Május - Szűz Mária hónapja
Lelkileg széteső korunkban, ahol „a sötétség világának kormányzói” (Ef 6,12) már nyíltan fellépnek a család-, az önálló gondolkozás és a nemi identitás ellen, ösztönösen tekintünk az égre! És bizony mélységes bűnbánat nélkül istengyermekségünk csak szégyenkezik, s nem marad más, mint Anyánkhoz menekülünk. Ő pedig, mint Isten Anyja kiesdi számunkra Szent Fiától a bűnbánat felindítását, hogy végre egy szívvel lélekkel (Apcsel 1,14) Vele imádkozzunk, szüntelenül esedezve Isten Irgalmáért.
Részlet az Officium Divinum kétnyelvű, latin-magyar imakönyv 1920-as kiadásából:
„Rómában a 19. század elején keletkezett az a szokás, hogy május (illetve pünkösd) havát Mária tiszteletére szentelik a jámbor hívek. VII. Pius 1815. április 21-én kelt apostoli iratában hagyta jóvá ezt az ájtatossági formát. A tavasz zsenge virágaival fölékesített Mária-oltár előtt esedeznek a hívek az irgalom anyjához, hogy hathatós közbenjárása által eszközölje ki Istennél a szánandó tévelyekre vetemült emberek hitetlenségének, könnyelműségének és Isten iránti hálátlanságának megszűntét, s nyerje meg Isten irgalmát a világ bűn sötétségétől elvakított fiai számára. Aki körülményei miatt nem mehetvén mindennap templomba, otthon végzi ez ájtatosságot, a saját lakában (...) a Szentlélek segítségül hívásával.”
Jézus Anyja, Mária nem csak a vigasztalás Anyja, de ő a Mindenkor Segítő! Engedjük Neki, hogy átölelje az életünket, amiként a Salve Reginában életünknek hívjuk őt. Ez túlzottnak tűnhet, hiszen maga Krisztus az „Élet” (Jn 14,6), a Szűzanya azonban olyan szorosan egyesül Vele, és oly közel van hozzánk, hogy nem tehetünk jobbat, mint gyermekien megfogni kezét, kérve és elismerve Őt „életünknek, édességünknek és reményünknek”.
Május különösen a Szűzanyának szentelt hónap!
Az Isten áldjon meg Benneteket, ne mulasszátok el naponta elimádkozni a Szent Rózsafüzért!