt. Megjövendölte Izrael népének bukását, mert elterjedt köztük a zsarolás, az elnyomás és a pogány istentisztelet. II. Jerobeám júdeai király idején Bételben lépett fel.
Azok a katolikusok, akiket talán csak rövid ideig, néhány hétig vagy hónapig megfosztottak a szentmisén való részvételtől és a szentáldozás vételétől, átérezhetik azoknak az üldöztetéseknek az idejét, amikor a hívek éveken át nem vehettek részt szentmisén és nem részesülhettek szentségekben, mint például a kommunista üldöztetések során a Szovjetunióban.
Édesanyjához, kérve Szeplőtelen Szívének közbenjárását, hogy a szentmisétől való megfosztás jelenlegi helyzete bőséges lelki gyümölcsöt teremjen az Egyház igazi megújulása számára (...). Hallgassuk meg Szent Cyprián szavait:
Összetett kézzel, buzgón imádkozott, a maga előtt a kis Szűzanya szobrocskával. Az anya karjaiba zárta kisfiát s szívéhez szorította.
(...) Hogyan reagáljanak a katolikusok és hogyan viselkedjenek ilyen helyzetben? Úgy kell felfognunk és elfogadnunk, mint próbatételt az isteni gondviselés kezéből, amely nagyobb lelki haszonnal fog járni, mintha nem tapasztaltuk volna meg. Ezt a helyzetet úgy kell felfognunk, mint isteni beavatkozást az Egyház jelenlegi példátlan válságába.
engedelmesebb, mint ti, ő azonnal megteszi azt, amit kérek tőle”.
áldozat. Hogy könnyeit felszárítsa, kedveskedés helyett anyja megajándékozta őt egy fából faragott Szűz Mária-szoborral. Ezt az egyszerű szobrot-gyönyörűséggel szemlélte a kisfiú, és a konyha kemencéjére helyezte el. 
plébános néven, szentként tisztel a világ. Margit – akit a család 
"Gothonnak" is nevezett –, születésben megelőzte szentünket, a Vianney-gyermekek közül egyedül élte túl híres öccsét. A gyermekek sorát egy második Ferenc zárta, a „fiatalabb” melléknévvel, és akit elvittek katonának, nem is tért vissza többé. 
keresztfiának. Így lett szentünk neve franciásan: Jean-Marie Vianney.
A forradalmi törvényhozás állami kézbe vette az anyakönyvezést, és törvényesítette a válást. A szeptemberi vérengzésként ismert eseményekben 48 óra alatt három katolikus püspököt és több mint 200 papot lincseltek meg. Még brutálisabb atrocitások történtek Nantes-ban, ahol az elfogott szerzeteseket, papokat és apácákat párosával egymáshoz kötözve, a forradalmi ítélőszék „víz alatti házasságra ítélte” őket. Több mint 6000 ember fojtottak vízbe a „republikánus keresztelőkben”.
Az igazi vírus mi magunk vagyunk. Mert ha már magyarázni kell embertársainknak, hogy gyilkolni a legsúlyosabb bűn; ha kérlelni kell őket, hogy ne tegyék, akkor már nagyon nagy a baj. Akkor a romlottságnak, erkölcstelenségnek, butaságnak olyan mélységes bugyraiban vagyunk, ahonnan talán már nincs is visszaút.
Egyháznak", a hívek azt kiáltozták: "Mi vagyunk az Egyház!".
A Szent Evangélium tanítása, hogy „erőfeszítés nélkül senki nem üdvözülhet” (vö. Lk 16,16)! Következésképp, semmi Istennek tetsző eredmény nem érhető el komoly áldozatok nélkül! Ha lenne ilyen, akkor az Üdvözítő Krisztus sem a Kereszthalált vállalta volna az emberiség üdvösségéért!
Előszó 1 
Vianney Szent Jánost sokan tanulatlannak tartják, mégis nagy szónok volt, mert a lélekből beszélt!
közömbös, aki hallgatta.
