A "csodák csodájának" hivatalos elismerése
1640. május 8-án, a zaragozai hatóságok elindították a kivizsgálást a calandai csodás gyógyulás körülményeinek ki-vizsgálására. A városi tanács többek között két jól ismert orvost és IV. Fülöp király ügyészét nevezte ki az esküdt-székbe. A nyilvános kikérdezés az ügyrendi szabályok szerint ment végbe. Egy kor-társ történész, Leonardo Aina Naval, aki sok éven át tanulmányozta a kivizsgálás dokumentumait, úgy fogalmazott, hogy a vizsgálat a 'jogi komolyságnak, precizitásnak és fegyelemnek a mintapéldája' volt. Ezért biztosak lehetünk benne, hogy teljes mértékben hiteles dokumentumokkal van dolgunk. Az esküdtszék mind a tíz tagja jelen volt a kivizsgáláson. Sőt, Zaragoza érseke Pedro Apaolaza Ramirez, ill. tíz teológus és jogász is jelen voltak a kihallgatásokon.
A 24 tanú, akiket Zaragoza, valamint Calanda és a környező falvak lakói közül választottak ki, tettek vallomást. A tanúkat öt csoportba osztották be: 1) orvosok és ápolók, 2) rokonok és szomszédok, 3) helyi hatóságok, 4) papok, 5) egyéb személyek.
A kivizsgálás okmányai azt mutatják, hogy a csodás módon meggyógyult végtag ténye olyan magától értetődő, hogy kétség nem fér hozzá és a csoda ténye ellen soha kifogást nem emeltek. 1641. április 27-én, 11 hónapos alapos kivizsgálás után, Zaragoza érseke kiadott egy határozatot, amely szerint Miguel Juan amputált lábának meggyógyulása kizárólag Isten beavatkozása által volt lehetséges. Így tehát a történelem egyik legmegdöbbentőbb csodája áll előttünk - egy csoda, amelyet Zaragoza, Calanda és a környező falvak lakói mind megerősítettek.
Az első, a csodáról szóló jóváhagyott könyvecskében a kivizsgálás okmányait foglalta össze Jeronimo de San Jose sarutlan karmelita atya. A kasztíliai nyelven megjelent könyvet IV. Fülöp királynak ajánlotta. Egy évvel később megjelent egy másik munka, amelyet Peter Neurath német származású orvos írt. Az egyházi cenzor felkérésére Jeronimo Briza jezsuita atya a következőket írta a könyvről: "Tiszteletreméltó Gabriel de Aldama atya! Madrid fő helytartójának rendelésére megvizsgáltam doktor Neurath könyvét, melyet az oszlopos Szűz Mária közbenjárására történt csodáról írt. Egy olyan csodáról, amelyet a legtöbb ember még nem látott és nem hallott, és amelynek valóságát magam is tapasztaltam, hiszen magam is találkoztam annak idején a zaragozai kegyhelyen alamizsnáért könyörgő, láb nélküli fiatalemberrel. Nem sokkal később újra láttam őt Madridban, a mi Királyunkkal való közösségben, immáron két lábbal. Láttam azt a sebhelyet, amelyet Szűz Mária meghagyott a láb azon a helyén, ahol a végtagot levágták. Ez biztos jele annak, hogy a lábat valóban amputálták. És nemcsak én láttam mindezt, hanem a madridi királyi kollégium valamennyi jezsuita atyja is. Találkoztam a meggyógyult fiatalember szüleivel, és a sebésszel is, aki az operációt végezte."
A szerény hálószobából, ahol a csoda történt, hamarosan kápolna lett. Később, a calandai lakosok ki szerették volna fejezni Isten és a Szűzanya iránt érzett hálájukat, ezért egy magas harangtoronnyal bíró hatalmas templomot építettek a Pellicer ház helyén. A mai napig, minden év március 29-én a Calandában élők ünnepnapot tartanak és megemlékeznek az 1640-ben történt csodás eseményről. Ennek a napnak az emlékezetére a Római Szentszék jóváhagyott egy külön liturgikus formulát, amely számos kegyelmet közvetít.
(Forrás hivatkozások az 5. posztban!)
