A legdrágább szövet
A Manoppelló-i Szent Arc bámulatba ejtő arckép, amely megmaradt egy drága antik szöveten. A múzeumi gyűjteményekben ilyen szövetek csak elvétve és töredékesen maradtak fenn máig, a legrégebbiek a IV. századból valók. L. Portoghesi professzornő – az I. századi antik szövetek specialistája szerint a Manoppelló-i lepel egy szövetselyem, melyet „tengeri selyemnek” is neveznek és amely a legdrágább anyag volt az ókorban. Egy másik világhírű specialista Chiara Vigo professzornő megállapítása szerint nem véletlen a „tengeri selyem” elnevezése, mert az anyagát a nobilis tengeri kagylóból nyerték. A professzornő állítása szerint, egyedül a tengeri selyem lehet ennyire áttetsző és finom, mint a Manoppelló-i kendő és egyben tűzálló is, mint az azbeszt. A szövetselymet lehet áztatni, de szakmai szempontból abszolút nem lehet ráfesteni egy ilyen vékonyka felületre.
A vászon szerkezetét Giulio Fanti prof. vizsgálta, aki megállapította, hogy egy nagyon vékony anyaggal van dolgunk, amely az emberi hajszálnál fele vékonyságú 23 mikron átmérőjű szálakból lett szőve. A szövés technikája hagyományos, vagyis egyszerű és szabálytalan. A szőttes áttetsző, ezért nevezik fátyolnak. A szálak közti üres tér 150-től 300 mikron nagyságig rendeződik. Az üres terekben nincsen semmiféle pigment vagy más anyag.
A szöveten karakterisztikus hajtások futnak úgy, mintha a lepel sokáig össze lett volna hajtva: kétszer hosszában és kétszer keresztbe. A fényben a színek nem látszanak a mikroszkóp alatt, mert nincs semmilyen festékfolt. Ráadásul a hátulról jövő fénytől átlátszóvá válik, mint az üveg, ekkor eltűnnek még a hajtások is. Ezeket a jelenségeket csak a tengeri selymen lehet megfigyelni. Míg a fény hatására teljesen átlátszó, ugyanakkor árnyékban grafitszürkének tűnik. Amikor a Szent Péter Bazilikában Luther Márton legelőször megpillantotta a leplet, mint Szent Veronika kendőjét, valószínűleg fény alatt látta és ezért nem fedezte fel rajta a képet. (Forrásmunkák az első posztban!) (folyt.)