A koronavírus egy "büntetés" a katolikus egyházon belüli Pachamama imádatért – mondta a fülöp-szigeteki 
„Mária igenje Krisztus igenjét vetítette előre, amikor a világba jött. Mária válasza az angyalnak tovább folytatódik az Egyházban, amely arra hivatott, hogy Krisztust megjelenítse a történelemben, készséggel kínálva fel szolgálatát, hogy Isten továbbra is meglátogathassa az emberiséget az ő kegyelmével” – mondta XVI. Benedek pápa.
– Megváltó Jézusom, engedd, hogy Szeplőtelen Édesanyád lángra lobbantsa szüleim szívében és minden megszületettben a Szeretet Tüzét, hogy felmelegítse fagyos szívüket és megismerjenek Téged, a Feltámadtat! Add, hogy átérezzék a szülőség szent hivatását, a teremtő együttműködés örömét és felelősségét! Őszinte bűnbánatuk bizonyosan elnyeri Szent Szíved Irgalmát, így majd óvják, várják s örömmel fogadják a gyermekáldást!
Jézusom, Te Édesanyád ölén holtan is nyugodhattál. Én, anyámnak csak teher vagyok és még az emlékemtől is szabadulni akar! Halára szánt, alighogy fogantam, és s
Csapások idején, erre még nem volt példa a történelemben!
Nem csupán jelképes és nem csak időleges lelkesedés kell!
meggyalázzák, például a
Franciaország az "Egyház leánya" azóta még jobban lealjasult és még inkább eltávolodott Istentől, a Teremtés logikájától, rendjétől. A csodás katedrálist csak idegenforgalmi látványosságnak, bevételforrásnak tartotta fenn, de most elvesztette, amiként a lebontott templomait is! Nos a francia liberálisok által felépített "civilizáció" úgy dől össze, mint a Notre Dame Huszártornya. Az 1846-os 
Uram, Téged keresztre szegeznek. Engem darabokra szabdalnak, aztán megszámlálják részeimet, hogy fertőzést ne okozzak! Ennyi volt a létem? Ó ti megszületettek! Nézzétek lábacskáimat, mellyel köztetek járhattam volna! 
Nézzétek a kezeimet, melyek alkothattak és áldhattak volna! 
Ezen a napon, a nagyböjt negyedik vasárnapján – a görög-katolikus egyházban –, szentéletű János atyánknak, a mennyekbe vezető létráról szóló írás szerzőjének emlékét tartják.
Kedves Olvasóm! – írja Montforti Grignon Szent Lajos – ha gyakorlod ezt az ájtatosságot s prédikálsz róla, akkor nem a könyvekből, de saját tapasztalatodból győződhetsz meg a szentolvasó csodáiról. Örömmel látod majd azon ígéretek valóra váltását, melyeket 
Most sokan azt mondják, hogy ez a pusztító tűz egy "jel"! ‒ Jel?? ‒ Legfeljebb a jelek sokaságának egyike! Ugyanis, csak 2018-ban 875 katolikus templomot ért gyalázat Franciaországban és naponta háromszor támadnak templomokra Franciaország területén! (Michel Aupetit érsek SudRadio. fr 2019. április 17.) Legutóbb a St. Sulpice katedrális bejáratát borították lángba, nem is beszélve a Rouen-i templomról, ahol a 85 éves 
Jelek? Vajon figyelmeztetéseknek fogadják-e a franciák (vagy a világ katolikusai), hogy (csak) Franciaországban tucatszám bontják le az egyébként ép templomokat? Persze erről se hang, se kép!
Mindenható Urunk, atyáink Istene!
Családtervezés, túlnépesedés? = Ó, mindez ördögi tőrvetés! Íme, a „tudatos tervezést” rajtam kezdik azzal, hogy legyilkolnak! Nekem nincs helyem, nincs falatnyi kenyerem széles e világon? – Miért? – Azért, mert a szüleim is mindent elképzeltek, megterveztek, csak épp a "kapcsolatuk" következményeit nem! Mert ők nem az "együttlét" időpontját tervezték későbbre, hanem engemet!
