A szerelem, felszínre hozta a jóra való készséget
Széchenyi azonnal beleszeretett Crescence-ba, és érzelmeit nem is tartotta titkokban: levelekkel ostromolta választottját, a színházakban és a bálokon minden alkalmat megragadott, hogy az asszony közelébe kerüljön. A bécsi udvari körök kedvenc témája lett a feltűnően udvarló huszárkapitány és az általa kompromittált Zichy grófné kapcsolata.
“Igazi kacérkodás ez! – írta Széchenyi 1825 elején – de jól érzem magam a közelében!” Hogy kapcsolatuk mennyire vált közelivé, nem tudjuk. Mindenesetre Zichy Károlyt láthatóan dühítette a szemtelen udvarló, Cresence-nak pedig egyre jobban tetszett a kitartó huszártiszt.
A botránnyal fenyegető helyzetet mégis a grófné oldotta meg, amikor hódolója leveleit visszaküldte, a társasági eseményeken pedig tartózkodóan (de azért nem hűvösen) viselkedett vele.
A fiatal szerelmes ekkor harcmodort váltott: elhatározta, hogy tetteivel fogja megnyerni az asszony szívét. Kis túlzással ennek az elhatározásnak köszönhetjük a magyar reformkort.
“Én angyalom, ki szívemben oly nemes tiszta szerelmet lobbantottál – fogadd köszönetemet! (…) Tudnod kell, hogy csak rád gondolok, lelkemet irántad való szerelmem tölti el, minden pillanatot néked szentelek, és ami jót csak kezdek, és teszek, mind a te Műved!” 1825. október 22-én Széchenyi arról írt választottjának, hogy hamarosan be fogja bizonyítani: valóban jobb emberré tette a szerelem, és Crescence-nak köszönhetően minden honfitársának nagy szolgálatot fog tenni.
Két hét múlva birtokai egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság céljára. 1849-es visszaemlékezésében egyértelműen fogalmaz egykori motivációjáról: „Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle.”
(Forrás az első részben!) (folyt.)
