A hajnal szép sugara a francia égen
Jean-Marie, aki az iskolapadokat nem sokat koptatta, a napi munka 
közepette élesítette eszét s finomította ítélő- és emlékezőképességét.
Mindezeknek majd papi élete során vette hasznát, mert Jézus példáját követve, az igazság hirdetésénél a természet jelenségeit és a családi élet eseményeit sorakoztatta föl példaként.
Napnyugtával, a munkások néha összegyűltek, hogy együtt térjenek vissza a faluba. Fecsegő csoportok alakultak, bizalmaskodtak, énekeltek, sikamlós szavak is be-becsúsztak a beszélgetésbe, az énekbe. Ez nem tetszett szentünknek. Ezért azután hátul maradt. Rózsafüzérrel kezében, kedve szerint imádkozott. Egyesek, akiket a forradalmi idők jelszavai megrontottak, gúnyt űztek jámborságából.
Jean-Marie a gúnyolódókat el tudta hallgattatni. Mint jó megfigyelő, ismerte mások hibáit, visszavágásai finomak és találóak voltak. Erényességénél fogva azonban szívesebben hallgatott, de nem dugta el rózsafüzérét. S az ostoba fiatalok örömet találtak abban, ha olykor a szerszámait elrejthették. Ez a bárgyú csínytevés, a kevésbé türelmeseket talán kihozhatta volna sodrukból, de szegény Jeanra nem volt hatással. Anélkül, hogy felhagyott volna jóságos mosolyával, a bozótosban 
megkereste a kapáját, és nyugodtan hozzálátott a munkához. Ennél fogva a buta társaknak, nem volt érdemes őt provokálniuk, hiszen nem vesztette el soha a türelmét, amint várták!
Egy alkalommal bátyja egy csekélység miatt, alaposan megkorholta, ám Jean-Marie bár könnyen mentegetőzhetett volna, szívesebben hallgatott. Az erény ilyen példáinak előbb-utóbb gyümölcsöt kellett teremnie.
Eközben új hajnalhasadás köszöntött be a francia Egyház egén. Az első konzul, aki arra törekedett, hogy a belső béke által rendet teremtsen az országban, meggyőződött arról. hogy vallás nélkül nem tud értékeset és maradandót alkotni. Ezért megindultak a tárgyalások a pápával, egy konkordátum megkötésére. Ezt a nevezetes okmányt Párizsban 1801. július 16-án szignálták, és augusztus 15-én Rómában ratifikálták, majd 1802. április 5-én a törvényhozó testület törvényerőre emelte.
A hívek kitakaríthatták a Notre Dame katedrálist, melyben nagy tivornyák közt ünnepelték a „felvilágosodottak” az Ész Istennőjét, egy mezítelen kurtizánt! Ez büszkén ült az oltáron, nem is sejtve, hogy hamarosan lefejezi őt is az oly dicső forradalom!
Micsoda mély meghatottság fogta el Párizst, amikor egy tavaszi reggelen április 18-án, megszólalt a Notre-Dame öreg harangja, mely 10 év óta néma volt, az ég azúrjába diadalmasan belekondult, hogy Húsvét ünnepével együtt hirdesse francia földön a katolikus Egyház feltámadását. A Vianney-család örömkönnyek közt vette tudomásul az új hírt.
Már néhány hónappal előbb, Rey Jakab, akitől a számüzetés sem a lelkipásztori címet, sem a hívei ragaszkodását nem vonhatta meg, visszaérkezett Dardilly-be.
(Források a 2. részben!) (folyt.)