Napjaink első számú beszédtémája a corona-vírus. Kevesen tudják viszont, hogy az Egyháznak van egy viszonylag kevéssé ismert szentje, Szent Corona (vagy Stephana, mely görögül „koronázottat” jelent), aki Kr. u. 160-177 körül 16 évesen szenvedett vértanú halált Szent Viktorral együtt Marcus Aurelius üldözése idején, feltételezhetően Szíriában vagy Thébában.
Viktor római katona volt, ám kitudódott, hogy keresztény, és egy Sebastian nevű bíró elé hurcolták, aki példát akart statuálni, ezért megvakították, s oszlophoz kötve súlyosan megkorbácsolták, majd lefejezték. Viktor nem tagadta meg Krisztust.
A koronavírus abban az időben érkezett, amikor a társadalom nagy része úgy érzi, nincs szüksége Istenre, hiszen számukra az Isten helyébe a "kenyér és cirkusz" lépett. Modern korunk bűnei sajnos attól "modernek", hogy már lelkük legmélyén sem számolnak az eltékozolt élet következményével, a kárhozat lehetőségével! Nagyra tartják magukat és mindenkit lenéznek, aki nem úgy él, ahogyan ők! 
Akik felettem döntöttek, azok mind „felvilágosodottak”, mégis istentelen sötétségben élnek! El vannak telve a „korszerűségtől”, miközben fogalmuk sincs, hogy mi az önzetlen szeretet, a tiszta öröm, az érdemszerzés és hogy mivégett is élnek! Céljaik meghatározója a siker, a pénz, az élvezet és az ún. „emberi jogokért való harc”. Ezt is úgy, hogy az én jogaimról megfeledkeznek! Pedig a foganással, az élethez való jog is érvényre lépett! 
A megfogant gyermeket pedig Istentől el kell fogadni és úgy felnevelni, hogy Istenhez majdan vissza is találjon! 
A koronavírus járvány megfékezésére, különféle indíttatások és weboldalak kínálnak egyéni és szervezett imákat. Mindegyikkel Isten segítségét kérik, mert magunktól tehetetlenek vagyunk! Abban a kérdésben viszont tisztában lehetnénk – és meg is tehetnénk –, hogy azt az imát és imamódot válasszuk, mely bizonyítottan a legeredményesebb volt üdvtörténetünkben! Mert lehet-e szebb, igazabb és érdem-szerzőbb az Üdvözlégynél? Ezen ima ugyanis nem fogalmazvány, hanem a Szentlélek szavai, az Angyal, Szent Erzsébet és az Egyház által kifejezve.
Higgyétek el, a ti egyöntetű imáitok és áldozatotok, meg tudná fékezni azt az általános érzéketlenséget és közömbösséget, melynek én is áldozata vagyok! 
Minden valószínűség szerint 389-ben született Skóciában, Kilpatrick-ban. Apja katonatiszt, vagy szerpap volt, ez bizonytalan. Édesanyja rokona volt a tours-i Szent Márton püspöknek. Patrik neve püspökké szentelése előtt Szukát volt.
A csodálatos szent életpéldája, hősies áldozatossága és rendkívüli imaélete bő aratásokkal és kegyelmi gyümölcsökkel áldották meg Írországot. Elmondott naponta 150 zsoltárt 200 imádsággal, éjjel ennél is többet. Alig aludt, és imádságai mellett tevékeny apostoli életet folytatott.
Uram Jézus! Már nem élnek segítő Simonok! Én csak Rád számíthatok! Csak Terád! Aki érettünk megélte az iszonyatos kínhalált –, amely rám is vár! 
Ennek a "vadállatnak" az eljövendő világuralma útjában egy hatalmas akadály áll, amit először el kell hárítania, hogy a bolygót és az emberiséget ellenőrizni tudja. És ez a nagy akadály, a Római Katolikus Anyaszentegyház erkölcsi és etikai tekintélye, ereje és befolyása a hívők milliárdjaira. Természetesen ez az antikrisztusi háttérerő, ezen munkálkodik már évszázadok óta! Eleinte nyílt tömeggyilkosságokkal törekedett teret nyerni, manapság viszont már ezt alattomosabban teszi, inkább igyekszik beépülni az Egyházba, vagy egyházias szólamokkal, ál-jézusi üzenetek terjesztésével bomlasztanak! Hozzá kell tenni, hogy sajnos nem eredménytelenül!
