Az árulás éjszakája
(HOLNAP - NAGYPÉNTEKEN - KEZDŐDIK AZ ISTENI IRGALMASSÁG KILENCEDE!
Az Irgalmasság ünnepének Húsvét utáni első vasárnapra történő helyezése mély teológiai értelemmel bír, amely a megváltás húsvéti titka és az Isteni Irgalmasság titka között fennálló szoros összefüggésre utal. Ezt az összefüggést hangsúlyozza az ünnepet előkészítő Isteni Irgalmassághoz végzett kilenced.)
Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol a Getsemáne nevű kert volt. Ezt a helyet az őt eláruló Iskarióti Júdás is ismerte, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás a zsidó főtanácstól kapott egy csapat fegyveres katonát, a farizeusoktól pedig szolgákat, tehát egy egész sereget. Jézus bár tudta, hogy mi vár rá, eléjük ment és megkérdezte tőlük: „Kit kerestek ilyen bőszen?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Jézus erre így szólt: „Én vagyok.“ Azok meghátráltak és hirtelen a földre estek. Ezért újra megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?” Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Mondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát engem kerestek ennyien, engedjétek el ezeket!” Így beteljesedett, amit korábban megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál.”
Simon Péternél volt egy kard, kirántotta és a főpap egyik szolgájára sújtott, levágva a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?” És meggyógyította a szolga fülét. Malkusz térdre esve csodálta Őt.
Ekkor a fegyveres zsidó csapat körbefogta Jézust, és kíméletlenül megkötözték úgy, hogy alig tudott menni. Amikor emiatt Jézus elesett, a térdei alatt meglágyultak a kövek, mert még a kő is irgalmasabb volt, mint a főtanács pribékjei! Szitkok és durva rángatások közepette Annáshoz vezették, aki előzőleg azt a tanácsot adta a zsidóknak, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért.
Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehettek Jézus után a főpap udvarába. A kapuőr közben megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?” Péter látva azt a rendkívüli durvaságot, ahogyan Jézussal bántak, azt felelte: „Nem vagyok!” Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek egy tűz mellett melegedtek. Péter is köztük álldogált.
A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust, aki ezt válaszolta: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit beszéltem!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?” Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?” Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter miközben még mindig ott állt, újra megkérdezték tőle: „Talán te is az ő tanítványai közül vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!” A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?” De Péter ezt is tagadta; és ekkor szólalt meg a kakas.
