Forrás: Dobszay László Szent Ágoston Liturgikus Megújulási Mozgalom és a Stella Maris Alapítvány által kiadott cikkéből részlet
A szentmisét nem szabad úgy felfognunk, mint a közösség összejövetelét, Isten népének gyűlését, hitünk megerősítését, még kevésbé úgy, mint híveket toborzó, lelkesítő akciót. A szentmise misztérium, vagyis látható jelek által végbemenő lát-hatatlan isteni esemény. A szentmisét végső soron nem mi mutatjuk be, hanem Jézus Krisztus. Jézus halálának előestéjén legnagyobb ajándékát adta az embereknek, egy szentséget, s ezt a szentséget újból és újból nekünk adja minden szentmisében. Milyen tiszteletet és megilletődöttséget kell, hogy ébresszen ez mindnyájunkban! Milyen örömmel kell minél többször a szentmisére sietnünk! Nem azért, mert ott valami élményben részesülünk. Ha hitünk szilárd, és megegyezik az Egyház hitével, akkor tudjuk, mi történik a szentmisében, tudjuk, mily megtiszteltetés, hogy részt vehetünk benne, s ezt a meggyőződést nem az élmény mondatja velünk, hanem a hit. Lehet, hogy fáradtak vagyunk, lehet, hogy lelki szárazság gyötör, lehet, hogy éppen ellenünkre van a szentmise lefolyása vagy a be- mutató pap személye, a résztvevők vagy a körülmények. Lehet, hogy fásultság, megszokottság réme fenyeget, s azt véljük, valami más, felvillanyozóbb vallási eseményben kellene megújulást keresnünk. Állj meg! Gyökeresen rosszul gondolkozol a szentmiséről! Térj vissza hitedhez, az Egyház hitéhez és ezzel a hittel javítsd ki, amit érzéseid tévesen tanácsolnak. Hiszen ami itt történik, azt Jézus adta nekünk és neked is, „azon az éjszakán, melyen elárultatott”. Gondoljuk meg, milyen vágy élhet egy szülőben vagy házastársban, hogy a halálra készülődve még egyszer megajándékozza szeretteit. Nem fogja-e éppen akkor a legnagyobbat adni, amit adhat? Próbáljuk tényleg beleélni magunkat abba, mit érzett Jézus, amikor azt mondta: „Desiderio desideravi vágyva vágytam ezt a vacsorát elkölteni veletek”. Ilyen mondatot nem hallunk sehol másutt az evangéliumban! Jézust valami szent izgalom foghatta el, napokkal, talán hetekkel ezelőtt az esemény előtt. Gondoljuk, hogy csupán egy szép élménnyel akarta megajándékozni apostolait és Egyházát? Nem, ez az ajándék méltó volt az ő isteni bölcsességéhez és erejéhez. Ezt már a Szentháromságban, az Atya keblén eltervezte minden idők előtt; örök titok 8 ez, mely kinyilvánult az időben; e titkot szent szívén melengette földi létének első pillanatától fogva.