A pápaság lerombolásának zseniális és rafinált taktikájaként a szbdkmvesek és szövetségeseik egy világvallás szervezésébe kezdtek, melynek bontakoztatását már tapasztalhatjuk. Sajnos, a hamis próféciák özönében, sokan bedőlnek a megtévesztő szellem praktikáinak és már észre sem veszik, hogy szembekerültek Jézus Krisztus Egyházával! Ez az állapot pedig könnyen az eretnekségekben való elmerüléssel jár! Hiába a Szent Pápák és Zsinatok kánoni határozatai, a pápatagadás és a Szentírás elvetésének eretnek bűne felől, senkire sem hallgatnak! (UH) (Lásd korábbi posztom
Nekem nincs igazi édesanyám, csak egy asszony foglya vagyok, aki eltakaríttat az életéből, apám pedig közömbösen mossa a kezeit. Életre hívóimnak van anyja és apja, de a hitre és áldozatos szeretetre példát és nevelést tőlük aligha kaptak! „Nagyszüleim” talán még biztatták is őket, hogy „korai a kicsi, ráértek még, fiatalok vagytok, szórakozzatok!” De nekem erre esélyt sem adnak! Nekem nem jár semmi az élet örömeiből? Nem én jöttem „korán”, hanem ők felelőtlenkedtek elhamarkodva az 
Hát képtelenek megérteni? Emberi személyként fogantam meg és jogom van az élethez! De anyám az én érveimet, szíve alatt nem hallja meg! Az emberek lelkileg is süketek és vakok, hiszen némán sikoltva kiáltom feléjük: 
Jézusnak ezek a szavai számunkra sem félelmet hivatottak ébreszteni, hanem tisztánlátást, a benső felismerést: miszerint magunknak is tennünk kell valamit az üdvösségünkért. Ha én nem akarom beengedni,
"Szívem Szeretetlángja, maga Jézus Krisztus"! (I/107; IV/12) A végső harcra utalva ezt mondja: "Én a Hajnal Szép Sugara, megvakítom a sátánt" (II/100), és még hozzá teszi: "Szeretetlángom nektek az, mint Noénak a Bárka volt!" (szóbeli felj.)
Olyan erős és olyan nehezen kijátszható lesz az antikrisztusi felügyelet, hogy még maguk a leghűségesebbek is annak veszélyébe kerülnek, hogy végül engednek a szívó hatásának.
Anyaszentegyházat mintegy fölöslegessé teszi.
Uram Jézus! Te súlyosan elestél, engem pedig könnyedén ejtenek – és mindezt –, egyszerű „ballépésként” fogják fel. 
Egy ritka kéziratot őriznek, az olaszországi Vicenza Bertoliana könyvtárában, melynek tartalma ma is igen tanulságos! A feljegyzés részletesen elmondja azon események történetét, amelyek ebben az észak-olaszországi városban zajlottak 1426–1430 között, a súlyos pestisjárvány idején.
Aki felér, megvárhatja a legközelebbi Szentmisét, miközben gyönyörködhet a panorámában! Ez bizony minket magyarokat is elgondolkodtathat!
Ma egy szellemi világháború végső, döntő harcában élünk, melynek végcélja a tömeges kárhozat!
gyakorolja anyai hivatását (szolgálja az életet) mind az Egyház, mind pedig Fiának testvérei esetében." (LG 62) Ennek az anyai hivatásnak gyakorlása pedig harc. Harc, mégpedig kemény harc a bűn szerzőjével szemben az emberek örök életéért. Égi anyánk számára az az egyedül fontos, hogy gyermekeinek élete az örök boldogságban teljessé váljék.
