(Szeressétek egymást folyóirat 1/2007. száma nyomán)
A Megváltó szívét átszúrták
Röviddel a halál beállta után a folyadékban szétváltak a vörösvérsejtek és a vérplazma. Amikor Jézus oldalát lándzsával átszúrták, a sebből először a vörösvérsejtek majd a vérplazma folyt ki: „vér és víz” – írta evangéliumában Szent János (19,34).
Jézus átszúrt szíve Isten hatalmas szeretetének bizonyítéka. Emberré lett értünk „teljesen lecsupaszította magát” és minden ember bűnéért magára vállalta a halált. Ő, aki teljesen bűntelen volt, megtapasztalta szenvedésében és kereszthalálában, hogy milyen szörnyű szenvedéssel jár a bűn. A mi szenvedésünket viselte, a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis olyannak éreztük, akire lesújtott az Isten. Ám a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze az elvakult és szeretetlen emberek (Iz 53,4-5).
Ebben a borzalmas szenvedésben Jézus a végsőkig engedelmeskedett az Atyának. Tökéletes engedelmességével legyőzte a bűnt és a halált. A szenvedés csúcspontja az a pillanat volt, amikor Jézus így kiáltott a kereszten: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? (Mt 27,46). Szenvedésével Jézus eljutott mindenhová, ahol hat a bűn pusztító ereje, legyőzte azt határtalan szeretetével és engedelmességével. Jézus tökéletes szeretetével és engedelmességével, halálán és feltámadásán keresztül végleg legyőzte a bűnt és a halált.
A lepel segít nekünk megérteni a Krisztus áldozatával megszentelt szenvedés titkát, mely a megváltás forrása lett az egész emberiség számára – mondta Szent II. János Pál Torinóban.
A lepel egyúttal Isten szeretetének és az ember bűnösségének képe. Arra kényszerít, hogy megértsük Krisztus megváltó halálának legmélyebb okait. Ezt a mérhetetlen szenvedést látva még közelebbinek és még nagyobbnak érezzük annak a szeretetét, „aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte” (Jn 3,16). Hívő ember mély meggyőződéssel vallja: „Istenem, ennél jobban már nem is szerethetnél!”, és tudatosítania kell magában, hogy ezt a szenvedést a bűn okozta, minden egyes ember bűne. Az enyém is és a tiéd is kedves Olvasóm!
A lepel mindnyájunkat arra szólít, hogy Isten szeretetének képét lelkünkbe véssük és eltávolítsuk onnan a bűnt. A szenvedésen elmélkedve az ember megszabadulhat a felületességtől és az önzéstől, ami különösen jellemzi a mai ember szeretetélményét és a bűnhöz való viszonyát.
A lepel némán visszhangozza Isten szavát és a több évszázados kereszténység üzenetét: higgyél Isten szeretetében, hisz ez az emberiség legnagyobb kincse és kerüld a bűnt, ami az emberiség legnagyobb veszélye! (Torino 1998.05.24.). M.P.