A hivatás bontakozása
1802. tavaszától kezdve a liturgikus ünnepségeket újból megtartották! Szentünk az Úrnapján rózsát szedett, amit elszórt az úton, testvéreinek pedig segített füzéreket fonni puszpángból és a magyalfa lombjából. Micsoda megremegtető érzés volt számára, amikor a templom kapuja kitárult és énekszó mellett feltűnt a ragyogó szentségmutató, melyet az áhítatos nép imában kísért.
Ettől fogva minden kínálkozó alkalommal betért a templomba, munkába menet-jövet. Amikor a misére harangoztak, Jean-Marie már a szántóföldön volt, és a miséző pappal egyesült az imában.
A vasárnapot kivéve, kevés ideje maradt elmélyült ájtatosságra, az is inkább csak este. Az istállóban lévő ágya fölött egy kis polc volt, amelyre vallásos könyveit helyezte. Az Evangéliumot vagy Krisztus követését vette elő, és s egy fenyőgally gyenge világánál olvasott. Hálótársa Ferenc, jobban szeretett aludni, és anyja figyelmét fölhívta öccsére, aki így kíméletesen megtiltotta Jeannak, hogy sokáig virrasszon. A fiú zúgolódás nélkül engedelmeskedett, de az éj csöndjében mégis Istenre és jövőjére gondolt. Lelke mélyén hallotta, hogy „Kövess engem” (Mt 8,22)!
De hogyan is juthat el a papi méltóság elnyeréséhez? Már 17. évében járt és csak elemi tudása volt. Neki kell feküdni a latinnak! Vajon környezete mit szólna a dologhoz? Anyja aligha akadályozná, ám az apja kérdéses volt számára. Édesapja vallásossága átlagos volt, mert a mindennapi kemény munka teljesen lefoglalta lelkületét. Anyagilag sem engedhette meg magának a család, mert Ferenc sorozás előtt állott és őt valamiképp ki kell majd váltani a katonai szolgálat alól. Aztán közben Katalin is menyasszony lett, és tehetősebb hozománnyal kellett ellátni! Jean-Marie reménye erősen kétséges volt!
Mindennek ellent mondott a megmentésre szoruló lelkek nagy száma! A megannyi plébánia lelkipásztor nélkül, a kisgyermekek hitoktatás nélkül, és legfőképp a Szentségek kiszolgáltatásának szükségessége.
Anyja és nagynénje voltak az elsők, akiknek bevallotta titkát, előttük csakhamar kifejtette hivatásának igazi indítóokait. „Ha pap lehetnék, sok lelket nyernek meg a mennyország számára”. És nem kellett érvelnie, mert anyja karjaiba vetette és sírt örömében. De a kemény apát meggyőzni, erre Jean-Marie egy ideig nehezen vállalkozott, de anyja bátorítására a pihenés óráját fölhasználta és megnyilatkozott apjának. Sajnos, a fent említett indokokat hallhatta, megtoldva, hogy ez anyagi összeomlást jelentene a család számára. Ne is gondoljon ilyesmire, különben is ezekben az időkben a papok sorsa bizonytalan! ‒ mondta a 
családfő.
A jámbor anya hiába hozta föl érveit a férjének, miszerint a legjámborabb, legerényesebb, legjobb gyermekükről van szó, ezek az érvek épp az ellenkezőt érték el. Jean-Marie pedig fájdalmas hallgatásba merült ugyan, de a harcot sem a személyes elszántsága, sem a lelke mélye nem adta fel!
(Források a 2. részben!) (folyt.)
