A szentmise nemcsak dicsőítő (hódoló), hanem az Atyával való kapcsolatot közvetítő áldozat is. Krisztusnak a történelmileg egyszer megcselekedett önfeláldozását a szentmise titokzatos módon, de valóságosan megjeleníti. A keresztáldozat megújul (exercitur, perpetuat), éppúgy, mint az egy és maradandó mennyei Krisztus az átlényegülés által valósággal jelenvalóvá lesz az Oltáriszentségben.
A szentmise fölidézi a keresztáldozat emlékezetét. „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”, mondja az Úr. Ez az emlékezés nem egyszerű múltidézés, hanem a valóságos megjelenítése Krisztus történelmi tettének. A jelenvalóvá tétel mintegy kaput nyit az örök jelenbe, ahol a múlt egy adott pontjában bekövetkező esemény minden időkre ható volta nyilvánvalóvá válik, a Golgota áldozata pedig különösképpen is a történelem középpontjaként mutatkozik meg. Mert „egy és ugyanaz az áldozat, ugyanaz a fölajánló is – most a papok szolgálata által –, mint aki akkor a kereszten önmagát föláldozta, csakis a feláldozás módjában van különbség”. Krisztus életének áramába tehát az Egyház által kapcsolódhatunk be.
A szentmise a keresztáldozat gyümölcseinek a közvetítője. A mi megváltásunk és üdvösségünk, amit a Megváltó a kereszten szerzett meg nekünk, számunkra úgy valósul meg, hogy átadjuk magunkat Krisztusnak, s egyesülünk áldozatával. Ez történik a szentmiseáldozaton keresztül, amely ténylegesen az ég és föld találkozása; az Atya irgalmának és szeretetének a forrása, és a mi Istennel való találkozásunknak legfőbb színtere. „A szentmiseáldozat nem egyszerűen liturgia, hanem a természetfölötti életnek a kútfeje, Krisztus testének élő szívverése, a mennyei Jeruzsálemnek és Isten országának titkoz központi napja, köréje kering Krisztusnak minden bolygó lelke, s tőle veszi világosságát és életét”. (Forrás a 8. részben!)
